Dunántúli Napló, 1959. június (16. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-21 / 144. szám
NAPLÓ 1959. JÜNIUS 21. Az úgynevezett „absztrakt'-vitáról A viták hasznosak, mert nézetek tisztázódnak, s ennek alapján hol kisebbet, hol nagyobbat léphetünk előre. De csak azoknak a vitáknak van előrelendítő erejük, amelyek haladó, tudományos alapon állva vizsgálják a jelenségeket. A Pécsi Tavaszi Tárlat kiállítási termében csütörtökön este több mint száz főnyi érdeklődő részvételével megrendezett vita érdekes és elgondolkodtató volt. Bár a meghívó a Pécsi Tavaszi Tárlat ankétjét hirdette, de — mint várható volt — a felszólalók túlnyomó többsége csak az úgynevezett absztrakt képekről mondott véleményt. Ez azt bizonyltja, hogy van érdeklődés az ilyen képek iránt, bár ez az érdeklődés korántsem azonos az elismeréssel. A hozzászólások többségéből legalábbis ez derült ki. Hég azok is, akik védelmükbe vették a képeket, nem foglaltak egyértelműen állást mellettük, mindössze „lássuk meg, mi lesz belőle“- jelszó mögé takarva igyekeztek az irányzat létjogosultságát engedélyezni. Az álláspontok még így is élesen elhatárolódtak, a pro ég contra parázs vitává fejlődött, már-már „két táborra“ osztva a közönSenki sem vindikálhatja magának a jogot, hogy valamiféle Olimposz! magaslatról megváltoztathatatlan döntéseket hozzon esetleg még forrásban lévő dolgokról. Vajon „forrásban levő“ dolgokról van-e szó az adott esetben? A képzőművészet területén is különböző irányzatok érvényesültek a múltban -s — mint a i>élda bizonyítja — van nyilvánosságuk ma is. Ezek az irányzatok ki- sebb-nagyobb eltéréseket jelentenek mind tartalmi, mind formal vonatkozásban. Ma, az új társadalmi rendünk építésével a művészet is új tartalmat nyer s ennek az új tartalomnak kifejezéséhez kell megkeresni az új formát. Ebből a szempontból a formakeresés, a kísérletezés szükséges: A vitán a „mellette“ elhangzottakhoz úgy vélem, szükséges idézni a párt művelődéspolitikai irányelveiből annál is inkább, mert az úgynevezett absztrakt irányzat hívei állításuk bizonyítására citáltak idézetet a „Megbukott zenekritikák“ című könyvből, csak éppen a művelődési irány elvek idézését felejtették el. Sokan azt mondották, hogy stílusvita volt ez. Nos. akkor idézzünk: „A stilusvitákat hatalmi szóval, rendeletekkel nem lehet eldönteni, de lehet és kell támogatni mindert Realista irányzatot, mert úgy véljük, hogy az igazán realista szándékú és szemléletű művész, ha nem zárkózik el a dolgozó nép szocializmusért folytatott harcától és támogatja azt, a valóság tényeitöl és a maga belső művészi indítékaitól vezérelve, a nép és a párt segítségével előbb-utóbb eljut a szocialista realizmushoz.“ Az idézet tehát stílusvitákról szól, eleve feltételezve a szocialista tartalmat. A tartalom tehát adott, keressük hozzá az új megjelenítési formát is. Igen ám, de! A tárlaton kiállított úgynevezett absztrakt képeken — bár akad közülük egy-ket- tö, amely valóban útkeresés — semmiféle szocialista tartalom nem található. Ha pedig hiányzik belőlük a szocialista tartalom, akkor vajon mihez keresi a művész az új formát? Szocialista tartalom nélkül mindössze egyszerű formakísérletezésről beszélhetünk, de akkor már a párt művelődési politikájának irányelveiből egy másik megállapítás vonatkozik ide: „...éppen ezért elvetjük a művészet szabadságának individualista, polgári értelmezését, amely a forma kísérletezés ürügyén visszahúzó tendenciákat kíván érvényesíteni és a problémák bátor felvetésének címkéjével ellenséges nézetek dugáruját próbálja művészeti életünkbe becsempészni". A most kiállított úgynevezett ‘ absztrakt képek többségéről pedig megállapíthatjuk, hogy a forma- kísérletezésen kívül (szocialista tartalom nélküli képekről van szó) semmi többet nem akarnak — s éppen ezért érthetetlenek a tárlatlátogatók számára.