Dunántúli Napló, 1959. május (16. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-14 / 111. szám
2 NAPLÓ 1959. MÄJUS 14. A genfi értekezlet A h6sf múlt krónikája A pécsi vörös dandár vértanúi Szerződés a békére (Folytatás az 1. oldalról) velük; fogadja el azt a megismételt szovjet javaslatot, hogy a két katonai csoportosulás kössön megnemtámadási egyezményt egymással; járuljon hozzá az általános leszereléshez, a külföldön létesített katonai támaszpontok megszüntetéséhez, stb. íme, a varsói szerződés felszámolásának útja-módja! A varsói szerződés azért állhatta és állta ki az idők próbáját, mert nemcsak az igaz eszményeken alapuló országok szövetsége, hanem mert az erősebbeké is. A legkorszerűbb fegyverfajtáikbain kivívott szovjet fölény, az interkontinentális ballisztikus rakéta és más legkorszerűbb fegyverfajtáik sorozatgyártása csakúgy meggondolásra készteti az imperialistákat, mint a szocialista tábor szakadatlanul növekvő gazdasági ereje és egysége: valamennyi együttvéve a világbéke fenntartásának legreálisabb erőforrása. A magyar nép e napon arra is gondol, hogy néphatalmának megvédéséhez a varsói szerződés értelmében kapta meg az önzetlen, testvéri segítséget, következésképpen becsületbeit ügye is, hogy teljesítse mindazt, amit a béke oltalmazása tóle megkíván. Ez ma a leghazafiasabb ügy, amelyen szocialista építésünk során munkálkodunk. Külföldi hírek ROMA Ahmed Salam«, az Indonéz Köztársaság elnöke, kedden este a Szovjetunióból Budapesten át repülőgépen Rómába érkezett. Sukarno három napig marad az olasz fővárosban. LONDON Sir Winston Churchillt szerdán Macmillan miniszterelnök ebéden látta vendégül. Churchill az ebéden beszámolt Mac- millannek Eisenhowerrel folytatott megbeszéléseiről. BONN Kilencvenegy éves korában meghalt Erich Hoffmann professzor, aki 1905-ben dr. Fritz Schaudinnal együtt felfedezte a vérbaj kórokozóját. ROMA Matteottínak, az Olasz Szociáldemokrata Párt volt titkárának csoportja kedden elhatározta, csatlakozik Nenni Olasz Szocialista Pártjához. BAGDAD Mohammed Sawaf iraki egészségügyi miniszter kedden csatlakozott ahhoz a felhíváshoz, amely kéri Kasszem miniszterelnököt, hogy új kormányában adjon helyet kommunista minisztereknek is. TEGUCIGALPA Ellentmondó hírek érkeznek Honduraszból. A Reuter kedd esti jelentése szerint a felkelők Bejamo ezredes vezetésével megszállták a Gracias város katonai főhadiszállását. Az AFP szerda hajnali híre viszont közli, hogy a felkelők kivonultak a városból. A hon- duraszi kormány cáfolta egy helyi rádióállomás közlését, amely szerint Hondurasz nyugati része a felkelők kezén van. WASHINGTON Hivatalos amerikai becslések szerint az Egyesült Államok lakossága 119 «9 900 fő volt. A lakosság egy év alatt hárommillió fővel szaporodott. GENF A Reuter-íroda jelentése szerint a külügyminiszteri értekezletre eddig hivatalosan 1150 külföldi sajtótudósítót és fotóriportert akkreditáltak. BALTIMORE Kedden Baltimoretől 12 mér- földnylre lezuhant egy utas- szállító repülőgép, a gép 31 •tana meghalt. (Folytatás az 1, oldaliról) ta Brentano nyugatnémet külügyminisztert, ezután pedig felkereste Bolzat, a Német Demákratikus Köztársaság mi ntszterelnök-helyettesét és külügyminiszterét s vele is megtárgyalta mindazokai a kérdéseket, amelyekről Bren- tanoval beszélt. Az értekezlet szerdai ülésén Couve de Murville francia kül ügyminiszter meghűlése miatt nem vett részt. A francia küldöttséget ezért ez alkalommal Lucet, a külügyminisztérium politikai osztályának főnöke vezette. A genfi külügyminisizteri értekezlet szerdai ülése, amelyen Herter, amerikai külügyminiszter elnökölt, 15 óra 30 perckor kezdődött és 18 óra 07 perckor ért véget. Az ülés első felszólalója Gromiko szovjet külügyminiszter volt, aki még