Dunántúli Napló, 1959. június (16. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-21 / 144. szám
a NAPLÓ 1953. JÜNIUS Sí. . Megyénk éghajlati viszonyai «ellett feltétlenül érdemes késői karfiolt termeszteni. Kü lönösen tápanyagokban gazdag, mélyebb fekvésű, nyirkosabb talajú kertekben ad szép termést. A késői karfiol éppen olyan értékes, keresett árucikk, mint a korai primőr áru, azonkívül kertünk gazdaságos kihasználása szempontjából igen előnyös, mert zöldborsó, saláta, stb. után másodnövény ként termelhető. Késői karfiol termesztésére a rövid tenyészidejű „Erfurti törpe“ fajta a legalkalmasabb. A magvetés ideje június elején, közepén van szabadföldi palántaágyba, majd a palántákat július elején, közepén kiültetjük hatvamszor-ötvenes kötésben: Növényápolás munkák: rendszeres talaj porhanvítás, kapálás és ha mód van rá, úgy öntözés szükség szerint. Ősszel a fagyok ellen árnyékolással védekezünk, aképpen, hogy három-négy belső levelet raffiával összekötözünk; A késői karfiol szedésére általában november végén kerül sor. Mivel a karfiol mínusz egy-két fokot is kibír, megvárhatjuk, mig a rózsák teljesen kifejlődnek. Azokat a töveket, melyek a nagyobb fagyokig nem fejlődnek ki teljesen, de a rózsák már legalább dió- naigyságúak, a hideg idő beállta előtt szedjük fel, és pincében. egymás mellé vermeljük le. Az így elrakott karfiolt hetenként egyszer öntözzük meg, vigyázva, hogy a víz a leveleket ne érje. „KISKERTÉSZ“ Ma este fél í órakor a harkányi „Bányász” kerthelyiségben vidám tarka est A műsor keretén belül fellépnek RÖNASZÉKY ANDRÁS, a Pécsi Nemzeti Színház tánckomikusa. RABB JÓZSEF, a Pécsi Rádióból közismert magyarnóta-énekes és HOTTER JENŐ, Zene: Hotter és tánczenekara. Belépődíj: 3 Ft. Felhívjuk Pécs város lakossáf ;át, valamint a vállalatok és ntézmények figyelmét, hogy a vásártérre semmiféle szemetet, törmeléket lerakni nem szabad. A fenti felhívás megszegése büntetést vön maga után. Pécsi Köztisztaság! és Útkarbantartó- V. Mit kell tudni a gépjármüvek kötelező szavatossági biztosításáról? Július 1-én életbe lép a belföldi rendszámú gépjárművek kötelező szavatossági biztosításáról szóló kormányrendelet. Ennek értelmében minden hazai rendszámmal közlekedő gépjármű (személygépkocsi, motorkerékpár, teherautó, vontató, háromkerekű gépjármű) üzembentartója — az állami szervek, intézmények és vállalatok, valamint a társadalmi szervek kivételével — szavatossági biztosításban részesül a gépjármű által belföldön okozott károk fedezésére. A. gépjármű ún. „veszélyes üzem”. Az üzembentartó legtöbb- nytre térítéssel tartozik minden kárért, ami a gépjármű üzemeltetésével kapcsolatban másokat ér. A károk gyakran nagy összegűek, mert személysérülésnél, pl. meg kell fizetni az ápolási költségeket, keresetkiesést, s esetleg rendszeres évi járadék fizetésére is kötelezik. Ugyancsak meg kell téríteni a mások gépjárművében vagy egyéb vagyontárgyaiban okozott kárt. Július 1-tól a gépjárművek kötelező szavatossági biztosítása alapján ezeket a kötelezettségeket a gépjármű üzembentartójától az Altami Biztosító veszi át, és tekintet nélkül az összeg