Dunántúli Napló, 1958. december (15. évfolyam, 284-307. szám)
1958-12-21 / 301. szám
ms. DECEMBER 31. NAPLÓ 5 Égig*érő fa Ez a címe annak az érdekes könyvnek, mely rövidesen megjelenik a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Baranya megyei Szervezete kiadásában. A mű szerzője dr. Berze Nagy János, a kiváló mesekutató. Dr. Berze újabban megjelenő művé a ma emberéneik is sokat mond el a magyar mitológia néhány fontos elemének történetéről, jelképeiről, ezek eredeti és megváltozott jelentéséről. Kutatásainak tengelyét a világ népeinek képzeletében a föld vélt középpontján a sarkcsillag segítségével álló óriási „égigérő fa” képezi, mély emberfeletti lények lalkóhe- lye és természetfeletti, csodálatos tulajdonságokkal bővelkedik. A népmesében szereplő réz, ezüst és arany színek, a világhegye, a titokzatos keresztutak, az élet és a halál vize, a tejtó, a hét napjaknak érdekes elnevezései, a kacsalábon forgó várkastélyok, a szféráik zenéje, az éneklő és a zenélő világfa, a jósfák és a sorsfák, a madaraik királya, az anyaistennők és a tündérek, a világfa gyümölcse, a bóldogasz- szonyok és boszorkányéit, a sárkányok és az óriások, a lakodalmi kálácsdk termő ága, a mestergerendát tartó oszlopok és sasfák, — ezek azon hagyományok, amelyeknek közös euráziai eredetét összehasonlító módszerekkel dr. Berze Nagy János szerencsésen mutatja ki az egyiptomi, a babiloni, asszír, perzsa, indiai, tibeti, kaldeus, finn-ugor, vopwl, különböző tatár törzsek és közép-ázsiai nomád népeken és Közép-Európa népein át — az angolokig, a franciákig, németekig. Dr. Berze Nagy János történeti szemlélettel kíséri végig ezen hagyomá- nyök fejlődését régi és az új népek és embereik emlékein keresztül és ezért e könyv nemcsak a tudományos kutatók, hanem az elmélyedő emberek számára is érdekes és tanulságos elvasmány. A Pécsi Szikra Nyomda dolgozói nagy lelkesedéssel dolgoznák már az érdekes mű kinyomtatásán. Reméljük, hogy a mű a napokban a könyvpiacra került szarvasmarhatenyésztés a termelőszövetkezetekben Másfélmillió forintos kedvezmény Termelőszövetkezeteink 1958- ————————— ban 860 törzskönyvezett vagy törzskönyvezésre alkalmas szarvasmarha-törzset kaptak. Ha 600 kilós átlagsúlyt veszünk szarvasmarhánként, akkor az összsúly 516 000 kiló. Tudvalévő, hogy a termelőszövetkezetek kilónként három forint árkedvezményt kaptak. Nem nehéz kiszámítani tehát, hogy csupán ez 1 548 000 forint kedvezményt jelentett a megye termelőszövetkezeteinek. Ha termelőszövetkezeteink jól gazdálkodnak, még több kedvezményt „csikarhatnak” ki az államtól. Ehhez semmi más nem kell, csak az, hogy tehenenként biztosítsák az első évi 2000 kilós tejtermelést, ami 20 százalékos hitelelengedést jelent. Egy tehénnél megyei viszonylatban ez 1440, az össz- állományt figyelembe véve pedig 1 204 000 forint hitelelengedéssel jár. Ez állami kedvezmény. Termelőszövetkezeteinknek arra kell törekedniük, hogy ezentúl még nagyobb jövedelemre tegyenek szert, mint eddig. A lehetőség adva van. Kint jártam a kátőlyi Uj Elet Tsz- ben őszintén szólva kiváló egye deik vannak, az utódok is igen jók, ennek ellenére nem versenyezhetnek például a bólyi tszszel. A kátolyiak állománya nem törzskönyvezett, az utódokból tenyészbikát vagy 17,80 forintos kilónkénti áru törzsüszőt nem nevelhetnek addig, amíg a törzskönyvi ellenőrzés meg nem történik. A bólyi Kossuth-ban törzskönyvezett az állomány. 