Dunántúli Napló, 1957. július (14. évfolyam, 154-178. szám)
1957-07-11 / 161. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! DUNÁNTÚLI A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Mym a jó. (Lány.! Süt, főz, mos és vasal — se- igít szüleinek s még a kútra is f elmegy vízért, ha megürült a i kanna. XIV. ÉVFOLYAM, 161. SZÁM. ARA: 50 FILLÉR CSÜTÖRTÖK, 1957. JÜL. II.} Baranya megye és Pécs város lakásügyi helyseiéről tárgyalt a megyei és városi tanács végrehajtó bizottsága Az MSZMP Baranya megyei végrehajtó bizottsága egyik legutóbbi ülésén behatóan foglalkozott a megye és Pécs város lakásügyi problémáival. A végrehajtó bizottság határozatot hozott, hogy a megyei és városi tanács végrehajtó bizottsága közösen mérje fel a lakáshelyzetet és hozzon határozatokat, intézkedéseket a lakásínség enyhítése érdekében. A két tanács végrehajtó bizottsága, szakemberek bevonásával, szerdán délelőtt, több mint három órás ülésen foglalkozott Baranya megye és Pécs város lakásügyi helyzetével. A v. b. megállapította, hogy az elmúlt években államunk jelentős anyagi eszközöket fordított megyénkben és városunkban lakásépítkezésre, ennek ellenére a jelenlegi lakáshelyzet nem kielégítő.; Ennek egyik oka a lakosság számának ugrásszerű emelkedése. A lakosság számának Négyévi jó munkáért, növekedéséhez — a természetes szaporulaton kívül — nagy mértékben hozzájárult a „bevándorlás“. Csak az 1956- os évben a megye lakossága 11670 beköltözött lakossal emelkedett, amelyből Pécset: 7.888-an telepedtek le. Előzetes számítások szerint pedig az év végéig a beköltözők száma meghaladja majd a 17 000-et és ebből kb. 10 000 Pécsre jut. így ez év végéig a megye összlakossága az 1949-es évi 360.844 lakossal szemben eléri a 430.000-et, Pécs lakossága pedig az 1949- es évi' 78.200-al szemben 130 000 lesz; A legnagyobb problémát az okozza, hogy a lakások számáraik növekedése nem tartott és nem tart lépést a lakosság számának emelkedésével Az 1957. év végére várható népesség számának alakulása azt követelné, hogy az idei tervben szereplő lakásoknál lényegesen többet építsenek. Ha a tanács az 1949-es évi lakás- nívó elérését tűzné feladatául, akkor ez évben Pécsett 6 500, Komlón 3 600, Mohácson legalább 300 új lakást kellene építenie. A járási székhelyek lakásproblémáinak megoldására mintegy 400, a községek — főként az ipari gócokat övező községek — lakáshiánya pedig további 1 000 lakás ez évi építését tenné szükségessé, Ahhoz tehát, hogy megyénkben az 1949-es évi lakásszínvonalat elérjük, — figyelembe véve a várható népességnövekedést is, — összesen 11800 lakást kellene építeni. Mivel ez évben ezen igénynek csak kb. egyharmada nyer kielégítést — az idei rendkívül nagyméretű lakásépítkezés ellenére — a lakáshelyzetben lényegesebb javulás nem várható. 1957-ben összesen több mint 3 500 lakás építése várható. Ez közel 60 százaléka az elmúlt 7 év alatt épített összes, és közel hétszerese az elmúlt évben épített lakásoknak. A felépítendő lakásokból az I. negyedévben a megyében 125 állami erőből, 12 állami támogatással, 26 magánerőből; Pécsett 108 állami erőből, 6 állami támogatással és 3 magánerőből épült lakást adtak át; A lakásépítés meggyorsításának több akadálya van. Ilyen például a kapacitás- hiány. Az elmúlt évben a megnövekedett építési igények kielégítésére több építőipari vállalatot telepítettek Pécs környékére. így a Budapesti Bányászati Építő Válla lat az északi bányavidék lakásainak építését és a Hidasi (Folytatás a 2. oldalon.) A Román