Dunántúli Napló, 1957. augusztus (14. évfolyam, 179-204. szám)
1957-08-29 / 202. szám
1957 AUGUSZTUS 29 NAPLÓ n Mills Pécsett ' A városi és a megyei tanács, valamint az Agrártudományi Egyesület, a TTIT, a Hazafias Népfront és a Mezőgazdasági Termékeket Értékesítő Szövetkezeti Vállalat szeptember hó 1-én ankéttal egybekötött barackkiállítást rendez Pécsett, a Janus Pannonius utca 11. sz. a’atti helyiségben. A kiállítást Berki Fülöp elvtárs, Pécs város tanácsának elnökhelyettese nyitja meg, majd Ferdi- nánd Dezső tudományos ku- ' tató tart előadást. Utána sor kerül a díjak kiosztására. A barackkiállítás szeptember 1-én reggel 9 érától este 7-ig tekinthető meg. A kiállítás tartama alatt barackárusítás is lesz. Bill 9 mohácsi kórházat A mohácsi kórházban odd) a', volt gégészet és szemészet, do|> nem működött külön osztály-11 ként, helyszűke miatt. Most Mohács város tanácsa tervbevette, hogy a kórházat bővíti, illetve a kórház mellett 200 000 forintért épületet vásárol és<> itt állítják fel a gégészeti ésf szemészeti osztályt. Az egész-'; ségügyi minisztérium már hozzá is járult a terv megvalósításéihoz, sőt a berendezést is biztosította; Követésre méltó példa; Helyszínen segítenek a községi tanácsoknak A Mohácsi Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága a napokban Himesházán tartotta meg ülését. Ez már a második eset, hogy a v. b. ülését a járás valamelyik községében tartják. Először Duna- szekcsőre látogattak el, s most a himesházi tanács munkáját vizsgálták meg. Délelőtt a községi kultúr- otthonban a himesházi v. b. elnökének kérdéseket tettek fel. Mintegy 25 kérdésben érdeklődtek, milyen a kapcsolat a tanács és a község lakosai között, milyen a párt és a tanács között az együttműködés és főleg a nemzetiségek — magyarok, németek, felvidékiek és székelyek — hogyan értik meg egymást? Jellemző, hogy a községi tanács elnöke a kérdések nagy részére nem tudott kielégítő választ adni. Mikor feltették a kérdést: Mi most a legfontosabb feladat a községben? — azt felelte, hogy a község szépítése. 3 míg a községi tanács valóban, az aprólékos és másod- rangú kérdésekkel foglalkozik, a falu lakosai között nagy a torzsalkodás, civako- dás. A járási végrehajtó bizottság tagjai, hogy jobban megismerkedjenek a falu éleiével, a lakosság véleményével, délben bejárták a házakat. Érdeklődtek az emberektől, hogyan dolgozik véleményük szerint a tanács. Nem egy helyen olyan választ kaptak, hogy minek menjen a tanácsülésre bárki is, mikor ott érdemtelen kérdésekről vitatkoznak órákig. Azt is elmondták, hogy a jegyzőkönyvbe legtöbbször nem az kerül, amit a felszó-1 lalók elmondtak és megesett, < hogy a hitelesítők vonakod-1 tak aláírni. i Mindezt a délutáni ülésen i a járási v. b. tagok segítő < szándékkal és módon elmondották a helyi vezetőknek, i Általában az egész ülést a < segíteni akarás és útmutatás | jellemezte. Meghallgatták az I ülést a környező tanácsok ( vezetői is, hogy tanuljanak' belőle és amikor ott tartanak ( ülést, ne leljenek annyi hi- j bát, mint Himesházán. Árdrágító üzér f Bula József huszonhárom f éves bólyi lakos ez év júniusáéban két alkalommal egy-egv fbi'kaborjút vett kilónkint 6 forintért. A borjakat azután engedély nélkül levágta és a húst kilónikiint 20 forintos áron eladta. A siklósi járásbíróság i ezért árdrágító üzérkedés és < közellátás érdekét veszélyez-1 tető bűntett miatt Bula Józse-' fet 4 havi börtönre és 200 fo- , rint pénzbüntetésre ítélte. i Épül, szépül Szászvár Miért kell megfizet ni a kötelező biztosítás hátralékos díjait Nem túlzás, Szász vár egyre jobban városias jelleget ölt. Rendezik utcáit, tereit, szabályozzák az utóbbi időben annyit