Dunántúli Napló, 1957. szeptember (14. évfolyam, 205-229. szám)

1957-09-29 / 229. szám

I .......»♦♦♦♦«.............. A fodalem is (óctna vi&z&hyácál — A szocialista tartalom yKui/ds/zat HójpVYÚh}Q.ÍÁJS Bemutatjuk költőinket (ll.)j rcr.Jtijffl JSf L.Ä rovataiban (így helyi lapunk­ban is) mind gyakrabban talá­lunk vita- vagy vitákra ösz­tönző cikkeket a művészet- elmélet tárgyköréből. Ez mu­tatja, hogy a művészetelmélet. Illetve a szocialista realianus értelmezése körüli zavar tisz­tázása aktuálissá lett, többé tehát nem „kevesek” számára való téma: Bav.cz elvtáre fején találta a szeget, amikor az „Irodalmi Naplóban” többek között kije­lentette, hogy jelenleg ideoló­giai harc is folyik, mégpedig az ellenforradalom ideológiai maradványai ellen és hogy eb­ben a harcban a művésznek is szerepet kell vállalnia. Itt is győznünk kell. Harcolnunk kell az ideológiai egységért. Addig nem lehet teljes a győ­zelmünk, míg legalább ma­gunk között — kiknek ügye a szocialista rend építése — nincs meg az ideológiai egy­ség. A burzsoá felfogásnak ked­vező, ha a művészekkel elhi­teti, hogy az ő munkájuk tisz­tára szubjektív munka. „A művész ne politizáljon”. A bur­zsoá esztétika legjellegzete­sebb vonása, hogy el akarja szakítani a művészetet az egyéb ideológiai formáktól. Ebben segítségére van a for­malista művészet, mely mint erényt hangoztatja, hogy nem ragaszkodik az igazsághoz, ez­zel elvetve az igazság kritériu­mát művészetéből. Öncélú for­majátékot űznek és miután ná­luk a tartalom elvesztette szo­ciális. morális magvát, a misz­tikumba süllyedt. Náluk a for­ma a tartalomtól megfosztva önmagában él, önmagának tet­szeleg. Szubjektív önkényeske­déseit a paradoxig fejleszti. Nem látja az igazi mozgató erőket, nem keresi az igazsá­got, hanem állítólagos titkos, erőket akar felfedni. Az feltűnhetett egyeseknek, hogy a szocialista-realizmus körüli vitákban gyakran sze­repelnek filozófiai fogalmak és abból fakadó következtetések. Szorosan összekapcsolódnak a ék szociológiai fogalmakkal, így legutóbb a Dunántúli Nap­lóban Lemle és Bari ez elvtár­sak folytattak élénk vitát az igazság fogalmának a közis­mert esztétikai fogalommal, a szépséggel kapcsolatban. Cik­kem tárgya néma engedi, hogy mélyebben belekapcsolódjak vitájukba. Már csak azért is. mert vitájuk lényege még a vita előtt el lett döntve. Még­pedig nem tekintélyi elvek, hanem világnézeti elvek alap­ján: Az, hogy a művészetről szóló tárgyalásaink közben filozófiai premisszákat használunk — az természetes — mivel az eszté­tika a filozófiának egy ága. A művészetek lényegének a meg­határozásánál csak így járha­tunk el. A filozófiai gondolko­dás vezeti rá a művészt, hogy melyik osztályt kell segítenie a másik elleni harcban. A mű­vésznek nemcsak a széppel, hanem az igazsággal is szolida­ritást kell vállalnia. Habár a művésznek nem kell világnéze­tet adnia, csak világszemléle­tet", de neki is tudnia kell, hogy as igazság konkrét és mindennek a középpontjában álló. Csak a tudat képes feltárni az abszolút igazságot, mely a viszonylagos igazságok össze­géből tevődik össze. Ez külön­ben a dialektikus materialista ismeretelméletnek az alapvető tétele. A művésznek meglátni, mérlegelni, szemrehányni, vé­dőim és ítélni kell. Kizárhat­ja-e a művész szociális ösztö­neit a művészetéből? Megáll- hat-e ő Kant meghatározásá­nál, hogy „az a szép, ami tet­szik” és nem kell-e kijavítani arra, hogy „annak szép, aki­nek tetszik”? az ke­csak a kezdeti fok, mely absztrakt gondolkodáson resztül a tudatosításhoz, vagyis a gyakorlathoz vezet. Ez egy­ben