Dunántúli Napló, 1958. május (15. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-20 / 117. szám
»58. MÁJUS 20. NAPLÓ 5 A tavasz és a divatja Háztartási tanácsodé Lipcsében, Belgrádban és Moszkvában mutatták be azokat a modelleket, amelyek vasárnap délután végigvonultak a pécsiek szeme előtt a Pangnia nagytermében. A divatbemutatót a Ruhaipari Terveié Vállalat rendezte, de a vendéglátás, a helyi szervezés az Állami Áruház kollektíváját dicséri. A tavasz és a nyár divatjára ismét legszebb viselet a ldasz- egyaránt az jellemző, hogy szikus szmoking, egyre jobban tért hódít a két- Az Állami Áruház is bemu| Mindennapi életünkből Beszédes számadatok S C saládapák, családanyák roltak, a lakbér, fűtés, világi* gyakori problémája jő- tás 816 Ft-ba került. Művelő- 5védelmük okos, észszerű beosz- désre, könyvek vásárlására, \tása: hogy jusson élelemre, ru- tandíjra, stb. 291 Ft-ot költötAhára, bútorra, szórakozásra és tek, míg szépségápolásra, egész- fmég félre is lehessen tenni, ségvédelemre 255 Ft-ot. ha ( Vajon mások hogyan csinálják? Fürdőkádnak nagyon árt, azonnal forró vizet engedünk be- ( Érdekes és tanulságos dolog Mielőtt a meleg vízcsapot ki-(bepillantani néhány önkéntes B (le. aranya falvaiban is érdekesen alakul a családok jövedelme és költekezése. Egy 6 holdas 5 tagú család jövedelme 3704 Ft volt. Ebből bútorra 484 Ft-ot, ruházkodásra 339 Ft-ot fordítottak. Élelmezésük nagy része saját gazdasáés nagyon gyakori díszítés a 200 forint. De ezenkívül is na-^me,ybe kevés szalmiákszeszt 16 (tünk bele. Mindketten dolgoz- Sokból került ki, boltban 172 masni. Ruhákban a leggyako- gyón sok nyári ruha, szoknya,, csepegtetünk. (nak, kettőjük összjövedelme ez Et értékű élelmiszert vásárolribb a princessz-szabás vagy a blúz és bébiruha tanúskodott, Iiast a legyektől megvédhetjük,(év első negyedében 7.731 Ft-ot tar< szepsepapotasra, egeszsegzsákruha — néma régi forrná- arról, hogy a pécsi divat, a<ha a friss húsra citromlevet cse-ttett ki. Ebből élelemre 3246 védelemre lm rt-ot költöttek. jában, hanem oldottabb, Iá- konfekcióipar sem kullog tia-fP^etunk ^ azzal bedörzsöljük^ pt-ot költöttek, míg ruházkodás Az, on-keö-íes afAs.zola.aJíaA gyabb, nőiesebb formában. A gyón az idei tavaszi és nyári) £,k £gy kem fog rászánni. Azon-# ra 1905 Ft-ot. Lakásuk szépírtor-ZT, v,om a ozr.lrr.tt Hívat mnpött 4 kívül a friss hús nyáron jobban ütésére, bútorokra e három hó- KTaeKes osszenasonmasi lene részes ruha, a nyári ruhákhoz tatta legújabb modelljeit, ame-jnyitnánk, gondoskodjunk" róla, (adatszolgáltató pécsi család is saját anyagból készült hosz- lyet majd árusítanak is a kö-,hogy egy kev(5S hideg víz legyen („könyvelésébe". Milyen jövede- szú, hétnyolcados vagy rövid zeljövőben. A 170 forintos pi-^ a fádban. élem mellett mire, mennyit kölkabátkát, kompiét viselnek. A rospettyes karto.npongyoia volt, ,fenek? lágy, nőies, sokszor húzott vagy nagyon csinos és a világoskék, Zománcozott vaskályhát szappa-^ Elsőnek egy tisztviselő há- rakott hátrészek a divatosak, pikéruha, amelynek irányára , b0®' szódás vízzel^ mossuk le, \ zaSpá,r számadataiba tekintet.x. -* (tünk bele. Mindketten dolgozderék nem a szokott helyen divat mögött, van az új modelleken, hanem Es tanúskodott vagy lejjebb vagy föl egészen hogy a közönség soraiban olyan elegancai uralkodott, amely ékes bizonyíték arra: van ízlés Pécsett is, de éppenséggel a mell alá helyeződött át. Szép kézzelfestett tisztaérről az is,feláll, ha