1958-ban két tenyészbikát és 12 tenyészüszőt értékesítettek, amiért 100 000 forintot kaptak. Ez az összeg csaknem egészében fedezi a tsz évi jövedelemadóját. Legkirívóbb a veszteség pontosan a törzskönyvezés elhanyagolása miatt a majsi Táncsics Tsz-nél. Kiváló tenyészbikákat nevelhettek volna, de mivel nem voltak törzskönyvezettek, vágóba adhatták el értékes, 86 pontos bikáikat. A törzskönyvezést azóta bevezették itt is és 1958-ban 25 te- nyészüszőjükért 190 000 forintot kaptak. Képzőművészeink problémáiról Kifizetődő természetesen a tenyészbika-nevelés is. Egy-egy tenyészbikáért átlagosan 18 900 forint vételárat kaphatnának termelőszövetkezeteink. Számoljunk csak! A bika választási értéke: 2600 forint. A felnevelési költsége pedig a következő: 16 mázsa vegyes abrak mázsánként 150 forinttal számolva 2400, a 16 mázsa jóminőségű széna 1600, a 15 mázsa alomszalma 600, az általános költség pedig 800 forint. Az összes kiadás 8000 forint. Tisztán megmarad minden tenyészbika után 10 000 forint jövedelem. E néhány számból is kitűnik: a magas vágóárak ellenére is érdemesebb tenyészállatokat nevelni. A hegyszentmártoni | Törek———-----------------------!rés Tsznél a következőt tapasztaltam. A kapott jó állomány, sajnos, nagyon leromlott. Állatonként körülbelül 50 kiló a súlyvesz- teség.«Ez pedig a gyenge szakvezetésből adódik. Egy példa erre: az öt-hat hónapos vemhes üszőknél az abrak-fejadag másfél kiló az előírt négy kiló helyett. Az ilyen előkészítés még a jövő évi tejtermelést is tönkreteszi, mert a leellett üszőknél a tejhozam még a borjúk felnevelésére sem elegendő. Jelenleg 10 tehenet fejnek és . naponta csak 16 liter tejet szállítanak a tejcsamok- ba. A tervkészítésnél most elsősorban a takarmánybázist kell megteremteni az állatok számának és a céliránynak megfelelően. A hegyszentm ártom Törekvés termelőszövetkezetben helytelenül azt gondolják: jót tesz az a termelőszövetkezetnek, ha takarékoskodnak az abrakkal. Nem tesz jót. íme, a számok! Egy kiló abrak a termelőszövetkezetnek 1,50 forintjába kerül és egy kiló abrakból 2,5—3 liter tejet lehet előállítani 7,5—9 forint termelési értékben: Számítsunk a létfenntartáshoz két kiló abrakot, akkor is 5,50 forint tiszta jövedelmünk marad. Ez pedig mindenkor elegendő magyarázat ahhoz1 aki az abrakon spórol, az a fillért takarítja meg, de a forintot az ablakon dobja ki. Termelőszövetkezeteink közel sem használták ki azokat a lehetőségeket, amelyek a szarvas marhatenyésztésben rejlenek. A technika, az istálló, mindmind kívánni valót hagy még maga után. A majsi Táncsics Tsz-nél például öt istállóban helyzték el az állományt. Ez nagy rezsiköltséggel jár: gondoljunk csak a takarmány több felé szállításával előálló veszteségre. Elaprózódik a munka, nincs meg a nagyüzemi gazdálkodás lehetősége. Ezért csak helyeselni lehet azt a törekvést, hogy termelőszövetkezeteink mindjobban igyekeznek egy istállóban elhelyezni állományukat. A rossz módszerek, hibák kiküszöbölésére nagy szükség van, annál is inkább, mert az 1959—60-as gazdasági évben szeretnénk elérni azt, hogy az állami és szövetkezeti gazdaságokból szerezhessük be a tenyészállatokat. Ez népgazdasági érdek is: egyéni, kisüze- , meink már nem tudnak ver-: senyt tartani a világpiacon. AI kereslet a magyar tenyész-l anyagok iránt pedig nagy és ezt ki akarjuk elégíteni, mert; ez az országnak valutát jelent. Hogyan tudjuk e hibákat megszüntetni? A hibák megszüntetésében nagy szerepük van a körzeti gazdasági felügyelőknek, a termelőszövetkezeti agronómusoknak, valamint a tejellenőröknek. Megjegyzem: a gazdasági felügyelőket nagyon lekötik a sok statisztika, jelentések tömegeinek elkészítésével. A gyakorlati életben ilyen körülmények között nem igen van idejük a fenti hiányosságok kiküszöbölésére. A tejellenőrökről csak ennyit: igen nagy a területük. Nehezen tudják ezt a nagy területet átfogni. Véleményem szerint a szükséges mértékig itt sem szabad a béralappal spórolni. Egy szó, mint száz: mindent---------------------------- el kell