Dunántúli Napló, 1959. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-26 / 48. szám
6 NAPLÓ-959. FEBRUÁR 26, SPORT Sánta indokolás A világ sportsajtóját bejárta a hír. hogy az USA külügyminisztériuma megtagadta a három világhírű NDK-bell síugró, Helmut Recknagel, Harry Olasz és Werner Lesser beutazást kérelmét a közeljövőben Squaw Walleyben rendezendő „kis téli olimpiára”. Mivel indokolnak az amerikaiak? A régi nótával: az NDK síugróinak nevezése „késve” érkezett meg a rendező bizottsághoz, így „legnagyobb sajnálatukra” nem fogadhatják a világ síugrórangllstájának három első helyezettjét. Ugyanakkor a hcdványképessé- gü nyugatnémet és kanadai versenyzőket minden további nélkül fogadták. De az United Press, amerikai hírügynökség egyik őszinte — vagy inkább ügyeden? — szerkesztője elkottyantotta az igazságot, hogy „maga a State Department nem helyeselte egy esetleges NDK téllsport delegáció beutazásának engedélyezését?’. < Persze, mart hát ezek a kiváló I német ugrók a „vörös zónából” jönnek és Igen félő — ettől fel persze az amerikai rendezőség legjobban hogy ez a három ügyes német/ fiú vinné el a kis- olimpíán az első helyeket, ami nem a legjobb fényt vetr.é a hatalmas Teklámmal összeharangozott ,,csodaugrók'’ megtépázott babérjaira. Annak idején, amikor az TOC, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Squaw Walleyt jelölte a téli olimpiák színhelyéül, maga Eiseríhower elnök ellenjegyezte, aláírta azt a helyes kongresszusi nyilatkozatot, hogy a legközelebbi téli olimpiai játékokon az USA hatóságai szívesen engedélyezik a népi demokráciák, a Szovjetunió, sőt — uram bocsát — még a Kínai Népköztársaság versenyzőinek is a beutazást. Persze, ez „akkor" volt, most pedig a kisolimpia idején a rendező business-man-oknak vem lenne kedvező, ha a síugrásban nem amerikai és kanadai, de keletnémet győzelem születne. Nem irigyeljük Mr. Brundaget. az IOC elnökét, aki most megkísérli a nagyon nehezet: jobb belátásra bírni az amerikai külügyminisztériumot és csendesen figyelmeztetni ókat, hogy a kongresszus mást mondott.. . Pécsi sízik az trszáfos bajnokságokon Edzés előtt,.. Kevés volt a hó az Idén a Mecsekben. A PVSK versenyzői így a mátraházi vasutas üdülőben készültek fel az országos síbajnokságokra. A versenyek színhelyén kitűnő hőviszonyok megfelelő edzéslehetőséget biztosítottak. A versenyek előtti pár napot, ami rendelkezésre állt, Igyekeztek Is a pécsi sízők kellően kihasználni. Az ugrőversenyeket Mátraházán, míg a futó és lefutó számokat Gallyatetőn tartották. Különösen örvendetes volt Jfllek, Szabolcs és Horváth József, a két ifjúsági szereplése, Jillek az ifjúsági összetett bajnokságban ötödik, míg az egyéni ifjúsági ugróbajnokságban hatodik lett. Horváth ugyanebben a számban a hetedik helyezést érte el. A pécsi sízők a lesikló számban már gyengébben szerepeltek, ez érthető, hiszen a pesti és diósgyőri versenyzőknek sokkal több lehetőségük és alkalmuk volt a versenyekre való felkészülésre. Elindultak a pécsi versenyző a mú- leslkló és lesikló számokban Is és bizony a közel száz résztvevő közül a hátsó légióban kötöttek ki. Ez a szakembereknek nem volt meglepetés, hiszen a főcél a versenytapasztalat