ezt a módszert alkalmaz-, űtaí£ m3 Fí.of fordítottak. tünk> ha a. termelőszövetkezett Művelődésre, újságok, könyvek ue7i , , , .. ... , ti es kozépparaszti családok sírni sincs okuk a pénztelenség miatt a nőknek... selyem ruhákat láthatott a közönség, kis kabátkával, prin- cessz szabással vagy pedig a derékvonal fölött elől kis masnidísszel. Tetszett a belgrádi divatversenyen bemutatott csíkos ballonból készült, magasított derekú ruha, kis simuló kabátkával. Érdekes volt a kézzelfestett organdi kompié, amely franciás, könnyed, lebegő vonalaival valóban a női könnyedséget fejezte ki. Kevésbé tetszettek a koktél- komplék és kosztümök közül az extrafazonúak, amelyek között szerepelt egy lila selyem ruha is, raffolt felsőrésszel és hátul a szoknyához tűzött lebegő dísszel. Az estélyi ruhák között legszebb volt a klasszikus, halványlila tüli, amely a lipcsei vásáron is szerepelt. Megjelent a trapéz-vonal is, ez esetben nagyon tetszetősen: rózsaszín estélyit mutattak be, plisszíro- zott tiszta selyemből, amelynek felső része fémszállal átszőtt ezüstanyag volt. Nagyon szép !°tt végű stólával. Érdekes volt volt a görögös ezüstszállal át- ^ a húzotthátú pettyes ballonka- szőtt, csuklyás estélyi köpeny r és a lila, teljesen síma és is, ugyancsak a lipcsei vásár# Syon ízléses jersey-kabát is. anyagából. # A legújabb férfi divatról is 1 nyert képet a közönség a né- f hány bemutatott modell révén: f a rövid felöltők az általánosak, f a ballonkabátok alul kicsit bő- Jdiák könn lmű vülnek. A háromgombos rövid \,r zakók gyakran készülnek koc- \ ígérte imádott f rai-ss*« ssä ans Ft jutott. Fontos dolog az egészségvédelem, a szépségápo(májat, vesét is) néhány napig i frissen lehet tartani, ha édes vagy i savanyú tejbe tesszük. Használat , előtt szárazra kell törölni. egy főre jutó pénzkiadását figyeljük. 1956-ban pl. élelmezésH—E. Könnyű tavaszi kabátokkal *azdödött a bemutató, amelyek yzött különösen érdekes volt Jp téglavörös tweedkabát, gal- Ir nélküli, sima vonalú, ame- :-'“t másik változatban is lehet ft°rdani: rágombolható, tát rójtoAvas szalonnát újra használha- Á tóvá lehet tenni, ha hipermangán- a savas kálium igen gyenge oldatá- " ba tesszük több óra hosszán át f állni hagyjuk benne. Azután gyen- í'i 9 ge ecetes vízbe tesszük s abban ' ' 24 érán át állni hagyjuk. Pécséez 275 Ft kiadást jelen- « a tsz Riadóknál 854 Ft-ot, 'tett. Lakbérre, fűtésre, világításra 142 Ft ment el, közleke- 'désre 249 Ft, míg társadalmi és pénzügyi kiadásokra (mint .pl. szakszervezeti díj, 3 százaiti a 24 órán át állni hagyjuk, pecse-/ f-;- -----:7 ..'.il Í| \ nyéhez, sütéshez megint jól hasz-\lekos adó, Stb.) 554 Ft. ¥ náihatjuk, csak tegyünk hozzá f Hasonlóképp érdekes meg- , kevés hagymát is. inézni egy 6 tagú bányászcsa* Elsózott ételből a sót eltávolít- Hád első negyedévi jövedelmét, ( hatjuk, ha a fazék száját tiszta #illetve kiadását. Csak a csa- m & lW6 keres, 3 Havi jövdelme_a kisparasztnál 1063, középparasztnál 7 01 Ft-ot költöttek. 