Dunántúli Napló, 1958. december (15. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-21 / 301. szám

4

NAPLÓ

1958. DECEMBER 21. '

Három és fél érés munka eredményes

A Sopiana a húsipari gépgyártás fellegvára

A külföldi piackutatások gs a hazai húsipar helyezte 1955-ben a húsipari gépekre irányította a figyelmet. A környező baráti országokban és a Szovjetunióban óriási felfutás következett be a húsiparban, a húsipar gép- szükségletét pedig a régi berendezések és az Európában működő néhány húsipari gépgyár nem tudta kielégíteni. Ezért kézenfekvő megoldás volt: a Sopiana Gépgyárat — ahol akkor már nagymennyiségű mezőgazdasági kisgép hevert eladatlanul — kijelölték húsipari gépek gyártására.

1955- ben láttak neki az első prototípusok elkészítéséhez. Elkészítették a 200 literes húsdaráló, a pacaltisztító, az 50 literes kolbásztöltő, a vákuumos húskeverő, a 85 literes hústöltő és a horizontális szalámitöltő prototípusait.

Az elkészült prototípusok a hústechnológia követelményeinek nagyszerűen megfeleltek A húsipari üzemek örömmel fogadták az új magyar húsgépeket. Ezzel egyszersmind bebizonyosodott, hogy a Sopiana képes jól megoldani a húsipari gépek gyártását.

1956- ban hagyták el a gyárat az első gépsorozatok. Egyelőre még csak 50 és 200 literes húsdarálókat készítettek a belföldi rendelők számára.

A fejlődést az ellenforradalom megzavarta, de megállítani nem tudta. 1957-ben már az első külföldi megrendeléseket is legyártották. A tűzpiros húsipari gépek elkerültek a Szovjetunióba és a népi demokratikus országokba. A gépek teljesítményével, minőségével, külalakjával sikerült a külföldi rendelők elismerését is kivívni olyannyira, hogy ma már a Sopiana mellett két másik gyár is foglalkozik húsipari gépek gyártásával — mivel a pécsi gyár kapacitása nem volt elegendő az igények kielégítéséihez.

Természetesen a húsipari gépek gyártása egy sor nehézséget is támasztott a gyár kollektívája elé. Mindenekelőtt a szakmunkásoktól követelt magasabb színvonalú munkát. Természetes dolog, hogy egy hidraulikával működő gép gyártásához magasabb szakmai műveltség szükséges, mint egy egyszerű kézzel hajtott szecskavágó gyártásához. Ezért több szaktanfolyamot szerveztek a- szakmunkások részére, ahol rajzolvasást, technológiai ismereteket szerezhettek.

Igyunk sört a gyógyszertárban is?

címmel a „Dunántúli Napló“ november 30-i számában cikk jelent meg. Ezzel kapcsolatiban szükségesnek tartjuk ismertetni az ügy előzményeit. A Petőfi és Doktor Sándor utca sarkán lévő gyógyszertár falán elhelyezett villanyóra nem a Gyógyszertári Központ tulajdona. Az óra 1953. óta a városi tanács kezelésében van. és ugyancsak a tanács gondoskodik javításáról, a karbantartási költségekről >

A III. kerületi tanács vezetői kérdést intéztek a Gyógyszertári Központhoz, hogy az óra alatt lévő reklámfelületet igénybe ldvánja-e venni gyógy

szerek reklámozására. Tekintettel arra, hogy ezt egyrészt nem tartottuk szükségesnek, másrészt pedig anyagi fedezetünk sem volt, a kérést elutasítottuk. A városi tanács ekkor a Pécsi Sörgyár igazgatóját kérte fel, aki a reklámteret sörreklámozás céljára használta fel és e mellett a Sörgyár költségén a villanyórát is rendbehozatta. Ezért nem áll jogunkban a sörreklám eltávolítása.

Szabó Pál ’

a Baranya megyei Tanács Gyógyszertári Központjának igazgatója;

Sor került az elavult géppark felújítására is. 1957—58- ban több kisebb gép mellett kapott a gyár két horizontál- gépet, egy fogaskerékmarógépet, két új esztergapadot és egy univerzális csiszológépet.

