Dunántúli Napló, 1959. június (16. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-21 / 144. szám

NAPLÓ 1959 JtJNlUs'sij 3 Iffd szívvel, kommunista lelkesedéssel! i Aki ma. délelőtt kimegy az új-mecsekaljai építkezések­hez, ma is láthat embereket dolgozni két újonnan épülő ház falam. Janács Vilmos és Kalló Péter kommunista bri­gádvezetők kőművesbrigád­jai vállalták, hogy az elmúlt hetekben bekövetkezett ki­eséseket pótolják így, és biz­tosítják, hogy a két új lakó­házba. legalább tíz nappal az eredeti átadási határidő előtt beköltözhessenek a lakók. A kiesések, amelyek miatt ez a vállalás létrejött, nem a bri­gád hibájából következtek be, hanem főként a viharos időjárás következtében állták elő. Olyan szél dühöngött itt akkor a falak tetején, hogy lehetetlen volt elhelyezni a födémeket. A több mázsás betónídomokat úgy lóbálta a szél a darukötélen, mint já­tékszereket. Ilyenkor pedig gondolni sem lehet arra, hogy folyamatosan, vagy egyáltalán dolgozni lehessen. Nos, ez volt a kiesés fő oka. Ha belenyugodtak volna a természet jóvoltából előállott kiesésbe, senki nem szólhatta volna meg a brigádot. Hi­szen mindenki tudja, hogy ma még nem parancsolha­tunk a természet erőinek. De a brigádokat egészen más fá­ból faragták, mint azokat, akik hajlandók belenyugodni a megváltoztathatatlanba. Az történt ugyanis, hogy. a két ' köművesbrigád veze­tője, Janács Vilmos és Kal­ló Péter összedugták a fejü­ket és Domsics János mun­kavezetővel együtt elkezd­tek számolgatni: mit is le­hetne csinálni, hány órát kel­lene bepótolni, hány köbmé­ter falat kellene soron kívül, a hiány pótlására felhúzni. Végül oda jutottak, hogy itt csak egy megoldás van: dol­gozni kell szombaton is, reg­gel hattól .este hatig, és dol­gozni kell vasárnap is, reg­gel hattól délig. Ez összesen tizennyolc óm, elég a lema­radás pótlására, sőt még többre is. No de rendben van, ha a brigádvezetők vállaikoznák ilyesmire, kérdés, hogy mit szólnak hozzá a brigád top­jai? Nos, a brigádtagok, öleik­nek a java része elsőéves köművessegéd, azt mondták: ha itt marad dolgozni a Vili bácsi, meg a Péter bácsi, — mármint a két brigádvezető —, akkor mi is itt maradunk. Ugyanezt mondták a Hock és Bécs kubikosbrigád tagjai, a Jászai betonozóbrigád és a Tonini ácsbrigád tagjai is. Természetesen a műszakiak is odaállták a vállalást tevő kőművesbrigádok mellé és ők is vállalták a szombati és vasárnap délelőtti munkát. Sőt a darusok egyenesen azt vállalták, hogy a vasárnap délelőttöt társadalmi munká­ban dolgozzák végig. Az új lakók, akik majd tíz nappal előbb költözhetnek be az új lakóház új lakásaiba, gondoljanak majd arra, hogy dolgozott ezeken a házakon két kommunista brigádveze­tő és vagy húsz fiatal kőmű­ves, akiket sem vihar, sem más nem tudott meggátolni abban, hogy teljesítsék vál­lalásukat. Az építők napjának műsora Tüzér utcai szállás: 9 óra­kor ünnepi megnyitó. Beszé­det mond: Lakatos József igazgató. Dózsa pálya: 9 órakor lab­darúgó villámtoma, a . mér­kőzések szüneteiben atlétikai tömegverseny. Tüzér utcai szállás udvari kispályáján: 9 órától kézi­labda villámtoma,. 9 óra 50- kor összevont megyebajnoki kézilabda-mérkőzés. Építők tekepályája: (Pécs, Rákóczi út 54.): 9 órakor te- kevensenyek. Tüzér utcai szállás: 11 órakor a régi építőmunkások felköszöntése. Tüzér utcai kultúr otthon­ban: fél .12 órakor kiállítás a tízéves államosított építő­ipar létesítményeiről. Ugyan­ott könyvkiállítás és könyv­vásár. 12 órától 14 óráig ebédszünet. A hangos híradó kívánságlemezeket közvetít és a vállalati és brigád kong­resszusi munkaverseny válla­lások eredményeit Ismerteti: 14 'órától 15 óráig sport, kul­túrműsor. Különböző szóra­koztató és ügyességi játékok. Dózsa sportpályán: 15 óra­kór labdarúgó villámtoma döntői. • Tüzér utcai kispálya: 15 óra 30-tól -kézilabda villám­torna folytatása, tornabemu­tatók. vívóbemutatók. Tüzér utcai szállás udva­rán: zsákbanfutás, kötélhú­zás, lepényevés 15 órától. Tüzér utcai szállás kultúr­termében 16 órától 20-ig kultúrműsor. .

Next

/
Thumbnails
Contents