Dunántúli Napló, 1958. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-28 / 254. szám
1958. OKTÓBER 28. NAPLÓ 5 Mi kerül többe a kártérítés, vagy a drótháló? r A Széchenyi Gimnázium kézilabda-pályája a mi központunk épületével majdnem határos. Ez kitűnik abból, hogy a hálóba szánt labdák számtalanszor a mi íróasztalainkon kötnek ki, mint pénteken délben is történt. Ebből persze minden esetben kár származik, kitörnek az ablaktáblák és kénytelenek vagyunk kártérítésre kérni az iskolát. Az elmúlt három év alatt, amióta mi birtokoljuk a Per- czel és a Lyceum utca sarkán lévő épületet, nagyon sókat fizetett nekünk az iskola ablaküvegért. Ezt nem is tennénk szóvá, ha a kár megtérítésével egyidőben minden esetben jönnének az üvegezők is. Mivel ez nem így van, s mert legutóbb is kerek két hónapot vártunk, amíg az Üvegező KTSZ emberei megérkeztek és elvégezték a tél beállta előtt a javításokat — kéréssel fordulunk a gimnázium igazgatóságához. Azt kérjük, hogy készítsenek a téglakerítés fölS egy méter magas dróthálót, ami megakadályozná a labdák kirepülését. Egy ízben ezt már javasoltuk, de akkor azzal zárkóztak el, hogy sok pénzbe kerül. Mi azonban tudjuk, hogy az elmúlt három esztendőben már jóval többet fizettek nekünk üvegkárért, mint amennyibe egy drótháló felszerelése került volna. Ezért jó lenne, ha javaslatunkat elfogadnák. Különben sem tehetjük ki dolgozóinkat tél idején annak, hogy betört ablakú, huzatos szobákban végezzék munkájukat. KELEMEN GYÖRGY, a MEGYEVILL igazgatója. A Baranya megyei Tanács jövő évi beruházási terve Háromszor több konyhaberendezés — Jobb vízellátás Negyven új általános iskolai tanterem A Baranya megyei Tanács 1959-re 38,100.000 forint állami beruházási hitelt kap a megye fejlesztésére. A. tervosztály elkészítette és a végrehajtó bizottság elé terjesztette a tanácsi gazdaság 1959. évi tervjavaslatát. A javaslat szerint a jövő esztendőben növelni kell a tégla- termelést, kétszeresére kell emelni a hálószobabútor, háromszorosára a konyhabútor gyártását, fokozni kell a péksütemény tér melését. Az a cél, hogy a lakosság legmesszebbmenő kielégítése mellett, a hélyiipari vállalatok nyereségét 1959-ben mintegy 17 százalékkal növeljék. Nagy fejlődés előtt áll a tanácsi építőipar. Termelését 36,5 százalékkal fogják növelni. Az építőipar termelésének ilyen nagyarányú növelését az építési igények teszik indokolttá. 1959-ben lehetőség nyílik a tanácsi vállalatok szolgáltató tevékenységének további növelésére is. Újonnan szervezett községgazdálkodási vállalat kezdi meg működését Harkányban. Komlón, a vízmű fejlesztése következtében 356 ezer köbméterrel több vizet adhatnak a lakosságnak. Három új normálmozi létesítésével és a mozik játékrendjének ésszerűbb kialakításával több, mint ezerrel növekszik a mozielőadások száma. A mezőgazdasági jellegű szolgáltató vállalatoknál 4 000 darabbal több naposcsibét keltetnek és mintegy 1 000 holddal nő a vállalatok által megművelt terület. Ez is verseny Mármint a vacsora verseny. Itt ugyan a versenyfeltétel nem abból áll, hogy ki hány vacsorát tüntet el megszámlálhatatlan pohár borok mellett, hanerry a szakácsok, pincérek versengenek s feltételek is ehhez• mérten szabódtak. Például: az étel minősége, jellege, aztán a terítés, felszolgálás és hát az általános higiénia. Valahogy így. Szóval vagy harminc étterem és kisvendéglő kelt hát nemes versengésre a megyében, s köztük olyan erős ellenfeleidet is látunk majd a „lucullusi” mezőnyben, mint