Dunántúli Napló, 1958. szeptember (15. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-28 / 229. szám

1958. SZEPTEMBER 28.

NAPLÓ

5

Az izzó hazaszeretet, az elszánt akarat, a szabadság és függetlenség védelmének hősi története, száztíz év távlatából is dicsőséggel övezi néphadseregünk elődeinek soha nem hervadó érdemeit.

A szabadságharc első diadalmas csatája nemcsak a magyar nép, hanem a világ elismerését, megbecsülését vívta ki a. zsarnokság elleni küzdelemben. Rádöbbentette az elnyomókat, hogy a hazája, a népe érdekeit védő, tehát igazságos célért küzdő hadsereg félelmetes haditetteket tud véghezvinni.

1848 példája örökös tanulság marad nemcsak a zsarnokok számára, de örökös tanulság és intés marad a népnek is: nemcsak félteni, nemcsak óhajtani kell a szabadságot, hanem oltalmazni is. Oltalmazni pedig sohasem lehetett megfizetett zsoldosokkal, csak a népből származó, a népért áldozatokra képes hadsereggel.

$48. szeptember 9-én szokatlanul izzó hangulat uralkodott a fővárosban. A pesti nép csoportokba verődve tárgyalta az újabb politikai eseményeiket. A forradalmi ifjúság gyülekező helyén, a híres Pilvax-ká- véházban is élénkebb volt ezen a napon az élet, mint különben. A nagy tükör alatti asztalnál egy népesebb csoport szenvedélyesen azon vitatkozott, vajon a bécsi kamarilla szemmellátható méregkeverő politikája után egyáltalában van-e valami célja annak, hogy a 100 tagú küldöttség ismét végigjárja a megaláztatás útját.

— Nem hiszek én Metternich&kben — hang- ' zik az oszlop mögül. — Ezekkel nem lehet

szép szóval megegyezni. Véleményem szerint ezekkel az urakkal nem alkudozni, hanem leszámolni kellene.

— Úgy van. Én is azon a nézeten vagyok, hogy a küldöttség akár eljut a király elé, akár nem. akár elmondja Pázmándy a rajtunk esett sérelmeket, akár nem, a király sem igy, sem úgy nem fog semmit sem tenni. Itt csak a vak nem látja azt, hogy V. Ferdinand szentesítő kézjegye mögött távolról sem a magyar király akarata, hanem a királyt is markában tartó kamarilla szava dönt.

— Ha ez így van, akkor érthető a pártütő Jellasichnak a bátorsága. Érthető, ha szemtelenül elfoglalta a szlavóniai megyéket és Fiúmét, ha a kamarilla sugallatára erőszakkal ki akarja robbantani a leg- szörnyűségesebb háborútt

Közben egyre többen állják körül az asztalt és kapcsolódik a vitába. Az egyik, hazájáért aggódó ifjú azt magyarázza heves taglejtéssel: a kamarilla azért akarja Jellasi- c hot a nyakunkra küldeni, hogy az eltörölt úrbériséget visszaállítsák, hogy a felszabadult jobbágyságot ismét igába hajtsák, hogy megsemmisítsék a felelős magyar minisztériumot, hogy megsemmisüljenek azdk a forradalmi vívmányok, amelyeket március 15. óta elértünk.

— Tévednek azonban az urak — hangzik ismét á szó —, ha azt hiszik, hogy a magyar nép jámbor alázattal ismét igába fogja hajtani a fejét. Ezerszer igaza van Kossuthnak,

■ hogy egy percig sem várt a 100 tagú küldöttség Becsbe indulása után, hanem bepótolva az elmúlt hónapok mulasztásait, nekilátott az önvédelem leggyorsabb megszervezésének;

Ékkor hirtelen feltárult a kávéház ajtaja és kipirult arccal robogott be egyenesen a csoport közepébe Irinyi és felugorva az’ asztalra, clkiáltotta magát:

— Ítélkezzenek a kamarilla legújabb aljas- iágáról.. Még június 10-én kormányunk követelésére Jellasichot a báni méltóságától megfosztották. De ez az áruló tovább szervezkedett és semmibe véve a királyi parancsokat, hatalmas katonai szervezkedésbe kezdett. Odáig merészkedett, hogy Turopolje kerületének lakosait ágywtűzzel kény szeritette a bevonulásra. Jellasich nem szégyellt királyi iratokat hamisítani, a bevonuló katonákat megtéveszteni, hamisan a császár nevében cselekedni. És mindennek ellenére, íme most a magyarok törvényes királya, ez a félkegyelmű V. Ferdinand, nemhogy megtorló intézkedésekéi foganat ősi lőtt volna. Jellasich elten, hanem kiadott egy királyi kéziratot, amelyben — szabadságunknak ezt a legnagyobb ellenségét — visszahelyezi báni méltóságába és kegyelmesen mega iséri.

