Dunántúli Napló, 1958. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-20 / 43. szám

1958 FEBRU AR 20 NAPLÓ 3 Kigyúlt a fény I megyeri szőlőkben'! Ezúton mondunk köszöne- H a tanácsnak és az Aram- ajgál^ató. Vállalat dolgozói- isii, Hogy ‘, első kérésünké* Jordan téljesítették. Jó pár lÓMpJaí a megyeri 'Szőlőkben s kígyóit a villanyfény. Á.másik kérésünk, az út ki­ütése volt. Ez is igen sür- iós volna,'hisz szép számma ínnak • gyermekek,- ' akik 'írtvárosba járnak iskolába. >0* tudom, a tanács a ter- ft már elfogadta, csak a ki- te'ezés késik Kérjük az li­citeseket, hogy az út építé­st minél előbb kezdjék meg. Egyed Jenő ííiataloktól is fanuliiafunV Petrovics József a mohácsi lAVAUT-főnökség fiatal Sykezelője látta, hogy a fesről Mohácsra induló au- tóuszról február 14-én 18 tókor körülbelül harminc tós lemaradt. Kérésére a kgalmista Szederkényig ''■járatot állított be. Szeder­ében a dunaszekcsői ÍJfikásjárat motorhiba miatt '■tót nem tudta folytatni, éltést kért, de még nem “Pott. Petrovics saját fele­dére intézkedett. A pót- 'tóttal a munkásokat haza- ^íttatta, ezzel körülbelül 'utas pár órával előbb ér­tett családjához. Azonkí- ? saját' járata is késés nél- futott be Mohácsiba. Eb- '■ a példából igen sok ■Vaut jegykezelő és gép- ksivezető tanulhatna. Zátonyi József Mohács. Jobb szenet kér a vasút {MEGYÉNK ÉLETÉBŐL ’f»fffYVVVVVVfVf *f. Miért késnek a vonatok? A korai „tavasz” után ismét tél köszöntött ránk. Az idei el- ^ ső, igazán februári napot ér­it zékeny mérőműszerként jelez­nie a vasút. A pécsi vasútigaz­ból, most azonban kénytelenek vagyunk sok munkával, jelen­tékeny költséggel minden ko­_ . __ csit megvizsgálni annak érde­Jg atóság területén 38 vonat ké- kében, hogy kevesebb vona­csak szúrópróbát vettünk a bá- a mozdonyszemélyzet megfele- (1 nyából érkező szenesvagonok- lő oktatás és gyakorlat hiányá-f Falusi botiban sett átlagosan 16—17 percet, de volt olyan is, mint a kedd esti gyors, amely 90 perces ké­séssel érkezett a pécsi állomás­ra. — A késések oka — nyilat­kozott Tóth József elvtárs, a pécsi vasútigazgatóság vezető­je — elsősorban a gyengébb minőségű szenekben keresendő. Az előírások szerint 28 száza­léknál magasabb salaktartalmú szenet nem volna szabad elfo­gadnunk. Mégis kénytelenek vagyunk vele, mert vonataink­nak menniök kell. Nem ritka .eset — mint a jelenlegi hely­ezet is bizonyítja —, hogy 38— I40 e szénféleséget kapunk. salaktartalmú Azelőtt tunk maradjon úton. Változott is némileg a helyzet, azonban még mindig nem kielégítő. — Ismeretes, hogy a hide­gebb időjárás a mozdonyok­nál hőelvonást idéz elő, és nemcsak a mozdonyt, hanem a szerelvényeket is jobban kell fűteni. Ehhez bizony jobb szén kellene, s az, hogy a tatai, do­rogi, pusztavámi és balinkai bányákból is időben megkap­juk a darabos, hézagpótló sze­neket. Ezekből a bányákból nem minden esetben érkezik meg a szükséges szén, s emiatt, ha akarunk sem tudunk jól dolgozni. — A késések másik óka sze­rintem abban keresendő, hogy ban megijedt a hirtelen bekö-t szöntött rossz időtől. A gyen- ( gébb minőségű szén elhaszná-* lásának is meg van a inaga' módja, erre időben ki kellett( volna oktatnia őket a fűtőház-1 vezetőknek és az oktatókn j Az utazó mozdonyfelvigyázó isi sokat tehet ilyenkor, menet-t közben kell oktatnia a sze-* mélyzetet. — A hibák megszüntetése érdekében két kérésem van. Egyik a bányaüzemek vezetői­hez: küldjenek jobb minőségű szenet nekünk, s küldjék azt időben. A másik az igazgatóság dolgozóihoz, de elsősorban az utazószemélyzethez: álljanak ^ helyt a nehezebb körülmények (i között is és csökkentsék mini­málisra a vanatkéséseket Bí-íf zom abban, hogy ez fog. sikerülni o ÚMetyiO.