Munkáspárt Központi Bizottságának határozata Ma kezdődik meg a Magyar Élettani Társaság pécsi vándorgyűlése A Magyar Élettani Társaság elhatározta, hogy XXIII. vándorgyűlését Pécsett rendezi meg. A vándorgyűlést Kerpel-Fronius Ödön, Kos- suth-díjas professzor elnöklésével ma, csütörtökön reggel 9 órakor nyitják meg a Pécsi Tudományegyetem aulájában. A Magyar Élettani Társaság, amely a múlt évben emlékezett meg fennállásának 55. évfordulójáról, immár negyedszer tartja vándorgyűlését Pécsett. Bár ebben az évben a kongresszus nem nemzetközi jellegű, több külföldi vendége is lesz. így a Szovjetunióból Magyarország régi barátja: H. Sz. Kostojanc akadémikus, a moszkvai Lomonoszov Egyetem élettani tanára, F. R. Winton, a londoni egyetem professzora, O. Poupa dr. és J. Lát dr. Prágából, valamint többen a marosvásárhelyi egyetemiről vesznek részt a vándorgyűlésen; Szerdán máris Pécsre érkezett a Szovjetunióból H. Sz. Kostojanc akadémikus. I. Pécsi széntröszt a. Komlói széntröszt A két szénbányászati tröszt dolgozóinak párosversenye néhány napja újabb fordulatot vett. A pécsiek fölénybe kerültek és ezt a fölényt jó napi eredményeikkel csak tovább növelik, Július 9-én 103.2 százalékra teljesítették napi tervüket a pécsi bányászok. A komlóiak ugyanekkor 101,7 százalékot értek el, A verseny 9-i eredményei szerint 1. Pécs, 2. Komló, a havi terv eddig esedékes részének 103.1, Illetve 99.9 százalékos teljesítésével, Közzétették a Román Munkáspárt Központi Bizottsága június 28—július 3-a között tartott ülésének határozatát. A Központi Bizottság meghallgatta a Politikai Bizottság beszámolóját Gh. Gheorghiu- Dej előterjesztésében. A Központi Bizottság ülésének határozata megjegyzi, hogy a Román Munkáspárt II. kongresszusa nagyarányú fellendülést hozott a páxtmunká- ban. A II. pártkongresszus óta a párt számottevő sikereket ért el tevékenysége minden területén, megerősödött vezető szerepe s a nép mind szorosabban tömörül köré. — A román munkásosztály, dolgozó parasztság, értelmiség, egész népünk lelkes alkotómunkájának eredményei — mondja a határozat — teljes mértékben igazolják a párt általános irányvonalának és a II. pártkongresszus határozatainak helyességét. A határozat a továbbiakban rámutat, hogy az imperialista köröknek a szocializmus állásai ellen intézett támadása összeomlott a kommunista és munkáspártok sorainak egységében, a nemzetközi kommunista mozgalom ideológiai összeforrottságán, a szocialista országok dolgozóinak azon az eltökélt szándékán, hogy megvédik és szilárdítják a népi demokratikus rendet, a Szovjetunió vezette szocialista tábor országainak barátságát és testvériségét; Az RMP Központi Bizottsága azon a véleményen van, hogy a kapitalizmus és a szocializmus ideológiai harcának jelenlegi kiélezett szakaszában, minden egyes testvérpárt egysége és összefogása jobban, mint valaha, elősegíti a nemzetközi kommunista mozgalom erejének gyarapodását és egységének erősödését. A határozat ezután így folytatódik: — Ugyanakkor, amikor az SZKP XX. kongresszusának határozatai pártunkat, egész dolgozó népünket újra hatalmas erővel ösztönözték a Román Munkáspárt II. kongresz- szusán kitűzött feladatok megvalósítására, Josif CMsinev- schi és Miron Constantinescu elvtársak, a Központi Bizottság Politikai Bizottságának tagjai jelentős pártellenes lépésekre szánták rá magukat, amelyek a párt és a pártvezetés egysége ellen irányultak. Durván megszegték a pártélet elemi szabályait, pártellenes. csoportos, frakciós módszerekhez