Nagy feladatok hárultak az öntödére is. A gépekhez aránylag nagy, vékonyfalú öntvényekre van szükség. Ilyen öntvényeket eddig nem gyártottak a Sopianában. Az öntöde szakmunkásai és a műszakiak azonban a legnehezebb feladatokkal is sikeresen megbirkóztak. Ma már bátran el lehet mondani, hogy versenyre kelhetnek bármelyik öntödével az öntvények minősége tekintetében.

Ebben az évben a húsipari gépek gyártása már minden különösebb zökkenők nélkül ment. A gyár teljesítette exporttervét. — Vákuumos hús- keverőket és pacaltisztítókat exportáltak, főként a Szovjetunióba — és az új húsipari gépek prototípusainak egy részét is itt a gyárban készítették el. Ebben az évben készült el a marhafelvonó, a marhaleenge- dő és a saalonnakockázó proto« típusa. Ezeken kívül elkészült már az első „saját” gép is, amelyet már Pécsett is terveztek. Ez a gép egy újtípusú 200 literes húsdaráló. Kisebb a súlya, könnyebben előállítható, mint a régebbi típusú, mégis a régebbi típus 3000 kilogramm óránkénti teljesítményével szemben 4000—4200 kilogramm húst darál le óránként. Jövőre már ez a gép is gyártásra kerül — egyelőre belföldre.

A gyár jövő étben

70—75 százalékkal több húsipari gépet gyárt majd, mint idén — de előreláthatólag még így is a kül- és belföldi igényeknek csak egy részét tudja majd kielégíteni.

A Sopiana tűzpiros húsipari gépei ma már márkát jelentenek kül- és belföldön egyaránt. A gyár pedig, ahol három éve még egyszerű kézi gépeket gyártottak, ma már a húsipari gépgyártás egyik fellegvára,

(Kuru ez)

!A Magyar Szovjet Baráti Társaság pályázatokat hirdet

az 1959. évi magyar—szovjet barátság hónapja alkalmából t ílüro Irodalmi pályázat

Úttörők! — Gyermekek!

írjatok 6—8 füzetoldalnyi dolgozatot az alábbi két cím közül arról, amelyik nektek jobbam tetszik:

1. Legszebb úttörő élményem.

2. Miit tudok a szovjet pionírokról.

Ezt a dolgozatot 1959. március 1-ig küldjétek be az alábbi címre: Magyar Szovjet Baráti Társaság Baranya megyei Elnöksége (Janus Pannonius u. 11. sz.)

A dolgozat végére mindenki írja oda nevét, iskoláját, osztályát, lakcímét. Az elkésve beérkező dolgozatot nem vesz- szük figyelembe. A pályázat eredménykiihírdetése és díjkiosztása április 4-én lesz. A beérkező legjobb dolgozatokat a következő díjakkal jutalmazzuk.

5 darab I. díj, egyenkénti: két hetes nyaralásra beutalás.

II. díj egyenként: Dia-vetítőgép filmekkel,

III. díj egyenként: Könyv- utalvány 80 forint értékben.

A nem díjazott jó dolgozatokat könyvjutalomban részesítjük.

A legjobb dolgozatot a sajtóban és a rádióban közöljük, valamint orosz nyelvre lefordíttatjuk és a moszkvai Szovjet Magyar Baráti Társaságnak elküldjük.

Pécs. 1958. december 20. Magyar Szovjet Baráti Társaság Baranya megyei Elnöksége.

Irodalmi pályázat pedagógusok részére

1. Munkára nevelés a szovjet pedagógiai tapasztalatok alapján.

2. Nemzetközi pedagógiai tapasztalatok az iskola és az élet kapcsolatáról.

3. Lenin elképzelésednek megvalósulása a szovjet közoktatásban.

4. Krupszkaja pedagógiai tevékenysége.

5. Egy szovjet regény, vagy film jellemnevelő hatása.

A pályázó a fenti címek közül szabadon választhatja ki a neki legmegfelelőbb témát és arról 16—40 gépelt oldal terjedelmű dolgozatot készít. A pályázat beküldési határideje: 1959. március 1.

