Dunántúli Napló, 1957. november (14. évfolyam, 257-282. szám)

1957-11-09 / 264. szám

% N A P T, 0 1*57 NOVEMBER » Ä lottó nyerőszámai:! f, 4, 26, 46, 71| • A francia nemzet­gyűlés megszavazta a kétssásmilliárd i frankos kölcsönt | Párizs (MTI) A francia nem- j zetgyülés csütörtökön rövid ♦ vita után 375 szavazattal, 1501 ellenében megszavazta a kor-1 mänynak azt a törvényi avasl a-f tát, amelynek alapján a Fran-f cia Bank kétezázmüliórd frankos kölcsönt nyújt az ál­lamkincstárnak és egyidejűleg moratóriumot ad az egyik ko­rábbi kölcsön november köze­pén esedékes első ötvenmil- liárd frankos törlesztésére. t Ä : Hruscsov elvtárs beszédének visszhangja A mesterséges holdtól as űrhajósásig Szovjet vendégeink és magyar írók találkozása A szovjet konmánykukiött ség két tagja, V. P. Katajev író, a Szovjet írók Szövetsége elnökségének tagja ée T. M. Zujeva, az OSZSZSZK kultu­rális ügyeinek minisztere, pénteken délután az Irodalmi Tanács székházéban baráti be­szélgetést folytatott magyar írókkal. A vendégeket Bölöni György, Illés Béla, Fodor József, Jan- kovlch Ferenc, Kárpáti Aurél és Gereblyés László tájékoz­tatta irodalmi életünkről, az irodalmi sajtó munkájáról, terveiről. Washington. (MTI) Mint a Reuter jelenti, Dulle a ameri­kai külügyminiszter csütörtö­kön délután Washingtonból hosszabb hétvégi pihenőre az Ontario tóhoz utazott. Elutazása előtt a repülőtéren megkérdezték tőle, hogy mi a véleménye Hruscsovnak a ma­gas színvonalú értekezlet meg­tartójára tett javaslatáról. Dulles válaszában kijelentette: — Hruscsov megjegyzését nem úgy értelmezem, hogy az szükségképpen csúcsértekezle­tet jelent. Hruscsov azt mon­dotta, hogy hívjanak össze ma­gas színvonalú értekezletet a kommunista országok és a ka­pitalista országok képviselői­ből, hogy megvitassák a vitás nemzetközi kérdések békés és nem háború útján történő ren­dezésének lehetőségét. Ez je­lenthet is magas színvonalú értekezletet és szükségszerűen nem kell, hogy kormányfői ér- tekezletet jelentsen. Dulles a továbbiakban el­mondotta, most mindenek­előtt azzal van elfoglalva, hogy akcióprogramot állítson össze Eisenhower elnök számára, amelyet az elnök a NATO de­cemberben Párizsban tartandó tanácsülésén terjeszt majd be. A New York Times szer­kesztőségi cikkében írja: Hrus­csov magas színvonalú Kelet- Nyugat tanácskozás összehívá­sát javasolta abból a célból, hogy törvényen kívül helyez­zék a háborút, véget vessenek a fegyverkezési hajszának és megteremtsék a versenyen ala­puló békés együttélést. „Már most kijelenthetjük, hogy az újabb magas színvo­nalú tanácskozást üdvözölni kell" — jelenti ki a New York Times. Mint az AP tudósítója je­lenti, a jelenleg New York­ban tartózkodó Aneurin Bevan reményét fejezte ki, lrogy meg történnek az előkészületek a Hruscsov által javasolt magas színvonalú értekezlet egybe­ír (vására; Bonn. A nyugatnémet lapok nagy figyelmet szentelnek Hruscsov beszédének. Elisme­rik, hogy a szovjet onszág negyven esztendő alatt az élet minden területén óriási sike­reket ért el. A Frankfurter Allgemeine kijelenti: „Ne pró­bálja meg senki kisebbíteni Szovjc t-O roszország sikereit, amelyeket az egy főre jutó jövedelem megsokszorozásától kezdve a mesterséges hold felbocsátásáig aratott.