Dunántúli napló, 1957. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
1957-05-04 / 103. szám
4 NAPLÓ 1951. MÄJUS 4* SPORT A PVSK sporthírei Május l-én jól sikerült tornabemutató keretében avatták fel a sportkör Déryné utcai, új tornatermét. A volt Tiszti-klub tornatermét átalakították, fürdővel, öltözővel, tornaszerekkel látták el. A jövőben most már saját tornatermükben sportolhatnak a vasutas tornászok. A sportkör elnöksége elhatározta, hogy a legjobb sportolókat és társadalmi munkásokat, valamint azok eredményeit a sportkör dicsőségkönyvében örökíti meg. # A szakszervezettől jelentős felszerelési segítséget kapott a vasutas sportkör. A torna, atlétika, kosárlabda, labdarúgó, birkózó, ökölvívó és teke szakosztályok munkáját lényegesen megkönnyítette a felszerelés. * A sportkör elnöksége elhatározta, hogy május folyamán újra festik a sporttelep belső drótkerítését. Ezzel kapcsolatban kéréssel fordulnak a tagság felé, hogy társadalmi munkában segítsék a munka befejezését. Jelentkezés: Balassa Lajos-náL A PVSK választmánya hétfőn, május 6-án délután 5 órakor gyűlést tart a Váradi Antal utcai szakszervezet helyiségében. Kérik a tagok pontos megjelenését. A szombati sportműsor labdarúgás: mérkőzések az NB. ni-ba jutásért: Vasas—Kinizsi, PVSK edzöpálya 16,15, PEAC— Pécsszabolcsi Bányász, Tüzér u. Kézilabda: alosztály-mérkőzések: Ped. Főiskola—Pécsbányatelepl Bányász férfi, Ped. Főiskola 17,20, Kesztyűgyár—PEAC férfi, MTH pálya 17, Fáklya—Pécs-Baranya női. Bányaipari Technikum diákotthona 17,30, komlói Petőfi— PEAC női. Komló 16,30. * Az egyfordulós teke-bajnokság legutóbbi fordulójának eredményei: PVSK—Székesfehérvári Szpar takusz 8:4, Pécsi Előre—Székés- fehérvári Szpartakusz 8:4, Székes- fehérvári Építők—Pécsi Szikra 10:2, Székesfehérvári Építők—Pécsi Kinizsi 8:4. Érdekes kézilabda-mérkőzések a két vége sportműsorán Vasárnap az NB. I-ben és az NB. II-ben nem lesznek bajnoki mérkőzések. A megyebajnokok tornája során a Pécsbányatelepl Bányász a Mosonmagyaróvári Vasassal mérkőzik, ezenkívül NB. III. osztályozó mérkőzéseket láthatnak az érdeklődők. . A Pécsbányatelepl Bányász—Mosonmagyaróvári Vasas találkozót a Tüzér utcai pá.yán rendezik meg, vasárnap délután fél 5 órakor. Az eddigi mérkőzések során a mosonmagyaróváriak mutattak jobb formát. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a pécsbányatelepiek esélytelenül állnak ki a mérkőzésre. Sőt, érzésünk szerint a pécsbányatelepiek ezúttal mind a két pontot megszerzik: ^ Az NB. in. osztályozó sorsolása szerint a hét végén a pécsi csoport mérkőzései Pécsett kerülnek sorra, míg a bajai csoport mérkőzéseit vidéken játsszák. Nézzük a mérkőzéseket: pécsi csoport: Vasas—Pécsi Kinizsi (Vasút edzőpálya negyed 5 órakor), PEAC— Pécsszabolcsi Bányász (Tüzér utca fél 5 órakor). Ezt a két mérkőzést ma délután játsszák le. Traktor— BTC (Traktor pálya 9), DVAC— Szigetvári ZMSE (Pécsújhegy fél 5). Bajai csoport: Hidasi Bányász —Bácsbokod (Hidas 14), Mohácsi TE—Bajai Bácska- (Mohács 16). Szászvári , Bányász—Építők (Szászvár 4), Gara—Postás, (Gara 4). * A Pécs-Baranya és a PVSK nem játszik mérkőzést, a Pécs-Baranya kiadós kétkapus edzést tart vasárnap délelőtt: A Komlói Bányász Kecskeméten játszik barátságos mérkőzést a helyi