&a.háaho. phó&áján |l Készülődés (•a nemzetközi nőnapra f Közeledik március *-«, a nemzet­közi nőnap ünnepe. Mint minden esztendőben, úgy ez évben is ben­sőséges keretek között ünnepük meg mindenütt a nemzetközi nő- , napot. A megyei és a városi nőta- fnács nagyszabású terveket dolgo­. „ ____________________ ..... , ... . . ...... ilzott ki március 8-a megünneplésé- végzett munkáról és Ismerteti a A „Mecsek művészegyüttes fcép ts sötét, oldalt leégett ház úr célt, kiköti a leegett fatorzs-\ re. Előkészítő bizottságot alakított, népfront előtt álló további felada­ti 10 éves táncos találkozó előtt üszkös romja jelzi a törökök hoz. A nő szabad lábaival vé- 'ameivnet a »»>»■'«« = h­az utolsó simításokat végzi Múlását. Középen kiégett fa- legújabb számán, az Allegro *barbaro-n a bemutató előtt. A próbán a darab már késznek amelynek az a feladata, hogy a dekezik a támadás ellen. A ia-it?rveket végrehajtsa, a terv sze- egyet Frlnt a szakszervezetek ünnepi gyű­• a m , r , j _e v 4 IMI A O j/jCI VCőG törzs. A szereplők: a janicsár nicsar fordít egyet „moasze-, i leseket rendeznek. ..................«on hajlil lábaihoz. A hízelgés azonban} Az országgyűlés aletaSke barbaro-n a bemutató előtt. A _ Fata Lajos, a magyar asz- rén”, alázatosan hajlik a női mellett kiemelkedőnek igerke I \zik Bartók: Allegro barbaro- Iíjának bemutatása. A színjáték (i drámaiságát már a zene első f akkordjai jelzik. A színpadi egyik kezében kard, másikban kötél. Körülnéz az elhagyott tájon, majd kirángatja a le­égett házból a magyar asz- szonyt. Erőszakosságával nem Kis szövefkezef — nagy eredmények és Mxfyty táUetíUétf-di 4 Szigeti úton egy föld- javíttatta motorjait csaknem kai dót igénylő munkák Üvi . . . a? svqsto« harnnvni fÍ7Pm a c/a Irma un Wátcrtb­zelíti a vitézt, de a n-5 meg maradt erejével még int a vi­téznek — vigyázzon! A török csele nem sikerült — fej-fej mellett kell megküzdeni. S megkezdődik a harc, a párvia- i dal. A janicsár felborul, a ma- i gyár vitéz rálép a janicsár ke- Iizére — s ekkor a magyar asz- (* szony összeesik. Nincs már mi- re várni, a vitéz leszúrja a ja­Országos Tanácsának Működik a Villamosmotor- % és Tekercselő KTSZ. A Vetkezet a város egyik leg­alább kisipari szövetkezete. * éve vált ki a Bádogos '■2-ből és kezdte meg önál- Azóta jelentős montomyai Bőrgyár is. Népfront titkára is. A munkásőrség egyéves jubileuma A munkásőrség megalakításának egyéves évfordulója alkalmából bensőséges ünnepséget rendeztek kedden délután 5 órakor a Pannó­nia Sörgyár kultúrtermében. Az ünnepséget egybekötötték a szov­jet hadsereg megalakításának 40. évfordulójának megünneplésével. , -------------, _ ——---------------- .Az ünnepségen megjelent többek (• nicsárt — a dráma befejező- f között Hucker Ferenc elvtárs, a ág«» * városi pártbizottság képviseleté­iben, Schanczl Antal őrnagy elv- A próbán Simon Antal több- \ társ, a munkásőrség városi pa- ször félbeszakította az előadást, ?