Dunántúli Napló, 1958. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-14 / 11. szám

2

NAPLÓ

1958 JANUAR 14

Néhány gondolat a párt és a tömegek kapcsolatáról j

A román és magyar munkásmozgalom dicső hagyományaira emlékezve szeretnék néhány szót szólná a pért és a tömegek kapcsolatairól. Nem azért teszem ezt, hogy a régi szép idők fényében sütkérezzek, hanem azért, mert úgy vélem, hogy tanulságosak lesznek számunkra.

A harmincas évek elején a Zsil-völgyi Petrozsényban dolgoztam. Nagy iparvidék ez (több szenet termelt például, mint a mai Pécs és Komló együttvéve), több tízezer munkással és igen erős munkás- mozgalommal. Hatalmas

sztrájkok söpörtek végig, amelyeket géppuskatűz és más kegyetlen megtorlások követtek, akárcsak idehaza, Magyarországon.

Első találkozásom a kommunistákkal

Ilyen körülmények után elképzelhető, hogy feneketlenül gyűlöltem a kapitalista vállalkozókat és a csendőröket. De kommunista még nem voltam. Az első időkben rifem is voltak túl népszerűek előttem, mert a kormány és a jobboldali szociáldemokrácia kígyót* békát kiabált rájuk, s hatottak rám a rágalmak. Muntkásösz-' lőnöm mégis hozzájuk húzott. Pedig csak sejtettük, hogy kik is lehetnek azok a kommunisták, hiszen mély illegalitásban dolgoztak. De a „nagy vörös ünnepek” — tehát május 1, november 7 előtt —mindig letartóztatták Muzsik Péter kőművest, Striber Johann lakatost, Dobrics Viktor villanyszerelőt — s még néhányat — és kegyetlenül megverték őket. Néhány hét,múlva kiszabadultak, utána ^megin t börtönbe kerültek — így ment ez állandóan, összeszorított fogakkal dolgoztak ezek az emberek, hősiesen állták az állatias kínzásokat, de nem „köptek” a csendőröknek.

Egyébként tapasztalatlan ifjúmunkás vpltaXn 1931-ben. amikor a szakszervezetbe léptem. Most már tudom, hogy „szlndiikát“-unk (így hívtuk a szakszervezetet). jobboldali vezetés alatt állt. Marx tanainak a lényegét, a proletárdiktatúrát elvetette, s fzdg-vérig opportunista módon, forradalom nélküli békés belenövés- ról beszélt. Akkor azonban még hittem nekik, szorgalmasan járogattant a szindikátba, é.l.ie'eken át olvastam az általam marxistának vélt könyveket. így jött el az a nap, amit sohasem felejtek el;

meg nevettünk. De nem sokáig. A szakszervezet kerületi elnökét, a számunkra tekintélyes Girbován Simion-t kezdték „magasztalni” ilyeníéle- képpen; „...Ti még hisztek annak a Girbovánnak? .. . Hát azt gondoljátok, hogy kiáll az értetek? Majd bolond lesz! A társaságtól kap lakást és szenet, ha szól valamit az érdeketekben, akkor kidobják. A társaság fizetett embere ő, sőt, a szakszervezet is csak eszköz a kezükben, hogy becsaphassanak benneteket. i. Dehát én nem bánom, csak higgyetek neki!...”

Sokat mérgelődtünk a csúfondáros hang miatt, de nem tudtunk ellentmondani. A legközelebbi vezetőségi ülésen szóba is hoztam a dolgokat, mire azt válaszolták, hogy ez csak kommunista propaganda. Minket azonban nem lehetett leszerelni. Kommuniisla propaganda ide, kommunista propaganda oda — gondoltuk —, ez az Igazság.

Ettől kezdve szívesen mentem kuglizni, sőt biUiórdozmi, kirándulni, jártam családi estekre is, mert mindenhol ilyen eseteknek voltam a szemtanúja. Egyre többet aggodalmaskodtam a vezetőségi üléseken, egyre többször mondogatták, hogy ez megint kommunista propaganda. A végén azzal vádoltak bennünket, hogy mi a kommunisták előretolt emberei vagyunk.

