Dunántúli Napló, 1957. június (14. évfolyam, 127-152. szám)

1957-06-05 / 130. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK!

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI INTÉZŐ BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA

XIV. ÉVFOLYAM, 130. SZÁM ARA: 50 FILLER SZERDA, 1957 JtJNIUS 5

UZs-z&di&k kedves mtdlgtUJkei!

Ma érkezik Pécsre a Pjahnyickij ének- és táncegyüttes

A Pécsi Ünnepi Hetek keretének műsorában legjelentősebb esemény a Pjatnyickij ének- és táncegyüttes fellépte. Az együttes P. M. Kazim, az OSZFSZK népművésze vezetésével ma érkezik városunkba és este fél 8

órakor kezű meg műsorát a szabadtéri színpadon, rossz idő esetén a Pécsi Nemzeti Színházban. Az együttes csütörtökön Komlóra látogat él, ahol a bányászváros közönségének is bemutatják művészetüket.

Az intrikáról

Manapság sokan és sokat beszélnek egy újfajta „járvány” terjedéséről: az intrikáról. ■„Már-már népbetegséggé fajul — írja Schmidt Rezső elvtárs a szerkesztőséghez küldött levelében — ha idejében és a szükséges intézkedésekkel nem vesszük fel ellene a küzdelmet.”

Az ellenforradalom súlyos anyagi károkat okozott, a „számlát” most fizetjük. Eszmei és politikai előkészítése azonban mérhetetlen zavart teremtett a fejekben* a gondolkodásban is. Már október előtt divat volt becsületes kommunista és nemkommunista vezetők, egyszerű emberek rágalmazása; gyűjtögették és számolatlanul szórták mindenkire a vádat, aki hibát követett el, vagy éppen a „bírálókkal” szemben más véleményen volt* Ez a hadjárat, amelyről ma már tudjuk, hogy többnyire tudatos és célzatos volt, október napjaiban aztán a becsületes hazafiak, haladó emberek aljas legyilkölásába torkollott. Az ellenforradalmi szenny hullámai ma is gyűrűznek, tetézve a helyzet bonyolultságával és egyik veszélyes erkölcsi maradványként él és virul az intrika.

A felismerése és megítélése nem egyszerű dolog. Sokan úgy vélik, hogy az ismeretlenség fátylába burkolódzó suttogás, híresztelés és vádaskodás kimeríti az intrika fogalmát. Lapjaink gyakran közölnek karikatúrát, amelyen egy hajbókoló „kartárs” imigyen szól az igazgatóhoz: „Kovács kartársról szeretnék mondani valamit négy- szemközt” a * Igaz, hogy ez nem kommunista eljárás, de csupán egyetlen és kissé felületen mozgó módszer. Éppen azért nehéz felismerni az intrika megnyilvánulásait, mert gyakran összekeveredik a jogos bírálat és az egyéni érvényesülés, a helytállás és a karriervadászás, a törtetés, a gondos, körültekintő igazságkeresés és a semmit sem mérlegelő indulat. Jöhet ez két oldalról is: jobbról és balról. Az ellenforradalom megbúvó erői mostanában a párt egésze elleni támadást egyes vezetőkre* kommunistákra szűkítették le. Előszeretettel „feketítik” be a keménykezű igazgatókat, az elveiket hangoztató párttagokat. Szándékukat sokféleképpen lehet magyarázni; eltávolítani, lejáratni a kommunistákat, szétbomlasztani a pártszervezet egységét, takargatni a maguk viselt dolgait. S bizony akadnak olyanok is, akik balfelől, tehát ugyanabból a táborból intrikálnak. Tényleges hibákat felnagyítanak, eltúloznak, felsőbb szervek előtt egymásra vádaskodnak. Mostanában előkerültek a személyi ellentétek s a vak indulat néha a legképtelenebb híresztelések okozója.

Az intrika — szülje bármilyen szándék is —i ma a párt munkájának, a kibontakozásnak egyik fékje. A személyi viták, ellentétek tudatos szítása megbénítja a párt- szervezeteket, aláássa a párt egységes cselekvését. Sőt, számos példa igazolja, hogy nemcsak szétforgácsolja a szocializmusért dolgozó erőket, hanem eltereli a figyelmet az ország előtt álló fontos feladatokról. A mohácsi járás egyik községében már hónapok óta áldatlan személyi harcok szerepelnek a vezetőségi ülések, taggyűlések napirendjén. Közben a pártszervezet nem törődik a falu ügyeivel, a kommunisták bezárkóznak portájukra. Nagyon sokszor mondottuk már, hogy a párt nem yitaklub, hanem cselekvő, azonos elvet valló emberek harci szövetsége; ebben a szellemben kell dolgozni minden pártszervezetnek. Most félre kell tenni minden egyéni ügyet, sérelmet, minden személyeskedést és teljes erővel dolgozni a párt, az ország ügyéért.