Érthetetlen ? Tessék művészettörténettel foglalkozni s a „szakértő“ szemével nézni ezeket az alkotásokat s akkor majd érthetővé válnak! — csendült ki néhány hozzászólásból. Tény, hogy a képzőművészettel foglalkozó emberek számára az alkotások többet mondanak, mint azok részére, akik kevésbé jártasak ezen a területen. Vitathatatlan, hogy jogos a k^nzőművészek óhaja, hogy özönség tanuljon, ke- rözelebb hozzájuk. De ha u képzőművészek ilyen követelménnyel lépnek fel, akkor engedtessék meg, hogy a dolog másik oldalát is jogosnak mondjuk, nevezetesen azt: a képzőművészek is kerüljenek közelebb a közönséghez, a munkásokhoz. S mivel a felépítmény az alapból táplálkozik s nem megfordítva (bár kölcsönhatásban vannak egymással) mégiscsak elsődleges kérdése a művésznek: ki számára alkotok? A „tanulj, hogy megértsd“ — ami alapjában helyes felhívás — szószólói többek között hivatkoztak Kodály Zoltán és Bartók Béla példájára, mondva, munkájuk kezdetén elítélték, csúfoltál; őket, ma pedig megértett, elismert művészek. Sajnos, hogy az ilyen példákra hivatkozók a leglényegesebbről feledkeznek meg, nevezetesen arról, hogy ki ítélte el, ki csúfolta őket? Ugylátszik számításon kívül hagyták, hogy a reakciós úri magyar társadalom ítélte el, csúfolta művészetüket. Mégpedig korántsem azért mert nem értették meg, hanem azért, mert nagyon is értették, mit akarnak ők zenéjükkel kifejezni. S ki részéről éri most bírálat az úgynevezett’ absztrakt irányzatot? Nem az a társadalom marasztalja el; amely annak idején Kodályt és Bartókot, S ez nagy különbség! Néhány felszólaló érintette, hogy ez az irányzat nyugaton szemben áll a fenálló társadalmi renddel, ezért van nálunk is létjogosultsága ennek az alapjában dekadens irányzatnak. Miként állunk ezzel a kérdéssel? Idézek Kállai Gyula: A szocialista kultúráért című könyvéből: „Annak ellenére, hogy a szocialista realizmus egyes kimagasló képviselői pályájuk kezdetén időlegesen a hanyatló imperializmus talaján keletkezett formabontó dekadens irányzatot követtek, a szocialista realizmus nem áll semmiféle eszmei kapcsolatban a dekadenciával. A dekadencia nem a régi világ elleni „forradalmi lázadás" jelképe, hanem az imperialista rothadás tükröződése a művészetben". Tehát a „mellette“ kardoskodóknak ez az „érve" is elpükkadt. ízlés kérdése-e az absztrakt képzőművészeti alkotások igenlése vagy tagadása. Lehet, de vitathatatlan hogy az ízlés Is világnézeti kérdés. Ebből logikusan következik: ha a művész az absztrakt irányzat hódolója, akkor világnézeti felfogásáról Is bizonyítványt adott.:: i Ha vannak művészek, akik ezután az ankét után sértve érzik magukat, akkor elsősorban magukban keressék a hibát. Mert nem is egy felhívás hangzott el, hogy az úgynevezett absztrakt képiek alkotói itt a plénum előtt magyarázzák meg műveiket, hogy mindenki megértse, mondják el mi a nagyszerű műveikben. Sajnos, egyetlen művész sem volt hajlandó erre. Kár, mert egyrészt így megfosztottak bennünket ismereteink „bővítésétől", másrészt az általuk felvétett s annyira óhajtott „tanuljon a közönség“ jelszó megvalósítása elé ezzel ők gördítették az első akadályt. Hát így állunk kérem ezzel a dologgal. Olyan alkotásokra van szükségünk, amelyek a mi társadalmunkban gyökereznek. A tárlaton látott úgynevezett absztrakt művek pedig sem tartalmukban, sem formájukban nem a mi társadalmunkból nőttek. Éppen ezért — a szocialista tartalom kifejezésére a stíluskeresés és kísérletezés helyeslésé mellett — á szóban forgó képeknek még a stílusát sem nevezhetjük útkeresésinek — hanem egyszerűen — tévútnak. GARAY FERENC Haraszti Pál: Vizsga. ÉRIK Nagy búzatábla fut a dombokig, szélén a paraszt, elgondolkodik, Levert cövekként mozdulatlan áll, míg hullámzik a hullámzó határ. Erik a