Dunántúli Napló, 1957. november (14. évfolyam, 257-282. szám)
1957-11-21 / 274. szám
1*31 NOVEMBER H Gondolatok az őszi tárlaton Esemény számba ................... ......és iniBl ár hozzátartozik a pécsi őszhöz az őszi tárlat, melyet hetedik alkalommal rendezett meg a járási tanács közgyűlési termében a Baranya megyei képzőművészek munkacsoportja. A tárlaton ötvenöt képzőművész közel másfélszáz alkotása látható. E két szám azt mutatja, hogy megyénk festői, szobrászai nagy érdeklődést tanúsítanak a tárlat iránt, másrészt jól sáfárkodtak idejükkel az elmúlt esztendőben, hogy megfelelően vehessenek részt a nagy, reprezentatív bemutatkozón. örvendetes ez, mert azt is mutatja, hogy valamennyien éltek az alkotás lehetőségeivel, nem vonultak vissza bűvös elefántcsont- toronyba és tehetségükhöz mérten szolgálni óhajtják né- t pünk egyre növekvő esztétikai igényének kielégítését a képzőművészet terén. Ezt minden esetre pozitívumként kell elkönyvelnünk, Emellett szintén pozitív jelenség, hogy festőink az eddiginél nagyobb érdeklődéssel fordulnak az ember “felé; emberábrázolási igényük megnőtt. Egy másik Örvendetes tény fiatal szobrászaink jelentkezése és nagyszámú szobrászati alkotásuk bemutatása; A kiállított művek közül kettővel külön óhajtok foglalkozni, mert témájuknál, eszmei mondanivalójuknál fogva külön helyet foglalnak el a kiállított alkotások között. Az egyik Molnár Imre piros könyv volt a zsebében’’ című, nagyméretű olajkompozíciója, mely képi fogyatékosságai ellenére is megdöbbentő erővel, drámai módon leplezi le az ellenforradalom borzalmait, embertelen kegyetlenségét és memen tóként figyelmeztet népünk, állami életünk egy tragikus korszakára, és figyelmeztet arra, hogy ennek soha többé nem szabad előfordulnia. Ez a nagyhatású alkotás — a maga nemében egyedülálló az egész kiállításon — a művész hitvallása is, harcos kiállás a társadalmunk, a szocializmus mellett, melynek előbbrejutását művészetével szolgálni akarja, örömmel látjuk Molnár Imre jelentkezését és várjuk további alkotásait, melyeik — hisszük — ugyanilyen meggyőző erővel szolgálják a pártos művészetet és példát mutatnak képzőművészeinknek a témaválasztásban. Battancs Gábor „Honvágy“ című pasztellképe a másik, melyet második helyen említek. A kép egyéni élményből fakadt A fiatal művész azok közé tartozik, akik a múlt év tragikus eseményei következtében vándorbotot vettek a kezükbe és elhagyták hazájukat. Battancs Gábor is itthagyta családját, állását, hazáját. Néhány hónapi keserves tapasztalat után visszatért és a magával hozott megrázó élményt képpé formálta. A kép őszinte s bár inkább illusztráció jellegű. meggyőző erejű alkotás. Ez az oka annak, hogy közönség- sikere van. A másik ok: olyan élő. társadalmunkat közvetve foglalkoztató problémát ábrázol, mely ma — éppen az elmúlt évi tragikus események következtében — társadalmunkat 'foglalkoztatja, hiszen a százötvenezer magyarnak, akik hontalanná váltak, sok százezer hozzátartozója él a hazában. Battancs Gábor első ízben mutatkozott be ilyen igényes tárlati keretek között, bemutatkozása sikeres, tehetséges fiatal művész, akinek azonoan még nagyon sokat kell tanulnia, ha mindazt az ígéretet be akarja váltani, amire ez a most nyt'vőnosság elé került ilzo- tása kötelezi. A hiAI Uns egyik legfes- tőibb és legsokarcmása. A köp két egyéniséget tükröz; az egyik az alkotó egyénisége, a másik a modell egyénisége és éppen a kettő Ennyit az alhotókrót és alkotásokról. Befejezésül még néhány mondatot azok- szerencsés aránya adja meg az - ról, akik ezen a kiállításon dalúbb művésze Soltra Eleér. Különösen két arcképe, <apoli bácsi” és „Simon Béla stő” jelent nagy előrelépést kotó tevékenységében. Az őző sötét színeivel, megvilla- 5 fényeivel és ami annyira illefm.