Dunántúli Napló, 1956. december (13. évfolyam, 287-311. szám)

1956-12-09 / 294. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI INTÉZŐ BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA

XIII. ÉVFOLYAM, 294. SZÄM ARA 50 FILLÉR VASÄRNAP. 1956 DECEMBER 9

Mai számunkban:

A béesi magyar követség nyilatkozata az Ausztriába távozottak helyzetéről. (2.

o.) A pécsbányai munka tanács felhívása (3. o.) — Beszámoló «z MSZMP szombati városi aktívaértekezletről. (3. o.) — E. ivardelj parlamenti beszéde a magyarországi eseményekről. (4. o.) -— Önállóságot az állami gazdaságoknak. (5. o.) — Embercsempészek. (5. o.) — Sportolóink í) olimpiai bajnokságot szereztek. (6. o.)

A párt a tömegekkel összeforrva, velük együtt élve és harcolva becsülettel töltse be nehéz, de megtisztelő

történelmi feladatát

— A Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes központi bizottságának határozata —

A Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes központi bizottsága 1956. december 2-án. 3-án és 5-én folytatólagos ülést tartott. Az ülés napirendjén: A politikai helyzet és a. párt feladatainak megvitatása szerepelt. A napirend előadója Kádár János elvtárs volt. A beható tárgyalás és vita során az ideiglenes központi bizottság 23 tagja közül 21 elvtárs szólalt fel. Ennek alapján az ideiglenes központi bizottság az alábbi határozatot hozta:

Az ideiglenes központi bizottság határozata;

/• A hazánkban 1956. október 23-án kezdődött események okai

és előzményei

A hazánkban 1958. október

23-án kezdődött események okainak és előzményeinek minden részletében való pontos feltárásához még további rend szeres adatgyűjtésre és elemzésre van szükség. De az események kiváltó ókai, fő mozgató erői és jellemző sajátosságai már ma is teljesen világosak.

Az eseményeknek négy alapvető oka, illetve mozgató tényezője volt. Ezek az okok és tén.yezők már jóval az októberi események kirobbanása előtt egy időben, egymás mellett, egjmásba kapcsolódva és egymással kölcsönhatásban hatottak s együttesen vezették az eseményeket tragikus alakulásuk felé. Ezek az okok és hatóerők a következők:

"I A Rákosi—Gerő-klikk,

melynek a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségében és a Magyar Népköz- társaság kormányában döntő befolyása volt, 19,48. végétől leiért a marxizmus-leninizmus elvű alapjáról. A párt- és állami életben, valamint a gazdasági élet irányításában szektás és dogmatikus politikát, ellentmondást nem tűrő, párán csői ga tó és bürokratikus vezetési módszereket honosított meg. Káros módszereik rendkívül súlyos hibákhoz és bűnökhöz vezettek párt- és ál'ami életünkben egyaránt. Akadályozták a párt- és társadalmi élet demokratizmusának kiszélesítését, durván megsértették a szocialista törvényességet. Olyan gazdasági politikát erőltettek a népre, amely figyelmen kí- vül hagyta az ország gazdasági adottságait, gátolta a dolgozók életszínvonalának emelését. Az önkéntesség lenini elvének megsértésével a termelőszövetkezeti mozgalmat súlyosan kompromittálták a parasztság jelentős része előtt. A szovjet példa gépies másolásával, a szovjetmagyar barátság helytelen értelmezésével, a, nemzeti érdekek háttérbe szorítására!. haladó hagyományaink és nemzeti értékeink lebecsülésével és semmibevevésével súlyosan megsértették a magyar nép nemzeti és hazafias érzéseit.

A Rákosi—Gerő-klikk anti- ‘ leninista, a kommunista párt tót idegen vezetési módszereivel szakadást idézett elő a párt vezetősége és tagsága. a párt és a munkásosztály. a munkásosztály és szövetségese, a parasztság, valamint a párt és értelmiségi dolgozók között. Aláásták és gyengítették a párt tekintélyét.

