Dunántúli Napló, 1958. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-05 / 235. szám
1958. OKTÓBER 5. NAPLÓ s A dunáiMUa-tc tudatán Ebben az évben két országos vidéki kiállítás kapuit nyitották meg. Hónapokkal ezelőtt az alföldi művészek Szegeden, most a dunántúliak Székesfehérvárt mutatták be . legjava műveiket. A kiállítást a Hazafias Népfront Fejér Megyei Bizottsága, a tanácsok és a helyi múzeum rendezte. A baranyaiak Budapes és Fejér megye mellett a legjobbak között vannak. Háromszori kemény zsűri után is még mindig 2$ festmény és 7 szobormű került kiállításra. Ott vannak: Bizse János, Cseh László, Gádor Emil, Kelle Sándor, Lantos Ferencs Platlhy György, Simon Béld, Soltra Elemér, Tillai Ernő, Vincze Győző, Virányi Endre festményei és grafikái, örvendetes és . új jelenség a szobrászok, előretörése. Sinlcó András niellett újak: Fekete János, Keresnyei József, Tóka Vendel és Török János művei kerültek be. A baranyaiak közül két festő emlékérmet nyert. A képek között járva, úgy találjuk, hogy a dunántúli táj van többségben. De ott az ember is: bányász, paraszt, öregje, fiatalja. Ma még sokféle stílusútokon járnak művészeink, de hogy a Magyar Szocialista Munkás Párt művelődési politikájának a művészetre vonatkozó és a közelmúltban megjelent irányelveit idézzük: „A stílusvitákat hatalmú szóval, rendeletekkel nem lehet eldönteni, de lehet és kell támogatni minden realista irányzatot, mert úgy véljük, hogy az igazán realista szándékú és szemléletű művész, ha nem zárkózik el a dolgozó nép szocializmusért folytatott harcától és támo- gátja azt, a valóság tényeitől és a maga belső művészi indi- télcaitól vezérelve a nép és a párt segítségével előbb-utóbb eljut a szocialista realizmusig.” A fenti irányelvek a baranyai képzőművészekhez is szólnak. KELLE SÁNDOR Míitermes lakások a Kolozsvár utcában E rövid ismertetésben a Pécsi Térvező Vállalat által a Kolozsvár utcába tervezett lakóépületekről számolok be. Az utca- Apponyi tér felöli ol-, dalán épül fel négy darab háromemeletes épület, két- fogatú, lapostetős elrendezésbem kétszoba, összkomfortos lakásokkal. A „két fogat” elnevezés azt jelenti, hogy minden emeleten két lakás nyílik a lépcsőházból. A lakások jó beosztásúak és kényelmesek. A fürdőszobádban gázbojler adja a melegvizet, a konyhák gáztűzhelyt kapnak. A lakószobákban beépített szckrényfalak fokozzák a kényelmet és minden lakás cgy-egy loggiát is kap az utca felé. A földszinten egyszobás házmesterlakás helyezkedik el, ezen ki írül kerékpár- és gyermekkocsi-megőrző. • A III. emelet felett mind a négy épületen, tetőfelépítményként, egy-egy korszerű műterem épül. Ezzel a város művészeinek, festőinek műterem hiányán óhajtunk enyhíteni. A műtermek, tágasak, világosak, kellemes tájolásúak. e mellett mind a műteremből, mind a műteremből nyíló fedett terraszról, igen szép kilátás nyílik a Mecsekre, és a város legszebb részeire. Az épületsor érdekessége, i hogy az egyes épületek nem i különálló épületként állnak egymás mellett, hanem a négy épületet egy hosszú, földszintes üzletsor köti össze. Az utcakép tulajdonképpen azt a benyomást kelti, hogy az épületek egy földszintes üzletsorra lettek rárakva, arról konzolosan kissé előre állnak. EZ a megoldás mind szerkezetileg, mind formailag »zep és modern. i szűke nrvLA | oki. építészmérnök DO .0. enzomuvesze Nincs szebb feladat, mint a népet szolgálni endkívül gazdag Pécs 1958-as kiállítási