követnünk, hogy felvirágoztassuk termelőszövetkezeteink szarvasmarhatenyészeteit. Buday János, a pécsi TEGI irodavezetője. % Hatalmas épület előtt áJlltaik meg, a fiú kapásból is becsülte legalább tizenöt emeletesnek. — Itt talán jut nekem is munka! — reménykedett. Hát valóban jutott, bár a munkavezető elég kedvetlenül mustrálgatta Zolit. Foltos, szürke jeans-it (munkaruhát) dobot oda neki, és a teherfelvonók mellé osztatta be kisegítőnek. Az emelődarúk összekötözött gyapotbáláikat csúsztattak be a raktárépületbe egy széles csúszdán. A hatalmas bálákat fürge munkáskezek kisebb kö- tegekre bontották szét, melyeket futószalagra dobáltak. A futószalag hat felvonó előtt ment el. Minden teherfelvonóhoz négy munkás tartozott, akik a szalagról lekapkodták a gyapotkötegéket és megrakták vele a felvonót. Percek alatt megtelt a 'kis kamrácska, és kezelőjének egy gombnyomására máris az emeleti raktárak felé repült. Pillanatnyi szünet után üresen ereszkedett vissza, és újra kezdődött elölről a szédítő munkatempó. Zolit rövid útbaigazítás után felvonókezelőnek osztották be. Az volt a szerencséje, hogy a hat gépkezelő közös váltóembere megbetegedett, így ő ugorhatott be a helyére. A felvonókezelők közül ugyanis naponként mindig másnak volt pihenője, s ilyenkor a váltóember helyettesítette a szabadnaposat. Az eddigi váltó már két napja beteg volt, tovább nem vártaik rá: új embert vettek fel a helyére. A munka egyáltalán nem volt nehéz, csak figyelmet igényeit. Pontosan szemmel kellett tartani, hagy mikor tok 50. — Sajnos, több munkanélküli is így gondolkodik. Nézze, én a Déli Kikötőben vagyok csoportvezető a rakodó- munkásoknál. Eddig bizony nálunk sem nagyon tolongtak a munkáért. Most viszont? A tél óta hosszú sorok állnak mindig az Employment Office (felvételi iroda) előtt. — Oda nem lehet menni, ahol Mr. Eaton dolgozik? — Look you (nézze), őszintén beszéllek magával: én szívesen segítenék, de tudja, egy troop (munkacsapat) sem vesz fel szívesen, kezdőket, mert akkor az ő keresetük is csökken Mindenki a megélhetéséért dolgozik, meg lehet őket is érteni. — Tud akkor ajánlani valami mást? — kérdezte remegő hangon Zoli. Ennyire nehéznek azért nem gondolta az elhelyezkedést. Hogyan tud akkor majd összespórolni egy olyan hatalmas összeget, amek kora a hazautazáshoz kell? — Ugyan Paul, ne keserítsd el már ezt a szegény gyereket, találj ki valamit! — anyáskodott a jószívű néger asszony. — Nem megrémíteni akarom, a világért sem! De jobb, ha ismeri az igazságot, mintha túl rózsaszínűnek látja. — Ezt hagyhatjuk, ennél sötét eb bnek nem. is láthatom már. — legyintett kiábrándultam ZoU. — Már akikor törtem a fejem a maga dolgán, amikor az öcsém telefonált. Az egyik nagy gyapotraktárban körül is néztem, ott biztosan lesz munkája, ha egyelőre csalc ideiglenesen is. A lejöbb lenne, ha holnap hajnalban megint ide jönne a lakásomra, és együtt mennénk ki a kikötőbe. Zoli örömmel fogadta az ajánlatot, bár a pénze már annyira fogytán volt, hogy még egy ilyen kis utazás is számottevő költséget jelentett nála. Tudta viszont, hogy ebben az egyben most nem szabad takarékoskodnia, inkább az érkezéseiket kell még jobban csökkentenie. Nem is vitt magával sok ennivalót az első munkanapra, csak néhány zsemlefélét és pár kocka olcsó juhsajtot. Izgatottan lépdelt a vállas néger mellett a kikötő forgatagában. Itt már kora hajnalban megkezdődött az élet; serényen folyt a ki- és berakodás. Sokemeletes darák csikorogva cipelték mázsás terhüket a gőzösök hombárnyilásából a raktárak feneketlen gyomrába. A rakodómunkások a hűvös hajnal ellenére is már izzadton lép deliek az ingó hajóhidakon. Mr. Eaton fölényes biztonsággal kanyarodott az irdatlan forgalomban. — Te