Dunántúli Napló, 1958. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-28 / 254. szám

4 NAPLÓ 1958. OKTÓBER 28. Átutazót! Budapesten a Román Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége Xä/ßhlmt JELENTIK Vasárnap átutazott Budapesten a Román Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége, amely látogatást tett a Csehszlovák Köztársa­ságban. A delegációt Gheorghe Gheorghiu- Dej, a Román Munkáspárt Központi Bizottsá­gának első titkára és Chivu Stolca, a minisz­tertanács elnöke vezette. A vendégeket a Nyugati pályaudvaron Kiss Károly és Marosán György, az MSZMP Poli­tikai Bizottságánalk tagjai, a Központi Bizott­ság titkárai, dr. Sik Endre külügyminiszter, Sándor József, az MSZMP Központi Bizott­VADSÖ FAzak-Nbrvegiábéű érkezett jelentések szerint a hétvégi heves hóviharok után több méter magas hótorlaszok zár­ják el az utakat. DAMASZKUSZ n szovjet kormányban és a szovjet népben igaz barátokra találtunk — mondotta Abdel Hakim Amer marsall, aa EAK elnökhelyettese Budapesten ságának tagja és Szilágyi Dezső, az MSZMP: Központi Bizottságának osztályvezetője, vala-‘ mint Bartos István Budapest főváros tanácsaj végrehajtó bizottságának elnökhelyettese üd-\ vözölte. I A román párt- és kormányküldöttség tagjait Az omani imamátus da- budapesti tartózkodásuk során igen szívélyes, | maszkuszi irodájának, szóvivő- baráti beszélgetést folytatták a magyar állam-1 je közölte, hogy az omani har- férf lakkal, megtekintették a főváros né hányt cosok által elaknásított nizvai nevezetességét, majd folytatták Útjukat Buka-\ célkocsiból álló egység rest felé. J több járműve felrobbant. Hoz­.................................................................""""*** | záfűzte, hogy a robbanások í több angol katonát megöltek. ♦ J | A ,.Short S. C. L.“ merő- | legesen a levegőbe emelkedő repülőgép Észak-Irországban, : Belfast közelében végrehaj- : tóttá első kísérleti repülését. ; A kísérlet sikeres volt. LONDON A Szovjetunióból hazafelé utaztában hétfőin reggel át­utazott Budapesten Abdel Ha­kim Amer marsall, az Egye­sült Arab Köztársaság elnök- helyettese és hadii gyminlszte re. Fogadósára a Ferihegy repülőtéren megjelent Nagy Dániel, a Népköztársaság El nöki Tanácsának elnökhelyet­tese, Sík Endre külügyminisz tér, Ugrai Ferenc honvédelmi miniszterhelyettes, a magyar néphadsereg vezérkari főnöke Csatorday Károly rendkívüli követ és meghatalmazott mi­niszter, a külügyminisztérium pnotokollosztályának vezetője. Ott volt J. I. Gromov, a Szov­jetunió magyarországi rendkí­vüli és meghatalmazott nagy­követe, Abd el Hamid Nafeh Zade, az Egyesült Arab Köz­társaság rendkívüli és meg­hatalmazott nagykövetének vezetésével a nagykövetség munkatársai, Ladislav Vince a Csehszlovák Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Az Egyesült Arab Köztársaság elnökhelyettese szívélyesen el­beszélgetett a fogadására meg jelent személyiségekkel. r„ Abdel Hakim Amer marsall a szovjetunlóbeli látogatásá­ról szólva kijelentette: Rendkívül sikeresnek tartom szovjetunlóbeli tárgyalásai­mat, úgy vélem, hogy ez új szakasz kezdetét jelenti az Egyesült Arab Köztársaság és a Szovjetunió közötti gazda­sági együttműködésben. A szovjet kormányban és a szov­jet népben igaz barátokra ta­láltunk. Örömmel láttam, hogy