programja. Képzőművészeink egyenként és csoportosan vonulnak nyilvánosság elé, hogy számot adjanak munkásságukról, örvendetes ez a nagy alkotókedv, és örvendetes az a tény is, hogy a kiállítások anyaga új színekkel gazdagodott] gobelin, freskó és mozaik tervek mutatják képzőművészeink sokh-ányú érdeklődését, képességeit és felkészültségét. Mindez pozitívum sok más örvendetes jelenséggel együtt, de ezek felsorolásától jelen írásomban eltekintek és e helyett egy-két olyan problémára igyekszem rámutatni, amelyek rögzítése különösen nagy jelentőséggel bir a továbbiak szempontjából, ugyanakkor a párt művelődéspolitikai irányelveivel fokozott mértékben terelik a figyelmet ezekre a problémákra. Ha a kiállítások képanyagát nézzük, azt kell tapasztalnunk, hogy képzőművészeink érdeklődése — két-három művésztől eltekintve — változatlanul a táj- és városkép festés felé irányul. A Mecsek természeti szépségei a hegyre kapaszkodó pécsi' utcák, a meleg színekben pompázó ódon épület- csoportok elevenednek meg meggyőző erővel a kiállítási paravánokon. Művészeink ezekről a témákról tiszta, csengő hangon beszélnek, a formán és színen átsüt , a téma iránti szeretet, de ha kilépnek ebből a bűvös körből, hangjuk elveszti meggyőző erejét. Általános jelenség ez, és éppen ezért válik a táj- és városkép-festészet bizonyos mértékig öncélúvá, olyan speciális területté, mely a művész számára a semlegesség lehetőségét bizosítja, anélkül, hogy hallgatni kényszerülne. Távol áll tőlem, hogy képzőművészeink témakörének bővítésére a ..tematikus” festészetet javasoljam, legalábbis olyan értelemben és elgondolásban, ahogy a baranyaiak, pécsiek hét-nyolc évvel ezelőtt értelmezték azt. Szándékuk becsületes volt, de ún. tematikus képeik csak helyzetet, pillanatot rögzítő reprodukciói voltak az életnek és semmivel sem mondtak többet, mint egy jó fényképezőgép lencséje elmondott volna az általuk megörökített témákról. Igaz, mindenki hozzáadott többet, kevesebbet egyéniségéből is, de ez nem a tartalmi, hanem a formai jegyeket gazdagította. jószándék egymagában nem elég ahhoz, hogy a mai, jelenségeiben állandóan változó, gazdagodó életet tükrözze. Ennél jóval többre van szükség. Mindenek előtt ennek a lüktető életnek ismerete, a jelenségek és azok ösz- szefüggésének felismerése, és ezeken keresztül az élet sodrásának állandó érzése, vagyis az élmény, amely legtöbb esetben a táj szépségeire és a festő számára vitathatatlanul vonzó útéarészletekre korlátozódik. Ahhoz, hogy képzőművészeink — érdemeik elismerése mellett)— tovább juthassanak és kiléphessenek viszonylagosan gazdag, éppen ezért szűkreszabott témavilágukból, közelebb kell jutniok az élethez, az alkotó, teremtő munkához. Tagadhatatlan, hogy rendelkeznek bizonyos élményanyaggal, de ez vagy túlzottan szubjektív, éppen világnézeti beállítottságuk következtében, vagy annyira felületes, hogy ebből nem származhat olyan meggyőző alkotás, mely úgy ábrázolja meggyőzően a mát, hogy az a holnapot is megcsillogtassa. Lényegében itt világnézeti hozzáállásról van szó, hiszen a világnézet és az alkotás nem függetlenek egymástól. A művészek felelőssége minden társadalomban nagy, de a szocialista társadalomban különösen megnő ez a felelősség. mert a társadalmak fejlődésében csak a szocialista társadalom az, amelyben a művészetek is a tömegek felemelkedését szolgálják. Éppen ezért nem mindegy, hogy miről és •hogyan beszélnek az