mag. A nyütt kalap alatt is érlelődik már a gondolat; az értelem azt vizsgálja felüli amiért a szív elnehezül; mert benne két szó vissza-visszazeng: tízkörmü enyém, százkarú mienk; s míg birkózik a szív, az értelem, a harcból a bölcsesség megterem; húz látja, hallja, tudja, érti 6: nem várhat rá az elfutó idő; de töpreng, mint a gyötrődő beteg, kit fölemlítenek a műszerek; bár tudva-tudja, ha fáj is nagyon; a gyógyulást segítő fájdalom elmúlik majd, és kétszeresre nő a magában csak gyengülő erő; tűnődik még és mozdulatlan áll, míg hullámzik a szőke-tenger ár, : fülébe súg, biztatva magyaráz í milliárdnyi zizegő kalász. PÁKOL1TZ ISTVÁN. Mészáros Ferenc: Jtt&kiLL-tak Kérette fel s képcsarnokoti Művészi festmények. iparművészeti tdr- Oyak, művészi kisbútorok, ugyanott lakástextil te ■ kapható. Részletre Is vásárolhatók. Pécs, Kossuth L. u. it. ELVIRA szende volt és sze- rénv. — Egy ingben is egymáséi leszünk — duruzsolta Jenő fülébe és Jenő hitt neki. Szak- szervezeti üdülőbe vezetett nászútjuk, a Balaton mellett. Egy hajnalon az ifjú asszonyka dorombolva nyújtózott, megpaskolta férjecskéje arcát és kimutatott az ablakon: — Odanézz Jenő, olyan házunk legyen.nekünk is! „Maszek" nyaraló volt, takaros kis villa, homlokzatán felirattal: Maca-lak. Jenő féléberen, a mézeshetek szerelmi bódulatában átkarolta-és medvemód dörmögött. Elvira azonban elhárította. — Buksikám, előbb ígérd meg, hogy lesz ilyen házunk! Mit tehetett Jenő? Megígérte. Azt is, hogy a felirat „Mókus-Iák" lesz, mivel kettesben Elvira Mókuska, Jenő Buksi volt. Ma már mindez csak a távoli múlt homályából ködök elő, hi»»;n Elvira és Jenő már két egész éve házas és azóta sokminden lekopott, lecsiszolódott. A ház maradt egyedül állandó témája a meghitt beszélgetéseknek, de már csak így: — Bognárék most költöznek az új házukba — újságolta közömbösen Elvira és laposat pislog Jenőre. — Ühüm — felel kényszeredetten Jenő — tudom, most épült. — Szabóiknak már csak a 'serepeket kell megvenni... — Ühüm... Így megy ez vég nélkül. De a legrosszabb, amikor Elvira ebből a felsorolásból levonja a követketzetést, mely szerint Jenő ügyetlen, tehetetlen, buta és élhetetlen, mert a „Mókuslak" még nem épül. MINDEZ azonban csak előzmény. Maga a történet ott kéz dődött, hogy Kurucz Mihálynak, az újtelepi lakóházépítkezések egyik részlegvezetőjének lakására beállított Kész István anyagraktáros és miután nagy kezitcsókolomott köszönt Ku- rucznénak, vastag borítékot nyomott a kezébe. — Kedves elvtársnő, legyen szíves ezt a férjének átadni. — Jó — mondta az asszony — odaadom. De mit mondjak, ki küldte? — Az benne van kérem. Miska, azaz bocsánat, kedves férje mindent tudni fog. — AlícJcor rendben van — vont váhlat Kuruczné és a borítékot a konyhaszekrény polcára tette. — De el ne tessék felejteni, mert nagyon fontos! Ezzel Kész még egy aggodalmas pillantást vetett a boríték irányába és elköszönt. A szobából halk nesz halUrt- szott, majd megjelent a Kis Vica kócos fejecskéje az ajtóban. — Mit hozott a bácsi? — kíváncsiskodott. — Nézze meg az ember ■— ripakodott rá Kuruczné —, mégy vissza az ágyba rögtön! A rddiósnéni rég elmondta a mesét és te még nem alszol? — Ki volt az a bácsi? — kérdezősködött állhatatosan a kis kócos. — Apuka barátja. De látod, apád is jöhetne már, mindig azok az értekezletek, gyűlések, tanfolyamok, az étel meg elfő, kiszárad... Ekkor viharzott be Kurucz. Mindig úgy érkezett haza, mintha egész úton futott volna. Vica a nyakába ugrott, Kuruczné kimerte a levest és elfelejtett zsörtölődni. — No mi újság idehaza? — kérdezte Kurucz két kanál leves között és balkézzel megpaskolta Vicácska popsiját, aki ebből megérte*te, hogy most már igazán ideje lefeküdni. — Semmi különös — felelte Kuruczné — azaz, várj csak, egy levelet hoztak neked. — Mutasd