Dunántúli Napló, 1958. december (15. évfolyam, 284-307. szám)
1958-12-02 / 284. szám
4 NAPLÓ 1958. DECEMBER S. Külföldi hírek AMMAN December elsejei hatállyal Jordániában felfüggesztették rendkívüli állapotot. Az erről szóló hivatalos közlemény bejelenti, hogy a jordániai kormány véleménye szerint a rend helyreállt az országban és ezért javasolta Husszein királynak a rendkívüli állapot felfüggesztését. NEW YORK Diplomáciai körökből származó hír szerint India egy határozati javaslat kidolgozásán munkálkodik. A határozati javaslat indítványozná, hogy az ENSZ-közgyűlés szólítsa fel tárgyalásokra az érdekelt feleket az algériai kérdés rendezése céljából, ügy hiszik, hogy a közgyűlés politikai bizottsága csütörtökön vagy pénteken nv^kezdi áz algériai kérdés vitáját. VARSÓ A varsói Magyar Intézet november 29-én ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját. MOSZKVA A szocialista országok vasúti szakértői és pénzügyi szerveiA francia nemzetgyűlési választások eredményei Elkísérték utolsó útjára ! Georgi Damjanov elvtársat Párizs (MTI). A francia belügyminisztérium közlése szerint a nemzetgyűlési választások eredményeként 464 képviselői mandátum (a korzikai szavazási eredmények még nem ismeretesek) a következőképpen oszlik meg: ülésszaka csak nyílik meg és tart majd. április három 28-án? napig t Francia Kommunista Párt 10 mandátum Francia Szocialista Párt 40 ff Más baloldali csoportok 2 m Az úgynevezett baloldali központ csop. 8 M A Radikális és Radikális'' Szocialista Párt 13 M Unió az új köztársaságért (Vezetője: Soustelle) 187 ft» Parasztpárti Országos Központ (Plnay vezette jobboldali csoportosulás) 120 n % MRP 44 Keresztény Demokrata Párt 13 % (Vezetője: G. Bidault) M Más csoportok 27 » A Kommunista Párt, amely az első fordulóban mintegy négymillió szavazatot kapott, 10 mandátumhoz jutott, az Unió az új köztársaságért viszont 3 600 000 szavazatával 187 mandátumot szerzett. Ilyen formán a Kommunista Párt jelöltjeire szavazó választók millióit megfosztották párámén ti képviseletüktől. A Szajna megyei Montreuil városában Jacques Duclos, a rice Thorez megválasztását. A FKP Központi Bizottságának főtitkára választókerületében megkapta a szavazatoknak több mint felét. nek képviselői értekezletet tar- í Francia Kommunista Párt KB Az AFP jelentése szerint a most megválasztott új nemzet- gyűlés december 9-én ül össze. Ez alkalommal kerül sor a nemzetgyűlési iroda tagjainak megválasztására. A képviselő- csoportok előreláthatólag már kedden megjelennek a BourPárizs (MTI). Az új fran-| cia nemzetgyűlés tagjainak; szociális összetétele: 53 föld-; birtokos, 28 kereskedő és ipa-; ros, 46 vállalkozó és gyáros,: 60 alkalmazott, 92 magasran-: gú állami funkcionárius és 148: szabad foglalkozású — köztük: 57 ügyvéd és . 37 orvos —, va-: mint 8 katonatiszt és 12 pap.; A többi „egyéb” és ebbe az| „egyéb” rovatba kerül az a ke-j vésszámú munkás is, aki a! Francia Kommunista Párt i programjával jutott be a Bour- j bon-palotába. Az új kommunista képvise-j lök: Maurice Thorez, Francois; Billoux, Waldeck Rochet, Pier- • re Villon, René Cance, Mau-i rice Nilles, Jean Lolive, Ro-| bért Ballanger, Paul Cerme-i lacce és az első fordulóban j megválasztott Fernand Gre-1 nier. toltak Moszkvában. Az érte-! titkárának jelöltségével szem- bon-palotában és valószínűleg kezleten egységes személy-, csomag- és személypoggyász- szállítási díjszabás-tervezetet dolgoztak ki. NEW YORK Mexikóban tiltakozó kam-; pány indult Dulles amerikai; külügyminiszter látogatása