Dunántúli Napló, 1957. április (14. évfolyam, 78-100. szám)
1957-04-28 / 99. szám
IRODALMI NAPLÓ .«gunuiium JjtodcdoM iMűvészet Népnüvefós ífyc&ieXc4=i k&tix'jvd' Kötet hészül kiadásra, ...-■■■...-...'■... ezzel a címmel: Bezieres-i lehetetlenségek. A cím ismerős, Szánté Tibornak azonos című novellája a Dunántúl tavalyi, utolsó számában jelent meg. S éppenséggel a két cím azonossága az, ami kényszerít arra, hogy a kötet címadó novelláját ne hagyjam megjegyzés nélkül, A novella maga ugyanis cél- zatos állásfoglalás, címének köteteimmé történt előléptetése pedig ennék az állásfoglalásnak a megerősítése. Az állásfoglalás tartalma és módja viszont egyaránt vet fel politikai és esztétikai kérdéseket; Az állásfoglalás nem burkolt, leplezett, hanem nyílt, könnyen érthető. Szántó Tibor a novella első négy sorában sz: nbefordul a szocialista realizmussal (és a szerinte azt megtestesítő CsilLag-gal, Társadalmi Szemlével) és mintegy bejelenti, hogy az olvasó ne is várjon tőle a szocialista realizmus „követelményednek” megfelelő írást; Ebben következetes is, ment a novella valóban nem nevezhető sem szocialistának, sem realistának. Ez önmagában nem lenne baj, hiszen az íróra nem valami felsőbb hatalom kényszeríti rá a követendő művészeti irányzatot. Válasz- sza azt, amelyik írói szemléletének legjobban megfelel, tehetsége kibontására a legalkalmasabbnak mutatkozik. De egy adott irányzattal való szembefordulás ilyenforma demonstrálása mindig gyanús. Alapos okot ad annak a fel- tételezésére, hogy nem pusztán művészi iránykeresésről van itt szó, hanem mindannak a világnézetnek, gyakorlati politikának az elvetéséről, amely a céltáblául tűzött irányzattal kapcsolatos. Az pedig senki előtt sem kétséges, hogy a szocialista realizmust, mint művészeti irányzatot a kommunisták vallják magukészemléltetően példázza ezt is. Mihelyt ugyanis — szinte publicisztikai ízzel — bejelenti elfordulását a szocialista realizmustól, nyomban nem-szocialista társadalmi körülmények és hangsúlyozottan nem-szocialista emberek közé rántja az olvasót. Hogy végképp ne eshessek félreértés, a magyar múltból és- a nyugati jelenből gyúrja össze novellája színhelyét S ugyanígy tesz szert Alakjaira is. Aki végigolvassa a novellát könnyen rájöhet, hogy az írót korántsem az általa létrehozott alakok élete érdekli. Sokkal inkább az a törekvés ütközik át Monsieur Varga és Mademoiselle Éva történetén, mint salétrom a fal festett mintáin, hogy ebbe a történetbe, ezekbe az alakokba senki se tudjon belemagyarázni valami olyasmit, ami esetleg hasonlít a szocialista realizmushoz. A történet különben a szerelmi háromszög és a féltékeny férj régi sémája, alakjai mindvégig idegenek, ismeretlenek, laposak és szürkék, szinte nem emberien szürkék maradnak, s ezt az író még hangsúlyozza is, mert főképpen ez az, amitől a novella nem szocialista és nem realista, Úgy tűnik, mintha ez magyarázná meg a szembefordulást is. Egy ilyen Bezieres- féle faluban nem kell olyan problémákkal bajlódni, hogy alakul-e tsz, vagy nem, hogyan „viszonylik” a tanácselnök a párttitkárhoz, nem okoz gondot az osztályharc, sem a jobb- sem a baloldali elhajlás, sem a szocialista realizmus sok más „követelménye”. Igaz, hogy ezek nem a szocialista re"iizmus követelményei, hanem a társadalom életének tényei, de mégiscsak úgy áll a dolog, hogy kommunista szemmel nézve ezek a jelenségek, amelyek emberek nagy csoportjainak sorsát befolyásolják, fontosabbak, mint a csupán egyénekre ható érzések, lelki problémák, Következésművelöi valóban őszinte szándékkal keresik a mai valóság művészi ábrázolásának módját, eszközeit, s támogatásra is igényt tarthatnak, ha segíteni igyekeznek céljaink elérésében. De — visszatérve Bezieres-re — Szántó Tibor novellájában \ nem láthatjuk valamely más ■ irányzat megjelenését. Csupán negatív módon lehetne nevet adni annak a törekvésnek, amelyből remélhetőleg nem lesz irányzat, valahogy így: antiszocialista-realista sematizmus. Negatív mivoltán az írói tehetség és rutin rászórt flitte- rei sem segítenek, legfeljebb feltűnőbbé teszik a puszta ne- gáció kilátástalanságát, Szántó Tibort már több a * 1 * * ."".'n—8= . = as kötetéről ismerik az olvasók, s ezekben a kötetekben nemcsak szocialista írónak, hanem kommunistának mutatkozott be, jóné- hány elbeszélésének éppen az a tárgya, hogyan ismerte meg a munkásosztályt, a marxizmust, hogyan állt a kommunisták közé és vált maga is kommunistává. Annál súlyosabb az az elfordulás, amelyet Bezieres-i lehetetlenségek című novellájával dokumentál. De talán korai is még elfordulásról beszélni. Valószínűbb, hogy ez a bezieres-i kirándulás csak kaland, az 1956. második felében jelentkezett szocialista realizmus-ellenes divatos áramlatok1' hatására, s lehet, hogy minden * nak és • a párt, a népi állam , , - ,. , . . , ku1 túrpolitikájának egyik leg- *Ä; » jellemzőbb vonása éppen a h°9y társadalmi jelanst ..í]. szocialista realizmus támogatása, más irányzatokkal szemben. Szántó T'bor tehát elveti " -.t -zv: a szocialista realizmust, Miért? Erre aztán nem könnyű válaszolni. Mondhatnánk egyszerűen: nem tetszik neki, más az ízlése. De ez nemcsak esztétikai leérdés. Sőt elsősorban nem az. Sokkal inkább világnézet és életforma kérdése. Ez a novella igen is érintsen, sőt boncolgasson, az kénytelen hátatfordítani a szocialista realizmusnak. S ez fordítva is áll: aki a szocialista realizmussal akar szakítani, kénytelen Bezieres-be kirándulni, ahol végre megmenekülhet a szocialista valóság sokféle „sablonjától”. Természetesen káros lenne azt mondani, hogy aki nem szocialista-realista, az ne is írjon. Elismerjük más irányzatok létjogosultságát is, ha Lotthárdon az EPOSZ keretén belül olvasó, fotó, színjátszó, zene- és sportszakkör alakult. Az olvasószakkör hangsúlyozott támadószándéka <• eddig négy foglalkozást tor- ellenére is megmarad csak ka-(l tott. A sportszakkör tagjai lantinak. ' beneveztek a pécsi járási Mészáros Ferenci labdarúgóbajnokságra. Baudelaire: c/L romlás olráqai A népművelés hírei A szentlőrinci művelődési otthon színjátszói április 27- én a MÁV, 28-án a községi művelődési otthonban mutatják be Nikodémi: Tacskó c. 3 felvonásos vígjátékát. A püspöklaki ált. iskola üttörői májusban mutatják be a Hófehérke c; mesejátékot Ugyancsak májusban várják vendégszereplésre a véméndi énekkart A sásdi művelődési otthon színjátszócsoportja április 27-én és 28-án „Nevess velünk” címmel vidám kabaréestet rendez. A műsoron Karinthy Frigyes és Gádor Béla vidám jelenetei, egyfel- vonásosai szerepelnek. A komlói Erkel Ferenc zeneiskola április 24-én tartotta a növendékek hangversenyét A gondos előkészítés biztosította, hogy koncertteremben, hangversenydobogón mutathassák be tudásukat a növendékek. A hangversenyt a művek alapos betanulása, jó hangszerkezelés, magabiztos fellépés jellemezte. Kiváló teljesítményt nyújtott Till Mária Corelli 4 tételes hegedűszonátájával; Kárpáti Zoltán Hiekichis klarinétszólójával; Nagy János Schubert és Mendels- sohn-műveket adott elő szép sikerrel oboán; Vörös Gabriella biztos technikával tolácsolta Kabalevszky zongo- < .aszólóját CSORBA TIVADAR MEMENTO Hömpölygött, mint az áradat; A pesti utcán gát szakadt Es szétömlött a szenvedély; Folyása vad volt cs