« e festményre, benső- iges hangulatával közel hoz- i a szemlélőhöz a nemrég előnyt nagy faragó giestert a íaga szerény, egyszerű emberi livoltában és művészi nagysá- Éhan. „Simn - Béla festő” altra Elemér eddig legjobb értékét ennek a fejlődésében jelentős állomást képviselő alkotásnak. A már ismert, kiállító művészek között egy új, fiatal, kiállításokon még alig szerepelt festő bontogatja nagyon eredményesen szárnyait: Tarai Teréz. Különösen arcképei tükrözik tehetségét, éles karakterérzékét Előzőleg látott alkotásaihoz viszonyítva sokat színesedett, világosodott ami javára válik és hozzásegíti ahhoz, hogy egykori mesterei, vágj’' mestere immár modorosán alkalmazott színkultúrájától megszabaduljon. Különösen „Tanulmányfej” és „Nővérem” arcképei igazolják fejlődését. Bizse János, a Pécs környéki tájék és pécsi utcák festője, tájképekkel szerepel. „Őszi dombok” és „Mécs okai ja” színben finoman, sok érzéssel fogalmazott; képek, de nem nyújtanak újat az eddigiekkel szemben. Gádor Emil most a világos színek, átnj’alartok periódusában él. Festményei derűsek, könnyedek. Különösen a „Pécsi utca” szemlélteti Gádor új útjait Gazdag anyagot mutat be Buday Lajos, festményei azonban inkább színes feljegyzések, melyek magukban hordják a nagj’alkotások ígéretét. Kelle Sándor két aiako6 kompozíciója, a „Munkába indulnak” már előző kiállításról ismert, „Csend'1 című festményében hangulatosan mutatja meg lírai vonásainak erősségét Erdőst András öt nagyobb méretű olajképpel szerepel a tárlaton. Az elmúlt évben megszínesedett, képei mozgalmassá váltak. Örömmel látom a kiállítók között Einer Lajost, aki hosszú időn át „hallgatott”. Különösen „Deák utcai építkezési’ című képe mutatja, hogy az elmúlt években is fejlődött. Kevés a hely ahhoz, hogy mindenkiről írjak és minden alkotást felsoroljak. Néhány eddig nem szerepelt, vagy nyilvánosságot alig kapott festő nevét jegyzem fel. Ezek: Kozáry Piroska, Erdős János, Bcrray Ákos, Hné Arató Piroska, Kardos István, Tillai Ernő, Kis Tibor, Hubo L. Sándor, Gács Ernő, Hormay Tibor, dr. Benkő László és még rajtuk kívül sokan, eddig.ismeretleniek, vágj’ alig ismertek, fiatalok és idősebbek, akik jól szerepelnek a tárlaton és reméljük, hogy néhánj' év múlva felsorakoznak az élgárdához és ezután minden közös, nagy kiállításon találkozunk velük. A karikatúrát egyedül Bez- zegh Zoltán képviseli. Az elmúlt években sokat egjnszerű- södöt-t és sokat mélyült egyedülálló művészete. A rajzi játékosság bűvkörét legj’őzve, közelebb jutott a karikatúra lényegéhez s a humor' mellett a jellegzetest kiemelő rajzai, karikatúrái mély emberismeretéről tesznek tanúságot. A négy kis, méreteiben igénytelen rajza a grafikai anyag legigényesebb alkotásai közé tartozik. A szobrászok közül a fia====== tál, nemrégen Pécsre került Fekete János „Pásztor” szobra, méretei ellenére a „nagy” alkotások közé tartozik és nagy ígéretet rejt magában. Török János kevésbé robusztus egyéniség, de tehetségben nem marad el Fekete mögött, „Halászfiú”, „Pihenő” és „Kati” szobrai kis méretük ellenére is megkapó és figyelmet érdemlő alkotások. Sinkó András a „Bölény” szobrának egy változatát állította ki. Jellegzetesen Sinkó- szobo*; monumentális, erőteljes alkotás. Szinte úgy érzi az ember ezt a szobrot nézve, hogy ez tükrözi igazán Sinkó egyéniségét és nem a kisplasztika, melynek szeretet« akadályozta meg abban, hogy a monumentális szobrászat felé törjön. nincsenek jelen, vágj’ nincsenek méltóképpen képviselve. A mi kedves öregjeink ők és kérem, bocsássanak meg az „öreg” jelzőért, a tudásukra, élettapasztalatukra, gazdag életükre értem és nem korukra. Égj- művész korban soha sem lehet öreg, hiszen az, akinek lelkében zsonganak a színek, formák, a vonalak, akikben