Dunántúli Napló, 1958. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-23 / 46. szám
TTLÄG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! BUMANTULI I j 40 éves a szovjet hadsereg NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁG \ ÉS A MEGYEI TANÄCS LAPJA Xy. ÉVFOLYAM, 46. SZÁM ARA: 60 FILLÉR VASÁRNAP. 1958 FEBRUAR 23 Barátunk a szovjet hadsereg Nem rendelet és parancs kérdése volt negyven évvel ezelőtt létrehozni egy olyan hadsereget, mely képes megvédeni az alig pár hónapos néphatálmat. Nem is lehetett ezt csak úgy elhatározni, amikor az ország határain tucatnyi állam intervenciós serege várta a parancsot a támadásra, amikor Kolcsak, Gyenikin és Komyilov csapatai dúlták a szovjet haza leggazdagabb vidékeit. Szervezni kellett semmiből olyan ütőképes hadsereget, amelyik képes megbirkózni a fél világgal, a belső fehérgárdistákkal. Ilyen hadsereget csakis a nép köréből, a nép teljes támogatásával lehetett létrehozni. S létre is hozták... pár nap alatt. Hiszen január végén még csak a Vörös Gárda egységeire bízták a párt és kormány székhelyének védelmét s alig egy hónap múlva már hadosztályok szervezésével foglalkozott az új hadsereg vezérkara. Közben közeledtek az intervenciós hadak, északról, délről, keletről támadtak a fehérgárdisták s az ország belsejében hadifoglyok — németek és osztrákok, lengyelek és magyarok — ezrei növelték a szovjet haza gondját. Mégsem jelentettek terhet a számára. A párt a nagy munka közepette is talált időt arra, hogy beszéljen a hadifoglyokkal, azokkal, akik néhány hónapja még maguk is ellenségnek tartották Oroszországot és fegyverrel mentek ellene. A párttagok beszédei rövidek voltak. Katonákhoz beszéltek, békéről, családról és boldog jövőről. Arról, hogy ha kiverik a külföldi intervenciósokat és lefogják Gyemkinék kezét, akkor nemcsak az orosz munkásnak, parasztnak lesz jobb a sora, de a magyarnak, csehnek és románnak is. Tízezrek hallgatták a bolsevik párt szavát és tízezrek kértek fegyvert, hogy maguk is harcolhassanak most már a szovjet haza oldalán. Sok magyar is volt köztük. Nemzetközi ezredeket alakítottak és bátorságukról legendák szálltak szájról szájra és énekeket költöttek róluk. Ott voltak a magyar önkéntesek a cseh hadsereg szétzúzásánál keleten és Pétervár védelménél Komyilov ellen, fent északon.. Ok szovjethonban védelmezték azt. amiért az 1919-es tanácsköztársaság proletariátusa küzdött. Negyven év telt el azóta, hogy a szovjet hadsereg 1918 február 23-án Pszkovnál és Narvánál megsemmisítő csapást mért a német hadosztályokra. S ez a nap, az első győzelem napja lett a szovjet hadsereg születésnapja. Tűzkeresztség volt, olyan tűzpróba, amelynél a szovjet hatalom léte és nem léte volt kockán. S a negyven év alatt a szovjet hadsereg nemegyszer bebizonyította, hogy az a fegyverbarátság, melyet a születése pillanatában a magyar, cseh és lengyel barátaival kötött, nem halványult el az idők folyamán. Többször jött segítségünkre, hogy megvédelmezze hazánkat, népünket a pusztulástól, a fasizmustól, hogy szétzúzza a belső támadókat, a letűnt osztályok már-már újraéledő alakjait. A második világháborúban nagy nemzetközi hivatását teljesítette a szovjet hadsereg. Nem elégedett meg azzal, hogy kiűzte a szovjet földről a fasiszta területrabló- k>at, hanem az ország határain túl is addig üldözte a vert német sereget, amíg a teljes pusztulás be nem következett. Közben az európai országok egész sorát