Dunántúli Napló, 1958. november (15. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-20 / 274. szám

4 NAPLÓ 1938. NOVEMBER 29. A francia Választási í Vulkanikus kitörés a Holdon harc hírei Ä francia választási kam­pány szinte a teljes érdekte­lenség jegyében folyik és ez nem kerüli el a sajtó figyelmét sem. A Paris—Journal amiatt siránkozik, hogy „a csalódott francia nem érdeklődik a vá­lasztások iránt’*. A közömbösség jele politikai megfigyelők szerint az is, hogy „kevés az incidens, holott más választások előtt egymást ér­ték a pártok választási gyűlé­sein a klsebb-nagyobb vere­kedések“. Említésre méltó összetűzés Brigitte Gafos-n&k a „Demokra­tikus Erők Uniója“ párizsi képviselőjelöltnőjónek válasz­tási gyűlésén volt. csupán. Itt egy 25 tagú szélsőjobboldali csoport parázs verekedést ren­dezett, s a támadók egyike ma­ró folyadékkal telt üveggel még az újságírónő-képviseiő- jelöltet is megcélozta. Hétfőn este Monendre-ben, La Hochelle közelében egy szo­cialista képviselőjelölt, Roger Faraud választási gyűlésén volt nagyobb verekedés. Szarka Karoly elvtárs ebédet adott a szudáni köret tiszteletére Szarka Károly külűgyminisz- terhelyettes ebédet adott a Ma­gyarországon tartózkodó Mo­hamed Hamad el—Nil, a Szu­dáni Köztársaság magyaror­szági rendkívüli követe és meg hatalmazott minisztere tiszte­letére. Nyikoláj Koziret szovjet csil- kanikus kitörésként lehet érté- lagász, aki november 3-án vul- kelni. kanikus kitörést észlelt a hol­don, kedden sajtóértekezleten számolt be észletetei tudomá­nyos feldolgozásának első ered­ményeiről. Elmondotta, hogy alapos Spektro-fotometrikus vizsgá­latnak vetette alá november 3-án készített felvételeit. A mérések igazolták, hogy az „Alfonz’-kráter középső részé­ből gázok váltak ki. Hozzá­fűzte, hogy hasonló jelenségek gyakran tapasztalhatók az üs­tökösökön, de a holdon először sikerült ezt megfigyelni. A gázszínkép fényessége — folytatta Kozirev — feljogosít arra a feltételezésre, hogy a Koziret professzor elmon­dotta, hogy észleleteinek csilla­gászokkal való megvitatása után újból bebizonyosodott an­nak a meteorit-hipotézisnek tarthatatlansága,amellyel eddig a hold domborzati viszonyainak kialakulását magyarázták. A hold mindmáig kozmikus test­ként él és nem holmi kihűlt kőtömb, amelyen lehetetlenek volnának vulkáni folyamatok. A további kutatásokról Közi- rév professzor megjegyezte, hogy tisztáznia kell a hold­béli vulkán kitörésének fizikai feltételeit és meg kell állapí­tania a kivetett gázok vegyi összetételét. Hangsúlyozta, holde» erős gázkitörés történt, hogy ez fontos lesz a hold- Ezért az egész folyamatot vul- rakéta szempontjából is, V. Mohammed marokkói király az idegen haderők kivonását követeli Mint az AP jelend, V. Mo­hamed, Marokkó királya, ked­den beszédet mondott az or­szág függetlenségi napja alkal­mával. Beszédében követelte az országban létesített nagy légitámaszpontokon tartózko­dó amerikai erők feltétel nél- küÓ kivonását A király követelte a francia és a spanyol csapatok kivoná­sát is Marokkó területéről, va­lamint a francia kézen lévő Mauretania és a spanyol ké­zen lévő Rio de Qro visszacsa­tolását Marokkóhoz. „Az idegen csapatok jelen­léte függetlenségünk állandó veszélyeztetése’* — mondotta ci király. Mint az AFP jelenti, V. Mo­hamed az algériai kérdésről hangoztatta, hogy Marokkó to­vábbra is Algéria függetlensé­gének megvalósításán munkál­kodik. ..................................................... Ki tüntetések A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa a Kommunisták Magyar- országi Pártja megalkulásának 40. évfordulója alkalmából, a forradalmi munkásmozgalom­ban kifejtett tevékenységük el­ismeréséül dr. Münnich Fe­rencnek, az MSZM Politikai Bizottsága tagjának, a Minisz­tertanács elnökének és Rónai