“ A Frankfurter Rundschau hangsúlyozza: Negyven eszten­dő múltán a Szovjetunió a világ második ipari hatalma. Ez hallatlanul nagy eredmény. A nyugatnémet, sajtó figyel­mét Hruscsov beszédének kü­lönösen az a része keltette fel. amelyben, a nemzetközi fe­szültség enyhítését célzó ma­gas színvonalon tartandó ta­nácskozásokról van szó. Ez a javaslat a nagy nyugatnémet A Stsputnyik a világ érdeklődésének komlokterében politikád pártok helyeslésével találkozott. London. A lapok különösen hangsúlyozzák Hruscsovnak ♦ azt a kijelentését, hogy a Szovjetunió sóira nem gondolt és nem is gondol arra, hogy bárkit is megtámadjon, ha őt magát nem támadják meg. A legtöbb lap megemlékezik azokról az óriási sikerekről, amelyeket a Szovjetunió 40 esztendő alatt elért, Sole lap kiemeli Hruscsov­nak azt a javaslatát, hogy a szocialista és a kapitalista ál­lamok képviselői üljenek ösz- sze magas színvonalú tanács­kozásra. t Üj Delhi, A Hruscsov be-! szédben, a Legfelső Tanács ha- | tározatában foglalt javaslatok J nagy visszhangot keltettek az J indiai sajtóban is. Az Indian | Express a javaslatokat „újabb nagyjelentőségű akciónak“ ne­vezi. Megállapítja, hogy a szo­cializmus világjelenség, s ezért az együttélésen kívül nincs nrás válaszút. „Oroszor­szág most beszélhet a béké­ről, anélkül, hogy leért ségbe vonhatnák erejét’* — írja a lap. ^ Milyen üarekben dönt a minisztérium lakásügyi íőliaiosága? Az építésügyi minisztériumi lakás és kommunális politikai: főosztályának megalakulásával j magánfelek lakásügyi panasz- j szál a minisztériumhoz egyéni! ügy döntés végett csak abban] az esetben fordulhatnak, ha a< fővárosi vagy a megyei ügyész­ség óvásával a másodfokú la-j kásügyi hatóság nem ért egyet. EISENHOWER: A szovjet tudósok teljes elismerést érdemelnek 30 Washington (MTI): Mint a Reuter jelenti, Eisenhower el­nök csütörtökön este rádióban és televízión közvetített be­szédet intézett az amerikai néphez „A tudomány és a nemzeti biztonság" kérdésé­ről. Az elnök a két szovjet mesterséges hold felbocsátását „elsőrangú fontosságú1’ ese­ménynek nevezte, kijelentvén, hogy azok a tudósok, akik megvalósították, „teljes elis­merést érdemelnek.1’ Rámuta­tott arra, hogy meggyőződé­se szerint a Szovjetunió min­den bizonnyal megelőzte az Egyesült Államokat a rakéták és a mesterséges holdak terü­letén. Megnyugtatásul hozzá­tette azonban, hogy „a szabad világ együttes katonai ereje határozottan nagyobb, mint a kommunista országoké.’1 Kije­lentette azt is: Amerikában nagy hiányosság, hogy nem fordítottak elég gondot a tu­dományos oktatásra és nem biztosítottak kiemelkedő he­lyet a tudomány számára az ország életében. Pénteken a postakísérleti intézetnél három ízben fogták a második mester­séges hold rádióhullámait A postakísérleti intézetnél is minden rendelkezésre álló technikai lehetőséget felhasz­nálnak arra, hogy minél job­ban észleljék a mesterséges holdból érkező rádióhullámo­kat. Pénteken háromízben fogták fel a mesterséges hold rádióadását, mégpedig 4,25 órától 4,31 óráig, 6,10 órától 6,18 óráig és délután 13,22 órá­tól 13,26 óráig. A vételnél mo­dulációt nem tapasztaltak, a harmadik vétel gyengébb volt az előző kettőnél. A ferihegyi repülőtéren a rádióállomás ugyancsak fogta, a hold rádióadását, mégpedig1 13,24 árától 13,26 óráig. Az Egyesült Államok négy-öt évvel lemarad1 a Szovjetunió mögött a rakétafejlesztésben Washington (Reuter): Dr. Bgul Foote, a kutatási munká­latok irányításával megbízott amérityai hadügyi államtitkár csütörtökön kijelentette, hogy az Egyesült Államok négy-öt évvel lemaradt a Szovjetunió mögött a rakéta fejlesztés te­rén. „Nehéz lesz ezt pótolni’1 — tette hozzá. Foote szerint „teljes képte­lenség" az az állítás, hogy a fegyvernemek közötti versen­gés lassította az Egyesült Ál­lamok rakétafej lesztési prog­ramját. Éppen ellenkezőleg — mondotta —, ez a versengés gyorsította a fejlesztési