az igazság megismerésé­nek, az objektív realitás meg­ismerésének dialektikus útja. A véletlen vizuális benyomás, az érzékelésnél csak ösztönző alkalom. A művésznek meg kell értenie azt, amit lát. A tudós is gyakran használ­ja a művészien szemléletes módot. Például szolgálhat erre a „kommunista kiáltvány” be­vezetésének ragyogóan művé­szi ábrázolása. Míg a filozófu­sokat az osztja két táborra, hogy mi a gondolkodás és a léi viszonya, addig az esztétiká­nak az a főkérdése, hogy mi a művészet és a valóság viszo­nya. A művészet a társadalmi tu­dat egyik formája, a szellemi élet egyik sajátos ága. Ebben a minőségben azoknak az álta­lános törvényeknek van alá­vetve. amelyek általában a tár­sadalomban élő ember tudatá­ra vonatkoznak. I Dlíi(PS7 ne'm vonhatja el fi­--------- gyeimét saját kora na gy áramlataitól — márpedig korunkat legjobban a szocializ­mus gyakorlati fellépése jel­lemzi — mert lemarad és mű­vészete elszegényedik. A mű­vészet nem független az élet­től, nem egy attól különálló valami. A művész tudata, mint minden tódat a lét helyes vagy helytelen tükrözése. A művé­szet ábrázolásainak forrása: a tudat mellett és rajta kívül létező valóság. Az alkotásoknak tartalmát a társadalmi élet, a természetből eredő események, jelenségek és a legbonyolultabb szubjek­tív benyomások adják. A meg­• miillPC7PttPÍ foglalkozók, azt ismerés eredménye nem a fo- n lllUluJtCIICI ,i:/u snlnm elvont, formáiában. ha­vallják, hogy a tartalom, az alapgondolat, melyből kiindulnak, melyre rá­építik formális művészetüket, annak magva az igazság'kell, hogy legyen, ezzel már rá is léptek a szocialista-realizmus útjára. A tudományos és mű­vészi gondolkodás között nem lehet abszolút határokat von­ni. A művészet nem csupán ér­zéki természetű; Az érzékelés művészi fogalmak a filozófiai galom elvont formájában, ha­nem az ábrázolás színnel, tó­nussal, folttal stb. érzékelhető formájában jelenik meg, de mindig törvényszerű jelensé­geket ábrázolva. Az ember nemcsak gondol­kodik és cselekszik, hanem al­kot is. Minden alkotásban szel­lemi tartalmak nyernek kife­jezést, melyeknek . értékkel kell bimia. Ha nem rendelke­zik t ársadajmila g-n asznos ér­tékkel, akkor- értéktelen, sőt. káros is lehet. Ez a dekaden-J dákban nyer kifejezést. Az\ igazi művészi alkotásnak nem-* csak önmagáért váló értékkel kell bírnia (amit általában esz­tétikai értékeknek kell nevez­nünk), hanem erkölcsi, szociá­lis értékekkel is. Tehát kettős­sége van, mert önmagában is tetszik (formai szépség) és azon felül helyes erkölcsi, szo­ciális irányt mutat, vagy az erkölcstelent, antiszociálist, an- tihumánusat oly jellemzően ál- f Htja elénk, hogy a hatás reak-1 dójaként bennünk ingereket, f folyamatokat indít meg, me­lyeknek eredménye társadal­maiig hasznos lehet. A megismerés tárgyának egységében rejlik a tudomány, művészet és erkölcs egységé­nek alapja. Az erkölcs sem le­het viszonylagos. Az alkotás megítélésénél az erkölcsi érté­kelés is tényező. Minden igaz alkotás erkölcsi ítéletet fonnál. Azt lehet mondani, hogy amitj az etika jónak tart. azt a mű­vészet mint szépet ábrázolja. A művészeti alkotás nem azért szép. mert a természetet utá­nozza, hanem a természet szá­munkra azért szép. mert a mű­alkotás mintájára fogható fel. A természet szépségeit a mű­vészet nyitja meg előttünk. A primitív ember és a gyermfek kevésbé tud a természet szép­ségeiben gyönyörködni. A pri-ij mitív inkább a hasznosság sze- rint néz. ( A szép nem örök és nem ab- J szolut, hanem csak tükörkép. Amint más lesz a társadalom, úgy változik a szépről