Dózsával. Mérkőzéseket Játszanak csapataink az alosztály-bajhokságért és az Ifjúsági bajnokságért Is, * A kézilabdázók mérkőzései a hét végén ugyancsak folytatódnak. Vasárnap Pécsett a Pécs-Baranya—Elektromos az NB. I. mérkőzésen kívül az NB. n-ért két mérkőzést játszanak. Ezenkívül Komlón Is lesz NB. n-es kézilabda-mérkőzés. Nem beszélve az alosztály-bajnokság mérkőzéseiről. A Pécs-Baranya férfi csapata délelőtt 10 órakor találkozik a Kinizsi sporttelepén az ElektromosA TK1K Nehéa helyset Látszólag egyszerű hadállást mutat Elekes Dezső végjátéka. Világos igen szorult helyzetben van, s úgy tűnik, már fel Is adhatja. De mégsem ... ha a mattot védi, a vezér vész el, ha a vezért menti, mattot kap. HÍREK Há Ül ü .....Hé. -M un W 1m ü§ m v ■ y/y. m 9 i % 'Wk i m i p 11 wsT wß, I i m Világos: Kel Fhí, gy:g7. Sötét: Kg8, gy: c5, c3, eS. Világos lép,és döntetlent ér el. Legutóbbi kombinációs hadállásunk megoldása: 1. Veit Vh6, 2. Ve3 Vh4, 3. Vfl. Sötét feladta, mert A szövetség n. és ni. osztályú minősítő versenyt rendez, a nevezések számától függően esetleg több csoportban. A versenyre nevezhet minden n, III. és IV. osztályú valamely sportkörhöz Igazolt versenyző. Nevezni lehet a Központi Sakk-klubban (Déryné u. 18.). Nevezési díj személyenként 3 forint. Játéknapok: hétfő, szerda, péntek tél 6 órától, fél 10 óráig. Legalább 12 fő jelentkezése esetén megrendezi a szövetség ugyanezen Időben Pécs város Ifjúsági bajnokságát Is, részvételi korhatár betöltött 18 év. Az Ifjúsági versenyen nevezési díj nincs. A versenyen III. osztályú vagy ennél magas ibb minősítésű játékosok nem vehetnek részt. A versenyek első három helyezettje díjazásban részesül. ’■ sál. Ugyanebben az Időben az egyetemi tornacsarnok melletti pályán a Meteor női csapata a Pesterzsébeti TC-vel játszik. A DVAC női csapatának ellenfele a Testvériség lesz, ezt a mérkőzést délután 2 órakor rendezik Pécsújhegyen. A Komlói Bányász a Váci Fonóval méri össze erejét. A két csapat találkozóját délelőtt 10 órakor bonyolítják le a Komiói Bányász kézilabda pályáján. A PEAC kézilabda csapata Dunapen- telén mérkőzik a bajnoki pontokért. Az alosztály-bajnokság mérkőzései közül a Ped. Főiskola —Pécsbányatelepl Bányász férfi találkozó emelkedik ki. ■Se A röplabda NB. Hi mellett vasárnap megkezdődnek a röplabda NB. III. küzdelmei Is. Baranyából a Pécs-Baranya, a PEAC, a Pénzügyőrség és a Komlói Bányász férfi, valamint a Pécs-Baranya női csapata vesz részt a mérkőzéseken. Az első fordulóban a legérdekesebb küzdelem a PEAC— Dunapentelei SC mérkőzésen Ígérkezik, melyet vasárnap délelőtt rendeznek meg az egyetemi tornacsarnok melletti pályán. Ugyancsak vasárnap délelőtt játsszák le a Pénzügyőrök—Komlói Bányász találkozót. Az NB. II-ben játszó Pécs-Baranya ezúttal Győrben mérkőzik, míg a PEAC női csapatának a vasárnapi fordulóban nem lesz mérkőzése. * Kaposváron szombat-vasárnap rendezik meg a Pannónia Kupa vívó-versenyt, Dunántúl legjobb vívói részvételével. A versenyen nagylétszámú csapattal elindul a PEAC Is. Tavaly az egyetemista vívók pontversenyben a második helyen végeztek. Az idén minden esélyük megvan arra, hogy hazahozzák az értékes serleget. * Kosárlabda csapataink jórésze ezúttal vidéken játszik. Pécsett mindössze a Ped. Főiskola—HM. Petőfi férfi találkozót rendezik meg az NB. H-ért. NB. I-es csapataink közül a PVSK férfi együttese Budapesten az FTC-vel, a vasutasok női csapata pedig Diósgyőrben a Vasassal mérkőzik. Az NB. II-ért a PVSK II. Zalaegerszegen, a PEAC Nagykanizsán, a Postás Kaposváron, a Meteor pedig Budapesten Játszik; ol művelődj ol szórako jünk, fj izzunk í PÉCSI RADIO MŰSORA: 17.30: Akiket mindig szívesen hallgatunk. Bing Crosby Edit Piai, Kraszovlckaja enekel. 