egyszer kifejtette a Szovjetunió álláspontját az értekezlet résztvevőire, különösem Lengyelországra és Csehszlovákiára vonatkozóan. Kijelentette, hogy ezeknek az államoknak kezdettől fogva való bevonása a Gromiko hangsúlyozta; az értekezlet munkájának megkezdése hosszabb szünet után az államok közötti együttműködés falújítását jelenti. A két német küldöttség részvétele pozitív és biztató jelenség. A szovjet külügyminiszter a továbbiakban hangoztatta: — Addig nem lehet Európában szilárd a béke, amíg nem számolják fel teljesen a második világháború maradványait. Nem normális állapot, hogy Németországgal még mindig nem kötöttek békeszerződést. A szovjet delegáció szükségesnek tartja a helyzet normalizálását, Nyugat-Bérűin státusának rendezését, a békeszerződés megkötését Németországgal. Ennek a mostani értekezletnek ezekre a fontos kérdésekre kell munkáját ossz pontosítania. A német béke- szerződés hiánya akadályozza a kibontakozást más fontos európai és nemcsak európai vonatkozású kérdésekben is. A német békeszerződés megkötése véleményünk szerint összhangban volna mind a Németországgal szomszédos államok, mind pedig maga a német nép és valamennyi más nép érdekeivel. Ilyen értelemben folytatott megbeszélést Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsénak elnöke Moszkvában Macmillan angol miniszterelnökkel. A szovjet küldöttség rámutatott arra, hogy az utóbbi időben számos amerikai politikus is ésszeAz MSZMP Köziponti Bízott ságának múlt év decemberében hozott határozata után a komlói városi pártbizottság a sásdd járási pártbizottsággal közös megbeszélésen vitatta m&g a mezőgazdasági termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztése, megszilárdítása terén a komlói üzemekre, kommunistáikra háruló feladatokat. A komlói Városi pártbizottság 19 üzemet bízott meg azzal a feladattal, hogy a eásdi járás 19 községében segítse a termelőszövetkezeti mozgalom fejlődését. A 19 komlói üzemben mintegy 250 kommunistát — mégpedig az alapszervezetek legfejlettebb tagjait, a mező- gazdasághoz is értő munkásokat — bíztak meg a tsz-ek patronálósával. A pártbizottság határozata értelmében az említett üzemek patronálási megbízatása három évre 6zól. A komlói városi pártbizottság nemrég értékelte: hogyan hajtották végre a komlói üzemek, páríszerveAtek a pa'To*- nálási megbízatásukat. Megállapította. hogy a komlói üzemek jól segítették a terme’ő- szevetkezeti mozgalom fejlődését. jelentős részük vo't sb- 1 an, hogy a sásdi íárásb-m is .rő:ödött, számbelileg is fejlődött a termelőszövetkezeti mozgatom. A patronáló elvtártanácskozásba igen hasznos lenne az értekezlet eredményessége szempontjából. A nyugati külügyminiszterek bejelentették, hogy e kérdésben előző nap tett elutasító nyilatkozatukat nem kívánják kiegészíteni. Gromike . jnálattal állapította meg, hogy eddig nem sikerült megegyezni Lengyelország és Csehszlovákia részvételére vonatkozóan. Reméljük — mondotta — hogy ez a fontos kérdés a közeli napokban pozitív értelemben megoldódik. Hozzátette, hogy a Szovjetunió ezt az ügyet az értekezlet napirendjén levő kérdésnek tekinti. Herter amerikai külügyminiszter általános jellegű nyilatkozatot tett, majd felolvasták a gyengélkedő Couve de Murville francia külügyminiszter beszédét. Ezt követően Gromiko szovjet külügyminiszter é6 végül Selwyn Llyod beszédei hangzottak el. A beszédek — a f rancia külügyminiszter felszólalásának kivételével — konstruktív jellegűek voltak. Couve de Murville beszéde eltért ettől az általános hangtól. rűbb álláspontra helyezkedik a német kérdéssel kapcsolatban. A Szovjetunió konkrét és reális javaslatokat terjesztett elő a Németországgal kötendő békeszerződésre és a nyugatberlini helyzet ésszerű rendezésére vonatkozóan. Az utóbbi