Dunántúli Napló, 1958. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-23 / 46. szám

£ NAPLÓ RS« PEMTOAX SI Ünnepség a Petőfi filmszínházban a szovjet hadsereg születésének 40. évfordulója alkalmából (Folytatás az 1. oldalról.) szefüggő oka van. Az egyik: a Nagy Októberi Szocialista For­radalom nem a kizsákmányo­lás egyik formájának vetett véget, helyet biztosítva a ki­zsákmányolás más formájá­nak, hanem véget vetett min­denféle kizsákmányolásnak. A másik ok: a Nagy Októberi Szocialista Forradalom vezető ereje a munkásosztály volt, amelynek történelmi hivatása az egész emberiség felszabadí­tása a kizsákmányolás és min­den faji, nemzeti, vallási el­nyomás alól. j A szovjet hadsereg erejének forrása az eltéphetetlen kap­csolat a néppel. Negyven évvel ezelőtt egy for­radalmi nép mozgalmából nőtt 8ci ez a hadsereg, a forradalmi vívmányok védelmére. Minden katonája forradalmár volt, aki a forradalom győzelmének ügyét és hazája szabadságá­nak ügyét egynek és elválaszt­hatatlannak tartotta. Hús a nép húsából, vér a nép véré­ből. A szovjet hadsereg erejének forrása a szovjet emberek ha­tártalan ragaszkodása hazájuk­hoz, a dolgozó emberek szabad hazájához. Erejének forrása to­vábbá az is, hogy katonáinak érdeke megegyezik a világ va­lamennyi dolgozójának alapve­tő érdekeivel. Amikor 1918- ban a szovjet hadsereg fellé­pett a szovjet hazát, a világ első munkás-paraszt államát támadó imperialista rablókkal szemben, minden katona át- érezte nemzetközi küldetését, megértette harcának tágabb, az egész emberiség Jövőjére •kiható célját. A szovjet hadsereg azzal, hogy fennállása ót* mindig megvédte szocialista államát, biztosította azt a bázist, amely­re bátran támaszkodhat felsza­badító harcában valamennyi nép, ahonnan példát és erőt meríthet ha ellenségeivel bir­kózik, ha ki zsákmányolástól mentes, szabad életet épít A szovjet hadsereg erejének forrása a szocialista építő munkát Irányító kommunista párt, a szocialista építkezést végző nép állandó és követ­kezetes gondoskodása a had­seregről. Negyven esztendővel ezelőtt a párt hívta harcba a forrada­lom népét a munkás haza vé­delmére. a párt hívta létre a szovjet hadsereget. A párt lát­ta el a hadsereget az élenjáró szocialista eszmével, útmuta­tással, A párt tagjai jártak az élen a hadsereg harcaiban. Az intervenciósok elleni harcban a szovjet népnek nagy segítségére volt az a milliós hadifogoly tömeg, amely az imperialista háború idején ke­rült a cári Oroszországba. A központi hatalmak hadifogság­ban lévő katonái közül a leg­nagyobb százalékban a ma­gyar katonák értették meg és követték Lenin hívó szavát és fogtak fegyvert a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom vívmányainak védelmében az intervenciósok ellen. A moszk­vai kongresszus a hadifoglyok szervezetének elnökéül a ma­gyar Kun Bélát választotta. A felhívás eredményeként több százezer hadifogoly fo­gott fegyvert, köztük hozzá­vetőleges számítás szerint mintegy 100 000 magyar volt. Magyarok harcoltak Szibériá­ban, az Uraiban, Közép-Ázsió­ban, a Krimiben és Ukrajná­ban. Egyik-másik magyar vö­rös harcos kitörölhetetlenül be­írta nevét a polgárháború tör­ténetébe, mint Kun Béla, Jan­csik Ferenc, Karikás Frigyes, Szamuelli Tibor, Ligeti Ká­roly, Münniéh Ferenc, Zalka Máté és még sokan mások. Le­nin megállapította, hogy a for­radalom azért győzhetett a számban és gazdasági erőben túlsúlyban lévő ellenség felett, mert az emberiség legjobbjai együtt éreztek a forradalomért harcoló néppel. A polgárháború a szovjetek teljes győzelmével ért véget. De ez a győzelem nem’ volt olcsó.