A pályázó jeligével ellátott borítékba a pályamunkáihoz csatolja nevét, lakcímét és munkahelyének megnevezését. A pályaművet a Magyar Szovjet Baráti Társaság Baranya megyei Elnöksége (Pécs, Janus Pannonius u. 11. sz.) címére kell beküldeni. Elkésve érkező pályamunkákat nem veszünk figyelembe. A pályázat eredményhirdetése és a díj kiosztása: 1959. április 4-én lesz.

A beérkező legjobb dolgozatokat a következő díjakkal jutalmazzuk:

2 db. I. díj egyenként 1.500 forint

4 db. II. díj egyenként 1.000 forint

4 db. III. díj egyenként 800 forint

4 db. IV. díj egyenként 500 forint

A legjobb dolgozatot a sajtóban és a rádióban is közöljük, valamint orosz nyelvre lefordíttatjuk és a moszkvai Szovjet Magyar Baráti Társaságnak megküldjük,

Pécs, 1958. december 20.

A Magyar Szovjet Baráti Társaság Baranya megyei Elnöksége

Ifjúsági irodalmi pályád»!

üzemi, középiskolás és főiskolás fiatalok részére:

1. A szovjet gépek és munkamódszerek jelentősége és hatása üzemeinkben.

2. A leutóbbi évek szovjet technikai. eredményei és jelentőségük.

3. Legkedvesebb szovjet filmem, vagy regényem.

4. A Komszomo] a KISZ példaképe.

5. A szocialista tábor összefogása 1956. október tükrében.

A pályázó a fenti címek közül szabadon választhatja ki a neki megfelelőbb témát és arról 16—20 gépelt oldal terjedelmű dolgozatot készít.

A pályázat beküldési határideje: 1959 III. 1;

A pályázó jeligével ellátott borítékba a pályamunkájához csatolja nevét, lakcímét és iskolájának, munkahelyének megnevezését.; A pályaművet a Magyár Szovjet Baráti Társaság Baranya megyei Elnöksége (Pécs, Janus Pannonius u. 11. sz.) címére kell beküldeni: Elkésve érkező pályamunkákat nem veszünk figyelembe. A pályázat eredményhirdetése és díjkiosztása: 1959. április 4-én lesz. A beérkező legjobb dolgozatokat a következő díjakkal jutalmazunk:

I. díj 1 darab fényképezőgép,

II. díj 1 darab sí-felszerelés,

III. díj 1 darab karóra,

IV. díj 2x100 forintos könyvutalvány.

A jól sikerült, de nem díjazott dolgozatokat könyvvel jutalmazzuk. A legjobb dolgozatokat a sajtóban és a rádióban közöljük, valamint orosz nyelvre lefordíttatjuk és a moszkvai Szovjet Magyar Baráti Társaságnak megküldjük.

Pécs, 1958. december 20. t

A Magyar Szovjet Baráti Társaság Baranya megyei Elnöksége

0/00/0/0/0.0. 0*0/0/0/0/0/0/0/0/0/0/0/0/0/0/0/0/0/0/0/0/0/0/0/00r/0/0/0/0/0/0/0/0/0/0/m*/m/0/0/0/0M/0/MW0/0/m/0&/0&/0/0/0/0 0 0 m

s ilyenkor hamar Elmosódik a nappal. A parasztember mégsem tétlenkedhet. A trágyameg a szárhordás ilyenkorra marad, ha ugyan meg nem késik az ember a szántással-vetéssel is.

Az az ember, aki a kocsin ült, bizony ilyen késedelmeskedő ember lehetett, mert az ekéje a kocsin zörgött. A vetőgép meg a kocsi után kötve csirimpelte a maga együgyű nótáját: Vess máskor időbe’, több telik jövőre!

A másik ember, aki jóideje észrevette, hogy a postaútra tart a nemmesszi dűlőből a szekér, megnyújtotta lépteit. Inkább a beszélgetés kedvéért igyekezett, nem a kocsikázás miatt. Városi ember volt, szívesen gyalogolt a jó levegőn, úgyis ritkán volt benne része. A kocsi azonban hamarább kiért, mint ahogy számította. Szapgrázni kellett a lépéseket, hogy utolérje.

— Jó estét! — köszöntött a városi ember a kocsinülőre.

— Adjon isten!

A gyalogos csak most vette észre, hogy

ökrök húzzák a szekeret.

— Hazafelé?

— Annak az ideje van.