nem lohad az alkotás tüze, az mindig fiatal mairad. Nikelszky Géza, Klug György, Gebauer Ernő és Horváth József ők. Nikelszky Gésa bácsinak mindössze egy festménj’ót engedte át a zsűri. Klug György, Gebauer Ernő és Horváth Józsefnek egyetlen alkotását sem. Ezzel én nem értek egyet, sőt azzal sem, hogy zsűri elé kerülnek azoknak az idős és tiszteletreméltó művészeknek az alkotásai, okik egy élet — és hozzá kell tennem még, alkotásokban gazdag élet — munkásságával bi- zonj-ították be művészi elhivatottságukat és akik évtizedeken át országos kiállításokon szelepeitek alkotásaikkal. Ezeket a művészeket a jövőben minden közös kiállitáson fel kell menteni a zsűrizés alól. Ha becsüljük őket, és merem remélind, hogy becsüljük, akkor nem lehet valakit, aki egy életen át becsülettel szolgálta népét és egy életet áldozott a művészetre, talonba rakni (bocsánat a kifejezésért) — nem lehet félrelökni őket, nem lehet eldobni őket. Nem, mert emberek, művészek, még akkor is, ha reszket a kezük, mely ás ecsetet kormányozza. keserűvé tette számukra ezt a kiállítást és jogosan tette azzá. Vi- gydzzunk, hogy a jövőben hasonló eset ne forduljon elő! Én örömmel üdvözlöm a fiatalokat, várom őket és a tőlem telhető erővel segítem őket számybomtásukban, amíg írásommal szolgálom a képzőművészet, a társadalom ügyét, de úgy* érzem, nagyon sokat» egyetértenek velem abban, hogy az idős művészeknek ott van a helyük a fiatalok mellett még akkor is, ha az alkotó erő már gyengébb, mint húsz—huszonöt évvel ezelőtt. Én még ezt sem merném állítani. WeiHMItlIllll A Mecsekművéssegyüttes ünnepi műsora A Pécs város Művelődési Háza fennállásának 5 éves jubileuma alkalmából rendezett ünnepi heteit műsorában november 19-én szerepelt a Mecsek népi tánc-együttes. — A nyári, ssábadtéri előadás Óta csak Mohácson lépett fel, ahol nagy sikert aratott. Most budapesti vendégszereplésre készül. Az együttes alakulása óta olyan változáson fejlődésen ment át, amely előre jelzi tovább' útját. A hangulatos, színes, ötletes táncok, mint a Lányok a tópárton, Kalotaszegi legényéé, Székély hármas. Kecskejáték, — szinte- elfelejtetik a nézővel, hogy öntevékeny együttest iát, s a táncosak munka után, a népi tánc iránti szeretetböl tanulnak, dolgosnak. Nem lenne helyes, ha hivatásos együttesekkel hasonlítanánk össze á Mecsek-együttest, annyit azonban meg kell mondani, hogy dicséret és elismerés illeti azt a törekvést, hogy művészit, a nagy együttesekéhez hasonló, jól kidolgozott koreográfiával, a népi hagyományokhoz való ragaszkodással összeállított komoly táncjátékokat mutatnak be. Uj szín volt az együttes előadásában Dörömbölő Géza népi zenekara, amelynek tagjai csaknem önálló estét ádtak, s Dihi&ii: „Pacsirta” című müvének előadásával különösen kivívták a közönség elismerését. .4 zenekar a táncosok lába alá játszik s a megfelelő ritmus intonálásáttal, a dallamok népi ízének hangsúlyozásával nagyban hozzájárul az előadás színvonalának emeléséhez. Szakértő szem bizonyára észrevette, hogy sok még a felesleges mozdulat, s különösen a táncások keze nem „él” tninden esetben. — egyesek szinte nem tudnak mit kezdeni a lécükkel — a „Baranyai délszláv táncok”-™ még sok a csiszólniváló, az előadás finomsága, könnyedsége is hagy kivátinibalói maga után, s a zenekarból nagyon hiányzik a klarinét. Az együttes fejlődésének útja azonban világos. Az aranyat érő anyag megvan, kése, csak csiszolni, cizellálni kell. A részletekbe mélyéivé bármilyen hibát említenénk. -gy sem ólyan, amelyet ne lehetne kijavítani Az előadás az eddigiek közül a legjobban sikerült s reméljük, hogy a budapesti szereplés öregbíteni fogja az együttes hírnevét. Az apaállatokkal is törődjenek a legeltetési bizottságok! A megye területén minden járásban