17.40: Vár a Balaton. 17.50: Régi pécsi cigányprímások dalaiból. Énekel Nagy Józsa és Rab József. Kísér a Pécsi Rádió cigányzenekara. 18.00: Mindig. — Juhász Gyula versét elmondja Szabó Ottó, Vörös László dalát énekli Tomanek Nándor. 18.05: Szív küldi szívnek szívesen I. rész. 18.20: Édesanyának Anyák napjára. 18.26: Komoly zene kedvelőinek. 18.35: „Színház” Molnár Ferenc. 18.45: Szív küldi szívnek szívesen II. rész. 19.00: Májusi versek. 19.05: Sláger volt — sláger lesz. 19.20: Német nyelvű műsor. — Rövid bányászhírek. Vidám mosolygós, zenés hét vége, Modern német tánczene. 19.40: Szerb-horvát nyelvű műsor. — Kulturális életünk hírei. Irodalmi összeállítás. Szombatesti vidám zene. 20.00: Műsorzárás, SZÍNHÁZ Priestley: Veszélyes forduló. — Este 7 órakor. Szelvénybérlet „F”, KAMARASZINHAZ Szirmay Albert: Mágnás Miska: Este fél 8 órakor. Szelvénybérlet „B/2”. MOZI Park: Bakaruhában (4, 6 és 8 órakor). Kossuth: Az örök éjszaka titka (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Petőfi: Bakaruhában (fél 5. fél 7 és fél 9 órakor). Fekete Gyémánt: Tanár úr kérem (6 es 8 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): A 306-os számú ügy (fél 6 és fél 8 órakor). . Május 1. (Vasas II.): Gyökerek (7 órakor). Csak 16 éven felülieknek 1 Kossuth (Mohács): Elveszett nyom (6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Jelentéktelen emberek (8 órakor). Porcelángyári kultúrotthon: — Holnap már késő (5 és 7 órakor). TAVASZI TANCVEKSENY indul ma este 7 órakor a >' »klór Sándor Művelődési Ház bálján. Az első fordulóban kering, verseny lesz. A továbbiakban tnngó- és szvingverqenyre kerül sor. A bálon bárki résztvehet, a versenyben indulni nem kötelező. Csak nagy küzdelem után győzött a MAVAG MAVAG—PVSK 91:83 (43:40). NB L férd kosárlabda mérkőzés. PVSK xoamacsamoäc. Veziette: Lehotzkyés Bertha dr. MAVAG: Mezőffi, Papp — Zsíros — Készéi, Németh. PVSK; Gombos, Ifflinger — Banna — F.r- döai, Szamos. Csere: Füzes, Bódis, Frank. Változatos, gyors, érdekes mérkőzést vívott a két csapat. A PVSK meglepetésre igen jó Játékot nyújtott. A MAVAG csak nagy küzdelem után tudta megszerezni a győzelmet. Legjobb dobók: Zsíros 37, Készéi 14. Papp 13. Mezőffi 12, illetve Gombos 22, Erdős! 18, Banna 17, Szamosi ló. Jók: Zsíros, Készéi, Mezőffi, illetve Barna, Szamosi. Erdőid. Mérkőzések az NB H-ért. HM Petőfi—Kaposvári MÁV 63:41, Dombóvári VSE—Ped. Főiskola 74:73, Pécsi Postás—BVSC H 61:33, Bajai Bácska—PEAC 104:68, PVSK H—Szek- szárd 83:66, Nagykanizsai VTE— Zalaegerszeg 85:75. Női mérkőzés: Pécsi—Meteor—Kaposvári MÁV 88:21. A PVSK edzőpályán ma délután negyed 4 órakor Vasas öreg- fiúk—Sörgyár öregfiúk mérkőzés lesz a Vasas I—Sörgyár I. NB. m-as mérkőzés előtt. Természetjárás A Mecsek Turista Egyesület kebelén belül megalakult a munkabizottság. Nagy várakozások