™ncsnoka, több szovjet tiszt és Valamennyi motort az eredeti gyári tekercselési rendszer szerint tekercselik új­ra. Így a motorok hatásfoka a tekercselés után sem változik meg, míg ha a gyári rendszer- ;w , " .. tői eltérő módon tekercselik, ^menyeket érték el a szó- rendszerint több energiát fo­tzet dolgozód, jó hírt sze- gyászt és kevesebb erőt ad le. is. ' Működését. nyékét ért el a kis szövetkezet. Jó munkájukkal megbecsülést szereztek maguknak a szövet­kezet dolgozói. Remélhetőleg, a jövő évben megoldódó helyi­séggondok után még jobb ered- - ' " -- ----------------------- '■'*»------ c le k maguknak nemcsak Ba- A múlt évben rátértek az ményeket érnek majd el és(i . . , “í. “S &ZSXS2, -tllS StS-IST. ^ántúlrvn' ' * is* ami a termelés profilját is masztanak fél’* romjaiból t fiatal szövetkezetben ked- adn3k VÍSSZa a termelésbe' ^ Ai- o egyfázisú motorok tekercselése _ SW SiSíSa ■**' tev&bé Meghallgatták a SSSWStóTi.tS: járult ahhoz, hogy nem tudták a tervben _ előirányzott teljes termelési értéket megtermelni. A sátorhelyiek méltán nevezik boltjukat kisáruháznak, mert mindent megtalálnak benne, ami egy falusi háztartásban szükséges. Sőt, rá­dióért, kerékpárért, ruhaanyagért sem kell a városba utazni már« ülést tart a Hazafias Népfront megyei bizottsága A Hazafias Népfront megyei bis zottsága szombaton, február 22-énj délelőtt 10 órakor ülést tart a vá­rosi tanács naiíy tanácstermében« Ez alkalommal Sztergár János elv­társ, a Hazafias Népfront megyei titkára beszámol az egy év óta Február 21-én; pénteken a bará­tai képviselőcsoport gyűlést tart Hazafias Népfront megyei irodá­A török felugrik, bemenekül a házba. Mire a vitéz a tett i szobájában. A csoportgyűlésen színhelyére ér, a nő már fél-(> részt vesz Vass Istvánná, az ór­ájuk A janicsár hátulról kö-5-s-z-ággyűlés >lelnöke* 3 H^aflas tokát. Ugyanakkor sor kerül a Ha­zafias Népfront megyei bizottságá­nak a kiegészítésére is. Felhívás a kisiparosokhoz A KIOSZ pécsi helyi csoportja felkéri mindazokat a Pécs városi és pécsi járási önálló kisiparoso­kat, akik 1907—1908-ban kaptak Iparengedélyt, hogy iparengedé­lyükkel mielőbb jelentkezzenek a KlOSZ-nál. Jelentkezni nemcsak személyesen, hanem levélben is lehet. A tavasz hírnöke az új Jawa 19 köbcentiméteres női törpe mos tor érkezett Baranyába. Ebből a kis cseh robogóból a földművesszövet­kezeti szaküzletek 20 darabot kap­tak. Az új kis motor ára 5 300 fo­rint. sebessége 50 kilométer órán­ként. Ezt a kismotort egyelőre csak kiutalásra lebet kapni. A ta­vasz folyamán várnak nagyobb mennyiségű robogót. A közeljövő­ben jelenik majd meg a magyar gyártmányú Panni robogó is. Ér­kezett még a földművesszövetke­zeti szakflzletekbe 175 köbcentimé­teres Moszkva motor is. Cukorrépa-termei ő társulás alakult Pellérdem ne az átlagórabérekenbeim a]| de mire a nagy bemutató ideje J lÄÄ pTÄÄ ÄS? szakmunkások jobb berezésere elérkezik, klfogastalanul mu-jalj, a rendőrség és a munkásőr- répatermelő-társulást hoztak létre ( tátják majd be az Allegro bar- egységek tagjai is. Schanczl Antal a íaju gazdái. A községben eddig Á őrna^v elvfárs Wnoker »Iv+ár« *. hol(J cukorr(Spát szerződtek, ' ■ I 1 baro-t. Egy év alatt jó eredmé-i Ezen kívül természetesen az együttes műsorszámai között őrnagy elvtárs, Hucker elvtárs és egy szovjet tiszt beszéde után az ünnepségen megjelentek előtt le­vetítették az Örs a hegyekben cí­mű filmet. szerepel még a Pásztortánc, ® j Kölcsönt kapnak a méhészek kállai kettős és az elmúlt 10 $ Méhészet létesítése és továbbfej- év legszebb táncai. Az Allegro lesztése céljából a méhészek köl­, , ” , esönt kaphatnak az Országos Ta- ... --------------------- - ---------­barba ro próbája szép előadást karékpénztámál. A kölcsön felvé- járás földművesszövetkezeteinél ei­de ezt a szerződést most felmondták, s a társulásba tömörült gazdák 15 hold cukorrépára kötöttek szerző­dést; Jól dolgoztak a mohácsi járás föl d mű vés szövetkezetei Értesüléseink szerint a mohácsi dél­i Pécsi Nemzeti