Ez a vezető klikk képtelen volt arra, hogy súlyos hibáit és bűneit beismerje és kijavítsa. Magatartásán lényegében a Szovjetunió Kommunista Pártja történelmi jelentőségű XX. kongresszusa után sem változtatott, annak útmutatásait figyelmen kívül hagyta. Hatalmi állásához még akkor is Ij&ecsosen ragaszkodott, amikor — főleg 1956. március ele.

jétől kezdve — már szemben- állt vele a Központi Vezetőség jelentős része, a pártfunikcdo- náriusok többsége, úgyszólván az egész párttagság, és lényegében már egy elszigetelt klikk helyzetében volt. A pártegységre hivatkozva minden jogos kritikát frakciózásnak minősítve, akadályozták a kérdések pártszerű és demokratikus kijavítását.

A régi pártvezetés szektás politikája széles, demokratikus ellénzéki mozgalmat hozott létre az 1953 nyarát követő időben elsősorban a pártban, majd a kommunisták legjobbjainak vezetésével a dolgozók tömegeiben.

A súlyos hibák következtében mélyen elkeseredett kommunisták és párionkí- vüli demokratikus tömegek e hibák kijavításáért harcoltak, de hűek maradtak a kommunizmus eszméihez, a szocialista társadalmi rendhez. a Magyar Népköztársasághoz. A szocializmushoz hű. széles, demokratikus tömegmozgalom részvevői ennek félreérthetetlenül hangot adtak az októberi események előtt, az októberi események alatt és azok után is.

•> Az októberi események keletkezésében és azok tragikus fordulatában súlyos szerepet játszott a korábbi években kialakult és állandóan növekvő pártellenzéknek az a szárnya is, amely Nagy Imrét és Losonczy Gézát választotta zászlajául. A pártellenzék e csoportjának tevékenysége pozitívnak tekinthető mindaddig, amíg harcuk — az egész párt- ellenzékkel együtt — a Rákosi —Gerő-klikk politikája ellen irányult. 1956 tavaszán azonban tevékenységükben olyan fordulat következett be, amely fellépésük jellegét alapvetően megváltoztatta. A kritikát — helytelenül — a párton kívülre. az utcára vitték ki, amelybe a reakciós elemek is bekapcsolódtak. Ilyenformán ez a kritika eltorzult, s többé már nem a Rákosi—Gerő-klikk pozícióit fenyegette, hanem a párt még meglévő tekintélyét rombolta, a munkásosztály, a magyar népi demokratikus rend pozícióit és alapjait támadta. A pártellenzéknek ez a csoportja, mely a hibák kijavításához pozitív programot nem adott, egyoldalúan csak a pártot támadta s egyidejűleg a reakciótól nem határolta el magát. Felbátorította a reakció erőit és jelentős mértékben hozzájárult az ellenforradalom kirobbantásához

Az októberi események ‘ • előkészítésében és kirob- bantásában alapvető tényező volt a Horthy-fasiszta és a magyar kapitalista földesúri ellenforradalom, melynek jelentős erői működtek illegálisan idehaza, fő erői pedig Nyugat- Némc torszagban gyülekeztek és szervezkedtek. A magyar ellenforradalom célja a kapitalista-földesúri rendszer visz- szaállítása volt, amelyről sy. 1943-ben elszenvedett veresége

óta egy pillanatra sem mondott le. Ellenkezőleg, azóta állandóan szervezkedett és csak a kedvező alkalomra várt, hogy lecsapjon népi demokratikus rendszerünkre és ellen- forradalmi céljait valóraváltsa.

4.

A magyarországi eseményekben végül döntő és alapvető szerepet játszott a nemzetközi imperializmus, amelynek céljai ‘természetesen túlmentek a magyar kérdésen. A közelmúltból világszerte ismeretesek a vietnami, koreai, taivani és szuezi nemzetközi .imperialista .provokációit. — Ezek a példák azt mutatják, hogy a nemzetközi imperial jzmus nem mondott le a népek

leigázására ,és kizsákmányolásának további fenntartására irányuló törekvéseiről, nem mondott le a helyi háborúk és egy új, harmadik világháború felrobbantásának tervéről. A nemzetközi imperialistáknak a magyar eseményekbe való beavatkozását és szerepét, az októberi események előkészítésében az a mindenki által ismert tény is bizonyítja, hogy a kezükben lévő nyugati rádiók és adóállomások (Amerika Hangja és Szabad Európa) az elmúlt 12 ét' alatt egy percig sem szűntek meg a Magyar Népköztársaság és intézményei ellen uszítani. 1945- ben a földreform ellen, majd a gyárak, bányák és bankok államosítása ellen uszítottak. A legutóbbi három év alatt pedig minden erejüket megfeszítették. hogy a ténylegesen meglévő hibákat mértéktelenül e túlozva, a rendszer elleni uszításra használják fel Céljuk az volt, hogy a magyar kommunistákat, a demokratikus érzésű tömegeket a szocialista eszme s a népi demokratikus rendszer, a Magyar Nép- köztársaság ellen fordítsák.

A háttérben meghúzódó s onnan irányító nemzetközi imperialista körök bűnös szerepét a magyar események kirobbantásában bizonyítja továbbá az a tény, hogy Nyugat- Németországfoan ellenforradalmi céüokra már évekkel ezelőtt összegyűjtötték a volt horthysta hadseregnek és csendőrségnek a Hitler-fasiszták- kai együtt Nyugatra menekült maradványait. Egyenruhákba öltöztették, fegyverrel látták el, katonai kiképzésben részesítették és amerikai dollárokkal fizették őket. Előőrseiket hónapokkal az októberi események előtt növekvő számban küldték Magyarországra, hogy aknamunkát folytassanak népi demokratikus rendszerünk ellen.

Az imperializmusnak Magyarországon az ellenforradalom nyeregbe segítésével egy új háborús tűzfészek létrehozása volt a célja most már itt — Európa térségében.

II. Az október 23-án kezdődött események

Az. országban lejátszódott események helyileg és Időrendben — egyes szakaszaiban is

— különböztek egymástól.

Az október 23-án Budapesten tüntető fiatalok többségét a Rákosi—Gerő-klikk hibái és vezetési módszerei feletti elkeseredettségében az a szándék vezette, hogy e hibákat megszüntetve, a népi demokratikus rendszer alapjait megerősítve, a szocializmus építésének útján haladjon előre az ország. Ez még határozottabban és szembetűnőbben így volt vidéken, az ott megmozduló tüntető dolgozóknál.

Az októberi események minden részvevője tudja azt is, hogy már a budapesti fegyveres felkelést megelőző órákban

— a délutáni diáktüntetésen

— megjelentek az olyan kimondottan ellenforradalmi jelszavak és követelések is, mint „Le a vörös csillagokkal’“, „Ne használd az elvtárs szót“, „Nem, nem, soha!“’ s ugyanakkor megkezdődött a vörös zászlók égetése is.

Az ellenforradalom azonban hosszú ideig gondosan álcázta magát a tömegek előtt és csak október 30-a után. a tűzszünet idején lépett fel nyíltan, álarc nélkül. Az az ellenforradalmi erő, amelj' ekkor kommunistákat és más haiadó, munkás paraszt és értelmiségi dolgozókat mészárolt le az utcán, már a felkelés első óráiban, október 23-a estéjének katonai akcióiban is szervezetten vett részt és tudatosan, saját céljai irányában befolyásolta az eseményeket. Ugyanért az erőt képviselték Mindszenty, B. Szabó, Lichtenstein herceg és a többiek rádióbeszédeikkel, herceg Eszterházj' és gróf Ta- kách Tolvaj fellépésükkel nyíltan a kapitalizmus visszaállítására uszítva.