előzték meg az alakulást és senki sem csalódott az eredményben, mert mindenki legjobb tudása szerint Járult hozzá a munkaterv kialakításához. Messzemenően, de legalább egy évre előre tekintve állította össze a bizottság munkaprogramját. Megbízottal révén képviseltette ma. gát mindkét idegenforgalmi hivatal és az erdészetiek is. Puszta jelenlétükkel és érdeklődésükkel ösztönzőleg hatottak, s az Idegen- forgalmi Hivatalok segíteni fogják a Turista Egyesületet elgondolásainak kivitelezésében anyagilag és erkölcsileg is. A turisták viszont szíwel-lélekkel segítik a jövőben a hivatalokat terveik kivitelezésénél tapasztalataikkal és szaktudásukkal. A gazdag tárgysorozatban azerepelt a romos erdészházak rendbehozatala turista célokra, védguny- hók építése a Mecsek vonalában kies pontokon és főbb útvonalakon, műemlékek rendbehozatala az Illetékes bizottság támogatásával, az útjelzések felújítása és pótlása, a helyi elnevezések vázlatos fel- gyűjtése, a Mecsek flórájának hatékonyabb védelmi megszervezése, táj részek kitakarítása dudvától, gyomtól, akadályoktól, elhanyagoltgáfftnl cfh A bizottság hívja és várja a régi turisták közül a szakavatott erőket, hogy dolgos segítő kezükkel támogassák munkavállalásában. De főleg kéri a minden szépért lelkesedő pedagógus társadalmat, hogy verbuválják a már serdülő növendékeik közül erre az alkotó munkára alkalmasakat, hogy neveljük őket a természetjárás szívet, lelket üdítő sportjára, mint jövendő utódainkat. Közlemények A Filharmónia kirendeltsége értesíti a bérlőket, hogy a Tátray- est helyett, a harmadik szelvény május 8-án Kovács Dénes, Szabó Zsuzsa kamara-estjére érvényes. Az előadás kezdete: este fél 8 óra Helye: Liszt Ferenc hangverseny- terem. * Áramszünet lesz transzformátorállomás átépítése miatt május 5-én, vasárnap reggel 6 órától 18 óráig a Felsőmalom, Kossuth Lajos, Márton, Alsóhavi, Ady E., Katalin, Láncz és Koller utcák által behatárolt területen. Pécs város n. kerületi tanácsának végrehajtó bizottsága által Herr Józsefné kerületi tanácstag részére kiállított (1954. december 10-én) n. 14. számú tanácstagi Igazolvány — az ingyenes utazásra jogosító betétlappal együtt — elveszett. Ez az igazolvány ezennel érvényét veszítette, mert a végrehajtó bizottság nevezett tanácstag részére új Igazolványt adott ki. • A 26. sz. Autóközlekedési Vállalat (MAVAUT) értesíti az utazóköORVOSI Ü A Megyei Rendelőintézet biztosítottjai részére sürgős esetek ellátására ünnepi ügyeletes szolgálatot tartanak a következő orvosok, május 4-én déli 12 órától május 6-án reggel 6 óráig. I TÖMB: a város nyugati fele: Széchenyi tér, Hunyadi J. u. (volt Sztálin út), Bem u„ Bajcsy Zs. u. és Siklósi úttól nyugatra, Pellérd felé eső részen: dr. Bakács Judith. Lakása: Rákóczi út 73/2. T'elefon: 29-59. A járóbetegek sürgős esetben keressék fel az orvost a Jókai u. 8. sz. (Főposta mellett) körzeti rendelőben tel.: 17-93. szombat délután 4—5 óra között, vasárnap délelőtt 9—10 és délután 4—5 óra között. Ezen Időben a fekvőbetegekhez való kihívást Is ide kell leadni. II. TÖMB: A város keleti fele: dr. Novák László. Lakás: Bálicsl u. 4. Tel.: 26-88. A járóbetegek sürgős esetben keressék fel az orvost az Ady E. u. 81. sz. körzeti rendelőben szombat délután 4—5 óra