Dunántúli Napló, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-10 / 188. szám

6 NAPLÓ 1958. AUGUSZTUS tt. tar éves gyakorlat a mező gazdasági mérnökjelöltek részére Az Agrártudományi Egye­tem mezőgazdaságtudományi kara egyéves előgyakorlatot szervez az érettségizett fia­talok részére. Mindazok a jeles, jó és — kivételesen — közepes eredménnyel érettsé­gizett fiatalok, akik élethiva­tásuknak a mezőgazdasági mérnöki pályát választják, aususztus 25-ig jelentkezhet­nek az Agrártudományi Egye­tem mezőgazdaságtudományi karán. A gyakorlatra felvé­telt nyert fiatalok, szeptem­ber közepén az egyetem rek­tora által kijelölt állami gaz­daságokba kerülnek, ahol egy évig a szokásos díjazás mellett fizikai munkát végez­nek, havonta egy nap taná­rok vezetésével foglalkoznak az egyetemi felvételi tárgyak­ká’. Az előgyakorlaton részt vett fiatalokat 1959 nyarán felvételi vizsgára bocsátják és a vizsga sikeres letétele esetén az 1959/60-as tanévben az Agrártudományi Egyetem mezőgazdaságtudományű ka­rán megkezdik tanulmányai­kat. Bányászok és rendőrök találkozója Augusztus 16-án, szombaton este 8 órakor a bányászok és rendőrök baráti találkozót tar­tanak a B. M. rendőrklubjá­ban. Közreműködik a Pécsi Szénbányászati Tröszt „Derű együttese" és a klub zenekara. Műsor után tánc következik. Magyar segély a lengyel MMlaM A magyar forradalmi mun­kás-paraszt kormány a Ma­gyar Vöröskereszt útján 200 ezer forint értékű segélyt ado­mányoz a lengyel árvízkáro­sultaknak. A gyógyszerfélék­ből, takaró-, ágynemű- és ru­hafélékből álló segélyt a Ma­gyar Vöröskereszt útnak indí­totta. Időjárásjelentls Várható időjárás vasárnap es­tig: az ország északi felében fel- hőétvonuláaokj máshol Jobbára derült Idő néhány helyen kisebb eső, a nappali hőmérséklet tovább emelkedik. Mérsékelt szél. Várha­tó legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel; 10—13 fok.­legmagasabb nappali hőmérsék­let vasárnap; M—37 fok között« Hammarskjöld ENSZ-főtítkár javaslata a közép-keleti helyzet rendezésére JCülfMdz&L JELENTIK New York (Reuter—AP); Hammarskjöld ENSZ-főtit- kár, az ENSZ-közgyűlés pén­teki tanácskozásán beszédet mondott. Beszédében javasla­tokat tett a közép-keleti hely­zet megoldására« Elképzelései öt pontban foglalhatók össze. Ezek a következők: 4 A libanoni ENSZ meg- figyelő csoport további kiszélesítése és a megfigyelő csoport munkájának olyan eset leges megváltoztatása, amely kifejezné azt, hogy „az ENSZ állandóan szem előtt tartja Libanon függetlenségét és sért­hetetlenségét“« O „Külön Intézkedések" Jordániában, Ideértve az izraeli fegyverszüneti ellenőr­ző bizottság bizonyos mértékű megerősítését; O Az Arab Ligához tarto- ”■ zó államok ismét jelent­sék ki, hogy ragaszkodnak a Liga alapelveihez: „egymás te­rületi sérthetetlenségének és függetlenségének tiszteletben artásához, az egymás bel­Kairó (TASZSZ): Az A1 Ah- sar című lap jelentése szerint Husszein király kérte az Egye­sült Államokat, hogy küldjön megszálló csapatokat Jordá­niába- A király Murphy útján juttatta el kérését Eisenhower elnökhöz« A lap szerint Husszein ki­rály közölte az angol parancs­noksággal is, hogy kevesli a Jordániában tartózkodó angol katonaságot és kérte, hogy ügyeibe való be nem