Dunántúli Napló, 1957. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

1957-02-12 / 36. szám

1951 FEBRUAR IS Hatalmas lehetőségek Tannak kapcsolataink lej lesztésér e ÍV. A. Bulganyin üzenete Konrad Adenauerhoz Moszkva (MTI) A. A. Szmir- nov, a Szovjetunió rendkívüli és meghatalmazott bonni nagy­követe február 8-án felkereste K. Adenauer szövetségi kan­cellárt és átnyújtotta neki N. A. Bulganyinnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének üzenetét. A TASZSZ jelentése szerint az üzenet szövege a követ­kező: Moszkva, Kreml. Tisztelt Szövetségi Kancel­lár Ür! Nagykövetünk visszatér Bonnba és megbízom, hogy adja át önnek ezt az üzenetet, amely nélíány elgondolást tar­talmaz a Szovjetunió és a Né­met Szövetségi Köztársaság viszonyánál! további fejlődésé­ről. Több, mint egy év telt el az­óta, hogy a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság kormányküldöttségei között Moszkvában széleskörű és rji őszinte tárgyalások folytak, amelyeknek eredményeként országaink diplomáciai kapcso­latot létesítettek. Országaink küldöttségei egyetértettek ab­ban, hogy ezzel a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köz­társaság viszonyának új szaka- * szát alapozzuk meg az európai béke és biztonság érdekében. Abból indultunk ká, hogy a normális diplomáciai kap­csolatok megteremtése or­szágaink kölcsönös megérté­sének és együttműködésé­nek fejlődését fogja szol­gálni és hozzájárul a Szov­jetuniót és a Német Szövet­ségi Köztársaságot, valamint más államokat érdeklő ren­dezetlen háború utáni kérdé­sek megoldásához. Ugyanazzal az őszinteséggel, amely moszkvai megbeszélé­seinket jellemezte, szeretném megmondani önnek, szövetsé­gi kancellár úr, hogy kollé­gáim és magam nem vagyok ? megelégedve azzal, ahogyan országaink kapcsolatai a dip­lomáciai viszony létrehozása és a nagykövetségek létesítése után fejlődtek. Ügy tűnik ne­künk, hogy a kölcsönös meg­értés és az együttműködés fej­lesztésének sok kedvező lehe­tősége felhasználatlan maradt. Nem titkolom azt sem, hogy nem minden aggodalom nél­kül figyeljük, hogyan akti­vizálódnak a Német Szövet­ségi Köztársaságban külső támogatással azok az erők, amelyek akadályozni igye­keznek országaink viszo­nyának javulását és a há­borús kalandok veszélyes út­jára próbálják taszítani a Szövetségi Köztársaságot. Annak alapján ítélve, amit az NSZK küldöttsége a mosz­kvai tárgyalások idején mon­dott, ön kijelentheti, hogy Nyugat-Németonszágban nin­csenek olyan erők és olyan po­litikusok, akik agresszív hábo­rút akarnak. Látjuk azonban, milyen szerepet szánnak az Északatlanti Szövetség kezde­ményezői a Német Szövetségi tői idegen agresszív háború ban akarják felhasználni az NSZK-t. Nem osztjuk azt az egyes nyugatnémet körökben elter­jedt megítélést sem, hogy a nagy fegyveres erő létrehozása és annak atomfegyverrel való felszerelése megerősíti a Né­met Szövetségi Köztársaság külpolitikai helyzetét. Vélemé­nyünk szerint a dolog éppen fordítva van. A fegyverzetre kiadott min­den új milliárd, minden új hadosztály csak bonyolultab­bá fogja tenni a Szövetségi Köztársaság külpolitikai helyzetét, fokozni fogja más államoknak, különösen szom­szédainak bizalmatlanságát és gyanúját Mindez el fogja távolítani a Német Szövetségi Köztársasá­got a német nép fő általános nemzeti problémájának, — a demokratikus német állam egysége helyreállításának — megoldásától. Nem azért írok önnek erről teljesen nyíltan, mintha orszá­gunk félne a Német Szövetségi Köztársaságban újból szerve­zés alatt álló hadseregtől, ha­nem azért, mert az európai béke sorsáért érzett aggoda­lom és felelősség késztet ben­nünket erre. Amikor önök Moszkvában azt mondották nekünk, hogy a német nép borzadva gondol a háborúra és annak pusztító következményeire, hogy szá­mára a legfőbb jó a béke, mi megértettük ezt, mert jól tud­juk, mennyit szenvedett, és milyen áldozatokat hozott a német nép két világháborúban. Megértjük a háború iránti gyűlöletét, békés életre törek­vését. A német nép is jól tud­ja, milyen mérhetetlen szen­vedések és áldozatok jutották a szovjet nép osztályrészéül az első, de különösen a második világháború idején. Az elmúlt háborúban a szov­jet és a német nép hozta a leg­nagyobb áldozatot. Országaink népeinek és más népeknek leg­jobb fiaik és leányaik milliói­nak és millióinak pusztulásá­val, az elpusztított falvak és városok tízezreivel óriási anyagi és kulturális értékek megsemmisülésével kellett fi­zetniük. — El lehet-e mindezt felej­teni? Ügy gondoljuk, hogy a történelem e tanulságának el- feledése bűn volna. Ezért szi­lárd meggyőződésünk szerint ahhoz, hogy ez soha többé ne ismétlődhessék meg, hogy biztosítsuk az európai békét, meg kell teremteni a szovjet és a német nép szoros baráti kapcsolatait és békés együttműködését. Hogy Európában béke lesz, vagy háború, mindenekelőtt attól függ, hogyan alakul né­peink viszonya. Ezért kell mindkét kormányt áthatnia az onszága népének sorsáért, va­amint az európai béke sorsá­ért érzett felelősségtudatnak. Ennek pedig, elmondhatjuk, döntő jelentősége van az egész világ békéjének megóvása szempontjából. A kialakult helyzet gondos értékelése alapján kollégáim és magam arra a következte­tésre jutunk, hogy mind a szovjet, mind pedig a német nép gyökeres érde­kei megkövetelik, hogy a Szovjetunió és az NSZK vi­szonyában döntő fordulat történjék a kölcsönös bizal­matlanságtól, sőt a bizonyos fokú ellenséges érzülettől a bizalom és a barátság felé és hogy ennek megvannak a megfelelő lehetőségei. Méghozzá ezek a lehetőségek távolról sem kiaknázottak. Csakis az országaink viszo­nyában beálló ilyen fordulat biztosíthatja, hogy a két nagy nép — a szovjet és a német nép — soha többé nem lesz kénytelen arra pazarolni ere­jét és kincseit, hogy egymás vérét ontsa: Tudjuk, hogy vannak olyan erők, amelyek minden módon akadályozzák a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársa­ság rendes kapcsolatainak fej­lődését. Ezek az erők szűk önös érdekeiket követve, uszítanak és a Szovjetunió elleni ellensé­ges érzület útjára, a vele és más szocialista országokkal való háborús konfliktus felé taszít­ják a Szövetségi Köztársasá­got. Elég meggyőzően bizo­nyítják ezt azok az NSZK felé állandó elhangzó követelések, amelyek nagy fegyveres erő megteremtését erőszakolják, a fegyverkezési kiadások és a külföldi csapatok eltartását szolgáló kiadások növelését kí­vánják. Evégett kellett évtize­dekre előre megszabni, hogy kü'földi csapatok maradnak a S7övetsé<?i Köztársaság terü­letén. Mi több, az utóbbi időben közvetlen előkészületek folynak arra, hogy Nyugat-Némctország területét atomháborús felvo­nulási területnek használják fel. Mindezt úgy próbálják leplezni, hogy a Szovjetunió agresszivitását emlegetik. De ez csak kibúvó. A Német Szövetségi Köztársaságot ag­resszió felé, olyan végzetes út­ra taszítják, amelynek semmi köze sincs a német nép igazi nemzeti érdekeihez. Ezek az érdekek elválaszthatatlanok az mirópai béke és biztonság ér­dekeitől. Nem nehéz megérte­ni, hogy azok, alkik a háború útjára akarják irányítani a Német Szövetségi Köztársasá­got, legkevésbé törődnek Né­metország sorsával, a német nép érdekeivel. Nyilvánvalóan arra számítanak, hogy elhárít­hatják magukról az atom-visz- szacsapást, és azt a Német Szövetségi Köztársaságra irá­nyíthatják, remélve, hogy si­kerül másokkal kikapartatniok a gesztenyét és földrajzi hely­zetüket felhasználva, büntet- 'enül meghúzódniok a föld­kerekség távoli zugaiban, De elfelejtik, hogy a technika fej- lődésének mostani korszaká­ban nincsenek már ilyen elér­hetetlen zúgok. Reméljük azonban, hogy a Német Szövetségi Köztársaság ban felülkerekednek azok a hazafias nemzeti erők, ame­lyek nem engedik országukat háborús kalandokba taszítani. A német népnek semmi­képp sem lehet érdeke, hogy újból a Szovjetunióval való ellenségeskedés útján, olyan úton járjon, amelyen Né­metország csak mindent el­veszíthet, de semmit sem nyerhet. Nem véletlen az, hogy Német­ország legélesebben látó ál- ’amférfiai a múltban is nagy je’entőséget tulajdonítottak a német—orosz barátság erősíté­sének és határozottan elítélték a Németország és Oroszország összeveszítésére irányuló kí­sérleteket. A Szövetségi Köztársaság kormánya tudja, hogy a szov­jet kormány politikájának alapja a béke és az együttmű­ködés minden állammal, füg­getlenül azok belső politikai rendszerétől. Szilárd meggyőződésünk • hogy minden nemzetközi probléma, vita és nézetelté­rés megoldható az érdekelt szervek közti tárgyalások­kal békés úton, s nem há­ború útlán, A Szovjetunió az NSZK-val éppúgy, mint más országokkal való viszo­nyában rendületlenül eze­ket az elveket követi. Meggyőződésünk, hogy Német­ország nagysága és a német nép alkotó szellemének teljes kivirágzása csak békés fejlő­dés útján érhető el. Nem túlzás, ha azt mond­juk, hogy hatalmas lehetősé­gek vannak a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársa­ság mindenre kiterjedő gazda­sági kapcsolatainak széleskörű fejlesztésére, rrrrtdkét ország kölcsönös előnyére. A Szövet­ségi Köztársaságnak minden ♦ekintetben fejlett ipara van és nagy és előnyös megrende­lésekre számíthat a Szovjet­uniótól. A Szovjetuniónak is széleskörű lehetőségei van­nak arra, hogy olvan árukat adjon el az NSZK-nak, ame­lyek az NSZK ipara és mező- gazdasága érdekeinek megfe­lelnek. Azért is felvetjük a Szövet­ségi Köztársasággal való ke­reskedelmi kapcsolatok fej­lesztésének kérdését, mert a Szovjetunió az ilyen kapcso­latok fejlesztését az államok közti politikai viszony meg­javítása alapjának is tekinti. Szeretném hangsúlyozni, hogy az országaink közti jóvi­szony megteremtésének szük­ségességéről és hasznáról szól­va változatlanul abból indu­lunk ki, hogy az ilyen viszony fejlődése nem okozhat és nem is szabad hogy bárminő kárt okozzon a Szovjetunió vagy a Szövetségi Köztársaság más ál­lamokhoz fűződő kapcsolatai­nak. Ellenkezőleg a Szovjet­unió és az NSZK kölcsönös ba­ráti viszonya — ez meggyőző­désünk — csak elősegítheti a két ország nemzetközi kapcso­latainak további kiterjesztését a béke megszilárdítása egyete­mes érdekeinek megfelelően. Az országaink közti bizalom megerősítése, és a baráti együttműködés megteremtése kétség kívül hozzásegítene a német nép fő nemzeti felada­tának — Németország egyesíté­sének megoldásához is. A szov­jet emberek jól tudják, hogy a németeket keleten és nyugaton mélységesen foglalkoztatja or­száguk nemzeti egysége hely­reállításának kérdése, őszinte együttérzéssel viseltetünk ezen igazságos törekvések iránt és készek vagyunk arra, hogy mint azelőtt is, minden módon közreműködjünk a német nép­nek e fő általános nemzeti feladata megoldásában. Németország egyesítésének ügye azonban nem halad előre, amíg folytatódnak a kísérletek a két német ál­lam létezése tényének sem­mibevételére. Az élet mind világosabban bizonyítja, hogy , csakis az NDK és az NSZK közeledésének útján találha­tó meg a német probléma megoldása. Épp oly nyilvánvaló az is, hogy a német egyesítés ügyé­nél! nem segít Nyugat-Német- ország remilitarizálása, lakos­sága demokratikus jogainak korlátozása, és a Németország­gal szomszédos békeszerető ál­lamok iránti barátságtalan po­litika irányába mutató tenden­cia. Ahhoz, hogy Németország egyesülésének napja közelebb kerüljön, nem kevés nehézsé­get kell legyűrni. Arra van szükség, hogy e célból vala­mennyi érdekelt állam egyesít­se erőfeszítéseit. Minél gyor­sabban történik ez meg, annál jobb. A szovjet kormány a maga részéről kész közreműködni mindkét német állam kormá­nyánál a német egyesítés feladatának megoldásában. Engedje meg, hogy kifejez­zem