a Nádor szálló, aztán az Aranykacsa, Halásztanya, vagy vidéken a komlói Mecsek étterem, mohácsi Békeszálló, harkányi kisvendéglő és a Baranya szálló — hogy csak néhányat említsünk. Mindez persze a magyar vendéglátóipar államosításának 10. évfordulója alkalmából történik a legremekebb magyaros ételkészítmények felszolgálásával. Az első vacsoraverseny az Elefánt vendéglőben bonyolódott le. Farkas Antal, a megyei tanács kér. osztályának előadója —r ki egyébként a vacsoraversenyek „főrendezője” — megmutatja az étlapot: Alföldi bográcsgulyás, erdélyi töltött sertéskaraj vegyes körítéssel és Rákóczi túróslepény. Mindezt 26.60 forintért, már aki ezt persze meg tudja enni, mert kéttagú családnak is elég e bőséges vacsora. Minőség? A szakácsnő — Wuits Józsefné — esküdözött, hogy ilyent még nem ettek, csak foglaljanak helyet, bizisten nem mennek el innét! Igaza volt. Hogy a „zsűri” — kiknek tagjai a konyhán lábat- lankodtak — miképpen £ mondja ki az „instanciát” s Wuits néni készítménye fő- S lőtt, nem tudni, de részünk-» ről bátran állítjuk: „első di-g jas vacsora" volt. Igaz, hogy g ez volt ez első vacsoraver-j seny, s — ajaj! — nagyon ■ erő? a mezőny, de mindenA jövő esztendőben a megyei kommunális beruházások zöme Komlón valósul meg. A városi tanács vb. javaslata szerint nagymértékű terep- rendezésre kerül sor. Kökönyö- sön és Kenderföldön transzformátor állomások épitésével javul a háztartási és közvilágítás. A vízellátás további javítására több, mint 4,5 millió forintot fordítanak. A beruházások következtében a lakosság 356.000, az üzemek 255.000 , köbméterrel több vizet kaphatnak 1959-ben. Tovább folytatódik Komlón a Kaszárnya- patak lefedése, új útszakaszt kapcsolnak be a szennyvíz- csatorna hálózatba, megkezdik az új szennyvízderítő építését. A megye más területein — főként a járási székhelyeken és a nagyobb községekben — tovább javul a lakosság ivóvíz- ellátása. Pécsváradon, Sellyén, Villányban, Szentlőrincen és Bárban kis vízműveket létesítenek. Gondoskodnak a harkányiak ivóvízellátásának biztosításáról is. Az egészségügyi ellátás javítása érdekében is több javaslatot tett a tervosztály. Javaslatuk szerint 1959-ben be kell fejezni az idén megkezdett beremendi orvosi rendelő építését, meg kell építeni a szigetvári rendelőintézetet. A pécsváradi és szigetvári járásokban — az orvosi ellátás további javítására — egy-egy új orvosi körzetet létesítenek. Uj laboratóriummal tovább fejlesztik a Közegészségügyi és Járványügyi Állomást. Az új laboratórium munkáira közel egymillió forintot Irányoztak elő. Az egészségügyi intézmények felszerelését 450 szer forint értékű belföldi és 250 ezer forint értékű külföldi gyártmányú géppel — főként Röntgen-gépekkel, valamint több, mint 400 ezer forint értékű orvosi műszerrel javasolták kiegészíteni. Beruházási hitelből 1959- ben 29 új tantermet hoznak 'étre a megyében. Befejezik a szászvári négytantermes iskola építését és fontossági sorrendben Almamelléken, Harkány-.: ban, Bükkösdön, Szigetvá- rott négy-, Komlón nyolc-, Bakonyán pedig egytanter- mes általános iskolát építenek. Állami támagotással három, helyi erőforrásból pedig még nyolc általános iskolai tantermet létesítenek a jövő esztendőben. 