— Hisz ez annyit jelent — szólal meg egy eddig szőtten hallgató —•, mintha a király kegyes vállveregetés közt azt mondaná Jellasichnak: „Kedves Jellasich! ön igazán jól csinálja ezt a pártütést, estik bátran tovább, n megkezdett úton! Borítsa vérbe, lángba Magyarországot. Robbantsa ki a legszörnyűbb háborút az össz-birodalom nevében".

— Igen, igen — hangzik a hirtelen támadt csendben —. Jellasich csak eszköz a háború■ hoz. A háborút, amely most már elkerülhetetlennek látszik, a kamarilla diktálja.

«

ellasich nem egyszer jelentette ki, hogy egy-két hét alatt hadseregével együtt. Budán - fog ebédelni. — Vajon mire épültek ezek a golds kijelentések? Arra, hogy létszámban jóval nagyobb hadsereggel rendelkezett, mint a vele szemben álló magyar haderő, továbbá tudta, hogy a honvédsereg élén elég szép számmal vannak olyan tisztek, akik távoUMtak a szabadság ügyétől és előnyomulását megkönnyítik és végül arra épített, hogy a császári haderő Magyar- országon állomásozó egységei döntő időben támogatni fogják hadműveleteit.

Ezek a tényezők valóban megvoltak. De megfeledkezett arról, hogy a harc mozgásba hozza az egész magyar népet.

Amikor a fővárosban elterjedt annak a híre, hogy Jellasich csapatai már Keszthelyt is elhagyták és Székesfehérvár környékén ütöttek tábort, Kossuth felhívásaira a fiatalság tömegesen jelentkezett katonának, s minden

épkézláb ember félkészük a főváros védelmére is.

„A főváros utcáin — írja egy szemtanú —, fiatalok, öregek, lányok és asszonyok földhordó kosárral kezeikben siettek a sáncvetéshez".

Három nap alatt készen volt a hosszú föhd- sánc, amelyet a főváros népe Jellasich és serege temetőjének szánt.

Megmozdult az egész ország. Perczel Mór és testvérei Tolnában és Baranyában toborozták a híres „Zrínyi“-csapatot. Erdélyben rövid idő alatt csatakészen átlőtt a ,,Kossuth"- dandár.

Sem Jellasich, sem a kamarilla nem számított ilyen elszánt ellenállásra. S most, amikor a bécsi udvari körök értesüléseket szereztek arról, hogy az egész magyar nemzet milyen harci lázban ég, aé együgyű királlyal egy kiáltványt íratták alá, amelyben Kossuth Lajost és támogatóit lázítónak nevezték. Ezenkívül nemcsak pénzzel és fegyverrel támogatták Jellasich hadseregét, hanem a császári hadsereg különböző ezredéit is Jellasich támogatására rendelték.

A kamarillának erre az újabb fondorlatára válaszul Kossuth személyesen indult az alföldi városokba, hogy fegyverbe szólítsa a népet.

cgléd még soha nem volt tanúja akkora népvándorlásnak, mint most, amikor hire járt, hogy Kossuth megérkezik. Még a távoli falvakból is tódult a nép, hol gyalogosan, hol székereken, hogy meghallgassa a szeretett vezére szavát.

A nagypiacon már egy tűt sem lehetett ledobni. Sűrű embererdő hullámzott még a nagytemplomon túl is. \

Kossuth Lajos egy egyszerű asztalra állott fel, hogy szóljon a néphez.

kezének egy intésére le csendesült az éljenző néptenger.

Leemelte tollas kerek kalapját és elkezdett beszélni. Elmondta, hogy milyen szörnyű veszedelemben forog a drága haza, hogy összeesküdtek ellene és nemzetünket ki akarják törölni az élő nemzetek sorából. Az irtóháború már megkezdődött. A Bánátban, a Mura partjain magyar falvak állanak lángban, legyilkolt magyarok holttestén rágódnak a keselyűk.