prog­ramot; „Azért vagyunk az oroszok mögött, mert ők korábban kezdték a rakétafejlesztési1’ — jelentette ki Foote; NEWSWEEK: „A Szputnyik ijesztő politikai és katonai jelentőségű” London (MTI): A Newsweek írja vezércikkében: A Szovjetunió nagyon mes­sze megelőzte az Egyesült Ál­lamokat a jövő fegyvere dol­gában, amely nemsokára meg­változtatja vagy. már meg is változtatta a világ hatalmi egyensúlyát. Ez a második Szputnyik ijesztő politikai és katonai jelentőségű. A nyugati katonai szakértők kénytele­nek látni, hogy a Szovjetunió­nak interkontinentális rakéta­lövedéked vannak, vagy ha­marosan lesznek. Ez gyökere­sen megváltoztatja az Egye­sült Államok „súlyos megtor­lásokon’1 alapuló politikáját, amelynek egyetlen eszköze (-z amerikai hosezútávú bomba­vetőrepülőgép), most elavuló­ban van, vagy már elavult. Az Egyesült Államokra nézve a Szputnyik legsúlyosabb kö­vetkezménye a Szovjetunió katonai hatalmának óriási nö­vekedése; SANDYS, angol hon védelmi miniszter: A szovjet műbolygók korlát­lan bámulatunkat érdemlik ki London (MTI): Sandys, an­gol honvédelmi miniszter a következőket mondotta az a’.- sóház felirati vitájában: Ostoba önámítás netovább­ja lenne lekicsinyleni azt a valóban nagyszerű teljesít­ményt, amelyet a két szovjet műbolygó felbocsátása jelent és ami korlátlan bámulatun­kat és dicséretünket érdemli ki; Az oroszok azt mondták a világnak, hogy műholdjuk cél­ja kizárólag tudományos és békés természetű. Ez bizonyá­ra szó szerint igaz, az is bi­zonyos azonban, hogy a Szput­nyik a szovjet kormány óriási erőfeszítésednek melléktermé­ke, amelyeket a hosszú távú rakétafegyyierek fejlesztésére fordított. Az is bizonyos, hogy a műholdak által leküldött ér­tesítések a külső lég űrben uralkodó viszonyokról igen komoly katonai értékkel bír­nak. A második műhold leg­jelentősebb vonása nagy sú­lya, ami kétségkívül bizonyít­ja, hogy az oroszok feltalálták az interkontinentális irányí­tott lövedékhez szükséges haj­tóerőt. Felrobban! egy amerikai kísérleti rakéta White Sands (Uj Mexico) (AFP) — Csütörtökön a White Sands-i telepen folytatott kí­sérletek alkalmával egy raké­ta kiszabadult a technikusok ellenőrzése alól, felrobbant és egy műút mellett lezuhant. Gyermekbénulás elleni védőoltás Pécs Közegészségagyi Járvány­ügyi Állomása közli a város la­kosságával, hogy a november i- ra tervezett gyermekbénulás el­leni pötoltást, melyet az influenza járvány miatt elhalasztottak, no­vember 9-én, szombaton délután » árától 7 óráig tartják meg a Jókai Mór utca 9. szám alatt lé­vő egészségvédelmi tanácsadóban és a Jókai Mór utca 8. szám alat­ti körzeti orvosi rendelőben. felhívják a szülők figyelmét, hogy ezen a pótoltáson csak a gyermekbénulás elleni védőoltás második részletének adása lesz, első oUást nem végeznek. címmel rendezett előadást a Hazafias Népfront városi el­nöksége, a KISZ és a Szak­szervezetek Doktor Sándor Művelődési Házának igazgató­sága és a TTIT Baranya me­gyei szervezete november 7-én este a Doktor Sándor Műve­lődési Házban. Mintegy kétszázan hallgat­ták meg dr. Almár Iván csil­lagász, a Magyar Űrhajózási Bizottság titkárának előadását. A hallgatóság összetételére jellemző volt és feltűnést kel­tett, hogy inkább idősebbek hallgatták: meg a rendkívül közvetlen hangú, színes, tudo­mányos beszámolót. A fiatal­ság igen gyér számban kép­viseltette magát, pedig az el­mondottak részükről is na­gyobb érdeklődésre tartottak volna számot. Dr. Almár Iván egyike volt azoknak, akik több mint 3000 méter magasra fel- szállva, repülőgépről megfi­gyelte a Szputnyik Il-őt. Sze­mélyes