Dunántúli Napló, 1957. november (14. évfolyam, 257-282. szám)
1957-11-08 / 263. szám
NAPLÓ 1957 NOVEMBER S ............... uij n*"~ i■— Mo szkva ünnepel (FöíyfcatáB as 1. oldaliról) Malinovszkij marsall visszatért a térre, majd felment a mauzóleum mellvédjére, miközben a díszszemle ezertagú egyesített zenekara Glinka »,Dicsőség" című indulóját játszotta. Az ünnepi harsonajel után a Szovjetunió honvédelmi wA- nlsztere beszédet mondott. Hangsúlyozta, hogy a szovjet nép, amely a kommunista építés hatalmas programját valósította meg, forrón törekszik a békére, harcol a népek barátságának és együttműködésének megteremtéséért. Ezután kditönböző méretű rakétákat vonultatták fel a térre. A kisebb, mintegy három-négy méter hosszúságú iránylítható lövedékektől kezdve a többfokozatú áriásraké- táig, ez új fegyvernem legkülönbözőbb típusai jelentek meg a lánctalpas óriási szál- litójármüveken. A legnagyobb méretű felvonultatott rakéta hossza meghaladta a 15—20 métert is. Szűnni nem akaró lelkes tapssal fogadták a díszszemle nézői a szovjet hadsereg e korszerű alakulatának lenyűgöző méretű szemléjét. A rakétafegyverek felvonuEzután a moszkvai üzemek, gyárak, közintézmények dolgozóinak végeláthatatlan sorai következtek: több oszlopban mintegy három órán át sok százezer moszkvai vonult el a párt és a kormány vezetői, a meghívott vendégek előtt. A hatalmas arányú, lenyűgöző felvonulás résztvevői üdvözlő táblákat, a párt jelszavait, a szovjet hatalom négy- évtizedes eredményeit bemutató képeket, felírásokat hoztak magukkal, nagy lelkesedéssel köszöntötték vezetőil-jet ] és vendégeiket, köszöntötték a négy évtized győzelmeinek szervezőjét és vezetőjét, a Malinovszkij marsall rámu- lásával véget ért az impozáns tatott, hogy a béke ellenségei katonai díszszemle, amely öt- Központi újabb kalandokat-terveznek a ven percen át óriási benyo- A ua : Közel-Keleten, s hogy irtatta- máit gyakorolt minden jelen- **J* nők vére folyik Algériában, levőre. A szovjet hatalom Jemenben és Ománban. Az fennállásának 40. évfordulóján ^ötmLk ^^Art mZé hi,f?k imperialisták zsaroló hadjá- rendezett katonai parádé min, ™laAnnk n V<rLXlL ttaSjSíé* köÁZLzetZZ vég-} Hadsereg fegyverzete a jelennelmi jelentőségű XX. kongKádár János elvtárs beszéde (Folytatás az 1. oldalról) Nincs okunk arra. hogy dicsekedjünk. de szégyen nélkül bátran kiállhatunk mind önök, mind a világ minden tájáról itt megjelent barátaink elé — mondotta Kádár János. — A segítség, amit kaptunk, nem volt hiábavaló. A szocializmus kánt odaadó magyar nép a Szovjetunió és a baráti országok segítségével győzelmet aratott az imperialisták szervezte ellenforradalom fölött. A Magyar Népköztársaság erősen áll a lábán és a magyar nép, a marxiztnus- lenimizmus szellemével áthatott forradalmi pártja vezetésével, folytatja a szociálist 1 ársadalom építését. Kedves Elvtársak! Ezen a nagy évfordulón a polgárháború éveiben a nagy orosz nép oldalán harcolt vörös katonák, az 1919- es Magyar Tanácsköztársaság harcosai, a Horthy-fa- slszta diktatúra korának illegális harcosai, a Magyar Népköztársaság kiharcolói, az 1956-os ellenforradalommal szeinbeszállt harcosok népe, a szocializmus ügyéhe* hű magyar nép kíván nagy, építő sikereket, békét és boldogságot a testvéri szovjet népnek, dicső kommunista pártjának, a Legfelső Tanácsnak és a kormánynak. — Éljen a hős szovjet nép és kommunista pártja! — Éljen örökké a magyar és a szovjet nép barátsága! — Éljen a munkás nemzetköziség, a