nagyságára, kifizeti a törvényes kártérítés teljes összegét. Ezenkívül az üzem bentartónak költségmentes jogvédelmet nyújt mind peren kívül, mind pedig a polgári perben, továbbá a büntetőeljárás során is jogosult ellátni a. védelem teendőit. A szavatossági biztosítás előnyös a gépjármű üzembentartójának, hiszen egy nagyobb összegű kártérítés vagy életjáradék fizetése esetleg egész életére súlyosan érintené őt anyagilag. De megnyugvás a, károsult számára is, aki gyorsabban és biztosabban jut a kártérítéshez, mintha az egy magánszeiqély fizetőképességétől lüggne. A gépjármüvek kötelező szavatossági biztosításának. évi díja: magánszemély tulajdonát képező személygépkocsinál 460,— Ft, egj'éb üzembentartónál 300,— Ft, motorkerékpárnál 100,— Ft, teher- utónál 360,— Ft, személyszállításra szolgáló teherautónál 600,— Ft, háromkerekű gépjárműnél 300,— Közlemények BALETTBEMUTATÖ Ma délelőtt 10 órakor a Pécsi Nemzeti Színházban Janíkovich Erzsébet növendékei (városi művelődési ház balettiskolája) bemutatják a Holdsugarak meséje című mesejátékot; NYÁRI TÁNCISKOLA kezdődik június 23-án, kedden este 7 órakor Balog tánctanár vezetésével a KISZ és a Szakszervezetek Doktor Sándor Művelődési Házában. Diákoknak kedvezmény. Előzetes jelentkezés a művelődési ház irodájában (Kossuth Lajos utca 13.) A Moziüzemi Vállalat Igazgatósága értesíti a filmklub f délutáni előadásainak közönségét, hogy A dzsungel könyve című film kezdési időpontjának eltolódása miatt ma a délutáni filmklub-előadás kezdete fél 2 órakor. A dzsungel könyve című. film sikerére való tekintettel 24-ig a kertmozi esti előadásait is ebből a filmből tartják. este fél 10 órás kezdettel. A Vörös és fekete TT. rész bemutatására 25-én. csütörtökön kerül «or. A kertmozi megváltozott műsorát a sajtóban közlikj * A pécsi Mátyás király utcai állami általános iskola dolgozók is-, kólájának esti tagozatára, valamint. a levelező oktatásra* a beiratkozások június 22-tpl szeptemberig folyamatosan történnek. * Felhívják Pécs város fuvarozó vállalatait és fuvaroztatóit, hogy a belvárosban szenet és fát az úttestre és a járdára lerakni tilos. A fát és szenet úgy kell bekosarazni. A tilalom megszegői köz- tisztasági szabálysértést követnek el, s így ellenük feljelentest tesz- nek$ * A Baranya megyed Rendőrfőkapitányság felhívja mindazon gép- járműtulajdonosok figyelmét, akik felhívást kaptak rendszám tábla-* cserére, de valamilyen oknál fogva megjelenni nem tudtak, a fölhívásnak június* 26-ig feltétlen tegyenek eleget. Azon gépjármű- tulajdonosok, akik felhívást nem kaptak, a fenti határidőig szintén jelenjenek meg járművükkel rendszámtábla-csere végett. Akik a felhívás ellenére sem jelennek meg a rendszámtábla-cserén, 1950. június 26-a után járművükkel a közúti forgalomban nem vehetnek résztj Mői ídínpot nagy váJlas&táíll<w o.'Ka.