Mi is kerüljünk közelebb egymáshoz!

Valóiban a kommunisták „előretolt” emberei voltunk. Ók kiálthatták be a nevünket, ők szavazhattak ránk először, stb. — anélkül, hogy tudtuk volna.

Azt hiszem, nem kell különösebben méltatnom, hogy mi a fenti történet tanulsága. A petrozsényi kommunistáik a kuglizéstól a természetjárásig minden álkaimat megragadtak arra, hogy a párt igazságát hirdessék. Nekünk ma százszor könnyebb — hiszen nem kell titkolnunk kilétünket —, miért ne követnénk hát a példájukat? Legyen nekünk is erős jellemvonásunk, hogy az emberek sűrűjében érezzük jól magunkat és semmi számunkra ártalmas dolgot ne hagyjunk szó nélkül, akkor nem lesz a tömegkapcsolatokkal baj.

Petrozsényben az öreg szakmunkások (köztük a kommunisták is) többször a vállunkra

csaptak és meghívtak bennün-X két hozzájuk, vagy a közeli i vendéglőbe. Leültünk egy po-1 hár sör mellé és elbeszélget-1 tünk. Megismertük egymás | örömét, gondját, baját, gyengé-1 jét és erényét, tehát mély em- ! béri kapcsolatok szövődtek kö- j zöttünik. Hasonlót tapasztaltam | később, 1945 után itt nálunk, j Vasason is, és amint a „Párt- g é!et"-ben olvastam, az egyik g Duna menti falu párlszerveze-X te is ilyen kezdeményezést telt. | Függönyt, dominót, asztalién-1 töt, sakkot és más egyebeket | szerzett, barátságossá, ottho-j nossá, azaz kissé klub jellegű-1 vé tette a párthelyíséget. Két X legyet ütött ezzel egy csápás-1 ra: 1. a párttagok jobban meg- ♦ ismerték egymást, 2. a sakko- g zás, dominózás vagy újságolva-1 sás kedvéért betérő pártonkí-f vüliekkel elbeszélgettek. Saj- ♦ nos, ennek a kezdeményezés-1 nek nagyon csekély vissz-1 hangja támadt nálunk Bara-| atyában, pedig nagyon meg-g érné.

Vitatkozzunk !

t

♦

Nem arra gondolok, hogy * hazamenetel után este, vagy ♦ vasárnap visszaballagunk az. g üzemi párthelyiségbe, mert ez x nehézkes lenne. A közeli terű-; leti pártszervezetekbe azonban X eljárhatnánk és segíthetnénk í az elv társaknak ilyen klubszo- : ba-félók kialakításában. Eset-í leg városi szinten is megte-t hetnénk ezt, például a szak-J szervezetek megyei tanácsa- j nak egyik — vasárnap délután x — üresen tátongó termében f vagy szobájában. Hamgsúlyo- ♦ zom, nem az elkülönülés cél- X iából, hanem ellenkezőleg, j Meghívnánk jóbarátainkat, is-1 merőseinket — s szabad lenne X a bejárás minden jóakaralú X embernek meghívás nélkül is. x Időnként a megye és a város | vezetői Is ellátogathatnának | közénk egy kis baráti beszél- X getésre. X

Nem tudom, mft szólnak : ♦ cikkhez az elvtársa-k. Azt hi- X szem, vitatkozni kellene róla | a lap hasábjain, többet kelle-1 ne beszélnünk a tömegkapcső- X latok általaim nem említett X más, fontos eszközeiről is. Szól-1 junk hozzá! Igyekezzünk, hogy* ismét olyan légkör legyen nó- X lünk, mint 1945-ben volt! Ak-X kor, ha találkoztunk egymás-f sál, szinte ez volt a köszönte-X sünk: „Hová mész?” — „A X pártba”. „Hol voltál?" — „A X pántban”* |

Petka Miklós, g

a DÉDÁSZ dolgozóit X

Mindenhol agitállak

Szakszervezeti választást tartottunk. Egyszercsak bekiáltotta valaki a „Petca Ni- cölae” ’nevet és még több, hozzám hasonló gondolkodású ifjúmunkás nevét. Nyolc—tíz kéz emelkedett a magasba — mintha csak előre megbeszélték volna, amelyet kézerdő követett, mintha mágneses erő parancsolná. Tehát vezetőségi tagok lettünk. Álmélkodtunk, mert fiatalok voltunk hozzá, máskor inkább az idősebbeket választották meg.