szabadította fel és ezen túl lehetővé tette számukra, hogy meginduljanak az egyedüli, a munkásosztály számára jobb jövőt jelentő úton. * S amikor elhessegette a már-már verhetetlennek hitt német imperializmust a nemzetközi szereplés színteréről, akkor sem pihent meg. A szovjet hadsereg katonái segítettek az ország újjáépítésében. Ott voltak a budapesti hidak helyreállításánál, alt dolgoztak a földeken és segítettek a fekete arany felszínre hozásában. Aztán másodszor is eljöttek megvédelmezni a már . tíz esztendős, szocializmust megvalósító hazánkat. Eljöt- : tek, mert egy ilyen nagy nép fiai számára nem közömbös, mi lesz a sorsa a szomszédos, demokratikusan fejlődő országnak. A szovjet hadsereg tisztjei és katonái áldozták életüket azért, hogy ma szabadon folytathatjuk a megkezdett utat. Szovjet anyák patakzó könnyei, özvegyek és árvák fájdalmai árán is, de segítettek megvédelmezni hazánkban a nép hatalmát. Kevés a szó, hogy hívtuk őket. Vártuk, sőt szívünk melyén éreztük és tudtuk, hogy az erősebb testvér nem hagyja cserben a gyengébbet, ha bajban van. Mi pedig nehéz órákat éttünk át. Nehéz volt, de a szovjet hadsereg önfeláldozó közbelépése megszabadított bennünket az ellenforradalom következményeitől!• S újra bebizonyították, hogy valóban és csakis segíteni jöttek. Szovjet katonák segítettek az ország vérkeringésének a megindításában. Később a földeken mutatkoztak és parasztjainkat támogatták a jó termés betakarításában. S örömmel tették, mert hivatásuk, alapvető tulajdonságuk a segíteni akarás, a baráti népek megsegítése. Ma — amikor a szovjet hadsereg fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepeljük — megkülönböztetett szeretettel és ragaszkodással gondolunk a szovjet nép fiaira, akik fegyverrel a kézben immáron kétszer hozták el számunkra az életet, boldog jövőt jelentő szabadságol. Kívánjuk, hogy a jövőben is. mint. eddig sikerrel töltsék be hivatásukat s mi pedig ígérjük, hogy minden szovjet katonát — aki hazájától, családjától távol odaadóan védelmezi a békét — szeretettel és örökre a szivünkbe zárunk. Nasszer az Egyesült Arab Köztársaság elnöke 122 km-es vihar Baranya felett Ünnepség a Petőfi filmszínházban a szovjet hadsereg születésének 40. évfordulója alkalmából A szovjet hadsereg fennállásának 40. évfordulója alkalmából bensőséges ünnepséget rendezett Pécsett a Hazafias Népfront városi bizottsága, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság, valamint a Pécsi Helyőrségparancsnokság a Petőfi filmszínházban. Az ünnepségen megjelentek a párt, a szakszervezet, a tanács és az üzemi dolgozók képviselői. Az elnöki emelvényen helyet foglalt Laki István elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára, Palkó Sándor elvtárs, a megyei párt-végrehajtó bizottság tagja, a megyei tanács vb-elnöke, Jelenszky Márton alezredes, a megyei pártbizottság tagja, a helyőrség parancsnoka, dr. Nemes Alajos alezredes, a pécsi rendőrkapitányság vezetője, Duga József, a munkásőrség megyei parancsnok? és Balucsevszki szovjet ezredes, a Pécsett állomásozó szóm. jet alakulatok képviselője. Az áramszünet miatt — csak délután hat órakor keaé dődött meg a magyar és a szovjet címerrel ékesített tett vemben az ünnepi nagygyűlés. Felcsendült a magyar és a Szovjet Himnusz, majd Dariday Róbert, a Pécsi Nem•» zeti Színház tagja elszavalta Tyihonov: A Vörös Had* sereg című versét. Ezután Palkó Sándor elvtárs, a me+ gyei tanács vb-elnöke