el- len. A mexikói rendőrség mári Algír (MTI). Az AFP és a Reuter jelentése szerint a hétfő délelőtti órákban a 18 algériai választókerületből csak 16 eredményei váltak ismeretessé. Mindenekelőtt a tartózkodók ben Profiche helyi jelöltet lép- félhivatalos megbeszéléseket feltűnően magas száma jel-* tették feL Az első fordulóban folytatnak. lemzi a vasárnapi algériai vá-j a szavazatok több mint négy- a nemzetgyűlés január 19- Masztásokat. Miközben a szép-1 ven százalékát Duclos kapta, én újból összeül, hogy érint- tember 28-i népszavazáson a! lényegesen többet, mint Pro- l^zéebe lépjen az új kormány- választójogosultak 96 százaié-: fiche, a második forduló elő- nyal. Az elnökválasztásra ka járult az urnák elé, a mos-» estéjén azonban a Szocialista ugyanis december 21-én kerül tani választásokon a szavazó-? Párt jelöltje visszalépett Profi- sor és noha hivatalos nyilat- polgárok nagy része tartózko- che javára és ezzel hozzájárult kozat errevonatkozólag nem dott a szavazástól. Algir váró Profiche megválasztásához. A hangzott el, bizonyosra vehető, sában a választójogosultak Szófia (MTI). Vasárnap délelőtt százezer ember kísérte utolsó útjára Georgi Damja- novot, a Bolgár Kommunista Párt Politikai Bizottságának váratlanul elhunyt tagját, a bolgár nemzetgyűlés elnökségének elnökét. A koporsó után a hozzátartozók, a Bolgár Kommunista Párt és kormány vezetői, valamint a temetésre érkezett párt- és kormányküldöttségek tagjai — köztük Kiss Károlynak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának vezetésével a magyar párt- és kormányküldöttség tagjai vonultak. A gyászmenet a Szeptember 9-e térre vonult, a Georgi Dimitrov mauzóleum elé, ahol gyásznagygyűlést tartottak. A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága, a Bolgár Népköztársaság If/Iiniszterta- nácsa és a bolgár' nemzetgyűlés elnöksége nevében Bóján Balgaranov, a Bolgár Kommunista Párt Politikai Bizottságának titkára búcsúztatta a halottat. Balgaranov után N. G. Ignatov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára, az SZKP elnökségének tagja, a Bulgáriában tartózkodó szovjet pórlés kormányküldöttség vezetője, a Szovjetunió Kommunista Pártja, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa és a Szovjetunió kormánya nevében búcsúzott a bolgár nép nagy halottjától. A baráti szocialista országok párt- és kormányküldöttségeinek nevében Ignacy Loga-So- winski, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a lengyel küldöttség vezetője mondott gyász beszédet, majd Rodöljub Cso- lakovics, a Jugoszláv Szövetségi Népiköztársaság Szövetségi Végrehajtó Tanácsának al- elnöke, Dipiitrovi Népi Ifjúsági Szövetség nevében pedig Maria Zaharjeva búcsúztatták a halottat. Innen a gyászmenet a szófiai temetőbe kísérte Georgi Damjanov koporsóját. most rendkívüli intézkedéseket i reakció erőinek azonban min- hogy De Gaulle tábornok ke- mintegy 40 százaléka nem élt foganatosít Dulles védelmének biztosítására. Á kambodzsai kormány nyilatkozata > den igyekezetük ellenére sem rül az Elysée-palotába. Az új [sikerült meghiúsítani ók Mau- köztársasági elnök jelöli majd ........... ki a miniszterelnököt és bízza őt meg az V. köztársaság első kormányának megalakításával. A nemzetgyűlés első rendes Pnom-penh (TASZSZj A kambodzsai külügyminisztérium kormány-nyilatkozatot tett közzé a kambodzsai—thaiföldi viszonyról. A nyilatkozat szerint a thaiföldi kormány meg akarta félemlíteni Kambodzsát, többek közt „a kommunista behatolás veszélyének“ elhárítása ürügyével a