1957-ben ez az összeg 886, 1155, illetve 750 Ft-ra emelkedett. Életszínvonalunk emelkedése abban is visszatükröződik, hogy már nemcsak a létfenntartáshoz szükséges cikkekre költenek nagy összegeket, nemcsak a gyomrukkal törődnek, hanem igyekeznek kultúrált körülmé, zés közben a liszt magába szívja * nyeresegreszesedéssel együtt ^tá^ban 1956 baZ íakbe ta sót. a lisztet azután még fel le- #j2.723 Ft volt. Nagy család, sok ’afcasb8n élni. 1956-ban lakbe- (het használni. ... ... rendezésre egy tsz csalad (egy ptszett a szűk pepitanadrág- r2 hordható téglaszínű csukás kabátka iß, amelynek érdessége a berakott, puha vo- a'ú háta volt. A szövetruhák között legna- yöbb elismerést a szürke Esz- J®fházy-kockás zsákruha és egy burberry-ruha aratták. Picasso mint ámor Egy szerelmes philadelphiai-^ IHCltCS3S módon- meg-1' Glóriájának, () kás vagy csíkos anyagból, meg-Jhogy teljesíti hőn óhajtott ki-# <'“sf'>Ianc® * pro®' jelent a mellény is, és estére vánságát és megszerzi neki Pi-#^t“"ö^5e“trumf' , J * casso autogramját. Igen ám, de «? Kül5nb8zö »«zágok' hogy? Szorultságában levelet#1*01 csa,°Batiák ide # vízre szórunk belőle. A valódi í 72 Eí-Ot. Az összkiadás tSZ-taxvé a víz színén marad, míg a ha-f tett, míg 2.145 Ft értékű bútort . Bn, i,* -xi 1057 ' mlsított alámerül. #vásároltak Aránvlaa keveset goknál 3.804 Ft-ról 1957-ben # #■ Qsrt Zt 5.832 Ft-ra emelkedett, közép: #„,Ha " p“ k4vé h"sszabb ák#í;iÍÍ!Í^r? n ni 9SAFl„k parasztoknál 4.527 Ft-ról 5920 X: \lás következtében veszít a zama- \ KOZlekeelesve 33 rt-Ot. A. ULK- * ' Jtából, 10-15 órára tegyük hideg {bér, fűtés, világítás '401 Ft-ba tl~ra‘ ” ’ “ ° * papiroson a tűz- # ;cerüjtj a szépségápolás (szap- A városban élő, munkás és pan, mosószer), valamint orvos- alkalmazott családok összkiság 255 Ft-ba, a társadalmi és adásuk 18.5 százalékát költötpénzügyi Uadás 621 Ft-ba. télé 1957-ben ruházatra, szemA harmadik család 3 tagú, hen az 1956-os 15.8 százalékkal, kesztyűgyári segédmunkás, egy a lakberendezésre fordított öszkeresővel. Három havi jövedel- szeg 8.0 százalékról 10,7 százamük 4.320 Ft volt, ebből élei- lókra, a művelődést szolgáló mezésre költöttek 2.223 Ft-ot, kiadás 1,6 százalékról 2,0 száza581 Ft értékű ruhaneműt vásá- lékra emelkedett, e vízbe és tiszta . .______ _ __ 1 # helyen kiteregetve szárítsuk meg. “ .Azután pörköljük meg még egy- \szer, így újra zamatos lesz. # fitelt tartani azokban a szobákéban, ahol dohányoznak, nem taánácsos. A dohányfüst inflciálja az ( (I ételeket és káros, sőt mérgező | i hatással lehet rájuk. Különösen a ( ^hús- és kolbászfélékre áll ez. Marótl András Szorultságában levelet#001 csa,ogatjaK i , , , | f t 1 $ írt a New York Herald Tribune # Ígérgetésekkel a fi“Erdekesseqek ----- fUJCSCSSQCjOk Jismert európai munkatársának,#1®1 ,^nyokat’ hogJ HU UW« 3 I -» f AH ,tá r, 6 J« táplált kéjencei .fámából jelentik, hogy egy fod- bő kollekciót készít nylon- Jírókákből, amelyeket a különbö- színárnyalatokban és a hajvi- ,e||únek megfelelően bármely esti nill>ához lehet hordani. Állítólag a “Wonparókákat nem lehet meg- Jvjlänböztetni a természetes haj. Trieszt környékén, Villa Oplci- falucskában Zarko S. 12 éves ÍJi'ska tucatnyi dinamltos me- J'Pyietet követett el a falu lsko- t?ban. az olasz rendőrség régóta S'änakodott rá. de a felügyelők “fi akarták elhinni, hogy Ilyen >«3 hogy iArt Buchwaldnak, aki azutánii"1 t^pláIt kfJencek Teheránból eredő értesülések J megírta a történetet. Duncan, #ör8mét 8ZO,gáliák- A szerint az iráni anyakirálynő, J ábordélyházak hallatannakidején Szorayát Is kiszemel- # I lcasSO amerikai életrajzírója# tömege találha- te fia feleségéül, most felkérte az i elolvasta, majd elmeselte Pl- ( Ian , előkelő iráni családokat, b«gy Jcassonak, akit meghatott az#18 *tt’ A,rika lp?na' küldjék meg a királyi udvarnak, f odaült az asztalhoz és effv *yobb örömszigetén, férjhezadandó leányaik fényké- # fset. UOault az asztainoz es egy f