Dunántúli Napló, 1957. november (14. évfolyam, 257-282. szám)
1957-11-07 / 262. szám
2 19 A Pt 0 1951 NOVEMBER 1 1 Díszliepsíg a nagy MDsrl Szoclalisia Forradalom MorMja annan A Nagy Októberi Szocialista Forradalom iO. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa szerdán este díszünnepséget rendezett az Állami Opemházban. Az ünnepség elnökségében helyet foglalt Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, a politikai, gazdasági és a kulturábs élet számos vezető személyisége, kiváló mudkásók, dolgozó parasztok, értelmiségiek. A nézőtéren ott volt a párt Központi Bizottsága és á kormány számos tagja, a budapesti diplomáciai képviseletek. számos vezetője és tagja. Dobi István megnyitója után Apró Antal, a kormány elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja mondott ünnepi beszédet. Felszólalt az esten P. T. Komarov, a hazánkban tartózkodó szovjet kormányküldöttség vezetője is. világraszóló sikerek fémjelzik az 1917. óta eltelt négy évtizedet. A régi Oroszországban a nép rabszolga volt. 1917 után megvalósult, beteljesült Lenin álma: nemzetté nőtt a dolgozó nép és övé lett az ország. E történelmi sorsforduló mindörökre Összeforrott Lenin nevével; Apró Antal elvtárs beszéde — Tisztelt Elvtársak! — Tisztelt Ünneplő Közönség! — Holnap, november 7-én lesz negyven éve annak, hogy Lenin nagy pártjának vezetésével győzött a páter vári munkások fegyvere® felkelése és megdöntötte az orosz földbirtokosok és tőkések hatalmát. Kommunistáik és nem kommunisták, haladó emberek, mindenki, akinek drága hazája függetlensége, az emberi szabadság, a ki zsákmányolás mente® élet, egyszóval az emberiségnek eszméje, aki híve a társadalmi és kulturális haladásnak, a népek békés együttélésének, a földkerekség minden országában hálával és szeretettel emlékezik meg e napon a Szovjetunió fennállásának, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének 40. évfordulójáról — kezdte beszédét Apró elvtára. Rámutatott: a* étmúlt negyven esztendő alatt valóban új lapok íródtak az emberiség történelmében. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme óta eltelt negyven év valóban sorsfordulót hozott. Megváltozott a világ és az emberiség arculata, az addig megbéklyózott emberek tíz- ,és százmilliói álltak talpra 1917' november 7. óta és hajtottak végre olyan hatalmas tetteket, amelyekre addig nem tartották képesnek önmagukat, Megváltozott a világ és az emberiség: arculata Negyven évvel ezelőtt az orosz munkásosztály és szövetségese, a szegényparasztság került a hatalomra a föld egyhatodán — mondotta Apró elvtárs. Ismertette az Októberi Szocialista Forradalom vi- lágformáló jelentőségét; Október fegyverei áttörték a kizsákmányoló, tőkés világ- rendszer frontját, kaput nyitottak a proletárforradalmak korszakának. Megszületett a Altétele annak, hogy a győzelmes orosz proletárok megmutathassák az igazi szabadság, az emberiesség, a boldogság és a jólét felé vezető utat, a szocializmus és annak magasabb foka, a kommunizmus felé vezető utat, az imperialista háborúk vérontásaiból a kapitalista kizsákmányolás embertelenségeiből, a nyomorúság és létbizonytalanság poklából szabadulásra szomjazó, békére só- várgó, új emberi világot kívánó népeknek. Az Októberi Szocialista Forradalom győzelme után megszületett a tőkés országok forradalmi munkásmozgalma és a gyarmati országok nemzeti mozgalma közötti tartós és megingathatatlan szövetség. Az emberiség történelme az Októberi Szocialista Forradalom előtt is bővelkedett forradalmakban, szabadságharcokban, amelyeknek szintén az volt a szerepük, hogy motorjai legyenek a történelem