Dunántúli Napló, 1957. június (14. évfolyam, 127-152. szám)
1957-06-23 / 146. szám
4 NAPLÓ 1951 rüNitrs ss ú< 'gy élt a faluban, ■ mintha ott született volna. Pedig csak a, háború sodorta közébük. Besenyőnél még ugattak a német páncéltörők, amikor sárosán, kéthetes szakállal, feltűrt köpenygallérral bekopogott Horváthékhoz. Sötétedett már s eceteskrumplile- ves gőzölgött az asztalon. Lassan kanalazta a levest, kenyeret majszolt hozzá és keveset beszélt. Később Horváth Boldizsárral hátra ment az istállóba, segített friss almot rakni az állatok alá. Aztán kint maradt, megtömte szalmával a kerek jászolt, magára terítette katonaköpenyét és elaludt. A nyár is ott érte. a faluban. Vágta az aggfüvet, a beérett gabonát, szedte a krumplit őszszel s törte a kukoricát, — hívták mindenüvé, ahol dolgos kéz kellett. Amikor bekö- szöntöttek az ólmos, hideg esők, akkor ismerték csak meg igazából. Horváthék kontyos házának végében volt egy kis kamra, azt rendezte be magának még a tavasszal. Bútort innen-onnan kapott. Volt már ágya, szekrény, két szék s asztal, és ahogy múlottak a napok, mind több lett a kamrában a vasholmi. Láncok, patkók, kiöregedett kaszák, fogók, kalapácsok, s az orosz katonáktól még kékreedzett fűrészlapokat is cserélt. S hogy megjöttek a hetes esők, Horváth Boldizsárral kiválasztottak egy alkalmas fatörzset a farakásból, lemérték, hogy megfelelő magas legyen majd és a frissen- metszett kétkézfűrésszel szétvágták. A tüsköt becipelték a kamrába s odaállították a parányi ablak elé, hogy világosságon legyen. A két férfi ezentúl már csak a kathrában tanyázott egész nap. Vagy húszcentis síndarabot is szereztek a tuskóra; a többi meg ment már magától. Előbb Horváthnénak csinált két konyhakést. Mindkettőnek marhalábszárcsontból volt faragva a nyele. Majd meg Hor- váthnak egy zsebkést szarvas- agancsnyéllel, de olyat, hogy Horváth még egy év múlva is csak azért vagdalta vele mások előtt a körmét, hogy hadd lássák, milyen csodálatos bicskája vám Egy hónap múlva már odaszokott a fél falu embere. Mire besötétedett, alig fértek el a kis szobában. Sokszor még az ajtót is kinyitották, mert olyan piros volt az arcuk, mint a főtt rák. Volt, aki olvasott, más meg szűzdohányt vágott, mert újságot is járatott és dohányvágót is szerkesztett magának. Ilyenkor, este nem dolgozott már. Ült a duruzsoló kályha mellett és legtöbbször arról beszélt, hogy ha össze tudna hozni egy kis kovácsműhelyt, hát az nagyon jó lenne, nagyon jó lenne neki is, meg a falunak is. Nem kellene átjárni a harmadik faluba. S a férfiak bólogattak rá. Elmúlt még egy nyár. A követhető tavaszra elkészült a műhely Horváthék udvarán, az öreg diófa árnyékában. Más adta hozzá a gerendákat, más az akáclábakat az erdejéből, más fuvarozta be, más adott tölgypadlót műhely- padnak, más zsuppot a tetőre, de mégis csak kovácsműhely volt, igazi kovácsműhely. S ő ott állt a fújtató mellett, jobb lábával ütemesen nyomkodta a pedált, vöröslött az arca a sustorgó parázs fényétől. Forgatta, izzította a vasat, és amikor meglátta azt a fényt rajta, amit sohase lehet feledni, azt a narancssárgából átváltó, fényessárgát, majdnem fényesfehéret, kivette és rátette az üllőre. Döngette, gyúrta kalapácsával, csakúgy bon got ti1 az üllő. Bongott, mint a harang, mert vastag filcet tett talpa alá, ne vegye el hangját a be- hemót tölgytuskó. Beke János hozta az első lovat, Tóth Mihály az első ekevasat, Leposa Péter az első kereket, Bangó Pál az első kaszát, mert eltörött nyakban, megfeszült egy vakondtúráson. Sokszor, munka közben ingét is levetette. S a bámész gyerekek nemcsak a