Sándornak, az MSZMP Politi­kai Bizottsága és a Népköztár­saság Elnöki Tanácsa tagjának a Magyar Népköztársaság ér­demrendje; dr. Sik Endre külügyminisz­ternek, Nógrádi Sándornak, a Magyar Népköztársaság pekin­gi nagykövetének. Somogyi Miklósnak, az MSZMP ’Politi­kai Bizottsága tagjának, a SZOT elnökének és Vincze Jó­zsefnek, a SZOT titkárának a Munka Vörös Zászló érdem­rendje; Révész Géza vezérezredes, honvédelmi miniszternek a Vörös Zászló érdemrend ki­tüntetést adományozta. A kitüntetéseket szerdán délelőtt Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke adta át az Or­szágházban. December 10-én kezdik árusítani a fenyőfákat A TIT híroi A Munkácsy Mihály Szabad­egyetem mai előadása irodal­mi előadás. A címe: Möliére, előadó: dr. Fábián István. Az előadás helye; Központi Egye­tem élettani előadóterme (II. emelet). Vendégjegy ára 3 fo­rint, diákoknak 2 forint. * A Hanglemezgyűjtők Klubja dődnek a Petőfi Filmszínház­ban. Szombatim este 8 órai kez­dettel rendezi a TIT az újjá­alakított Bartók Klub ünnepé­lyes megnyitóját — „Vidám, zenés hét vége” címmel. A mű­sorban fellépnek: Takács Mar­git és Tomanek Nándor, a Pé­csi Nemzeti Színház művészei. A SZÖVOSZ igazgatóságon nyert tájékoztatás szerint az idei karácsonyfa a múlt évinél csaknem negyedmillió méter­rel több, összesen 1,100.000 fo­lyóméter fenyőfa kerül árusí­tásra. A bőséges készlet lehe­tővé teszi, hogy az elmúlt évek kel ellentétben az idén nerii- csak a nagyobb községekben, de a legkisebb lakótelepeken is elegendő fenyőfát árusíthas­sanak. A nagykereskedelem a fenyőfát december 6-tól szál­lítja az üzletekbe, az árusítás pedig 10-én kezdődik meg. A Belkereskedelmi Minisz­térium és a SZÖVOSZ igazga­tóság által kiadott együttes uta sítás megszabja a fenyőfa «1« adási árát és szigorú intézke­déseket tartalmaz a korábban sok panaszra okot adó mérés­re is. Az utasítás szerint a fenyő­fák hosszúságát a vágási laptól a csúcsig 10 centiméterenként kell számítani — 5 centiméte­ren alul lefelé, 5 centiméteren felül pedig felfelé kell kerekí­teni. Az ezüst- és jegenyefenyő 10 centiméterenkénti árát 2.40 forintban, a lucfenyőét pedig 2.00 forintban állapították meg. 100—120 centiméteres műfe­nyők, darabonként 16 forintért árusíthatók. A rendelkeaés mind az álla­mi vállalatoknak, mind a föld­művesszövetkezeteknek meg­tiltja, hogy, magánszemélyek­től fenyőfát vásároljanak. mai műsora: Beethoven-est. A műsorban szerepel Beehoven VI. szimfóniája — vezényel: Furtvängler, D-dur hegedűver­seny Jehudi Menuhin előadá­sában és a C-dur zongoraver­seny, Edwin Fischer előadásá­ban. A klub zeneestje este 7 óra­kor kezdődik. * A TIT második filmklubjába beiratkozni lehet mindennap — hétfő kivételével — a tár­sulat titkárságán, (Janus Pan­nonius u. 11. sz.) délután 5—7 óráig A második filmklub elő­adásai párhuzamosak az elsőé­vel, azzal a különbséggel, hogy az előadások minden második vasárnap délután 3 órakor kez­Az ünnepélyre minden kedves tagtársat és klubtagot szeretet­tel vár a TIT vezetősége. Köz­reműködik még a klub zene­kara — a műsor után tánc lesz. Időjáráejelentés Várható időjárás csütörtök estig; Nyugaton erősen felhős idő, kele­ten kevesebb felhő, sok helyen, főként a Dunántúlon Inkább csak ma eső. Mérsékelt szél. A hőmér­séklet tovább csökken. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérsék­let nyugaton 2—5, keleten mínusz 2—plusz 1, legmagasabb nappali hő­mérséklet csütörtökön 5—8 fok kö­zött. Távolabbi kilátások: száraz Idő. éjszakai fagyok. {Egy helyes kezdeményezésről I Kedden délelőtt 10 órai kez- | dettel a Rózsa Ferenc utcai | laktanya kultúrtermében több f minit kétórás előadáson szá­molt be Vát-konyi József elv­társ, a megyei tanács mező- gazdasági osztályvezetője az összegyűlt katonáknak a me­zőgazdaság mai helyzetéről, és a párt politikájáról a mező- ! gazdaság, szocialista átszerve- '■ zésével kapcsolatban. I Csáki János százados, az elő I adás előtt elmondta, hogy ka- I tonáik egy része néhány hó- | nap múlva leszerel, visszake- i rül a termelésbe. I — A mi katonáink sonka to­! nák, — mondta Csáki elvtárs, — túlnyomó részt parasztem- ( berek fiai. Két évi szolgálat I elteltével visszakerülnek az ► életbe, a faluba. Mi azt szeret- | nénik, hogy addigra tisztában I legyenek azzal, hová tartoz- I nak, tudják, hogy mi a köte- • 1 ességük. Ezek a fiatalok 1956- : ben, közvetlenül az ellenior- : radalom után vonultak be. O | bennük még él a régi begyűj- . tési rendszer emléke, eddig t még nem volt rá módjuk és I lehetőségük, hogy az új és he- * lyes mezőgazdasági politika és gyakorlat feledtesse velük a régit és helytelent. Ezért határozták el aztán a november 4-i KISZ végrehaj­tó bizottsági illésen, hogy eze­ket a fiatalokat megismertetik a mezőgazdaság legújabb ered­ményeivel, a dolgozó parasz­tok és termelőszövetkezeti ta­gok megváltozott jobb életé­vel. Előadásokat indítanak, melyek során a gyakorlati életből jött elvtársak, mező­gazdasági vezetők szájából hallhatják meg a katonák, hogy mi vár rájuk otthon a faluban. Tsz-létogatásokat szerveznek, hogy ezzel is kö­zelebb hozzák a fiatalságot leendő munkaterületéhez, a mezőgazdasághoz. Várkonyi elvtárs örömmel üdvözölte ezt a helyes kezde­ményezést. Előadásában főleg a paraszt fiatalok régi és mai helyzetével, sorsával foglalko­zott. Elmondta a katonáknak, hogy milyen volt apáik és nagyapáik fiatal kora a föl­desúri rendszerben, mennyi­re kilátástalan volt az akkori fiatalok élete, és felhívta fi­gyelmüket arra, hogy szavait jól véssék emlékezetükbe és soha ne feledjék el a múltat, mert csak úgy tudják igazán értékelni és megbecsülni a je­lent. Ne feledjék el, hogy ez elleníorradalmárok ezt a régi időt akarták visszahozni gróf­jaival, báróival és a parasztot nyúzó egész földesúri táborá­val. Feltárta Várkonyi elvtá’s a katonáknak, hogy a mai fia­talok előtt mekkora lehetősé­gek állnak, példákat, neveket említett a megye kiváló fiatal t&z-elnökei, agronómusai kö­zül, akik jó munkájukért meg is kapták jutalmukat a kor­mánytól. Kérte őket, hogy visszakerülve a termelőmun­kába, legyenek ők is harcosai az ügynek, győzzék meg a még ingadozó öregeket és jár­janak élen a mezőgazdaság szocialista átszervezéséért ví­vott munkában, vagy ha úgy tetszők, harcban, mert az el­lenség ma is itt van köztünk és harcolni kell ellene. Az előadás után a katonák kérdéseket tettek fel Várko­nyi elvtársnak, melyekre kész­ségesen megválaszolt. A fiata­lok érdeklődéséből és érdekes kérdéseikből is látszott, hogy a kezdeményezés helyes volt, sok-sok fiatalt nyerünk meg így a mezőgazdaság ügyének. R.-«e. December 24-től január 2-ig tart az ipari tanulók idei téli szabadsága A Munkaügyi Minisztérium irányítása alá tartozó intéze­tek iparitanulóának idei téli szabadsága december 24-től január 2-ig tart. A téli sza­badság idején mind az elmé­leti, mind a gyakorlati okta­tás szünetel. A minisztérium felhívta íz intézetek vezetőit, hogy a téli szünetben haza nem utazó tanulók részére teremtsenek családias körülményeket az otthonokban. Szervezzenek szórakoztató foglalkozásokat és rendezzenek fenyőfa-ünne­pélyt. Négy évtized a magyar dalgazé népért Az ország minden városában, gyárában, falvakban és intéz­ményekben a kommunisták évforduló megünneplésére gyü­lekeznek ezekben a napikban. A kommunistákkal együtt min­den haladószellemű ember megemlékezik egy történelmi jelentőségű eseményről: 1918 forradalmi őszén élenjáró har­cosok maroknyi csoportja no­vember 20-án mondotta ki Bu­dapesten a Kommunisták Ma­gyarországi Pártja megalaku­lását. A Kommunisták Magyaror­szági