- A szörnyű véróldozato­kon túl, igen nagy anyagi vesz­teségekkel is járt Az interven­ciók vereséggel végződtek, a gazdasági blokád sem vezetett célhoz. Je’enszky Márton alezredes elvtárs ezután ismertette a hitleri Németország aljas tá­madását, amelyet 1941. június 22-én a Szovjetunió ellen inté­zett „A németeket megrésze­gítette sikerük — mondotta. — Hitler október 3-án a rádióban azt közölte a világgal, hogy a szovjet hadsereg gerincét el­törte és a szovjet hadsereg so­ha sem fog talpra állni. Októ­ber derekán a német hadse­reg Moszkva előtt állott. De a több mint 6 hétig tartó moszk­vai ütközet a német csapatok teljes vereségével végződött. A német hadsereg lépésről-lépés- re hátrált, majd- menekült, s 1945. májusában a szovjet had­sereg kitűzhette a győzelem ’o- bogóját a Reichstag berlini épületére.' A szovjet hadsereg szétzúzta a fasizmus hadigépezetét és nemcsak a saját hazáját vé­delmezte meg, hanem a fa­siszta Iga alól felszabadítot­ta az európai népeket, köz­tük a mi népünket Is. Ezért a szovjet hadsereg szü­letésének 40. évfordulóján ne­künk, magyaroknak is, hálává és szeretettel kell szólnunk a szovjet hadseregről, mint a magyar fegyveres erő szövet­ségeséről, amely hazánk nehéz Ünnepség N éphadsereg A szovjet hadsereg születésének 40. évfor­dulója alkalmából szombaton este díszünnep­séget rendeztek a Magyar Néphadsereg Szín­házában. A díszünnepségen megjelent Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, dr. Münnich Ferenc, a Minisztertanács elnöke, Fehér Lajos, Kiss Károly, Marosán György, Rónai Sándor, a Magyar Szocialista Munkás­párt Politikai Bizottságának tagjai, Komócsin Zoltán és Nemes Dezső, a Politikai Bizottság póttagjai, dr. Sík Endre külügyminiszter, Ré­vész Géza altábornagy, honvédelmi miniszter, Csergő János kohó- és gépipari miniszter, Nagy Józsefné könnyűipari miniszter, Úszta Gyula vezérőrnagy, a honvédelmi miniszter első helyettese, Ugrai Ferenc vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes, a néphadse­reg vezérkari főnöke, valamint a tábornoki kar több tagja, a politikai, a gazdasági és a a Magyar Színházában kulturális élet sok vezető személyisége, • néphadsereg tisztjei, harcosai Megjelent az ünnepségen a budapesti diplo­máciai képviseleteik számos vezetője. Részt vett az ünnepségen a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok parancsnokságá­nak képviseletében M. F. Kazakov, hadsereg- tábornok. Jelen volt az ünnepségen P. M. Capenko ez­redes, a Szovjetunió budapesti nagykövetségé­nek katonai attaséja, valamint számos, Buda­pesten akkreditált katonai attasé. A magyar és a szovjet Himnusz elhangzása után dr. Münnich Ferenc, a Miniszter tanács elnöke nyitotta meg az ünnepséget. Utána Révész Géza honvédelmi miniszter mondott ünnepi beszédet. Az ünnepség első része az Intemaciondléval fejeződött be. Szünet után ünnepi műsort adtak kivátó művészek és együttesek­Réréss Gésa altábornagy honvédelmi miniszter leszéde — Február 23-án a szovjet hadsereg születésének 40. év­ii fordulóját ünnepeljük. Ezen a napon a kétszázmilliós szovjet nóppel együtt a szocialista tá­bor országainak népei és.a ka­pitalista elnyomás alatt élő megpróbáltatásának idején, az 1 öntudatos dolgozók nagy töme- ellenforradalom napjaiban hat- | ge arra a dicsőséges harcok- hatós segítséget nyújtott dől- ,ban megtett útra emlékezik, Tanfolyamokat Indít a vöröskereszt A vöröskereszt belvárosi igenre- vernek. Jelentkezni minden héten rote többféle tanfolyamot Indít kedden este •—t óráig lehet a Vü- Pées város közönsége, de fókép- röekereszt belvárost helyiségében, pen a nők részére. így házlbeteg- .. . « . M „ ­ápolási, anyák tekolája 4* »’«*■ Rák<5cri út “• ®záTn 8 att’ agy ____________________ és első­segélynyújtást tanfolyamokat szét- as-ss-ös telefonszámon. goz ó népünk haladó erőinek, hogy megvédhessék a munká­sok hatalmát. Köszöntjük fegyvertársain­kat, hű bajtársainkat, akik ve­lünk együtt o’ta’mazták sza­badasunkat. örök