thaiföldi fegyveres erők megszállták a kambodzsai határt. Ilyen helyzetben — hangzik a nyilatkozat — a királyi kormány nem látja értelmét, hogy továbbra is diplomáciai képviseletet tartson Thaiföldön és ideiglenesen visszahívta a követség vezetőit és munkatársait. A nyilatkozat befejezésü’ hangsúlyozza, hogy a kambodzsai kormány jószomszédi kapcsolatokat szeretne Thaifölddel és nem zárkózik el az elől, hogy megfelelő időpontban helyreállítsa a két ország normális kapcsolatait. ezzel az állampolgári jogával. Philippeville városában a választópolgárok ötven százaléka tartózkodott a szavazástól Ezen kívül igen sok volt ar elutasító szavazat. n bonni kormány nyugati külügyminiszteri értekezletei javasült a berlini kérdésien Bonn (MTI). Felix von Ec- kardt, a nyugatnémet kormány szóvivője hétfői sajtó- értekezletén közölte, hogy kormánya nyugati külügyminiszteri értekezletet javasolt a berlini kérdés megvitatására. Az értekezleten az Egyesült Államok, Nagy-Britanmia, Franciaország és Nyugat-Né- metország külügyminisztere venne részt. Dimitr Ganev elvtárs a bolgár nemzetgyűlés elnökségének új elnöke Szófia (TASZSZ). A bolgár nemzetgyűlés vasárnap tartott rendkívüli ülésén Dimitr Ganevet, a Bolgár Kommunista Párt régi harcosát, a bolgár nép hűséges fiát választotta az elnökség elnökévé. Dimitr Ganev elvtárs, a Bolgár Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, 1898-ban született. 1921 óta tagja a Bolgár Kommunista Pártnak. Tevékenyen részt vett az 1923-as szeptemberi antifasiszta fegyveres felkelés előkészítésében és a felkelésben. Ezért le is tartóztatták. 1924— 1925-ben a párt legális lapjának, a Novininek volt egyik szerkesztője. 1929-ben a Központi Bizottság tagjává választották. 1942- ben a Bolgár Kommunista Párt Politikai Bizottsága tagjának választották és ebben a minőségben tevékeny részt vett a monarcho-fasiszta diktatúra elleni népi fegyveres felkelés előkészítésében. Ugyan ekkor a Rabotnicseszki De’o- nak, a párt illegális lapjának volt a szerkesztője. 1944 elejétől a várnai és a russzei hadműveleti övezetekben irányította az ellenállási mozgalmat. Bulgária felszabadulása óta Dimitr Ganev elvtárs vezető helyet töltött be a párt- és a/, állami életben. Nemrégiben 60. születésnapja alkalmából a párt és a nép szolgálatában eltöltött sokéves önfeláldozó munkájáért a Georgi Dimitrov-renddel és a Szocialista Munka Hőse címmel tüntették ki. ttrre/e/e/e. ■*/*/*/*. _ _ _ ____ *• +/*/*.'*/***,er*.*/*/*,*/*, jr/e e/r/e s f. r * m di&zdo, Or muué&zdekúfáá&'ziitdo- váko&a város máris csábító élményeket kínál az idegennek. Turisták és művészetkedvelők tízezred özönlenek a folyammenti városiba. Drezda ismét a művészet rajongóinak Athénje lett, ahogy a XVIII. század egyik legjelentősebb kultúrtörté- nésze, Joachim Winckelmann nevezte. Visszanyerte régi világhírét a Drezdai Állami Hangverseny zenekar. Egymást követik a külföldi meghívások, melyekből számos dicséret és elismerés származik városunkra. A művészeti utánpótlást a Zenei Főiskola biztosítja, mely- Az egykori, a világ minden nek önálló népzenei tagozata nyelvén megénekelt Drezdá- is van. Hasonló lehetőségei ból az 1945 február 13-ról 14- vannak a művészi táncokta- re virradó éjszakai angol— tásnak isi amerikai légitámadás után A színházak mindlen ere- szinte semmi sem maradt. A jükkel igyekeznek, hogy visz- katonai szempontból is telje- szanyerjék egykori nemzetközi sen értelmetlen bomba tárna- hírnevüket. v dás az Elba folyam partján És a képzőművészetek? 