1959-ben tovább folytatják és befejezik a megyei könyvtár építkezését is. Az építési jellegű beruházási keret felét az építőanyagipar fejlesztésére fordítják. Ezen túlmenően javasolta a tervosztály, hogy új műanyag gyártó üzemrésszel bővítsék a szigetvári műszaki vállalatot. A lebontásra ítélt Szabadság úti Patyolat üzem helyett 1959-ben megkezdik egy új üzem építését. A Komlói Városi Tanács VB. új telephelyet biztosít a Helyiipari Vállalatnak, az új üzemrészek építése 1959-ben megkezdődik. Az élelmiszeripar rendelkezésére álló hitelből széntárolót kap a Szigetvári Sütőipari Vállalat. A szesz- és szikvíz- ipar kapacitását egy új 400-as szeszfőző, továbbá egy szikvíz keverő és egy töltőgép beszerzésével akarják növelni. A komlói élelmiszeripari vállalatok jövő évi fejlesztésére 700 000 forintot fordítanak. A végrehajtó bizottság a tervosztály előterjesztése alap ján jóváhagyta a tanácsi gazdaság 1959-re készült tervjavaslatát és utasította a tervosztály, valamint a tervezésben részvevő szakosztályod vezetőit a tervjavaslatnak a kormánytitkársághoz, az Országos Tervhivatalhoz, valamint a szakminisztériumokhoz való felterjesztésre. A jóváhagyás minden valószínűség szerint megtörténik a felsőbb szerveknél is és így két hónap múlva megkezdődhet a kitűzött tervfeladatok végrehajtása. H. M. A pécsi és komlói szénelőkészítő üzemek t r Párosverseny folyik a pécsi és komlói széntrösztök szén- előkészítő üzemei között. A versenyt negyedévenként értékelik. A legutóbbi értékelés szerint a komlói szénelőkészítő üzem a közösen megállapított kilenc versenypontban tett vállalását — egy kivételével — maradéktalanul teljesítette, sőt a minőségi tervteljesítésben, a koksz-szén előkészítésben, az üzemzavarórák csökkentésében, a béralapterv betartásában, az önköltség és a túlórák csökkentésében, valamint a balesetből kieső műszakok csökkentésében, jobb eredményeket ért el, mint a pécsi szénelőkészítő üzem. Mindezek alapján a párosverseny harmadik negyedévi győztese ismét a komlói szénelőkészítő üzem lett. Pécs megyei jogú Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága november 7-én, a Jövő hét péntekjén ünnepi ülést tart. Az ünnepi ülés keretében a végrehajtó bizottság meg emlékezik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójáról. Az ünnepi ülés előadója: Körösi Lajos elvtárs, a városi tanács végrehajtó bizottságának megbízott elnöke. a múltban nem rendelkezett és korábban sem volt Iparengedélye, kó teles mestervizsgát tenni. Pécsett november 10-én délelőtt » órakor kezdődnek meg a mestervizsgák a KIOSZ Rákóczi út 24. szám alatt lévő székházában. Legelőször a gépjármű, szerelő és javító szakmák iparosai tesznek mestervizsgát. * A Pécsi Közlekedési Vállalat október 28-tól kezdve új járatot Indít a lakók kérésére. Az új járat 16.45-kor indul a Széchenyi térről, visszainduló» az Uránvárosból 17.00 órakor. * Az I. kerületi tanács megszünteti a Géza utca zsákutca jellegét. A terv szerint a Felszabadulás útja 67-es számú házat lebontják, illetve áttörik és ezzel szabaddá teszik a Géza utcát. * Az ősz beköszöntésével kissé megcsappant ugyan Pécs idegen- forgalma, de még mindig érkeznek turisták, kiránduló csoportok. Október 27-én, hétfőn például Pécsre érkezett a budapesti Kirakatrendező Iskola növendékeinek hatvan tagú csoportja. Két napot töltenek városunkban. * A Megyei Nőtamács végrehajtó bizottsága október 31-én, pénteken délelőtt 10 órakor ülést tart a Hazafias Népfront, Janus Pannonius utca 11. szám alatt lévő megyei irodájának tanácstermében. Ez alkalommal ár. Gárdos István, a jogi bizottság elnöke részletesen ismerteti a Megyei Nőtanacs mellett működő jogi bizottság eddig végzett munkáját és meg határozza a további tennivaló- s kát. Az ülésen részt vesz