időben előkészítik a Bundeswehr, a nyugatnémet hadsereg atom- és rakétafegy- verekkel való felszerelését. Ez nem vezethet jóra. A szovjet küldöttség felhívta a figyelmet a bonni kormány politikájára, amellyel akadályozza az európai béke megerősödését. Senki sem hiszi, hogy a mostani értekezleten meg lehet oldani minden megoldásra váró problémát. Bérűin (MTI) A Frankfurter Rundschau című nyugatnémet lap szerdai szánnának első oldala feltűnéstkeltő hírt közöl Bonnból: melyben rámutat, lehet, hogy á Genfben tartózkodó két német küldöttség felveszi majd a kapcso’a- tot egymással. A lap értesülése szerint a két német küldöttség közvetlen találkozása Ganfben elkerülhetetlen és ha megtörténik, akkor hangsúlyozottan udvarias formák között kell lezajlania. Bonn nem utasította ugyan küldötteit, sak és a falun élő elvtársak között a közös munka során szoros, baráti kapcsolat keletkezett. A ta/vaszd miunkák megindulása után valamennyi patronáló üzem munkatervben rögzítette: hogyan, mi módon kívánja segíteni a mezőgazdasági termelőszövetkezeten meg erősítését, milyen politikád és gazdasági segítséget szándékoznak nyújtani a patronált tsz-nejí. A munkaterveket megvitatták a tsz-ek párt- és gazdasági vezetőivel Is. Az azóta eltelt időszak tapasztalatai alapján már megállapítható, a komlói üzemek igen komoly gazdasági segítséget nyújtottak a termelóizó- v'ettkezeteknek, termelőszövetkezeti csoportoknak. így például segítették a helyes adminisztráció és könyvelés kialakítását, de segítséget nyújtottak az isfál!ók építéséhez, a villamosításhoz, a gépek javításához, a vízvezeték beszereléséhez 6tb. A patronáló üzemek igen nagy segítsájet adtak a tsz-ek kertészetének kialakításéhoz, mert ez részben nagyobb jövedelmet jelent a tsz számára, részben pedig megkönnyíti Komló bányásza* nuk. lakóinak zöldséggel való ellátását. Jelenleg is tárgyalások folynak arrtl, hocb/ — •*!A szovjet küldöttség nevében Gromiko külügyminiszter a továbbiakban azt a reményét fejezte ki, hogy a több’ delegáció is a realitás szellemében lát majd hozzá a kérdések rendeléséhez. Reméljük — mondotta —, hogy az értekezlet munkáját az együttműködés szelleme fogja áthatni ég a miniszterek azt emelik majd ki, ami összeköt bennünket, nempedig azt, ami megnehezíti az megegyezést. Gromiko ezután hangsúlyozta, hogy a konferencia részvevőinek meg kell egyezmiök a közeljövőben tartandó csúcs értekezlet idejére, helyére és napirendjére vonatkozóan. A szovjet küldöttség igen nagy jelentőséget tulajdonít a csúcs értekezletnek. Gromiko végül azt a reményét fejezte ki, hogy a genfi külügyminiszteri értekezlet hasznosan hozzájárul a nemzetközi feszültség enyhüléséhez. * Genf (AFP—AP). Az amerikai küldöttség szóvivője szerdán közölte, hogy Herter külügyminiszter csütörtökön előterjeszti a nyugati hatalmaknak a német kérdéssel foglalkozó, úgynevezett „csomagtervét” — jelenti az AFP. Az AP tudósítójának értesülése szerint a francia küldöttség szóvivője szintén közölje, hogy a nyugati hatalmak csütörtökön valószínűleg beterjesztik a „csomag-tervet”. * Genf (DPA). A DPA jelentése szerint Gromiko szovjet, Herter amerikai és Selwyn Lloyd angol külügyminiszter csütörtökön délelőtt értekezletre ül össze Genfben, hogy foglalkozzék az atomfegyverkísérletek megszüntetésének kérdésével. A hármas értekezlet hír szerint délelőtt 11 órakor kezdődik Herter amerikai külügyminiszter szállásán. hogy vegyék fel a kapcsolatokat az NDK képviselőivel, viszont ha az NDK képviselete javasolja az érintkezés felvételét, akkor nem szabad kitérni a találkozó elöl. Más a helyzet a különböző bonni pártok Genfben tartózkodó megfigyelő küldöttségeivel. Ezek minden valószínűség szerint keresik majd a közvetlen találkozást és tanácskozást a Német