kalapács alatt szikráthányó vasat, de megcsodálták domború mellét és karjának izombékáit is. Mert mindig sok gyerek volt a kovácsműhely körül. Lesték minden mozdulatát. — Én is kovács leszek, — í mondta egyik nap a kis hat- <1 éves Fábján gyerek. A nagy, fekete férfi leengedte egy pillanatra a kalapácsot, megnézte a gyereket és csak ennyit mondott: — Jól van, jó kovács lesz belőled. Ettől a naptól kezdve alig lehetett hazazavarni este a kisfiút. Reggel ő volt az első, este az utolsó. És vasámaponre ült le elébe a fűbe. Nem szólt, nem köszönt, csak nézte az újságot olvasó férfit. Kicsit összerezzent, amikor félretette az újságot és felé fordult egyenesen. — No, leszel-e még kovács? — Az leszek, az leszek, — ismételte klpirultan a gyerek. — Akkor... mivel te is kovács leszel, olvasok neked vatfiz ként Is eljött. Mert mo6t a téli esték helyett vasárnap délutánonként jártak át Horváthékhoz a férfiak. Kiültek a kazalmögötti gerendákra, a gyümölcsösbe, vagy ha az eső esett, beültek a kovácsműhelybe. A fiú már második vasárnap tudta, mikor kell legközelebb jönnie, hogy egyedül találja a kovácsot. Jó félórával megelőzött mindenkit. A kovács ott ült a gerendán a kazal mögött. Vagy három méterlamit, — és kezdte kiteregetni térdére megint az újságot, Mély, bársonyosan dörmögő hangján dünnyögte a versesmesét s a gyerek alig értett valamit, mert annyira meg volt illetődve, hogy ez a nagydarab, fekete ember, akinek kalapácsa alatt úgy alakul a piros vas, mint az ő kezében az agyag, most neki olvas, neki mesél egyedül. Később, barátainak sem tudta elmondani a mesét, csak annyit, hogy volt egy török, aki megcibálta a tarka tehenek farkát és mindezt a kovács olvasta fel újságból, neki, senki másnak. Következő vasárnap már heten ülték körül és a kováns olvasott. Nemcsak újságból, könyvekből is, mert könyvtárat is kapott a falu. Ott volt szemben Horváthék házával. Valamelyik augusztus utolsó szombatján, amikor könyvekért éolt át, a tanító megkérdezte tőle, nem vállalná-e el a könyvtárosságot, mert őt elhelyezik. Elvállalta. S most már patkolás közben amikor kesernyésen szállt fel az égett pata szaga, a ló kötelét tartó ember ilyeneket is mondott: — Hallod-e, kérhetnél már új könyveket. Olyanokat, mint Rózsa Sándor volt. Meg ilyet: — Megpróbálom ám a krumplival. S amikor kijött hozzá a megyei instruktor, sehogy se akarta megérteni, hogy nincs neki semmiféle különös módszere. Szereti a könyveket, a faluját, és nincs tovább. Nem kell neki plakát se, csak meglátnak kezében egy könyvet és viszik már. A gyerekeket se kell hívni, jönnek maguktól. így váltották egymást az évszakok, évek. Egyik jobb volt, másik nehezebb. VáiköHifi PUktcUc: Az üstökös csóvája „Dokumentumok Petőfiről" — így nevezi: szerényen Vár- konyi Nándor új könyvét, „Az üstökös csővájá'-ti Á könyv, az immár. könyvtárnyira nőtt. Petőfl-irodalom melletti-' is sók újat és érdekeset nyújt, elsősorban értékes adatéiban és újszerű következtetéseiben. Várkonyi a könyv első és nagyobb felében „Petőfi arca“ címen egy niég 1940-ben megjelent dolgozatát egészíti ki, s 6zinte végleges formába foglalja a Petőfi-ikonográfia fkéD- történet) anyagát. Sorraveszi a költőről még életében készült festményeket, rajzokat, metszeteket, karikatúrákat, továbbá a halála után született rekonstrukciókat, összesen 63 Petőfi-arcmást hasonlít össze. (A szöveges részt a könyv végén 32 tábla képmelléklet teszi teljessé.) A legrészletesebben azzal az 1847-ben készült daguerrotip-felvé fellel foglalkozik, amelyet 1955-ben Escher Károly fotóművész újított meg s munkája nyomán a leghitelesebb Petőfi-arcképet