íapsízcdon&óÉ PÉCSI RUHÁZATI BOLT 43. ük fíok Péce, Kossuth Lajos utca 43. ss, KOSZORÚCSKA ma este a KISZ és a Szakszervezetek Doktor Sándor Művelődési Hazában; * A zeneművészeti szakiskola vizsga-hangverseny sorozatában 22- én, hétfőn este fél 8 órakor a Liszt-teremben az alábbiak szerepelnek: ’'veri Magda V. o. növendék (tanára: Papp Árpádné), Caldara, Bach. Grétry, Mozart, Schubert, Schumann, Wolf, Strauss, Liszt, Kodály műveket énekel, Kereszty Mária Hl. szakiskolás (tanára: Weininger Margit) Bach, Scarlatti, Beethoven es Debussy műveket zongorázik. Aradi Tibomé zenetanárképzős (tanára: Rumi Emma) Hasse, Gluck, Mozart, Schubert, Bellini és Verdi műveket énekel, zongorán kísér Szeép Zoltán né. — Végül .Mozart két zongoráé versenyét (Esz-dur) Tóthmátyás Lajos szabadiskolás növendék adja elő, tanárának. Borsy Pál kíséretével. Belépés díjtalan. * Az 500. sz; Ipari tanuló-intézet. balettkara 'június 28-án délelőtt fél 11 órakor és 29-én, hétfőn este 7 órakor a Nemzeti Színházban a városi művelődési ház balettiskolájának rendezésében bemutatja az Aida balettbetétjeit. •k A pénzügyőrség értesíti az érdekelt bortermelőket, hogy június 22-én, hétfőn Alsó-, Felső- és Kö- zép-Makár. 23-án, kedden: Jakab- hegyi üt, Nagy-Szkókó, 24-én, szerdán: Kis-Szkókó, Szkókó-tető, 25- én, csütörtökön: Bálics-dűlő, 26- án, pénteken: Bálics-tető, Buzás- sy Abel út, Havi dűlőben szőlőterülettel rendelkező és borukat a fenti dűlőben; úton tároló bortermelőknél készl(#.elszámolást tart. A termelők kötelesek a közölt napokon 7 órától 15 óráig a bor tárolási helyén megjelenni. Szemleiveiketv és azok mellékleteit hozzák magukkal. Fájdalommal tudatjuk, hogy drága kicsi fiunk» testvérkénk, Poór Lacika féléves korában hirtelen elhunyt. Kicsi fiunkat 1959. ,jún. 21-én, vasárnap délután 41 órakor temetjük a siklósi róm. bat. kápolnából. örökké szeretünk Gyászoló család. Ft, vontatónál 180,— Ft, autóbusz- nál 600,— Ft, rokkanták háromkerekű gépjárművénél 10,— Ft. A biztosítás első ízben július 1- én esedékes, amikor félévi díjat kell megfizetni. A továbbiakban az évi díj mindig január 1-én esedékes. A díj befizetéséhez az Állami Biztosító augusztus közepéig minden gépjárműtulajdonosnak befizetési lapot küld, amelyen a fizetendő összeget is feltüntetik. A befizetési lap egyben tartalmazza a biztosításra vonatkozó tudnivalókat és igazolásul is szolgál. A hátralékos díjak beszedése közadók módjára történik. Kése- rlelmes fizetésnél a hátralékost 1959. IX. 1-tól havi 1 százalék késedelmi pótlék terheli, ezen felüt, ha a díjat 60 napon belül nem fizeti meg, a közlekedésrendészet gépjárművét a forgalomból kitilthatja. Azoknál az üzembentartóknál, akiknek jelenleg is van önkéntes alapon szavatossági biztosításuk, ez a biztosítás július 1-ével megszűnik és az ezen időpont utáni időre megfizetett biztosítási dijat az Állami Biztosító a kötelező biz tosítási díjból levonja, s csak a különbözeiét számítja fel. Ha az előre megfizetett önkéntes szavatossági biztosítási díj a kötelező biztosítási díj félévi összegét meghaladja, a kíilönbözetet az Állami Biztosító visszautalja. A gépjármüvekre kötött tűzbiztosítások és a vezetőkre (benn- ülőkre stb.) vonatkozó baleset- biztosítások változatlanul érvényben maradnak, mert ezekre a kár eseményekre a kötelező gépjármű szavatossági biztosítás nem vonatkozik. Ezekre a kockázatokra továbbra is önkéntesen köthető biztosítás. Az