között, vasárnap délelőtt 9—10 és délután 4—5 óra között, mert máskor a fekvőbetegeket látogatja. III. TÖMB: Gyárváros, Üszög, Újhegy, Pécsszabolcs, Meszeselep: dr. Siklósi István. Lakás: Szabolcs- telep. Telefon: 24-92 (28 mell.). A járóbetegek sürgős esetben délelőtt 9—11-ig az újmeszesi orvosi rendelőben keressék fel az orvost. Ebben az Időben a fekvőbetegekhez való kihívást is ide kell leadni. Máskor lakásán tartózkodik. IV. TÖMB: pécsbányatelepl részen: dr. Nikolov László. Lakás: Pécsbányatelep. A járóbetegek délelőtt 11—12-lg a pécsbányatelepl körzeti rendelőben keressék fel az orvost. Ebben az időben a fekvőbetegekhez való .kihívást is Ide kell leadni. Máskor a lakásán tartózkodik. A fekvőbetegekhez való kihívást reggel 9, de legkésőbb délelőtt 10- ig kell az ügyeletes orvosnak bejelenteni, mert a későbbi kihívásoknak aznap már esetleg nem tud eleget tenni. zönséget, hogy a nyárt menetrendben szereplő pécs-harkányíür- dői gépkocsi járatait május 5-től az utazóközönség kívánságára beindítja, a kővetkezők szerint: Pécsről 1: 7.10 + 8.00 +13.30 Harkányba é: 7.55 + 8.45 +14.15 Hark.-ből l: +12.30 17.45 +21.00 Pécsre é: +13.15 18.30 +21.43 (Jelmagyarázat + — munkaszüneti napokon. Jelzés nélkül — mindennap közlekedik.) Egyben értesítik az utazóközönséget, hogy május 5-től a délutáni Pécs—Baja-i járatot a menetrendkönyvben szereplő idő szerint Ismét 15.05 órakor Indítják 14.00 óra helyett. * Az Akvaristák Baráti Kőre ma este 7 órakor „Családi gondok a halak világában” (Ivadékgondozás) címmel vetített képes előadást rendez a TT1T előadótermében. (Janus Pannonius u. 11. földszint.) Előadó: Sík Lajos mérnök, Pécs város területén az 1957. évi tavaszi csecsemőoltásokat május 11-én, szombaton délután 3—6 óra között az oltási hirdetményen feltüntetett oltóhelyeken végzik a körzeti orvosok. Diftéria-pcrtus- sls-tetanusz elleni védőoltásban részesülnek a fél—1 éves csecsemők és másfél—kétéves kisdedek. A féléves csecsemők védőoltását négy hét múlva ugyanazon a helyen és Időben (június 8-án, szombaton) megismételjük, Himlő elleni védőoltásban részesülnek az 1 és másfél éves kisdedek. Az oltás eredményességének ellenőrzése az oltás után egy héttel, május 18-án, szombaton 3—5 óra között a körzeti orvosi rendelőkben lesz. Felhívják a szülök figyelmét arra, hogy a védőoltások súlyos fertőző megbetegedések megelőzését szolgálják. Ezért minden szülő az oltási' Idézőn feltüntetett időpontban a kijelölt oltóhelyre vigye el gyermekét. Időjárásjelentés Várható Időjárás szombaton estig: erősen felhős, hűvös idő, többfelé eső. Mérsékelt, időnkint megélénkülő északi, északnyugati szél. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: 4—7, legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton: 10—13 fok között. .Sk ]P K IRDBÍÉSEK HALÁLOZÁS. Marcali Viktor május 3-án elhunyt. Temetése május 4-éri délután tél 4 órakor. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága halottunk, László Imréné temetésén megjelentek. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága fér- jem és édesapám temetésén fájdalmunkat a megjelenésükkel és virágokkal enyhíteni Igyekeztek. Kulcsár Lajosné és leánya. Családi ház, háromszobás, beköltözhet őséggel eladó. Mandula in 17. Telefon: 13-72. Megtekinthető: vasárnaptól. A Pécsi 31. sz. AKOV CTEFU) vasárnap is vállal! fuvarozást. Min- denmamü anyag, és bú torszállitást vállalunk helyben és vidékre. F uvarfelvétel: szombaton 10 óráig; Pécs, Rózsa Ferenc u. 22. Telefon: 20-30, ______2fl Al kalmazunk két szakácsnőt havi 900 Ft fizetéssel. Jelentkezés: Bogádmindszent, Állami Gazdaság igazgatójánál;______________23 Sz entkatalln község Legeltetési Bizottsága azonnali belépésre al- fralmaz apaállatgondozót és sertéspásztort; jelentkezés a helyszínen, fizetés megállapodás szerint; lakás biz- toratva. ______________16 Jő állapotban lévő üst- haz. üsttel együtt eladó. Semmeiwefcu u. a. *» P» Eladó peliléndl elágazás nál 1300 négyszögöl, jó karban lévő szőlő, pin oe, présházzal. Érdeklődni: Meosekalja állomás 6.___________10 Egy modem, kisipari háló és egy gyermekágy matraccal eladó, Nagyszeben u. 9, 11 Kovácsot, bognárt, hegesztőt, vasesztergályost és szerelőt falandó munkára alkalmaz a Babarc! Állami Gazdaság. Jelentkezés a főmérnöknél reggel 7—17 óráig. Fizetés megállapodás szerint; Üzemi konyha és lakás biztosítva. Felvétel esetén útiköltséget téritjük. _____________15 Si vatagi 250 TWN motorkerékpár eladó. Fel vllág06ítás naponta 21—22 óráig; Budapesten, Telefon: 456-610. _____________________413 Kalaptisztítás Cser Miklós kalaiposmester- nél. Kossuth u. 52, 43 Hunyadi úton «40 négy »szögölön kos ház beköltözhetően eladó. Hont!* SaLUi * u Kőműveseket és festőket állandó munkára alkalmaz a Pécsi Szénbányászait! Tröszt építési üzeme; Jelentkezés Déryné u; 9. sz. (Molotov u.)________411 Di ós úton telek gyümölcsfákkal eladó. Ja- kábhegyl út 11, délután 5 érától;_______44 Se rtések eladók. 5 db 10 hónapos sztmultá- . nozott. Szigeti út 59. ______________________41 Kertváros mellett házhelyek eladók. Részletre is kapható; Bővebbet: lfj. Tóth István, Magyairttrög 71; ______________________35 Szövetkezetünk kötélgyártó részlegéhez szakmunkásokat keres alkalmazásra. Jelentke zés szövetkezetünk központjánál Kaposvár Budai Nagy Antal utca 5. 6zánn. Kereseti lehetőség havi 1500— 2000 Ft. Bérezés darabbér. Szállást és üzemi étkezést biztosítani nem; tudunk. Kaposvári FöldmüvesszóvctkeSzőlő és gyümölcsös a Feloő-Makártian, lakható épülettel, présház, pince és teljes fel szereléssel Jutányosán eladó vagy család! házzal elcserélhető. Bővebbet: Kossuth Lajos u, 23. L 7, Simon; 1029 Elcserélném egyszobás félkomfortos, főbérleti Lakásomat, belvárosi szoba, konyhára»; Tompa M. u. 42. Varjún__________________72 U] sertésól (hidas) eU adó. Nyíl U. 9; Eri _______________ja K&lapüsztkás, formázás Kertész Józsefnél, Kosuth u. I, udvarban balra; <9 Diófa kornhtnálitszek- rény, hálóezobabútor, konyhabútor, félháló; szekrények, sezlon, olcsón eladó. Zsolnay u. 7.; Bútorüzlet._______63 Ré szletfizetésre eladó német, olasz mesteihe- gedűk, cimbalmok. Po- szák, Bartók Béla utca 17; 1026 Salak kapható vagontételben is, összesen havi 300 tonnáig. Iparvágányról rakodható; Borgyár, Budapest; IV.; Váci út 40. Telefon: 292-219. " 13 Olcsó áron eladó keveset használt félháló, háló, asztalok, ágyak, politúros félháló. Kis- jreregttu, 15= Megyeri Eladó diófurtnéros hálószoba, megtekinthető este 6—8 óra között. Erzsébet u. 21/1. 