Dunántúli Napló, 1959. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-25 / 21. szám

»59. JANUAR «5. NAPLÓ 7 HÍREK Hazánkban az idén — épp- úgy, mint a korábbi években — több tízmillió forintot köU tenek a képzőművészet támo* {tatására: 1959-ben előrelátha­tólag a hetvenmillió forintot is meghaladja ez az összeg. A müvésztelepek fenntartá­sára az állam mintegy más­félmillió forintot költ. Ezen­kívül az idén előreláthatólag több mint ötmillió forint jut szobrokra, amelyeket a váro­sok terein, parkjaiban állíta­nak fel. * A Bőripari Dolgozók Szak- szervezetének Központi Ve­zetősége szombati ülésén az iparág tervének és a szak- szervezet munkaprogramjá­nak megvitatását tűzte napi­rendre. * 1965-ig évről évre újabb szakembereket küldenek a termelőszövetkezetekbe, ösz- szesen csaknem hatszáz olyan agráregyetemet, mező­gazdasági akadémiát, főisko­lát és technikumot végzett szakembert adnak át, aki ezt megelőzően, a jól működő ál­lami gazdaságokban két-há- rom éves nagyüzemi gyakor­latot szerzett. * A Művelődésügyi Miniszté­rium és a Zeneművészek Szakszervezetének elnöksége felülvizsgálja a szórakoztató zenészek működési engedé­lyét. A felülvizsgálás után kétféle működési engedély érvényes: A „hivatásos” és a „kisegítő” zenész működési engedély. A vendéglátó iparban csak hivatásos zenészek játszhat­nak. míg a kisegítő zenészek másutt, például művelődési házakban, klubokban, tánc­iskolákban vállalhatnak ál­landó vagy alkalmi szerző-, dést az Országos Szórakoztató Zenei Központ közvetítésével. Hivatásos zenész csak az le­het, akinek ez a főfoglalko­zása, s aki a legutóbbi vizs­gáztatáson állandó jellegű működési engedélyt kapott és 1953 óta legalább két év ven­déglátóipari szerződést tud igazolni. Az égigérő fa és lakói Megjelent dr. Berze Nagy János „Égigérő fa“ e. mitholőgiai könyve N em tudjuk, hogy jutott-e valakinek eszébe az a kérdés: valóban van-e égigérő fa, volt-e, létezett-e ilyen cso­dálatos növényóriás szerény földgolyónkon? Feltehetjük magunknak úgy is ezt a kér­dést, hogy mikor, történetének mely korszakában láthatott az ember ilyen kivételesen magas fát, avagy miért látta a kivé­telesen magas fát óriásnak? Milyen kezdetleges ismeretei lehettek a világról, ha azt hit­te, hogy az égbe, a földet kö­rülvevő burok falát áttörve, a másik világba, a mennyor­szágba vezetnek el messze fel­nyúló ágai és mélyen a föld­ben, az alvilágban, a pokol­ban kacskaringózmaík hatalmas gyökerei! Miért foglalkoztatta a nyilván kezdetleges viszo­nyok között élő ember agyát a föld középpontjának holléte, miért állította ide az égigérő fát? Miért hitték, hogy a föld e körül a csodálatos tulajdon­ságokkal bíró fa körül forog? Miért hozták kapcsolatba az élet vizét, a feltámadás vizét, az égigérő fa tövénél csörge­dező forrással? Miért esi vitel­nek madarak alakjában a szü­lető gyermekek lelkei bőséget ontó ágain, miért innen irá­nyítják az emberek életét a sors istennői? Miért laktak az égigérő fa ágain elterülő bi­rodalmaikban tündérek, ba­nyáik, boszorkányok? Sokáig folytathatnánk még a hasonló kérdéseket Berze Nagy János érdekes könyvé­nek olvasása közben, azonban a mély kultúrájú, nagy tudá­sú szerző mindenre megfelel. Rámutat arra, hogy a tanulat­lan, egyszerű ember képzelő­dik. Képzelt tulajdonságokkal akarja megérteni és megma­gyarázni a valóságot. Mivel nem állanak rendelkezésére olyan műszerek, amelyek se­gítségével az anyagi világ ér­zékszerveinkkel nem észlelhe- 1 tő jelenségeit is kormányozni ! tudná, felsőbb hatalmaikat, 'ídstanmő jelzőjével ; csodálatos lényeiket képzel a Erre bizonyíték Pécsett