azt a meggyőződésemet, hogy országaink viszonyának javulása e tekintetben is igen hasznos lenne. Szeretném felhívni figyelmü­ket a szovjet kormánynak a fegyverzet csökkentése és a nemzetközi feszültség enyhíté­se kérdéséről szóló 1956. no­vember 17—i javaslataira, ame­lyeket annakidején megküldöt- tünk a Szövetségi Köztársaság kormányának. E javaslatok — mint ismere­tes — több intézkedést irányoz­nak elő, köztük Németországra vonatkozókat is. Ezen intézke­dések megvalósítása a szovjet kormány véleménye szerint döntő jelentőségű volna az európai helyzet egészségessé tétele szempontjából. Feltételezzük, hogy most elérkezett annak az ideje, hogy országaink kor­mányai az 1955. évi moszkvai tárgyalásokon született kö­zös határozatoknak teljesen megfelelően konkrét lépése­ket tegyenek a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köz­társaság viszonyának komoly megjavítására, támaszkodva ennek során ar­ra, az igaz, igen csekély, de mégis hasznos, különböző terü­leteken szerzett kölcsönös kap­csolatfejlesztési tapasztalatra, amely eddig felgyülemlett. Megvizsgálhatnánk például olyan megérett kérdéseket, mint a két ország áruforgal­mának jelentős növelése és kereskedelmi szerződés köté­se; kulturális, valamint tu­dományos és műszaki együtt­működési egyezmény, továb­bá olyan konzuli egyezmény kötése, amely meghatározná a felek jogait, állampolgáraik érdekvédelmében és meg­könnyítené az állampolgárok hazatelcpítésével kapcsolatos kérdések megoldását. Ennék során hangsúlyozni szeretném, hogy természetesen nem tartjuk helyesnek, ha kap­csolatainkat csupán a gazda­sági, kulturális és tudományos, valamint műszaki együttmű­ködés kérdéseire szűkítenénk le. Fontos jelentőséget tulaj­donítunk a német nép hangjá­nak a fő nemzetközi problé­mák megvitatásában. A Német Demokratikus Köztársaság kormányával már megvitat­tunk olyan döntő fontosságú kérdéseket, mint a leszerelés, az európai biztonság szavatolá­sa és más problémák. És köl­csönös megértésre jutottunk e kérdésekben, amelynek megol­dása érdeke mind az szovjet, mind pedig a német népnek. Feltételezzük, hogy a Szovjet­unió és a Német Szövetségi Köztársaság álláspontjának kö­zeledése e kérdésekben igen hasznos volna. Reméljük, hogy a fenti kifej­tett elgondolásokat a szövetsé­gi kormány a barátságos és építő együttműködés szellemé­ben vizsgálja meg. Magától értetődik, hogy én és kollegáim — a szovjet kor­mány tagjai — örülni fogunk, Kancellár úr, ha figyelmesen tanulmányozhatjuk azokat a javaslatokat, amelyeket ön majd lehetségesnek tart kifej­teni avégett, hogy e kapcsola­taink mindkét ország népei lét­érdekeinek megfelelően erősöd­jenek. Tisztelettel N. Bulganyin Köztársaságnak és fegyveres erőinek. A német nép érdekei­(d'&'f'&’QZ'O’fy&fó’ C&faSlZ'bv bágvári Endre utca 3. szám. Az ajtón névtábla: Császti István. A csenge­tt tésre szomorú szemű, feketébe öltözött asz- szony nyit ajtót. Először bizalmatlanul mére­get s amikor megtudja mi járatban vagyok, barátságosan tessékel befelé. Az apró konyhában ülünk. Rend, tisztaság mindenütt, az asztalon újságok. Egyedül van. Szeme kisírt, mély fekete ka­rikák árnyékolják körül. Amint beszél, torz vonás jelenik meg szája szegletében, hangja el-elcsuklík. — Nekem, nekem mondják, hogy itt nem is történt semmi! A szemembe merik mondani! Hangja elcsuklik. — Júliusban a fiam,:; Most meg Sí-.: Császti István, a komlóiak „Pista bácsija” húsz éves korában telepedett le az akkor még kis bányászfaluban. Huszonnyolc esztendőt töltött itt. Ehhez a városhoz fűződik első is­merkedése a munkásmozgalommal. Akkor még bún volt esténként összejönni valame­lyik társuk lakásán Marxról, Leninről tanul­ni. Eqvszer-kétszer lebukott, mindenki ujjal mutatott rá: „Itt megy a felforgató!' Mit tö­rődött velük! A nagyobb darab kenyérért, a jövőért vállalta a küzdelmet. \ 45-ben még alig hallgattak