Dunántúli Napló, 1958. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-20 / 43. szám
2 NAPLÓ 1958 FEBRUÁR SI 1 Félmillió iorint A Villányi Állami Gazdaság üzemi tanácsa pénteken gyűlést hívott össze, ahol az elmúlt esztendő eredményeiről volt sző és az 1958. évi bérezésről. A tavalyi évet két és fé- millió forint eredményjavulással zárták. 1 Ez azt is jelenti, hogy félmillió forint nyereség- részesedést osztanak majd ki a munkások között. Előreláthatólag az ál'andó dolgozók részére egyhavi fizetést biztosítanak. Eddig 140 ezer forint célprémiumot osztottak ki főleg az olyan üzemegységekben, ahol a tavalyi tervet példásan teljesítették. Jövő évi tervük teljesítésének is megvannak a reális alapjai. Négyszáz vagon istálló trágyát hordanak ki a szőlőbe és bevezetik a nagyadagú mű- trásyahasználatot. Más szóval minden holdra nyolc mázsa műtrágyát szórnak ki. Ezzel biztosítják, a holdanként! 21 mázsás szőlőtermést. Szó volt arról is, hogy ezután is teljesítménybérben dolgoznak a munkások. így sokkal egyszerűbben ellenőrizhetik a dolgozók is, hogy menynyi fizetés jár részükre és ösztönzőbben hat, mint az órabéres rendszer; A szőlőben már megkezdődött a metszés, nyitás. Fontos feladatuk van az üzemi tanácsoknak az állami mezőgazdasági nagyüzemekben Az üzemi tanácsoknak fontos szerep jut a szakszervezet irányítása mellett az üzemi demokrácia kiszélesítésében. A MEDOSZ Baranya megyei Bizottsága már a SZOT IX. teljes ülése után hozzákezdett az üzemi demokrácia kiszélesítéséhez. A munkát azonban az ellenforradalom megakadályozta. A munkáshatalomnak egyik fontos feladata: megteremtem azokat a formákat, amelyek biztosítják a munkásosztály aktív részvételét a szocialista gazdaság építésében. Magyar- országon a szakszervezeteknek hagyományai vannak, ezért helyes, ha az üzemi demokrácia fejlesztését ezek segítségével zeti irányítása, mert a tapasztalat meggyőzött bennünket arról: két munkás-szerv közel azonos feladatokkal nem működhet sokáig együtt egy üzemben, előbb vagy utóbb az egyik elsorvad, mint ahogy az be is következett az ellenforradalom által létrehozott munkástanácsok esetében. Egyes üb-elnökök, gazdasági vezetők vitatják: miért nem a szakszervezeten keresztül oldjuk meg az üzemi demokrácia kérdését, miért szükséges olyan üzemben is üzemi tanácsot létesíteni, ahol a szervezettség 100 százalékos? Igaz, hogy a szakszervezeti Ságban csak egy napirendi pontot tárgyaltak, de azt alaposan. Itt a nyereségrészesedés elosztásának irányelveiben egyezett meg az üzemi tanács. Van olyan tapasztalat is, hogy egyes üzemi tanácsok 3-4 hosszúra nyúló napirendi pontot tárgyaltak. Ez azt okozta, hogy egyik kérdésben sem tudtak érdemben állást foglalni. Vitatott kérdés az is: az üzemi tanácson belül hozzanak-e létre a tagokból különböző bizottságokat. Véleményem szerint az ilyen bizottságok létrehozása nem helyes, mert elmosódik a szakszervezet egyes retaggyűlés, a termelési értekez- szorfcmunkája. Helyette inkább let az űzetni demokrácia nél- az üb reszortbizottságait bőoldjuk meg. A MEDOSZ a me- külözhetetlen része, amit a jö- vítsük, erősítsük meg üzemi gyén belül a mezőgazdasági üzemek bérből, fizetésből élő dolgozóinak mintegy 76 százalékát tömöríti soraiban. Mint a dolgozók