ra- koncátlankodó patakot, mely átszeli a községet, tatarozzák a középületeket és magánhéza- kat s e mellett egészen új városrész is épül a mágocsi kövesét mentén. A Kiss György utcában már elkészült a betonjárda. Mintegy 270 négyzetmétert raktak íe, ami 115.314 forintba került. Az utcabeliek azonban csökkentették a költséget. Elvállalták, hogy a régi járdát társadalmi munkában ki-ki a saját háza előtt felszedi; Régi vágya valósult meg a Petőfi utca lakóinak. Itt téglajárdát készítenek és a népbolt, valamint a vendéglátó előtt meg is emelik a járdát, hogy az utcát átszelő patak ne rongálhassa meg magas vízállásnál; Ez a munka mintegy 10 ezer forintba kerül. A Fő térre is öröm már bemenni. A gyógyszertárat < > most tatarozzák, at* cukrászda már új köntösben ragyog, s ia mellette lévő (* ház is megújhodott f a közelmúltban. A parkosítást a transzformátorház * akadályozza. Azonban már megegyeztek az áramszolgáltatóval és ha áthelyezik a transzformátort, akkor megkezdik a Fő tér parkosítását is. Számtalan föld- és háztulajdonos méltatlankodik, amikor a kötelező biztosítás hátralékának kifizetésére felszólítást kap. Az érv mindenütt az, hogy a forradalmi munkás-paraszt kormány rendeletileg megszüntette a kötelező biztosítást, tehát nem kell kifizetni. A legtöbb hátralékos a rendeletnek csak erről a részéről vesz tudomást, pedig ugyanennek a rendeletnek a további része arról szól, hogy akinek a korábbi évekről díjhátraléka van, az köteles azt megfizetni, késedelmi pótlékaival együtt. Sokan felvetik a kérdést: ha már megszüntették a kötelező biztosítást, akkor miért kell megfizetni a hátralékot? A helyzét az, hogy Baranya megyében a kötelező biztosításban érdekeltéknek mintegy 80 százaléka már az esedékesség idején pontosan megfizette díját. Méltánytalan lenne, ha éppen azok járnának jól, akik annakidején kötelességük teljesítését elmulasztották. Szükséges a hátralékok rendezése azért is, mert a kötelező biztosítás idején — tehát 1953. január 1-től 1957. március 31-ig — bárkinek tűz- vagy jégkára volt (vagy lett volna), azt az Állami Biztosító kifizette. Baranyában ez idő alatt több mint 30 millió forint kártérítést fizetett ki a gazdáknak. A biztosító tehát az ellenszolgáltatást, a védelmet már megadta, a hátralékosok pedig egy teljesített szolgáltatásért tartoznak népgazdaságunknak. Ezért helyesen cselekszik az, és a behajtási eljárás alól mentesül, aki hátralékának rendezése érdekében mielőbb felkeresi a községi tanács adócsoportját. Mi lett a sorsuk a Kanadában élő pécsi színészeknek? Az alábbi levelet egy Kecskemétről Kanadába disszidált színész írta Fejér István elvtársnak, a „Film, Színház, Muzsika’’ szerkesztőjének. A levélből a pécsi vonatkozású részleteket az alábbiakban közöljük: „... a régen kikerült magyar színészek „karrierje’’ pesti nyelven szólva — alaptalan kacsa. Jávor, Békeffy abból próbálkoznak élni — amik voltak. Ebből persze nem tudnak megélni, tehát tarhálnak. Múlt héten találkoztam Szondy Birivel. Kölyök- koromban szerelmes voltam belé la kakasiilőröl). Fáradt, megöregedett, éveken át abból élt, hogy dohányt szedett. A Tatár—Patócs házaspár most nyári tánctanfolyamot hirdet Clevelandben (szalontáncot). Rákosy Tibi csinált „karriert”. Elvett egy öreg kövér vendéglősnél, s egy hatodrendű kocsmában énekel. Fellegi Terinek pici kis üzlete van, ott áll a puli mögött reggeltől zárásig ...” A régen kikerült magyar színészeknek tehát ez a sorsuk. De nézzük csak mit ír a kecskeméti színész a most újonnan Kanadába „vándorolt" művészekről. „... láttam magyar vándortársulatot: Szüle Miskát, meg Havassy Mimit. Szörnyű volt. Én bizony elköny- nyeztem magam, mert a szünetben