— Hm — gondolta a városi — gazduram nincs valami beszédes kedvében.

— Szép két ökör ez.

— Az.

(Barátom, még csak azt sem mondja az embernek, hogy üljön fel!)

— Jók is, úgy nézem.

— Hála isten!

Megint mennek vagy ötven lépést. Emberszó nem esik, csak a vetőgép rugói sírják unos-untalan a magukét: Vess máskor időbe’, több telik jövőre! A kerekek meg felelgetnek nekik: Meg-re-kedt... meg-re-kedt...

— A faluban lakik?

— Ott.

Most aztán mit kérdezzen még? Mentek már vagy ötszáz lépést, a beszélgetés meg se tülei, se hozzád!

... meg-re-kedt... meg-re-kedt...

— Maga mindig ilyen haragvq?

— En-e? — kapja fel fejét a kocsin ülő. — Nem vagyok én!

— Csak azért mondom ám, hogy ilyen szűkén bánik a szóval.

— Hát szegény, ugye, az is előfordul.

— Csak nincs valami baj?

1 — Tudja a fene!

— No?

— Hát, tudja, baj is, meg nem is.

s— Ezt hogyan kell érteni? — néz fel rá a mhmsi ember.

Eddig inkább csak előre nézett, mint ahogy azt a szekéren ülőtől követeli a tisztesség. Lefelé meg oldalt csak pislogott, azt is csak annyit, amennyit egy ökrösgazdának szükséges.

— Hogy értse? Ahogy mondom..-. No, de felülhet ám, ha kedve tartja!

— Köszönöm — kászálódik fölfelé a városi útitárs. Tudja ő, hogy az ilyenfajta hívást nehezen ismétlik kétszer.

— Aztán mi az az izé? Hogy baj is, meg nem is?

— Ez a minapi választás-e?

— Ez a mostani? /

— Az.

— Miért baj az?

— Ezt maga úgyis nehezen értené!

— Azért mondja csak!

— Volt már maga tanácstag?

A városi embernek megcsillan a szeme. Azt akarta mondani, hogy még nem, de a mostani választáson megválasztották. Aztán mégis meggondolta magát és azt mondta:

— Még nem voltam.

— Nno, látja-e? En meg voltam.

— Aztán?

— Aztán, most meg nem vagyok.

— Ezen búsul?

— Mondom én, hogy maga ezt nem értheti! En sem sokat törődtem vele addig, amíg voltam. Tudja, olvastam én aról, meg mondogatták is néhányszor, hogy ez ilyen kitüntetés, olyan bizalom, én bizony inkább a terhét éreztem, nem a velejit. Micsoda — mondtam magamban — miféle bizalom ez a tehertétel? Egyszer gyűlésre menjek a más ügye-baja miatt, máskor meg számoljak be, mert a nép nem tudja mán hol tőteni a téli estéit az unalom miatt. Azelőtt? Szántottam, amikor szántottam, vetettem, amikor kedvem meg időm volt rá. most meg csak el-elfog az elnök, hogy ,,Te Mihál, te! Mit várjunk a többiektől?”

— Köll a fenének az ilyen megtisztelteié- — így magamban. — Tudja, hol ez jött. hol az bumfordált valamiért. Egyik húzott, a másik meg sápítozott. Hát — mondom — én csak örökké ezeknek szaladgáljak?

— Hát akkor mégis csak most van jól, igaz?

— Nincsen bizony! Tudja, mégsem így gondoltam ám azért. Vagy hogy tán nem alaposan gondoltam meg. Hozzászoktam a tisztességhez, mint koszos malac a vakargatáshoz, aztán jó dolgomban beleharaptam abba a kőibe, amelyik naponta szokott vakargatni. Ezt se csináltam, azzal se törődtem, ha meg szóltak, hát csakazértse mentem közéjük. Gondoltam, majd megunják!

Nem is jelöltek. No, gondoltam, most már csak egyenesbe jövünk.

éppen készülök a hegyre. Akasztom a tarisznyát a nyakamba, egyszer csak beszalad a kisunokám, hogy „Itthon van-e nagyapám?”

— Mi kéne, ha volna? — kérdezem.

— Nem jön még a tanácsülésre, nagyapám? En is köszöntőm ám magukat. Nézze-e.