Teltek, múltak a hetek. Az egyik vezetőségi ülésen elhatároztuk, hogy kuglicsapatokat szervezünk. Bár nem kedveltem nagyon a tekét, mégis engem bíztak meg vele. Nekiálltam — és nagyon könnyen ment! 2 férfi és 1 női csapat verbuválódott össze hamarosan, mintha csak valami titokzatos erő küldte volna az emberek egy részét.

Amikor a kugliversenyek megkezdődtek, ismét találkoztam ezzel a láthatatlan, titokzatos erővel. Nem is lehetett: igazából kugliversenyről beszélni. mert a felét elpolitizál- : tűk. Mintha csak kiprovokál-' ták volna, szenvedélyes, véget nem érő viták zajlottak le. —: „Liberális vagy?" —^kérdezte ut. egyik kuglizó a társától. —' Jó, csak legyél az komám.: menj, ragaszd a plakátjaikat, fesd Jelszavaikat az utcára, a nagyhasú vezérigazgató majd kitüntet azzal, hogy lepöki!"

A liberális munkás mérgelődött, szégyenlösködött, mi

A barátom levele 1968 je« ' nuár 11-én kelt is azt írta,

: hogy 14-én érkezik a Buda- pestről reggel nyolckor induló ■ gyorssal. Ha ez így van, ak- : kor pontosan tizenkettőre itt ; lesz.

Sietek az állomásra.

— Bejött már a pesti gyors? — kérdem az ügyeletes vasutastól, mire az órájára néz.

— Két és jél perc múlva itt lesz.

Mellettem egy idősebb ember csodálkozva ingatja a fejét. A vasutas kissé ingerülten veti oda a szót: „Ma már nem késnek a vonatok! Az csak volt, valamikor 58-ban!"

A vonat pontos, barátom a régi, ölel. csókol és azzal kezdi, hogy nagyon kíváncsi már városunkra. Éppen tíz esztendeje, hogy utoljára látta.

Már az állomás előtt meglepődik.

— Mit csodálkozol? Ez itt az új Lenin tér. Kiszélesítették és parkosították. Körforgalom van és nem kell ugrálni a kocsik előtt, mert nem tudod, hogy melyik merre akar menni ■

— És az a füstös kiskocsma, a sarokról? Hová lett?

— Lebontották. Helyette épült ez a hatemeletes szálloda és étterem.. Ha akarod, mindjárt rendelek Is szobát a fzámodra...

...Ez gyorsan ment — mondja barátom, amikor aHg tíz perc alatt elintéztem a szállodát. Ja. most már nem kell leidre rendelni, ez a hate mélaT í Z

tes kolosszus kielégíti az Igényeket, természetesen a többi szállodával közösen.

— Tyhü! Az áldóját!

— Na, mi lelt?

— Hallod, mintha csak Pesten lennénk. Nézd, hogy jön az az iker stuka.

Most látom csak, hogy a barátom a közeledő villamosra céloz, öröm is nézni, amint a széles Szabadság út két oldalán végigsuhannak a gyors járású stuka-kocsik. A kalauz már nem járkál, hogy •.. „kérem a jegyeket megváltani hanem az ajtónál ül és ott ad jegyet a felszállóknak. Hogy gyözi-e? Hát miért ne győzné. Ha valaki lemarad, vem tolakodik, mert húsz másodperc múlva jön a másik süvítő-vlj- jogó kocsi.

— Most jut eszembe — kezdi újra Pista — hogy beadom a ruhámat a Patyolatba. Ott ron még az utca elején?

