Dunántúli Napló, 1959. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-22 / 45. szám

W59. FEBRUAR 22. NAPLŐ s ft* A reflektorok kigyúlnaJc, a karmester a dobogóra lép, a függöny felmegy és megkezdődik az előadás... A nagyközönség a színház mun­kájából lényegében csak az előadást látja. De mi van a kulisszák mö­gött? Kedves olvasó, jöjjön velünk látogatóba egész napra a szín­házba, és lássuk, miként zaj­lik itt az élet? IN élelőtt 10 óra. Ebben az időben érkeznek a szí­nészek a próbákra. Itt állunk most a színészbejárónál s vár­juk, melyik színésszel találko­zunk először. Ejnye, a nagy nézelődésben majd elüt egy kis Moszkvics. A színészbejáró előtt rr«>gáll. Nézzük csak, kik az utasai? Ismerősök! Szir­mai Jenő ül a volánnál, mel­lette Láng József. — Nocsak, autóztok? Igen, mégpedig nem is csak úgy passzióból. Szirmai Jenő egy éve vette a kocsit s Láng Jós­kának annyira megtetszett. az autó, hogy ő is meg akarja ta­nulni a gépkocsivezetést. A próba előtt még van néhány perc. Szirmai felnyitja a mo­torházat s „tanítványának“ magyarázza a motor működé­sét. adtam neki. De nézzék csak — mondja és sálakat, kesztyűkei mutat. — Ezt mind a színház­ban hagyták. Tulajdonosuk bizonyosan nem is tudja, hói vesztette el::; Ó ’ákig lehetne János bá­csival érdekes dolgokról beszélgetni, de elköszönünk. Nézzünk be a titkárság szobá­jába. Mándoki Kálmánt, a színház titkárát találjuk bent. Nagyon elfoglalt ember. Be­szélgetni is csak úgy beszélge­tünk, hogy közben ír, telefo­nál ..: — Mi egy színházi titkár munkája? — A próbák kiírásától a táj- színház autóbuszának megren­deléséig minden — mondja. — A zután indulnánk fel a ■ lépcsőn a színházba, de a portás kinyitja a kis abla­kot s megkérdi tőlünk: hová igyekszünk? nomdjuk, mi járatban va- k, aztán már mehetnénk vább. De álljunk meg egy natra, beszélgessünk né­• szót a portás bácsival, íri Jánossal. 1921 óta is­ezt a színházat. Abban az »n mint tűzoltó sok-sok í teljesített itt szolgála- 1944 óta pedig állandó kahelye lett a színház, k „régi“ színészt ismer, n játszottak már ebben a lázban: Rajz János, Tapol- Gyula, Bessenyei Ferenc, Ion Zsuzsa, Borvető Já- Cscmka Endre... Munka- ? Mondhatni reggeltől ke­ltig. Sok érdekességet me­A múltkoriban például — i —- reggel nyitom 3 szm- belső ajtait s^kit ^^lok .yosón? Egy nőt. Hát ma- ogy kerül ide? — kérdem, mdja, hogy este itt volt az láson, Meszesen lakik, a már elment, hát gondo t t és itt maradt éjszakára Út nem nézhet be az em- minden szék alá eloadas Egyszer meg talaltam éksorok között egy brilli­fülbeválót. Telefonált J* jjfél után egy izgatott női • uogy elvesztette a íulbe- iíyen ég ily^11 A filmgyár érdeklődik, hogy Daridai Róbert szerdán sza­bad-e? Belelapoz gyorsan egy füzetbe s máris válaszol: igen. szabad. Filmezni hívták Dari­dai Róbertét. Egy cédulára máris jegyzi: „Daridait szer­dára Pestre küldeni“. Míg telefonon beszélt, kinéz­tünk az ablakon. Egy autóbusz na éppen díszleteket pakoltak. — Igen, a tájszínház ma este is játszik — válaszol ér­deklődésünkre. — Ebben az évadban már hetvenkét elő­adást tartottak a megyében Aztán elmondja, hogy a szer­vezési munkák elvégzésén kí­vül adódik néha más feladate is. _ •> — Ha szükséges, egy -eg \ szerepre beugrók. — Nős, ez érdekes. S miliői „szükséges'’? — Múltkor például sok szí­nész megbetegedett. Valami influenza-járvány volt. így nekem is kellett játszanom. Felléptem a Szent Johanná­ban, a Szabin nők elrablásá­ban ... Na de a beugrás való­ban ritkaság nálam, csak azért mondom, hogy néha bizony ilyen feladata is van a szín­házi titkárnak,;! va-borsa. Azért dolgozna-, egész nap, hogy este, amikor a függöny felmegy, hiba nél­kül peregjen a színdarab. Hat óra. Megmozdul az egész színházi „gépezet”. Szí­nészek, öltöztetek, fodrászok, díszletezők, ügyelők egész hada lepi él a színpadot, a szobákat. Kopogjunk be az egyik öltözőbe. Egy nőibe (ter­mészetesen). — Nem szabad! Ki az? —- hallatszik bentről. Aztán megegyezünk. Gyor­san „fogadóképessé“ varázsol­ják magukat, s máris belép­hetünk. Az öltözőben Bárdos Anni és Péter Gizi. Sminkel­nek. Alig beszélünk egy-két szót. Ismét kopognak. Léka László maszkmester kéri „be­bocsátását“. Bárdos Anni vem- déghaját hozza... Készítsünk róluk egy fényképet és men­jünk tovább. I éka mesiter is velünk jön, *" mert az öltözőben „fér­fiak továbbra nem kívántai­nak .. .