kevély; S hiába feljajdult az ész, J De száz is támadott merész Próféta, bömbölő bitang JS harsogta, győz e „szent’4 kaland. Ment és ömlött az ömledék, A felszínen hitvány szemét Ringatta vézna szálait, És húzta, vonta foglyait A könnyező szemforgatás; S a Szózat hangja, mely parázs Vandál sikolyba olvad ott, Levert egy égő csillagot. is*: ' 1857-ben vagyis éppen 100 évvel ezelőtt jelent meg először Charles Baudelaire verseskönyve, a „Les fleurs du mal”. A művet a Babits Mihály—Tóth Árpád—Szabó Lőrinc-féle teljes fordítás óta i,A romlás mrágai” címmel a magyar költészet már szinte elválaszthatatlan darabjának érezzük. Ez a költői hatásában is tökéletes fordítás jelenik most meg Szabó Lőrinc tanulmányával. A kormos égre lánggal írt Egy tépett zászló, selyme sírt S szabdalt, tűzmarta könyvein Szürkén, de látszott még Lenin. És nőtt a tűz, futott a láng Felfalva könyvek halmazát S rontást röhögve állt a bál, Csoszogva jött a zord halál, IL Kirobbant... jaj.,, folyik a vér; Fegyver ropog véres a tér, Ront és üvölt a csőcselék, Az ár sodorta hordalék. Kötél feszül, kinyúlt a holt, A bűntelcn és áthatolt A mellkason, haló szívig A gyilkos kéz s váj, tép, amíg Kezében nincs a szív, aztán Ringyó tolakszik át falán Az élő gyűlöletnek és Halottra köp; De még kevés Ez is, mert vért, több vért akar Mind, kit álarc már nem takar, S emberszabású homlokán Fasiszta vérpecsét kurtán Jellemzi szándokát gyilkos, Vad emberének, mely mocskos Kezébe fogta jó felét Hatalmunknak; s zászlónk nyelét Reccscntve aprította szét, Hogy büszke homlokunk ívét Laposra verje véle, mert Azt hitte, győzött, hogy leveri IIL Hajtott a vér, űzött a gond; S Nagy úr míg rajtunk alkudott, Mi honféltő, elszánt daccal, Kábultan és vérző karral Nyaltunk a mentő fegyverért Es mentünk — bár halál kísért *»- Mentünk ml megmaradt sereg; Honárulás, te ellened, Vad volt a küzdelem nagyon; Es jött a sok szökött „rokon” Es jött a börtön gyilkoló Haraggal, jött a vérbíró ítéletével és mind, mind Miellenünk és mind, mind Nekünk szegezte fegyverét S a félvilág veszett dühét Levertek volna, ha nem jő Hívünk pokolra kergető Erővel összetörni vészt Hozó fasiszta fölkelést. De jött és győzőt*, és győztünk. Miénk az élei mert nekünk Szerezte vérrel újra meg A mindig győztes hadsereg. ŐRSI FERENC: Négyen a jégen Ifjúsági regény L 1. A két lovas Az erdő csendjét patacsattogás verte fel. Néha élesebben verődött a fagyott földhöz a lovak patkója, néha tompábban huppogott, ha avarral, kaszálatlanul hagyott fűvel takart részeken ügettek. * Két lovas igyekezett a mély keréknyomokkal szántott földúton. Egy őszhajú, vastagbajszú, szélesvallú idősebb férfi és egy 15—16 év körüli fiú. Az öreg szarvasbőr zekében és lovaglónadrágban volt, amely eredetileg szürke lehetett, de idők során úgy elzsíroso- dott, hogy a mételrágta ragyák is alig látszottak a puha bőrön. Vastag csizmáját szíjból készült kengyelbe akasztotta, amely csak egy összehajtogatott pokrócot szorított le. Nyereg nélkül is könnyedén emelkedett az ügetés ritmusára és olyan biztonsággal forgolódott a ló hátán, mintha magaskápájú huszár-nyeregben ülne. Mögötte, talán 8—10 lépésnyire, a fiú igyekezett. Barnaszemű, nyúlánktermetű legényke. Kissé imbo- lyogva kapaszkodott a ló sörényébe. Nyeregben ült, de mégis az öregnél bizonytalanabbnak látszott mozgása. Jólszabott bordás szürke strux lovaglónadrágot, fekete boxcsizmát viselt és barna irhamellénye alól nor- végmintás pulóver színesedett elő. Talán tizedszer ült lóháton. Ennyit egyfolytában még sohasem ügetett, mégis minden bizonytalanságát legyűrve, hajtotta élénkmozgású lovát az öreg