dicsőség a hazánk szabadságáért vívott harcokban elesett hős szovjet elvtársaknak! Éljen a 40 éves szovjet hadsereg! — fejezte be ünnepi beszédét Jelenszky Márton alezredes elvtárs. Jelenszky Márton alezredes élvtárs ünnepi beszéde után Balucsevszki szovjet ezredes elvtárs emelkedett szólásra. — Kedves Eívtársak! Bará­taim! A szovjet hadsereg 40. évfordulója alkalmából forró szeretettel köszöntöm Önöket. A szovjet hadsereg a nép aka­ratából született meg, a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom vívmányainak megvédése 'érdekében. A szovjet hadsereg ismételten baráti segítséget nyújtott a magyar népnek, Bi­zonyítja ezt 1956. októbere is A Szovjetunió a jövőben to­vább kivánja építeni barátsá­gát a magyar néphadsereggel > és a magyar néppel. Éljen a •szovjet és a magyar nép barát­sága, a szovjet és a magyar hadsereg közötti barátság! A szovjet hadsereg 40. év­fordulója atllkallimáiból rendezett nagygyűlés után a megjelen­tek végignézték a Halhatatlan gamieon című filmet. A Magyar Népköztársaság honvédelmi miniszterének parancsa Budapest, 1958. évi február hó 23-án HONVÉDEK, TISZTESEK, TISZTHELYETTESEK! TISZTEK! TÁBORNOKOK, ELVTÄRSAK! Negyven esztendővel ezelőtt, a Pszkov és Narva alatti győzelmes harcokban született meg a világ első proletáráMamának hadserege, nagy fegyverbarátunk, a legyőzhetetlen szov- |et hadsereg. Az első szocialista hadsereg létrejötte óta dicsőséges harci utat tett meg. A Szovjetunió Kommunista Pártjának vezetésével győzel­mesen védelmezte a Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom vívmányait minden imperialis­ta és ellenforradalmi támadással szemben. Az Intervenciósok és fehérgárdisták elleni har­cokban, a két világháború közötti fegyveres provokációk elhárításában és a dicsőséges Nagy Honvédő Háborúban a tömeges hősies­ség ragyogó példáit szolgáltatta. A szocializ­mus ügyéért vívott igazságos háborúit a világ öntudatos dolgozóinak rokonszenve és támo­gatása kísérte. \ marxizmus—lenlnizmus eszméi által ve­zérelt szovjet hadsereg hősi küzdelmei során becsülettel teljesítette proletárinternacionalis­ta kötelezettségeit. Nemcsak a szovjet haza földiét védte meg, hanem győzelmes harcaival 11 ország népének tette lehetővé, hogy meg­szabaduljanak az imperializmus, a kapitaliz­mus rabságából. A szovjet hadsereg ma is a népek szabadságának fegyveres őre. Ereje a világbéke megőrzésének fontos biztosítéka. üdvözöljük a szovjet hadsereget — felsza­badítónkat. fegyverbarálunkat és példaképün­ket — születésének 40. évfordulója alkalmá­val. rírtík hálát ércünk iránt* a fasiszta rab­ságból történt felszabadításunkért, az ellen­forradalom leverésében nyújtott segítségért és nagyértékű tapasztalatainak átadásáért amellyel fejlődésünket megkönnyíti. A szemé­lyi állomány minden tagja érezze elsőrendű kötelességének, hogy tovább ápolja a szovjet- magyar fegyverbarátság nagy hagyományait amelyeket a magyar internacionalisták, a Ma­gyar Tanácsköztársaság vörös hadseregének hős katonái, a második világháború magyar partizánjai és a velük testvérként együtt har­coló szovjet hősök vérük hullásával szentel­tek meg. Fejlesszük tovább a szovjet hadse­regnek és a magyar néphadseregnek a máso­dik világháború utolsó hónapjaiban és az el­lenforradalmi lázadás leverése során kialakult közös harci hagyományait. Erősítsük tovább baráti kapcsolatainkat a hazánkban tartózko­dó, szabadságunk és függetlenségünk védel­méhez nagy segítséget nyújtó szovjet csapa­tokkal. Ápoljuk néphadseregünkben a pro’e tárintemactonalizmus szellemét és a Szovjet unióval való szoros fegyverbarátságot, ame'S szabadságunk, függetlenségünk és szociálist? fejlődésünk biztosítéka. Legyünk készein min­den pillanatban arra, hogy maradéktalanu' teljesíteni tudjuk a varsói szerződésben