— Mit képzelsz? A rdros közepén pöfékelő üzemi Kint kapott helyet. A régit meg le bontották, ott fut végig a fí-os müút. De mindjárt ott leszünk és megláthatod.

A múlt Pista és nem tudott szóhoz jutni. A Patyolat helyén hosszú kocsisor futott jobbra meg balra. A sarkon villanyrendőr és tilalmat jelző tábla, mert főútvonal.

r—Menjünk, «ctjia rajta.

Miért csak a belvárosban?

Nemrég olvastam a „Dunántúli Naplóban”, hogy a Pécsi Vendéglátó Vállalat milyen üzlethálózat fejlesztési tervekkel foglalkozik. Tervbevette, hogy a Kosutli Lajos utcában megszünteti a Tacskó Mackót, ennek helyiséget átadja a Hainan Kató KTSZ-nek. Ugyanakkor a Kossuth Lajos utcai italboltját átalakíttatja, illetve a Hainan Kató KTSZ üzlethelyiségével bőviti. Ezzel megszünteti az italbolt „talponálló” Jelleget — ami Igen helyes — és a megnagyobbított helyiséget kisvendéglővé alakítja majd át.

Helyesnek tartom azt. hogy a Pécsi Vendéglátó Vállalat egyre több kisvendéglőt nyit. Az viszont helytelen, hogy erre főleg a belvárosban törekszik és nem a külvárosokban.

Még érthetetlenebb, hogy miért nyit kisvendéglőt olyan helyen, ahol közvetlen közelében. nagy beruházással már készül étterem. A Vendéglátó Vállalat tervbe vett kisvendéglője húsz méterre lenne a Dél-Dunántúli üzcmélelme- zési Vállalat Kazinczy utcai éttermétől, amelyet körülbelül 200 000 forintos beruházási költséggel most alakítanak át. Körülbelül február elején nyílik meg és Pécs egyik legkorszerűbben felszerelt vendéglője, illetve étterme lesz.

Hát akkor miért van szükség arra. hogy közvetlen közelében a Pécsi Vendéglátó Vállalat is hatalmas összegeket fektessen be egy kisvendéglőre, illetve az Italbolt átalakítására? Véleményem szerint sokkal helyesebb lenne, ha olyan helyen nyitna kisvendéglőt, ahol a közelben egyáltalán nincsen közétkeztetés, vagy vendéglői kiszolgálás. Ilyen hely többek között a budai II. városrész, kertváros.

DERY IVAN

99

Az a zűr

${

Kapiska Jenő becsületesen dolgozott. Sőt derekasan. Nem is volt vele semmi baj. míg felettese észre nem vette. De észrevette, mert Felettesnek (legyen ez a neve) jó szeme volt. Még ez sem lett volna baj, de illetékes szerv Illetékes előadójának (nevezzük Illetékesnek) megfelelő ember kellett megfelelő helyre.

Illetékes tehát kitelefonált Felettesnek.

— Kérlek, kedves Felettes, nem lenne ott nálad egy megfelelő ember?

— Megfelelő? — töprengett Felettes. — Várj csak, azt hiszem van. Itt lenne ez a Kapiska.

— Kapiska? Hm. Köszönöm. Megnézzük — mondta Illetékes és letette a kagylót

Felettes tűnődve forgatta még egy ideig az elnémult kagylót.

— Kapiskát eszerint kiemelik — gondolta, s rögtön szinte gépiesen kombinálni kezdett. Kapiska helyére kell valaki. Nyomban unokaöcs- csének a sógora jutott eszébe, aki eddig Kapiska beosztottja volt. Aztán annak a helyére is kell valaki.::

Ezek után pedig az történt, hogy nem történt semmi. Pedig Felettes már szépen eltervezte, hogy Kapiska helyére kerül az unokaöccs sógora, annak a helyére a Nelllke fivére.. s Csodálkozott és türelmetlen kíváncsiság birizgálta. De hát Illetékest nem sürgetheti...