haladásának. De az összes addigi forradalmak és az orosz szocialista proletárforradalom között az az alapvető és döntő különbség, hogy amíg az előzőekben csupán arról volt szó, hogy a kizsákmányolás egyik formáját felváltsa a kizsákmányolás másik formája, hogy az egyik kizsákmányoló osztályt másik váltsa fel, addig az orosz szocialista prole- tárforradalomban arról volt szó, hogy megszűnjön mindenféle kizsákmányolás és megszülessenek a feltételei a minden kizsákmányolástól mentes, osztálynélküii társadalomnak; Mi valamennyien úgy tanultuk az iskolában, hogy a 18. század végén lezajló és győzedelmeskedő francia forradalom volt a „nagy" forradalom. De a forradalom céljait, feladatait tekintve, szám- bavéve azoknak a néptömegeknek érdekeit és aktivitását, amelyeket a forradalom vihara felkavart és- cselekvő teremtő erőként a történelem színpadára szólított, valóban nagy, valóban népi forradalom az Októberi Szocialista Proletárforradalom volt, melyhez képest nagyságukban és a néptömegekre világméretekben gyakorolt hatásukban eltörpülnek az összes addigi forradalmak. Utalt azután Apró Antal arra, hogy a negyven éves Októberi Szocialista Forradalom egyik legnagyobb tanulsága — sőt talán a legnagyobb tanulsága éppen az — hogy bebizonyította, mire (képe® az a nép, amely lerázza a földesurak és a tőkések igáját. A második nagy tanulság, hogy világot átformáló hatalmas történelmi tettekre csak az a nép képes, amelyet a forradalmi munkásosztály vezet. Az a munkásosztály, amely megteremtette a maga államát, a proletárdiktatúrát, csodálatos alkotó munkára tudja mozgósítani, példátlan teremtő cselekedetekre tudja vezetni a dolgozó néptömegeket, ha a munkásosztályt a marxizmuslenini zmus tanításaihoz hű forradalmi párt vezeti immár négy évtizede igyekszik elsajátítani, megtanulni, valóban magáévá tenni a világ egész • munkásosztálya, közöttük 9 magyar munkásosztály is. Világraszóló sikerek jelzik a Szovjetunióban az elmúlt négy évtizedet Ezután Apró elvtárs rámutatott: mivé fejlődött a négy évtized alatt a marxizmus- leninizmus forradalmi tanításai által nevelt és szervezett szqvjet munkásosztály vezetó- se alatt az a régi Oroszország, amely társadalmilag, gazdaságilag, de kulturálisan is a világ egyik legelmaradottabb országa volt. Milyen utat tett meg az óriási szovjet birodalom az iparosodás, a technika, g tudományos fejlődés területén »egyven esztendő alatti A Szovjetunió tudományos, technikai, ipari fejlettségét, rövid idő alatt elért sikereit ma már az imperialista Nyugat is kénytelen elismerni. Ma már új feladatokat tűz maga elé a Szovjetunió. A termelés számos területén utói akarják érni és túl akarják szárnyalni a világ legfejlettebb tőkés országát. Semmi kétség, a Szovjetunió ezt a célkitűzését is mag fogja valÓ6Ítanii Lenin órökség-e A csodálatos eredmények ismertetése során rámutatott Apró elvtárs, hogy ezek megvalósítására alig több mint három évtizednyi idő jutott, hiszen a Szovjetunió femnállá- sámak negyven évéből le kell számítani a polgárháború és a külföldi beavatkozás esztendeit, majd a hitleri fasizmus ellen vívott Nagy Honvédő Háború éveik A Szovjetunió gazdasági fejlődésével együtt hatalmas mértékben növekedett a nemzeti jövedelem és vele a munkások és alkalmazottak reálbére, valamint a dolgozó parasztok jövedelme. A Szovjetunió az ipari termelés legfontosabb ágaiban ma már a második helyen ül a világon. Az atomtudo- mányok területén legalább Is egyenrangú hatalom az Egyesült Államokkal, interkontinentális irányítható rakétáival pedig alaposan meg előzte azt. Ami pedig a termelés növekedésének ütemét illeti, nincs olyan tőkés ország, amely versenyezhetne a Szovjetunióval. 