Dunántúli Napló, 1958. május (15. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-21 / 118. szám

VTLÄG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! I DUNÁNTÚLI NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁG \ ÉS A MEGYEI TANÄCS LAPJA Mai számunkban: A megye és a város vezetői XV. ÉVFOLYAM, 118. SZÁM ARA: 50 FILLÉR SZERDA, 1958. MÁJUS 21 Iraki és jordániai csapatok érkeztek Libanonba Francia helyzetjelentés I Mikorra látjuk a szputnyikot? A Szputnyik láthatóságáról, valamint a műholdak fényké­pezéséről adott tájékoztatót Almár Iván csillagáisz, a Ma­gyar Űrhajózási Bizottság tit­kára az MTI munkatársának: — Mindaddig, amíg csak rádiómegfigyelésről van tudo­másunk, a Szputnyik pálya­meghatározása igen nehéz. A rádióvétel ugyanis nem teszi lehetővé annak megállapítá­sát, hogy hol, milyen irány­ban és tőlünk milyen távol­ságban vonult el a mestersé­ges égitest. Ne képzeljük, hogy valahányszor mi itt Budapes­ten halljuk a Szputnyik hang­ját, hogy az közvetlenül fe­jünk felett repül el. Sőt több­nyire az a helyzet, hogy még igen nagy távolságban más országok felett halad át, ami­kor már rádiója jól hallha­tóan jelez. — A teljesen csillagszerű fénypont körülbelül olyan se­bességgel mozog, mint egy ma­gasan haladó kivilágított re­pülőgép és közben rendszerint alig változtatja fényességét. Az új Szputnyik nagy méretei miatt általában minden csil­' -ígyóbb fényű, különö­sen akkor, amikor a földközel­ben jár. Ilyenkor még közön­séges fényképezőgéppel is le lehet fényképezni. A fotóama­tőrök a felvételt tíz-húsz má­sodperces expozíciós idővel kí­sérelhetik meg. Gondosan kell ügyelni arra, hogy a gép tö­kéletesen mozdulatlan legyen. Remélhetőleg rövidesen ná­lunk is sikerül majd fényké­pen megörökíteni legújabb égj. kísérőnket, a harmadik Szputnyikot. Hazánkba érkezeik a Komszomol küldöttsége Kedves vendégei érkeztek kedden a magyar ifjúságnak: a KISZ Központi Bizottságának meghívására hazánkba érkezett a Szovjet­unió ifjúsági szervezetének küldöttsége, a Komszomol nyolctagú delegációja. A küldöttséget A. N. Akszjonov, a Komszo- mcA Központi Bizottságának titkára vezeti. A delegáció fogadására a ferihegyi repülő­téren megjelentek: Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, Sándor József, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a KISZ Központi Bizottságának titkárai, valamint a KISZ budapesti bizottsá­gának több tagja, s több száz kiszista fiatal, akik lelkes hurrázással, meleg szeretettel kö­szöntötték az érkezőket, éltetve a KISZ-t és a Komszomol-t, a két ország ifjúságának ba­rátságát. Jelen volt az érkezésnél V. ff. Asztafjevnek, a budapesti szovjet nagykövetség tanácsosá­nak vezetésével a nagykövetség több vezető munkatársa. A KISZ Központi Bizottsága és a magyar ifjúság nevében Komócsin Zoltán üdvözölte a vendégeket. Az üdvözlésre a szovjet küldöttséget vezető A. N. Akszjonov válaszolt, megköszönve a szívélyes, baráti fogadtatást. Folytatják a Budapest—Miskolc vonal villamosítását Budapesten tartja konferenciáját a nemzetközi vasútegylet Kossá István közlekedés- és postaügyi miniszter sajtótájékoztatója Kedden reggel indult a Ba­laton körüli útjára a Helikon expressz. Az expresszi a köz­lekedés- és Postaügyi Minisz­térium indította és sajtótájé­koztató keretében mutatta be, hogy a vasút hogyan igyek­szik meggyorsítani a Budapest —Balaton közötti közlekedést. Keszthelyen Kossá István közlekedés- és postaügyi mi­niszter tájékoztatta a sajtó munkatársait a vasút és a köz­lekedési ágak más dolgozói­nak az elmúlt hónapokban végzett munkájáról, majd ösz­szefoglalta a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium mun­kájával kapcsolatos problé­mákat, eredményeket és fel­adatokat^ — A vasút dolgozó! az el­múlt évek során bebizonyí­tották, hogy nehéz körülmé­nyek között Is jó eredménye­ket tudnak elérni. A nyári hó­napokban az az igyekezetük, hogy az üdülőket gyorsan jut­tassák pihenő helyükre. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a nemzetközi vasútegy­let, az Union Intemarionale A pécsi egyházmegye papjainak békegyűlése Pécsett a népek barátsága hónapjának alkalmából május 20-án, kedden délelőtt 10 óra­kor békegyűlést tartottak a pé­csi egyházmegye papjai a szé­kesegyház egyházmegyei ta­nácstermében. Az Opus Pacis hékegyűlésen részt vettek a begyei és városi tanács, vala­mint a Hazafias Népfront kép­viselői is. Dr. Rogács Ferenc megyés- Püspök nyitotta meg a béke­pek barátsága biztosíthatja; nem háborút, hanem csakis a Ennek a légkörnek és hangú- békét óhajtja, latnak a kimunkálását szol- A békegyűlés résztvevői ez- gálja majd az országos béke- után két küldöttet — Patócs kongresszus, valamint a Béke József pécsbányatelepi plébá- Világtanács stockholmi ülése. nost ^ Solymár Gábor szek- Remélni szeretnénk, hogy ezt a g^árdi esperes-plébánost — vá- gondolatot koszorúzza meg iasztott az országos békekong- majd a kormányfők nemzet' közi csúcsértekezlete. — A barátság hónapja — mondotta befejezésül — így borulhat virágba, aminek gyű mölcsét az országos békekong ©’ülést. Beszédében visszaem- resszus, valamint a Béke Ví •ékezett a három hónappal ez- lágtanács ülése szedi le, hogy előtt Pécsett első alkalommal megrendezett Opus Pacis ülés­re, amelyen a pécsi egyház­megye papjai határozatban fog­laltak állást a béke mellett. Hangsúlyozta, hogy ez a hatá­rozat ma is érvényes, most és a jövőben is egyre jobban meg akarják valósítani. —- A mai gyűlést — mon­dotta a megyéspüspök — új gondolattal kívánom kiszélesí­teni. Az tani azt a -----, .-----­ki teljesülhet a nemzetközi bé­ke. Ezt a légkört pedig a né­minden nemzetet részesítsen béke áldásában. Ezután Solymár Gábor szék szárdi esperes-plébános mél tatta a népek barátsági hónap jának jelentőségét. Előadása után Rozsári Meny hért verpeléti esperes-plébános a Szovjetunióban járt egyház delegáció egyik tagja tartol nagy érdeklődéssel kísért él ménybeszámolót Szovjetunió új gondolat, biztosi- beli útjáról. Kifejtette, hogy légkört, amelyben látottak alapján meggyőződét arról, az a nép, amely anny szépet épített és alkot ma is fl kísérleti- és tangazdaságok vezetőinek nrszágos A kertészeti és szőlészeti fő­iskolán kedden megnyílt a kí­sérleti és tangazdaságok veze­tőinek országos tanácskozása, amelyen Erdei Mihály, a szak- oktatási és kísérletügyi fő- igazgatóságok helyettes veze- tartott részletes beszámo­lót a gazdaságok elmúlt év eredményeitől. A beszámoló után a kísér leti és tangazdaságok vezető szólaltak fel, majd Halász Jó zsef, a MEDOSZ titkára Petőházi Gábor miniszterhe lyettes, az állami gazdasögo igazgatója szólalt fel: resszusra. A pécsi egyházmegye papjai­nak békegyűlése dr. Rogács Ferenc megyéspüspök zársza­vaival ért véget des Chemins de Fér, az UIC, június 5-től 19-ig Budapesten tartja konferenciáját. A Ma­gyar Államvasútak 500 külföl­di vendéget lát vendégül a konferencia alkalmából: Elmondotta, hogy a vasút a tervezettnél nagyobb feladato­kat old meg ebben az eszten­dőben. Több terméket és árut szállít: A vasút korszerűsítése érde­kében tovább folytatjuk a Bu­dapest—Miskolc -vonal villa­mosítását — folytatta.