bírjuk. (Ez az arckép díszíti Várkonyi kötetének burkolólapját. Itt az ideje, hogy tankönyvekben, bélyegen és falragaszon is ezt az egyetlen hiteles Petőfi-ké- pet sokszorosítsuk!) De Várkonyi nemcsak adatoló munkát végez, hanem jellemez is, az arcképek és a Petőfi arcáról szóló kortársi emlékezések tükrében a költő egyéniségét, Jellemképét is megrajzolja. Pl. így ír Petőfi szeméről: uNyílt ez a tekintet, élénk, de komoly is, öntudatos, vigyázó, megfigyelő, érezzük, belénk 'Ihfeiit Elevensége, csillogása ellenére sem közeledő, elhárítja a bizalmaskodást, s a távolság megtartására int. Szép szemek, megszépítik a fiatal arcot, egy ritka lélek életet varázsolják reá.“ Alighanem a kötet legértékesebb fejezete a „Verstérkép és versnaptár“ című. A tanulmány a Petőfi-vensek földrajzi és időrendi statisztikáját tartalmazza, de nemcsak arról közöl kimutatást, hogy a költő mikor, hol, hány verset írt, hanem betekintést adi a költő versíró műhelyébe, föltárja a Petőfi-versek genezisét, születésének körülményeit, megismerjük belőle, hogyan írt verset Petőfi. Végül a jegyzetek közt igen érdekes összeállításban közli a március 15-i események órarendjét, valamint a forradalom első napja színhelyének i1 térképét. — Függelékben pedig újra kiadja Rledl Frigyes elfelejtett munkáját, az „Át- tekintő‘‘-t, a költő életrajzi adatainak és a Petőfi-versek- nek összehasonlító (színkro- nisztikus) táblázatát. A tudós alaposságával és az író megelevenítő erejével szép, olvasmányos stílusban megírt könyv a Dunántúl: Magvető kiadásában és a pécsi Mecsek Nyomda gondozá 7 sában jelent meg. A megjelentetésért és a gondos kiállításért mindkét szervet köszönet illeti. A könyv nemcsak az irodalomtörténet munkásait érdekelheti, hanem minden Petőfi-tisztelő és íro- dalombarát érdeklődésére számíthat! (t, U ^ph'j i Qátíluzui A Pécsi Nemzeti Színház és a Megyei Moziüzemi Vál- lalat közös szerkesztésében megjelenő műsorfüzet immár második számát veheti kezébe az olvasó: érdemes hát megvonni az eddig megtett út mérlegét. A lop a közkedvelt „Pécsi Színpad” örökébe lépett, s az új cím azt a változást fejezi ki, amely a lap tartalmában végbement azzal, hogy most már nemcsak a színház, hanem a film világából is tájékoztatást kíván adni. Ez a tartalmi gazdagítás már évek óta sürgető igénnyel jelentkezett. A film ma a legszélesebb tömegeket átfogó művészet, a zene, az élőszó és a kép egységében a legmélyebb hatást gyakorolja, s technikai megoldásaiban is a leggyorsabban fejlődik. Mégis az átlag-közönség ezt a művészetet „érti" a legkevésbé. (Hírlik, egyik skandináv államban már iskolai tantárgyként tanítják a film-esztétikát.) Ezért csak örülni tudunk annak, hogy most a „Pécsi Játékszín" a színház és a mozi közös lapja lett. Mi legyen egy ilyen újságnak a célja, ha több akar lenni puszta műsorfüzetnél? Egyrészt színes, érdekes formában tájékoztatást kell adnia a színházi- és moziélet helyi eseményeiről, másrészt igényes közönséget kell nevelnie a művészetek értésére és élvezésére. Az új lap beköszöntő cikke is ezt a feladatot tűzte ki: a lap célja, hogy a közönség igényeit minél jobban kielégítse, ugyanakkor komoly kulturális tényezővé akar lenni. Ügy érezzük, ami az első célt illeti, azt a lap szinte maradéktalanul megvalósítja. Rövid, színes, változatos cikkek töltik meg a két Íves újságot. Állandó rovatai mindig újat hoznak: a szatirikus élű „Pécsi kínpad”, a rövid és friss „Filmhírek”, élesnyelvű János levelei. A finom papírra történő, különböző betűtípusokat felhasználó, kétszínű nyomás, a gazdag képanyag s nem utolsósorban az olcsó ár, mind-mind