könyörögve hordták körül a pénzestálcát. Az előadás a legsötétebb borzalmat is túlszárnyalta... A legkirívóbb példa Naszódi Sándor, akire úgy emlékszem, mint tehetséges fiatal művészre. Nem mertem megmondani neki, hogy Magyarországon az első próbán megköszönnék további szíves közreműködését. Az egyetlen aránylag valamit elért művész: Ivan Rabov- szky (Rab István!) mondotta torontói fellépése alkalmával egy ismerősömnek: „Ha nem szégyellenék megalázkodni, rég visszakéredzkedtem volna oda, ahol művész voltam, ahol a tenyerükön hordtak ..Pongrácz Imre meg két hétig portás, aztán semmi (erősen lóversenyezik, sajnos). M arczi Lizának, Veszprémi Lászlónak, Kovács Anninak, Korodini Ferencnek hol van munkájuk, hol nincs, hol szobát festenek, hol meg gilisztát szednek. Hát ez a valóság. Faragó Panni háztartási alkalmazott Montrealban. Rajczy öngyilkosságáról hallottatok. Egy hétig nem tudták eltemetni, mert nem jött ösz- sze a temetési költség. Mi már nem csodáljuk Nyugatot... Rólunk és a mi színházi világunkról semmit sem tudtak Kanadában. Egy londoni ismerősöm még most is hatása alatt áll az Állami Népi Együttes tánc produkciójának. Egy-két angol színésznek meséltem, hogy nálunk kis falukba is eljut Shakep- peare, hogy nálunk melósoknak operabérletük van, nem hitték. S mikor mindent elmeséltem, azt kérdezték: „Hát ha így van, miért jöttél el?..." Ennyit a levélből. Bizony, miért is menteit el? Miért ment el Korodini, Kovács Anni, Marczi Liza. Veszprémi és a többiek? Pécsett tisztelték és szerették őket, művészetüket megbecsülték. Mindez kevés volt? Vajon kint Kanadában többet kapnak-e művészetükért? A heti loiiósorsolások eredményéről a jövőben országosan — külön fővárosi és külön vidéki — kifizetési jegyzéket készítenek, amelyet valamennyi OTP egységnek megküldenek. Vidéken 300 OTP- fiókban és kirendeltségnél, valamint totó-lottó irodánál meglesz a nyertes szelvények száma. A név és cím nélküli két- és háromtalálatos nyereményeket a vidékiek bármelyik vidéki OTP-egységnél felvehetik. A névvel és címmel ellátott lottószelvényekre a nyereményeket 5000 forintig természetesen továbbra is postán küldik meg. 1956, .november 29-ét megelőző minden nap a reggeli órákban megtelt á pécs- bányai bányaüzem nagycsarnoka s hatalmas ordítozás kö- zepétte megkezdődött a szócsata a becsületes bányászok és az ellenforradalmi huligán elemek között. Igaz, főként az utóbbiak kiáltoztak csak, hisz a becsületes bányászoknak, kiváltképp a kommunistáknak nem volt tanácsos megjelenni vagy éppen megszólalni az ellen f orr ad ailom akkori (baranyai fellegvárában; Azért akadt minden reggel egy-két olyan bányász, aki ha nem is szállt vitába a karzatról üvöltöző „forradalmárokkal“, a legényotthonban lakó enyhén szólva kétes elemekkel, de bement a fürdőbe, magára vette munkaruháját, ezzel is mutatva, hogy igenis dolgozni akar. Leszállni persze csak ritkán engedték ezeket a bányászokat, akkor is csak fenntartásra, mert Málics Ottó utódai 1— ő vezette a Mecsekbe menekült ellenforradalmároknak a pécsváradd rendőrőrs ellen intézett támadását s ott is pusztult el .— Sima László, Biczó Ferenc és hasonszőrű társaik tele torokból hangoztatták: — Ki kell szabadítanunk Dobrovics Emilt, Dobrovics éhségsztrájkot kezdett a börtönben, Dobrovics ártatlan, az oroszoknak nem termelünk szenet.;; s így tovább. A sok kiabálás vége »éjidig az lett, hogy délelőtt tíz óra felé néhány hangadó el kiabálta magát, hogy nem dolgozunk, a sztrájk tovább tart s aztán elindultak megebédelni. A műszakot beíratták, elvégre valamiből élni is kell:..? Ilyen körülmények hozott érkezett el november 29-ének reggele. Több, mint 400 bányász jelent-meg, az