vál­lalt kötelezettségeinket. Feladataink ellátásában lelkesítsen bennün­ket a szovjet—magyar fegyverbarátságot vé rükkei megpecsételő közös hőseink példája. Éljen és erősödjék a magyar néphadsereg é: a szovjet hadsereg széttéphetetlen fegyverba rátsága! RÉVÉSZ GÉZA altábornagy, a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere melyet a világ első szocialista államának hadserege megtett. — A szovjet állam muhkás- paraszt hadserege születésének napját ünnepnapnak tekintik a már felszabadult népek és a még elnyomatásban élő népek százmilliói is, mert a függet­lenségért, a szabadságért folyó, az elnyomás és kizsákmányo­lás elleni harcukban erőt me­ríthetnek a szovjet hadsereg példájából. — Köszöntik a szovjet nép katona fiait, a haladás ügyé­nek fegyveres harcosait, a kommunizmust építő szovjet állam, a béke és szabadság védelmezőit Ezen * napon szocializmust építő hazánk dolgozó népe, a magyar néphadsereg egész személyi állomány» őszinte baráti szeretettel és mély há­laérzettel üdvözli a 40 esz­tendős szovjet hadsereget — mondotta a beszéde elején lévész miniszter. Ezután mél­tatta a szovjet hadsereg dicső- véges történelmi szerepét, hősi küzdelmeit az elmúlt négy év­ized alatt Beszélt a Nagy Honvédő Há­ború ragyogó tetteiről, méltat­ta a szovjet hadsereg történel­mi harcát, mellyel felszabadí­totta az észak- és kelet-európai országokat, köztük hazánkat a fasizmus igája alól. Ismertette a szovjet haderő háború utáni fejlődését páratlan erejét, ütőképességét, majd így foly­tatta: Mi a magyarázata a szovjet hadsereg szakadatlan győzel­meinek, miből fakad legyőzhe­tetlen ereje? Hruscsov elvtárs a Nagy Ok- óberi Szocialista Forradalom 10. évfordulóján mondott ün­nepi beszédében a következő­képpen válaszolt erre a kér­désre: „Hadseregünk és flót­ánk erejének fő forrása abban rejlik, hogy a hadsereg és a flotta vezetője és nevelője a ■ kommunista párt* A párt szabta meg a san- jet hadsereg szervezésének a sawnélyi állomány kikép­zésének és nevelésének alap-; élveit, fejlesztéséinek ütemétj és feladatait. A párt gondos-: kodik felszereléséről és ká- i derekkel való ellátásáról. A nagy megpróbáltatások évei- | ben a kommunisták százezrei' : küldte a hadseregbe, akiknél': 'elkesftő szava és hősi példája ; milliókat ragadott magával ér vitt győzelemre a legkétségtoe 'jtőbb helyzetekből is. Ezután a magyar néphadse­reg és a szovjet hadsereg fegy verbarátságáról szólt, amelv- nek gyökere! az tntervencióso' elleni háborúba nyúlnak visz- iza, amikor sokezer magyar hadifogoly küzdött a VöriV Hadseregben. A hadseregeink közötti kap esolat és fegyverbarátság a varsói egyezmény megkötésé­és azóta is fejlődik, — mondot­ta a honvédelmi miniszter. — A magyar néphadsereg minden katonája, tisztese, tiszthelyettese, tisztje és tábor­noka büszke arra, hogy a var­sói szerződés alapján a Szov­jetunió és a többi szocialista ország hadseregeivel együtt áll őrt a béke és a szocializmus védelmében. Ezután Révész Géza rámu­tatott arra, hogy az imperia­lista agresszív körök által lét­rehozott támadó jellegű kato­nai szövetségek miatt szükség van arra, hogy a szocialista tábor országai erősítsék baráti kötelékeiket, szorosabbra fűz­zék egységüket a világ béké­jének megvédése érdekében. E kötelékek egyike a szocializ­mus egymással szomszédos európai országainak védelmi egyezménye, a varsói szerző­dés. A varsói szerződés, amelyet a szocializmust építő orszá­gok biztonsági érdekei hív­tak életre, egyszersmind va­lamennyi európai nép béké­jének biztosítéka, mert álla­mainak, a Szovjetunió kor­szerű fegyveres erejére tá­maszkodó összefogott fegyve­res ereje útját állja minden­fajta imperialista háborús provokációnak. Révész Géza altábornagy elv- társ ezután a szovjet hadsereg­nek az 1956-os ellenforradalom