Dunántúli Napló, 1957. április (14. évfolyam, 78-100. szám)
1957-04-28 / 99. szám
6 NAPLÓ 1951. Április PRIESTLEY: VESltLYIS FORD Ha a színházidig gat ó nem azt kapja, amit várt, lehangolódva megy haza. A Pécsi Nemzeti Színház Priestley- bemutatója is csalódást okozott, de ez a csalódás igen kellemes volt, mert a közönségnek eszébe se jutott a piff- puff-regények kaptafára készült, együgyűsége; igényes, nagyon jó darab ez, kétórás, páratlan feszültséggel, amit elősegített Marton Frigyes rendezése, és a hét színész jó együttese. A remek expozícióval induló darab feszültségét a mesteri leleplezés ereje adja; áz „aranyos kis család” minden tagjáról lehull az álarc:, éltető elemük a látszat megőrzése; Irtóznak az igazság kiderítésétől, mert számukra az igazság: tragédia. Priestley könyörtelenül lerántja a leplet erről a hazúg világról; megmutatja, hogy az angol középosztály hamis illúziókban el; felszínes, külsőségeiben csillogó-ragyogó, akár az egészségesnek látszó, de belül férges alma; A zenélő cigarettadoboz váratlanul, de nagyon elhitetően tereli más mederbe a megszokottan békésnek ígérkező est hangulatát. A már esztendeje halott testvér halálkörülmé- nyeire lépésről-lépésre 'fény derül; nem öngyilkosságról van szó, Martint megölték; 8 a család minden tagjának alapos oka volt, hogy „jobb erről nem beszélni”, mert ennek a firtatása leleplezi az „aranyos” família szerelmi ősszekevere- dettségét, amit mégis csak jobb, ha eltakar a jótékony homály. Amikor az igazságkereső Robert a család ítélőszéke előtt mindenkit vallomásra késztet, csak azért vallanak, és úgy vallanak, hogy elkendőzzék egymás szerelmi viszonyát. A leleplezés feszültségét egységben tartja és fokozza a felvonásvégi és az új felvonás eleji jelenetek azonossága; az első jelenet darabvégi ismétlése, dinamikusabb tempója pedig mégegyszer aláhúzza a fő motívumot: csak tovább hazudni, látszatot kelteni, alakoskodni, mert különben kiderül az igazság, ami a pusztulást jelenti; Marfon Frigyes rendezői — ' ■ ■ ■. —— munkája elérte a kitűzött célt. A bűn ügyi drámák buktatója a trükkökkel való izgalomkeltés, melyben a figura jelleme ellaposodik, akár a ponyvaregényben. Nála az izgalmasság szervesen kapcsolódott az alakok jellemének megmutatásához, emberi tartalommal való elmélyítéséhez. Éppen ezzel tudott a rendezés maradandó élményt nyújtani. A Priestley-darab tolmácsolására jó együttes vállalkozott. Stanton, a- cinikus „gentleman”, a legalantosabb angolt Szabó Ottó alakítja. Eddigi pécsi alakításai közül ez tetszett legjobban. Annyira benne él a figurában, hogy minden lépése, szava, mozdulata, a cigarettatárca kattintása szinte időzített; nincs felesleges mozdulata, a zsebre dugott kéz is hidegvérűen angolos. Az igazság kikutatásának következetes ellenzője, az „alvó kutya” békében hagyója, hiszen az igazság olyan veszélyes, „mint amikor egy autó 120 km-es sebességgel veszi a fordulót.” A formaságokra rendkívül kényes, modoros „úriembert” sok, finom árnyalattal teszi valóságossá; jómodorából akkor sem csöppen ki, amikor tolvajnak titulálják; Jól árnyalt hanggal szórja cinikus, csaknem t elharapott megjegyzéseit, gáláns gesztussal kísérve: „tessék, itt az Igazság, te akartad.” Mégis talán