most tartják az évi apaállatvizágál atokat, A szak- bizottságok tagjai: járási fő- éUattemyésztők, járási vagy községi állatorvosok és az illetékes községi gazdasági fel- ügj-elők, minden községben megvizsgálják a köztenj’ész- tésben lévő apaállatokat (bika, kan, kos), azok tenj’észértókét, gondozási, takarmányozási és elhelyezési helyzetét. Ezzel együtt felülvizsgálják a helyi egeitetési bizottságok munkár ját, akik felelnek a magas iron megvásárolt apaálla tokért. Előbbi éveinkben az ismeretlen származású apaállatok elkerültük a köztenyésztésből. Elért ült. hogy ez évben már mindenütt ismert származású, származási lappal ellátott apaállatok vannak. Szükségképpen egész évben selejteztünk. Nem a központ hibájából. Az a megállapításunk, hogy a legeltetési bizottságok nemtörődömsége idézi elő a legtöbb bajt, s ebből következik értékes apaállatok selejtezése. Nem ellenőrzik az etetést, gondozást, a j ártatást és nem sok helyütt biztosítják az apaállatok részére a takarmányt. Az, állandóan istállóban tartott körmözetlen állat megsántul és elvadul, a rosszul tartott állatok teljesítőképessége csökken. Ebből adódik az, hogy alig két év után vadság, vagy fedezőképtelenség miatt ki kell selejtezni az egyébként értékes bikákat, holott jó gondozás, takarmányozás mellett 8—10 évig is használhatók lennének. A tettén méty nem uott 21 A Lottó központban nyilvántartják, melyik számot hányszor húztak kj eddig. Az élen a 26-os halad, melyet már hatszor kihúztak. Ötször szerepelt az eddigi húzásokon az 1, 19, 24, 26, 46, 71 és 73. Ezenkívül njrolc számot négy alkalommal vettek ki a szerencsekerékből. Ugyanakkor nyolc számot nem húztak ki. Ezek: 6, 10, 21, 28, 29, 31, 41 és 84. S bármennyire Bzólásmondás a szerencsejátékban, hogy huszonegy nyert! Itt még „érintetlen“ a 21-es szám. Tanulságos példák... Mindenki ismeri a nyugati városrész építkezésén a Tóth elhelyező- és betonos brigádot és a Takács István kőműves- brigádot. Mindkét komplexbrigád már huzamosabb ideje igen jó eredményeket ér el. Náluk á legmagasabb az egy főre eső termelési érték, náluk a legkevesebb a selejt és náluk magasak a keresetek. A brigádok egyösszegű utalványozás alapján dolgoznak. A munkautalványokon megkapják azt is, hogy az elvégzett munkáért a hivatalos akkordárak szerint menynyi bért fizet a vállalat. Szó se róla, ez a rendszer igen ösztönző mindenki számára és Tóthé-knál is, Takácsék- ng is hajtja a brigádot az utalványokon szereplő forint összeg is. Mert hiszen elképzelhetetlen az, hogy ne akarjanak ők is mindig többet is többet keresni. Az egyösszegű utalványozás rendszeré azonban még nem magyarázza meg önmagában a két brigád jó teljesítményeit. A jó eredményekhez nem elég csupán az, hogy valaki többet akar keresni- Nem elég a pénz szeretete. A jó eredményekhez másra is szükség van. A munkát szeretni is kéÜ. Vagyis szív is kell a jó eredmények eléréséhez. _ . A Tóth- is ffgfcs-bftgiá tagjainak pedig van szh'ük a munkához, ami egészen egyszerű tényeken mutatkozik theg. Elmondják a munkavezetők, hogy őnáluk soha néni köt a ládákban éjszaka a cementes habarcs. Ilyesmi azért nem fordulhat elő, mert nem úgy dolgoznak, hogy amikor a fujás a munkaidő végét jelzi, ledobják a szerszámot és otthagynak csapot- papot, futnak haza. Nem. Atitiyi időt mindig ráhúznak, hogy kiürüljön a habarcsos- ládájuk. Persze, nem órákról, percekről van csák szó, nem is eget-földet rengető nagy dolog ez, de nagyon jellemző. Vagy nézzünk egy másik példát. Számtalanszor előfordult már a Takács-brigádban, hogy a kőművesek segítettek téglát rakni a segédmunkásoknak, amikor azok meg voltak szorulva és viszont — a segédmunkások is számtalan esetben teregették a habarcsot a kőműveseknek, ha engedte a maguk dolga. A