alko­tott ítélete az embereknek. A művészet örökkévalósága csak addig terjed ki. hogy egyidős az emberrel, nem is fog elma­radni tőle. Egy örök: a válto­zás. változik a művészi ide­ál és vele a művész lelki vilá­ga. Nemcsak a művészben, dcj minden emberben meg volt és< megvan a művészi képesség-1 nek a csírája. Ez teszi őket fo­gékonnyá a magasabb művészi i élmények számára. MOLNÁR IMRE Változik a széDSéo, V A Széchenyi tér négyszögét nyugatról vagy, sárga épület zárja le. A két emelet magas, három öl széles falakat — ren­geteg tégla és a török időkből ittmarad-t kövek felhasználásá­val — 1720 körül emelték. A barokk Pécs e monumentális építészeti. emléke a török hó­doltság utáni első pécsi közép­iskola befogadására készült, s falai között — kisebb-nagyobb megszakításokkal — közel 250 éve folyik, iskolai oktatás. Ma is művelődési célt szolgál: a Nagy Ja,fos Gimnázium és a Bányaipari Technikum diák­otthona kapott itt elhelyezést. ... Egyetlen épület, s az iro­dalomtörténet egy egész kis fejezetét idézi a szemlélő elé. Azok közül, akik ebben az épü­letben tanítottak vagy tanul­tak sokaknak nevét az irodal­mi emlékezés is megőrizte. A tollforgatő pécsi tanárok, prédikációk, , vitairatok, törté­nj nc<i munkák szerzői közül messze kiemelkedik Pray György és Faludi Ferenc alak­ja. Pray, a Halotti Beszédet tartalmazó s később róla elne­vezett kódex felfedezője és el­ső ismertetője, 1745 körül taní­tott a gimnáziumban. Faludi kétszer is megfordult váro­sunkban. Először 1728-ban volt tanára az „archi-gymnasium’’- nak, 30 év múlva, a kollégium igazgatójaként tért vissza. A mai városkép hangulatába oly harmonikusan illeszkedő épü­let akkor még szinte pusztaság közepén állt: beépítetlen tel­kek, kőfallal védett gyümölcsö­sök vették körül. Az iskola előtti téren szokásos nagyheti passió-játékok keretében Fa- bidi talán valamelyik iskola- drámáját is elöadalia pécsi diákjaival, IRODALMI SÉTA Az iskola a reformkorban él­te virágkorát. A nemzeti nyelv ápolásának igénye ide is be­hatolt, a tanárok különös buz­galommal tanították a. ma­gyar nyelvet, az ifjúság iro­dalmi- és olvasó körökben lel­kesedett a széplitteratúra ügyéért. S eredménnyel. Az halhatatlan megallsefiója, az 1820-as években végezte Pé­csett középiskoláit. A végig eminens diák itt volt először teátrumban, itt írta első ver­seit, ez a város avatta költővé. Már mint fővárosi író, újból visszatért diákéveinek színhe­lyére, s „üti képeké’ című irá­intézetben évente tanuló több­száz diák közül nem egy az izmosodó új magyar irodalom­nak vált neves alakjává. A pé­csi író eddig püspöki reziden­ciában, szerzetesi rendházban, káptalani házakban élt, most a szűk diákszobák lakóihoz is ellátogatott a múzsa. Az 1800- as években, a 48 körüli ma­gyar irodalom kismestereinek egész sora töltötte inaséveit a pécsi gimnáziumban. A szekszárdi születésű Garay János, Háry János alakjának sóban így számolt be régi és új élményeiről: „A várost, mint valamely kotlóstyúk csipegő számos csibéit, Mecsek hegye rejtegeti szárnyai alatt, vala- minthogy egy része ennek va­lóban egészen alája is bújt, melynek göröngyös utcáján a Pettyére jutni. E kellemes te­rasz, mint valamely óriás gyep- ágy Mecsek oldalába vágva, egyike a legszebb tájaknak, s a tanulók mulató helye ...” Garaynak egy ideig iskola- társa volt Nagy Ignác, a napi­lap megteremtette műfajok í jövendő ügyes művelője, és f Frankenburg Adolf, a későbbi é neves lapszerkesztő és népsze- f rű író. A magyarrá és íróvá válás, a tapasztalat és erőgyűj­tés színhelye volt számukra a város. Frankenburg „Őszinte vallomásai”-ban meleg szavak­kal emlékezik meg a pécsi évekről: „Napjaim, melyeket Pécsett töltöttem, nem tartoz­tak a vesztett napok közé. Meghozta mindegyik a maga. örömét, de a maga baját is. A jó napokat lehetőségig élvez­tem, a rosszakon sebesen át­esni iparkodtam.” „Nyájas nak, „kedves”-nek nevezi a vá­rost, „hol először ismertem meg a szerelmet, először kós­toltam annak édességét $ érez­tem mérges fulánkját." Meghatódva állunk ma az épület előtt, amelyben egykor költőnek induló ifjak tanultak. Meghatódva rójuk a folyosó­kat, benyitunk a szobákba ... De már hiába keressük az el­röppent szavak foszlányát. Csu­pán régi, megsárgult könyvek őrzik a hajdani pécsi tanárok nevét, a jeles pécsi diákok kal­kulusait. Meg két márvány­tábla a Nagy Lajos Gimná­zium folyosóján. De ez kevés ..; Helyes len­ne, ha szavaik is életre kelné­nek, ha teljes terjedelemben újra olvashatnánk Garay, Frankenburg és a többiek visszaemlékezéseit pécsi élmé­nyeikről, ha újra kiadnák azo­kat a vallomásokat, amelyeket költők tettek, és arról tanús­kodnak, hogy milyen sokat adott ez a város a magyar iro­dalomnak. Itt az ideje, hogy egy, a magyar íróknak és köl­tőknek pécsi vonatkozású írá­sait tartalmazó szemelvény­gyűjtemény megjelenjék! TÜSKÉS TIBOR Oiázdo 1/ OLímetk rJánö & Havihegyi ház Úgy állt az üdvözölt lány a kis gangon, az olaszos piszkos házban: az ének ezüst madárként csengett a téli égbe és az elmenők megbotránkozva nézték, hogy mit művel itt ebéd idején vasárnap, ilyen városvégi ház kopott udvarán? Am a perzseléses szagban, a színes rongyok, pelenkák között én Júlia arcát láttam, s a dalban, amely izzott. remegett a pécsi ucca dermedt üveg-csöndjén, a szerelem szólt, bizony, emberek, az egyetlen, az igaz és örök, s a fiú. aki fekete kutyával egy oszlop mellett hallgatta dalát, Romeo volt, a veronai hős, én láttam halvány arcán és szemén: és sírtam, akár Shakespeare remekén. Hová röpül? Ibis-madaram. fénnyel-ékes, hová röpül az ifjúság? Ha még szeszélyünk szenvedélyes, egyre ránk törnek: kín, tusák, piros pipacsos kalapomban a legényes dac oly fogyó, kereshetem, hogy merre, hol van, ki váltogatva volt fogó? Most már, ha pattan ijjam éle, az ölni-falni-futni vágy, elhull a sűrű erdő-szélre, nincs bennem komisz kapzsiság: ülni bús, árva árokháton és szólni, szép az egy-szem-egy, a bölcsesség is fordul, látom: * é t t t * t t t * t * * t > t t f f rózsa kell, nem dús ligetek. Virágban, versben, bármi szépben. t borban is csak az igazi. é ez már a józan számvetésem. é t t * A vágyam a való szabja ki: így kell a dolgos, kedves élet, az elzuhanó szép napok. egy-cgv hullt szirom messze széled. f t * ahogy az ostorhoz kapok. Badacsony í t f f Csak ha az esthajnal leszáll, lilába játszik víz, virág, a tó, a tejbe-áztatott. t a táj, az égbe-fölemett, * akkor ülj mellém kedvesem. ■ { lombsátor függönye alá. * mit a hold csipkésen beszo. é kőkancsót, benne vörös bort, falat szalonnát, kenyeret, * * adjatok hozzá: szél a fát ringassa,.nézd: a Badacsony. # mint emlék-hattyú vízre száll, * láng bora bút, bajt, feledést t töröl és ad, hogy azután * szüretre gyújtsa föl szívem. t a Pécsi Nemzeti Színházban Á Pécsi Nemzeti Színházban már a negyedik hete foly nak „Az ember tragédiájáénak próbái. A színdarabot 1911 óta vidéken itt Pécsett mutatják be először. Madách örök­becsű művében Adámot Kőszegi Gyula, Évát Spányik Éva, Lucifert pedig Tándor Lajos játssza. A kísérőzenét l'autu» Elemér, a színház karmestere szerzetté.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents