Dunántúli Napló, 1957. augusztus (14. évfolyam, 179-204. szám)
1957-08-13 / 189. szám
1957 AUGUSZTUS 13 N A P tO s % »» A l > IMÉÉIIIÉ A V. 2-nek és más csodafegyvereknek kellett volna 1945-ben a nácikat megmenteniük. (Felül) A „szabad világ" stratégái is minden reményüket a rakétafegyverekbe helyezik. (Alul) Mz egyse? Wj. a győzőiéire zúloga wrá ten Emlékezzünk vissza 1945- re, akkor kezdődött Németországban a nagy fordulat. A hitlerista uralom letűnése lehetővé tette, hogy mindent újból kezdjünk, hogy végérvényesen pontot tegyünk a fasiszta elnyomás, a kapitalista kizsákmányolás és szolgaság után. A baljós körnek — háború, látszatbéke, háború — nem volt szabad többé megismétlődnie. Ezt követelte a német nemzet életérdeke. A munkások antifasiszta csoportjai kiléptek az illegalitásból, a koncentrációs táborokból, az emigrációból hazatértek az antifasiszták és a pártkülönbségeken felülemelkedve kezet nyújtottak egymásnak. Szilárd eltökéltséggel láttak hozzá az új munkához. Az első nagy történelmi cselekedet a munkásosztály egyesülése volt, a kommunisták és szociáldemokraták összefogása hazánk keleti részében. A német munkás- mozgalom ezen újjászületése a munkásosztályt képessé tette arra és erőt. kölcsönzött neki ahhoz, hogy egybefogjon minden antifasiszta erőt. Ez volt tizenegy esztendővel ezelőtt. Hála a munkásosztály egyesülésének, a kommunisták és szocialisták összefogásának a mi büszke Német Szocialista Egységpártunkban. Németország területének egyhar- madán lehetővé vált, hogy az antifasiszta erők a konszernek, bankok urainak és a nagybirtokosoknak uralmát gyökerestől felszámolják és egy új államhatalmat építsenek fel: a népi demokratikus rendet. A kézfogás lehetővé tette a dolgozó népben rejlő óriási erők kibontakozását. A munkásosztály akcióegysége a döntő tényező a béke biztosításáért és az egyesített, békeszerető, demokratikus Németországért folytatott harcban is. Miféle más erő, ha nem a munkásosztály és szakszervezeteinek egységes ereje állhatná útját a bonni atom- háborús poV.tikvioknr k ? Az Adenauer-kormány elhatározása, hogy NyugatNémetországban atomfegyvereket tárol és Nyugat-Né- metországot bázisként egy támadó atomháború céljaira a NATO rendelkezésére bocsátja, sokakat arra a felismerésre késztetett, hogy a háború veszélyét mindenekelőtt a saját otthonunkban kell megfékezni. Erről tanúskodik. a 18 nyugatnémet atomfizikus tiltakozása. Egyidejűleg a nyilvánosság elé léptek követeléseikkel a nyugatnémet munkásosztály képviselői. Most sok nyugatnémetországi dolgozó is, aki ideiglenesen az ellenséges propaganda hatása alá került, kezdi felismerni, hogy a Német Demokratikus Köztársaság munkásosztálya mekkora történelmi cselekedetet hajtott végre, amikor Németország keleti felében gyökerestől kiirtotta a német imperializmust. A Német Demokratikus Köztársaság munkás-paraszt hatalmának és a Nemzeti Frontnak a tevékenysége következtében Németország minden békeszerető embere előtt bizonyossággá vált, hogy a nagy fordulatot egész Németországban végre kell hajtani. A nép addig nem élhet békében, amíg Nyugat-Német- országban az amerikai fi- nánctőkétől függő NATO- politikusok uralkodnak. A nyugatnémet munkásosztály és a békeszerető lakosság harca annál több eséllyel rendelkezik a sikerre, minél erősebb a Német Demokratikus Köztársaság, minél nagyobbak dolgozóinak eredményei a szocializmus építése terén. Nyunat-Németország munkásosztálya és mindenekelőtt a szociáldemokrata elvtársak most az előtt az elhatározás előtt állnak, hogy teljes munkát végezzenek. Az Adenauer-kormány imperialista nautikájával saját külpolitikájukat kell szembe állítaniuk: az Adenauer-kormány belpolitikájával a-saját, a nyugatnémet álla.m apparátusnak a NATO-politikusoktól ■ való megtisztítására irányuló politikájukat; Nyugat-Német- ország konszern és bankmágnásaival és ezek bonni kormányával szemben olyan gazdaságpolitikát, amely a dolgozó nép érdekeinek felel meg: végül pedig a bonni kormánynak a megosztásra irányuló politikájával szemben a nyugatnémet munkásszervezetek együttműködését a Német Demokratikus Köztársaság munkás-szervezeteivel és kormányával. Miután 1945-ben megkezdődött a német munkás- osztály egyesülése és tizenegy évvel ezelőtt létrejött a német munkásosztály újjászületése