legnagyobb érdeme, az a rendkívüli koncentrációit igénylő színészi munka, mellyel ezt a remek figurát meg tudta komponálni a saját dinamikusabb egyénisége ellenére. Róbert Caplan-t Tándor Lajos játssza nagy hitelességgel, élettel teli, jő Játékkal. Semmit se lát abból, amiben él ez a hol pozitív, hol számyasze- gett figura, akit végül is maga alá temet a hazugság-vár omló fala. Szenvedélyes igazságkeresését stílusban, modorban ötvözni tudja a felszarvazott polgár szemellenzős ostobaságával. Freda, a polgári konvem =========== dókhoz, az etiketthez mindenekfölött ragaszkodó asszonyt keresetlenül, finom egyszerűséggel, minden külsőségtől mentes átéléssel alakítja Hamvay Lucy. Soha nem zökken ki, de azt is sejtetni tudja minden mozdulatával, szemrebbenésével, hogy sok takargatnivalója van neki lS; Legszívesebben levenné a kényes témát a „napirendről”, s ezt a félelemmel párosult „okos” asszonyiságot nagyon jó felfogásban tolmácsolja. A Martin emlékének szentelt lírai ellágyulása a lélek mélyén szunnyadó iga- zabb embert is megmutatja, bár ez kevésbé sikerült; míg a dermesztő csendet megtörő, szendvicsért reklamáló jelenetben, vagy a Gordonnal szem beni féltékenységi pillanatokban nagyszerű alakítást nyújt. Gumik Ilona Olwen-je már a darab Indulásánál sejteti, hogy ő a nagy titok hordozója; a lelkére nehezülő nyugtalanságot a jól megformált, s magára erőltetett, egykedvűen hűvös objektivitással tudja palástolni. Az expozíció kandalló-jelenetében, az „alvó kutya” szimbólumának: az igazságnak célzatos hangsúlyo zásával fokozatosan teremt feszültséget. Később ez a kelleténél tragikusabb kompo- náltságot eredményezi, ami néha jósnő, vagy papnő jelleget is ad alakításának. Pate- tikus merevségéből egy pidt kevesebb is elegendő lett volna, különösen a Martinnal való utolsó találkozás, a gyilkosság elbeszélésénél. Alapfelfogása viszont nagyon jól érvényesült a darab egyéb jeleneteiben. Fülöp Mihály Gordon-ja nagyon meglepő, érzékletes megteremtése a beteges hajlamú fiatal férj alakjának. A leleplezéstől való, szinte vinnyogó félelem kakaskodó harcikészséggel keveredik benne; pompásan megérezteti azt a jellembeli fogyatékosságot, ami velejárója az ilyen beteges hajlamnak. Leghltetőbb, mikor a Martinnal való bensőséges viszonyát először mondják szemébe nyomatékosan. Feleky Sári Betty-alakítása nem „rászabott” szerep, de tehetsége, színészi kvalitása segíti a nehezebb szituációban. A csalódott, a gyereknek nézett, a nőiségében megsértett és elhanyagolt asszony túlcsorduló keserűségének őszinte, mély átélése kitűnően sikerült. Révai Judit Mockrldge szerepében biztos jellemábrázoló készségét csillogtatta; rövid alakításában is jól megformálta az etiketthez soha hűtlenné nem váló, kíváncsi-pletykás vénlány típusát Nem túlságosan gyoko■------—-----; rl, hogy ír ó, rendező és a színészi együttes ilyen, harmonikus egységet tud megeleveníteni a színpadon. A Veszélyes forduló sikeres előadásainak ez a titka. PAKOLTTZ ISTVÁN 4Cépnömüvésa-aMKÓpcscMrak SIMON BÉLA A FOGAEASI HAVASOK aljáról, az Olt mellől indult ez a küzdelmes sorsú művész, hogy férfi-kora delén nyugalmat találjon Baranya szelíd hajlatú dombjai, sok nyelvű emberei között, Alsószentmár- tonban, ahol mint iskolaigazgató osztja meg életét ember- és kép-formálás között Kolozsváron, Nagybányán és Budapesten tanult. Főiskolai hallgató, amikor elnyeri a kompoziciós nagydíjat és a főiskolai díjat Minden Jelentős országos kiállításon szerepel műveivel, közben az önálló kiállítások egész sorát rendezi. Vásárlói között megtaláljuk a Szépművészeti Múzeumot, a Fővárosi Képtárt, a kolozsvári múzeumot, sőt egyes alkotásai elkerülnek Lengyel- és Svédországba is. Pécsett több alkalommal közös, két alkalommal — 1951-ben és 1955-ben — önálló kiállításon szerepelt 1938-BAN találkoztam első ízben ezzel a szertelen, minden korlátot félre lökő nagy tehetségű művésszel „Karácsonyi ének” című festményén keresztül. Talán gyermekkori élményét elevenítette fel a szelíd lírát és a lélegzetelállító drámát magas művészi fokon egyesítő, megoldásában végtelenül egyszerű festményen. öt évvel később, 1942-ben, a kolozsvári országos képző- művészeti kiállításon „Magvető” című nagyméretű, mélyen realista kompozíciója hozta lázba a műértőket Nyolc év múltán Pécsett láttam viszont három baranyai tájképén keresztül az I. megyei képzőművészeti kiállításon. Megdöbbentett, hogy mennyire megőrizte a „Karácsonyi ének” és a „Magvető” festőjét, aki valahogy úgy van a festéssel, mint apja, nagyapja lehetett a faragással; csak a maga ösztönös • törvényeit, szabályait Ismeri, külső törvényeket nem fogad él és elsősorban nem is az érdekli, hogy lesz-e kép alkotásából, hanem az, hogy fest. Simon Béla sutbadobja a rajzot, a formát, nincs kiművelt kompoziciós szabálya. Egy-egy mély impresszió felvillan benne, egy ideig foglalkoztatja, egy idő után előveszi ecsetjeit, talán csak egyetlenegyet és fest a szó legteljesebb értelmében. Ha bele kellene szorítanom valamelyik irányzatba, zavarba jönnék, mert ugyanolyan jogon nevezhetem impresszionistának, mint posztimpresszionistának, máskor viszont megdöbbentő realizmusa, ösztönös festő, akinél a józan, állandóan mérlegelő ráció, a tervszerű al- kotó tevékenység: képalkotás* színek összehangolása, ellen- porftozás, stb., mind mind ismeretlen fogalmak. Nem mintha nem tudna ezek létezéséről. Tud, hiszen széles látókörű, művelt ember. Egyszerűen nem akar tudomást venni róluk. A térproblémák is csak annyira érdeklik, amennyire a színhatás igényli, amennyire alátámasztja, vagy kihangsúlyozza az alkotás mondanivalóját Azontúl másod-, sőt harmadrendű számára a vonal- és szín-távlat. HIBA EZ? — Simon Béla esetében semmi esetre sem. Tehetségéből, festményeinek értékéből mit sem von le, de örömmel látnám, ha a baranyai szeszélyes kis feljegyzések után ismét jelentkezne e monumentális, drámai erővel komponáló Simon Béla, a „Magvető” festője. — dl — LEVELEK M int sivatagi vándor az oázist, mint hajótörött a szárazföldet, mint beteg gyermek■ anyja simogatásdt, úgy várják idegenbe szakadt emberek szeretteik levelét, üzenetét. Mert hisz a hírek eljutnak a világ minden tájára, repíti őket a rádió, az éter hullámain, megírják újságok öklömnyi betűkkel, de a levél az levél marad. A rádiót hallgatja a szomszédom is, csak egy kattanásba kerül, máris elnémul, ha éppen akarom, lehet az újságok .közleményében kételkedni, de a levél az az enyém, nekem címezték, hozzám