üzembentartónak és a károsultnak egyformán érdeke, hogy a kárt minél gyorsabban megállapítsák és a jogos kártérítést a biztosító mielőbb kifizesse. Éppen ezért az üzembentartó köteles a káreseményt 24 órán belül az Állami1 Biztosító Főigazgatóságához (Budapest, IX., , Üllői út 1. sz.) írásban bejelenteni és a kár rendezéséhez szükséges közléseket megadni. Nem terjed ki a biztosítás azokra a károkra, amelyek a biztosított saját személyét, gépjárművét és vagyontárgyait a baleset során érheti. Dunántúl I. Felívás szakíolyóiat előfizetésére A Munkaügyi Minisztérium szűk ségesnek tartja, bogy a munkaügyi kérdésekkel foglalkozó minden dolgozó a Munkaügyi Szemlét, a Munkaügyi Minisztérium szakfolyóiratát rendszeresen olvassa, mert az hozzásegíti munkája eredményesebb végzéséhez. Felhívjuk ezért a vállalatok, szervek vezetőinek figyelmét, hogy amennyiben az általuk vezetett vállalat, szerv a Munkaügyi Szem lét nem (vagy a vállalat méreteihez képest csak kis példányszám- ban) járatná, segítsék a munkaügyi dolgozók munkáját. azzal, hogy részükre e szakfolyóiratra fizessenek elő. (Illetve az eddigi példányszámot emeltessék.) (E lapra a Posta Központ Hir- tapirodánál lehet előfizetni.) PECS MJ. VÁROSI TANÁCS MUNKAÜGYI OSZTÁLYA Ss-eretett édesanya, anyós, nagymama, OZY. dohánygyári nyugdija» folyó hó 20-án elhunyt. Temetése 23-án, kedden 4 órakor a pécsi köztemetőben. Gyászoló Szabó és Pintér család. t 2 5 « 5 Pnijj 6 7 8 9 19 12 13 14 15 Ül is d Wr 1 |i IS I6 ü 202-1 Hí 2? H 23 24 ü 25 k % H 2? n m H 29 H 30 m riilll 31 ■ m 35 34 n 35 36 37 33 i 33 40 m 41 II 42 45 44 45ül 46 4? H 42 Kfl 49 8! 50 r 51 8 S2 S3 ü 54 I 5 r 56 H 58 H 59 HÍ 6o 61 ül üli 63 Hl 64 GS 66 67 Hl 69 69 70 ____Bü. 12 mHillll 75 Mai számunkban öt rejtvényből álló sorozatot Indítunk meg. mely a Dunántúl hegyeit, vizeit, városait, községeit és egyéb helységeit löli meg. Egy-egy rejtvényünknél az ábécé egy betűje hiányzik. me-* lyet a rejtvény megfejtése után találunk. Minden rejtvényünkben .más betű hiányzik. Ha mind. az öt rejtvényt megfejtettük, a hiányzó öt betűt helyes sorrendbe rakva kapjukmeg a helyes megfejtést, egy dunántúli vá- roska nevét, mely váráról is nevezetes. Megfejtésül az ötödik rejtvényt követő hét végéig csak a kapott város nevét kell szerkesztőségünkbe helyes megjejtésként beküldenié Csak az o—ó, ö—ő, ü—ü betűknél nem teszünk különbséget. köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik szeretőit férjem. Fehér István temetésén megjelentek, koszorúk küldésével mély fájdalmamat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondok köszönetét. Külön köszönetét mondok a Pécsi Bőrgyár pártszervezetének, üzemi bizottságának, vállalatvezetőségének és összes dolgozóinak anyagi támogatásukért és a küldött koszorúkért. Köszönetét mondok dr. Teremi Gábor, dr. Rajki János, valamint a Megyei Kórház orvosi és ápoló karának fáradliaítattan munkájukért. Köszönöm régi dalostársainak, a pérsbányatelepi zenekar, valamint lakótársaink együttérzését. 508 Gyászoló özvegye. HALÁLOZÁS. Dósa Mórion nyugdíjas f. hó 18-án elhunyt. Temetése 22-én, hétfőn 4 órakor a köztemetőben. 