a lap népszerűségét biztosítja. Egy vers, egy értékes cikk maradandóvá, megőrzésre is méltóvá teszi. j De azok a hibák, amelyek az elmúlt év műsorpoliti- káját, sőt az egész magyar művelődésügyet jellemezték, ebben a színház és moziújságban is megmutatkoznak. Elsősorban a tartalmi igényességet kérjük számon. Nem elfogultság, ha a szemnek ugyan tetszetős újságot átlapozva így sóhajt fel a jámbor olvasó: Csoda, hogy lehet eny- nyí semmiséggel 32 lapot megtölteni! Lapos bölcselkedés a szerelemről; cikk, amely a Doktor úr szerzőjét így aposztrofálja: „Kevés magyar írót ismer úgy a világ, mint Molnár Ferencet” a még készülő, de már „robbanó erejének beharangozott darabról szóló hír, stb. stb. — a lap íróinak nem éppen szerénységét mutatja. Az önreklámozás fanyar ízt kelt az olvasóban. („Intim Pista” is megérdemelne egy levelet Jánostól".) Nyomtatásban kissé furcsa ez a közvetlenke dó, komázó hang egy színművésszel: Bakos Laci bácsi, Bárdos Annuska, Szabó Gyuszi. Ügy érezzük, a közönség ízlésének a kiszolgálása mellett a lapnak inkább a közönség ízlésének a nevelését kellene szolgálnia. Ahogy sem a színház, sem a film nem nélkülözheti az irodalmat, egy színház- és moziújságtól is — mondanivalóban és stílusban egyaránt — több irodalmi- ságot várunk. Mire gondolunk pontosabban? Színházi kulisszatitkok, a színész életrajzi adatainak megsúgása mellett a színész művészetét elemző, értékelő cikkeket is közöljön a lap. Pl. a „Szabó Samu oldal” helyett, ahol többek között azt tudjuk meg, hogy Sz. S. a nők bálványa (ugyanezt a következő számban már Szabó Gyuláról is állítja a lap), szívesebben olvastunk volna kritikai méltatást a művész játékáról. — Az előadásra kerülő művekről színész, rendező, jelmeztervező párszavas nyilatkozatai mellett egy-egy alaposabb ismertetést, elemzést is nyújtson a lap. Pl. a Veszélyes forduló pécsi előadásakor szívesen olvastunk volna — összehasonlításképp is — egy, a darab 1946-os budapesti bemutatójáról szóló színvonalas kritikát. Néhány más elgondolás a lap tartalmasabbá tételére: Nyisson rovatot, mondjuk „Színházi kislexikon" elmen, a gyakran használt színházi szakkifejezések magyarázatára (pl. szubrett, bonvívan, nalva, premier, rivalda, scenika stb.). — Adjon helyet a pécsi rádió műsora és a pécsi hangversenyélet ismertetésének. — A lap jobban kapcsolja be a közönséget a szerkesztésbe, biztosítson helyet az olvasó véleményének, közöljön szerkesztői üzeneteket, indítson vitát (tessék egy probléma: film és ifjúság)... D emeljük, a jövő évad igényesebb műsorpolitikájának igényesebb szolgálójává válik a pécsi színházi- és moziélet közös krónikása, a „Pécsi Játékszín”. TÜSKÉS TIBOR | Azon a késő-októbert ! napon épp Molnár Sándor sze- i kerének a vasalását csinálta. 1 A városból délután hazaérke- 1 ző emberek híreket hoztak, , bejöttek hozzá, elmondták, i majd hazamentek elvégezni az 1 esti munkát, ő meg verte to- 1 vább a vasat, tette, amit épp , kellett. Nyugodt volt minden, csak a szemekben égett nyugtalanság. Este bezárta a műhelyt, Hórváthéknál megette a vacsoráját, beszélgettek egy i kicsit, majd hátrament szobájába lefeküdni. Nem aludt el ' azonnal. Ágya szemben volt a függönytelen ablakkal, hogy a hajnal első fényével ébredjen. i Messziről autó morgott, mind 1 erősebb lett a hangja. Már azt s tudta, hogy teherautó. Annak van ilyen mély dübörgése! Megállt a házuk előtt. Vagy tán a szomszédban. Kiáltást hallott. Később reccsenést. S amint nézte az ablakot, hirtelen a műhelyének fehér falán tűz fénye villant. Tűz van! Valami ég a szomszédban, vagy szemben, a másik soron. 