Színházban. teléhez két kezes szükséges. — A készült az éwégl mérleg. Ennek kölcsönből csak a Méhészeti Sző- eredményeképpen a mohácsi járás vetkezeti Központtól lehet méhe- földművesszövetkezetei az 1957« , két és méhészeti eszközöket vásá- évben két és fél millió forint erod- f rolni« ménnyel zárták a gazdasági évet«--sucssiuixuolót, megva!as/-- a szövetkezet új vezető- és ki-ki felvette az évi ^ségrészesedését, ki töb- ki kevesebbet, aszerint, mióta dolgozik a kis kő' A szövetkezet szinte korlát­«v« ______ lan fejlődési lehetőség előtt l í wn és hogy végezte a éli. A fejlődést azonban a hely- 11 atkáját. Tizenhét tag közül hiány lehetetlenné teszi. A je- >an kaptak négyezer fo- lenlegi helyen csak szűkösen ^k»n fölüli évi nyereségrésze- femek el. A javításra szoruló, ,jY nyolcán pedig három- motorokat munkapadok alatt. <i ? forinton felülit. Bucsi az udvaTon és egyéb kényszer-<» C? 4114, Bálint Mihály 4066, helyeken kénytelenek tárolni,# V^ász János 3795, Kovács ------ "í"/'c T,p1v A l'"1” íT f 3lio forintot, takarékbe- i/í'nyvet. vitt haza a közgyű- az egyik legfiatalabb 'jétkezeti tag, a tizenhét annyira nincs hely. A hely­hiány nemcsak kényelmetlen, de egészségtelen és rengeteg baleset] lehetőséget is magá­ban rejt. Igaz, remény van mór arra, hogy jövőre tágasabb, helyre költözhetnek — a ci-<[ pészszövetkezet Heim Pál utcai1 telepét kapják meg, a cipészek# pedig új telepet építenek ms­_________ ______ _ guknak. De a szövetkezet ve­i^ ölésről. Hogyan jutottak r.etői attól tartanak, az is ha- ;'iáigv marosain szűknek bizonyu1 Szabó Erzsi pedig — se- ic'Unkásként dolgozik —, .forintot kapott. C,Het, hogy éppen a nyere- ij^zesedés miatt, de rnán- V1' elégedetten távozott a éve, amikor kiváltak a majd. ^os KTSZ-bőI, hetvenezer Mindenesetre, ha nagyobbji >»>s adóssággal kezdték az adóssággal kezdték az helyiséigihez juthatnának, ak- életet. Azóta törlesztet- kor újabb segédmunkások (i munkabaállításával jelentősen,i emelhetnék a termelésüket. —(I Jelenleg ugyanis a szakmun-|i kások végeznele sok olyan (i munkát, amit segédmunkások^ végezhetnének. Ezért nem sí 'íTmelési terv teljesítésé- került a szakmunkások órabé (■:ve,Jharadtaik psv pár száza- rét sem magasabbra eme1 ni. — Sza1 aerendszerben dobozva v1-* szont a tekercsberakást, p”' spánolást és köoperezest, ■c'' női segédmunkások is e’V gezhetnék —, ezek egyébkén' a legalacsonyabb kategória szerint fizetett ás legtöbb műn­f* ■■ adósságot és száznegy- ‘^yezer forintos nettó nye- zárták a gazdasági Uj eépek is kerültek a ^"'vek'be: egy fúrógép és i e'zter«>apad. » " tow»- s a múlt évben, viszont Kiss elvtárs az elnöki t''fno’óiában elmondta. — K^bb harminc százalékkal az elvégzett munka mi- Lg. A múlt évben 2380 vil- tort javítottak meg Itt tin Lakatos János, a felsőmind­szenti tanács elnöke, néhány hónapja egy negyedrét haj­tott papírlapot őriz. Nem valamilyen „értékpapír“, nem is adóslevél. Mindennél nagyobbra tartja s becsben is az iratok között. Emlék. Elém tolja, olvassam. A géppel írt szöveg mindössze ennyi: „Elismervény. 4770 forint, azaz négyezer-kétszázhetven forint összegről, amelyet a felsőmindszenti pártszervezet és a népfront által összegyűj­tött segély címén felvettem. Kékesi János.