Demokratikus Köztársaság megbizottaival — írja dául a mekényesi és a vásárosdombói — termelőszövetkezetek zöldség- és baromfi- árusító pavilont létesítsenek Komlón. Jelentős volt az a segítség is, amit Komló nyújtott a tsz-ópít.kezések megvalósításához. E téren a tervezéstől a kivitelezésig ezerféle módon segítettek, szakmunkásokat, szállítóeszközöket biztosítottak a. tsz-ek részére, felkutatták az elfekvő, de Ilyen célra még a'ka’mas anyagokat stb, A komlói patronálok ugyanakkor helyesen ér telt néz ték a gazdasági segítségnyújtás elvét, nem a tsz-ek dolgozói helyett, hanem azokkal közösen végezték a vállalt munkát, mégpedig rendszerint munkaszüneti napokon, társadalmi munkában. Igen örvendetes az a tény, hogy a tsz-ek pat róná' utóban. segítésében nemcsak a kommunisták vettek részt, hanem igen sok pár- tonikívüli munkás is. A komlói üzemi pártszervezetek a tsz-ekben működő párt szervezetek részére elsősorban módszerben) kérdésekben adtak nagy segítséget. Több pat- ronátó pártszervezet vezetőcége például a termelőszövetkezetek pártszervezetével közös munkatervet dolgozott ki a pór (szervezet megerósiPése róHá*>óL Annak érdekóbeox. A diadalmámortól ittas magyar reakció, a tainácshatalmat felváltó munkásáruló szakszervezeti kormány jóvoltából, szabad kezet kapott aljas terve végrehajtásához. Kezdetéi vette a fehér megtorlás és meg indult a hajsza a munkásság legjava, a kommunisták ellen. S míg a hivatalos jobboldali szociáldemokrácia egy budapesti népgyűlósen megtagadott minden közösséget a kommunistákkal, akiket az ország válságos helyzetéért is felelőssé tett (Dunántúl, 1919. aug. 30.), a vidék reakciós hatalmasságai, a földesurak és a tő kések csendőrökből és hivatalnokokból összeverődött szolgahadukkal szintén megmozdultak, hogy felszámolják a tanácsköztársaság forradalmi intézkedéseit, és helyreállítsák a régi rendet. Kaposvárott, a pécsi dandár volt székhelyén egy különleges gyász vitéz, Kovács Antal alezredes látott hozzá a ,.rendcsináláshoz“. Kovács, akinél a szerb megszállók egy évvel később házkutatást tartottak, és félmillió korona értékű Szerbiában összelopkodott tárgyat és rengeteg fegyvert találtak (Munkás, 1920. október 14.), azzal kezdte ténykedését, hogy a parancsnoksága alatt lévő féhér tiszti gárdával behatolt a kaposvári ügyészség fogházába s onnan La tinit a Sándort, aki kormányzótanácsi biztos volt, társaival együtt ’elhurcolta. Áldozataikat a közeli Sántos községbe vitték és minden bírói eljárás nélkül kivégezték. A Dunántúli Napló már hírt adott arról, hogy az egészség- ügyi állomások baranyai versenyének első helyezettje a Fécsi Porcelángyár egészség- ügyi állomása lett. A szekszárdi országos elődöntő versenyen újabb pécsi győzelem született, így a baranyaiak képviseletében a P >-celángyár egészségügyi állomása vett részt az országos döntőversenyen, ahol meg Is küzdöttek az első helyért. Gegesi-Kiss Pál Kossuth- díjas akadémikus, a Vörös- kereszt országos elnöke az elmúlt pénteken este a zsúfolásig megtelt Sportcsarnokban hirdette ki a verseny eredményét, amely szerint országos hogy a termelőszövetkezeti pártszervezetek számbelileg is erősödjenek és a vezetés színvonala is emelkedjen, a patronáló pártszervezetek ugyancsak nagy segítséget nyújtanak. Több esetben előfordult már, hogy az üzemi pártszor- vezetek meghívták a vezetőségi, illetve taggyűlésükre a tsz. pártszervezetének vezetőit és a tsz. pártszervezetének ülésein is rendszerint részt vesznek a patronáló pártszervezet vezetői. Pozitív jelenség az is, hogy az üzemi pártszervezetek mér több esetben rendeztek munkás-paraszt találkozókat, a patronált tsz-ek dolgozóit meg hívták Komlóra. Ilyen találkozók legutóbb április 4-én és május 1-én voltaik. Ezeken a találkozókon baráti