Mozihelyiségben, az 5-ös sz. alközpont népnevelői számára 18 óra- ♦ pyorösi Jánosné dr. Adorján kor az istenkúti iskolában, a 6-os sz. alközpont népnevelői szá-í »r/rj _ má ra a Szigeti úti iskolában, a 8-as sz. alközpont népnevelői • a számára a repülőtéri építőmunkások ebédlőtermében 18—18 j órakor. • j A Kertvárosban két tanteremmel bővítették az általános iskolát, a Székely Bertalan úton pedig több százezer forintos beruházási költséggel az úgynevezett Petőfi-házat is általános iskolává alakították át Az iskola ünnepélyes átadására rövidesen sor kerül. Tatarozzák a Szabadság úti általános iskolát is. * E héten Pécsre érkezik Jean- ne-Marie Darré, hírneves francia zongoraművésznő. Október 29-én, szerdán este fél S órakor a Pécsi Nemzeti Színházban ad hangversenyt. A zenekart Kóródy András, a budapesti Állami Operaház karnagya vezényli. A műsoron: Grieg, Szabó és Saínt-Saens szerzeményei szerepelnek. * Mint ismeretes, az új ipartörvény } előírja, hogy minden kisiparos, J aki 1956. január elseje után ka- % pott iparengedélyt, mestervizsgával A III. kerületi agitációs központ közleménye A III, kerületi agitációs központ vezetősége közli, hogy ma, október 28-án az alábbi helyeken és az alábbi időpontokban tartanak népnevelőértekezleteket: Az 1-es sz. alközpont népnevelői számára 18 órakor a szigeti külvárosi pártszervezet Alajos utcai helyiségében, a 4-es sz. alközpont népnevelői számára 18 órakor a mecsekajjal moTanácsa meUesbt működő jogi bizottság vezetője. (S) Csak már odaát lennénk! — sóhajtott fel Gabi. — Beijedt a kis hős! — gú^ ........ÜL. Az üresen dohogó motor új _ es etre az Elefánt vendéglő*™: telbőatílt a röutd rakodás ny0l6dott Sírni, kitett magáért: dicséret illeti £ után. Most Sírni is hátra szállt — Te talán nem valamennyi dolgozóját. .-e^ a barátaihoz. S most hát... jöjjenek a" —Klassz flű a sógorom, mi? következő nevezők, nézzük “Mindent elintéztem vele. Itt a meg, ki a legény — a kony- 2 faluban majd egy volt őrmes- hán! j tere — tudjátok, Feri zászlós hvolt a háborúban — útbaigaszeretnél már túl lenni mindenen? — Ne veszekedjetek srácok — szólt közbe' Zoli. — Tudjuk jól, hogy senki se fél, de az is biztos, hogy az utolsó órák a legnehezebbek. Meglátjátok, ' ®zít minket. Na, minden rend- holnap nevetünk már mindebben van? Görön részről véglegesen eluíasitoi!ákfn^ S2Ä?-' a Ciprusra venathozé értekezlet j°^s"5KSÍ „« ,« mjenként egy százas, mert tud- UwulbllllUiltn “ja, hogy csóró diákok vagyunk. nen! Ezalatt a kocsi úgy látszik elérte a kívánt helyet, mert előbb csak lassított, majd teljesen leállt. A fiúk kikukucskáltak a ki— fiát gyerekek, most átadlak titeket. Majd, ha kifújtátok magatokat, nekiindultok, hogy sötétedésre a határnál legyetek. Jobb még most átmenni, mint hajnalban. Aztán írjatok, ha átértek! — Köszönjük a szívességét! — köszöntek kórusban a fiúk. Gabi a szemével intett Simi- nek, hogy ne feledkezzen el a pénzről sem. Az oda is lépett sógorához és mint jó rokonhoz illik, beszélgetve kísérte a vezetőülésig. — Neked ez is elég ilyen szegény srácoktól — vert? hátba nevetve a férfit, miközben a barátaitól kapott két százforintosból egyet begyűrt a sofőrbunda zsebébe. A férfi legyintett: — Ismerlek már, örül a család, hogy megszabadul tőled. Ne félj semmit, én sem Athén (AFP). A göirög kormány diplomáciai úton közölte az Északatlanti Szövetség vezető kormányaival, hogy nem hajlandó a Ciprusi kérdést a Paul—Henry Spaak javasolta értekezleten megvitatná — mondják tájékozott athéni körökben. Melasz. Görögország NATO- megbízottja a NATO tanác - nak 'légközelebbi ülésén hivatalosan is közli ezt a határozatot a tanáccsal. Görög részről mindenesetre hangoztatják, hogy az elutasítást Makariosz érsek kezdeményezte, aki — mint a ciprusi görögök vezetői? — az ufelró« falucska szélénél, egy elhanyagolt ház előtt álltak meg. A sofőr eltűnt az alacsony só porcben még az értekezlet lbiztosanf Len™ elvét is elutasította, Jóllehet B?