megszerzése volt, erre pedig igen jő alkalom nyílott, a legjobbaktól Igen sokat tanultak a pécsiek. Sajnos, a február 21—22-re tervezett pécsi országos síversenyeket a mostoha hóviszonyok miatt nem lehetett megrendezni. A versenyen pedig közel 150 budapesti síző Is elindult volna. A versenyről a szövetség még nem mondott le. Remélve, hogy még lesz hó a Mecsekben is és akkor meg lehet tartani az idén elkészült új mtiles ik ló pálya felavatását. AMBRUS JÓZSEF Óriás mülesikló verseny Aktuális sportorvosi tanácsok A ,,C“ vitaminról Szeretnénk a most meginduló cikksorozatban mindenki számára érthető formában sportorvosi tájé koztatót nyújtani, melyet edzők és sportolók egyaránt felhasználhat« ak. Igyekszünk az elméletből gyakorlati következtetéseket levonni, melyet mindenki körülményeihez képest kamatoztathat. K5z!em4n^ek A Magyar Hidrológiai Társaság Pécsi Csoportja rendezésében 1959. február 46-án, csütörtökön délután fél 6 órai kezdettel az MTESZ helyiségében (Pécs, Janus Pannonius utca 11. szám) Vass Béla mérnök (Pécsi MÁV Igazgatóság) karsztvíz és barlangkutatás a Dunántúlon címmel előadást tart, * A Hazafias Népfront I; kerületi elnökségének családvédelmi előadás sorozata keretében ma este 6 órakor dr. Sulyok Lóránd válóperes bíró és dr. Tamásfy József a fiatalkorúak bírája tart előadást „Amit a házasságról, válásról és a fiatalkorúak bűnözéséről tudni kell” címmel a gyárvárosi Fekete Gyémánt filmszínházban. Előadás mán a témához kapcsolódó játékfilm bemutatása következik. Az érdeklődőket szeretettet várják, A hajósok mór régen megfigyelték, hogy hosszú tengeri utak alkalmával, mikor nincs módjukban friss zöldségfélékkel, gyümölcsökkel táplálkozni, egy különös betegséget kaptak, mely foghús vérzéssel. Izom gyengeséggel, izom és csont fájdalmakkal kezdődik, majd az Ízületek megdagadnak, rosszul gyógyuló fekélyek lepik el a testet — csontok törékennyé válnak. Minden fertőzés iránt fogékony lesz a legyengült szervezet, végül bekövetkezik a halál. E betegséget a -,;C"-vttamln hiánya okozta. Ilyen súlyos formájában ma már nem jelentkezik az a vitaminozás, azonban tavasszal I mindenki megfigyelhetett magán "kisebb-nagyobb fáradtságérzést, esetleg foghús vérzést is t Sportolók zöme télen és tavasszal kezdi meg a hatalmas megterhelést igénylő alapozást, ami önmagában Is fáradtsággal jár.'A „C" vitamin Ilyenkor a normális háromszorosára is emelkedhet, jóllehet a téli és tavaszi hónapokban ennek bevitele még a normális mennyiséget sem éri el. Teljesen érthető tehát, ha igen sok sportoló panaszkodik fáradtságára a tavaszi idény kezdetekor. Az ember napi „C” vitamin szükséglete 50 mgr. A szervezet fokozottabb Igénybevételekor, Így pl. betegségekben, kimerítő verseny sportolásnál napi 200—300 mgr. Sajnos, a szervezet a ;,C" vitamint nem tudja raktározni — a felesleg kiürül a vizelettel. Másik nehézség az, hogy főzéssel, tárolással a táplálékban erősen csökken a vitamintartalom. így tehát a „C” vitamint tartalmazó táplálékot lehetőleg frissen és nyersen ken fogyasztanunk; Hiába van igen magas „C” vitamin értékük a főzelékféléknek, a hosszas főzés, vagy a főzővtz leöntése vitamin- tartalmát a minimálisra csökkenti, nyersen pedig élvezhetetlenek. Nézzük csak néhány nyersen élvezhető táplálék vitamintartalmát: 10 dg citromlé tartalmaz 50 mgr. „C” vitamint, rétek, málna, egres egyaránt 25 mgr-t, ribizke 35 mgr-t, eper «0 mgr-t, a paprika pedig 120 mgr-ot. A ,,C” vitamin csökkenti a fáradtság érzést. A tokszalagok kevésbé szakadékonyak, rándulásoknál, ficamoknál kisebb a bevérzés, mert a véralvadást gyorsítja. Csont-törés, fedett sérülés, vagy nyílt seb gyógyulását lényegesen meggyorsítja; Mivel a téli és tavaszi hónapokban a táplálékból nem fedezhető a kellő vitaminmennyiség, szükséges, hogy minden komoly fizikai munkát végző sportoló a hiányzó mennyiséget tablettákkal pó tolja. Napi 3x1 tabletta elegendő. A tabletták SZTK-vényre a fenti indokkal nem írhatók, épp ezért akár az egyesület, vagy maga a játékos vegye meg, mert egy heti adag csak 6 forintba kerül. A csekély anyagi áldozatot megérdemli egészségünk. Dr. Szalay István sportorvos. III «1111111111 ? A Magyar Rádió PÉCSI ADOJANAK 1959. febr. 26-1, csütörtöki műsora, a 223.8 m középhullámon 17.30: Német nyelvű műsor. Hópehely keringő. Hírek. Walter Victor verse: Szárnyaló dallam. Bátaszéktől—Várdombig. — Kommentár. Uj felvételeinkből. H.: Molnár Nándor és fúvószenekarának számai. 18.00: Szerb—horvát nyelvű műsor. Szórakoztató zene. 18.30: Magyar nyelvű műsor. Szív küldi szívnek szívesen. 18.50: Védjük egészségünket. Látogatás a Gyermekklinikán. — Riportműsor. 19.00: Munka után. Zene; riportok, tudósítások, hírek. 20.00: Műsorzárás; A TELEVÍZIÓ mai mCsoka: 14.00—17.00-ig: ipari és kereskedelmi adás. 18.00: Iskolások műsora: 1. Elektromos áramjelzők, 2. Úttörő staféta. 18.45: 9. sz. Magyar Híradó. 19.00: Corneille: Cíd. — A kaposvári Csiky Gergely Színház vendégjátéka az Odry-színházban; Zrínyi (Szigetvár): Fehérek és feketék (8 órakor). Táncsics (Siklós): Mexikói szerenád (8 órakor); HÓVIRÁG TANCESTÉLY lesz február 28-án, szombaton este fél 8 órakor a KISZ és Szakszervezetek Doktor Sándor Művelődési Házában. Tánc 2 óráig. diák-össztánc lesz vasárnap délután 3 órától fél 8 óráig a KISZ és Szakszervezetek Doktor Sándor Művelődési Házában. . * Az Országos Filharmónia közli; hogy ma este fél 8 órakor a nagy érdeklődésre való tekintettel C. II. Kamarabérleti-est nem a városi művelődési házban, hanem a Liszt- tereniben lesz megtartva. Az est szólistái: Kovács Dénes hegedűművész és BJcher Mihály zongora- művész. LÁTOGATÁS A TEJÜZEMBEN Pécs város Művelődési Háza február 27-én, pénteken délután 4 órakor látogatást rendez a Pécsi Tejüzemben. Jelentkezés a művelődési ház irodáján (Déryné u. 18.) személyesen, vagy telefonon (24-50). Részvétel díjtalan. Találkozás pén- Váltson takarékbetét-könyvet! teken délután 4 órakor Rákóczi - - - - út 20. szám előtt; SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Az esőcsináló (este 7 órakor). Kamaraszínház: Bekötött szemmel (este fél 8 órakor); mozi: Park: Don Juan legutolsó kalandja (szélesvásznú) (fél 5, fél 7, és fél 9 órakor); Kossuth: Felfelé a lejtőn (5; 7 és 9 órakor). Petőfi: Felfelé a lejtőn (fél 5; fél 7 és fél 9 órakor); Kossuth Híradó: Magyar híradó; Vakáció SYLT szigetén, 58/25. világhíredé, Bátor nyúl. Előadások 11 órától