jó Isten, — rémüldözött Zoli — hogyan találok majd ide at&magom? meg a felvonó, miikor lehet indítani. Pillanatnyi várakozást sem engedhettek meg maguknak, mert a gyors futószalag könyörtelenül hozta az újabb kötegelhet. A rakodó embereknek még beszélgetésre sem jutott az idejükből; szinte gépiesen emelgették a lapos kötegelhet, s a monoton gépzúgást csak a gyakori köhögés szakította meg. A sűrűn szálló gyapottörmelék az emberek tüdejére ülepedett. Zoli észrevette, hogy többen vékony kendőt kötöttek a szájuk és orruk elé, hogy védekezzenek a gyilkos por ellen. Dél felé Zoli már az 570-iik szállítmányt jegyezte fel a hatalmas No smoking! tábla szélére, de ebédszünetnek még híre-hamva sem volt. Nem mert a munkásdktól kérdezősködni, inkább lopva harapott néha a zsemléiből. — Maga európai? — bökött az egyik munkás a táblára. Zoli gyorsan letörölte a hetes számot áthúzó kis vonalat, megfeledkezett róla, hogy itt ez sem szokás. Nem szerette a felesleges magyarázkodást, ezért igyekezett minél jobban eltűnni a többi ember között. Munikája bármennyire is könnyűnek tűnt kezdetben, mire a négy óra eljött, úgy érezte, hogy nem tudja hajh-, tani a térdeit. Elismerően né-; zeit a rakodómunkásokra, akik < kel együtt húzta le a tízórás] műszakot. Azok közömbösen öltözték. nyilván megszokták már az embertelen hajszát. Zolival nem sokat törődtek, egyetlen középkorú társa kérdezte csak meg tőle az öltözőben, hogy hol dolgozott eddig. w (Folytatjuk) A megye képzőművé" szeinek számos jogos kérésük van s ezekben feltétlen megérdemlik a támogatást. A problémák közül talán a leglényegesebb: a baranyai képzőművészek és a Budapesti Képzőművészeti Alap közötti ellentét. Államunk a lehető legnagyobb készséggel és anyag; tologatással segíti a művészetek fejlődését. Ebben az erkölcsi és anyagi támogatás^ bál jélentős rész jut a képzőművészek számára is. Az állami beruházások 2 ezrelékét a Képzőművészeti Alap kapja, s az így befolyt összegekből önállóan gazdálkodik. Ha egy-egy képzőművészt megbíznak egy alkotás létrehozásával, akikor a megfelelő honoráriumot ebből az összegből fizetik. Jelentős pénzösszeg felett rendelkezik az Alap. hiszen ha csak megyénk ipari fejlődését, az itt beruházott összegek 2 ezrelékét vesszük számításba, már az is tetemes summa. Milyen tapasztalatokat szűrhetünk le a Képzőművészeti Alap tevékenységéből Baranyában? Számos visszás helyzet adódik. Ha egy-egy baranyai (most csak megyénkről beszélünk, de ehhez hasonló a helyzet országunk valamennyi megyéjében) képzőművész alkotásaiból, szobraiból vagy festményeiből kiállítást kíván rendezni, a kiállítás képeit először egy budapesti zsűri bírálja el abból a szempontból, hogy az alkotás művészi színvonala megfelelő-e? A zsűri azonban (amelynek egy-egy baranyai képzőművész is- tagja) nemcsak a művészi színvonal tekintetéiben, hanem a kép árában is dönt. Az így megbírált és árral ellátott képeket a művész aztán egyéneknek, közületeknek eladja. Azaz, hogy közületeknek nem mindig adhatja el. Nem, mert a zsűri joga a közületi eladás engedélyezése is. Ebből adódik az első probléma: Nem is olyan régen egy pécsi képzőművész is kiállításra vitte alkotásait. A zsűri a képek megtekintése és bírálása után engedélyezte a kiállítást. Az erről szóló jegyzőkönyvet elkészítették és a zsűri tagjai aláírták. Minden rendben lett volna, ha : s a H a az a jegyzőkönyv, amelyet Budapesten utólagosan és végérvényesen készítettek és küldtek meg Pécsre, nem tartalmazott volna egy záradékot. A záradék szövegének lényege: közületi vásárlásra nem engedélyezik. Miért nem? Erről nem beszél az írás. Az ilyen eljárás enyhén szólva „nem tiszta“. Talán a képek nem érik el a megkívánt művészeti színvonalat? Ha