Pártjának megalakulása történelmünk dicső eseménye. A magyar munkásosztály szin­te létrejöttétől kezdve harcban állt a kizsákmányolókkal. Az 1867-®s-kiegyezés eredménye­ként hazánk az osztrák tőke félgyarmata lett. A kapitaliz­mus fejlődése a legfájdalma­sabb módon ment végbe ná­lunk. Az osztrák és a kialaku­ló magyar burzsoázia kegyetle­nül kiszipolyozta a dolgozó tö­megeket, elsősorban a munkás- osztályt. A proletáriátus előző­leg ösztönösen védekezett a tő­ke igája ellen, később a mar­xizmus elterjedésével egyre in­kább tudatosan élt az osztály- harc eszközeivel. Táncsics Mi­hály, majd később Frankel Leó adott hangot az elnyomottak igazságának. Jelentős esemény volt a munkásmozgalomban a Szőri V-'err"krata Párt megala­kulása 1890-ben. Az imperializmus kialakulá­sra döntő hatással volt a ma- Jlvar munkásmozgalomra ív Amíg 1890-ben a nagyipari proletariátus az összmunkás- létszámon belül 33,8 %-ot tett ki, addig 1900-ban ez a szám már 44.5 %, 1910-re predig 52,1 % lett. Az imperializmus ha­zánkban is kiélezte a belső el­lentéteket. Fokozódott a harc a rhunkások és a tőkések kö­zött, a földesurak és a nincs­telen falusi szegények közöt. Kiéleződtek a nemzetiségi el­lentétek is' Magyarország és Ausztria viszonyában is foko­zódtak az ellentétek. A magyar társadalom megoldatlan prob­lémái felszínre kerültek. A polgári demokratikus átalaku­ld!, a nemzeti függetlenség ügye, a földkérdés sürgető megoldást követelt. A magyar burzsoázia, amely összefonódott a földesurakkal, képtelen volt a feladatokat megoldani. Nem harcolt a polgári demokratikus célkitűzések megvalósításáért sem. Ady Endre a forradalmi átalakulás lánglelkű apostola már a századfordulót követő években látta, hogy ebben az országban a magyar poletárok- nak keli előtérbe lépni. „Csák Máté Földjén” című versében írta: „Nyakatokon vad ún tatárok, S mégis büszke a ti fejetek Frissek a vérben, nagyok a hitben. Csák Máté földjén ti vagytok az Isten. Előre, magyar proletárok . . Ami csak szépség s ami reménység Mind ti vagytok a Tisza körül. Nincs a világon még annyi bánat S annyi láncosa nincs még a világon Mim itt és nincs annyi nagy éhség.” A magyar munkásosztály be­váltotta a nagy költőóriás óha­ját. Vállalta történelmi szere­pet. Szenvedésekben, harcok­ban edződve készült fel törté­nelmi hivatására. Az 1905-ös, 1907-es orosz for­radalom példája növelte a ma­gyar munkásosztály harci ked­vét is. Bár a reformisták sok kárt okoztak a munkásmozga­lomnak, de nem tudták meg­törni a proletariátus osztály- harcos szellemét. Pécsett Is gyakoriak- voltak a sztrájkok, megmozdulások, különösen a bányászság volt forradalmi ér­zületű. A burzsoázia úgy gon­dolta, hogy az I. világháború majd megoldja a belső válsá­got. A háború azonban csak még inkább elmélyítette azt. Az 1917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalom világító fáklyaként mutatta meg, hogy mi a teendő. A magyar mun­kásosztály azonnal megértette az orosz kommunisták harcai­nak jelentőségét. A sztrájkok, tüntetések egymást követték Jelszóvá vált: „Békét akarunk. Le a háborúval. Kövessük az orosz utat." A forrerialmi szo­cialisták a baio’daü szociálde­mokraták riyekez^ek befolyá­solni a fnrrada’mi munkás­tömegeket. Egy 1918 február­jában megjelent röplapjuk ír­ta1 „Csináljunk forradalmat, mert mi rajtunk is egyedül csak a forradalom segíthet."’ Az objektív történelmi kö­rülmények szükségessé tették, hogy megalakuljon a munkás- osztály igazi forradalmi pártja. E^ nem véletlen esemény volt. Á forradalmi harc törvényei követelték meg a párt megala­pítását. A Károlyi-kormány képtelen volt a soronlévő fel­adatok megoldására. A béke megteremtése, a nemzetiségi kérdés megoldása, a földkér­dés rendezése, a kizsákmányo­lás felszámolása, a forradalmi munkásosztályra várt. Szükség volt, hogy létrejöjjön a mun­kásosztály vezérkara, a párt. Megértek a feltételei egy új- típusú marxista párt létreho­zásának. Az Oroszországból hazatérő volt hadifogoly kom­munisták kezdeményezték a párt megalakítását Kun Béla elvtárssal az élen. 1918 novem­ber 20-án alakult meg a p>árt. Három rétegből tevődött össze: az oroszországi hadifoglyok­ból, az aktív forradalmi szo­cialisták csoportjából, és a bal­oldali szociáldemokraták leg- jobbjaibél. A Kommunisták Magyaror­szági Pártja megalakulása a magyar munkásmozgalom szer­ves folytatása, annak kifeje­zője. hogy a munkásosztály a Nagy Októberi Szocialista For­radalom fényénél rátalált a he­lyes útra. Fz a tény forduló­pont az egész munkásmozga­lom és az egr-a reizet törté­netében M'ért ielentett uj, minőségi fejlődést a párt meg­alakulása? Ujtípusú marxista párt jött létre. Ez teljes sza­kítást jelentett az opportunis­tákkal, reformistákkal. Uj for­radalmi programot adott a p>árt a szocialista forradalom győzelméért folytatott harcok­ban. Érdeme a Kommunisták Magyarországi Pártjának, hogy megkezdte a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tapasz­talatainak hasznosítását ha­zánkban. Elterjesztette a le- ninizmust, a Bolsevik Párt esz­méjét. A párt megalakulásával a* magyar munkásosztálynak igazi vezetője lett. A dolgozó tömegek valódi érdekeiért har­coló p>árt jött létre. Célul tűzte ki, a soronlévő feladatok meg­oldásán túl, a szocialista for­radalomért vívott harcot. A p>árt megalakulása az egész magyar nemzet történe­tében nagyjelentőségű ese­mény volt. A kommunistáik képviselték a nép érdekeit a burzsoáziával, az arisztokrá­ciával és a jobboldali szociál­demokratákkal szemben. A párt megalakulásának pilla­natától kezdve feladatának te­kintette a dolgozó tömegek, elsősorban a munkásosztály megnyerését. A dolgozó íbme- gek érdekeit képviselő prog­rammal jelentkezett. Követel­te a béke megteremtését, föld­birtok felosztását, az üzemek, gyárak, bankok államosítását, a nemzetiségek számára a tel­jes önrendelkezési jogot, szö­vetséget Szoviet-Oroszorsrág- gal. A tömegek gyorsan ma­gukévá tették a párt célkitű­zéseit. Nőtt a p>árt tömegbe- ♦olyása. Ez a tény világosan meTmu*atta. h^gy a komrru- oif 'a pártnak mély rvökeH vannak a dolgozók között. Fa­lun és városon gyqrsan. szin­te gombamódra alakultak meg a pártszervezetek. A párt gyors sikereinek oka abban keresendő, hogy helyesein is­merte fel a soronlévő felada­tokat. Nagyban elősegítette a Kommunisták Magyarországi Pártja sikereit a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom magyarországi kedvező hatá­sa is. Ugyancsak kedvező volt a párt számára, hogy a nemzetközi forradalmi mozga­lom fellendülőben volt ebben az időszakban. Sok más or­szágban is ekkor alakultak meg a kommunista pártok. A pártnak kiváló eszköze volt a tömegek megnyeréséért foly­tatott harcban a „Vörös Új­ság.“ Sajnálatos hiba volt az egyesülésnek az a módja ahogy az 1919 elején a szo­ciáldemokrata párttal végbe­ment. De a kommunisták a proletárdiktatúra időszaka alatt is hűek maradtak eszmé­jükhöz, osztályukhoz. A kom­munista mozgalom dicső fénye volt az 19i9-es proletárdikta- túra létrejötte. A fiatal szov­jet állam után először ná­lunk győzött a munkáshata­lom. A kommunisták, Kun Bé­la elvtárs vezetésével, hősie­sen küzdöttek a proletárdik­tatúra megerősödéséért, majd megvédéséért. A nem sok ta­pasztalattal rendelkező ma­gyar kommunisták követhet­tek el hibákat e mozgalmas forradalmi korszakban, de a szivük mindig a szocialista Magyarországért dobogott. A proletár hazáért hullatták vé­rüket, ezért álltak puskac- elé a bitó alá a fehér *erP a 25 esztendős fasiszta Hoi- thy-éra idején. Az illegális kommunista párt soha nem adta fel a reményt, hogy «|.

Next

/
Thumbnails
Contents