vendégszerepel Aseher Oszkár Az irodalomszerető közön­ség örömmel értesült orréi, hogy Aseher Oszkár, akinek művészi előadásáért oly sokan tapsoltak már, isimét Pécsre jön. Az előadóművész igen ní­vós műsorral szerepel váro­sunkban. Petőfi, Amado Ner­vo, Anatole France, Karel Ca- pek, és W. Tennyson műveket hallhat a közönség. A műsor­ban helyet kapnak még H. von Loon, P. B. SchetUey, Kari Spitteler, Goethe és Heine harmonikus, egybehangolt rendben működő világ rend­szerének uraiként, istenei gya­nánt. így keletkezik a mitho- lógia, e magyarázatok — a mí­toszok — rendszere, melynek bonyolultsága maga is külön tudományt kíván. E tudomány — a magyar mithológia — nagy mestere volt Berze Nagy János. Hatal­mas munkájának élő bizonyí­téka az a gazdag nemzetközi adattár, amely napjainkban megjelent tanulságos könyvé­ben lelhető magyar mitholó­gia legkülönbözőbb problémái­ról. Kimutatja, hogy időszá­mítás előtt sok évezreddel az őskori népeknek az isteneszmé­jét az jellemzi, hogy a koz­moszhoz, az égitestekhez, a planétáikhoz kapcsolódik és emberi lényként jelennek meg előttük a világot mozgató erők. Nyilvánvaló, hogy érzék­szerveink tévedésein, hamis tudáson alapulnak ezek a hie­delmek, melyek még napjaink­ban is fellelhetők babonákban és vallásos hiedelmekben egy­aránt Ezek az égitestekhez, a pla­nétáikhoz fűződő téves hiedel­mek, képzelődések újultak fel a középkor áltudományában, az asztrológiában, a csillagék állásában való jövendőmondás­ban. Az ősközösség! társada­lom fejlődésének abban a sza­kaszában pedig, melyben az asszony játszott vezető szere­pet a gazdasági és a társadal­mi életben, az ázsiai népeik egyes csoportjainál olyan szo­kások alaíkultak ki, amelyek egy anyaistennő képzetének kialakulásához vezettek. A magyar néphagyomá- ny okban igen sokat sze­repel Szűz Mária. A nép véle­ménye Szűz Máriát mindenütt a pogány anyaistennő helyébe állította. Ahol arra alkalom nyílt, Szűz Máriát a pogány anyaistennővel hasonlította tulajdonságait az anya­fejezte ki. középkori Mária-himnuszok, a litániák különböző adatai. Szűz Máriá­nak a Nappal és a Holddal való azonosítása az anyaisten­nő és a Nap azonosságát valló pogány felfogáson alapszik. Pl. „ÜdvözLégy napnál tisztább, teli holdnál szebb, te minde- nekfeletti nap”, továbbá „nap­ba öltözött asszony": A magyar nép Szűz Máriát .Boldogasszony” néven is em­verse|, valamint Gogol: Buly-jifti. Ezt a kifejezést a nyugati oa rarasza. Az előadás január -nyelvekben hiába keressük. A 26-án, hétfőm este 8 órakor I boldog szó az altén és ueor lesz a Liisat-teremben. A dél-t után három órára hirdetett if­júsági előadás elmarad boldog szó az altáji és ugor népek nyelvében ,gazdag”-ot jelent,'mint egykor a magyar­ban és pogány isteneinek neve előtt is jelzőként szerepel A magyar „Nagyboldogasszony” név is hasonló képzetekből ered, tehát a pogány magyar­ság ezt a nevet őshazájából hozta és Szűz Máriára ruház­ta, mint legmagasabb rangú keresztény isteni alakjára. A „Boldogasszony” a nép hiedelmeiben a gyermekágyas nők őrizője, gyógyítója, a gyer­mekágyas asszonyok segítője: hozzá könyörögnek, hogy sze­rencsésen szüljenek. Előképei rokon népeink hiedelmeiben is élnek, az égigérő fán laknak és onnan árasztanak tejszerű esőt, melyből az élet vizét on­tó források és tavak táplálkoz­nak. Más mondák szerint az égigérő fa a lelkek hazája ezek madáralakban tanyáznak ott és az istennő parancsára keresik fel az embereket. Más hiedelmek szerint az anya­istennő magában az égigérő fában lakik, ezért termi a fa az örökéletet biztosító gyümöl­csöket. Ilyen hagyományok emlékét őrzi