érdekképviseleti szerve részi vesz a gazdasági szervek munkájában. Széleskörű aktívahálózattal, többségében szakképzett, vezetésben jártas káderekkel rendelkezik. Mindemellett fontos azért is az üzemi tanácsok szakszerveA lakosság hasznos javaslatai a város szépítésére vőben nem zsugorítani, hanem szélesíteni kívánunk. A szak- szervezeti taggyűlés elsősorban a szervezett munkások problémáit, a szakszervezet belső életét tárgyalja. Vitás kérdések ezek még ma is a mezőgazdasági üzemek vezetői és dolgozói körében. Sokan nem látják, hogy az üzemi tanács néha csorbítja, sőt növeli a szakszervezet jogkö- ,rét. Az üzemi tanács olyan kérdésekben is állást foglal, döntési joggal rendelkezik, amelyekkel» a szakszervezeti tanácstagokkal: például bér, termelés, újítás, stb. Fontos, hogy az üzemi tanács tagjai megismerjék feladatukat, jogkörüket, mert enélkül nem tudnak egy lépést sem tenni eredményesen. Helyes célkitűzései vannak például a boeádmindszenti és a bükkösdi állami gazdaság üzemi bizottságainak, ahol 3— 4 előadás keretében ismertetik a rendeletet. Megyebizottságunk tervbe vette, hogy az üzemi tanácstagok ismereteinek bővítése érdekében ta: bizottság eddig alig, vagy egy- pasztalatcserét tart a Beremen- < ; általán nem foglalkozott. Az <jj Állami Gazdaságban. Alig jelent meg lapunkban a S,A szép Pécsért” mozgalomról szóló cikk, alig láttak napvilágot a városi tanács gyakorlati tervei, máris levelek érkeztek szerkesztőségünkbe, melyek javaslatokat tartalmaznak. Vincze Elek Hunyadi utca. 19. szám alatti lakos levele elején hangsúlyozza: jól tudja, milyen sok probléma vár megoldásra és valamennyit egyszerre nem lehet végrehajtani, bizonyos sorrend felállítását azonban javasolja. így a jelenlegi újságárus bódé és telefonfülke zavarja a tér kompozícióját; Javaslata: a jelenlegi villamos megálló mögött van egy háromszögű rész. Itt lehetne egy háromoldalú üvegpavilont elhelyezni, újságárus, trafik és süteményárus résszel, a villamosról leszállók és várakozó, munkából jövő- menő dolgozók nagy örömére. A pavilon déli részének tetőzetét úgy lehetne megépíteni — mindössze két tartő oszloppal —, hogy a villamosra várakozók számára esőben védelüzemi tanács két ülése között a szakszervezeti bizottság jár el az egyes ügyekben, mivel a tanács kétharmad része választott szakszervezeti vezetőkből álk A megyében a beütemezett 30 üzemi tanácsból február 10-ig 23 megalakult. — A munkát hátráltatta az, hogy' voltak olyan üzemek, mint például a zengőaljai, a bólyi, a görösgali, a sátorhelyi állami gazdaság, a szigetvári, ócsárdi, villányi gépállomás, ahol először a feltételeket kellett megteremtem. Még mindig nincs meg a megalakuláshoz szük- Pécsi Állami — A Szabadság út két oldalán a hirdető oszlopok széles- létesítünk valamit, akkor az ségében fel kellene bontani a legyen praktikus is, korszerű járdaaszfaltot. Az így nyert és szolgálja a dolgozók érde- parksávot pedig füvesíteni, ró- keit zsákkal beültetni. Biztosra ve- örömünkre szolgál, hogy a szem, hogy az ott lakok rzive- pécsiek többsége ennyire szívén sen öntöznék és gondoznák. A viseli a város csinosításának folyókák vaslemezeit vala- ügyét és reméljük, a jövőben mennyi utcában betonlapokkal még több hasznos, a gyakorséges