509 Gyászoló család köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága jó férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, Benkö Béla bányász temetésén részvettek. Külön köszönetét mondunk az MSZMP-szervezetnek, szak- szerve/etiiek, munkásőrségnek, KISZ-nek. üzemvezetőségnek, sportkörnek, munkatársaknak és szomszédoknak hogy köszönik és virágokká fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló Bcukn csat;ul és szeleskörű rokonsága. VÍZSZINTES: 1. Balatoni fürdő, 6. Kis folyócska a Mezöföldön, 12. A Kárpátok egyik részét igy hívjuk de az Uralt is, 13. Mocskos, )4. Francia város (i—y), 15. Állati takács, 16. Elfáradt, 17. Légon — mássalhangzói, 18. Nyit, 20. Taszít, 21. Egyforma mássalhangzók, 22. A Nap teszi, 23. Bogoz, 25. Kérdő- névmás, 26. Víztároló, 27. Úttörő köszöntés, 29. Nem lát, 30. Két part között van, 31. Női becenév, 33. Mura mellékvize, 35. 600 m-es magaslat Bakony mellett, 38. Állami jövedelem, 39. Nógató szó, 41. Személyes névmás, 12. DAB, 43. Állóvizünk, 46. Nyomdai betűtípus — névelővel, 48. RAB, 49. Tanúja — mássalhangzói, 50. Azonos 23-al, 52. Matat, 54. Belső szerv, 56. ÄAAAA, 58. Vissza: für- dóalkalmatosság, 59. Lírai műfaj, 60. Kicsinyítő képző, 61. Nót becenév, 63. Vége — latinul, 64. Rajz eszköz, 65. Hátvéd. 67. Az idén Bécsben lesz, 68. Befejezett, 69. Tantárgy az iskolában, 71. Férfi becenév — németcsen,. 72. Ha/ár- község Zala megyében, 73. Balatoni fürdőhely. FÜGGŐLEGES: 1. Baranyai járási székhely, 2. Sajnálja a másét, 3. Fenyves, levegője Ilyen, 4. Hegyi szél neve, 5. Vissza: fűszer, 6. Lapos, 7. Váj. 8. Zür-zavar! 9. Vakolat — mássalhangzói, 10. Atom részel. 11. Tolnai dombvidék része, 13. Paraszti, 15. Férfinév, 18. Sportmászó. 19. Ilyen hang is van, 22. Ha valahova bepillant az ember, ezt szokta mondani, 23. Kémiai ki íejezés, 24. Vissza: község Pécs mellett (kőbánya), 26. Időmérők, 27. Félig véreik, 28. Etele. 29. Vizes edény. 32. Velencei tó partján lévő fürdőhely, 33. Kaffka — fele, 34. Egyik nem — névelővel, 36. Pest megyei község, 37. Az Operaház építője, 40. ütközet, 41. Közismert idegen újság címe, 45. Araszt, 47. Szláv pap, 51. Vad, nomád népekre mondták, 53. Nagy edény, 54. Férfinév, 55. Megdorgál, 57. Kérdőszó, 59. Helyhat 'r-.ró szó, 60. Ilyen növény is van 62. Megesik, 63. nN, 64, Valóság. 66. Kit — keverve, 68. Apaállat. 70. Régi címzés rövidítése, 71, Csapadék. Képrejtvényünk nyertesei Az „Úttörő” képrejtvény megfejtői közül az alábbiak hyertek könyvet: Stang Ádám Székely- Szabar, Árpád u'. 88. sz. 42 különbséget sorolt fel, Iharosi Ferenc Pécs, Szigeti út 3. sz. 40 különb* séget, Stark András Pécs, Kellel u. l/a 36 különbséget, Németh La* jós Pécs, Sallay út 35. sz. 35 különbséget, ifj. Radócsy Tibor Pécs, Üjmeszes 51/11. 1., 28 különbséget, Orbán Etel Pécsszabolcs, Borbála u. 38/2. sz. 28 különbséget küldött be. r fkJPÁR i lySós»/ viió<VvoBk)-n VÁSZON ÖLTÖNYT 3ÄO e. BAium(—«- 5eo _ roopIKAL-Ú- 5oo-8oo M BARANVAMEeyEI «R v ÍIAKBOLT4A1BAN . KOMLCá, MOHÁCS , SIKLÓS viíXJStNy, péef v&íími QLemzeti Színházban a Májusi muzsika jazz°operett úi&há előadásai következnek