ez lett volna az oka, akikor miért engedélyezték a kiállítást? Ez az egyik kérdés. A másik: miért nem írta a bizottság a Pécsett felvett jegyzőkönyvre már itt helyben az említett záradékot, s miért nem közölte ezt a művésszel? Szemtől szembe! őszinteséget várnak a baranyai képzőművészek a zsűritől s nem ilyen „balkezes“ dolgokat. Ezzel a záradékkal aztán lehetetlenné tették, hogy a művész képeit közületeknek megvételre ajánlja. Egy egész sor tehetséges művész él megyénkben. De ezeknek a művészeknek például festményeit nem láthatjuk a pécsi Képzőművészeti Boltban. Nem, mert az üzletek csak a Budapesti Képzőművészeti Alap által jóváhagyott képeket árusíthatják. A Képzőművészeti Alap pedig csak egy-két baranyai művész képeit engedélyezi árusítani. Minden valószínűség szerint a művészeti színvonalra hivatkozva. Nos, nincs szándékunkban a színvonalról vitatkozni, de meg kell nézni például a Pécsi Képzőművészeti Boltban található képek közül számosat, amelyek bizony nagyon is gyengécskék. Ott is hevernek jó idő óta eladatlanul: Megyénk képzőművészei közül számosán ezeknél a festményeknél művészibb alkotások létrehozására képesek; Természetesen nem arról van szó, hogy a „pesti rosszat“ cseréljük fel „vidéki rosszal“, hanem arról, hogy egyenlő mértékkel mérjen a Képzőművészeti Alap: Éljen az a művész a fővárosban vagy vidéken, ha tehetség ismerjék el, ha nem — mondják meg a szemébe; M ás szóvá tenni való is akad. Legutóbb Berze Nagy Jánosnak, a neves néprajzkutatónak arcképét leplezték le Pécsett. Eredetileg egy baranyai képzőművész kapta a megbízatást az emlékmű elkészítésére. El is készítette, de nem fogadták el Budapesten s a megbízatást azonnal egy budapesti képzőművésznek adták. Jó néhány ezer forintért el is készült a mű. Meg kell mondanunk, hogy szakértő körökben bizony nem a legnagyobb elragadtatással fogadták az alkotást Ismét nem a művészeti színvonalról akarunk vitatkozni, hanem arról: miért nem adtak lehetőséget a baranyai képzőművésznek, hogy egy másik, elmélyültebb alkotást készítsen? Vagy miért nem lehetett egy másik baranyai képzőművészt megbízni a mű kivitelezésével? S ez a probléma szervesen kapcsolódik egy újabb kérdéshez. Az említett 2 ezrelékből csak azok a művészek részesülnek, akiket a Képzőművészeti Alap egy-egy alkotás elkészítésével megbíz. Az, hogy kit bíz meg — teljesen tőlük függ. Megyénkből bizony nagyon kevés művész büszkélkedhet ilyen megbízatásokkal. Hasznos lenne megvizsgálni, hogy milyen módon lehetséges az említett 2 ezrelékből megfelelő részt a különböző megyék képzőművészeti csoportjai részére juttatni. Miért ne részesülhetne például megyénk képzőművészeti csoportja is a központi alapból, amelyből gazdá’- kodhatnánák, megbízatásokat adhatnának. Ez a lehetőség minden valószínűség szerint ösztönzőleg hatna megyénk képzőművészeire. S még egy: megyénkben számos új objektum épül. Az új létesítmények közül nemegyet szándékoznak díszíteni festménnyel, szoborral, vagy más képző- művészeti alkotással. Ha képzőművészeink Közül akad (s bizonyosan van!) olyan tehetséges művész, aki képes ezeket a feladatokat megoldani, a megbízatások kiadásánál elsősorban őket vegyék számításba. Garay Ferenc Rossz világítás — súlyos baleset Tizenkettedikén este Bel- várdgyula közelében az országúton traktor haladt. Szembe vele „nylon-busz” utasokkal közeledett. A traktor bal lámpája nem égett, és így az autóbusz sofőrje úgy látta, mintha egy motorkerékpár közeledne feléje. A rossz világítás miatt az autóbusz elkapta a traktort. A baleset során Gyuricza János súlyosabb mellkasi zúzódást. Gombár Ferenc és Gombár János köny- nyebb sérülést szenvedett. Az utasok közül többen megsebesültek, de kisebb mértékben.