- Vámos- györk állomásig a felsőveze­ték szerelése már csaknem kész. Júliusban befejeződik és átadásra kerül Győr állo­más épülete. A nyári balatoni forgalmat lényegesen megja­vítja a Budapest—Déli pálya­udvar—Kelenföld közötti má­sodik vonal építése; A kiskö­(Folytatás a 4. oldalon) ÖSSZEHÍVTÁK a varsói szerződésben résztvevő áilamok politikai tanácskozó bizottságát Moszkva (MTI): A varsói szerződésben résztvevő orszá­gok kormányai elhatározták, hogy 1958. május 24-re Moszk­vába összehívják a varsói szerződés politikai tanácskozó bi­zottságát kormányfői szinten a külügyminiszterek és a fegy­veres erők minisztereinek részvételével: 1600 éves római temetőt tárnak tel Pécsett Pécsett a Székesegyház kör­nyékén nagy római kori teme­tő terül el, amely a IV; század második feléből származik. Ebből a római temetőből szá­mos objektum került már elő az idők folyamán; Többek kö­zött 1780-ban egy festett óke­resztény sírkamra, amely Pécs egyik világhírű nevezetessége lett 1922-ben, majd az 1930-as évek végén újabb ókeresztény sírkamrákat és kápolnát tártak fel; Az alkalmi kutatások során napvilágra került műemlékek arra vallanak, hogy az antik Sopianae olyan építményei fek­szenek a Székesegyház körüli téren, amelyek Itálián kívül Európában egyedülálló régésze­ti leletnek számítanak; A pécsi városi tanács és az Idegenfor­galmi Hivatal anyagi támoga­tásával május elején tervszerű feltárás indult a Dóm-téren. Az idén a Székesegyház nyugati oldalánál végeznek ásatást. Egy heti munkával sikerült egy festetten, dongaboltozatú sírkamrát kibontani; A bolto­zat az idők folyamán elpusztult ugyan, de a boltív kiindulásá­ból szépen lehet következtetni eredeti alakjára.- A sírkamra felmenő falai arra mutatnak, hogy felette sírkápolna állott. Az idén megindult ásatás be­vezetője egy több évre terjedő programnak, amely a Székes- egyház előtti nagy tér tervsze­rű, szakaszos feltárása lesz. A rómaikori emlékek fontos ada­tokat adhatnak majd az antik Sopianae történetéről; Az ásatás a pécsi Janus Pan­nonius Múzeum és a Nemzett Múzeum együttműködésével történik. A feltárást dr. Fülep Ferenc múzeumi főigazgató ve­zeti: Kétszáz holdas mintalegelőt telepítenek Mohács-szigeten Mohács-szigetem az 1956-os árvíz után két új falu épült: Sártiát és Uj-Mohács. A ta­nyákról az új községekbe te­lepült dolgozó parasztokra nagy gond szakadt. Valameny- nyien állattartó gazdák, akik eddig a tanyájuk körül legel­Magyar—lengyel gazdasági tárgyalások kezdődnek Budapesten Május 20-án Budapestre ér- 1958. évre szóló kezett a lengyel külkereskedel- gyei árucsereforgalmi megálla- mi minisztérium küldöttsége , „ ... Tadeusz Nesztorovicz vezeté- ***“■*" e® * két sével. A küldöttség: tagjai tár- közötti kereskedelem ki- gyalásokat folytatnak majd az szélesítéséről. tették jószágaikat, a falvakba költözve azonban megszűnt számúkra ez a lehetőség. Ép­pen ezért a mohácsi városi ta­nács mintegy 350 000 forintos költséggel legelőt