1929-től 1956-ig például a Szovjetunió ipari termelése több, mint 19-szeresére, az Egyesült Államoké pedig csak 2,ékszeresére nőtt. Ma a szocializmus nagy országa a legfejlettebb ipari államok győzelmes versenytársa. Napjainkban tanúi vagyunk, milyen pánikot, félelmei, zűrzavart okozott a burzsoák között a szovjet interkontinentális rakéta, s a földünk körül keringő két mesterséges hold, pedig ezek a világraszóló eredmények teljesen tör- vényszerűek. Azzal a mennyiségi és minőségi fejlődéssel, amelyet a szocialista állam a tudományos és technikai káderek nevelésével elért, sem Amerika, sem Anglia nem versenyezhet, Világszerte ismert tény, hogy a szovjet állam évente kétszer annyi mérnököt képez ki, mint az Egyesült Államok, d hogy számot is említsünk: a Szovjetuniónak ma már több mint 720.000 mérnöke van. Lenyűgöző a fejlődésnek ez a csodálatos irama. Az imperialisták, mint negyven év alatt mindig, most is sok rágalmat szórnak a Szovjetunióra. Előszeretettel fecsegnek arról, hogy a szovjet nemzetiségi területek nem egyenrangúak. Ezzel szemben a letagadhatatlan valóság az, hogy a Szovjetunió tetszhalöt- ti állapotukból keltette életre ezeket a kizsákmányolt, leigá- zott népeket. Törődött a legapróbb, a nóhányezer vagy csak nóhányszáz főt számláló kis népecskókkel is, amelyeket a kapitalista közöny már-már kihalásra ítélt. A Szovjetunió nemcsak kinyilatkoztatta a nemzetek önrendelkezési jogát, nemcsak alkotmányába iktatta a hatalmas ország népeinek önkormányzatát, de tettekkel, hathatós támogatással is segítségükre sietett, A Szovjetunióban is előfordult, hogy a gazdasági élet egyik vagy másik területén a tapasztalat hiánya miatt hibát követtek el, és átmeneti aránytalanságok mutatkoztak. De a marxista-leninista párt vezetésével minden lehetőség megvolt arra, hogy időben kijavítsák a hiányosságokat. A Szovjetunióban hatalmas Továbbiakban Apró Antal ismertette: mit adott Lenin a világ dolgozóinak, a haladó emberiségnek, nemcsak új elméletet adott a munkásosztálynak, nemcsak arra tanította meg, hogyan kell győzni ; Arra is megtanította a munkást, — ebből mi magyarok különösen tanulhatunk — hogyan keli megtartani, megvédeni a proletárhatalmat. (Taps) Örökül hagyta a világ dolgozóira Lenin a szocialista Szovjetuniót, s az októberi győzelem legélesebb fegyverét, a bolsevik pártot. E két nagy műnek, a Szovjetuniónak, és a bolsevik pártnak a megteremtése már születése pillanatában azt jelentette, hogy a kapitalizmus fölött megkondult a lélekharang: nemcsak Oroszországban, de az egész világon. A szovjet állam létrejötte nemcsak a szovjet dolgozókat ébresztette új életre, de a világ minden dolgozóját küzdelemre sarkallja, harcra ösztönzi a szabadságjogokért, a függetlenségért, az imperialista háborúk ellen, a békéért. Ebben rejlik Lenin művének világot átformáló történelmi jelentősége. A párt Lenin majd a lenini központi bizottság vezetésévé' mindig megtalálta a lelkesítő szót, a kapcsolatot a néppel. Szétzúzta a szocializmus építését akadályozó jobboldali és baloldali frakciókat. Megvédte a párt egységét és megvalósította a szocializmus felépítésének lenini programját. A Szovjetunió negyven éves fennállása és fejlődése azt a hatalmas tanulságot rejti magában, bogy az az ország, amelynek ura a dolgozó nép, rövid idő alatt gyökeresen újjá tud születni. A Szovjetunió az elmúlt negyven év alatt a nemzetközi politika döntő tényezőjévé vált; A békéért folyó harcban a Szovjetunió "körül -tömörülnék a szocialista tábor tettrekész népei, valamint azok az országok, amelyeket