szocializmust építő népek testvéri barátsága! — Éljen a béke! Malinovszkij marsall kijelentette: a szovjet nép határozottan elítéli a gyarmatosítóknak a közel-keleti országok belügyeibe való beavatkozását és kifejezi szolidaritását minden néppel, amely szabadságáért és nemzeti függetlenségéért harcol. A Szovjetunió honvédelmi minisztere beszéde befejező részében kijelentette: A szovjet fegyveres erők, amelyeket Az egész megyében megünnepelek Nagy Qldóberi Szocialista Forradalom 40. évfordulóját légi katonai technika csúcspontján áll. A teljes egészükben gépesített alakulatok, amelyek a legkorszerűbb autó-, mata kézifegyverektől az in-j terkontinentáli$ ballisztikus rakétáig mindenféle tűzfegyvert rel rendelkeznek, a teljesen új] rakétafegyvernem és a hatal-j mos légierő, amelynek birtoká ban ott vannak a nukleáris i resszusa szabott meg. Tegnap délben, a pártszervezet, szakszervezet és üzem- vezetőség meghívására szovjet Á magyar küldöttség kivonult a Vöröskereszt-konferencia üléséről vendégek érkeztek a bőrgyárba, akiket a pártszervezet helyiségeiben Právlcz Lajösné elvtársnő, az intéző bizottság titkára üdvözölt. A vendégek és a vendéglátók baráti beszélgetést folytattak itt, majd megtekintették a gyár üzemrészeit. Délután pedig részt vettek a gyári dolgozók , ünA Vöröskereszt-konferencia demokratikus országok, vala a Kommunista Párt teremtett rtemcsak a Sz<w-|utolső napi űlésén (november mint Indonézia, Burma és Színepségén, melyet sor követett. vidám mfijetunió, hanem az egész szocia-l SÍLTSű™lúta 't'ábm 's'zámárTZw e7őlV^) több napos vita után sza- amuyeneK meg sonasem voi , 7 . , .ll _í j,.i„* eto k. Képesek rá, hogy megsemmisítsenek bármely agresz- szort, aki a Szovjetunióra törne. A marseXl befejező szavaira a csapatok hatalmas hurrával válaszoltak. Felcsendültek a Szovjetunió Himnuszának hangjai, miközben a Kreml falai mögött feláUitott üteg ünnepi disz-sortüzet adott le. Ezután rövid szünet következett, majd megkezdődött a csapatok felvonulása. Minden alakulat élén zászlóvivők emelték magasra a csapatzászlókat. Hatalmas érdeklődés, lelkes taps fogadta azoknak a magánjáró óriás lövegeknek a megjelenését, amelyek szakértők véleménye szerint atom- töltésű lövedékek kilövésére is alkalmasak. A vasúti vagon nagyságú járműre szerelt ágyú csöve mintegy 15 méter ho$z- szú is a lövedékek beemelését külön daru segítségével végzik , Minden jelenlévőre hatalmas benyomást gyakorolt a szovjet hadsereg legkorszerűbb, legújabb alakulatának, a rakétatüzérségnek a megjelenése. A korszerű katonái technika e fontos ágában a szovjet katonai technikusok és tudósok óriási eredményeket értek el. Ezekről az eredményekről tanúskodtak a felvonuló alaíkulatok. Elsőnek a második világUá- borúban kitűnően bevált rakétafegyver, az ismert Katyu- sa új, korszerű típusával jelentek meg a rakéta tüzérség alakulatai. A nehéz terepjáró kocsikra és lánctalpas járművekre szerelt különböző típusú nagyteljesítményű rakétakilö- vő-berendezéseken ott voltak a kisebbméretü rakéták isjelent és biztosítékot ad ahhoz, hogy az agresszív imperialista • körök háborús mesterkedései] eleve kudarcba fulladnak. A felvonultatott katonai erők] különösen nagy benyomást j gyakoroltak a díszszemlén je- j lenlévő nyugati újságírókra és> katonai személyiségekre, hi-\ szén a szovjet hadsereg az ed- j vazott az amerikai javaslat felett, amely arra Irányult, hogy Formoza képviselőjét hivatalos nevükön mint Kínai Köztársaság képviselőjét