avatko­záshoz, egymás meg nem tá­madásához.” A Gazdasági és technikai segítség nyújtása a kö­zép-keleti országoknak az ENSZ szervezetén keresztül. A főtitkár itt megemlítette az olajtermelő és a tranzit orszá­gok együttműködését és a víz­lelőhelyek közös kihasználását^ Tiszteletben kell tartani * az arab népek „problé­máit és törekvéseit”, biztosí­tani kell őket, hogy „dönthet­nek saját sorsuk felől, úgy, ahogy ez érdekeiknek a leg­jobban megfelel." A főtitkár kijelentette, ha ezt a programot meg lehet va­lósítani, akkor az ENSZ re­mélheti más, komoly kérdések megoldását is, gondolva itt el­sősorban a 900 000 izraeli me­nekült sorséra« Valószínű, hogy az ENSZ szerdai ülésén a külügyminisz­terek vesznek részt. Megfi­gyelők szerint ez alkalmat ad majd Hammarskjöld főtitkár­küdl jenek az országba újabb erősítéseket Az A1 Ahbar azt írja, hogy az angol kormány elhatározta: sürgősen újabb csapatokat küld Jordániába« Ezek a csa­patok már meg la érkeztek Akaba kikötőjébe; Innen re­pülőgépen mennek tovább Ammanba. Egyidejűleg tovább folyik az angol csapatszállítás Ammanba Ciprus szigetéről légi úton, Izrael területe fe­lett nak arra, hogy magánjellegű megbeszéléseket folytasson a külügyminiszterekkel­Diplomáciai körökben fő­ként Hammarskjöldnek az a kijelentése keltett érdeklő­dést. amely a Jordániával ösz- szefüggő „különleges intézke­désekre" vonatkozott. Az el­múlt napokban sok olyan kí­sérleti jellegű tervről érkezett jelentés, amely azzal foglalko­zott, hogy Anglia kivonja csa­patait Jordániából. Hírek sze­rint Anglia ezt szívesen meg­tenné „ha az angol csapatok által vállalt felelősséget” az ENSZ átvenné; New Yorkban általában az a vélemény alakult M, hogy az Egyesült Államok megkez­di csapatai legalább egy részé­nek kivonását Libanonból, még mielőtt a közgyűlés ismét ösz- szeül. ISn megint a meleg A lehűlés és t nyomában jött esőzés csak átmeneti volt. Szombaton erőteljes felmele­gedés indult meg, ami — a Meteorológiai Intézet központi előrejelző osztályán adott tá­jékoztató szerint — még to­vább erősödik. Az északi szél elcsitul és délire vált át, s a jelek szerint vasárnap, vagy hétfőn a nappali hőmérséklet már ismét megközelíti a 30 fokot. Legfeljebb szórványos záporokat, zivatarokat vár­hatunk a közeli napokban. ATHEN Eisenhower elnök közép­keleti megbízottja, Murphy szombaton Addisz Abebából Athénbe érkezett, hogy tár­gyaljon a görög kormányfér­fiakkal. ANKARA Macmillan szombaton késő délután a török fővárosba ér­kezett Athénből, hogy a török kormán yférfiakkal tárgyaljon Ciprus kérdéséről. WASHINGTON A Fehér Házban ma bejelen­tették, hogy John Foster Dul­les vezeti az Egyesült Államok küldöttségét az ENSZ-közgyű- lég közép-keleti kérdéssel fog­lalkozó rendkívüli ülésszakán. A bejelentés megtételekor a Fehér Ház szóvivője nyitva hagyta annak a lehetőségét, hogy Eisenhower elnök meg­jelenik a közgyűlés tanácsko­zásán és ő ismerteti elsőnek az Egyesült Államok javaslatait. A Fehér Ház szóvivője hang­súlyozta, hogy még nem dön­töttek abban a kérdésben, va­jon Eisenhower elnök részt vesz-e a közgyűlés tanácsko­zásán. BAGDAD Nigel Ryan írja: Irak forra­dalmi kormánya szombaton új törvényt léptetett életbe, amely kényszermunkával súlyosbított