szól,, csak az enyém örömével és bánatával, mikor, hogyan. Már a külseje is árulkodik. Rendezettek-e a sorok, vagy kuszán szórták papírra az apró betűket, attól függően, kinek hogy megy sora. És a szavak! A jól ismert kifejezések, az egymásért való aggódások, sokszor banális közhelyek ismétlése, mind, mind ölelést, kézszorítást pótolnak és bátorítást adnak. Hallottam sorbanálló emberek beszélgetését, leveleket emlegettek, mit irt ez, vagy az a disszidált. Hallottam barátokat vitatkozni. — Fele sem igaz, amit a külföldi menekült-táborokról írnak —•. mondta az egyik. — Dehát bizonyítja a visszajövök tömege, hogy ott kint nincs minden rendben — erősködik a másik. — Ugyan, az a pár száz a negyedmillióval szembeni Az is valami? —, Igen, az is valamiBeszéltem pesti ismerőssel, tőlük is a vállalattól „jobb hazát" keresett az egyik osztályvezetőnő. Itt szegénynek rosszul ment sora, mindössze ötszobás lakásban lakott, s a kommunisták kény- aaritették, hogy cselédet tartson. Ez bizony nem volt olcsó mulatság. Irt Ausztriából. Levelét Attila véres kardjaként hordozták körbe a szobákba, csupa dicsekvés, derűs napsütés. Irt Svájcból, eredmény ugyanaz. Egymás kezéből kapkodták a szegény itthonmaradott gürcölök az újabb dics- himnuszos levelet. Utána hosszabb szünet és semmi. Azaz, hogy rhégis, mozgolódás itt is, ott is, valamit lopva tenyérből tenyérbe csúsztatnak egyesek, talán társasjáték folyik, de ebből kifelejtik a kommunistákat. Ja), csak meg ne tudják. Gizi, a szemfüles Gizi azért lecsap rájuk. — Mutassátok már nekem is, mi a csoda azl Valóban, csoda amit kezében tart. Levél Kanadából. De a felébredés, keserű szavaival, a tovatűnő álom, a szertefosz- ló délibáb után. Tél amikám! Jól vagyok, szabad va- 99gyök, csak nagyon unalmas az élet. Itt nincs annyi színház, a moziban ülök, ülök, de nem értem a szót és nagyon egyedül érzem magam. És tudod, bár nagyon kedves családnál lakom, azért szabadság ide, szabadság oda, egy házvezetőnő mégis csak cseléd.“ Hát igen. Idő kell neki, míg az ember beleszokik az unalomba. Még szerencse, hogy ott Kanadában bőven mérik a szabadságot. Többek között szabad krumplit hámozni, zöldséget pucol- jii a leveshez, szabad elmosogatni az edényeket is evés után, s bizonyára időnként a konyhát Is fel szabad mosni ezt annál inkább sem tiltja meg senki néki, nehogy szabadságán csorba essen, mert valószínű, hogy a fent említett munkáért fizetik. Még szerencse, hogy valamit ért is a dologhoz, mivel pepii Marijának személyesen szokta kiadni a rendelkczéselcet/most majd a gyakorlatba is belejön, s ha netán a felmosórongy bemártásához kevés viz állna rendelkezésére, pótolja kicsorgó könnyeivel. Mindezek másodkézből kapott értesülések, a múlt héten aztán egy nekem írott levél döbbentett meg. Törökországból jött a fiamtól. Szeretném megmutatni minden kételkedőnek, aki nem hisz a sajtó által közölteknek. A minap erről beszélt a rádió is, erről írtak az újságok is. ^ me, a levél: „... bár a törökök nagyon szeretik a magyarokat. Persze, ez az irántunk érzett szeretet nem akadályozta meg a hivatalos szerveket abban, hogy a magyar menekültek közül jó egynéhányat el ne verjenek, s 'néhányat ne internáljanak. Februárban több mint ötszáz magyar