el Komló kö­rül a fegyverek, Császti István pit állt a párt bölcsőjénél. Okos munkásvezető volt, életcél­ja: a bányászok felemelése. Amikor a párt Budapestre hívta, a komlóiak szeretettel bú­csúztak tőle. Néhány év múlva, amikor visszajött, a trösztben is fiatalos kedvvel dolgozott. S egy­szer mégis furcsa kérelemmel állt elő: — Visszamegyek a bányába... Fojtotta a légkör. Józan proletáröszötönnel érezte, hogy valami baj van. A pártot, amely neki mindene volt, nem tiszta szándékú em­berek kezdték elözönleni. Ha szólt — legyin­tettek. Munkahelyén ferdeszemmel vizsgálgat- ták, gúnyosan méregették. — Tudja, 5 nem szerette a hízelgőket. Ép­pen ez nem tetszett nekik, a vezetőket ilyenek fonták körűim Valamelyik Október végi napon az asszony a boltban járt. Tömött szatyorral igye­kezett hazafelé. Az üzlet előtt asszonyok cso­portosultak. — Még az irmagjukat is kiirtanám. — Akasztófára mindegyiket! Lassan, tétován megindult. .. A városban tüntetők vonultak. Sár fröcskölte o vörös zászlót, összetörték a vörös csillagot. Szom­szédok, ismerősök hozták a hirt: „Szedik ösz- sze a párttagokatV s » < *Piegl már a nemzet­őrségen van”, — Piegl? Már ő is? — Császti elvtárs agyá­ban megfordult a világ. Mi ez, mi van itt? Nem félt, csak emlékezett. — 1919-re. Irén­nek, a lányának, aki a rendőrségen adminiszt­rátor volt, azt tanácsolták: ne menjen be, mert ott kutya világ van... A rádió egyhangú közleményeket sugárzott. Sehonnét, semmi út­mutatás. Ropogtak a fegyverek, zúgtak « kottások: Vesszenek a kommunisták! Neki semmije sincs, csak két munkában megkérgesedett keze. Elvtársai, barátai se­hol. Mit tegyen? — Elveszett minden... Itt csak csoda se-, githet... Égtek a könyvek, sortüzek csattantak az éjszakában, vad kiáltásoktól visszhangzott az éjszaka, Egy délután két fegyveres nemzetőr toppant be. — Császti Irént keressük. — Itt lakik. Mit akarnak? — Jöjjön velünk! Az iratokat kell átadnia. — Nincs nálam a kulcs, mindig leadjuk. — Majd megkeressük. De maga tudja, hol vannak a papírok, A lány öltözködött, a két fegyveres marco­na ábrázattal ült a konyhában. Az asszony valamit sejtett. —> Ne bántsák! Nem csinált semmit, Ugye nem bántják? Elmentek. — Vége. Mi következünk. Én jövök-,:.i Császti Irén visszajött. De az apa elment — örökre... — Hiába beszéltem neki.. Nem voltam itt­hon és.ü megtörtént... — Megtört arcán könnyek peregnek, hangja elhal. ökölbe szorul a kéz, elborul az agy, Embe­rek, Értik?! A halálba hajszolták Császti Ist­vánt, akinek nem volt más „bűne", mint hogy kommunista volt. Egyszerű munkásvezető, az igaz eszme hűséges harcosa, akinek két keze munkája ott él a kökönyösi, kenderföldi há­zakban, az iskolákban, a napközikben, a böl­csődékben — a megújhodott Komlóban... Az ablakon belopódzik a téli napfény. A ház előtt maszatos gyerkőcök hancúroznak. lejjebb rúgják a bőrt. A nap fényében fiatal anyák fürdetik csöppségeiket. Az élet ez... Fátyolos szemmel néz rám az asszony, — Nekem ne mondják, hogy itt nem történt semmi... Nem is tudom elhallgatni, ha ilyent beszélnek. Agitálok mindenütt, segítek a mieinknek;:. A „mieinken” a pártot^ a munkásokat érti. Ö is párttag volt férje oldalán. Emléke is kö­telezi. És most? r- ez a kérdés buggyant ki belőlem, — Még nem léptem be. Nem ts járt nálam senki. Ügy hallottam a napokban alakult itt Kökönyösön pártszervezet. Nem, nála nem a forradalom vagy ellenfor­radalom a választóvíz. Azt mondja: *— Tudja, mindig arra gondolok, ha a fér­jem nem párttag, nem vezető, akkor... Nem ítélem el, de éjjel-nappal ilyen gondolatok foglalkoztatnak. j f Beszélgetni kellene vele, meg­nyugtatni. Hol vagytok komlói kommunisták, városi intéző bizottság, Császti elvtárs régi harcostársai?! Nem érzitek, hogy vár valafd benneteket? Hogy «.ti álljatok mellette^ megs osszátok vele nagy-nagy fájdalmát }W Sürgősen, még ma!

Next

/
Thumbnails
Contents