Egy szép napon találkozott vele. Illetékes kezet nyújtott, sőt barátságosan el is beszélgetett Felettessel, aki nagyon örült, hogy aznap éppen elolvasta azt az Algériáról szóló cikkecskét és nem, maradt szégyenben. Ezen felbátorodva meg merte kérdezni:

— Izé .;; említetted egyszer, hogy ez a Kapiska ... hogy kellene nektek.

— A, a Kapiska — mondta Illetékes, összeharapta a szá(íratják a nádat a Dráva mentán

November közepén megkezdődött a nád aratása a Dráva mentén is. Mintegy húsz nagy tó terül el itt: egykori folyómedrek, holtágak. A több mint ezer holdnyi vízterületen általában hatvan ember aratja a nádat az úgynevezett „koszéi-”

kaszákkal. Mivel alacsony a vízállás, egyszerűen gumicsizmákban járják a nádasokat. Eddig 35 ezer kéve nádat vágtáik le. Úgy számítják, hogy február végéig összesen 110 ezer kévényi nád ikerül kasza aló.

A learatott nádat a Dráva mentéről a közeli Siklósra szállítják, ahol a Faipari Vállalat feldolgozza azt. Naponta 320—350 négyzet- méternyi deszka- pótló nádpallót készítenek itt kislakás-építkezések céljára. Az Idén különösen szép nád termett a Dráva menti tavakban, magassága egyes helyeken eléri a négy-öt métert. és jó a minősége Is.

Ját és gondredók vonultak « homlokára — nem, most már nem érdekes. Mást tettünk oda.

Látta, hogy Felettes cső* dálkozik, ezért úgy éreztet hogy még valami indokolás-i félét kellerte mondani.

— Meg aztán tudod. —* folytatta még sötélebbre ráncolt homlokkal annak á Kapiskának volt az a zűrje.Nem mondott többet, csak sokatjelentően felhúzta bal szemöldökét.

Felettes egészen megzavar rodott. Ki hitte volna erről a Kapiskáról? — gondolta. Aztán eszébe jutott, hogy hiszen ő javasolta és ezt még valaki valahol felróhatja neki.

— Hát igen — nyögte —* hát igen..,

örült, hogy Illetékes végre kezetnyújtott és barátságos mosollyal távozik. Visszatérve szobájába, hívta Kapiskát.

— Mondja csak — kérdezte — csinált maga valamit ötvenhatban?

— Én? — nyílt kerekre Kapiska szeme. — Én? Semmit. Azaz dolgoztam. Mint most is...

— És előbb? Úgy ötvenkettő, ötvenháromban?

Kapiska elgondolkodott. Ugyan mit is csinálhatott? De nem jutott eszébe semmi.

— Jó — mondta Felettes hanyag szórakozottsággal — jó, hát akkor köszönöm, elmehet.

Hosszan nézett utána és arra. gondolt, lám, hogy csalódik az ember. Ez a Kapiska sem őszinte. Milyen sokáig gondolkodott.. t

Az unokaöccs sógora dühösen vette tudomásul, hogy azért nem léphet elő, mert Kapiska. akinek „az a zűrje” volt, útjában áll.

Egy hét múltán az egész vállalat sandán nézte Kapiskát, mert„valami zűrje volt”, sokan azt is tudták, hogy Felettes azért beszélt vele a múltkor négyszemközt két óra hosszat.

Kapiska furcsa változást érzett, maga körül. Aki eddig mély főhajtással szokta köszönteni, most csak biccentett. Aki eddig boldog örömmel fogadta el a cigarettáját, most köhögőrohamokat kapott, tüdő- és szívbántalmak- ról panaszkodott, ha kínálta. Aki eddig két marokkal nyűit a keze után, most csak ujjhegyét nyújtotta. Egy hónap múltán leváltották.

Hiába, Kapiskának „zűrje volt" és ezt nehezebb megbocsátani. mintha elkövetett volna valamit.