létesít Sár­hát és Uj-Mohács között. A kétszáz holdas mintale­gelőt szántóföldi művelésre ' kevéssé alkalmas homokon te­lepítik. Több féle fűmag keve­rékét vetik el, a legelőt sza­kaszokra osztják, a szakasz- határokon és a legelő körül fa­sorokat ültetnek; Két kutat fúrnak, s ezek környékét is fásítják, ezenkívül pásztorház épül és karám, ahol éjszaka a növendékállatokat tartják majd. Bútort Házat Mosógépet vettek a KST- a kesztyűgyáriak Nem lehet azt mondani, hogy a taka­rékosság a legerősebb oldala az embe­reknek. És azt se lehet mondani, hogy nagyon sok helyen működne a KST, a Kölcsönös Segítő Takarékpénztár, és a dolgozók zöme szívesen rakna a taka­rékba havonta 2—300, vagy még több forintot. De a beszédes bizonyítékoknak, a jó példának mindig nagy ereje van. A Ma­gyar Nemzeti Bank a megmondhatója, hogy az utóbbi időben egyre több üzem­ben és vállalatnál alakult meg a KST, sőt, a takarékbetétkönyvek szórna is egyre növekszik. A kesztgyűgyárban már pratinája van a takarékossági mozgalomnak; Hajdú Gyula, takarékossági felelős, „a Gyula bácsi" azzal büszkélkedhet, hogy a leg­első takarékbetétkönyv az övé volt a gyárban. Akkor még 1949-et írtak; Ma már 400 takarékbetétkönyvnek van gaz­dája a kesztyűgyáriak között. A KST tavaly júniusban alakúit, ösz- szesen 66 taggal. A szakszervezet 1500 forintot adott az induláshoz, amely a kölcsönök fedezésére éppen elég volt; Hogy milyen visszhangra talált a gyár dolgozói között? Hajdú Gyula válasza elég pwecizen kifejezi: — Idén, januártól májusig 156-ról 176- ra növekedett a tagok száma. Aki tavaly bent volt, az az idén legtöbbször meg­duplázta az összeget. 1958-ban eddig a betét összege 73 860 forint. Sokan vannak^akik 600, sőt ezer forintot is befizetnek havonta, a tagok többsége azonban 2—300 forinttal tagja a KST-nek. Fizetéskor a bérelszámolók mindjárt levonják a KST-tag béréből a megfelelő összeget. így egy csomó munkát meg­takarítanak nekik, és leegyszerűsítik az egész adminisztrációt. Jóformán a gyár egész vezetősége benne van a KST-ben, így az igazgató Sztipánovits elvtára, a művezetők, a könyvelés, munakügy és bérelszámoló egész kollektívája és természetesen az üzem dolgozóinak nagy része. S a mérleg egyensúlyban áll: ameny- nyit adnak a dolgozók a KST-nék, any- nyit legalább ad a KST is nekik. Idén már kifizettek 51 450 forintnyi kölcsönt, 42 tagnak; A kölcsönök a legváltoxatosóWb cé­lokra kellenek; Érdekes végignéEm né­hány nevet: Schmidt Éva, aki havonta 1000 fo­rintot takarít meg, a múltkoriban 3000 forintot ként — stafirungra. Most bútort vett és amikor majd megkapja a p>énzét — nem is lesz kevés — sor kerül a többi szükséges dologra is. Pozsgaiék házat építenek; Nem jött rosszul a 4000 forintos kölcsön, amely­nek ellenében csak 200 forintot fizetnek be havonta. Decemberben és januáriban alaposan megkopasztotta a pénztárat a sok disz­nó, ami aztán hurkák és kolbászok alakjában foglalta el a helyét az élés­kamrákban. 2—3000 forintokat kértek akkoriban az emberek: Ödönné elmeséli, hogy a régi rekamié kapjott új huzatot legutóbb az 1000 fo­rintos kölcsönből. Máj Józsefné külföldi utazásra kért, Gill Béláné p>edig a nyil­ván régóta áhított mosógépet vette meg a kölcsönből. Ilyen tehát a helyzet egy olyan üzem­ben, ahol jól dolgozik a KST, ahol az emberek megismerték a takarékosság előnyeit.

Next

/
Thumbnails
Contents