feltétel a met nyújtana. Lehet, hogy a] Gazdaságban és a pécsváradi i"“ javaslat kissé korai, de ha márj gépállomáson. A korábban megválasztott és már működő üzemi tanácsok munkájában találni jó és rossz tapasztalatokat is. Jó a tapasztalat a villányi szőlőgazdaságban, a bogádmindszenti, a be- remendi állami gazdaságban, ahol jól előkészített napirend alapján tartották meg ülései Az üzemi tanács működtető-j se elsősorban a szakszervezet j feladata. A gazdasági vezetőknek támogatniok kell ezt azúj] szervet, mert az üzemi tanács ] éppen a felelős vezetők mun-' káját segíti, ha a vezető he-^ lyesen, a nép és a dolgozók ér-1 dekeit szem előtt tartva cse-j lekszik. De igaz az is, hogy az 1 üzemi tanács megakadályozza j a vezető túlkapásait, lenyese- j geti a bürokratikus elfajulásé- j kát. Az üzemi tanács akkor j töltheti be igazán a feladatát ha a vezetők a legfontosabb \ gazdasági problémákat a dol-j gőzök test-ü’ete elé viszik, figyelembe veszik az ott elhangzott javaslatokat, észrevétele- 3 Az, hogy az üzemi tanácsokat a szakszervezet: irányítja — előlegezett biza-i lom. Rajtunk múlik, milyen; mértékben segítjük a párt tö-: megkapcsolatának kiszélesíté-: sét, mennyire sikerül bevonni a munkásokat a gazdálkodási kellene kicserélni a járda iatban gyorsan és főleg társa-! két. Napirendre tűzték a mun- irányításába, ellenőrzésébe. szintjével egy magasságban. Ugyancsak a parkosításról városunk csinosításáról ír Jánosi Andrásné Pécs, Megyeri út 19. szám alatti lakos. „A' Megyeri út egyike azoknak az utcáknak, ahol a járda és a kocsiút közti részen virágos sávot lehetne létesíteni — írja, s megemlíti, hogy az utca egyik oldala aszfaltjárdával burkolt, míg a másik göröngyös és foghíjas kövekkel van befedve. M&té István nagyszabású elgondolásokkal foglalkozik. Azt írja, hogy a Széchenyi tér minden pécsi ember szívügye és dalmi munkával megvalósít-] ható javaslatot küldenek bej szerkesztőségünkbe. kaerő-szükséglet és a fogaterő kihasználásának kérdését. A Mecsek vidéki ErdőgazdaGere István a MEDOSZ-elnökség j bér és termelési felelőse j Mecseki állat- és növénykert A Pécsi Pedagógiai Főiskola botanikuskertjében a föld különböző részeinek több mint másfélezer növényét ápolják, nevelik. A TTIT kezdeményezésére társadalmi és tanácsi segítséggel ez évben tovább szeretnék fejleszteni a botanikuskertet, hogy a főiskola tudományos szükségletén kívül az egész város dísze is legyen. Tervbe vették, hogy a későbbi időben itt valósítják meg a régóta tervezett mecseki állatkertet, valamint egy „kiserdőt”, amelyben a Mecseker fellelhető valamennyi növény megtalálható lesz. A terv kivitelével a város: tanács művelődésügyi állandó- Meottsága már Íog1*ifcow*t, Miért nincs köxös sertésállomány Egyházaskozáron ? A sásd§ járás ösz- szes termelőszövetkezetei 7ß8 sértésit tartanak. A szövetkezeti tagok háztáji gazdaságában pedig 756 sertést számlálhatunk. Szarvasmarhák nál már jobb a helyzet, 532 a közös és 169 a háztáji. Érdekes jelenség, hogy egye® termelő- szövetkezetekben szívesen foglalkoznak a szarvasmarhatenyész- téssel, de a közös sertésállomány kialakításától húzódoznak. Sertéseket a háztáji gazdaságban szeretnének tartani. Nézzük meg például az egyházaskozári termelőszövetkezetet! 