(Mész—)

EV

Elindultunk. Igazi főútvonal ez. Alig van vezeték a magasban. csak a neonfényhez szükséges tartóoszlopokkal találkozunk. A többit levitték a föld alá. így a fásítás is könnyebb. Hatalmas, gesztenyefák mellett fiatal csemeték várják a tavaszt. Az út is érdekesen három részre osztott. Legszélről haladnak a járókelők. Aztán zöld sáv következik. Ide ültetik tavasszal a házmesterek és a virágot kedvelő lakók a dáliát. beguniát. muskátlit, ját- s-intot. Aztán jön az úttest. Közepén ugyancsak vékony zöldsáv. így választják el a jobbra és balrahajtókat és csökken a baleset is.

Csupa panell és újvonalú, háromemeletes épület között haladunk. Megváltozott a beépítési terv is. Már nem zsúfolják össze az épületeket egymás mellé, hanem hézagosait építik be az utcákat és sok parkot, árnyat nyújtó helyet képeznek.

A Deák utcára is alig ismerni rá — ezt a barátom mondja. El is hiszem. Hiszen a Rákóczi úti részen egy hatalmas irodaház emelkedik. Itt vannak a különféle vállalatok, nem veszik többé cl a lakóházakat- A Majláth utca sarkán éppen új filmet hirdet a „Rakéta“ mozi. Szemben az irodaházzal nyolcvan személyes óvoda, de nemcsak itt, hanem a város csaknem valamennyi utcáján van napközivel egybeépítve.

Kiérünk a Bajcsy Zsilinszky útra.

— A MEZOKER? Itt volt valamikor.

— Volt.., most új helyet kapott. Látod azt a hatemeletes irodaházat? Azt építették a kis, rozoga épületek helyére.

Amint átmegyünk a túloldalra barátom meghökken.

— Itt utcák voltak valamikor, kis mellékutcák?

— Csak voltak. Beépítenék. Ott távolabb, de gyere, mert innen nem látni, a Rózsa Ferenc utca sorkán van az új Vásárcsarnok. Akkora, mint egy budapesti rokona. Mit akarsz venni? Van déllgyü- mölcs-részleg. baromfi-osztály, vagy amit akarsz•

Visszakanyarodunk a Rákóczi útra és már csak úgy futtában magyarázom, hogy valamikor itt volt a kitérő. Most háromemeletes épülettömb tölti be az egész utcafrontot. Felmegyünk a. Kórház térre. Barátom előkapja Zorklj 8d gépét és jobbra-balra fényképez.

— Mit csinálsz?

— Na, hallod. Hűen Jó rálátást még sohasem, biztosítottak a klinikára és a minaretre. Hát ez »egyszerű.

<— Bizony nagyszerű, A teret kiszélesítették. Parkosították és itt is alkalmazták, az anyagira bevált körforgalmat. A sarki gyógyszertár is elkerüli innen. Beljebb egy hatalmas emeletes, modern épület. Kívülről senki sem gondolná, hogy belül a múlt gazdag emlékeinek tára, — múzeum.

Felszállunk egy stukára és elmegyünk a Petőfi utcáig. Barátom megint csak csodálkozik, hogy milyen széles és rendezett lett ez a Doktor Sándor utca. Amint lemegyünk a Kolozsvári utcához, szűnni nem akar lelkesedése. „Ez igen! Es igen!’1 — hajtogatja egymásután.

tehet is itt csodálkozni. Hatalmas. félkörben épült modem házak soraltoznak egymás mellett. A földszinten korszerű áruházak, olyanok, mint a belvárosban. A Közgazda sági Technikum sem csúfsága már a környéknek. Bevakolták és úgy fest új ruhájában, mint egy palota.

Újra kint vagyunk az állomáson, de ideje is. Elfáradtunk és mára elég is volt a városnézésből. Ügy egyezünk meg, hogy holnap folytatjuk, mégpedig felülünk az állomásról induló villamosra. Ez végigmegy a Mártírok útján, az ,.Uránváras" főutcáján és a szigeti vámnál van a végállomása.

— Tehát, a holnapi viszontlátásra!

GALDONYI BÉLA