folytatólagosan. Helyárak 2 és 3 forint. Fénztámyitás fél 11 órakor. Építők kultúrotthona: Az élet küszöbén (5 és 7 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Csendes Don Hl. (fél 6 és fél 8 órakor); Rákóczi (Mecsekalja): Az élet visszavár (7 órakor). Május 1. (Vasas H.): Hamis levél (7 órakor). Kossuth (Moháas): Tegnap (« és 8 órakor); TANCESTELY lesz február 28-án, szombaton este Pécs város Művelődési Házában (Déryné u. 18.). Meghlvólgénylés az Irodán; ■„Úszó jégtáblák hátán” címmel Pécs város Művelődési Háza és a TIT közös rendezésében a művelődési ház nagytermében (Déryné u.) március 4-én este 6 órakor Zsombor János budapesti újságíró tart vetítettképes élménybeszámolót — tavalyi északi-sarki utazásáról. Belépődíj 4 forint, diákoknak 2 forint. Jegyelővétel a TIT titkárságán és a művelődési házban. * A TIT Zenebarátok Köre mai zeneestjének műsora: Bach: Máté passió. Előadó: Bálinthy Ottó. A zeneest este 7 órakor kezdődik a Bartók Klubban. Minden zenekedvelőt szeretettel vár a TIT. * Nemec József festőművész kiállítása megtekinthető mindennap délelőtt 11 órától délután .6 óráig a Bartók Klubban. Jugoszláv sportolók érkeznek Pécsre Az elmúlt év decemberében a zombori Polet Klub meghívására Pécs város tekeválogatottja több mérkőzést vívott Jugoszláviában. A pécsi sportolók jugoszláviai látó gatását most viszonozzák a zombori Polet Klub tekézől. A zombori tekézök csfltörtökö ön a déli órákban érkeznek Ma- gy;irbolyra, ahol a városi sporttan ács és a városi tekeszövetség fogadja a vendégeket. Pénteken Ka posvárra látogatnak el a zombo- ritik, a hivatalos Pécs—Zombor te kemérkőzés szombaton délben 12 órakor kezdődik az Építők teke pályáján. A két város nyolcas csapata kétszáz dobásos nemzetközi verseny formájában méri össze erejét. A verseny befejező másod ik részét vasárnap reggel tartják ugyancsak aa Építők teke-pályáján. Ekkor egy érdekes jugoszláv népi tekaverseny keretében is me gmérkőznek a legjobb pécsi és zombori tekézök. A zombori Polet Klub Szerbia tekebajnokságát nyerte, igen Jó •rőt képvisel, a pécsi tekézök már hosszabb Ideje rendszeres edzésekkel készülnek fel a nemzetközi találkozóra, így érdekes versenyre van kilátás. Hogyan fotózzunk? E heti totótippjeink Népszava Népsport D. Napló Tatabánya—MTK I 2 1 2 2 X Salgótarján—Újpesti Dózsa 1X2 X 1 1 2 X 1 X Győr—Csepel 2 X 2 x 2 1 Ferencváros—Szombathely I 1 1 1 Diósgyőr—Dorog 1 1 1 1 Egyetértés—Szegedi EAC 1x2 2X1 x 2 1 3 x Kecskemét—Debrecen 2 1 2X1 x 2 1 X Pénzügyőrök—UTTE X X 1 X 2 X 2 Jászberény—Szolnok 1 1 x i 1 SZVSE—Borsodi Bányász 1 1 2 1 X 1 Cegléd—Ózd 1 1 X 1 X 1 Sztálin varr**—Sxékesfebérv. 1 1 1 1 idűjArísjelektés Várható időjárás csütörtök estig: az enyhe idő tovább tart, legfeljebb néhány helyen lesz kisebb erő. Mérsékelt nyugati, délnyugati szél. Változó felhőzet, a köd na északkeleten feloszlik, holnap Ly-két helyen újra reggeli ködvárható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet plusz 1—plusz 4 fok között, helyenként egy fok alatt. Legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön plusz 8—plusz 11 tok között, helyenként 11 fok felett. Távolabbi kilátások: továbbra 1b enyhe Idő. APRÓH 1 R DETÉSEK