leveréséhez nyújtott segítségé­ről szólt, majd így folytatta beszédét: Az 1956. október—novembe­rében lezajlott ellenforradalom nagy történelmi lecke volt számunkra s arra figyelmeztet bennünket, hogy a nép érde­keinek védelme a szocializmus ügyének védelmét jelenti. Aki a nép elmaradott rétegeinek az ellenség által kiváltott ingado­zásához igazodik, az maga is az ellenség játékszerévé vá­lik. A szovjet hadsereghez ha­sonlóan, a mi néphadseregünk szervezője, nevelője és vezető­je és a kommunisták pártja, amely az egész személyi állo­mányt a marxizmus-leni niz- mus győzelmes eszméi, az igaz szocialista hazafiság és prole- támemzetköziség szellemében, a testvéri szocialista országok népeivel való összefogásra és ezen országok hadseregeivel való szoros fegyverbarátságra neveli. A szovjet hadsereg történ«* térnek egyik fő tanuilaigjh melyről az 1956 őszén lezajló ellenforradalom tapasztala­taiból mi ia meggyőződhet* tünk, hogy * párt vezetés« nélkül, pártszervezetek nél­kül a magyar néphadsereg nem töltheti be hivatását. Az ellenforradalom óta el­telt időszakban nagy lépést tettünk előre a párt vezető sze­repének érvényesülését akadá­lyozó nézetek leküzdésében; Bátran elmondhatjuk, hogy néphadseregünk híven köved a Magyar Szocialista Munkás­párt és a forradalmi munkás*, paraszt kormány politikáját és kész harcolni annak megváló* sításáért. A 40 éves szovjet hadsereget ünnepelve, az az elhatározás és szilárd akarat él bennünk hogy hadseregünkben messze­menően érvényesíteni fogjuk a párt vezető szerepét, erősítjük hadseregünk és a dolgozó nép kapcsolatát, hadseregünket * pro’etámemzetköziség, az iga* hazafiság szellemében nevel­jük. Tovább erősítjük és hí­ven ápoljuk azt a fegyverba­rátságot, mely a Szovjetunió és a szocialista tábor népeinek hadseregeivel összefűz. A szovjet hadsereg születé­sének 40. évfordulóján iga* szeretettel üdvözöljük á szov­jet nép hős hadseregét é* őszintén kívánjuk, hogy továb­bi gazdag sikereket érje#i á a harci és politikai kiképzés­ben, harckészültsége növelésé* ben, a kommunizmust építő szovjet nép hazája, a világítóké és az emberi haladás védelme* zése érdekében. — Éljen a nagy szovjet nép és hős had* serege! Éljen és erősödjék a magvar néphadsereg és * szov­jet hadsereg testvéri fegyver* barátságin! — fej űzte be besze­det Révész Géza honvédelmi miniszter. vei 122 knt-ps óránkénti sebességgel száguldott végig a vihar Baranya felett (Lapzárta) A szombat délelőtti, szinte tavaszias időt délután eső, ha­vaseső. hó, majd hirtelen * he­ves szélvihar váltotta fel. Négy órakor 122 kilométeres órán­kénti (34 m sec.) sebességgel zúgott végig a megyén a vihar, 'etépte több helyen a villany­vezetékeket, kidöntötte a vil- lanyosz'opokat és a megye szá­mos helyén (szigetvári járás, pécsváradl járás egyes közsé­gei, a Beremcndi Cementgyár, stb.) egész éjszakán át tartó iramszünetet okozott. Az este 11 órakor rendelke­zésre álló adatok szerint a vi­har letépte a pécs—szigetvári 15 és 35 kilovoltos magasfe- szüttség 4—5 oszlopáról a ve- jobban megerősödött setéket. Mivel * Ukíjorőí ku­taknak e vezeték (ingázás* *4* ja az áramot, r kutak vízszol­gáltatása is megállt éa * város déli része víz nélkül maradt. Éjfélkor 20 szerelő vizsgált* felázott torer>en, sötétben a ve* zetéket. Sajnos, az éjszaka fo­lyamán a vezetéket nem tud­ják megjavítani. Remélik azonban, hogy vasárnap dél­előtt az áramszolgáltatás és ezzel együtt a vízszolgáltatás is megindul. A ferihegyi meteorológiai ál­lomás tájékoztatása szerint * vihart hidegfront-betörés okoz­ta. legerősebb az ország déli részén volt. Kaposvárott, Sztá* Ilnvárosban villámlás, menny­dörgés kísérte. Volt már ennél erősebb vihar Is Magyarorszá­gon. 1911. március 15-én. 154 knvóra.

Next

/
Thumbnails
Contents