pét. a híresztelések szerint az i kis rajzot vetett papírra, me- röbo “* 1 e er ’ anyakirálynő tetszését legjobban \ lyet külön dedikált, „Miss Glo- leBinkább fiatal pa- a 18 éves Szafleh Afkaml fényké- \ , S ], A ]án #rasztlányok „dolgozpe nyerte el. A feketehajú, sz8P.1 FJ®. . „g®11 A, lan,Y4 nak” Itt, akik közül Ratal lány most fejezi be lsko-11boldogságtol tularadóan borult» ’ „,.T Iáit az angliai Shropshirebean. vőlegénye nyakába, amikor el- rsokat a szükség Apja ezredes. A fáma szerint aj hozta neki ezt a ritka aiándé- űz8tt 61 otthonrób sah magához vette anyjától af"0?13 neK1 ezt a mKa alanaeleány fényképét. fkot. \ gyerek hasonló tevékenységvetemedik. December 14-én /«kutatást tartottak Zarkoéknál y a kisfiú játékai közt dinamit- r í’konokat és különböző robbanó- (I "Vágókat találtak. ()-2a’rka bevallotta, hogy 6 volt a . i ‘Erényietek tettese. Magyarázatul \ JjWc^ennyit mondott: „Utálom az lj l,?8y chicagói válóperes bírő fté- # Vái. n kimondotta, hogy az el- ( , asszony köteles gondoskodni Á jh^zasnár volt kutyájáról és hogy f ^ elválasztott térinek Joga van a hetenként kétszer meglátó-|1 JV* amerikai lapokban meglelent 1 [fV n-wyorkl házasságközvétltő > vjöa közvetítése: „Ha szerelmes f , '»meiyih filmszfnésznőbe, csak # íú^lje velünk: haladéktalanul i 'Swláljuk hasonmását”. li! sieti l ídűsoios esi i „Föl kéne szabadulni... I A Szigeti úti általános isko- l^.tepárl kara és szü’ői munrj; Kózcsséjé vasárnap jól sike- műsoros estet rendezett a Lakics laktanvában lévő ^ ‘ők kultúrtermében. megrendezés get adtak a,» A műsoros c-st sok segít-é 52ü!öl hoo l!:ok, akik egyebek melletti 'gok álltak be a büfébe. álltak be a büfébe, (i V biztosítsák a zavartalan, vzo'gálást. 11 A mű'oroe est bevételét tér-, '•t szerint a gyerekek nyári, indulásaira, űrszágjártuára # ** táborozására fordítják. , Két férfi beszélget egy sétatéri pádon. Ismerősök lehetnek, mert az egyik azt mondja: — Hallom vettetek mosógépet? — Vettünk. — Jó dolog az! — Jó, csak a fene ette volna meg mégis, aki kitalálta! — Na? — Az asszonyoknak megkönnyíti a munkáját, de megnehezíti a férfiakét. Nézz csak végig este a városon. Mindenütt mosógépet cipelő férfit látsz. Ez még hagyján. Az asszonyok legújabban kitalálták, hogy a mosógéphez ők nem értenek, meghát azzal olyan köny- nyű mosni, hogy csak na, csak vizet kell hozzá melegíteni, meg... Szóval a mosógép megjelenésével a mosás nem női, hanem férfi munka lett. — Mi lesz akkor, ha megjelennek a háztartási robotgépek? — Semmi különös öregem: főzni, varrni, mosni fogunk. Ez a perspektíva, öregem! A padlókefélő géppel elértük, hogy a férfiak kefélik a padlót, a porszívóval megt azt. hogy mi is takarítunk, de a rekamié divatbajöttével mi is ágyazhatunk, mert az ugyebár szinte gyerekjáték: kihúzza az ember a fiókot, bedobálja az ágyneműt és kész... Meg jó, hogy főzőgép nincs a világon, (Szatíra) P rdekes megállapításokat----------- A-f szűrhetünk le azokból az adatokból is, melyek a fon- dtosabb élelmiszercikkekből egy \főre jutó fogyasztás tekintetében állanak rendelkezésünkre. Elsősorban a hús- és húsfélékből emelkedett a fogyasztás: a munkás és alkalmazott családoknál (egy főre számítva) 23,57 kg-ról 27,54 kg-ra, az egyénileg dolgozó parasztcsaládoknál 36,88 kg-ról 39,95 kg-ra, a tsz- családoknál 31,76 kg-ról 37,82 kg-ra. Emelkedés mutatkozik a tej, vaj, cukor, gyümölcs fogyasztása terén. Tojásból pl. a ,munkás- és alkalmazott csalá- ( dóknál 96,52 db-ról 126,65 db-ra emelkedett, az egyénileg dolgozóknál 124,85 db-ról 124,99 db- ra, míg a tsz-családoknál az \egy főre jutó évi tojásfogyasz- *tás az 1956. évi 103,99 db-ról íl957-ben 123,16 db-ra emelkedett. Ugyanakkor a kenyér, valamint az olcsóbb és kisebb \ igényű burgonya fogyasztása i jelentősen csökkent. ( Beszédes, elgondolkoztató ] I számadatok. Hú tükrei életünkének. ~nt— # - - — mert akkor a főzés is ránk maradna. — Van az is már! Olyan gép legalábbis, hogy az ember felteszi a főzni- valót, beállítja és mire hazamegy megfő a vacsora. — Nálunk gép nélkül is így van! Mire megjön az asszony, kész a vacsora. A múltkor azt mondja nekem a feleségem, „Estére süss nekem palacsintát, mert én azt kívánom!" Végignéztem a szakácskönyvet. Megkevertem a palacsintatésztát és elkezdtem sütni. Beletettem az első adagot: leragadt, a másodikat, az is leragadt. Aztán többet tettem bele, akkor sikerült. Hazajött az asszony. Megette a krumplilevest, aztán beleharapott a palacsintába: „Te olyan ez mint a cipőtalp!“ — Nem kemény ez! — szabadkoztam. — Ki mondta, hogy kemény?? — így az asszony. — Nem glyan kemény, hanem olyan vastag! — Látod, az isten se tud ezeknek az asszonyoknak főzni! Nem elég, hogy megfőzzük az ennivalót, még kritizálják is. Hiába, az asszonynépség nem olyan, mint a férfi. A férfinek mindegy: mit, hogyan főznek, csak ennivaló legyen — — Rabszolgák vagyunk öregem! Hol vannak azok a régi szép idők, amikor J az asszony főzött, mosott, varrt otthon,. mi meg a várost jártuk! — Felszabadítottuk őket, mi férfiak, és hálául rabszolgáikká tettek bennünket. a nagasaki gyerekek Egy Bonnban megjelenő orvosi szaklap adatokat közöl az 1945- ben Japán ellen végrehajtott - , , ... . , atombomba-támadás örökléstani — Ml fnCQtCttilhC n kötelessé“ kihatásairól. A közzétett számada- q ilnket: felszabadítottuk őket, de most étok. kizárólag egyetlen városban, nekünk is fel kéne szabadulni, de gyan. 1 jött gyerekeknél a deformálódások A két ember összenézett. így ültek nagyarányú elszaporodását állapíszótlanul eau ideig. Aztán felállt az toltak mes. az atombomba káros “T. r, yy y J \ hatása azért tartós, mivel az atomegyiK.Uk: sugárzásnak kitett lakosság nemi — Én megyek, tudod az asszony dől- sejtjeinek változása okozza a gyegozik, én délelőttös voltam, és ilyenkor »ek®k fogyatékosságait. Ez a vái. i tozás helyrehozhatatlan és nem- nekem kell elkészítenem a vacsorát. zedékröl nemzedékre átöröklődik. Tudod, hogy van ez, ha nem leszek kész Az orvoscsoport által megvizsgált mire hazajön: kitör a ramazuri. 3o iso gyermek közül S63u-an súA másik csak nagyokat pislogott. »ÄÄ Ä — Nekem is mennem kell. Otthon a ^kezűképpen oszlottak meg: 1 046 sok ruha mosásra vár. Hiába, addig»gyermeknél elfajulásokat áiiapi- meg kell csinálnunk mindent, amíg bőrön^id^enS: nőknek is eszükbe nem jut: a férfia- \ szerben, 429 gyermeknél a halió- kat is fel kéne szabadítani ___ szaglószervekben találtak deA két férfi elvált és én elnevettem , kS‘f« “vaEy eímrzuit "Nyelve“ magam: Milyen jó nekem. Nem kell > 213-nái valamelyik belső szerv, haza mennem. A feleségem majd csafcj59‘nél a 1088 47‘nél az Allka' egy óra múlva jön haza s én már meg- £ po” nefkm^ pedig szlm|SlyT és főztem a vacsorát. Ez az egy óra az a szemüreg nélkül született, ez az enyém, mehetek ahová az időm en- i örökléstani hatása néhány kiló j. f tonna erejű, egyetlen „gyenge” VKal- , bombának. A Mdrogcnbombák SZALA1 JANOS 4 ezerszer nagyobb hatásúak.