meghívják a konferenciára. Titkos szavazással 62 mellette, 45 ellene és 16 tartózkodással megszavazták az amerikai javaslatot. A Kínai Népköztársaság képria nyilatkozatot tettek és ki-* vonultak a konferenciáról. A magyar kormány és a Ma-j gyár Vöröskereszt nevében dr.j Réczei László professzor tettj rövid nyilatkozatot, majd utá-t na a magyar küldöttség is ki-; vonult az ülésteremből. A sellyei rendőregyesület ünnepélyesen emlékezett meg kedden este a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójáról. Az ünnepi esten Csicsók Lajos elvtárs tartott megemlékezést a szocialista forradalomról. Ezután az egyeA Kínai Népköztársaság képviselői a nyilatkozat megtétele után kivonultak az ülésteremből. A Szovjetunió képviselője javasolta, hogy a konferenciát azonnal zárják be. A javaslatot a konferencia szavazással elvetette. A Szovjetunió, a népi digi díszszemlék gyakorlatától- viselői a legerélyesebben tilta- eltérve, ezúttal legmodernebbt koztak az ilyen eljárás ellen. fegyverzetének egy részét is, bemutatta. ] A légi díszszemle ezúttal a t kedvezőtlen időjárás miatt el-1 maradt, Az impozáns katonai dísz-\ szemle után kezdődött meg ai moszkvai dolgozók lelkes han-] gulatú felvonulása. A meneteli ezúttal is a sportolók nyitották meg, Hagy tetszést váltott ki a nézők körében az ötletes földgömb, amelyet hatalmas léggömbből alakítottak át a fel-' vonulók. A földgömb körül ottI keringett pályáján a szovjet j mesterséges hold, ] A sportolók után a moszkvai iskolások diszmenete következett. A legkisebbek közülük] felszaladtak a mauzóleum] mellvédjére is virágcsokrot ] nyújtottak át a szovjet veze-; tőknek és az ott helyet foglaló] külföldi vendégeknek. Az iskolások mögött indult] meg Moszkva dolgozóinak felvonulása, élén a város zászlajával, majd ezer vörös zászlót emelő felvonulóval. A zászlókon hatalmas feliratok, a párt és a kormány vezetőinek arcképei. A menet élén hozták a legendás hírű hajó, az Auróra óriási méretű modelljét. Különböző színű zászlós csoportok feliratokat, képeket hoztak a térre. A nehézipari miniszter elismerése a bányász ikna'c A nehézipari miniszter elismerését cs köszönetét fejezi ki a szénbányászat dolgozóinak abból az alkalomból, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulója tiszteletére a szénbányászat november 6-án kiemelkedő eredményt ért el: napi tervét 115.5 százalékra teljesítette. Méltó eredmény ez az októberi forradalom ünnepéhez, . mert ezzel a szénbányászat 11.7 százalékkal túlhaladta az 1956. III. negyedévi termelési szintet. Áz E]\SZ-Iiözgyulés politikai bizottsága szavazott a leszerelési vitában New York (Router): — Az ENSZ-közgyüiés politikai bizottsága szerdán folytatta a leszerelési vitát. Wallace Nesbitt kanadai küldött kijelentette, hogy Kanada elvben nem ellenzi a leszerelési bizottság kibővítését, ugyanakkor hozzátette: nincs szándékában megengedni, hogy ,g, szovjet fenyegetéssel a jelenlegi gépezet feladására kényszerítsék." A következő felszólaló Krisna Menőn indiai hadügyminiszter kijelentette: „Kormányomnak mindig i* az volt a véleménye, hogy a két nagyhatalmi csoport különféle határozati javaslatainak érdemével kapcsolatban az idő nem alkalmas merev állásfoglalásra. Az egész problémával —- folytatta —, mindenkinek foglalkoznia kell és különösen a kisebb nemzeteknek, mert azok kollektive nagy befolyással rendelkeznek.” Majd kijelentette, hogy A politikai bizottság hetvenegy szavazattal, ellenszava zat nélkül elfogadta