Az'intrika elleni küzdelem szorosan összefügg a pártszerű bírálattal. Módot kell teremteni arra, hogy nyíltan, megfelelő fórumon tárjuk fel a történteket, mindenki lehetőséget kapjon észrevételeinek ismertetésére. A bírálatot akkor mondjuk el, amikor a „vádlott’* is jelen van, hogy véleményét kifejthesse, esetleg megcáfolja vagy beismerje. Tehát szó sincs arról, hogy az intrika, elleni harc ürügyén „beszüntessük” a bírálatot, ellenkezően: a partszerű bírálattal vegyük elejét a szóbeszédnek, a vádaskodásoknak. S tegyük hozzá: a párt alsóbb és felsőbb szervei egyaránt bátran védjék meg azokat, akiket alaptalanul rágalmaznak, utasítsák vissza a rájuk szórt koholmányokat. Ezt nem az egyes emberek érdeke követeli, hanem a párt egyetemes érdeke, hogy funkcionáriusai és tagjai makulátlanul álljanak a közvélemény előtt. S az intrika megszüntetésében kétségkívül van szerepe az ön- bírálatnak is. A munka, a harc hevében, a legnagyobb jóindulat és hozzáértés mellett is követhetünk el különböző hibákat; ettől egyetlen kommunistát sem vértez semmi. Gyakran éppen apró-cseprő ballépéseket nagyítanak elefánttá és vonnak le belőle elképesztő következtetéseket. Nyíltan, őszintén le kell számolni a hibákkal, megelőzve ezzel mindenfajta támadást. Mindezekkel kihúzzuk a talajt az intrikusok lába alól.

Azt jelenti ez, hogy csupán az intrika objektív feltételeit kell megszüntetni? Nemcsak ezt. A kommunisták mindenkor azt vallják, hogy nem a hibát elleövető embert, hanem a hibát kell ostorozni, úgy, hogy ezzel az illető rádöbbenjen következményeire, felelősségére. Persze esetenkint más és más módon. A legfőbb válásztóvíz: ki miért tesz valamit? Mert gyakran tapasztalni, hogy a kommunisták jóindulatból — a párt tisztaságának féltéséből, a munkáshatalom érdekéből — az ellenség célkitűzéseit támogatják, amikor alaptalanul vádaskodnak, rágalmaznak. Velük és az ilyen magatartást tanúsító pár- tonkívüliekkel szemben a meggyőzés fegyverével kell élni, hogy a helyes útra vezessük őket. A tudatos intrikusok- kal, alaptalan hírek terjesztőivel szemben pedig alkalmazzuk a proletárdiktatúra törvényeit.

Sok a dolgunk, a feladatunk. A termelés alakulásáról szóló kedvező hírek egyáltalán nem nyugtathatnak meg bennünket, hiszen a termelékenység és az önköltség tekintetében, a mezőgazdaság fejlesztésében még igen sok a tennivaló. Erre fordítsa most erejét minden pártszervezet, szakszervezet, munkástanács, az üzemek kollektívái, hogy mielőbb rendbe tegyük gazdasági életünket.

Iz országgyűlés keddi ülése

Az országgyűlés kedden folytatta az 1957. évi költségvetés, a költségvetési törvényjavaslat és az 1957, évi népgazdasági terv együttes tárgyalását.

Résztvett az ülésen Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Antos István, Apró Antal, Biszku Béla, Csergő János, Czottner Sándor, dr. Doleschall Frigyes, Horváth Imre, Incze Jenő, Kisházi Ödön, Kovács Imre, Marosán György, dr. Münnich Ferenc, Nagy Józsefné, dr. Nezvál Ferenc, Révész Géza, Tausz János, Trautman Rezső, a kormány tagjai, Kiss Árpád, az Országos Tervhivatal elnöke.

A diplomáciai páholyokban ott volt a budapesti diplomáciai képviseletek több vezetője és tagja.

Az ülést Vass Istvánná, az országgyűlés alelnöke nyitotta meg, majd bejelentette, hogy Nagy János képviselő interpellációt nyújtott be a kormányhoz a mezőgazdasági termények felvásárlása tárgyában.

A vitában elsőnek Barcs Sándor képviselő, a külügyi tárca költségvetéséhez szólt hozzá.