1 Kiugrott az ágyból, magára kapkodta ruháját. Kirohant az udvarra. Horváthék háza előtt ott feketében a teherautó, mint valami sötét szörnyeteg és á kultúrház udvarán máglya égett, körötte alakok mozogtak. Végigcsörtetett a tűz fényétől megvilágított udvarukon és az útról már látta, hogy székek, összetört szekrények ropognak a máglyán és most hordják a könyveket, az ő könyveit. Egyetlen ordítással vetette magát az égetőkre. Könyveket ragadott ki a kezükből és bele kiáltott a szeme előtt feltűnő arcokba: — Mit csináltok? Mit csináltok?! Csak az első ütés után né- mult el. Hátulról kapta a iob> vállára. Megtántorodott tőle s most már némán verekedett. Súlyos, kalapácstól edzett ökle alatt csontok ropogtak és egy-egy markolásnál ott érezte egy pillanatra ujjai között a meleg, fölszakadó húst. Ismét megtántorodott, majd egy fejére kapott ütéstől arccal a földre esett. Sokáig feküdt eszméletlenül. Amikor felült, szomszédok álltak körülötte s már csak hunyorgott a máglya. Ke- zefejével letörölte arcáról a vért, feltápászkodott és betán- torgott a feltépettajtaju könyvtárba. Felkattantotta a villanyt. Pár Áömyv hevert a padlón, mint lőtt, tépett-tollú madarak a szántáson. Felszedte őket és odatette valameny- nyit az ablak párkányára. Körülnézett mégegyszer és kiment. Széles, most meggörnyedt hátával nekitámaszkodott az ajtófélfának. Egyetlen hang se jött ki a torkán, de sírt, rázkódott a válla. S fent hidegen pislogtak az októbervégi csillagok. Pál József '‘fCépteőMüt/ésá aÁcíépcsamoí x SZÁSZ OLIVÉR u Neve ismeretlen', eddigi rövid útját néhány kiállított kisebb méretű festmény jelzi csupán. Erdélyből indult, Apáca községből, és alig haladta túl a harminc esztendőt. Főiskolai tanulmányait Budapesten végezte, Boldizsár István, Poór Bertalan és Szőnyi István voltak mesterei. A rajztanári oklevél megszerzése után rövid ideig Makón tanított, majd Pécsre -kérte magát. Jelenleg a Cséti Ottó Bányaipari Technikum, rajztanára. Csendes, derűs egyéniség, aki a mindennapi tanári munka mellett szívósan keresi tehetsége kibontakoztatásának útját. Nem megállapodott festő egyéniség, pályájának legelején van, és egyforma érdeklődéssel fordul az akvarell, olaj és pasztell felé. Ugyanilyen változatos a témaköre is; arckép, tájkép, csendélet és figurális kompozíció, egyaránt érdekli, és jellemzően igazolja útkeresését formanyelvének gazdag variációja is. Színei még kiforratlanok, de sokat ígérőek, különös vonzalmat érez a markáns, sötét tónusok iránt, igazolva, hogy erős egyéniség, hiszen Szőnyi István, aki mestere volt és akinek egyénisége valósággal megbűvöli tanítványait, nem volt hatással rá. Legalább is színkultúrájában nem. Festményei közül szépek és igényes művészi alkotások a pasztell város- és táj-részletei, egyelőre még tompán csillogó akvarelljel. Ügy érzem azonban, hogy néhány évi kísérletezés, keresés után az olajban találja meg azt az anyagot, mely megfelelő súly- lyal segíti festői egyéniségének kibontakozását. Arcképei jó karakter érzékről tanúskodnak, komponáló készsége még bizonytalan. Szász Olivér tehetséges fiatal, akinek jelenléte Pécs kéo- zőművészeti társadalmában értékes, friss erőt jelent. A benne rejlő értékek azonban csak akkor bontákoznak ki teljes mélységben, ha a pécsi képzőművészek nagy közössége figyelemmel kíséri útját és segíti a keresés izgalmas, de sokszcn- kedvet szegő nehézségeiben. Az a tucatnyi festmény, melyet alkalmam volt látni, azt igazolja, hogy a befektetett közösségi segítség néhány éven belül gazdagon megtérül. — dl — A szerkesztőség és a megyei tanács művelődésügyi osztályának összeállítása,