életfogytiglani börtönnel bün­teti az állam biztonsága ellen szőtt összeesküvést WASHINGTON Nyugati hírügynökségek és rádióállomások jelentik, hogy a Nautilus nevű atomerővel hajtott amerikai tengeralatt­járó négy nap alatt 1800 mér­földé* utat tett meg az Északi Sarkvidék jégpáncélja alatt, PÁRIZS De Gaulle tábornok szomba­ton közölte, hogy a népszavai zást megelőzően körutat tesz Franciaországban. Augusztus vége előtt még Algériába és Afrikába is ellátogat, MOSZKVA A Déli Sarkvidéken a Vosz- tok szovjet tudományos kutai tóállomáson legutóbb mínusz 84 fokot mértek. Ez a legala­csonyabb hőmérséklet, amit valaha is észleltek. A Vosztok kutatóállomása 3500 méter ma­gasságban fekszik. AMMAN Értesülések szerint az ame­rikai külügyminisztérium ér­tesítette a Jordániában tartóz­kodó amerikai állampolgáro­kat, hogy „a józan ész megkö­veteli családtagjaik távozá- sát“j DAMASZKUSZ As A1 Kabasz szirlai napi­lap szombati számában közli azt az értesülést, hogy egyfe­lől Irak, másfelől az Egyesült Arab Köztársaság két tarto­mánya között megszüntették a vízumkötelezettséget, AMMAN Hivatalosan jelentőt, hogy újra megnyitották a határt Szíria és Jordánia között; ROMA Fanfart olasz miniszterelnök szombaton három óra hosszat tanácskozott aa olasz külügy­miniszteri nmban Golda Meir izraeli külügyminiszterrel. Fe­lelős olasz diplomáciai körök­ből származó hír szerint Fan­fart biztosította Izraelt Olasz­ország teljes támogatásáról* Fogadás a parlamentben a Vili. vasutasnap alkalmából Husszein király amerikai csapatokat kér Íz Egyesült Államok fokozza katonai készülődéséi Tajvan körzetében A VIII. vasutasnap alkal­mából szombaton délután a parlament kupolacsarnokában ünnepséget tartottak, ®me­Peking (TASZSZ) Az Uj Kína hírügynökség jelenti: Az amerikai imperialisták lokozzák háborús elókészüle- ;eiket Tajvan körzetében, íogy kiélezzék a nemzetközi helyzetet Sajtójelentések szerbit ame­rikai sugárhajtású repülőgé­pek egy Fülöp-szigeti támasz- xmtrói Tajvan, szigetére re­pültek. Augusztus 6-án a 18. légiflotta parancsnoka a Fülöp szigetekiről sürgősen Tajpejbe utazott, hogy tárgyalásokat folytasson az ottani amerikai flotta parancsnokával és a csangkajsekista klikk magas­rangú katonai képviselőivel katonai összeesküvés előkészí­tése végett, lyen megjelent Kádár János, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának első titkára, a Politikai Bizott­ság tagja. Apró Antal, a Mi­nisztertanács első elnökhelyet­tese, a Politikai Bizottság tag­ja, Nagy Dániel, az Elnöki Ta­nács elnökhelyettese, Kristóf István, az Elnök! Tanács tit­kára, Kossá István, közleke­dés- és postaügyi miniszter, Gyáros László, a kormány tá­jékoztatási hivatalénak elnö­ke, Németh József közlekedés­éé postaügyi miniszterhelyet­tes, a MÁV vezérigazgatója, s ott voltak a vasút legjobb dol­gozói családtagjaikkal együtt. Az ünnepségem megjelent B. P. Bescsev, a Szovjetunió köz­lekedésügyi minisztere is. Németh József miniszterhe­lyettes, a MÁV vezérigazgató­ja mondott ünnepi beszédet. Németh József ünnepi beszéde után Kristóf István, az Elnö­ki Tanács titkára üdvözölte a vasutasokat Ezután 28 vasutas dolgozónak adta át az Elnöki Tanács nevében a Szocialista Munkáért Érdemérem, 45 dol­gozónak pedig a Munka Ér­demérem kitüntetést Kossá István közlekedés- és posta­ügyi miniszter 101 dolgozónak a Kiváló Vasutas kitüntetést adta át. A kitüntetettek nevé­ben Tibor János főintéző mon­dott köszönetét A fogadás részvevői ezután hosszasan elbeszélgettek a pért és a kormány vezetőivel. Csehszlovákiai útijegyzetek Ajándékbolt és női dlvatdzlet Karlovy varibon. A női dlvntflzlct ki­rakatában a legdivatosabb, kényes Ízléseket is kielégítő kardigánok láthatók, Ne gondolja senki, hogy fel­csaptam a CSEDOK és az IBUSZ vállalatok önkéntes propagandistájának. Nem, er­ről szó sincs. De ami igaz, azt vétek lenne elhallgatni. Már pedig az igaz, hogy az IBUSZ és a CSEDOK (a Cseh­szlovák Idegenforgalmi és Uta­zási Iroda rövidített elneve­zése)l nagyszerűen szervezi meg a magyar turisták, üdülő- vendégek utazásait. Vártam azt, hogy az üdülő- csoportot, amelybe magam is „befizettem", majd egy órára, percre kiszabott terv szerint, „kommandóra" fogják vezé- nyelgetni ide-oda, és az ellátás is csak olyan „turista-forma” tesz. Nos, negyvenöt utitársam­A CSEDOK és a magyar turisták mai együtt csalódtam, még­pedig kellemesen. Kéthetes üdülésünk alatt nem volt „kommandóra" való vezényelgetés, s mindenki me­hetett arra, amerre jól esett. Még a kollektív kiránduláso­kon váló részvétel sem volt kötelező. S ez nagyon jó, egy­részt, mert így mindenki részt vett a közős Ikirándulásokon, másrészt pedig ilyen szabad formában, minden mestersé­ges előkészítés nélkül jobban lehet megismerni egy másik nép életét. Az ellátásról szintén csak a legjobbat lehet mondani. Luxushotelekben történt mind Prágában, mind Márlánské Láznéban az elszállásolás. Az étkezés területén sem lehet panasz, mert csehszlovák ven­déglátóink igyekeztek minden­ből a legjobbat adni. Ez így igaz, arról viszont nem tehet­nek, hogy mi plussSként annyi borsot és paprikát fogyasztot­tunk el két hét alatt, hogy az üdülőhely egész lakossága sem együttvéve egy hónap alatt. Nem hiszem., hogy van még egy nép rajtunk kívül, amely olyan fűszeresen étkezik, mint mi. Viszont van egy jogos kifo­gásolni való az IBUSZ felé. Valami módot kellene találni arra vonatkozólag, hogy a kül­földi üdülésekre megválogas­sák az „utasokat?. Tudom, ez furcsa kérés, hisz akinek meg­van rá a pénze, az utazhat, de történtek most, és lehet, hogy a jövőben is előfordulnák olyan események, amelyek e furcsa javaslat létjogosultságát igazolják. Nem szabad elfelejteni aat, hogy külföldön ha valami olyat cselekszik Szabó Péter vagy Kovács István, «mi enyhén szólva nem kellemes nemzeti büszkeségünkre, akkor nem azt mondják, hogy azt a Sza­bó Péter vagy Kovács István tette, hanem — a magyarok. Súlyos dolgok ezek, de szem­be kell nézni az igazsággal, hogy segíteni tudjunk az ilyen irányú bajokemi A válásig az — tisztelet a kivételnek —, hogy a Cseh­szlováklát járó magyar turis­tákról, üdülő vendégekről nem minden esetben a legjobb vé­leményük van az ottaniaknak. Történik ez pedig azért, mert a legtöbb magyar turista az üzletelésen kívül nem törődik semmivel az égvilágon. Néhány esetet érdemes ezzel kapcsolatban megemlíteni. Negyvenöt főnyi csoportunk tekintélyes része „bölcs előre­látással” jól felszerelte magát