Barcs Sándor:

Soha nem volt olyan szoros a barátságunk a szocializmust építő országokkal, mint most

íjt* Irnilnnliti« iriviky/vnvf TV/TniH V/vtröftao- fíiv-ol m Aa al-ídíraTuam -ic V»n.cr\7 37. imrvp

— Ami a magyar külpolitikát illeti — mondotta — az a korábbi évek folyamán kialakult és jól bevált alapelvekre épül. Ezek az alapelvek: szoros barátság a Szovjetunióval és a népi demokratikus országokkal, részvétel a világ- békemozgalomba n és a békés egymás mellett élés elve.

Az elmúlt év őszén a hazai reakció külföldi szövetségeseire támaszkodva a magyar külpolitika ellen is támadást intézett. Ez a támadás, amely éket akart verni a magyar és a szovjet nép közé, éket akart verni Magyarország és a népi demokratikus államok közé, szégyenteljes kudarcba fulladt.

A Szovjetunióval és a szocializmust építő országokkal, ezeknek népeivel talán soha sem volt olyan szoros és baráti a kapcsolatunk, mint most,

Barcs Sándor ezután annak a megállapodásnak a jelentőségéről beszélt, amelyet a Magyarország területén tartózkodó szovjet csapatok helyzetéről hoztak létre és Írtak alá a két állam képviselői, majd így folytatta:

A békés egymás mellett élés elvének érvényesítése nemcsak rajtunk áll.

Nyugodt lelkiismerettel állapíthatjuk meg, nem mi tehetünk arról, hogy egyes kapitalista államokkal megromlottak diplomáciai kapcsolataink. Az kétségtelen, hogy ezeknek az államoknak a vezető köreitől áthidalhatatlan szakadék választ el minket. Ezután arról beszélt Barcs Sándor, hogy érthetetlen, miért maradt távol az amerikai követség az amerikai hősök tiszteletére rendezett ünnepségünktől és miért nem képviseltette magát a 150 évvel ezelőtt született halhatatlan amerikai poéta, Longfellow emléke előtt tisztelgő ünnepélyem A magyar külügyminisztérium legutóbb jegyzéket nyújtott át az amerikai követségnek. Gondolom, a jegyzéknek teljesen igaza van abban, hogy egy ország diplomáciai képviselői arra valók, hogy egy másik országgal ápolják a kapcsolatokat és fejlesszék a jó- viszonyt. Nálunk a Horhty- rendszer alatt a budapesti amerikai követség becsülettel és maradéktalanul eleget is tett ennek a hivatásának. Noha meg kell jegyeznem, hogy a Horthy-rendszer alatt a jóviszonyt nem egyszer kevesebb amerikai diplomata ápolta, mint amennyi nem ápolja most. (Derültség) Igaza van a jegyzéknek tehát aibban, hogy ehhez a mostani,

lázasnak egyáltalán nem mondható tevékenységhez kevesebb amerikai diplomata bőségesen elegendő volna.

Ezután iá képviselő arról szólott, hogy a magyar diplomácia az utóbbi hónapok .alatt több állammal épített ki

jóviszonyt. Majd a következőket mondotta:

Bármerre járt az ember az országban, vagy akár az ország határain túl, mindig visz- szatérő téma,

vajon lesz-e háború, vajon megegyeznek-e a világ vezető nagyhatalmai? Én a jelekből arra következtetek, hogy nem lesz háború és hogy az emberiségre hosszú, békés időszak vár.

Ez a békés időszak azonban egyelőre nem a nyugalmas béke időszaka lesz és egy-kettőre nem is válik azzá. Hosszú és rögös lesz addig az út, bizonyára lesznek majd megtorpanások, kitérők és visszafordulások is. Mindezt persze nem azért mondom, mintha most már nem lenne szükség a békemozgalomra, éppen ellenkezőleg.

A békemozgalom eddig is ■ élő, mindenütt ható és siettető erő volt, s a jövő szerepe talán még fontosabb lesz,

Ezután a leszerelés problémájával foglalkozott.

Hangoztatta: a londoni konferencia első szakaszában, úgy látszik, hogy bízhatunk, ha nem is egy átfogó nagy leszerelési egyezmény megkötésében, de részleges eredmény elérésében.

Bizonyos, hogy a teljes leszerelés kérdése nem terülj asztalkáin. Türelemre, igen

sok türelemre és alighanem évekre lesz szükség, hogy a béke erőd döntő győzelmet arathassanak. Van azonban valami, amivel nem várhatunk és ami mindennél sürgősebb, és

ez az atomrobbantási kísérletek megszüntetése.