a Szovjetunió békepolitikája és az imperialista hódítás, nemzeti elnyomás a háború ellenségeivé tett. A Szovjetunió segíti az olyan országokat, amelyek őszintén vállalják a semlegességet, elutasítják a háborút és a katonai tömböket, óvják nemzeti önállóságukat, népük szabadságát az imperialista agresszo- roktól. A semlegesség Ilyen felfogásának arculcsapása volt az 8 fajta „semlegesség”, amelyet az áruló Nagy Imre és társai a tavalyi elllenforradalomban hirdettek. Az ő semlegességük 9 szocialista tábor országainak hátbatámadása yolt, behódolás az imperialisták előtt. Különös szeretettel és hálával ünnepelünk ma Ezután arról beszélt Apró Antal, hogy a mi népünk most különös szeretettel és hálával a meghatottság érzésével ünnepli az októberi forradalom 40. évfordulóját. A 39-ik évfordulót nem ünnepelhettük meg. Pusztító ellenforradalom söpört végig hazánkon. Kalandorok, imperialista kémek özönlötték el országunkat, s amíg tajtékzó szájjal függetlenségről, semlegességről rikoltoztak, kivégezték függetlenségünk igazi védelmezőit, a kommunistákat, hazafiakat. Hazaárulásban megvénült, a népet gyűlölő volt kizsákmá- nyolók lettek hangadókká, akik készséggel eladták volna az országot, a népet az amerikai imperializmusnak, csak hogy saját pecsenyéjüket megsüthes. sék, hatalmukat visszaszerezzék az ellenforradalom lángjainál. S ha nem sietnek segítségünkre az októberi forradalmat dicsőségesen megvívó szovjet barátaink katonái, ma talán a fasizmus ülne tort népi demokratikus államunk romjain, vagy egy harmadik világháború színtere lenne hazánk. A Szovjetunió segítsége mind 1945-ben, mind 1956-ban a magyar munkásosztály, a magyar szocializmus ügyének felbecsülhetetlen, kellőképpen meg sem hálálható támogatása volt. (Taps.) Jogos nemzeti büszkeséggel gondolunk arra, hogy a magyar munkásosztály már 38 esztendővel ezelőtt örökre és visszavonhatatlanul eljegyezte magát a szocializmussal. Magyarországon immár 38 esztendeje folyik a harc a szocialista forradalom és az ellenforradalom erői, a proletariátus és annak ellenségei, a hazafiak és a magyar nép árulói között. págalmaz tehát, aki azt állítja, hogy Magyarországon csak azért van proletárdiktatúra, mert a szovjet katonák segítettek a magyar népnek. A szocializmusért folyó harcot, a szocialista Magyarország felépítését, magyar nép maga választotta és végig is harcolja. Ezután Apró elvtárs történelmi áttekintést nyújtott azokra az időkre, amikor a magyar dolgozó népre az 1919-es forradalom bukása után rászakadt a fehérterror népgyilkos uralma. A Horthy-reakció negyedszázados gyalázata. A szovjet kormány a tizen- kilences forradalom bukása után sem akart szakítani a magyar néppel! A magyar uralkodó körök hazaáruló politikája megbuktatta a Szovjetunió nemes törekvéseit. Hazug jelszavakkal, magyar katonák százezreit küldték a Donhoz és Voro- nyezs alá, hogy meghaljanak Hitlerért. 1945-ben a Szovjetunió szabadította fel a magyar népei. Az országért és a nép javáért harcra kész hazafiak a kommunista párt vezetésével kezükbe vették az élet irányítását. A felszabadult Magyarország történelmében először let) olyan szabad, független, demokratikus ország, amelyben minden hatalom visszavonhatatlanul a dóig«» « népé, amelyben minden kapu tárva a munkásság, a loigo- zó parasztság, az értelmiség tehetséges fiai. leányai előtt. Hazánk megmaradt szocialista országnak A hazánk felszabadítása óta eltelt 13 esztendő alatt hatalmas eredményeket értünk el. Megerősödtünk javakban és nemzeti öntudatunkban. S ezeken a2 eredményeken lényegében az sem változtatott, hogy a nagy munkában hibákat is elkövettünk. Az