— Ott állt előttem avval a kis kipirult, bö- csületes orcájával, csak úgy csillogott a szemében a büszkeség. Kezében egy csokrocska virág. Tudja az ördög, hpnnan tudnak ilyenkor virágot szerezni! — Most másodosztályos. Tiszta ötös tanuló.

— Tudja, egyszerre eszembe jutott, hogy tavaly ősszel, mielőtt az első osztályba került volna, odavettem egy este magam mellé az ágyba. En meséltem neki akkor, hogy milyen nagy dolog a kitűnő bizonyítvány. Hogy azt a legbecsületesebbeknek adják. Meg, hogy az ilyenekből válik a derék ember, akit aztán is megbecsülnek. Nem szólt az a kisgyerek nekem semmit, csak nézett a két igen kerek szemével. Látszott rajta, hogy magában forgat valamit. Talán akkor határozta el magát a jótanulásra.

Félévkor, meg év végén elhozta a bizonyítványát:

— Ide nézzen! Tiszta ötös!

— Szóval, nagyon furcsán kezdtem érezn1 magam ez előtt a gyerek előtt. Hogyan mondjam meg neki. hogy én már nem vagyok tanácstag, mert én olyan bizonyítványt szereztem magamnak, hogy azzal nem lehet dicsekedni. Mert másak tovább léptek most, a nagyobb osztályba, én meg .. Tudja, a feleségem is csak nézett, aztán félrefordult — ágyat simogatni. Talán soha nem fogom jobban megérteni, hogy mit könnyelműsködtem el, mint ezen a délelőttön.

Nem volt erőm megmondani, hogy: Kisfiam! En mást beszéltem és mást cselekedtem. A kötelességre oktattalak ugyan, de lásd, magam tehernek tartottam a tiszteletadta kötelességet is.

Letettem szépen a tarisznyát, fölvettem az ünneplőmet, aztán elballagtam a gyerekkel a tanácsülésre.

— Hát tudja, ha eddig nem értettem, hogy tisztesség, meg kitüntetés dolga a tanácstagság, ezen az ülésen megértettem. Meg én! Azt a gyűlést én már el nem felejtem, amíg élek!

Hallgattam, amiről beszéltek. Mennyi tel-ft- Mennyi szeretet! Mennyi törődés a mi sorsunkkal! A többiek meg hogy néznek rájuk! Mint valargi apostolra! Állandóan érezne.m kellett•' Te is köztük lehetnél ám, Varga Mihály! Téged is így szerettek ám, Varga Mi' hály! Neked is ilyen nagy volt ám a tekintélyed, Varga Mihály!

— A gyerekek köszöntötték az új tanácsot. Ki virággal, ki anélkül. Az én kis unokám úgy pásztázta értem, a termet, mint valami fényszóró. Elhiheti, hogy alig tudtam szégyenemmel elbújni a fölső Kiss Flóris hála mögé. pedig az meglehetős ember, ha ugyan ismer:Honnan ismerte volna a városi ember fölső Kiss Flórist! Varga Mihályt sem ismerte eddig, de annak nagyon örült, hogy legalább őt megismerhette.

— Bizony, ez csakugyan elég baj — szólalt meg nagysokára.

— Háát... az, baj. De talán nem olyan nagyon. Szégyellem, szentigaz. Most már. Azt azonban elhiheti, hogy visszakerülök én mi7 oda! Ne mondja azt nekem senki, hogy nem lesz nehéz! Tudom én azt hogy nem semmi az! De én most már megdolgozom érte! Most már tudom, hogy minden cselekedetünkkel vizsgázunk Mindig vizsgázunk. Magunk előli is. de legfőképpen a gyerekeink, meg az unokáink előtt. Nem maradhatok le én se. Tudja- az unokám...

már előkószáltak af útra, a kocsi elé- mintha haza hívogatnák a rajtülőket. Azok pedig szép csendesen ültek egymás mellett. ElgondoV:oztak

A kocsi kerekei felelgettek esc’ "sende* nyekerpéssel egymásnak: .. ■ meg-re kedt ■ • meg-rekedt... ,

Várvölgyi László ^

December eleje volt,

A kocsin ülő végigméri.

Most vasárnap lesz egy hete,

A község lámpafényei