megnyitotta az ünnepi nagygyü* lést, majd Jelenszky Márton elvtárs mondott ünnepi bet szedet, \ Jelenszky Márton alezredes elvtárs ünnepi beszéde — Néhány hónapja múlt csupán, hogy a szovjet nép és vele együtt az egész haladó emberiség megünnepelte a világtörténelemben új korszakot nyitó Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulóját. Most újabb 40 éves évfordulót ünnepelünk, a világ első munkás-paraszt államának hadiserege: a szovjet hadsereg születésének évfordulóját. A szovjet állam, a párt és a' erők helytálltak a háború első időszakának súlyos védelmi harcaiban, majd hatalmas támadásba mentek át és szétzúzták a fasiszta német hadigépezetet. Nemcsak hazájuk szabad ságát és függetlenségét védték meg, hanem nagy felszabadító missziót is teljesítettek: az emberiséget és a mi népünket is megmentették a fasiszta járomtól? A szovjet hadsereg születésnapja február 23-a. Ezen a napon aratta első nagy győzelmét ez a hadsereg. A francia hadsereg, amely a francia köztársaságot megvédte az intervenciósokkal szemben, eszközül szolgált a forradalom hóhérainak, hogy a forradalom tüzét eltapossák. Ezzel szemben a Szovjetunió fegyveres ereje >— miután megvédte a Nagy Októberi Szocialista Fon» radalom vívmányait és az elsj munkás-paraszt állam területéről kiverte a 14 imperialista állam intervenciós csapatait —i a munkás-paraszt állam további fejlődésének szilárd támasza maradt és megvédte azt« Ennek a döntő történelmi különbségnek két egymással 5sa> nép az elmúlt negyven év alatt nagy gonddal és szeretettel fejlesztette fegyveres erőit, mert bennük látta a Nagy Október világtörténelmi jelentőségű vívmányainak biztos védelmezőjét. A szovjet hadsereg mindig becsülettel teljesítette szent kötelességét a néppel, a szocialista házával szemben. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a polgárháború csatáiban szétzúzta az intervenciósok és fehérgárdisták seregeit és kiűzte őket a szovjet hazábóL A mi nemzedékünk és az eljövendő nemzedékek emlékezetében évszázadokon át élni fog a szovjet harcosoknak a Nagy Honvédő Háború éveiben végrehajtott számtalan hőstette. A szovjet fegyveres (Folytatás o % óldalon) niiwm«»—iiiiwiii »iw ........... Me gkezdődtek a hivatalos tárgyalások a Magyar népköztársaság kormány- és pártküldöttsége, valamint a Román Népköztársaság állam- és pártvezetöi között Bukarest (MTI). Gheorghe Gheorghiu-Dej, a Román Munkáspárt Központi Vezetőségének első titkára kedden este az operaházi díszelőadás után a minisztertanács vendégházában baráti vacsorát adott a Romániában tartózkodó magyar kormány- és pártküldöttségnek és vezetőjének, Kádár Jánosnak a tiszteletére. Szombaton délelőtt kilenc órakor a Magyar Népköztársaság kormány- és pórtküldött- sége, valamint a RomáJi Nép- köztársaság állam- és pártvezetői között megkezdődtek a hivatalok tárgyalások* • A magyar párt- és kormány- küldöttség pénteken délután Kádár János vezetésével elláKádár János vezetésével a mai gyár küldöttség fehér és piro» virágokból készült koszorút helyezett el a román hősi emlékművön, majd egy percnyi csenddel adózott a hősök erői lékének, • A magyar párt- és kormány* küldöttség tiszteletére pénte* ken este hét órai kezdettel Átadták rendeltetésének a teIevízi<>-adőá9lomást Befejeződött a Széchenyi hegyi televízió-adóállomás építkezése. A nagyadó egyhónapos sikeres próbaüzem után megkezdi működését. A 30 kilowattos adóállomást szombaton délelőtt ünnepélyesen felavatták. Az ünnepségen az építőkön és a televíziós szakembereken kívül jelen volt Kossá István közlekedés-? és postaügyi miniszter, Traut-1 man Rezső építésügyi minisz-' tér. Antos István pénzügyminiszter, valamint a miniszté-? riumok. a tudományos intéze-J tek, a kulturális intézmények, a posta .