aknán. Pécsbányai „hazafiak" Nagy többségük azonnal át is öltözött azzal az elhatározással, hogy minden körülmények között lemegy a bányába és megkezdi a munkát. Sokak számára furcsa volt. azonban, hogy sem Sima, sem Biczó, sem a többiek nem szólnak egy szót sem a sztrájk folytatása érdekében s maga Sima kiáltja, hogy; — Gyerünk emberek, szálljunk le! A személyszállítás gyorsan meg is történt. Sima László a VII. szinti rakodóról azonban nem engedte tovább a bányászokat A VI. szinten előbb egy röpgyűlést tartunk — mondotta — s intésére Rada József főcsatlós már meg is kezdte a szállítást. Értették ők egymást beszéd nélkül is. A hatodik szinten ugyancsak a rakodón várakozott a bányászok másik csoportja. Kajdi Aladár, ez a kulákból vedlett vájár, volt hosszúhetényi leventeparancsnok, ekkor fölmászott az aknarakodón összehordott csövek tetejére és elkezdett szavalni arról, hogy a napszinten már nem lehet röpgyűlést tartani, nem lehet őszintén beszélni, mert az aknára bejárnak a szovjet katonák. S míg ő hasonszőrű társai nevében meghirdeti az „éhségsztrájkot“, néhányan a szállítóaknán vastag, 200 milliméter átmérőjű csöveket fektetnek keresztül. Felszólalt utána Sima fs, hogy azért nem kell félni, szó sincs arról, hogy éhezni fognak, mert ők már gondoskodtak megfelelő élelemről s hát az egész úgy sem fog tovább tartani délután két óránál. A bánj ászok többségének ez mégsem tetszik. Egy részük morgolódik, egy részük pedig elindul a munkahelyére, hogy addig is munkával üsse agyon az időt. Hogy a kedélyeket egy kicsit megnyugtassák, Si- máék cselhez folyamodnak. Kezdeményezésükre megválasztanak egy sztrájkbizottságot, méghozzá úgy, hogy Si- máék több becsületes öreg bányász nevét is bekiabálják, köztük Glock Imréét, Kotou- csét, Stier elvtársét s maguk a háttérben maradnak, de persze mindenben az ő akaratuk érvényesül. A remízben rendezték be főhadiszállásukat s mintegy nyolc pontból álló követelést állítottak ösz- sze. Ebből a nyolc pontból mindössze háromnak az elfogadását tudták ráerőszakolni a bányászok egy részére. Közben megkezdődött az élelmiszerek szállítása is. Három vSzéchenyi-aknai lakatos, Bakos Jenő, Streitenberger Ferenc és Bischof, a leszállás után azonnal elindult György- aknára és szállították az élelmiszert. Sőt azzal az ürüggyel, hogy a bányában lévő lovaknak szénát visznek le, már korábban Széchenyi-aknán is leadtak két csille kenyeret és szalámit; Délután két óráig aztán : . ■ -rrrr...... .......nem is történt semmi különös. Akkor azonban a bányászok zöme ki akart szállni. Hogy ezt megakadályozzák, Simáék elkezdtek élelmiszert osztani s mivel a külszínen lévő Biczóval állandó telefonösszeköttetésük volt, elhíresztelték, hogy kint megalakult a karhatalom ez igaz is volt — de azt is hozzátették, hogy a kommunisták összeszedik a ■ sztrájkoló- kat. Árulónak bélyezték azt, aki ilyen helyzetben el meri hagyni őket s kilátásba helyezték, hogy az Ilyenekkel majd el is bánnak. A bányászok emlékeztek Farkas István vájár esetére, aki meg merte mondani, amit gondolt: csibészeknek nevezte a „felkelőket“. „Ismeretlen- tettesek“ aztán leütötték. A fenyegetés azonban csak részben használt. Több bányász gurítókon, az aknába szerelt létrákon s más kijáratokon kijött a bányából. Látva a „sztrájkolok“ számának megcsappanását, Simáék lent a bányában a saját embereikből sztrájkőrséget hoztak létre, leszereltették az András- aknai létrákat s most már erőszakkal is kényszerítették az egyre elégedetlenebb, egyre inkább velük szembe forduló bányászokat a lentmaradásra. Az elégedetlenség azonban nőttön nőtt, a hangulat egyre feszültebbé vált. Már majdnem összetűzésre került a sor, amikor Magosi