a marxizmus—le- ninizmus győzelmes tanának alapján, most Nyugat- Németországban érkezett el annak az ideje, hogy felülvizsgálva a nagy tapasztalatokat 1945-től máig, levonják a tanulságot és bátran az akcióegység útjára 'ép- jenek. A NATO-politika és g nyugatnémet NATO-hads'"'eg atomfegyverekkel való felszerelése elleni névmo-mg- lom nagy lehetőségekkel szolgál egy nyugatnémet gr. szági politikai fordulat számára. Ezt a fordulatot csak akkor lehet előidézni, ha a nyugatnémetországi munkásosztály a bonni fekete- barna koalíció imperialista programjával a saját programját állítja szembe, a béke, a demokrácia és a haladás programját. Ismerje fel minden szódái demokrata elvtárs. minden szód áldemokrata szervezet a hehtzet komolyságát és cselekedjék a német munkásosztály régi váiar-'ási jelszavának szellemében: „Az egység erőssé tesz!" A megértés és az együttműködés Németország két részének mnnkáeosztálug őzt az alapfeltétele a béke. a demokrácia és a haladás igaz iiove miőz-lmének Npu- nat-Németországban és hazánk újraegyesítésének. Alapfeltétele a német név Újra német csizmák dobognak FranGlaorSZáybrII M voha's az itatok 193S—45-ben Ma az ő gyermekeiknek vigyázzban kell állmok és tisztelegniük, ha apjuk gyilkosa dr. Speidel ellép előttük Beszédes számok Erfurt is, Kansl- ruhe is német város. Körülbelül egyforma nagyságúak. Erfurt a Németországot kettéválasztó övezethatár innenső, Karlsruhe pedig túlsó oldalán fekszik. A két város költségvetése mintegy tükörképe a Német Demokratikus Köztársaság és Nyu- gat-Németonszág városai fejlődésének. — íme, néhány kiragadott számadat a két város költségvetéséből: Az első német munkás-paraszt államban fekvő Erfurt, amelynek több mint 7000 lakosa vesz részt a város és az állam ügyeinek intézésében, teljesem adósság- mentes. — Ugyanakkor a monopolisták által uralt Német Szövetségi Köztársaságban lévő Karlsruhe költségvetési hiánya, illetve adóssága 1955 március 31- én 63,9 millió D-már- ka (kb. 310 millió Ft) volt. A város vezetősége 1956-ban csak a kamatok törlesztésére 8,6 millió D-már- kát sajtolt ki az adófizetőkből. Időközben a város adóssága több, mint 190 millió D-márkára (fél milliárd Ft) növekedett. Tizenkét esztendővel ezelőtt aratta a szovjet hadsereg döntő győzelmét a < hitleri fasizmus felett. Elhallgattak a fegyve- ] rek, aláírták a hit’eri Wehrmacht feltétel nélküli kapitulációját. Ekkor nyílt meg a német ( nép előtt a jobb jövő, a szocializmus felé ve-’ zető út. Németország egyik részében a mim-i kásság vette kezébe a hatalmat s a dolgozó pa- i rasztsággal szövetkezve megteremtette az első * valóban demokratikus német államot, a Német' Demokratikus Köztársaságot. Németország másik részében ma is a tőkések, a külföldi imperialistákkal szövetkezett monopolisták uralkodnak. De a munkásság, amely látja a má-} sik, a helyes úton haladó Németország ered- ( menyeit, egyre határozottabb harcot folytat] kizsákmányolói ellen, az egységes, szabad ( és demokratikus Németország megvalósulása^ érdekében. Csak a felségjel változott (vaskereszt váltott > fel Göring jelvényét), más nem. Most Isméi egész városokat akarnak kiradírozni. Kittenbercer Károly: I illiaMlizsli'íüi lagpmii Este hat óra felé jár az idő. Az augusztusi nap leszállni készül a Kilima-Ndzsáró előhegyei mögé. Aláhanyatló izzó korongja vörös sugárképeket lövell szét a felhőtlen égen. A sugarak kigyújtják a Kibó* gleccserének szűz havát: vörös tűzben lángol fenn a csillogó jégvilág. Múlnak a mennyei színjáték percei, már csak egy pirosló fényű félkorong látszik a lebukó napistenből. Csendesen, lassan az is alámerül, s a helyén halványuló biborfény festi meg az eget. Aztán kialszik a gleccsertűz, eloszlik az ég aljának bíborló foltja, s a „póri“-ra, Kelet-Afrika vadon- ságára, azonnal alkonyat nélkül ráborul az egyenlítői éjszaka. Egy időszakos folyómeder tüskebozóttal, elefántfű foltokkal tarka parti erdejében, annak is a legsűrűbb részében, a kígyózó, kanyargó liánóriások lombjainak alagútjában mozdulatlanul fekszik egy * A Klllma-Ndzsárőnak, s egyben Afrikának a legmagasabb hegycsúcsa, telt m magas. öreg rinocerosztehén. Kétéves kamaszborja ott nyugtalankodik mellette, s nem érti, miért nem indulnak már esti legelésző útjukra? Hiszen nagy csirregéssel már szárnyas barátaik, a buphagák — a kullancs-madarak — is elrepültek róluk, amelyek napközben folyton kísérik őket, s szorgosan szedegetik a hátukról a kellemetlen rovarokat. A denevérek is itt keringenek már körülöttük, csodás biztonsággal röpködve, csapongva a sűrűség ága-bogai közt; a lappantyú is régen dalra fogott, egy éhes foltoshiéna meg éppen most kezdi üvöltözni valahol, nem is nagyon messze, utálatos u-uui-ját... Tűnődik a rinóborjú erősen, mért késlekednek hát annyit? Máskor még le se megy a nap, s ők már a vizesgödörnél vannak, onnan indulnak békés legelészésre ... Figyelmeztetni akarja a rinómamát az idő előrehaladott állására, de az öreg rinótehén olyan mérges fújással döf egyet leié, hogy még az ő nehéz koponyája is felfogja: úgy látszik jobb lesz a mamát most békében hagyni. Akkor unalmában és éhségében a közeli cserjéket kezdi csipkedni, de bizony ez nem solcat ér. Napközben ugyanis legelésztek a közelben itt-ott, akkor még a rinómama is leharapott egy- egy gallyat, így aztán a fekvőhelyük körül alig maradt kívánatos ennivaló. — Nincsen itt semmi változatosság — gondolja a kis ríná elszomorodva, miközben lecsípi egy vékonyka cserje ághegyét, Ahogy az ágak után lcapa- dozik, az éhség arább-arább hajtja. Igaz, hogy nyugtalansága, anyjához való ragaszkodása kezdetben lépten-nyomon megállítja, visszafordítja. Figyel, neszei arrafelé, ahol az anyja fekszik, de aztán megint csak ballag tovább, s legelészik magányosan. Lépeget, legelészik, mígnem elérkezik a parti erdő sűrűjének a szélére, onnan a mimózabozótokkal, kardszerű szanszeveriákkal tarkított ernyőakácia-erdő felé veszi az útját. Itt aztán dúskálhat kedvére a legelnivaló- ban! Legelébb is a szansze- veriáknak lát neki, leharap egy csomó fiatal szárat, azt csámcsogva mind összerágja, a szívós rostokat pedig nagy csomókban kiköpi. Később a szomjúság kezdi bántani. A vizesgödör messze van, a folyó még messzebb, s oda különben sem menne. Még az anyja se jár oda szívesen, pedig — az elefántokat nem számítva — a mama semmitől se fél. De a folyót csak hagyjuk! Nagyon goromba nép lakik ott, az orrszarvúak népének régi ellensége: a vízilovak. Persze, a póri kemény talaján könnyen elbánnának ők azzal az otromba, nagyfogú, veszettül ordítozó népséggel. Hanem a papirusz mocsár — ahol az anyjának volt már párbaja egy vízilóval, és ahol az ilyen pár- Pedálok általában megesnek — nagyon kedvezőtlen terep az orrszarvúak számára, I Lám, az öreg rinómama derekát még most is óriási forradások éktelenítik a goromba vízilóval történt csatározás emlékeként. Rinómama és vele kötelességszerűen a kamaszfia, azóta is dühbegurulnak, valahányszor meghallják a vízilovak ordítozó bőgését, vagy ha a szagukat hozza feléjük a szél. Az orrszarvú tehén ilyenkor fújva, prüszkölve száguldozik körbe, aztán magasan feltartott farokkal megtorpan és tájékozódni próbál ellenfele hollétéről. Persze, hiába! A víziló a biztonságos habokból ordítozik kifelé, s nem sokat törődik azzal, hogy harsogását milyen fájdalmas gúnyolódásnak érzi a szerfölött izgulékony orrszarvú. Az ifjú rinó tehát szomjas, és nem a folyó, hanem a vizesgödör felé veszi szépen az útját. Ahogy ballag, lépten-nyomon megüti' orrát a legelésző vízhez húzó vadak szaga Nem törődik velük, ezek neki nem árthatnak. Az önérzetének persze annál jobban -s.k, hogy közeledtére például az antilopok rögtön széjjelugra- nak. ö már valaki! Ha nem is olyan hatalmas és vakmerő, mint az anyja, és nem olyan óriás, mint az apja volt, de azért valaki. Az apjára különben már alig emlékszik. Csak homályosan, nagyon homályosan és akkor is inkább csak arra az eseményre, amely után a vén rinóbika őrökre elmaradt mellőlük... Valahol a vadtaposta ösvényen egy elrongyolt szandál hever, déltájban hagyta el a lábáról egy méz után járó van- dorobó vadász. A könnyű esti szél most ennek a szandálnak a szagát lebbenti a rinóborjú orrához. Mintha villám csapttá meo az ifjú orrszarvút! összerezzen, farkit magasra csapva szimatol, fejét forgatva neszei, fülel, s kémlelni próbál a vaksi szemével. Az igyekezet, ■oersze hiábavaló. Nem fedezheti fel, mert nincs jelen az elefántnál is rosszabb ellenség, akit meg kell ugyan vetni, de akitől félni kell: a kellemetlen -zugú, kétlábú nép — az ember. 7". (Fáhitatjvk)