a régi lakodal­mak fa alakú, minden jóval díszített ünnepri kalácsa is. A palócok a századfordulóig al­kalmaztak a házépítésnél egy középponti oszlopot, melynek „bódoganya” volt a neve. Ez is az anyaistennő emlékét őrizte meg ilyen sokáig ha­gyományainkban. Ezek az igen vázlatos melvények is mutatják ne­künk, hogy Berze Nagy János milyen érdekesen és vonzóan elemzi néphagyományairikat régi és még régibb rétegekre. Rámutat arra, hogy évezrede­ken át ezek a tévedések segí­tették az embert a világ meg­ismerésében. E zért hasznosak számunk­ra Berze Nagy János mitihológiai tanulmányai, me­lyeknek középpontjában az égigérő fáról és lakóiról kiala­kult képzetek, hagyományok és emlékék állanak. Reméljük, hogy sokan elolvassák a TIT Baranya megyei Szervezete által ízléses kiállításban meg­jelent művet és tanulnak be­lőle, hogy taníthassanak. A mithológia tudománya is a népművelés szolgálatában áll. Ezt tette Berze Nagy János egész életében, ezért volt ha­ladó gondolkodású ember, ezért példaképe ma is neve­lőinknek. Életének most meg­jelent egyik főműve pedig ha­lála után is, most is tanít és nevel a természet és a társa­dalom, valamint az élet kap­csolatainak megismerésére — továbbá az élet és a világ nagy rendszereinek, mozgásai­nak felismerésére. Ényi József fű n m ijjj] ISemes István: A csepeli munkások a forradalomért Az egyik 1917-ben lezajlott eredményes sztrájkunk után megindítottuk a harcot a csepeli Weiss Manfréd leg­főbb hajcsárja, a kazánkovácsból lett főmérnök, Rosta Géza ellen. Ez az emberbőrbe bújt fenevad már odáig me­részkedett, hogy pisztollyal rálőtt az egyik villanyszerelőre, mert az — szerinte — lassan mászott fel egy villanyosz­lopra. A sztrájk előtt seiiki sem mert közülünk arra gondol­ni, hogy ezt a főhajcsárt eltávolítsák a gyárból, de most, a sztrájk után az emberek felbátorodtak, mert látták, hogy a gyári katonai parancsnokság a termelés fennakadás nél­küli bizosítására sok esetben a gyárossal is szembefordul. Bizottság alakult, nagyrészt a villanyszerelők bizalmi fér- fiaiból. A bizottság hatalmas listát állított össze Rosta bű­neiről. A listát mint memorandumot átnyújtották a gyár vezetőségének azzal, hogy a gyár munkásságának kíván­ságára Rosta Géza főmérnököt azonnali hatállyal bocsás­sák el. Weiss Manfréd tiltakozott, de a gyár katonai parancs­noksága kényszerítette, hogy a gyűlölt munkásnyúzó pri­béket azonnal távolíttassa el. Ez meg is történt. Rosta Gé­zának el kellett hagynia a gyár területén levő tisztviselő- telepi lakását is, amelynek a közelében épült disznóólak­ban nagyban hizlalgatta saját hasznára a hadiszer gyár­tásához szükséges, a közellátásból államilag kivont burgo­nyával a sertéseket. A bizottság nem elégedett meg az elbocsátással. Na­gyobb mennyiségű gyászjelentést készíttetett* amelyre az „örök elszenderüU" Rosta Géza főmérnök nevét nyomatta. A gyászjelentéseket postán elküldte a gyár katonai pa­rancsnokságának, a gyár igazgatóságának és másoknak. Amikor a főmérnök utolsó holmiját is elszállította laká­sáról, egy díszes, üvegezett halottas kocsi — ha jól em­lékszem, hat ló volt eléje fogva — jött a gyár területére, benne egy koporsó Rosta Géza nevével. A gyár főútvonalain ismeretlen kezek pillanatok alatt nagyszámú gyászjelentést függesztettek ki. A gyászmenet Rosta volt lakásától indult el és méltóságteljes lassúság­gal vonult a tüzérségi osztályon keresztül a katonai pa­rancsnokság, a kaszinó, az igazgatósági épület mellett az Acélműveken át, a gyár főkapujáig. Mire a kocsi a kijá­rathoz ért, a „halottat?’ kísérő munkások száma több száz­ra növekedett. Egy alkalommal Stranszky Ferenc villanyszerelő bi­zalmasan tudatta velem, hogy aznap este kisgyűlés lesz valahol kint a községben, s majd 6 elvezet oda. Egy kis kocsma különszobájába vitt, ahol már több olyan vezető bizalmi társam gyűlt össze, akik nem értettek egyet a szakszervezet megalkuvó politikájával. Egy előttem isme­retlen, sovány, magas növésű, nem munkás külsejű fia­talember tartott rövid előadást. Mondanivalójának az volt a lényege, hogy a monarchia elveszíti a háborút, mert az Adriai tenger partjain már hajózzák ki az amerikai kato­nákat és a katasztrófa minden pillanatbn bekövetkezhet. Hazánkban is ki fog tömi a forradalom és hogy a gyár dolgozóit ez ne érje váratlanul, nekünk, a meghívottaknak kötelességünk előkészíteni őket. A kapott utasításhoz híven hozzakezdtünk a szervez­kedéshez. Az én feladatom az volt, hogy felfegyverezzem a megbízható munkásokat. A veszélyes munkába Bergo- vácz, Muszala Ferenc. Petykó, Stranszky Ferenc és Csap­iár villanyszerelők, Ullmann Gusztáv vasesztergályos. Sán­dor Antal mintaasztalos, Rusnov Pál meg a két Kivágó testvér: Lajos és Géza vett részt. Ezek a jó elvtársak, az éjszakai műszakok idején ki­lesve a megfelelő alkalmat, a gyár különböző részein el­helyezett őrszázadok laktanyáiból kihordták a fegyvereket és a gyári kórház közelében lévő transzformátorház pincé­jébe rejtették el. A transzformátorház minden alkalma­zottja a mi ügyünk híve volt, vezetőjükkel, Németh szak- társsal együtt. Í mikor szántották így: JamOka?---------------------------— Rég volt Ma már csak: Jancsi. Mert a „Janika” mégiscsak becenév, s ez mindig kedvességet, szeretetet, hovatarto­zást, vagy éppen otthont sejtet maga mögött. De az a baj, hogy Jancsi — alig tizenkét esz­tendejével — mindebből nem sokat kapott. Most ül a széken, Iába le sem ér a földre. Barna kordbársony Tomy-nadrágja új még, új a sárga, gumitalpú cipője is, a kockás ing már koszos és gyűrött. Okos, ravasz kis arca fölött, értelmes homlokából — mint az erdei borznak — nőtt ki tüskehaja. Gyanakvó pillantást vet az íróasztalnál ülő rendőrtisztre: — ... Akkor elvisz szombaton a moziba? — Ha őszinte leszel, — felen a nyomozó­tiszt. Jancsi őszinte. Legalábbis a maga módján. Mit tudni, nála miben merül ki az őszinteség fogalma? Nem tanította rá senki. Másra sem persze. Amit tanult, arra a „sors’1 tanította meg, s főleg rosszra. Ugye furcsa, egy tizen- kétesztendős gyermek élete fölött filozófálgat- ni olyan nagy szavak segédletével, mint pél­dául: a „sors“? De hát a valóság mégis az, hogy Jancsinak már sorsa van, rossz, mosto­ha, kegyetlen sorsa. Mohácson él 'így útkaparó, vagy útjavító (pontosan Jancsi sem tudja), ‘ annak van hat gyereke. Pisti a legidősebb, éppen 17 esztendős, egy temp­lomban lopott a perselyből, s most Debrecen­ben ül. Utána következik a Pali. Talán még 6 a legszerencsésebb: — Valahol itt él Pécsett — mondja Jancsika —. örökbefogadták, de én nem is ismerem. Három éves voltam, amikor Pali elkerült ha­zulról ... /ancsi a harmadik — fedtRről lefelé — aztán főn Ilonka. Kilenc éves, de már lopott egy­szer bictküít. Még von két ki­sebb gyerek is, azok igazán kicsik ahhoz, hogy. a Hm... Szóval maradjunk a Jancsi-gyereknél. — Nekem négy zűröm volt eddig. így mondja, hogy „zűröm" Vagyis négy betörés. Először a piacon, csak két alma, meg két forint ötven fillér. Ez volt az első. Utána a fagyialtost6> lopott el 250 forintot, a dinnye árustól pedig kétszázat. A pia­ci bódéból tojást „szerzett?1 és hetven forintot. Es most itt van a legújabb „zűr41..; Jancsit annak idején behoz­ták Pécsre a Hunyadi utcai