“ Története pedig imigyen szól. — Még a múlt év őszén, egy vasárnap hajnalban nagy riadalom ébresztett. Asszo­nyok, férfiak futkostak az utcán. Tűz ütött ki Kékesi János portáján. Hogyan? Azt mondják gondatlanságból, mások meg cáfolják, ki tudja pontosan? Mindenki össze­fogott. menteni a menthetőt. Sikerült is megfékezni, de akkorra már a tűz martalé­kává lett harminc mázsa szé­na, az istálló teteje, gerendá- zata, meg némiképp a lakó­ház teteje is... Húsz ezer forintra be-sülték a kárt. el dja kévrelni. mit jelent ez munkásembernek... Elgondolkozva matat a ve- "íroJc között. Talán fel'déző- dik előtte az a vasárnap reg­geli nagy zűrzavar, a mentés, dz emlék az összefogás, egy család min den gondja, bánata. És .a Hét óra körül járhatott az idő. Bíró Sándor, egy ideva­lósi fiatalember toppant be a tanács irodájába. Különben pártmunkás, a sásdi járási pártbizottságon dolgozik. A tűz már elhamvadt. — Mit gondol elnök elv­társ, segíteni kellene Kéke­sieken. — Hogyan? — Gyűjtéssel... A párt- szervezet javaslatára.. i — Igaz, csináljuk meg! Tüstént üzentek a. népfront elnökéért, meg a párttit­kárért, mert úgy döntöttek, hogy közösen végzik majd. Az előbbit nem találta otthon az üzenetvivö. de Makasits József, a titkár hamarosan megérkezett. S együtt tövi- ről-hegyire megbeszélték a gondolatot, hogy s miképp kezdenek hozzá. Aztán em­berekért mentek, s nemsoká­ra tizenöten szorongtak az elnöki irodában. Gépelték a gyűjtőivet, felosztották ma­guk között a falut. — Ha most melegében be­kopogtatunk a családokhoz, biztosan lesz eredménye — mondták mindnyájé* S önzetlenül, csűrén embe­riességből, szeretetből azon a de le lő tton házról-házra jár­tak. Mindenki maga irta ne­vét az Ívre s melléje adomá­nyát. A gyűjtőinek a bizo­nyítékai: aki tehette, szításén adott. A 20—50—100 forintok­kal enyhítette egy család gondját, hogy hamarább ki­lábalhassanak nehéz helyze­tükből. • Hosszú, szépen vakolt ház. Az ajtó fölött tábla: Kékesi János asztalos. Enyv és for­gács szaga keveredik a tágas műhelyben. A mester nincs itthon, a tanácson jár adó­ügyben. A gyalupad mellett, ingújra vetkőzve két fia dol­gozik. — Reggel idejöttek a nép­fronttól, hogy mit szólunk a gyűjtésihez — mondja az idő­sebbik, Kékesi József. — Nem a népfronttól, ha­nem a párttól, mert a titkár jött kérdezni — igazítja hely­re bátyját Kékesi Antal. — Nagyon jól esett, hogy gondoltak ránk — folytatja az idősebbik. — Különben még nem állnánk igy..i Az istálló, a lakóház tető­zete elkészült, vásároltak ta­karmányt is. A műhely mennyezetét is bevakolták. Most már mosolyogva mesé­lik, hogy a villanyszerelők hetekig nem tudták, miért nincs áram a műhelyben. Egyszer a fiatalabb fiú a padláson járt és a vezetéket rejtő csőhöz ért. Megrázta, mert a vezetékről leégett a szigetelés. Szemüveges, termetes asz- szony jön be. Kékesi néni. Egy ideig csendben hallgatja fiait, locskolja a vizet a mo­sásra váró ruhákra. Aztán megszólal: — Bizony tök a kár. Há­lásak vagyunk, hogy segítet­tek, mindenkinek, aki kigon­dolta, és aki adott. -. Jók az emberek, n • LaJoatos elvtárs, a tanács­elnök búcsúzóul azt mondja: — Ne legyen ám bajunk belőle. i i SzábálytáUvrú ilyenkor nem szabad gyűj­teni . i i Megnyugtatom s gondolom az állami biztosító is eltekint a szabálytalanságtól. Mert ez az ötezer forint, több mint egyszerűen pénz. Szimbólum. Egy kollektíva, a pártszerve­zet és a népfront nagyon em­berséges cselekedete, a falu összefogása. Emléke azóta is él: bizalom, megbecsülés ve­szi körül elvtársainkat, ez a tettük a párt tekintélyét nö­velte a faluban. Azóta sok ügyes-bajos dologgal fordul­tak a fiatal titkárhoz, hogy eligazítsa őket. És a falu is tanult az esetből, azóta, mint mondják, többen biztosítot­ták vagyonukat. Ezt az emléket őrzi az a negyedrét hajtott papírlap. BOCZ JÓZSEF

Next

/
Thumbnails
Contents