csak! Feltépte a borítékot, öt százasbankó hullott ki belőle. Bután nézte a pénzt egy ideig, aztán a kanálért nyúlt és gépiesen kanalazott. — Ki hozta? — Egy olyan köpcös, vihar- kabátos. ."itghanem nálatok dolgozik. — Ahá. Ez az „ahá” úgy hangzott, r.itntha értené a dolgot. Pedig nem értette. Megrázta a borítékot, nem volt benne semmi más. Újra nyelt néhány kanállal, aztán,minden átmenet nélkül felüvöltött. — A piszkos gazemberek! Kuruczpé majdnem elejtette a lábost, aztán csak elhűlve bámult férje után, aki még viharosabban tűnt el, mint ahogy érkezett. ODAKINT az építkezésen ezalatt Márton bácsi, az éjjeliőr beszélgetett a pulijával. — Nézd csak Kócos, öreg ember vagyok én már. Igaz? Mit tehetünk mi itt ketten? Őrködünk ugye, vigyizgatunk, hogy baja ne legyen a nép vagyonának. De hát mi is a nép, Kócos? Az emberek ugye, a dolgozók az egyének. En. me- a másik. Ami a népé, az enyém is. Ami nekem jó, meg a másiknak, az jó a népnek. Igaz, Kócos? Kócos megcsóválta a farkát, jelezve, hogy érti ezt az elme- futtatást. — Nézd csak, egy kis pénz mindig jól jön. Veszek neked holnap parizert, mert jó kis kutya vagy. Te is megtetted a magadét. De hát mit is tettünk? Semmit, ugye, csak éppenhogy itt vagyunk, aztán ki látja, hogy ebben a sötétben mi történik? öreg vagyok én már, rossz is a szemem, a fülem se a régi, hát csoda, hogy nem látok, nem hallok semmit? Nem tudunk mi semmiről. Kócos... DE NE FELEDKEZZÜNK MEG közben Elviráról, meg Jenőről se. Ez idő tájt otthon ültek és izgatottan várakoztak. Elvira fekete szemén a teljesülő vágyak boldogsága fénylett, Jenő szeméből viszont a tettrekész bátor férfi elszántsága sugárzott. — Igazán meglesz? — kérdezte Elvira. — Ha mondom. Sikerét, érezve előtörtek szép emlékei, elkapta az asszony derekát és közvetlenül a fülébe suttogta: — A homlokzatán pedig ott lesz, hogy „Mókus-lak"! Jó? — Nem fontos — mondta El vira tárgyilagosan — az olyan gyerekes dolog. Csak legyen meg a ház. Két szoba, konyha, fürdőszoba, összkomfort, kis kert.; > Fénypászmák siklottak végig a szoba falán és egy teherautó állt meg dohogva a kapu előtt. Kész István kopogott be széles mosollyal — Minden rendben, indulhatunk! Kicsit Mrgött a teherautó, talán tiltakozásképpen a túlórázás ellen, de indult. Platóján három markos legény kuporgott és ott, a vezetőfülke árnyékában úgy tűnt, mintha szeszgőz hajtaná a kocsit. Pedig csak Őket hajtotta. Kész István kissé meglepődött, amikor az építkezés helyére érve a fényszórók csóvájában két alak jelent meg. Az egyik Kurucz Mihály volt. Csípőretett kézzel mondogatott olyan dolgokat Márton bácsinak, hogy annak mind mélyebbre kókadt tőle a feje. Kócos mellettük kushadt és csak néha vakkantott közbe, talán, hogy gazdája helyett próbáljon mentegetőzni. De az anyag raktáros megpróbálta helyrehozni a galibát. Széles ■mosollyal sietett Kuruczhoz és könyékenfogva félrehúzta kissé. — Megkaptad, Miskám? kérdezte alattomos nyájassággal. Kurucz úgy látszik Márton bácsira pazarolta egész mérgét, mert szinte szelíden, de azért keményen válaszolt: — Meg. — Akkor ugye mehet... — kacsintott felbátorodva Kész. — Mehet... hogyne. Mehet a kocsi a garázsba, ti meg haza. Majd holnap beszélgetünk. HAT ÍGY. Még csak annyit érdemes elmondani, hogy Elvira legutóbb Dezső, a tehetséges fogtechnikus használtan vett, de kiglancolt Skodájában utazott kis kirándwásra. — Hiába — mondta menetközben Dezső — én mindig sejtettem, hogy ennek a Jenőnek van valami a füle mögött ... , — Hagyja csak Dezsőké — mondta fáradt hangon Elvira —, ha csak a nevét hallom, fejgörcsöt kapok. Es nekem egy ilyen emberhez kellett kötnöm az életemet... Közben oldalvást Dezső ka- maszos profilját és a k< r- mánykeréken nyugvó áponterős kezét nézte, s meavillan benne a gondolat: hátha mi gis lesz valami a Mókus-Iákból