élményét igen színesen és érdekesen ismertette. Megkértük, hogy olvasóink helyes tájékoztatása érdeké­ben, feleljen, néhány, — igen sok emberi foglalkoztató kér­désre. — Mitől függ a mestersé­ges holdak láthatósága? — A mesterséges holdak lát­hatósága nem megadott töme­güktől függ, hanem a felszín­től és attól, hogy esetleg alkal­maztak-e mesterséges mód­szert a fényesség növelésére. Lényegében a Nap visszavert fényét látjuk, éppen ezért a mesterséges holdak csak ak­kor látszanak, ha a Nap meg­világítja őket, tehát szürkület­kor. A második holdat olyan fényesnek láttuk, mint a Vé-. nus bolygó, ezért nem lehetet­len, hogy kedvező körülmé­nyek között nappal is megfi­gyelhető, ha tudják, hogy hol és miikor vonul át. — Hogyan és milyen esz­közökkel lehet megfigyelni? — Megfigyelés alatt azt ért­jük, hogy műszerekkel ponto­san rögzítjük az átvonulás helyét és idejét a csillagokhoz képest. Ez történhet több, egy­más mellé helyezett nagy látó­mezejű távcsővel, amelyek az ég adottt sávját tartják meg­figyelés alatt. S ha a pályát már nagyjából ismerjük, ak­kor lehet távcsövekre szereit fényképezőgéppel pontos hely­meghatározást végezni. Ezen kívül rádióval és esetleg ra­darral is meg lehet figyelni. — Milyen problémák van­nak a kutya visszajuttatásá­val kapcsolatosan? —- Ha egyszerűen csak ki­dobják a kutyát, aikkar az to­vább kering a Föld körül. Te­hát ahhoz, hogy lecsók a Föld­re, a mozgást rakétákkal fé­kezni kell. Külön nehézséget okoz a légkör ellenállása, amely a nagy sebességgel eső fülkét áltüzesíti. Végül a le­esett berendezést meg is keli találni; — Mi a szerepe az űrállo­másnak az űrhajózásban? — A második mesterségei; hold kilövése komoly lépés az űrállomások megvalósítása fe­lé. Az űrállomás egyrészt meg­figyelő állomás, másrészt át­szálló áldomás az űrhajózás­ban. Az átszállásra akikor ke­rül sor, ha az űrhajó ember­rel indul útnak. Ekkor ugyanis a kezdeti gyorsulás csak olyan nagy lehet, amely még nem árt az emberi szervezetnek. Ilyenkor az űrállomás, mint üzemanyagtöltő állomás szere­pel. Távirányított rakéták ese­tében űrállomásra nincs ok­vetlenül szükség. Az a rakéta, amely a második mesterséges holdat fellőtte, némi átalakí­tással valószínűleg mar hold- rakétaként is használható lesz — fejezte be nyilatkozatát dr. Almár Iván. Mitsmich Ferenc elvtárs nyilatkozata a Pravdában Moszkva (TASZSZ). A Prav- szembeötlők a Szovjetunióban da közli néhány olyan külföldi tapasztalt változások. Legna- vendég nyilatkozatét, aki részt gyobb hatással volt rém a Vö- vett a november 7-i moszkvai rös téren uralkodó derűlátó, A sziriai külügyminiszter nyilatkozott az amerikai—sziriai viszonyról New York (AFP) Szalah Bit- A miniszter az ebéd folya- tar, sziriai külügyminiszter, mán elhangzott beszédében ki- aki szombaton utazik vissza jelentette, az Egyesült ÁUa­*«£1)01 Da™afkVf ba’ mokban töltött idő alatt meg- ebéden látott vendégül néhány ,,, , , , újságírót; állapította, van lehetőség arra, ____________ hogy az Egyesült Államok és Sz íria kapcsolatai megjavulja­nak. V t . Bittar összefoglalta az okó­kat, amije miatt nem túlságo­san jó a viszony, az Egyesült Államok és az arab országok között. „Az Egyesült Államok — mondotta — az arab álla­mok megosztására törekszik, díszszemlén és felvonuláson. A magabiztos, vidám szellem. Ez holott azok az egységet óhajt- nviin+bwyA trondÁrtav ~—!j—í-----—’"iák a ják.” Úgy véli, hogy ez a pö­an ie- litika sem az Egyesült Álla­moknak, sem az araboknak nyos gazdasága és kultúrája nem előnyös, s a kitűzött cél­esztendő lal ellentétes