gyermekotthonba. December­ben megunta. — A Feznek Jóska mondta, hogy szökjünk meg, amikor jövünk az iskolából. Először ő lépett le, aztán én. A sétaté­ren várt rám a Reznék, így be­széltük meg. — Hol aludtál? — Ládában... — Hol?! — Mondom, hogy a ládában — magyaráz­kodik Jancsi, de aztán összeráncolja a homlo­kát, gondolkozik: — Rosszul mondtam. Később aludtam csak a ládában, először Füzes-dűlőben ástam egy lyukat és abban aludtam néhány hétig. — Mit ettél? — Koldultam. Volt egy rossz kosaram, azt mindig megpakolták. Fönt jártam a Magas­lati úton, meg a Székely Bertalanon. — 8 mit mondtál a lakóknak? — .«. Hát. . Azt mondtam, hogy a papám meghalt, a mama meg fekszik méhrákkal... QanlkcL Es altikor megsajnáltaik. Jó dolgokat adtak. — Figyelj csak ide! — szól közbe a rendőrtiszt. — Tessék! — Te tudod, hogy mi az a méhrák? — Nem én! Csák hallottam, így van ilyesmi. — Höl hallottad? — Egyszer koldulás után ’szem haza a kosarat, aztán "z újságosnál vettem Élet és Tudományt, abban volt róla -zó. De olvastam benne a csil­lagokról is. Azt, hogy mil^n messze vannak 'a földtől\ és miért olyan szép fényesek ... fényesek a csillagok? | Mint a----------------------------! gyer­meksze­mek, ugye Janika? Csak hát... abban a földbevájt rókalyuk­ban ,ahol csak gyertya pislá­kolt, ott bizony a fényéket megöli a sötétség. Ott csak sö­tétség van, meg hideg, meg sok bogár és nedvesség. No meg ott van a kosár is, amelybe bele-beletúrt egy piszkos kis gyerekkéz, amíg talált valamit. Három nap alatt kiolvasta az Élet és Tu­dományt, elfogyott az ennivaló is, akkor Jan­csi begyalogolt a városba és körülnézett a Színház-téren. Ez talán a város közepe, szive, innét kellene elindulni valamerre. Az áruház­ban meleg van és olyan ,meleg szaga" van a sok télikabátnak is, amelyek lógnak a foga­son. Az illatszerosztályon a parfőm felhőből vészén mély lélegzetet, aha...! Ennek más a szaga mint a földnek, a vizes, hideg, agya­gos róka-lyuknak... • ■•És milyen érdekes retikülie van ennek a nőnek. Janika nyújtja a nyakát, odanéz a pultra, rúzs között válogat a furcsatáskás nő. Szív alakú a zár, ha most azt a nyelvei meg­nyomná, ki is nyílna. . Megnyomta. A piros erszényt kiemeli, elsüllyeszti Tomy-nadrágjá- nak feneketlen zsebében, aztán kk/ldalog az áruházból. — Mennyi pénz volt a tárcában? — Nem sok. Német márka volt. Semmit sem értem vele. Nagyon mérges voltam. Jani gyerek másodszor már nagyobb „sze­rencsével“ találkozott. A Csemegében kétszáz egynéhány forintot emelt ki egy asszony táskájából, az Áruházban ismét majdnem annyit, s a többi boltokban is. Most már „la­kást’ változtatott: a Vendéglátóipari Vállalat Tímár utcai telepén két ládából eszkábált ma­gának lakhelyet. Első éjjel fázott, másnap már kibélelte a ládát lábtörlőkkel. — Hol szedtél annyi lábtörlőt? — Loptam az ajtók elől a bérházakban. Ott van ám sok! Amelyik szakadozott volt, vagy sáros, azt otthagytam. Itt ül hát Jancsi a gyermekvédelmi osztá­lyon, a széken, lábai nem is érnek még \e a földre... És ennek a gyereknek már múltja van. — Engem olyan helyre vigyenek, ahonnét nem lehet megszökni. Meg ahol lehet tanulni valamit. A gépek azok csuda jó dolgok! — Miért nem mentél vissza az otthonba? — Azért, mert.., Elpirul. — ... mert féltem a szoknyától. Akit meg­büntetnek, azt szoknyába öltöztetik. Én nem vagyok lány! Jancsi Jövőjét | most már mások veszik . — —-------­- kézbe. In tézetbe kerül, ahol talán mén sikerül Jan­csiból Janikát faragni. Hogy a fényességet és a meleget ne csele egy árva, pislákoló gyer­tyaláng jelentse Janka előtt. Rab Fém««

Next

/
Thumbnails
Contents