“*6, egvh T *°1!;“ leg KaiamanliszöLormánya hírsze- ies.2’, ba !*f™~ RabitólI C0!/ rint hajlandó lett volna az ér- jenest legalább, hogy neked ajtó mögött, de kis idő múlva tftkerietpm részt venni í is maradjon valami dohányod, másodmagaval lepett elő. Maleaezieiou ™«u. ■ Zou elkedvetlenedett, hogy gas, gondozatlan külsejű, boZmár az elején is kölcsönre kell Postás férfi jött vele. A FRANCIA VÄLASZTÄSOK J szorulnia, de belátta, hogy Si- Feri minden beszéd nélkül ELŐKÉSZÜLETEI 5 minek igaza van nem marad- Párizs (MTi;). Franciaország- I hat teljesen pénz nélkül. Atban a -november 23-i választó- » kozta magát, hogy nem sze- sok képviselőjelöltjei hétfőtől felett össze otthon több pénzt, feszített ponyva végénél. Sá- leszek búskomor utáriatok! vigyorgott gúnyosan Sírni. A sofőr nem válaszolt. Beült a kormánykerék mögé és egy erélyes fejrántással intette magához a fiúkat. Azok. kis csomagjukat óvatosan kézbe- fogva leereszkedtek a földre. Simivel történt csak kisebb baleset, mert elegáns felöltője beleakadt, egy drótba és az egy kezdve benyújthatják jelölésű- ■ mint barátja tette. két a megyefőnökségeken aj — Na és az őrmester mit százezer frankos kaució létété- ■ kap? — aggodalmaskodtak. .lével. A jelöltek jelentkezési J — A, azt bízzátok csak a Fe- jó tenyérnyi L alakot kihasi- határideje november 2, s no-űrire — legyintett Simi— mi lőtt belőle. Most nem ért rá vember 3-án kezdődik a híva- ! legfeljebb valami innivalót fi- ezen mérgelődni, mert sógorá- talos választási kampány, izetünk neki. nak szavaira kellett figyelni. onnan intett vissza a fiúknak: — Aztán sok szerencsét! Csak katonásan vezesse őket, mi még találkozunk! — figyelmeztette a ;mellettük álló bozontos alakot. Zoliik szorongva nézlek utána. Egy összekötő szál megint elszakadt! Most ennek a csavargókülsejű embernek a kezében vannak! *Az intett: — Na, menjünk befelé! Majd meglátjuk a többit. A szoba, ahova beléptek, éppen olyan piszkos és elhanyagolt volt. mint a gazdája. Szétdobált ruhadarabok hevertek szerteszét, a vetetten ágyról pedig egy vedlettbundájú macska meresztette rájuk égő szemeit. Még Simi is fintorogva húzogatta az orrát, pedig ő mar megfordult ilyen alvilági helyeken. — Nem fáradtak el, fiatalemberek? — udvariaskodott a férfi. —- Egyáltalán nem — felelte Gabi, a legfürgébb — tőlem akár most is indulhatunk. Sokat kell még menni? — Semmi az egész! De maga ezzel a félcipővel akar jönni? — mutatott Simi lábára, amelyen egy budai maszek mester kézzel varrott gumitalpú remeke tündökölt. — Miért, talán nem tetszik? — méltatlankodott a tulajdonos. — Nekem jó, de vigyázzon rá, nehogy mezítláb érjen át. — Maguk diákok? — kérdezte aztán. — Azok vagyunk — szólt bele Zoli is. — Aztán mihez értenek? — érdeklődött tovább. — Hát... — kezdte Zoli és hirtelen észbel<apott, hogy mihez is értenek? Mivel hozakodjon elő: a történelem vagy a biológia tudásával? Szégyen- kezve, de egyúttal megrémülve is gondolt rá, hogy talárt nem is pénzzel vannak a leg* rosszabbul ellátva. (Folytatjuk.)