és a híradástechnikai vállalatok vezetői, képviselői. Ott volt Rolf Lützkendorf, a Német Demokratikus Köztársaság magyarországi ügyvivője is. Az ünnepséget Susánszky László a posta rádióműszaki hivatalának vezetője nyitotta meg, ezután Kossá István közlekedés- és postaügyi miniszter mondott ünnepi beszédet. Rolf Lützkendorf, az NDK magyarországi ügyvivője üdvözölte hazánk új nagy létesítményét. Ezután Kossá István közlekedés- és postaügyi miniszter kitüntette és megjutalmazta az adóállomás építőit, szerelőit. Az új televíziós adóállomás a jövő héten megkezdheti működését. lógatott a román hősi emlék- díszelőadást rendeztek a but .műhöz. Az ünnepségen Chivu j Stoicának, a román miniszter- ? tanács elnökének vezetésével | részt vettek a párt és az állam jvezetői, törzstisztek és a sajtó képviselői. Az emlékmű előtt felsorakozott díszszázad parancsnoka jelentést tett Kádár Jánosnak. A magyar és a román Himnusz elhangzása után Kádár János Chivu Stoica kíséretében ellépett a díszszázad előtt. A díszszázad tisztelgése után t r ; A nagy tetszessél : Megtartottak a népszavazást v™*™ befejeztével a í “ . , ’ , , , . ? küldöttség felkereste- Egyiptomban es Szíriában Kairó (Reuter). Pénteken Egyiptomban körülbelül hat és tél millió, Szíriában pedig 1 360 000 ember járult az urnákhoz, hogy jóváhagyja az Egyesült Arab Köztársaság megalakulását és annak első elnökévé Nasßzer egyiptomi el- nötköt válassza meg. A szavazás mindkét országban a késő délutáni órákban fejeződött be és Mohieddin egj’iptomi belügyminiszter bejelentette, hogy az mind Egyiptomban, mind Szíriában teljes rendben ment végbe. A nepbaton reggel ünnepélyesen jelentették be egyidejűén a két országban. karesti Opera- és balettezínrf házban. Kádár Jánost és a magyafl küldöttség többi tagját az elő* csarnokban a Román Mun* káspárt és a kormány vezetői, a Román Munkáspárt Közé ponti Bizottsága és a kormány; tagjai, s a kulturális élet kivá* lóságai fogadták. Kádár János Gh. GheorghhM Dej kíséretében lépett a dísz« páholyba. A díszelőadáson megjelent közönség fergeteges tapssal üdvözölte a magyar j vendégeket. I A nagy tetszéssel fogadott magyar a díszelőa í adáson közreműködött művéé l székét. A küldöttség nevében | Kállai Gyula mondott köszö* ? netet a magas színvonalú mö* szavazás végeredményét szóm- tették Nasszer elnök arcképét. . sorért, majd virágkosarat nyujJ A "közép-keleti hírügynökség ftott át a műveseknek, tudósítójának jelentése szerint? • Kuatli szíriai köztársasági el- j Kádár János és a magyal# nők, amikor Damaszkuszban j az urna előtt megjelent, kije-] lentette: „Meg kell védelmez- j nünk arab köztársaságunkat] az imperialista összeesküvések- j kel szemben.” Damaszkuszból érkezett jelentések szerint a népszavazás ! előestéjén Szíria városaiban falvaiban mindenütt kifüggesz- j küldöttség többi tagja pénte* ken délután látogatást tett t% Román Népköztársaság M*é nisztertamácsának elnökségéül A vendégeket Gh. Gheorghiu* Dej-zsel és Chivu Stoicával az élen az állam és a párt w» zetői fogadták s baráti, igen szívélyes légkörben hosszasan elbeszélgettek a magyar nép küldötteivel*