Ezután Barcs Sándor amerikai forrásból vett példákkal a kísérletek romboló hatását ismertette:

Azok a burzsoá körök, amelyek általában jó szemmel nézik a fegyverkezés politikája* — hiszen a fegyvereket nem nekik kell elsütniük, a haszon viszont az ő markukat üti, — kezdik felismerni, hogy az atom- és hidrogénbomba-rob- bantások hatása nem válogatós. Nem tesz különbséget szervezet és szervezet, ember és ember, burzsoá és proletár között. Erre vezethető vissza, hogy

a kapitalista közvéleményben egyre több hang követeli a robbantási kísérletek azonnali beszüntetését,

Az amerikai Gallup közvéleménykutató intézet megállapítja, hogy

az Egyesült Államok felnőtt lakosságának több, mint hatvan százaléka követeli a robbantások megszüntetését.

A tiltakozás hangja mindenütt növekszik. Ugyanakkor azonban meg kell látnunk azt

is, hogy az imperialista országok urait ez teljesen hidegen hagyja. Strucc módjára homokba dugják fejüket és úgy folytatják a robbantási kísérleteket, mintha azok semmiféle veszéllyel nem járnának.

A Szovjetunió — hangoztatta — nemcsak a maga, hanem a proletárinternaciona- ] izmus védelmében nyúlt az atombomba és a hidrogénbomba gyártásának eszközéhez.

Ugyaniakkor azonban a Szovjetunió vetette fel a robbantási kísérletek megtiltásának kérdését és a Szovjetunió harcol következetesen ennek érdekében.

Barcs Sándor ezután a külügyi bizottság nevében javasolta, hogy a magyar ország- gyűlés forduljon felhívással az Interparlamentáris Unióhoz, s a felhívás szövegét, mint határozati javaslatot az ország- gyűlés elé terjesztette:

Mélységesen áthatva attól a felelősségtől, — hangzik a felhívásban — amely a világ minden parlamentjére, s így. ránk is hárul, javasoljuk, hogy az Interparlamentáris Unió foglaljon áldást a nukleáris robbantási kísérletek betiltása ügyében. S ennek érdekében soronkövetkező plenáris ülésén tűzze napirendre ezt a kérdést:

Barcs Sándor végül a külügyi tárca költségvetését elfogadta*

Balogh József:

Á honvédelmi kiadások csökkentését lehetővé tette a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság kormánya között létrejött

megegyezés

Balogh József országgyűlési képviselő a honvédelmi tárca költségvetéséhez szólt hozzá. Bevezetőben aláhúzta, hogy

az ellenforradalmi támadás Idején a magyar nép szabadságát a szocialista országok védelmi közössége, a varsói egyezményben résztvevő országok szolidaritása mentette . meg.

Nem véletlen — folytatta — hogy az ellenforradalom éppen e szövetség és Magyarországnak ebben a szövetségben való részvétele ollen indította legádázabb rohamát. A varsói egyezményt — hangoztatta —

csak Nagy Imre és áruló csoportja mondotta fel.

De nem mondotta fel a hazát és a szocializmust szei-ető magyar dolgozó nép. (Taps)

A továbbiakban elmondotta, hogy a költségvetés ebben az évben lényegesen kevesebbet irányoz elő honvédelmi kiadásokra. Az előirányzott összeg az adott körülmények között

mégis reális és indokolt, mert az ellenforradalom közel húszmilliárd forintos kárt okozott: Ugyanakkor

a honvédelmi kiadások csökkentését lehetővé tette a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság kormányai között létrejött megegyezés, amelynek értelmében szovjet fegyveres erők állomásoznak ideiglenesen hazánk területén.

így a szovjet csapatok jelenléte megnyugtató biztosíték népünk számára egy esetleges imperialista agresszió ellen. A Szovjetunió ezzel újabb segítséget nyújt hazánknak, mert lehetővé válik, hogy mi a népgazdaság helyreállítására fordítsuk anyagi erőink és eszközeink zömét;

Ezután arról beszélt, hogy mit jelent a kapitalista környezet egy szocializmust építő országnak és hangsúlyozta: Népünk számára a hadsereg fenntartása és fejlesztése nem reprezentatív dolog, hanem

létérdek, békénk, biztonságunk és fejlődésünk nélkülözhetetlen feltétele. Ha az imperialisták továbbra is folytatják — már pedig egyelőre minden jel arra mutat, hogy folytatják — háborús készülődéseiket, feltétlenül szükséges, hogy a következő években, sőt már a jövő évben, lényegesen nagyabb figyelmet fordítsunk a honvédelemre és lehetőségeinkhez képest biztosítsuk, mindazokat az anyagi eszközöket, amelyek egy korszerűen felszerelt hadsereg számára szükségesek:

Meggyőződésem, hogy átszervezett néphadseregünk mindenkor meg fogja állni a helyét a nép hatalma, a proletárdiktatúra, a szocialista építés védelmében;

A költségvetést a maga és pártja nevében elfogadta és az országgyűlésnek elfogadásra ajánlotta;

(Folytatás a 2* oldalon) j