Mélysége« fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen, drága jó férj, apa, após és nagyapa, Tóth István volt taxis hosszú nmvedés után folyó hó 24-én elhunyt. Temetése február 26-án fél 4 óraikor a köztemetőben. Gyászoló család Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy drága jó térj, édesapa és rokon, Dr. Szuly Jenő nyugalmazott ügyvéd életének 77. évében, Isten akaratában megnyugodva elhunyt. Engesztelő szentmise folyó hó 28-án, reggel 9 órakor a Székesegyház Corpus Christi kápolnájában. Temetése f. hó 28- án, 11 órakor a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló család — HALÁLOZÁS. Fájdalommal jelentjük, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk, dédmamánk és kedves rokon, Pemeoker József- né, sz. Krass Mária elhunyt. Temetése 27-én, pénteken délután 4 órakor a pécsszabolcsi temetőben. Gyászoló család. — Fájdalommal jelentem, hogy édesanyám, özv. König Ferenené, sz. CavaHomi Mária f. hó 24-én elhunyt. Temetése 28-án, szombaton lél 1 órakor. Fia, König Ferenc. — Szeretett édesanyánk, nagyanyánk, özv. Péter Mihál yné váratlanul elhunyt. Temetése 27-én, pénteken 4 órakor a köztemetőben. Gyászoló fia, menyei és unokái. köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett édesapánk, Pápád József temetésén megjelentek, illetőleg részvétüket fejezték ki. Gyermekei Nagy szoba-konyha; mellékhelyiséges — komfortos — lakás ellenében 2 szobás összkomfortos, szuterinos családi ház beköltözhetően eladó. — Rét utca 27/2, az udvarban. Megtekinthető délelőtt. Értekezés Dugonics utca 1, Agg. _____________________776 Belvárost szoba-kon yhás lakásomat elcserélném kétszoba-komy ha, speizoara, lehet reptéri vagy meszes! is. Érdeklődni: 17—89 telefonon 4—6 órádig. ______________________746 Dr ávakereszturoa eladó családi ház, üzletnek is alkalmas. 2 szoba, I konyha, 1 kamra és pince, disznóól. Érdeklődni ott helyben vagy Feilérd, Italbolt._____________752 Ta más Kálmán tüzlfa- fűirészedő. Telefon- száma 39—91. György utca 6. 739 BorosMók 25—150 literig a Pécsi Járműkészitő KTSZ KÁDÁR- RÉSZLEGENÉL készen kaphatók. Budai-Nagy Antal utca 10. Mélységes fájdalommal jelentjük, hogy szeretett férjem és drága, jó édesapánk, Országit Bálint ny. számvevőségi tanácsos életének 84. évében váratlanul elhunyt. Temetése 27-cn, pénteken délután 3 órakor a pécsi köztemetőben. Gyászoló család Ipari tanulót felveszek. Szükség esetén ellátást és lakást adok. Vlasits tetőfedő és szigetelő mester. Pécs, Alsó-Balokány utca 59. sz.. emelet. ______________________741 vi llamos kézi-fúrógép 110 voltos áramra, 12 mm-es fúróképesség- gel, új állapotban eladó. Szekszárdi Tan- gazdaságnál. ■ 732 Hál ószobabútor, konyhabútorok, asztalok, székek, ágyak, szekrények, sezüon, karikahajós varrógép és egyéb, jókarban lévő bútorok nagy választékban Báránynál, — Hal tér 1. szám. 726 Szőlőoltványok! Vadgyökeresek tavaszi szállításra termelői áron rendelhetők. — Kiss Bertalan, Aba- sár. 370 Egy kombinál tszek- rény eladó. Cím: Ady Endre utca 77. 