az egész szovjet nép lel­kesen dolgozik hazájáért és a rilágbékéért. Az a vélemé­nyem, hogy szívesen működ­nek együtt olyan országokkal, amelyek szintén a békét akar­kapcsolatait érintve Amer marsall hangsúlyozta: — A magyar nép és a ma­gyar kormány mindig kiállt ügyünk mellett, különösen az imperialisták legutóbbi jordá­niai és libanoni beavatkozása j idején. Ami gazdasági kapcso-< latainkat illeti, úgy vélem, j hogy azok erősek, s minden] bizonnyal tovább fognak fej-\ lődni. A Moszkvában tartózkodó lengyel vezető személyiségek taiélkozósa KAIRO A kairól rádió közölte, hogy Tito jugoszláv elnök decem­berben az Egyesült Arab Köz­társaságba látogat. NEVADAI KÍSÉRLETI TELEP I Vasárnap reggel a »évadai j kísérleti telepen két nukleáris t robbantást hajtottak végre. > Az első robbantás hajnali fél OSLO Adam Rapackl lengyel kül­ügyminiszter hétfőn Varsóból repülőgépen négynapos láto­gatásra Oslóba utazott a nor­vég kormány meghívására. Ra­packl közép-európai atom­fegyvermentes Övezet létesíté­sére javasolt torvét megtár­gyalják a norvég kormány képviselőivel. ' becs A Wiener Zeitung, az oszt­rák kormány hivatalos lapja, közölte a belügyminisztérium alábbi végzését: — Az Osztrák Szövetségi Köztársaság Belügyminiszté­riuma az 1951. évi egyesületi törvény 24, cikkelye alapján feloszlatja a Grácban székelő „SORBE” egyesület („Sozia­le Ordnungs—Bewegung Euro­pas“) és annak valamennyi fiókszervezetét. Ez az intézke­dés azért vált szükségessé, mert az egyesület tevékenysé­ge mindinkább államellenes elemek megszervezésére és neofasiszta mozgalom létreho­zására Irányult. Ez felháboro­dást és nyugtalanságot keltett a lakosság körében, veszélyez­tette a közrendet, a biztonsá­got és nem utolsó sorban az osztrák állam érdekeit és jó- hírnevét. A Belügyminiszté­UJ DELHI (MTI) Az indiai Csandigar- han október 25-én megnyílt „A magyar nép a szocializmus útján“ című dokumentációs kiállítás. Megjelent a megnyitáson az indiai politikai és társadalmi élet számos képviselője. A megnyitó ünnepségen mintegy 500 személy megtekintette a nagy sikerrel fogadott kiállí­tást. KAIRO Az Egyesült Arab Köztársa­ság hivatalos emblémája a* aranyozott sas lett. Egy hétfőn kiadott törvényerejű rendelet értelmében ezentúl minden ál­lami pecséten az „arany sas“ szerepel, a volt királyi címer félholdja és csillagai helyett. A sas egy alapzaton áll, ame­lyen az „Egyesült Arab Köz­társaság“ felírat olvasható, mellkasán egy pajzs, az Egye­sült Arab Köztársaság zászla­ját ábrázolja. SZÓFIA A szófiai Magyar Kulturális Intézet az utóbbi időben több nagysikerű kiállítást rendezett Szófiában és Bulgária más na­gyobb városaiban. Az intézet kiállítási termében már több hete látogatják a magyar kép­zőművészeti kiállítást, amely a közeli' napokban vidéki körútra Moszkva (TASZSZ) A Maszk vában baráti látogatáson tar­tózkodó lengyel vezető szemé­lyiségek hétfőn délelőtt a Kremlben találkoztak a szov­jet vezető férfiakkal. Lengyel részről a találkozón résztvett Gomulka, a LEMP Központi Bizottságának első titkára, Zawadzkl, a Lengyel Államtanács elnöke, Cyran- kiewicz, a Minisztertanács el­nöke, Navzkowski külügymi­niszterhelyettes és Tadeusz Ge ,.... „„„ .v. rium az említett egyesület | háromkor, a második hat órá- jogerős feloszlatásiával