után. Egyetlen percet sem késlekedhettek, hisz az áradó Duna néhány óra múlva elönti az árterületet, a soki ORSI FERENC: NÉGYÉN A JÉGÉN ezerholdas erdőt és ha nem Igyekeznek, menthetetlenül ott fulladnak a nemes vadak, a szarvasok, őzek százai. Az öreg most enyhe térdszorítással a fák közó irányította lovát. A hepe-hupás, bokros részeken már nem ügethettek, csak szapora lépésekkel igyekeztek előre. Néhol ujjnyi vastag jéggel borított pocsolyák állták útjukat, de nem értek rá kerülgetni. Az öreg felszisz- szent, amikor a reccsenve törő jég horzsolta, vágta a lovak lábaszárát és élénk sarkalással hajtott át az ilyen helyeken. A fiú mindenütt nyomában járt. Az úttól talán 500 méterre, karókra, fákra erősített tüskés drótkerítés húzódott. Leugráltak a lovakról, a kantárszárakat egy fiatal fa alsó ágaihoz hurkolták. Az öreg intett a fiúnak. — Az élőfák törzsénél vágd el a drótot! Mind a három szálat és taposd le a földre, ha ágakon, bokrokon fennakadna. A másik drótvágó ollót húzott elő övéből és fától fáig sietve vagdosta a minduntalan fennakadó tüskésdrótot. Az öreg fejszét vett ki a pokróc ügyesen hajtogatott öbléből és a kerítéskarókat kezdte döngetni. Egyetlen csapással szelte el a lábszárvastag rudakat. Vagy száz méteres kaput nyitottak a kerítésen, amikor újra lóra kaptak és most már a kerítés mentén igyekeztek tovább. Félkilométer után ismét lóról szálltak és folytatták a kerítés bontását. Közben alig volt szavuk • egymáshoz, csak a kezük járt sebesen, hogy minél előbb újabb kapu nyitására indulhassanak. Az erdő mélyén a vadak mintha megérezték volna a közeledő veszedelmet. Fejüket magasra emelve, szaglászva kutatták a levegőt. Kis csoportokba verődve ügettek a Duna medre mellett, ahol már az öblösebb részeket megtöltötte a víz. A nyári gát alacsony földhányásából csak néhány ujjnyi látszott ki. Némelyik őzike, vagy ijedt szarvastehén felkapaszkodott ezekre a töltésekre és remegő orral szimatolgatia a piszkosan ORSI FERENC: NÉGYÉN A JÉGEN 3 hömpölygő áradatot Azután valamelyik az erdőnek lódult, mire a többiek nyájként csörtettek utána. Ezeknek az állatoknak nyitott utat az öreg és a fiú. I Az erdőt meghajtani már nem volt idejük, ember sem akadt volna erre a veszedelmes feladatra, mert az áradás délutánra eléri a nagy védőtöltéseket és akkor tengerré változik ez a vidék. Csak annyit tehettek, hogy a víz elől menekülő állatok előtt a kerítésen nyílásokat — kapukat — vágtak, hogy ezeken kimenekülve, szárazra kapaszkodhassanak. így is előfordulhat, hogy a víz régi medrekben, laposabb helyeken i előretörve bennrekeszt jónéhány nagyvadat. Az apróbbakra, különösen a nyulakra úgy is biztos pusztulás vár. A fiú tenyerét már véresre törte a drótvágó olló nyele. Zsebkendővel kötötte át a felfakadt hólyagokai, de szisszenni sem mert. Az öreg homloka is gyöngyözött a kemény munkától. Lopva odasandított a fiúra. Látta, mint bíbelődik a kötéssel, de nem szólt. Csas mikor visszafelé indultak — délre járt már az idő — nézte meg a kötést Addigra a zsebkendő már beleragadt a sebbe. — Majd a gáton túl rendbehozzuk — mondta, miközben meglazult pokrócának szíjait húzta meg — otthon, édesanyád mellett lesz időd meggyógyítani. — Haza akar küldeni, apó? — nézett rá ijedten a fiú. — Haza. Itt nehéz napok jönnek, veszedelmesek. A Remeteszállást, mire visszaérünk, úgyis kiürítik. A gátakon túl pedig annyi embert zsúfolnak össze, hogy jobb, ha te visszamégy Pestre, amíg a veszedelem elmúlik. A fiú még mondott volna valamit, de az öreg felkapaszkodott a lóra. — Gyere Péter! Most aztán siessünk, mert végül még nem tudlak haza küldeni. (Folytatjuk.)