János, az akkori munkástanács egyik tagja kiment a bányából, mondván, hogy összeköttetést teremt s megnézi, hogyan, fogadják kint a sztrájkot; Vele ment Podlock József és Harc János is s mindhárman részegen tértek vissza. A bányászok •többsége ekkor már látta, hogy a huligánok, az ellenforradalmárok céljait szolgálják lent- maradásukkal. Bogdán István, Török István, Finta József, Bogdán Mihály, Mársics József az öreg Birta és csillése már nem tudták tovább türtőztetni magukat. Követelték, hogy azonnal engedjék ki őket a bányából, nem hajlandók sztrájkolni. Jellemző Simáék, Dukaiék céljaira, hogy ekkor már a bánya, a-magyar dolgozó nép tulajdonának tönkretételétől sem riadtak vissza s Hubert János felvigyázó ki is jelentette, hogy be kell dobni az aknába a csilléket, sőt ha kell még a mozdonyt is! A bányászok ennyi elve•: __■■ - — temültség lá ttán szinte kővé meredtek. Azok, akik Sima László ellenzése ellenére keresztül vitték, hogy állandó tűzőrseg járta sorba a munkahelyeket, vigyáztak, hogy valami baj ne történjen, már mindenre el voltak szánva. Két marokra fogták a lámpát, azt ami éppen a kezük ügyébe került s megindultak az akna felé. A tömör fal láttán az ellenforradalmi vezérkar nem merte végrehajtani becstelen tervét, nem mert az almához nyúlni. Látták azt is, hogy engedni kell, mert baj lesz. S ekkor ismét megszólalt a telefon. Hajdú, Vajda, Sziklai, Jelen- szki elvtársak érkeztek az aknára s tárgyalást kezdeményeztek; Sima, Dukai és Stier József kiszállt a bányából. Amikor visszaértek s Dukai ismertette a tárgyalás eredményét, hozzáfűzve, hogy ez semmi, ez nem eredmény, továbbra is ki kell tartani, már senki sem hallgatott rá. Elsöpörték az akna elől a kiszállást megakadályozni akaró Simát, Magosit, Szabó Lajost, aki napszinti munkás létére is a sztrájkotokkal tartott s a szállítókosárban álló Stier Józseffel együtt már el is indult az első csoport kifelé a bányából? Simáék azonban még ekkor sem akarták elismerni, hogy vereséget szenvedtek. Dukai azt akarta, hogy úgy ahogy vannak, szénporosan, feketén várják meg a reggelt, de már hiába beszélt. A bányászok, mihelyt melegvizet kaptak, ki- fürödtek, s siettek haza. Az „éhségsztrájk“ ugyanis fel nyitotta a szemét azoknak is, akik addig hittek a Dobrovies- Sima-Biczó féle „hazafiaknak '. Ekkor már átláttak a szitán, szembefordultak velük. Sima, Biczó, Kajdi, Dukai ezután már hiába igyekeztek a pécs- bányai bányászokat a rendszer, a forradalmi munkás-paraszt kormány ellen fordítani. A folyamatos munka, a termelés, ha zökkenőkkel is, ha nehezen is, de megindult s a termelés a novemberi 980 tonnáról decemberben már 7880 tonnára emelkedett; A kár, amit a sztrájkok okoztak — hatalmas. Pécsbá- nyán novemberben csupán munkabérként 1 230 218 forintot fizettek ki, vagyis két csille szénre csak munkabérből több, mint 1200 forint jut. Ebből a munkabérből persze a legtöbb éppen a sztrájk fő szervezőinek jutott. Dobrovics Emil októberben 2666, novemberben 2205, Sima László októberben 3734, novemberben 2172, Biczó Ferenc októberben 1673, novemberben pedig 2750 forintot keresett a sztrájkszervezésen, mert munkát, különösen novemberben sem Végeztek érte? Az ENSZ ötös bizottsá===== gának jelentése — ha a pécsbányai „éhség- sztrájkot* nem ás említi — több helyen igyekszik bizonyítani, hogy a magyar munkás- osztály milyen egységesen, éppen a sztrájkokon keresztül tiltakozott a Kádár-kormány ellen. Mint a pécsbányai példából is látható, ez az egységes tiltakozás, nem is voll olyan egységes. S nem a ma; gyár munkásosztály sztrájkolt, hanem az ellenforradalmároknak sikerült idelg-óráig megakadályozni a munka megindítását; Mesleríalvi Gyula