kapcsolat alakult ki az üzemek dolgozói és a termelőszövetkezetek tagjai között. A komlói üzemek kuttúr- csoportjai ezenkívül előre meghatározott tervek szerint tárnak ki vidékre. Eladásaikat nagy érdeklődés kíséri, s ez is hozzájárul a munkások és parasztok közötti kapcsolatok megerősítéséhez. A komlói üzemek ezután i° hatékonyan kívánják segt'eru a termelőszövetkezetek további gazdasági, politikai erősödé Elfogták Seregély Aladárt is, aki mint pécsi vasmunkás került a mozgalomba, és Hajdú Gyulának, a pécsi dandár politikai megbízottjának helyettese volt. Seregélynek azonban sikerült kicsúsznia a karmaikból. Szökése után Kaposvárott bujkált. A sétatéren azonban felismerték és a felbőszített csőcselék a helyszínen halálra kínozta. (Dunántúl, 1919. aug. 20.). Hajdú Imrét, Hajdú Gyula rokonát, König Jánossal, a fegyelmi szakasz egyik bányászával együtt szintén elfogták. A páncélvonaifenak amellyel Kaposvárra szállították egy volt iskolatársa, Pánczél Miklós hadnagy volt a parancsnoka. Ez a minden emberi mivoltából kivetkőzött hóhér azzal állt bosszút védtelen áldozatán, hogy a vonat mozdonyának forró vizébe mártogat- ta, miig eszméletét vesztette. A Kaposvárott megtartott „nép- ítétet“ nevében az állomás mögött egy fára akasztatta; Két órán át függött a fán s csak azután dobatta az alatta ásott gödörbe. (Természetesen, a Dunántúl az 1919. augusztus 30-i jelentésében a legtöbb részletet elhallgatta.) Ebben az időben fogták el Aranyosi Jánost is Szekszár- don. öt és a vele együtt fogságba esett munkatársait, a kivégzés előtt hasonló embertelenséggel kínozták. Az első áldozatok sorsából már mindenki tudta, hogy mi vár azokra, akik csak azután következnek. győztes a Pécsi Porcelángyár eü-állomása. Majd átnyújtotta az első helyezett díjat: hordágyét, elsősegélynyújtó oldaltáskát és egészségügyi felszerelést a porcelángyáriaknak, név- szerint Bánfai Jánosné eü. állomás parancsnoknak, Mácsai Bélánénak, Hirth Etelkának, Muczina Katalinnak és Bodzái Etelkának, az eü-állomás tagjainak, akik nemcsak közegészségügyből és elsősegélynyújtásból, hanem az emberi segíteni- akarás eszméinek ápolásából és az önzetlen társadalmi munka végzéséből is jelesen vizsgáztak. ök valamennyien üzemi dolgozók, többek közülük „kétmű szakos” családanyák, mégis találnak időt arra, hogy segítsenek az üzem egészség- ügyi problémáinak megoldásában. Az ellenforradalom után öt egészségügyi állomást alakított a porcelángyári Vöröskereszt, s azóta fáradhatatlanul folyik a munka. Az eü-állomások tagjai a parancsnok irányításával elsősegélyt nyújtanak, éhe» ren figyelik a hozzájuk tartozó üzemrészeket, felhívják a figyelmet a baleseti rendszabályok betartására, szellőző berendezést kérnek a porártalmas munkahelyekre, hallgatókat toboroznak az egészségügyi előadásokra «és tafolyamokra, véradókat szereznek. Segítséget nyújtanak a kerületi tanács szociálpolitikai csoportjának a gondozási munkában, patronálják a Felső-Vámház utcai általános iskolád és a Leőwey Leánygimnáziumot. Az elmúlt évben elsősegély- nyújtó felszerelést adtak át ezeknek az iskoláknak, részi vettek azok elsősegé’ynyújtó tanfolyam-vizsgáin. Az üzem dolgozói szeretik az egészségügyi állomások tagjait, szívesen fogadják jótanácsaikat, segítőkészségüket. A budapesti győzelemben benne van a pártszervezet, a vállalatvezetőség és a szak- szervezet megértésének, támogatása is, no és az üzemorvos, valamint a vöröskereszt-aktívák harmonikus tevékem-cágs Is Hctcsy Károly, a Vöröskereszt városi titkára. Gromiko elvtárs beszéde a lap. A komlói üzemek segítik a termelőszövetkezeteket Felveszi-e a kapcsolatot a két német állam genfi küldöttsége? ................................................. Országosan első a Porcelángyár egészségügyi állomása