33 Szekrény, zomgonaszék, és légpuska eladó. Schwartz, Megyeri út 39. ___________________31 Eg y szobás, konyhás; meOékhelylEégekből «aló lakásomat elcserélném a Hadaipródhoz közek Pécs, Lugos U; 5; ____________________25 60 »-as esTtergapod, 250 cnrp-es Csepel motor- kerékpár sürgősen eladóik, Rákóczi út 78. ______________________29 Tetőfedő munkáit vál- iatok; Körösztűa Ferenc, Felsőbalokány u. l. sz.______________1001 El adó Szilváson lakóház. istálló, szőlő, rét és 9 kh föld. Imre János, 22. ez. Eladó mélyen steppelt 350 négyszögöl szőlő 75 éves egyedülálló, Gombor-féle mélyítő- eladó. Feteőmakár 4. szívbeteg, özvegy va- csi, nikkelezett cső- Puka. 1030 gyök. kertes házamat ... . .. ... bútor, 3-as szekrény. TőrrckBnwezctt far- életjáradékra elad- ÄÄ “ 38' SÄ MÍ nám. Ifjúság útja 14. italra felveszek. Báto- riné, Ady Endre (Agos ___ ton) u. 87. 1014 esek U; 21, 965 Fonyódon villatelek eladó, használt deszkát vennék. Füzesi, Vámház u. 24. 1006 Eladó öt erős méhcsalád, rakodókaptáiban, Valamim teljes méhészeti felszerelés, kaptár és anyanevelők. Aubrecbt Ernő, Pécs 6. Borbálatelep. 350 cm’-es DKW eladó. Felsőbalokány u. 71/1. 1019 Kertes családi házat vennék a sziget! részen, részletre vagy életjáradékra. Szolárov Gyula. Sellye 102. 1020 Epületfa 16.5x6 épületre, mtíctwtőe, teljes príma fenyőanyagból eladó. Máriaitoé- méruL Rákóczi út 40. sz. 84 Egy keveset használt Pannónia motor eladó; Ady Endre utca 69. ______________lOM Gy ors- és gépírást, két tős könyvvitelt. helyesírást, számtant tanítok; Homok u, 3. _______________966 Mo dem, dlóíaszlnro fényezett, új hálószoba- bútor olcsón eladó. Me gyei! U. 43._________26 Ké t új cl tejszínre fényezett úgy eladó. szíttól PowS a is. 34 Eladó Htod közepén rövidesen beköltözhető 3 szoba, konyhás stb. ház, majomépülettel, sertésólakkai, ezer négyszögöl kerttel, illetve gyümölcsössel. Érdeklődni özv. Kamarás Lajosné. Pécssza. bölcs; Tolbuóhin u. 43/1. 970 Konyhaszekrények, ágyaik, éjjeliszekrények, sezkxn, toalettü- kör, szekrények eladók. Rákóczi út 27. Nehéz, nagy csomagja van? Miért cipeli? Rendeljen tehertaxit / Szép rekamiét vásárolt? Vitesse haza tehertaxi-nU Mindennemű fuvarozást vállal 750 kg-ig a TEHERTAXI! Megrendelhető 20-30. számú telefonon a 21. számú TEFU-nál. Segédmunkásokat fa I veszünk. Pécsi Növényolajipari V; Pécs. Batthyány u. 2—4. Üvegezett válaszfal adó. Páncél fodrász, Koeeuth Lajos utcai!. W Alkalmi vásár a Maradékboltban SALLAI UTCA 6. sz. Karton-delén-flokon maradékok 10-től 40»/o-os árengedménnyel; Strandvászon ( t , 23,— Ft Krepp 20,60 Ft Kartoltgyapjú kuligán 90,— Ft Kötött blúz : : I i 30,— Ft Bolt nyílva: 8—17,30 óráig, szombaton: 8—14,00 óráig. DUNÁNTÚLI NAPLÓ a Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Intéző Bizottsága és a megyei tanács lapia Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: A MEGYEI PART INTÉZŐ BIZOTTSÁG Szerkesztőseg és kiadóhivatal: Pécs. József A. u. 10. T.: 15-32. 15-33. Hirdetésfelvevő Iroda: Kossuth Lajos utca 22. Tel.: 19-18. Terjeszti a Megyei Postahivatal Hírlaposztalya és a hirlap-kézbesitó postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál es kézbesítőknél. Havi előfizetési dl) 11.— Ft. MECSEK NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. sz; Telefon: 20-27. Nyomdáért jeleli Melles Rezső«