789 Hálószobabútor, konyhaszekrények. asztalok, ágyak eladók. — Rákóczi út 48., Koütai. ______________________120 Vá llalatok, magánosok, ügyelem! Egygyermekes házaspár takarításért szobát keres. Választ: Jamko- vics Tibor, Balaton- fenyves, központi lakótelep^____________122 Töltőtollverseny Indult a ldspajtásofc szá mára. Kéíjen szavazólapot a papír- és írószer szakbollttól. ______________________127 Kö nyvszekrényt vagy annak alkalmas egyéb szekrényt megvételre keres a Mecsek vidéki Üzemi Vendéglátó Vállalat. Ajánlatokat kértük Pécs, Perezel utca 8. szám alatt bejelenteni.____________132 Sz őlő, 910 négyszögöl, kifogástalan állapotban, jól termő, épülettel, teljes felszereléssel, sürgősem eladó Zslbót-szőDőhe- gyem. Érdeklődni: özv. Turbéki Jenőnénél, Szigetváron._________584 Háromezer forint kölcsönt keresek, esetleg lakást is adok. — „Pénz biztosítva” Jel? igére. Címeket csak levélben a Kossuth utcai hirdetőbe, 786 Hálóbútort, konyhát, háromajtós szekrényt, dohányzó asztalt, re- karrüét, többszöri lefizetésre készítek. Rákóczi út 78., asztalos. ______________________798 H& romszobás, összkomfortos villa részben beköltözhetóség- gel eladó. Kert, kút, ól. pince vnn. Dárda utca 4L 802 Mosógépjsvítás (háznál is), porszivógépja- vítás, stb. azonnal — jótállással. Rákóczi út 48. Telefon: 26—48. __________________ 813 Elc serélném belváros i 1 szobámat, előszobás- ra. Költséget téritek. Megbeszélés Kossuth Lajos u. 53. sz., udvarban jobb oldal. ______________________811 Szak ácsot vendéglátóipari gyakorlattal felveszünk. Jelentkezés 48—82 telefonon. 791 Egy fehér rácsos gyer- mekágy matraccal eladó. Hatház utca 17. ________792 Ru hák tisztítása, festése rövid idő alatt készül. KuJich Gyula utca 35. ______________807 Kellő ké pzettségű — legalább érettségizett — és gyakorlattal bíró beruházási előadót és érettségizett, perfekt gépírónőket keresünk azonnali belépésre. Sajátkezűié» írt önéletrajzokat kérünk. Országos Taíka- rékpénztár, Pécs, 815 Kettős számviteli köny vélő, könyvelőnek, v. adminisztrációs munkára elhelyezkedne. Leveleket Tuiőczi László. Pécs, Rigóder- tető, Hétvezér út 12, _________________ 790 Ujmeszessel szemben kertnek, vagy házhelynek alkalmas föld kisebb parcellákban eladó. Érdeklődni lehet: Pécsszabolcs. — Wesselényi u. 3. alatt. Légakna alatt. ______787 El adó ház gazdasár.) épület és 10 kh föld. Magyar János, Bánó:, up. Abaliget,________775 Motorkerékpár oldal- kocsit vennék jó állapotban. Major. Doktor Sándor utca 11. Telefon: 32—80. 787 Vacsorázzék a tícvzitotzty étttutníeH (PÉCS, KAZINCZY U. 4. SZ.) Kellemes zene — Olcsó árak — Figyelmes kiszolgálás Csemege sertéssült pirított burgonyával 11,50 Ft Szerb rizses hús 13,40 Marhapörkölt galuskával 11,20 Erdélyi rakott káposzta 13,15 Borsostokány burgonyáal 11,10 Rántott sertésszelet burgonyával 15,— Sertésflecken körítve 15,05 DUNÁNTÚLI NAPLÓ a Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Az MSZMP megyei Pártbizottsága Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, József A. U. 10. T: 15-32, 15-33 Hirdetésfelvevő iroda: Kossuth Lajos utca 22. Tel: 19-18. Terjeszti a Megyei Postahivatal Hlrlaposztálya és a hírlap-kézbesítő postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési dl) H.— Ft. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u, M Mt. Telefon: 30-27 Nyomdáért felel: Melles