folyamodtak. Pártszervükön kívül vitát folytattak közös platform kialakítása céljából, s ugyancsak pártszervükön kívül próbálták saját pártellenes álláspontjuk elfogadására bírni a Politikai Bizottság más tagjait. Elvtársakat egymás ellen uszítottak, hogy elmérgesítsék viszonyukat, megzavarják a kollektív vezetés szellemét, s így a Politikai Bizottságban megbontsák a kollektív munkát. A Központi Bizottság ülése a legnagyobb szigorral és felháborodással ítélte el Josif Chisinevschi és Miron Con- tantinescu pártellenes eljárását és módszereit; termés. A kenyérgabona 75 százalékát kombájnnal aratják, s rövidesen megkezdik a takarmányrépamag aratását is. A mágocsi gépállomás nyolc kombájnnál és tíz kévekötőgéppel segíti az aratást. Eddig 1165 hold őszi árpát és 65 hold búzát aratták a körzetükben. A kombájnosok közül Hirt Károly egyedül 95 holdról csépelte el a termést, Lakatos Ferenc pedig 180 holdról aratta le a gabonát kévekötő gépével. Sajnos az árpatáblákon lassan már nem hasz- nálhátják az aratógépeket, mert annyira túlérettek, hogy sok lenne a szemveszteség. A kombájnosok viszont dolgozhatnak. Bikaion és Magyar- hertelenden kedden elkezdték a búza aratását a gépállomás kombájnosai. Nehezíti munkájukat, hogy sok az apró parcella, sokat kell üresen járatni GAZDAG ARAT AS A Központi Vezetőség ha* tározata szerint Josif Chisi- nevschit nagymértékben felelősség terheli a Vasile Lucá- na—Pauker reakciós csoport opportunista, likvidátor politikájáért; azért, hogy a párt megnyitotta kapuit a fasisztáik, az osztályidegen, kispolgári karrierista elemek előtt, hogy a pártélet gyakorlatában olyan normák is meghonosodtak, amelyek ellentétesek a demokratikus centralizmus lenini elvével. Chisi- nevschi tevékenysége az ön* célú politizálgatás, az intrikák és a karrierizmus jegyeit viselte magán. Elhárította magáról a felelősséget, dogmatikus, betűrágó módon keze1 te a pártmunka alapkérdéseit. Miron Constantinescu abban az időszakban, amikor a népgazdaság területén dolgo- zott, a valóságtól elszakadva felületesen vizsgálta a gazdasági kérdéseket, nagy hibákat követett el a tervezésben. Dogmatizmussal átitatott embernek bizonyult, aki a párt. tói idegen módszereket a’- kalmazott; az emberekkel szemben kispolgári gőgöt, elbizakodottságot tanúsított. •— A Román Munkáspárt Központi Bizottsága mindkettőjük pártellenes álláspontját károsnak és veszélyesnek találta, ezért a párt és a párt- vezetőség egységének erősítése végett elhatározta, hogy Josif Ghisinevschit kizárja a Központi Bizottság Politikai Bizottságából és titkárságából. Miron Constantinescut a Központi Bizottság Politikai Bizottságából, de mindkettőül^ • két meghagyja a Központi B1• zottságban; 1 — Pártunk “ mondja befejezésül a határozat — egyik 1 fő feladatának tekinti a Szovjetunió vezette szocialista tá- 1 bor további erősítését és sziÍ lárdítását. A szocialista tábor bebizonyította, hogy döu- 1 tő tényezője a béke megvé- J delmezésének, fennállása és a f szocialista országok gazdasá- f gi, valamint szociális sikerei f óriási hatással vannak az emberiség haladó mozgalmára, világ szocialista erőinek ösz- * szefogásáraj ' Megalakul a Hazafias Népfront Irócsoportja I» A Hazafias Népfront a pécsi 'írók, költők és kritikusok al- 'kotó munkájának elősegítése Í és támogatása céljából elhatározta, hogy megalakítja a Hazafias Népfront Irócsoportját. Az alakuló ülést július 12-én (pénteken) délután 6 órakor a megyei tanács kultúrtermében (Pécs, Széchenyi tér 9. sz.) alatt f tartják, melyre a pécsi és » ? Baranya megyei írókat ezúton t is meghívják. Legnagyobb panaszuk azon-, ban, hogy nem kapnak hűsítő, italokat a nehéz munkához., Panaszuk teljesen jogos. Jogos, < mert ők is a bólyi szövetkezethez tartoznak és ebben a rek- kenő hőségben nekik is jólesik egy-két pohár sör a nehéz munkához^ A lipiódi Alkotmány Termelőszövetkezet befejezte az árpa aratását, most a rozstáblába állt be a kombájn. Ezután aratják majd a 160 hold búzát. Nemrég vásároltak új Zetort, s a kíváncsiskodók most ezt a karcsú gépet csodálják, amint nagy porfelhőt csapva hordja magtárba a termést a mezőről. Szállítási szerződést nem kötöttek még, de azt mondják az idei termés annyira kedvező, hogy búzából 400, árpából meg 200 mázsát szállítanak az államnakt a gépeket. Mégis nagy segítséget nyújtanak az aratás gyors befejezéséhezi Versenden, ebben a négy nemzetiséggel kevert községben hét végére befejezik az aratást, pedig egyedül Antalovics Jánosné, az egyes típusú tsz elnöke vette igénybe a kombájn segítségét. Valamennyi búzáját géppel avattatta le. Az aratás mellett az elő- cséplést is megszervezték, hogy elegendő takarmány legyen az állatoknak. Ma azonban megkezdték az ..igazi cséplést“ is. Egyik gép Ruzsics Andrásék portáján csépeli a magot, a másik a község túlsó részén kezdi meg a cséplést. Olyan termést várnak Versenden is, amilyen már rég volt a községben. Iliin Marián 19 mázsás átlagot ért el kh-n, Nagy Szilveszter pedig 17 mázsás árpaterméssel büszkélked- heti V Melegen tűz a n«p, szinte Vperzseli a kaszások, a maroki szedők testét, de az aratást ínem tudja megállítani. Az ár- \pa aratását sokhelyütt befejezték és hamarosan keresztekben lesznek a búzakévék is. ii A Sátorhelyi Állami Gazdaságban '[313 hold őszi árpát arattak le, * s ezzel végeztek is az árpa ámításával. Kedden két kombájn ímár a búzatáblába állt be, ket- \tő pedig rendről csépelte a bor- sót. Gazdagon fizet ez az eszten- idő. A 313 holdról 17.34 mázsa iszelektorozott minőségi vetö- i magot arattak. Ilyen még nem (• történt a Sátorhelyi Állami I» Gazdaságban. A napokban lent (I jártak a vetőmagtermelési fel- llügyelőségtől, s becslésük sze- Ürlnt a búzából is több mázsa vetőmagra számítanak. Erthe- r tő, hiszen az 1054 holdon meg- lless t 14 és fél mázsás átlagA nemzetközi szövetkezeti napon kapott kitüntetést ■— jelvényt és oklevelet — Rebé- nyi Gyula is, aki a bőlyi földművesszövetkezet kiskereskedelmi üzemág-csoportvezető- je. Az OFT helyesen Ítélte oda a „Kiváló Földművesszövetkezeti Dolgozó" kitüntetést, mert Rebényi Gyula négy év óta jó munkát végez a bólyi földművesszövetkezetnél. Neki is köszönhető, hogy a földművesszövetkezet a múlt év harmadik negyedévében elnyerte a kiváló címet és tavaly a megye legjobb földművesszövetkezete volt. A kiskereskedelem és vendéglátó részleg mindig megállta a helyét és biztosította a földműves- szövetkezet jó munkáját. A nyereménybetétkönyv- sorsolás eredménye Július 9-én Baján tartották meg a nyereménybetétkönyvek második negyedévi, 24, nyereménysorsolását; A következő nyereménybetétkönyvek nyertek: Számvégződés: 559. Nyeremény 200 százalék. Az 540 és 573 számvégződésű könyvek 100 százalékot, a 216, 223, 239, 295, 386, 425, 453, 462, 470, 665 és 839 számvégződé- eűek pedig 50 százalékot nyertek. A sorsolásiban minden érvényben levő nyereménybetét- kejnyv részt vett, amelyet 1957. június 29-ig váltottak. A nyereményt a betét összegéhez írják. A jóváírt nyereményösszeggel a betevő szabadon rendelkezik!}