24 szarvasmarhájuk és 12 lovuk van. Nagyon szépek az állatok, mondhatnánk, nincs hozzájuk hasonló az egész járásban. Lu- cemaszénával etetik, jól atarakolják és az új törzsállomány itt nem romlott le, hanem a fejésá átlag is /egyre emelkedik, idei litervük szerint egy 50 férőhelyes tehénistá.- lót is építenek, hogy még szakszerűbbé tehessék a szarvasmarhatenyésztést. Ezzel szemben nincs egyetlen közös sertésük eém. Vásárolhatnának, mert a 12 ló a jelenlegi gépesítés mellett is sok a 200 holdas gazdasághoz. Ha ebből - eladnának két párat, volna elegendő pénz néhány anyakoca vásárlásihoz. A tagság azonban nem szívesen állít be közös sertésállományt. Tartózkodásukat azzal indokolják, ha tíz anyakocát beállítanak, az. sok a 200 hold földhöz. öt anyakocánál meg nincs kellően foglalkoztatva a gondozójuk. A valóságban persze másért „fáznak“ a sertésektől. A háztáji gazdaságban csaknem valameny- nyien tartanak 8—10 sertést. Több olyan taggal találkozhatunic mint Reith Imréék — akik kilenc hízót adtak el egy év alatt. Emellett saját ré- szükre is hizlalnak kettőt-hármat. Menynyi takarmány szükséges tíz sertés fel- hizlalásához? Nagyon sok. És az összes abrakot a közős gazdaságtól várják, mert ott van, hisz nincs közös sertésállomány. Az elmúlt zárszámadáskor is hat ki'ó abraktakarmányt és négy kiló szénát osztottak minden munkaegységre. Ez azt jelenti. hogy 522 mázsa abrakot és 348 mázsa száraz takarmányt ősz tot talc szét. A részesedés nagy részét terményben adták a tagoknak. Mindenki tudja, hogv ez csak azért történhetett meg, mert nincs közös sertésállomány. Ezért is :degenkedn°k beálií- ‘ani. A tagság mée most sem bízik a közös jövedelemben. — ezért egyéni úton a háztáji gazdaságot igyekszik minél jövedelmezőbbé tenni. Kölcsönzés idején nagy a forgalom a könyvtárban Jó szórakozást nyújt a remek rádió és lemezjátszó A színjátszócsoport a Vándordiák előadására készük A darabot Hohner Vilmos rendezi Azt azonban látni kell, hogy törekvésükkel bizony nagymértékben akadályoz zák a közös állomány kialakítását. Sok háztáji sertésnek sok abrakot kell osztani, végül soha nem marad annyi, hogy beállíthassák a közös állományt és mint a jelen tervkészítésnél is kitűnt, egyre kevesebb az árugabona Természetesen senki: sem lehet kényszeríteni. hogy gabonáját az államnak adja el de kire számítson az állam, ha nem nagyüzemekre? Tévedés ne essék! Most nem az a baj. hogy egy tsz-tagnak sok a sertése. Tartson sokat, legyen gazdag a háztája is, de ne menjen ez a közösség rovására! Mindenekelőtt a közös ál’ományt ke!! kifej’eszteni olyan mértékben, hogy a tagság jövedelme ne csökkenjen, hanem ezzel is egyre több pénz jusson egy-egy munkaegységre, Hangol a zenekar a Vándordiákhoz A zongoraórák egyik legtehetségesebb tanulója Foto: Gáldonji MuiiUavéde!mi tanfolyam Pécsett kapcsolatos munkává' Illetve bales etvédeliT1 Február 21-én, pénteken a rással KPVDSZ területi bizottságá- deimi, nak munkavédelmi bizottsága feladatokkal és tennivalókkalegésznapos tanfolyamot rendez .... a József utca 15. szám alatti A tanfolyamon a vállalatok » kultúrotthonban. A tanfolya- üzemek munkavédelmi felelő mon foglalkoznak a téli időjá- se) vesznek részt. IS siklósi Gerencsér Sebestyén Művelődési Otiliontiao