a nyugati javaslathoz beterjesztett Indiai módosítási indítványt, melynek érelmében emlékeztetnek a közgyűlésnek a leszerelési problémáról hozott korábbi határozataira. Ugyancsak 71 szavazattal, ellénszavazat nélkül elfogadta „a leszerelés kérdését vissza a politikai bizottság azt a laJCiLllöLdrM JELENTIK NEW YORK Az AJ» értesülése szerint Jordánig szerdán a Biztonsági Tanács sürgős összehívását kérte, hogy folytassák a vitát Izrael ellen emelt vádjáról. E szerint Izrael magához akarta ragadni a Jeruzsálemtől délre fekvő fegyverszüneti senki földjét"« PÁRIZS Felix Gaillard, az új francia miniszterelnök — mint környezetében szerdán közölték — a jövő héten Londonba készül, ahol MacMUannel találkozik. DAMASZKUSZ A szírial külügyminisztérium szóvivője szerdán újságírók előtt kijelentette, valamennyi szírial határflrszem és légolhá- ritó egység parancsot kapott, fagy tüzeljen arra a repülőgépre, vagy katonára, aki megsérti Szíria területét vagy léglterét. Erre a rendelkezésre — mondotta a szóvivő — azt követően kerül sor, hogy a török—szírial határon folyamatosan megsértették a légl-fel- ségteret és Ismételten határincidensek fordultak elő. DARWIN Ausztrália egyik sivatagos vidékén az ötödik földrész még fel nem térképezett „halott szívében” 27 családból álló primitív törzset találtak, melynek tagjaj teljesen meztelenek és hihetetlenül nehéz életkörülményeit között élnek. Táplálékukat részben patkányok képezik, „Ivóvízként" pedig a sivatag repedésein átszüremke- dő sós talajvizet használják. LONDON London külvárosának egyik óvodája mellett szerdán tejilszlabdanagyságú fehéren izzó tárgy — feltehetően egy meteor zuhant a földre és körülbelül 60 centis üreget vájt. A meteor csaknem agyonütött egy gyermekével arra sétáló férfit. LONDON A London melletti White kell terelnünk a tárgyalások medrébe.” Ezután Kuznyecov szovjet delegátus szólalt fel. Rámutatott arra, hogy a szovjet küldöttségnek a leszerelési bizottságból és az albizottságból való visszavonul ásót ‘tetaaxó bejelentés nem az- • zal a céllal történt, hogybár- :kit Is megfélemlítsen. : „Ez — mojidotta Kuznyecov, ! — nem gyors elhatározás volt. :Ez az elhatározás a jelenlegi helyzet reális és helyes fel- : mérésén alapult, figyelembe ';véve azt az őszinte törekvé- : síinket, hogy valamilyen elő- : rehaladá&t érjünk el." A szovjet küldött hangoz - itatta, hogy a kővetkező lé- ipést a nyugati hatalmaknak, •különösen ae Egyesült AilaWaltham repülőtérről szerdán ♦ máknak, Nagy-Britanndának felszállt az első függőlegesen! felemelkedő utasszállító repülőgép. A gépen 48 utas foglalhat helyet és sebessége órán-j ként csaknem kétszáz mérföld, ? STOCKHOLM Tage Erlander szociáldemokrata kormánya szerdán délelőtt hemutatkozott a svéd parlamentben. A miniszterelnök aláhúzta, hogy folytatja azt a politikát, amelyet az elmúlt tíz esztendőben koalíciós kormány határozott meg. és Franc iaországnnk kell megtennie. Kuznyecov bírálta a 24 nyugati ország határozati javaslatát, amely semmiképpen sem hozza közelebb az tin-amerikai módosítási indítványt is, hogy az érdekelt államok vegyék fontolóra „annak lehetőségét, hogy u leszerelés eredményeként rendelkezésre álló összegeket minden egyes leszerelési szakasz tar. befejeztével világszerte a megélhetési viszonyok meg javítására fordítsáSk, különösen a kevésbé fejlett országokban." Elfogadták azt a norvég— pakisztáni módosítási indít- ványt is, amely felkéri a leszerelési bizottságot, hogy szólítsa fel