Ezután Kossuth Lajos hangja hirtelen magasra csapott.

— Védelmezd hát magad szegény elárult magyar nép! Védelmezd magadat tűzhelyedet, gyermekeidet, feleségedet elszántan, rettent- hetetlenül, mint ahogy védelmeznéd magadtiit, midőn útonálló rablók támadnak még.

Ha véded magad, nincs mitől félned, mert veted az igazság. De ha magadat nem védelmezed, mindenki el fog hagyni. Fel hát, fegyverre Cegléd népe! Kaszára, kapára, kinek mije van! Keljen föl tömegben a magyar nép s megmenti magát, s megmenti az árva hazát!

egy pillanatra megállt, végignézett az embersokaságon, majd mennydörgő hangon tovább folytatta:

—r. De ha fel nem kel, a saját életét, vagyonát, hazáját gyáván feladja: úgy én, Jci a népért küzdöttem egész életemben, mielőtt szívem hazám elvesztése felett megszakadna, egy átkot mondok, egy retteneteset, melynek minden szava teljesedni fog.

— A magyarnak neve e földön annyit fog termi, mint szégyen és gyalázat neve: a magyar nép megfertőzteti ősei szent emlékét és olyan lesz saját hazájában, mint a vándorkoldus, kit mint a gazdátlan ebet, büntetlenül verhet agyon bármely gazemberi a A leány, kihez szemeit felemeli, seprővel hajtja el a küszöbről, mint a rühes állatot, felesége utálattal köp gyáva szemei közé, gyermekének első szava az lesz, hogy atyját megátkozza . s De elhárul a szörnyű átok rólunk, ha bátor karokkal védelmezitek a szegény, elán-ált magyar hazát"?

A férfiak napbarnított arca elsápadt. Néma döbbenet vett erőt pár pillanatra az embersokaságon, majd hirtelen tízezer toraiéból is felzúgott a kiáltás: „Éljen Kossuth! Halál az árulókra! Elmegyünk, mindannyian elmegyünkr

bben az időben a Pesttől alig 50 km-re fékvő Velencei-tó környékén, Páltozd- Sukoránál táborozott a magyar hadsereg. Létszáma időleözben egyrészt Kossuth Lajos tőborzó útjainak eredményeként, másrészt a nemzetőrség és szabad csapatok létszámának folytonos emelkedése következtében csaknem 15 000 főre szaporodott. Elérkezett tehát a Jellasichcsal való leszámolás wie je.

A csata rege óralcor Indáit meg, amikor Jellasich minién i j,o 000 főnyi seregének kiadta a támadási parancsot.

A komolyabb harc seregünk jöbbszárnyátn bontakozott ki. Jellasich a támadást először a- lovasberényi úton kezdte meg. A jelentős túlerővel szemben ezen a ponton jórészt önkéntesek harcoltak, akik bátran helytálltak a legvadabb ágywtűzben is. Nemcsak megállították a támadást, hanem még ellentámadásba is átmentek. Lőszerük a harc közben elfo- gyot, de Guyon őrnagy (a későbbi tábornok) vezetésével szurony rohamot intéztek Jellasich katonái ellen, A császári sereg nem bírt ellenállni a támadásnak: megfutott. A futókat Patika községben a partizánok támadták meg és verték széjjel.

Már délutánra hajolt az idő, amikor a jobb- szárnyon a lövések elhallgattak. Ez azonban még nem jelentette a csata végét.

Jellasich, aki látta, hogy a támadás a jobb- szárnyon összeomlik, a saját vezénylete alatt álló oszlopával támadást intézett a közép ellen. Itt voltak felállítva azok az ütegek, amelyeket Mack József vezényelt. A dölyfös Jellasich azonban itt is kudarcot vallott.

A felállított tüzérek Jellasich támadását abból vették észre, hogy a lapályon álló huszárokhoz az előre küldött lovaselőőrsök vágtában csatlakoznak.

— Helyére mindenki — adja Iki harsányan a vezényszót Gruber főhadnagy. ütegparancsnok.

A tüzérek gyors iramban elfoglalták helyeiket. Közben egy huszárszázad az ütegek előtt ágyufedezetül helyet foglalt.