nyilatkozó külföldi vendégek egyenes eredménye azoknak a sorában Münnich Ferenc, a hatalmas győzelmeknek, magyar forradalmi munkás- lyeket a Szovjetunió tudomá- paraszt kormány első elnökhe­lyettese azt írja: „Számomra, aki részt vettem az oroezorszá- az elmúlt negyven gi polgárháborúban, különösen alatt vívott ki." zet. eredményre ve­Külföldi jelentéseink PRÁGA A csehszlovák honvédelmi miniszter meghívására szovjet katonai .küldöttség érkezeti Prágába. A küldöttség tagjai részt vettek a Csehszlovákia felszabadításáért folytatott harcokban. HAGA A hágai szovjet nagykövet­ség szóvivője csütörtökön kö­zölte, hogy számos holland je­lentkezett önkéntes ürutasnak. Hozzáfűzte, nem a jelentkezők nemzetisége a lényeg, hanem az, hogy vannak emberek, akik hajlandók erre. NEW YORK Mint a Reuter közli, az ENSZ-Uözgyűlés politikai bi­zottságában csütörtökön Vac­lav David csehszlovák külügy­miniszter azzal a felhívással fordult az ENSZ-hez, hogy 1959 elejéig hívjon össze tudomá­nyos értekezletet, amely meg­vizsgálja az atomsugárzásnak az emberi egészségre gyakoroll hatását, zagrab Szerdán reggel 6.03 órakor Zágráb felett vonult át a má­sodik műhold és több mint egy percig szabad szemmel is lát­ható volt. A horvát természettudomá­nyi társaság értesítése szerint sikerült Zágráb fölött lefény­képezni a műholdat. A felvétel sikerült. PRAGA A brnói asztronómiai inté­zet munkatársai november 7-én reggel 6 óra 3 perckor le­fényképezték a Szputnyik Il-t. A műhold maximális fényes­sége meghaladja a Sirius fé­nyességét. Az átrepülés idő­pontjában az égbolt meglehe­tősen világos volt; a felvételek jól sikerültek. BEIRUT Brown ellentengernagy, a ha­todik amerikai flotta főpa­rancsnoka, a két torpedórom­bolóval kísért Szalem nehéz- cirkáló fedélzetén pénteken reggel tíznapos magánlótoga- tásra Beirutba érkezett. VARSÓ A Lepgye! Központi Statisz­tikai Ifivatal legutóbbi jelen­tése szerint a Lengyel Népköz- társaság népességének száma az év első felében 28,234.000 fő volt. DAMASZKUSZ Haled Azem sziriai nemzet- védelmi miniszter csütörtökön kijelentette: senki sem tépheti szét Szíria és a Szovjetunió baráti kapcsolatait, amelyek az egymás belső ügyeibe való be nem atvatkozáson és a kölcsö­nös tiszteleten alapulnak. Azem üdvözölte a szovjet kormányt és a szovjet népet az Októberi Forradalom évfordulója alkal­mából. Mint mondotta, a Szov­jetunió nagyhatalom, amelynek támogatását keresik a gyönge és kis nemzetek az imperialis­ta agresszióval szemben. BELGRAD A Borba pénteki számában hírmagyarázatot fűz a leszere­lés problémájához, „A dolog lényege nem a le­szerelési határozati javaslat szövege, amelyet a többség szavazással magáévá tett. Az az eljárás ad viszont okot áz aggodalomra, hogy bizonyos javaslatokat szavazással kierő­szakolnak. Ez az egyoldalii és ultimátumszerű módszer nem­csak, hogy figyelmen kívül hagyja a megegyezés elvét, ha­nem közvetlenül minden lesze­relési megegyezés elten irányul. Minthogy leszerelés a lesza­vazással nem crhetö el — írja a Borba — a világ szempontjá­ból nem marad más hátra, mint az egymással szemben álló nézetek cs javslatok egy­máshoz közelítése. Evégett to­vábbra is kölcsönös engedmé­nyekre van szükség. PÁRIZS A DPA párizsi jeléntése sze­rint Lajka világürbeli kalan­dozása felkeltette a franciák érdeklődését az eszkimókutya- fajta iránt. Egy francia kutya- tenyésztő társaság már szántót eszkimókutya-megféndelést ka­pott. Úgy látszik, hogy az usz­kárt, „a párizsi kutyák kirá­lyát“ hamarosan megfóezthat- ja trónjától az ewkimójüülya,

Next

/
Thumbnails
Contents