alkotások. Nem vitatom a táj- és városképfestés szükségességét, sőt elengedhetetlenül szükségesnek tartom a hazai táj szépségeinek alkotó módon való rögzítését, a festői városrészletek megörökítését, művészi csendélet megalkotását. Nem ezek mellőzéséről van szó, hanem arról, hogy ebbe a szépséges és egyre változó tájba, és változó emberi településekbe állítsák bele azt is, aki fáradságos munkával, eszével, kezével és szívével a táj hasznos megváltoztatásán fáradozik, aki hat-nyolcszáz méter mélyen a föld alatt szenet fejt, aki új házakba építi bele életét, alti viharszántotta ég alatt barázdát mélyít a búzának. Igen, építsék bele ebbe a tájba a munkás hétköznapokat és a mosolygó arculatú ünnepnapokat, az élet kis és nagy eseményeit. Egyszóval az embert, a társadalmat formáló erőt, az új életet teremtő, dolgozó, harcoló, szomorkodó és örvendező embert, úgy, ahogy az életben benne él, és ahogy benne él a # művész is, vagy ahogy benne kellene élnie,, mert ha benne élne, akkor nem hiányoznának már évek óta minden egyes kiállításról a mai falu gyorssodrású változásai, nem hiányozna az új, közösségi paraszt ábrázolása, nem hiányozna a most kibontakozó új, közösségi falusi életforma ábrázolása. íme világnézet és alkotás szoros kapcsolata. U ajon ez az igény a legkisebb mértékben befolyásolja-e a művészeket alkotó szabadságukban?! — Álljanak itt szószerint az irányelvek megállapításai, kívánságai az alkotók felé. Ha csak ennyit is megszívlelnek művészeink, akkor megtalálták azt az utat, mely a nép szívéhez vezet. „A művészek ábrázolják mindazt a szépséget és nagyságot, amely dolgozó népünk mindennapjaiban ■ oly megkapó erővel tárul elénk, de mutassák meg életünk nehézségeit is: a népen belüli ellentmondásokat éppen úgy, mint a nép és ellenségei közötti kibékíthetetlen ellentétet. Mi ezt értjük alkotó szabadságon, éppen ezért elvetjük # művészet szabadságának individualista, polgári értelmezését, amely a formakísérletezés ürügyén visszahúzó tendenciákat kíván érvényesíteni, és a problémák bátor felvetésének címkéjével ellenséges nézetek dugáruját próbálja művészeti életünkbe becsempészni. Az igazi művészetnek nem lehetnek a nép vágyaival, törekvéseivel, érdekeivel ellentétes céljai, s nemcsak politikailag, de művészileg is zsákutcába kerül, aki ezekkel szembefor- dúl.” Igen, az a művész szabad, aki a népet szolgálja és az igazi művész úgy szolgálja a művészetet, hogy az egyúttal a nép szolgálata is legyein. „Nincs szebb feladat, mint a nép szolgálata!” — di — kapcsolatban igyekeztünk érvényre juttatni az eddigi gyakorlattal szemben — azt a kívánságot, hogy aki dolgozik, annak legyen is meg a lehetősége arra, hogy alkotásait bemutathassa a közönségnek. Meggyőződésünk, hogy fejlődni csak akkor tud a képzőművészet, ha minden becsületes törekvése, kísérletezése a dolgozó nép elé kerülhet. Ez az egyedüli módja, annak, hogy a tömegek és a képzőművészet fokozatosan. a tárlatokon való beszélgetések, tár latvezetések, bírálatok sorozatában egyre közelebb kerüljenek egymáshoz. Ebből a meggondolásból kiindulva. 1958-ban aránylag sok tárlatot rendeztünk. A Múzeum Káptalan u. 2. sz. alatti helyiségeiben: Fenyő A. Endre, Cseh László, Gádor Emil, Simon Béla. Kolbe Mihály, Soltra Elemér, valamint Gadányi Jenő kiállítását. A járási tanács dísztermében: Battancs Gábor reklám- grafikai és Mattyasovszky László posthürrius gyűjteményes kiállítását. Az MSZB nagytermében Remecz Béla gyűjteményes kiállítását. VándorkiállításolMt is rendeztünk' Szigetváron, Mohácson és Komlón. Az év hátralévő szakaszában kb. meg 7 kiállítást vettünk tervbe. Egry József Kossut-h-díjas, Érdi Győző, Vincze Győző, Nemecz József festőművészek kiállítását és ezen kívül két csoport kiállítás megrendezését. A felsorolt kiállítások közölt — a még hátralévőkkel együtt — összesen S nem baranyai festő (Gadányi, Fenyő és Egry) festményei is bemutatásra kerültek. A következő évi programot még nem állítottuk ösz- sze, célunk azonban hasonlóan az 58-ashoz, gazdag kiállítási program, lehetőleg színvonalasabb igényekkel LANTOS FERENC ,,241“ esziefidű ! Ha összeadjuk yárósuhk hálom legidősebb festőművészének életéveit, pontosan 241 esztendőt eredményez az ösz- szeadás, vagyis kilenc év híján két és fél évszázadot. A legidősebb Horváth J. Károly 85 éves, utána Nikelszky Géza következik 82 évvel, korban a harmadik Gebauer Ernő, aki mindössze „csak” 74 éves. Horváth J. Károly a nyár folyamán hosszú időn át betegeskedett, ezért nem dolgozott. Most ismét egészséges és korához képest friss erőben van és egyetlen napja sem telik el alkotás nélkül. Nikelszky Géza ez év július 23-án éppen 82. születésnapját ment megünnepelni, amikor elütötte egy motorkerékpár, Hosszú időn át súlyos beteg voft, az utóbbi hetekben állapota örvendetesen javul, és hisszük, hogy újabb alkotásokkal gazdagítja életművét. Gebauer Ernő jelenleg Norvégiában tartózkodik. Mintegy négy hete rokonlátogatásra ment. A tervek szerint kb. két- három hét múlva,ismét itthon lesz és folytatja fiatalos lendületű szakköri munkáját és reméljük, hogy befejezi dédelgetett témáját, a „Beethoven” kompozíciót. Király János; a negyedik hetven feletti művészünk, ha élne, most töltené be a 72-ik évet. A múlt évben halt meg. Csendesen ment el, észre sem vettük, csak akkor, mikor már nem volt. — di — Hlccscfatádasdi képeslap Kevesen tudják, hogy 1946-tól Me- cseknádasdon — államunk gondoskodása révén — művésztelep működik, mely képzőművészeinknek nyugodt, gondtalan, alkotó munkára nyújt lehetőséget. Az elmúlt évben a Képzőművészeti Alap 20 000, Pécs város tanácsa 10 000 forinttal járult hozzá a mű- vésztelep fejlesztéséihez, korszerűsítéséhez. Ez évben jobb felszerelés, hasznos kényelem és felújított épület várta képzőművészeinket, akik közül sokan éltek a lehetőséggel és hosz- szabb-rövidebb időt töltöttek a festői környezetű művésztelepen. így Dvor- szkyné-Balla Irocs- ka, Bizse János, Budai Lajos, Martyn Ferenc, Sipos Miklós, Lantos Ferenc, Fekete Mihály, Simon Béla, Soltra Elemér és Pleidell János budapesti festőművész töltöttek hosszabb-rövi- debb időt Mecsek- nádasdon. A nádasdi dombos vidék, a smaragdzöld völgyben, a kristálytiszta vizű, gyors sodrású patak partján végig nyúló falu, a szorgalmas» falusi emberek évről-évrj! megújuló munkája és eredményei, kiváló lehetőségeket nyújtanak a festőknek, hogy ezeket a témákat feldolgozva, az élet színes, változásaiban gazdag motívumaiból képet formáljanak. így érthető, hogy Me- cseknádasd festőink életében, íművésze- tében egyre több jelentőséggel bir. Számíthatunk arra, hogy a több éves mecseknádasdi művésztelep hatása a következőkben mind teljesebben fog kibontakozni a pécsi, baranyai képzőművészeink alkotásain, és a megigézően szép táj mellett, egyre erősebben jelentkezik majd az ember, és annak hősi, új életet teremtő munkája. Bizse János