Takács-brigád november 7-i felajánlása is tanulságos példája annak, menynyire szükséges d . szív is d munkához. November első napjaiban már biztos volt, hóm teljesítik a felajánlásukat és falegyenbe hozzák a JO/A épület harmadik emeletét. ha az idő is engedi. Az idő azonban megpróbált közbeszólni Em/ik nap megeredt az eső. Mit lehet ilyenkor tenni7 Elbújni - az eső elől, vagy ésőben falazni és bőrig ázni. Bármilyen kényelmes leit volna az első megoldás, Takácsék mégis a másodikat választották. Addig bújtak csak el, amíg elintézték, hogy a vizes ruháikat majd a raktárban megszáríthassák munka után. Novemberi esőben falaztak fenn a harmadik émeleten és pontosan teljesítették a felajánlásukat. A bumlizás az építkezéseken is eléggé elterjedt betegség. A Tóth-brigádban azonban eddig még nem fordult elő igazolatlan műszakmulasztás. Takácsé knál két új ember egyszer-kétsser megpróbált önkényes szabadnapot kivenni, de úgy látszik őket is jobb belátásra bírták a többiek, úgy mint ahogy Oláh Jánost. Oláh János arról volt híres, hogy minden héten kedden kezdte meg a munkát. Már-már mindenki természetesnek tartotEz évben 380 bikát selejtez-* tűk ki a legeltetési bizottságok, községi tanácsok gondatlansága következtében, Helyes gondozással és tartással a selejtezések számát le csökkenthetnénk mintegy óO százalékkal, ami a 16—18 00Ö forintos bika-ár, 3 000—3 500 forintos kan-ár és 1 500 forintos kos ár mellett 3,5—3 millió forint megtakarítást eredményezne népgazdaságunknak. Ha nem lennének olyan legeltetési bizottságok, mint az ózdfalusl, — ahol hónapokon keresztül rosszul gondozzák és takarmány ózzák az apaálla tokát — akkor az apaállat gazdálkodásunk örvendetes eredményhez vezetne. Dicséretre méltó a szentlőrinci és a hosz- szúhetényi legeltetési bizottság és annak apaállatgondozója, ahol kifogástalan az apaállatok elhelyezése, gondozása és takarmányozása. A kiselejtezés folytán az utánpótlást a megyében tenyésztett növendék tenyészállatokkal biztosítjuk, sőt még Idegen megyének is juttatunk mintegy 350 bikát a megyei 300 darabos szükségleten felül. A termelőszövetkezeteinkbe, jobb tenyésztő községekbe a minőségi ‘ követelményeké ek megfelelően jó minőségű apaállatokat juttatunk, hogy alap- feltételeiben biztosítsuk a megye állatállományának minőségi fejlesztését ift MÉSZÁROS KALMAN mb. főállattenyésztő. Közel MIM facsemetét öltéinek A Mecseki Erdőgazdaság ötmillió 700.000 facsemetét szed ki az ősz folyamán. Ebből mintegy kétmillió-nyolcszázezret újból kiültetnek saját területükön, többit pedig az állami vállalatok és községek vásárolják meg. Az Ütfenntartó Vállalat 134.000 csemetét ültet ki az ősz folyamán a kezelésében lévő közutak mentén. Díszcserjéket ültetnek a hatos műúton, fásítják a Szentlőrine—Nagye*ány, Szabadszentkirály—Baksa útvonalakat, valamint a számi, ta, hogy 8 hétfőn soha nem kisvaszari és több más bekötő brigádig került? Talá****• gse**tvijl pótolják ez re titok marad, hogy mit utak mentén lévő erdősávok mondtak neki Takácsék, de hiányos részeit és új’erdősdvotény az, hogy most már har módik hete nem hiányzott hétfőn reggel a munkából. Ezek után bizonyára min denki, megérti, hogy mibó fakadnak a Tóth- is Takács brigád jó eredményei ét mi bői erednek a kétezer forin ton felüli keresetek. Amit ők csinálnak, nem utánozhatat lan produkció. Mázok is meg tehetik ugyanazt, amit ők, csak szív kell hozzá. kát létesítenek Szekszárd és Mohács között. Bővítik a Mohács éa Pécsvárad közötti részen ésSi Bonyhád—szeksrrádi útvonalon az erdősávokat A pécsi vasútigargatósá :■ 40.000 csemetét ültet ki Pás: ben e vasútvonal mentén, rf;,~ ben pedig az olyan terfU>f;>ken. amelyek kihasználatlanul állnak, de a vasútigazgatósághoz tartoznak és fásításuk Idviina- tos.