Ezután már villámgyorsan követték egymást az események. A szőlők közül hirtelen ellenséges gyalogság és lovasság jelent meg. Közben lemoz- donyozott Jellasich több ütege is, hogy alig egy perc múlva kegyetlen tüzelésbe kezdjen. Az ágyúgolyók ugrálva közeledtek saját tüzérségünk felé. A durranásokat csak azután lehetett hallani. A mi tüzéreink sem voltak restek, hevesen nekiláttak, hogy

az ellenség tüzelését azonnal viszonozzák. De Mack József hirtelen az ágyuk előtt termelt s harsány hangon elkiáltotta magát: „Ne lőjenek még, ne lőjenek, hiszen azok szamarak!“ Mackntik ez az intézkedése igen helyes volt, mert elsősorban időt kellett hagyni arra, hogy a tüzérek előtt felsorakozott huszárok védettebb állásba húzódjanak, továbbá azért is helyes volt, mert így pontosabban lehetett beirányozni ágyúinkat az ellenség megsemmisítésére

Az ellenség tüzérei csakugyan nem dicsekedhettek valami nagy irányzói készséggel, mert azokból a huszárőkból, akik most gyorsan védettebb állásba húzódtak, senkit sem tudtak megsebesíteni, egy lovon kívül.

Midőn a tüzérek előtt nem volt már semmi akadály, Gruzer ütegparancsnok nyugodt, hideg hangon kezdett vezényelni: „Első hatfontos tűz! Harmadik hatfontos tűz!" A nyugodt és fegyelmezett vezénylésre tüzéreink erős tüzelésbe kezdtek. De ez a párviadal sem tartott sókéig, mert a pontos találatok következtében a lemozdonyozott ellenséges ágyuk rövidesen elhallgattak.

Jellasich arcáról már rég eltűnt « dölyfös büszkeség. De most, amikor látta a szerezsá- npk támadását, örömmel kezdte dörzsölgetni kezét, hogy talán most fog minden jóra fordulni. Ismét csalódott. A szerezsánoknak nem volt idejük a honvédekkel összeütközni, meri az első honvédzászlóalj jobbszárnyáu felállított ágyuk kereszttűzbe fogták a rohamosokat és jól irányzott lövésekkel tömeges pusztításokat okoztak a szerezsánok között. Amilyen nagy csatazajjal indultak rohamra, olyan gyors iramban menekültek a haláltosztó lövedékek elől.

Gyönyörködtető látvány volt hcmvédeink- nek és tüzéreinknek, > hogy az az ellenség, amely Nagykanizsától kezdve pusztítva és fosztogatva, minden ellenállás nélkül eljutott Székesfehérvárig, milyen gyáván menekül most a magyar csapatok nagyszerű csapásai elől.

Amikor Jellasich látta, hogy támadása az egész vonalon összeomlott, délután 2 óra tájban beszüntette a harcot és kiadta Székesfehérvár felé a visszavonulási parancsot.

A dicsőséges magyar honvédség nagyszerű fegyverténye beváltotta az Országos Honvédelmi Bizottmánynak azt a parancsát, hogy a magyar csapatok az ellenségnek, ne a pesti, hanem a zágrábi utat mutassák meg.

Alig pár nappal a pákozdi diadal wtan Jc - lasich tartalékserege, közel 10 000 ember letette a fegyvert Perczel előtt.

•

pákozdi győzelem ntta-n a Jellasich legyőzhetetlenségéről szóló híresztelések egyszeriben szertefoszlottak. Ez a győzelem nem csak az egész nemzet harci elszántságát és feltétlen győzniakarását növelte, hanem eltéphetetlen egységgé forrasztotta a hadsereget a dolgozó néppel.

A pákozdi diadal nemcsak azt eredményezte, hogy a nemrég még gőgös Jellasich hadseregével együtt gyáván kikotródott az országból, hanem a forradalom győzelmét is jelentette a megalkuvással, a gyáva mcghálrn lássál szemben.

így vált a. fiatal honvédség egységes, fegyelmezett, győzni tudó hadsereggé. Olyan hadsereggé, amely még száz év után is utat. mutat örököseinek: a szocializmus ügyét védelmező fiatal néphadsereg minden harcosénak.