* — Millió a munkám ■— mondja Léka László, s egy kis látogatásra invitál bennünket „boszorkánykonyhájára’*; Be­Egyeztetni kell a színészek időbeosztását, nehogy a pró­bák ütközzenek, nálam ve­szik át a színészek a szerepe­ket, a nyomdával én beszélem meg a színlapok elkészítését... Egy füzetet vesz elő. A füzet lapjain az előadások címe, számok, karikák, keresztek. Egy nagy térkép az egész, tu­rista legyen, aki eligazodik rajta. Például mit jelent itt a Sztambul rózsája után a pi­ros karika? —■ Azt, hogy ha a tájszín­ház a Sztambul rózsáját játsz- sza, kell-e zongorát is vinniük magukkal. Mert nincs minde­nütt zongora. Ilyenkor az én feladatom a műszakiaknak szólni és intézkedni. Az ördög vigye ezt a tele­font, már megint cseng. Buda­pest jelentkezik; TTongora hangja és ének szűrődik be a titkárság tapétázott ajtaján. Kik éne­kelnek? Megtudjuk, hogy a női kar egy-két tagja tart énekpróbát. Nézzünk csak be egy pillanatra hozzájuk. — Csak egy pillanat! *— mondjuk, s máris kattan a f ényképezőgép. Nem is zavartatták magu­kat, próbálnak tovább, mi pe­dig kijövet csendesen behúz­zuk magunk után az ajtót. A színpadon is próbálnak. Ne is okvetetlenkedjünk ott. majd este megnézzük az elő­adást. Q él után két órától hat órá­ig csendes az épület. Hat órakor aztán megkezdődik a sürgés-forgás. Előadásra ké­szülnek mindkét színházban. Az előadás a színházi élet Rá­lépünk a parókák, műorrok, festékek birodalmába. Nem kevesebb, mint hatszáz paróka van itt. Sok-sok ezer öltés, míg elkészül egy. Aztán látunk, itt műorrokat is: hosszút, he­gyeset, tömpét.;: És ezek a gipszfejek? Nicsiak, hiszen megismerni őket. Az egyik Fa­luéi László, a másik Szalma Lajos, a harmadik Tomanek Nándor „feje”. — Ezeket a szobrokat én készítem — mondja Léka mester. Hogyan? Bekend a színész arcát (valami kuli- májsszal) ez lesz a negatív, aztán ... szóval a végén kész a szobor. (Hogy mj mindent kell egy színésznek csinálni!) Ha tehát történetesen egy pa­róka ke® valamelyik színész­nek, nem kell ötpercenként próbálnia, mert a „mérték1. állandóan kéznél van. Bizony nem lehet könnyű munka a masakmesterség.-- Bizony nem — mondja. — A legrégibb divattól a leg- újabbig mind ismerni keli. Van vagy háromszázötven kö­tetes könyvtáram a különböző korok divatjáról, frizurájáról: emplrről, rokokóról, bieder­meierről..; — Hol szerez annyi hajat, amennyi a sok-sok paróká­hoz szükséges? — Fodrászoknál. Még vi­dékre is leutazom egy-egy szép hajért;;« Egy albumot mutat. Sok­sok paróka, szép frizura fény­képe látható benne. Vala­mennyi az ő kreádójau Összegyűjtöm ezeket a fényképeket, mert a sok mun­kából a végén bizony csak a képek maradnak;*! Beszélgetésünket megafon B szakítja félbe. „Az első felvonás színészeit kérem a színpadra“, hallatszik. Az ösz- szes szobákban, öltözőkiben 'megafon lóg a falon. Bárhol is legyem a színész, meg keli hallania, amikor színpadra szólítják. Menjünk ms is. Kíváncsis­kodjunk egy 'kicsit a színpad körül! A színpad mellett Hajós Pé­ter ügyelővei találkozunk. Kék, zöld, piros kis lámpák, vagy félszáz különböző kap­csoló, mint testet az erek kö­tik össze az ügyelőt a színé­szekkel. Elmondja, hogy az el­ső figyelmeztetés félórával az előadás előtt történik. Az ügyelőnek 'tudnia kell, hogy valamennyi szereplő jelen van-e, hogy a kellékek rend­ben vannak-e, hogy iM M egütik a gongot, a füg­göny felmegy, Kőtössív- Bea szólótáncával kezdődik a Sztambul rózsája című nagy­operett .:; Nézzük egy kicsit az előadást, aztán menjünk át a Kamaraszínházba, ahol a Bekötött szemmel című drá­mát játsszák! Hát ezt nem értjük! Egy árával ezelőtt még Kőrössy Bea a másik színházban tán­colt, most pedig teljesen más jelmezbe öltözve itt éppen a színpadra készül; — Papp Éva megbetegedett, helyette ugróm be. Amint a másik színházban táncomat befejeztem, rohanás ide, át­öltözés és.,* Tovább már nem is beszél­gethetünk, mert színpadra hívják; E ste II óra, vége az elő­adásnak. A színészek a klubban találkoznak. Vacso­ráznak, szórakoznak. Vannak, akik a bi Ili ár dot kedvelik. Spányük Éva olvasni szeret. — Vége ennek a napnak í& — mondja Katona Ferenc, a színház igazgatója gondter­helt arccal, amint azt a fény­kép is mutatja. Bizony »ent könnyű egy színházat igazgatni: ** Szöveg: GARAY FERENC, Foto: ERB JÁNOS.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents