Dunántúli Napló, 1957. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
1957-02-23 / 46. szám
NAPLÓ »37. FEBRÜÄ* «. SPORT Mi lesz a falusi sporttal? Szombati sportműsor LABDARÚGÁS: Vasas—BTC baTF idékoKi de főként falun ez ~ ma a fő beszédtéma. Sportvezetők, sportolók és szurkolók estenként összejönnek és beszélgetnek a sport és testnevelés újjászervezéséről, amitől joggal várják a falu sportjának megbecsülését, a tömeg- és minőségi sport lényeges javulását. Bíznak abban, hogy a falu sportját és testnevelését a tanács, a tsz. az állami .gazdaság, gépállomás es nem utolsó sorban a dolgozó parasztság soraiból kikerülő baráti kör, a szurkolótábor erkölcsileg és anyagilag erőteljesebben fogja támogatni. A falu sportolói meg is érdemlik azt a támogatást már csak átért is, mert sportetlkájuk eddig is jobb volt a városi sportolókénál. Kevésbé voltak követelőzők. Szívesebben, nagyobb lelkesedéssel vállaltak és hoztak áldozatot is kedvenc sportjukért. A hosszú téli időkben sem tétlenkedtek sportolóik: Asztaliteniszben és sakkban jólsikerült tömegversenyeket rendeztek 'éé -rendeznek. Ahol lehetőség. nyílott rá, ott a labdarúgók tornatermi edzéseket folytattak, s az enyhébbre fordult időjárás beköszöntővel mind több és több lett azoknak a labdarúgó csapátoknak siáma, amelyek szabadtéri edzésekkel készülnek a közelgő idényre. zavarja őket azonban az, hogy még mindig nem látják tisztán, mi is lesz a jövőben a falusi sportkörökkel? Í magyar sport . irányításával és átszervezésével megbízott kormánybizottság szerdán befejezte a sportszövetségi rendszer vitáját, amelyen tárgyalta a többi között a falusi sport kérdéseit is. Fontos döntéseket hozott a bizottság a falusi sport szervezetére és fejlesztésére vonatkozólag Is. Kimondotta, hogy nagy gondot kell fordítani a falusi sport fejlesztésére és ez a feladat elsősorban az EPOSZ-t terheli. Az EPOSZ bejelentette. hogy egyik legfontosabb feladatának tekinti a sport fejlesztését ás ezt jelentősebb anyagiakkal is segíti. Mindenekelőtt biztosítja. hogy a tagdíjakból származó bevételek teljes egészében a faluban maradnak. Az EPOSZ-szcrve- zetek a különböző rendezvények bevételeit a falusi sport céljára fogják fordítani. A jól dolgozó falusi sportköröket még ezenkívül is anyagi támogatásban fogja részesíteni. Különösen, fontos az Eposznak az az elhatározása, hogy semmiféle formában nem fog ragaszkodni ahhoz, hogy neve a falusi sportkör elnevezésiben szerepeljen. és a sportkör működését nemcsak-az Ifjúságra,'hanem 'az idősebbekre is kiterjeszti. A vezetésbe az Idősebb, tapasztaltabb sportembereket is bevonja. Résztvesz a falu sportjának fejlesztésében a MEDOSZ is azokon a helyeken, ahol nagyobb állami gazdaság van. Az általuk szervezendő sportkörök is majd a falujuk nevét viselik. A kormánybizottság elhatározta, hogy 3000 lakosnál kevesebbet számláló községben csak egy sportkört szabad szervezni. De kimondta azt is, hogy csak azokat a sportköröket ismerik el, amelyek legalább három szakosztályt rendszeresen működtetnek. A falusi sport fejlesztésének legfőbb irányítására és a nem bajnoki jellegű rendezvények lebonyolítására megalakítják a sporttanácson belül az Országos Falusi Bizottságot. Ennek a társadalmi jellegű bizottságnak lesznek megyei, sót járási szervei is. Ez a bizottság fogja rendezni a jövőben a módosított kiírásban sorrakerülö falusi szpartaktádokat. rátságos mérkőzés fél 4 órakor PVSK edzőpálya. DVAC II.—PEAC barátságos mérkőzés fél 4 órakor Újhegyen. TEREMKÉZILABDA: PVSK tornacsarnok 15 óra. Meteor—Építők, n. o. női, 15.80, Kesztyűgyár—Építők I. o. női, 18.05 Pécsbánya II.— Szabolcs, n. o. női, 16.50, PEAC— Hunyadi I o. női, 17.25 Nagy Lajos—PEAC n. o. férfi, 18.10 Dózsa— fáklya I. o. férfi. ASZTALITENISZ: 15 órakor Meteor Klubháza. RÖPLABDA: A PEAC röplabda villámtornája egyetemi tornacsarnok 16 óra. ÖKÖLVÍVÁS: Területi ökölvívó bajnokság 16 órakor, vasút sportcsarnok kistermében. A PEAC tornaszakosztályában március 1-én kezdődnek a gyer- mektoma edzések. Jelentkezni lehet hétfőn, szerdán és pénteken 5 órától at egyetemi sportcsarnokban, Sárvári Jenőnél. Időjárásjelentés SPORT hírek izmos SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: G. B. Shaw: Szent Johanna, este fél 6 órákor. Szelvénybérlet „D”. Kamaraszínház: Szirmay Albert: Mágnás Miska. (Be'mútató előadás.) Este 6 órakor. Szelvény béri et „B/2”. A „Menüettől a-mambóig” című nagysikerű zenés,-táncos revijt február 24-én, délután 4 MOZI: Park: Forró mezők, (fej 4, fél 6 és fél 8 órakor.) Kossuth: Cár és ács .(4, 6 és 8 órakor.) Petőfi: Forró mezők. (4, 6 és 8 órakor.) Építők Kultúrotthona (Pécs): Me- sefilmsorozat. <4 és 0 órakor.') Jószerencsét (Pécsszabolcs): Emberek a havason- (5 és 7 órakor.) Kossuth (Mohács): Az éjszaka lányai. (5 és 7 órakexr.) Csak 16 éven felülieknek: A Baranya Megyei Állami Építőipari Vállalat ma este 7 órai kezdettel nagyszabású sportban rendez, melyre minden dolgozót szeretettél meghívnak. Belépődíj 6 forint. Ugyancsak vasárnap délután 5 órától’ este 10 óráig táncos teádéi-- titánt tart a Rákóczi út 34. szám alatti kultúrtermében az Építőipari Vállalat. órai kezdettel ismét bemutatják a Petőfi Művelődési Otthonban (József u. iö. sz). Jegyelővétel az Állami Áruházban. * Az Ifjúság Házában február lien. délután 4 órai kezdettel iei- mezes karnevál lesz. ¥ A November 7. Művelődési Otthonban szombaton, február 23-án délután 5 órai kezdettel Lottó-balt vendeznek. A bál fél ll-lg tart. * A Doktor Sándor Művelődés i Otthonban vasárnap, február t-l- én délután 3 órai kezdettel diáktánciskola! Este 6 órától pedig össztánc! Belépés csak látogatási jeggyel. A „LUlomfi”-t szombaton délután 4 órakor mutat.dk be úzvsn- csak a Doktor Sándor- Mű- 1 lesi Otthonban, — diákok részére- Hétfőn, délután I órai kérdettél ismét diákelőadás lesz. Uj tánciskola kezdődik.'-' iébfuur 26-án. kedden este 6 órakor-a-Dck- tor Sándor Művt-iódéSi Házbc.n. Tanít Sztipics József tánctanár. Beiratkozás a helyszínen. . Várható Időjárás szombaton estig: ma a nyugati megyékben változó felhőzet, csapadék nélkül, keleten felhős Idő, még több helyen havazás. Havas eső. Elénk északnyugati-északi szél. Holnap nyugat felöl növekvő felhőzet, a Dunántúlon néhány helyen havazás, eeó. Mérsékelt délnyugati szél. Az éjszakai lehűlés erősödik, a nappali hőmérséklet alig változik. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: mínusz l—mínusz 4, legmagasabb na^fjali hőmérséklet szombaton: 3—6 fok között Mohácson március 3-án, délelőtt fél 1# órakor a városi tanács közgyűlési termében járási labdarúgó értekezletet tartanak, amelyre kérik a sportkörök képviselőinek megjelenését. * KÜLFÖLDI SPORTHÍREK Ossz-arab játékok Nyolcfordulós sakkfeladvóny-verseny Kegyelemdöfés VARSÓ A varsói rádió bejelentette, hogy a Lengyel Labdarúgó Szövetség elhatározta, hogy bevezeti játékosadnak ■ díjazását, ami azt jelenti, hogy a lengyel labdarúgók a jövőben professzionista já tökösökként szerepelhetnek. * Az 1951. évi országos bajnokság döntőjében Szabó László nemzetközi mester, a világos tábor irányítója már sarokba szorította ellenfelét. Az ilyen hadállásra szokták mondani, hogy ezt már „művészet elveszteni”. Szabó László azonban bebizonyította, hogy megnyerni is lehet művészet és anyagi és helyzeti előnyének hosszadalmas érvényesítése helye« egyetlen erélyes húzással végleg eldöntötte a játszma sorsát, elhárftha- tailanná téve a mattot. Melyik voK ez a döntő lépés? ni. feladvány c d c f Világos: K gl, V H, B hl. h3, dí, d3, gy: a2, b3, e$, K, gö (11 báb) Sötét: K g8, V c5, B a7, a«, F g7, gy: aS, 64, ti, d4, e6, f7, g6 (12 báb). Világos lép és a matt három lépésen belül elháríthatatlan. Beküldendő világos lépése és matt két lehetséges változata. jaaaiaaaaiaaaaaiaaaaaaEBSEEsa*E*«E*aM«««i«E«»******«>*Maa»iaa I. sz. feladványunk megfejtése: 1. f5—f4, 2. g3xf4 Fxf4, 3. H fi—dl, F.v li2, 4. Hx b5 a5—al, 5. c3—cl F h2—r5, 6. c4—cä K eV, 7. c5—c6 HE—hä cs világos feladta, mert képtelen feltartóztatni sötét két ösz- sze.kötott szahadgyalogját. Rövi- tlebb u l ti döntésre vezető lépés- sorozatot egyetlen megfejtőnk sem talált. (Néhány megfejtőnk érdeklődésére közöljük, hogy feladi ánjain- kat ténylegesen lejátszott mérkőzések alapján állítjuk össze, ezért tettük fel a kérdést úgy, hogy milyen lépéssorozat következőn az eredeti játszmában és talál-e a megfejtő annál jobbat Utóvégre mesterek is tévedhetnek! Jövőheti feladványunkban majd egy ilyen „mesteri” tévedést is bemutatunk.) Felkérik a megyei vagy a járási bajnokságokban résztvenni kívánó sportköröket, hogy nevezésüket legkésőbb február 27-ig a Délnyugati Labdarúgó Aiszövetség Pécs, (Postafiók 11.) címre küldjék he. Októberben rendezik meg Beirut- ban. Libanon fővárosában az összárát játékokat. A kormány segélyt folyósít a stadion és fedett csarnok megépítésére. A stadion 50.000 nézőt, a fedett csarnok pedig 6.000 látogatót fogad be. A játékokon a következő sportágak szerepelnek, atlétika, úszás, torna, súlyemelés, ökölvívás, birkózás, vívás, céllövés, kosárlabda és labdarúgás. minisztérium és a marokkói szultán 'által kinevezett bizottság kutatja. Ilka II. Spanyolországban TlKu TI., a Dorog és Karádi. az MTK játékosa Spanyolországban próbajátékon vett részt. A szakemberek elégedettek voltak mindkét játékossal és szerződést ajánlottak fel nekik, llku 11. elfogad'.-, a szerződés feltételeit, Karádi azonban hazatért -M agyar országra . Kijelentette, hogy továbbra is az MTK-ban szeretne játszani Uj világcsúcs úszásban Baráti segítség A Pécs-Baranya elindult jugoszláviai portyájára A Pécs-Baranya VB. I-es labdarúgó csapata tegnap reggel elutazott Jugoszláviába. A következő játékosok Mentek el: Danka, Szűcs, Hegyi, Farkas, Pleck, Lovig, Csupák, Kresz, Kamondi, Schwara, Opo- va. Lehel, Horváth, Krausz, Kocsis, Sárközi. A csapattal utazott Vo- lentik Béla edző, Lob! György gyúró, valamint a vezetőség részéről Tóth Lajos, Bognár János és Hegyi István a Dunántúli Naplő munkatársa. Etső mérkőzésükre vasárnap Eszéken kerül sor a Proleier csapata ellen. A pécsiek úgy tervezik, hogy Jugoszláviában négy mérkőzést játszanak. Március 6-án lesz az utolsó mérkőzés az eszéki Me- talac ellen. Ha azonban sikerre vezetnek a bukaresti Dinamóval folytatott tárgyalások, a Me talac elleni mérkőzés elmarad, és március ló-én Pécsett játszanak a bukaresti együttessel. A Melbourneben olyan kiválóan szerepelt ausztrál úszók ismét bebizonyították nagy tehetségüket. Szombaton Sidneyben rendezeti úszóversenyen újabb világcsúcs született. J. Dcvitt, a T00 méteres gyolsúszásban állított fel új csúcsot 55.2 másodperces idővel, mely 2 tized másodperccel jobb az amerikai .4. Ford 1946-ban felállított világcsúcsánál. A prágai Dukla csapat nemrégen Kairóban játszott. A bevételből 1000 egyiptomi fontot adtak ár a labdarúgók N összár elnöknek, hogy ezzel Is segítsenek a sokat szenvedett Poroszaid felépítésében. Röviden Önállósítják a marokkói sportot .4 marokkói éportszövatség. elhatározta, hogy önállósítja az országban a sportot. Ugyanis az országban hivatalosan nyilvántartott versenyzőből 50.000 a francia és csak mindössze 7 ezer a marokkói. Természetesen a franciák nem szívesen hallanak az önállósításról. A megoldást most a francia külügy— Fedettpályáa versenyek voltak Nyugat-Némctórszigban: melyen Brenner loot) méteren 2,32,3 időt ért el. — Peppi O'Brien (USA) a súly lökés olimpiái bajnoka Manillábán egy versenyen it máter 03 centit dobott. — A n 6vó3 Herst Weber német úszó a WO méteres pillangó, úszásban 1,03,3 mp idővel megjavította a német országos csúcsot. j> RÄERIZ svppa. véts 2 •NEM. ’ 1 p r ó h I r d e lések ELADÓ új fatimosdó és falitizckrény. Cím: Petőfi utca 73. sz. 68? — HALÁLOZÁS. Hajdinák György 1937. év február 13-én Dombóváron elhúnyt. — Fájdalommal tudatjuk, hogy Hochrein Jakabné elhunyt. Temetése 25-én délután 3 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Gyászoló család. OLVASOK köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága jó feleségem, anyánk és nagyanyánk temetésén részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Szűcs család. V« llany szerelőket és segédmunkásokat pécsi és pécs- környóki munkára alkalmaz az E. M. Épületvilágításszerelő Vállalata. Jelentkezés: Pécs, Rákóczi út 65-67. jó Állapotban lévő Csepel motorkerékpár eladó. Nagykozár, Jókai utca 1. 700 KÖZPOtfriFÜTES, vízvezeték3ze- relöket, lakatost és önállóan dolgozó bádogosokat alkalmazunk. Fizetés órabér szerint. Pécsi Bádogos és Szerelő Kisipari Szövetkezet. Pécs, Kossuth Lajos u. 6S. 126 100-as Wanderer Sachs motor eladó. Mohács, Kossuth u. 60. 118 ELADÓ Kis Rókus utca 9. Bzámú ház beköltözhető lakással. 720 'örHuqa: A nyomorunk c. 170xl3O-as vasablak üvegezve, kisméretű szalagfűrész, 4 hengeres generálozott stabllmotor. Csurgó- dűlő 9. Molnár,. (Deindoll-busz keresztmegálló). 60! KÖZÉPKORÚ mindenes szakácsnőt. vagy mindenes takarítónőt keresünk. Komoly munkáért, komoly fizetést' a.iánlunk. Jelentkezéseket kérjük Pécs, Lenke u. 2., a ház- felügyelőhöz.., 117 EGY gyakorlattal rendelkező kocsist alkalmaz a Pécsi Porcelán- gyár. 115 ICO Most\ Tjdicnt! ffo/j/i-ofv: i ? Iwi'iMbOttVkbOK f FIATALOK! jelentkezzetek építőipari tanulónak! A pécsi MTH. 506. sz. Építőipari Intézet Igazgatósága felhívja mindazokat a 14—17 éves fiatalokat, akik kedvet crernek a kőműves szakma elsajátításához, hogy 1957. március 25-ig jelentkezzenek ipari tanulónak az intézetben: Pécs, Szigeti út 35. szám alatt, vagy Pécs mj. városi tanács munkaerőgazdálkodási hivatalánál (félemelet, 25. szoba). A tanulmányi idő 2 év. Az intézet a vidéki tanulók részére otthont, étkezést, munkaruhát és tanulmányi eredménytől függően havonta ösztöndíjat biztosit. SZIGETI részen 2—3 szobás lakást, keresek cserébe 2 szoba, konyha, mellékhelyiséges, sertqs- tartásossal. Nazarov Viktor, Pécs. Eelsővámház utca 40. 603 KERTÉPÍTÉST, kertek tavaszi renöbehozását, felújítását vállalja a megye területén és Balaton környékén Is a Pécsi Kertészeti Vállalat. (Siklósi út 77.' Telefon: 42-96). 113 HAZINYUL, gida, juh, borjú, marha, ló, stb. nyersbőrt veszek. Háblicsek, Ipar utca 3. 574 KRNYÖJAVITA.ST, áthúzást vállal, EmyöUzem. Zrínyi u. 10. 576 A PÉCSI Kenderfonógyár felvételre keres, villany szerelőt. Lehetőleg 5 éves gyakorlattal rendelkezzék. Utazás biztosítva, 50 százalék bérlettérítés pécsieknek. Jelentkezés Hirdeti. 121 KÖKÉNY község legeltetési bt- ' zottsaga pásztorokat felvesz április elsejére. Fogadást március 3-án megtartják. Elnök. 538 LAKÁST cserélek. Két különálló szoba-konyhás, gázos lakást adok, kettőszoba konyhásért vagy egy nagyszoba, konyhásért minden mellékhelyiséggel a belvárosban Vagy környékén. Szűcs István. Bartók Béla utca 37. I. em. 639 NAGYSZKOKO 36. szám alatt, a. jánoskúti elágazásnál 4T0 négyszögöl szőlő, uj, egy szoba-konyhás. beköltözhető házzal 45 000 Ft-ért eladó. Gálosiélt. 696 Binyászlakások építéséhez az ország egész területén felvételre keres: kőműves, ép. ezer. lakatos, asztalos, viasze- reiőj tetőfedő, villanyszerelő, szigetelő, kályhás, bádogos, műköves, burkoló, festőménoló szakmunkásokat kubikos, betanított munkás segédmunkásokat Jól szervezett munkahelyeinken jó kereseti lehetőségeket, .jól' felszerelt ' szállást, háromszori éitkenést, kuflituráMs és sportolási lehetőséget nyújtunk. A havonkénti hazautazást, különélést, felvétel esetén az uti- < költséget megtérítjük. Munka, illetve védööétözetet biztosítunk. Ipari tanulót és átképzőét minden építőipari szakmában gyakorlati és elméleti oktatással foglalkoztatunk. Je'emkezés: Budapest. V, kér. Felszabadulás tér 1. Munkaügy! osztály, valamint Tatabányán a Sporttelep melletti építésvezetőségünkön. BÁNYÁSZÁT! építő ▼. SZÓLÓ, gyümölcsbe, 480 négyszögöl belterületen eladó. Endre u. I. 602 NAGY üzlet vagy gazdasági ház 5 szoba és melléképületek, gazdasági udvar, nagy szőlő, gyümölcsös kerttel, részben elfoglalható. Részben is eladó. Mohácsi út 75. 596 AGYTOLLTISZTITAS, párna, dunyhatöltés. Puriczkiné, Pécs. Nagy Flórián utca 18. 613 150 cnP-es Zetka motorkerékpár eladó. Széchenyi tér 11. Diákotthon. BUKSI, szálvetős körkötőgép hengerekkel eladó. Gáspár utca 28. Majtényi utca folytatása. 698 VILAGVEVÓ rádió olcsón eladó. Regős utca 12. n. em. Jobbra. 841 VENNÉK 1 vagy 2 szobás, összkomfortos lakást. Telefon: 41-05. . 628 HARKÁNYBAN, újtelepen lévő. beköltözhető házam szabad kézből eladó. Mráv József kőműves. 617 30-as értelmiségi, magas, nőtlen férfi megismerkedne fiatal, kizárólag rendes, tisztalelkű, vallásos, csinos, intelligens, lehetőleg vidéki kisleánnyal házasság céljából. ..Egy rózsaszál” Jeligére a kiadóba. 106 ELADÓ Pécs, Miklós utca 19. számú ház. Bővebbet szemben 20. alatt. , 1 93 ELCSERÉLNEM Siklós, Dózsa u. 31. alatt szoba-konyhás lakásom hasonló harkányfürdőlvel. Érdeklődni a helyszínen, Debreceniéknél. 616 KÖZÉPFOKÚ jogosítvánnyal, valamint kétéves szakmai gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket felvesz a 28. Autóközlekedési Vállalat. Pécs, Siklósi út 8. Jelentkezés a munkaügyön. 96 KAPOSVÁRI, Május 1 utca egy- szoba-konyhás, mellékhelyiségből álló lakásomat elcserélném kétszobás pécsiért megegyezéssel. Cím: Hirdetőben, Kaposvár. 139 Motur- es ipari görgői. sapiáVhiUát. szorító- cs húzőhürclyt. tengely - snyát. egyéb esapágy- -zerclési tartozékot minden méretben raktárról •r/áilít a HASZNÁLT tetőfa, kisebb ablakok, vaskályha, egy asztal eladó. Mezőszél 52. 694 Gyárak, állami gazdaságok és termelőszövetkezetek l Gumi asizma-javítás! Nem érdemes tóseiejtezM . rossz gumicsdamákaí. me; 75.— forintért kicseréljük vízmentes és egészségügyi szempontból teljesen megfelel c gumicstzmára. A rossz, hibás gumicsizmái:.'.' kérjük cím tinikre vasúton - (Budapest, Nyugati-pylyaudva-" elküldeni. 30 rrrrn kelti srtllltank ktlretir Jtrttftt (regenerált) gumicsizmái Rossz csizmát rendelés né: leül is átveszünk — maca áron — a MEH-en keresztül. Továbbá «állítunk még 120.— forintért — új talp, sarok év- bélelt — elsőrangú, minőségi csizmákat. A selejtet javára iijulk. , Fővárosi XIV. Kézműipari Vállalat műanyag részlege Budapest, XIV. Huívgártr kit. 133. — Tel: 496—83« DüNANTÜLI NAI’LO EGYLÓF.RÖS Ganz villanymotor 110(190. 3 fázis eladó. Rózsa Ferenc 23. szám. Ory. 690 — HALOBUTQR, ágyak, jégszekrény. matracok, ovális asztal eladók. Rákóczi út 27. 584 AUTÓ- és mofnrszejelÖ műhelyeiét megnyitom. Nagy Mihály, met 480 négyszögöl szőlő, egyszob i. konyha, előszóivá, éléskamrás, csa iád! házzal, istenkúti buszmegálló mellett, sürgősen eladó. Érdeklőd ni: Borját! Józsefnél (Nsgydelndol 6.) a helyszínen. ’ 723 BENTLAKÓ, magányos, háztartási alkalmazottat keres háromtagú dolgozó család. Rákóczi út 59.. földszint balra. Sarlós. 673 . r<—-» VESZEK Jó állapotban lévő, szép panofix bundát sürgősen. Pécs, Perczel u. 3«. Grófné. «87 GAZDÁLKODÁSRA alkalmas fél- ház elkülönítve, kerttel, pincével eladó. Xavér utca 32. 661 a Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei intéző Bizottsftia és a megye) tanács lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelőd kiadói A MEGYEI PART INTÉZŐ BIZOTTSÁG Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. József A. U. 10. T: tS-33. 13-39 Hirdetésiéi vevő iroda: Kossuth Lajos utca S3. Zow 19—18. Terjeszti s Megyei Postahivatal Hírtahosztálya és a hlrlao-kézbetí-.ó postahivatalok. Előfizetés poetahlvátajoknál és kézbesítőknél. Havi “lóflzetés' di' II.— Ft, _ Pécs, Felaóvámház utca 16. Hegesztést és motorok Javítását vállalom. 710 8 -HÖNAPOS süldő Bártta utca 37. “te Képviselet: bp. Til., Akác*- a. m KÉT belvárosi üzlethelyiséget adnánk belvárosi, száraz, világos. Vb. 80 m< alapterületű raktárért. Telefon: 23-81, MÉCSÉÉ NYOMDA.