egyide- mdul. jűleg betiltja a „SORBE“ ál- PÁRIZS tál november 15-re és 18-ra . Salzburgba elhívott úgy- £• : Val később történt. AMMAN de moszkvai lengyel nagykö­vet. Szovjet részről Hruscsov, Kl- J Az ammani repülőtér kaze- ricseoko, Kozlov, Mikojan és lében elhelyezett brit csapa- Varosilov vett részt a találko-1 toknak körülbelül a felét, va- z^ah | gyis csaknem ezer embert * J szombaton reggel óta légi úton a t i ,, ,, , I mér elszállították Ciprusra. A Lengyel Népköztársaság? küldöttségének tagjai Gomul- 3 ka vezetésével hétfőn látoga­tást tettek a Lenin—Sztálin; Mauzóleumban és koszorút ho- j lyeztek el. A kínai neiralvcdnlmi minisztérium szóvivőié j visszautasítja Smoot nyilatkozatát Peking (Uj Kína). Smoot al- tengemagy, a tajvani agresszív amerikai haderők parancsnoka vasárnapi nyilatkozatában azt a rágalmat hangoztatta, hogy a fucsieni harcvonalon lévő kínai katonai egységek vasár­nap Kimojra ágyútüzet zúdítot­tak. s ezzel megszegjék Pemg- Tö-hua j nemzetvédelmi minisz­ter október 25-én kiadott pa­és Kimoj ágyúzásakor nem lőt­ték a kimoj »repülőteret, a rak­partot, sem a Liaolo-öbölben lévő hajókat. A szóvivő hangoztatta: Smoot altengermagy nyilatko­zatában önkényesen kiforgatta a nemzetvédelmi miniszter pa­rancsát. Hogy haderőink lövik- e Kimojt, vagy sem és hogy hogyan lövik, az Kína bel ügye és nem tűri el, hogy ebbe ide­BANGKOK A thaiföldi rendőrség beje­lentette, hogy a hétfőn lezaj­lott „forradalom“ Után 101 „kommunista szimpatizánst“ letartóztattak. VATIKANVAROS A pápaválasztás 5. és 8. me­nete hétfőn délelőtt ismét eredménytelen maradt. A Six- tusi kápolnából felengedett fe­kete füst jelezte, hogy a bíbo­rosok még mindig nem tudtak megegyezni XII. Pius pápa utódját Illetően. A választást hétfőn délután folytatták. LONDON A DPA londoni tudósítója szerint Spaaík, a NATO főtit­kára hétfőn délelőtt találkozott Macmillan brit miniszterelnök­kel. A megbeszélésen Selwyn Lloyd külügyminiszter is részt­vett. Jólértesült körök úgy tud ják, hogy Ciprusról tanácskoz­tak. latalt, megfigyeléseit Parim­ban. v. A magyar orvosiudc/Aányt héttagú küldöttség képviselte — a magyar allergologusok hat előadást tartottak és ezen kívül számos hozzászólásban ismertették a magyarországi kutatás eredményeit. A IV. nemzetközi allergo!o- giai konferenciát 1961-ben New Yorkban rendezik meg. ídőjárásjelentés Szeretett édesanya, anyós, nagyanya és ro­kon, Szv. Fischer telné az. Móráth Katalin MÄV nyugdíjas 19 éves korában elhunyt. Teme­tése 28-án, délután 3 órakor a Pécsi közteme­tőben. Gyászoló család. ráncáét. A Kínai Népköztársa- _ . . . . . _________ sá g nemzetvédelmi mmiszté- B«n hatalmak beavatkozzanak. dumának szóvivője Smoot Különösen pedig a Tajvanon nyilatkozatával kapcsolatiban lévő amerikai agresszív had­kijelentette, hogy a fucsieni főparancsnokának min­fronton lévő katonai egysegek . .__. , . t—------­sz igorúan végrehajtják a nem- 00611 ahhoz, hogy barmit | kedden u_14 £ok kőzett. Távo­_rv-ifenocói ío m/vníi inni ahhpin Q kördcsbcn. ♦ ishhí tHiAtáfloki enyhe idő. Vá rható Időjárás kedd estig: változó felhőzet, esó nélkül. Gyen­ge légáramlás. Az éjszakai lehűlés fokozódik. A nappali hőmérséklet alig változik. Várható legalacso­nyabb éjszakai hómérséklet: 1—4 fok között, talajmenti fagyok. Leg­magasabb nappali hőmérséklet ják. ____________I_________ Az EAK és Magyarországi zetvédelmi miniszter parancsát is mondjon ebben a kérdésiben, i labbi kilátások: enyhe idó. — i...... ni ~n in... ■■■ - 11 " ' ' *" 1 ÄPRÖHIR DETlii^B Elcserélném Icapos­városi kettőszobás — Összkomfortot, belvá­rosi lakásomat pé­csiért. Tel: 16-32. _________________ 166 Gyümölcsfát, díszfát, díszcserjét, díszfa és gyümölcsfa magcse­metét, szőlőoltványt, gyökeres vadvesszőt nagy választékban X. o. minőségben szállít a Pécsi Kertészeti Vállalat, Pécs, Per- czel utca 1. 191 Fafürészelö (motoros) Soós János, Bajcsy Zsilinszky utca 10. sz. Telefon: 11-03. 155 Művirág-koszorúk 30 forinttól, mohakos zó­nák 18 Ft-tól, fenyő- koszorúk krizantém­ból 60 Ft-tól Rózsa virágüzletében. Rá­kóczi úti villamosld- térőnél. Megrendelé­sét mielőbb adja le. ____________________11« Fi zetési kedvezmény­nyel készíttethet sez- lont, rekamiét, fotelt Sindler kárpitosnál, Szlgetva*. József At­tila utca 43._______.113 Ép ületüvegezést, kép- Vereiezésl megbiZha- tóan készít Bódls Im­re Szigetvár. Kos­suth tér 1. f37 llAlószobabútor, — konyhagarnitúra, — szekrények, ágyak, asztalok, spcizájlvány. süllyeeztős _Stnger varrógép, nagy vá­lasztékban kapható. Báránynál, Hal tér 1. Baranya vcndéglóv-1 szemben. *5* MÜKOSZORUK halottak napjára nagy választék­ban KARDOSNÁL, Pécs, Bajcsy Zs. tt. S. Egy 3 m hosszú, MŰI 3x2 ajtós üveg. alul telt*Jtós teljesen új szekrény eladó. Sely­lye, Mező Imre utca 60. SZ. S14 Mérleg, léc, deszka, tűzifa eladó. Pécs, Szilagyi Dezső u. 38. 809 Eladó a József Attila utca 23. számú, eme­letes, osztatlan házin­gatlan, 220 00 forintért. Érdeklődök fordulja­nak Gép Károly ált. isk. tanár, Báta, Tol­na megye címhez. E|. lé góeen. porta. szobát L keresek sür- BelkUnlka, 925 Fél házrész eladó, — esetleg lakáscserével beköltözhető. Felső- Havi utca 24. Papp­né. _________________945 Sü rgősen eladó 3 szo­bás családi ház, azon­nal beköltözhető, la­kó nincs. Balokányi megállónál. Halás/ utca 7. 943 Középkorú gyermek­szerető nő elmenne háztartásba. Zemán Jánosné, Zrínyi utca 12. sz.______________939 Pé cabányatelept ezer­éves gesztenyeerdő­ben szelíd gesztenye kicsiben, nagyban — kapható,____________937 Cs erélem udvari szo- ba-konyhás, speizos lakásom hasonlóra. — Citrom u. 9,2.______933 Latin nyelv korrepe­tálást. továbbá egy, esetleg két tanulót albérlőnek elfoga­dunk. Petbő, Miklós utca 3._____________932 Bo roshordó eladó, — 457 literes. Bálics út 21. szám. Szigetváry- nál. Krisztián busz­megállónál. ______« 934 Ká lyhák, sezlon, — konyhaszekrény, szo­babútor, ágyak, szek­rények eladók. Felsö- Vámház u. 2. Üzlet­helyiség,____________936 Bontásból ajtó. ablak eladó. Hegyalja utca 19/a. Telefon: 26-22 ____________________950 Az onnali felvételre keresünk Hoffherr traktorhoz és Diesel motorhoz értő. nagy gyakorlattal rendel­kező szerelőt. Lakást azonnal biztosítunk. Állami Mezőgazdasá­gi Gépállomás, Ho­morúd. 224 állapotú. Mohácsiak szép és divatos cipői készíttethetnek és vásárolhatnak a Mohácsi Cipész KTSZ-nél Mérték utáni részleg: TANÄCSHÄZ u. 1. Cipőbolt: SZABADSÁG U. 12. 9 Javí tórészlegek; TANACSHAZ u. 1. DÓZSA GY, U. 46. 1 SOMOGYI B. U. 31. PÉCSI VEGYESIPARI V. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy drága, szeretett férjem, édesapám, nagyapánk Spitzer lézsef 61 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése október 28-án, délután 3 órakor a pécsi izraelita temetőben. P É C s I V E G V E S I P A R I V KÉZIMUNKARÉSZLE­P GÜNKBEN É C s Munkaruhák, munkaköpenyek, overálok, pufajkák, pokrócok, lepedők, ágyneműk, matracok javítása, P ß C s I R Á N Y I köszönet­nyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik sze­retett férjem, édesapám NAHODIL ISTVÁN temetésén való megjele­nésükkel, koszorúk és virágok küldésével fáj­dalmunkat enyhítették. Külön köszönetét mon­dunk a II. sz, belosztály orvosainak és alkalma­zottainak. Gyászoló család. autóponyvák, sátorponyvák készítése ^ és javítása. zászlók készítése és hímzése. j SZÍJGYÁRTÓ r ÉS KÖNYVKÖTÉSZETI A MUNKÁK MINŐSÉGI KIVITELBEN. T E L E F O N 3 6 6 5 D. TÉR <>. SZ. TELEFON: IM4 Szekrények, ágyak, párnázott székek, — ebédlőszekrény, — vennék jó konyhaszekrény, ágy használt boroshoidót. tálak eladók. Rá- >100—120 literig. Baj­kóczi. út 10 Koltai. esi. Munkácsy u. 4. 048 338 2 darab 70x80-as üve- Bútorozott gezett ablájc tokkai és gerendák eladók. Zsigmond u. 6. 946 Hálószoba, diópolitú­ros eladó. Felso-Vám- ház u. 33., asztalos. 924 parkettás szoba szolid, értelmi­ségi férfi dolgozónak kiadó. János utca 9. 954 Zongora bérbeadó. — Jókai Mór (Deák) u. 40. sz. t. e. 12. 941 Soplana Gépgyár 2 vifcogázott kazánfűtőt azonnal fclivtaz. 210 Húsdaráló, mosógép, porszlvógép. stb. szak szerű javítása. Rákó­czi u 48. gépműhely. 221 — Drága férjem, édesapánk, nagyapa, 'Testvér és kedves rokon. Szabó János cipész 46 éves korában elhunyt. Teme­tése 28-án, délután 2 órakor a pécsi köztemetőben. Gyá­szoló család. — Szeretett jó férj, édes­apa, Jerrgler Gusztáv műve­zető f. hó 25-én, rövid szenve­dés után elhunyt. Temetése 28-án, fél 3 órakor a pécsi köztemetőben. Gyászoló csa­lád. — Drága jó édesanyánk, nagymamánk, özv. Slptár La­josaié, született Gratis Erzsé­bet elhunyt. Temetése 28-án, kedden délután fél 4 órakor a Szent Mihály kápolnából. Gyászoló család. — Drága jó édesanyánk, nagymamánk, özv. Makk Györgyné, született Heton Ró­za rövid szenvedés után el­hunyt. Temetése 29-én, szer­dán délután fél * órakor a pécsi köztemetőben. Gyászoló család. köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik édes­anyánk. özv. Tóth Aladárné temetésén részt vettek, hálás köszönetét mond a család. köszönet­nyilvánítás Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazok­nak, akik felejthetetlen férjem és édesapám Schmidt Jenő temetésén megjelenésük­kel, koszorúk, virágok küldésével, vagy bár­mily módon fájdalmun­kat enyhíteni igyekez­tek. Köszönetét mondunk a Hús- és Tejktókereske- j delmi V., Élelmiszer kis- kereskedelmi V., Állat- ,s forgalmi V., Kokszmű és ; környékének, a Pécsi Dó- ! zsa sportkörnek, minden jó barátnak és ismerés- J nek. Ezúton köszönjük meg az I. sz. Belklinika j 1. kórterme tanársegé­dének, orvosának és nő­véreinek a lelkiismeretes és gondos kezelést és ápolást. Gyászoló család. ! I Hűtőgépek, fagylaltgépek, presszógépek, mosógépek, kompresszorok kis és nagy javítását ga­ranciával vállalja a Pécsi Finommechanika gépjavító részlege. Pécs, Bajcsy-Zs. utca 12. sz Telefon. 30-48.

Next

/
Thumbnails
Contents