Pidk-szalámival, kardigánnal, cigarettával, pálinkával. Hogy a határon át tudtak nagy meny nyiségeket vinni? Hát istenem, a vámőrség sem motozhat meg tetőtől talpig mindenkit és nem tud átkutatni minden tal­palatnyi helyet. Egyesek már a Prága felé haladó vonaton, előre dörzsöl- gették a kezüket, hogy milyen jó üzleteket fognak csinálni. Mert ugyebár Csehszlovákiá­ban szalámi-, kardigán-, ciga­retta- és páUrikaínség van! Prágában, mikor leszálltunk az autóbuszról, s elindultunk szállodánk felé, a társaság ,jeft”-re éhes tagjainál már az első utcában bekövetkezett az enyhe (sajnos nem elég erős) gutaütés. ök, akik „mindent tudtak" Csehszlovákia gazda­sági életéről, a saját szemük­kel voltaik kénytelenek meg­győződni arról, hogy az élel­miszer-üzletek telis-de-teli vannak Plok-szalámival, s óh jaj, még csabai kolbász is annyi, hogy Dunát lehetne ve­le rekeszteni. Magyar pálinka iá ran bőségesen, s kardigánt hord mindenki, akinek ez a viselet tetszik. A zsíros üzletek terve füstbe ment. Ez azonban további bonyo­dalmaikat okozott. Nem lehe­tett az „árut? kereslet hiányá­ban gyorsan eladni, s így so­kan két hétig egyébbel nem voltak elfoglalva, mint a ke­serves kínálattal. Még most is .sajnálom” azt az őszülő hajú pécsi illetőségű „úriasszonyt”, egy budapesti Jcályhásmester élelmes feleségét, a szőke ha­jú muzsikusnét, a miskolci „úriembert? és lerakatvezető barátját, meg még azt a jó né­hány hasonszőrű, becsületes munkát csak távolról látó egyént, affeife Pick-szalámival a hónuk alatt, leplükben Kos­suth, Tulipán és Szimfónia ci­garettákkal ácsorogtak a tere­ken, utcákon és „mélyen" áron alul kinálgatták boldog­boldogtalannak holmijukat. Előfordult az a szégyentel­jes jelenet is, hogy az egyik hölgy már-már vevőt talált cigarettájára, s ókkor odalé­pett vetélytársa, aki közölte a vevő-jelölttel, hogy ne vegye meg a másik cigarettáját, mert 6 olcsóbban adja. Nagyon sókon szégyenkez­tünk az ilyen jelenetek miatt. Csoportunk „híre-neve" még a csehszlovák rendőrség fülé­be is eljutott, s több útitár­sunk a „seftjeP“ miatt nem kaphat a jövőben vízumot a Csehszlovák Köztársaságtól. Becsületes és valóban ta­nulni, látni vágyó embereknek nincs szükségük az ilyen üzle­telésekre. Nincs, mert a két­hetes üdülésre 480 koronát kaptunk megfelelő forintösz- szeg lefizetése ellenében. Nos, ebből az összegből kitünően lehetett szórakozni, kirándul­ni, sörözni, a még apróbb aján­dékokat is vásárolni a hozzá­tartozók számárai Hogy a. jövőben ne fordul­janak ehhez hasonló esetek elő, az IBUSZ a külföldi uta­zások szervezésénél nagyobb gondot fordítson az üzemekre, intézményekre, mezőgazdasá­gunk szocialista szektoraira. Hogy ma már a munkások, mezőgazdasági dolgozók is el tudnának utazni külföldre, ar­ra bizonyíték van nem is egy. Csak úgy érzem, ott lehet a hiba, hogy az IBUSZ nem fejt ki megfelelő propagandát az üzemekben és vidéken. Sok egyszerű ember, akinek pedig lenne rá anyagi fedezete, nem is tudja talán, hogy milyen leheitőségek vannak a külföldi utazásokra. Pedig a becsüle­tes dolgozókat kellene ezdkre az utakra megszervezni, olyan emberéltet, akik nem rombol­ják, hanem öregbítik külföl­dön nemzetünk, hazánk jó hs< rét, nevét. rmAn evB

Next

/
Thumbnails
Contents