albizottságát technikai szakértői csoportok alakítására. A politikai bizottság ezután rátért a 24 nemzet határozati javaslata fölött a szakaszonkénti szavazásra; A politikai bizottság végül is 57 szavazattál 9 ellenében, 15 tartózkodással, megszavazta a 24 nemzet határozati javaslatát. A javaslat ellen szavazott: Albánia, Bulgária, Bjelorusz- Kzia, Csehszlovákia, Magyaratomháború veszélyének klkü- ország, Lengyelország, Rorná- szöbölését, A Nyugat —monr nla, Ukrajna és a Szovjetunió. dotta, — megkísérli keresztül erőszakolni határozati javaslatit a közgyűlésben ultimátum alapján, még akkor is, ha ez a határozati javaslat olyan feltételekből indul ki, ame- _ lyéknek távolról sincs közük a X leszereléshez, Tartózkodott a szavazástól: Afganisztán, Burma, Ceylon, Egyiptom, Finnország, Ghana, India, Indonézia, Japán, Nepal, Szaud-Arábia, Szudán, Szíria, Jenien és Jugoszlávia, A politikai bizottság ezután elnapolta ülését. sülét kultúrcsoportja szavalatokkal, egyfelvonásos színművekkel szórakoztatta a vendégeket, majd reggelig tartó táncmulatság következett. Szentlőrlnccn november 6- án tartották az ünnepélyes megemlékezést. A községi kul- túrházban mintegy 350-en jöttek össze. A vendégeket a pécsi Művelődési Ház és a bányász énekkar szórakoztatta. A forradalmi- és munkás* dalokat a műsor vége felé már a közönség együtt énekelte az énekkar tagjaival. November 6-án este 6 órakor tartották Szigetvárott a járási kultúrotthonban az ünnepélyes megemlékezést a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójáról. Az ünnepi alkalomból gyönyörűen dekorált Járási kultúrotthonban 750 vendég hallgatta végig Szabó József .clvtáns, a szigetvári.járási párt bizottság első titkár* beszámolóját. Az ünnepség gazdag kultúrműsorral folytatódott. Tegnap megkoszorúzták a szovjet hősök emlékművét. Doktor Sándor harcos élete — Kiállítás —* Pécs város Művelődési Ház* fennállásának 5. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi hetek keretében tegnap este a művelődési házban Doktor Sándor harcos élete címmel állandó kiállítás nyflt, A kiállítást, amely a munkásmozgalom ismert harcosának életét fényképes és írásos dokumentumokban mutatja be, az ugyancsak tegnap este megnyitott klubban helyezték el. Gábriel József, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője a mintegy 100 főnyi közönség ejőtt ismertette Doktor Sándor életét, majd ismertetését így fejezte be: — A legnagyobb elismerés és dicséret Illeti a Városi Művelődési Ház igazgatóságának és ezen belül Igazgatójának. Baló István elvtársnak azon kezdeményezését, hogy Doktor Sándorról, a híres pécsi orvosról, a munkásmozgalom nagy harcosáról klubszobát neveztek el és ott állandó kiállítási rendeznek. Kezdje meg tevékenységét ez az új Wub ma, a Nagy Október] Szocialista Forradalom 40, évfordulóján azzal a szilárd elhatározással, hogy a névadó emlékének ápolásával, a helyt haladó, harcos hagyományok tiszteletére és Igaz, elmélyült hazaszeretetre, prolctárnemzetköziségre nevel. A Mecsek Turista Egyesület fotóművész klubja szombaton este is órakor előadást rendez a városi tanács közgyűlést termiben. Előadók: Beneze Pál a Foto círad lap szerkesztő bizottságának tagja, Németh József, e jwadome elnSke is Örszigethy Frigyes, a soproni fotóklub titkára. Mindhárman as országos és a nemzetközi fotóművész szövetsgg tagjai. az előadás tárgya a varsói ág * budapesti nemseiuözl UlólUtáa Értékelése és az új fntóiránvsatoK ismertetése. Melépődtj g forint-