egyik legnagyobb hiba kétségkívül az. hogy a szocialista gazdaság építése közben és vele párhuzamosan egy ideig nem fordítottunk kellő gondot a dolgozók élet- színvonalának emelésére. De vissza kell vernünk az 1956- os ellenforradalom demagógiáját, amely felnagyította ezt a hibát. A népi demokrácia munkaalkalmat, biztos kenyeret adott a dolgozóknak. Magyarország nem a hárommillió mezőgazda- sági koldús országa többé. Munkások, értelmiségiek nem álltak sort az ingyenkonyhák kapujában. Senkinek nem kellett és nem kell félnie a holnaptól, a munkanélküliségtől, senkit nem gyötör a létbizonytalanság. Hiba volt az Is, hogy társadalmi és állami építő munkánkban nem érvényesült eléggé a szocialista demokratizmus. Jobban kellett volna hallgatni a néptömegekre. Ezután arról szólt Apró Antal, hogy a Szovjetunió 1945- ben felszabadította hazánkat. 1956-ban újabb segítséget adott talpraállásunkhoz: így a magyar nemzeti függetlenbe- az önálló magyar államiság sz- szaállításának ténye össv • r- rott a magyar—szovjet bg rútsággal, a magyar—szovjet szövetséggel. (Hős-■ ?.ntartó, nagy taps.) Ma már minden hazáját szerető ember megérti, hogy a magyar nemzeti és állami függetlenségnek igazi biztosítéka a magyar—szovjet barátság és együttműködés, nem pedig a kapitalista Nyugattal cimboráié Nagy Imre- fcle „semlegesség”. A tavaly októberi ellenforradalom népellenes volt azért is, mert a nép szabadságának elárulása mellett kockára tette népünk nemzeti függetlenségét is. S ezért nemzeti párt a Magyar Szocialista Munkáspárt, mert szervezte, vezette a magyar dolgozók harcát, a munkásokkal, parasztokkal együtt megvédte hazánk függetlenségét, s a magyar népi demokrácia 13 év a1 itt elárt nagyszerű eredményeit. (Nagy taps.) De kiállt mellettünk a világon mindenki, aki őszinte híve a békének. Hazánk megmaradt szocialista országnak, s ha valaki megtanulta, akkor a magyar dolgozó nép saját tapasztalatából tanulta meg, hogyan kell megbecsülni, védeni, erősíteni a munkás .nemzetköziség nagy eszméjét. Példaképünknél* tekintjük a nagy Szovjetuniót Mi magyarok Is példaképünknek tekintjük a nagy Szovjetuniót és bárhogy is a Clarkodnak reánk és rágalmaz az ellenség, büszkén járjuk a Nagy Október útját. A szocialista Magyarország felépítésében pártunk, kormányunk, dolgozó népünk előtt még nagy feladatok állnak. A legfontosabb feladat Dolitikai, gazdasági és társadalmi életünk minden területén felszámolni az ellenforradalom okozta károkat és határozottan, bátran fellépni mindenkivel szemben, aki szocialista fejlődésünket akadályozza. — Munkánk elvégzéséhez merítsünk erőt a szovjet nép dicső példájából. Szeressük, erősítsük, védelmezzük oly híven és oly bizalommal pártunkat, a Magyar Szocialista Munkáspártot, mint ahogy a szovjet emberek védelmezik, oltalmazzák a tt&Ejr Lenin pártját i Álljunk úgy helyt a munkában, harcban, legyünk olyan fegyelmezettek, áldozatkészek, mint a szovjet emberek.. Legyünk olyan hű harcosai a proletámemzetköziség eszméjének, olyan fáradhatat'anka-, tónál a békéért vívott küzdelemnek, mint a szovjet emoe- rek. A magyar dolgozó nép milliói nevében — munkások, parasztok, néphez hú értelmiségiek nevében forró szívvel kívánunk sok > ikert a Nagy Október 40. évfordulóját ünneplő szovjet népnek, s még egyszer üdvözöljük a köreinkben megjelent szovjet kormánydelegáció tagjait. — Ezen a nagy ünnepen mégha Ú juk zászlóinkat az emberi szellem óriása, a nemzetközi munkásmozgalom vezére, a nagy Lenin előtt. Apró Antal beszédét s Szovjetunió, a Szovjetunió Kommunista Pártja, a magyar és a gzoviet nép b?r át ságinak Ä» tetősével fejezte be.