menekült jött Törökországba Ausztriából. Egy hónap sem tellett bele, rájöttek, hogy otthon jobb volt, ezért tömegesen jelentkeztek a konzulátuson Isz- tanbulban, s azt mondták, hogy akár gyalog is hazamennek. Az újságok erre nyomban megvádolták a konzulátusunkat, hogy kommunista propagandát folytat. Rendőri felügyelet alá helyezték, minden onnan kimenőt igazoltattak, a menekülteket pedig beszállították a rendőrségre, ott a szó szoros értelmében dagadtra verték őket. Még a nőket is. S elkobozták a konzulátus által kiállított hazatérési igazolványukat. Többeket mint „befurakodott kommunista ügynököt" Yozgatba internáltak. Most aztán ki Isztanbulban, ki az intemálótáborban elmélkedhet arról, hogy mi is az a „szabadság“ és a „demokrácia" a kapitalista országokban.” Eddig a levél, nem hiszem, hogy bárki számára kell hozzá kommentár, legalábbis nekem felesleges. GYENIS JÓZSEF Beszéljünk szebben! Anyanyelvűnk ápolása nemcsak az írók, vagy az irodalomtanárok ügye, hanem egyszerűen: mindarmyiunké. Írás közben még csak meg- megáll az ember, hogy lerázza a magyartalanságot vagy a zsargont de az élőbeszéd sokszor csak úgy hemzseg a divatos, rossz kifejezésektől, Kisebb fájta „csokrot" kötöttem össze ezekből. Egy munkatervi csodabogár: „Egyéni megbeszélések az olvasókon keresztül”. Miért kell ide a „keresztül”’ Az olvasóval folytatok beszélgetést; helyesebben az olvasóval beszélgetek, de nem rajta keresztül! Ne veszélyeztessük az olvasó testi épségét! Derüre-borura használjuk a „felé” névutót Ha távol, ha jeden vannak az illetők, feléjük javaslunk. JA felé névutóban nyelvünk a távolságot la érzékelteti. Javasoljunk az igazgatónak, vagy a minisztériumnak; A „vigyék U az itt hallottakat” helyett Inkább ismertessük, beszéljük meg, tárgyaljuk meg (de ne tárgyaljuk ld!) a hallottakat „így néz ki a kérdés", A kérdés nem „néz ki” sehogy. A kérdés lehet ilyen, vagy olyan, ez, vagy az. A kérdés szó is helytelen, ha valami eldöntött fogalmat jelölünk vele. Kérdés addig van, míg két dolog közül lehet választani. Az „így néz ki” pedig annyira csúnya germanizmua, hogy kár a szót vesztegetni rá. Ilyen a „de jól nézel ki” Is; Igen mély gyökeret eresztett a köz- nyelvben. Lehet valaki jó színben, jó erőnlétben, esetleg rossz bőrben, de nem néz ki sehonnét, hiszen az utcán, vagy a moziban találkoztunk vele, „Be van ütemezve; be van programozva”. Igen gyakori mindkettő. Ez ugyan nem germanizmus, mint sokan gondolják, mert a határozói igeneves szerkezet, ha állapotot fejez ki, egyáltalán nem magyartalan. Íme, egy népdal: „Be van az én szűröm ujja kötve”. Egy másik: „Akit én szeretek, meg van az szeretve”. Talán csak nem vádolhatjuk germaniz- mussal a tápéi, vagy a rösz- kei parasztlegényt? A fenti kifejezés csak szokatlan. Hát akkor mondjuk így: benne van az ütemtervben. s*A lift nincs üzemeltetve.” Kissé bonyolultnak érzem; Sokkal egyszerűbben hangzik így: a lift nem működik; Csaknem minden hozzászóló így fejezi be: „Eny- nyit akartam volna monda- ni”. A feltételes mód itt tel-* jesen helytelen, és bizonytalanságot, félszegséget* esetleg mértéken túli szerénységet kendőz. Ha elmondta, akkor nem „akarta volna”, hanem elmondta; Egyelőre én is ennyit akartam mondani! ~ tz —