1956 fekvő művészi várost^ a ba- június 3. óta isimét Drezdában rokk építészet Temekét egycsa- van a város híres képgyűjte- pásra hamúvá változtatta. Kö- ménye. 1250 festményt men- zel 16 négyzetkilométernyi te- tett meg a szovjet hadsereg ríjlet, benne az egész belváros 1945-ben a fasiszta kapituláció romokban hevert. korszakában a teljes pusztuAki a borzalmakat látta, lástól. Moszkvába és Kievbe vagy átételte és ma 13 év után szállította őket, ahol elvégez- dsmét viszontlátja Drezdát, ték a szükséges restaurációs úgy érzi, csoda történt Újjá- munkákat és két éve vissza- épült a város. adták a városnak Ez a körül5Még szorgalmasan folyik a meny nagyban hozzájárult munka az új lakónegyedek- Drezda idegenforgalmi jelenben de a hamúból föl támadt tőségének visszaszerzéséhez. A drezdai képtár munkatársat átveszik a ládában csomagolt gok millió márka értékű művészeti kincseket. 1956-tól, amikor ismét megnyílt a városi galéria, az idei év nyaráig 1 millió látogató kereste fel a kiállítási termeket. Voltak vasárnapok, amikor a festészeti kiállítást ideiglenesen be kellett zárni a Kiállítás látogatók száma napi átlagban 2 500 fő. Naponta átlag több mint 600 ember veszi igénybe a tárlat- vezetést. Drezdában él és dolgozik mintegy 450 képzőművész. Újra megnyitotta kapuit A drezdai hires képtár értékes kincseit a Szovjetunió 1956-ban vlsz- szaadta a városnak. Első vendégek a kiállítási termekben. tömegesen érkező látogatók miatt. Külföldi államokból körülbelül 200 000 látogató fordult meg a kiállításokon, köztük több tízezer ember Nyugat-Németországból. Ha valaki helyes fogalmat akar magának alkotni Drezda kulturális életéről, elgondolkozhat az alábbi számokon: Színházlátogatók száma napi átlagban 3000 fő. Mozilátogatók száma napi átlagban 25 000 fő. a híres drezdai Képzőművészeti Főiskola. A Képzőművészeti Igazgatóság sikeres vitaesteket szervez a munkások számára, ahol alkalom nyílik a közönség és a művészek találkozására. Igen nagy jelentőségű kezde^ ménye zés volt ez a művészi ízlés fejlesztése szempontjából. Nincs többé olyan kiállítás, ami az úgynevezett „avatottaknak“ szól. A művészetek templomai nyitva állnak-a legszélesebb néprétegek számára. Aki egy kiállítást vagy múzeumot meglátogat, bőven talál lehetőséget, hogy a művészi munka részleteiről, műhelytitkairól is fogalmat nyerjen, maguknalf az alkotó művészeknek a magyarázataiból, így tanulják meg élvezni az egyszerű munkásemberek a művészetek kincseit. így válik valóban a nép tulajdonává a Drezdai Képtár. Számos ismeretterjesztő művészeti előadást tartanak a Drezdai Állami Képtár munkatársai is a bemutatott képekről. A demokratikus tömegszervezetek, mint a Szabad Német Ifjúság, a népművelési szervek, a népfőiskolák vetítettképes előadásokon készítik fel tagjaikat a tárlatlátogatás- ra. Nyitvatartási időn kívül szervezik meg a helyben! oktatást az ifjúsági szervezet és a hadsereg érdeklődő csoportjai számára. A drezdai Képzőművészeti Igazgatóság havonként adja ki a Képzőművészeti Kalauzt, mely pontos útmutatást ad a különböző tárlatokhoz. A helyi sajtó is bőséges teret szentel a művészeti nevelésnek. Népszerű esztétikai írásokkal járul hozzá a tömegek ízlésének, szocialista művészi igényének kialakításához. így válik napjainkban a művészet politikai fegyverré az atomhalál ellen, eszközzé, mely szilárddá teszi a népek közti barátságot és erősíti e béke hatalmát a háború pusztító erői fölött Oskar Rurpat A Német Demokratikus Köztársaság vezetői és külföldi rendé?«» megtekintik a kiállítási termeket.