Mindenki előtt világos, hogy azokat a katonai manővereket, amelyek gerilla-csoportok részvételével, a Rádió ostromával egyidejűleg a legfontosabb katonai és állami vezetési szervek — a Józsefvárosi telefonközpont nemzetközi vonalának osztálya, a Nyugati-pályaudvar, a Laki-hegyi rádióállomás, a Ferihegyi repülőtér, a Fegyvergyár, a Timót utcai katonai fegyverraktár — elfoglalását célozták, nem. az október 23-án délután békésen tüntető egyetemi hallgatók, hanem csak igen tapasztalt és képzett ellenfor~j radalmi diverzánsoh szervez- j hetifélc meg.

Világos az is, hogy az ellen-] forradalom célja nem a hibák kijavítása, hanem a néphatalom, a Magyar Népköztársaság államának megdöntése, a szocialista vívmányok megsemmisítése volt. Arra a kérdésre, hogy mi volt a Magyarországon október 23-án kezdődött fegyveres felkelés alapvető jellegzetessége: forradalom, vagy nemzeti forradalom-e, szembenézve a tényekkel, csak azt

válaszolhatjuk, nem volt sem az egyik, sem a másik, hanem ellenforradalom volt. Ezt az igazságot akkor is meg kell mondani, ha

tudatában vagyunk annak, hogy az események során az országban megmozdult tömegek túlnyomó többsége célkitűzéseiben, szándékaiban és érzéseiben a Magyar Népköztársaság hű fia, becsületes dolgozó és jó hazafi volt, nem pedig ellenforradalmár.

Az októberi eseményekben becsületes szándékai részt vett tömegeknek látniok kell azt a keserű igazságot, hogy a nép- köztársaság államrend je és intézményei ellen a fegyveres

III. A jelenlegi helyset

felkelés azok részéről is az ellenforradalom céljait mozdítja elő, akiknek az nem volt szándékában. Hasonlóan tudniok kell azoknak is, akik a Magyar Népköztársaság elleni fegyveres támadás idején sztrájkoltak és tüntettek — ha egyébként teljesen indokolt és jogos gazdasági és politikai követeléseket hangoztattak is —, hogy fellépésükkel a megtámadott Magyar Népköztársaság államrendjének erejét gyengítették és ezzel ténylegesen az ellenforradalom esélyeit növelték — amely — mint ismeretes — a munkásosztály hatalmának megdöntéséért harcolt.

Az októberi eseményekről szólva, rá kell mutatni arra az elítélendő szerepre is, amelyet a Nagy Imre-kormány játszott ezekben a napokban. Az ellenforradalmi erők előretörését megkönnyítette a kormány tehetetlensége és állandó jobbratolódása, ezt mutatja olyan követelések elfogadása, mint például a garancia nélküli semlegesség önkényes kimondása, a varsói egyezmény azonnali hatályú, törvénytelen felmondása, az ENSZ-beavat- kozás kérése, az ellenforradalom leverésére segítségül hívott szovjet csapatokkal szembeni ellenállásra való felhívás, ellenforradalmi pártok tevékenységének és garázdálkodásának eltűrése, valamint a többpárt-rendszer olyan értelmű deklarálása, amely a szocializmus alapjainak feladásával volt egyenlő. A Nagy Imre- kormány — melynek élén kommunista miniszterelnök állott — azzal, hogy a fehérterror nyílt dühöngésének napjaiban sem lépett fel nyiltan az ellenforradalommal szemben, azt nevével fedezte és leplezte a tömegek előtt, gátolta, hogy felismerjék az ellenforradalmi veszély igazi nagyságát.

A jelenlegi helyzet főbb sajátosságai a következők: Az ellenforradalom fegyveres támadását a Magyar Népköztársaság államhatalma ellen november 4-én és az azt követő napokban szétzúzták. Utána az ellenforradalom visszavonult és ismét korábbi taktikáját alkalmazta. A nyílt ellenforradalmi jelszavakat, amelyeket október 30-a és november 4-e között nyíltan hangoztatott és melyeknek valóraváltását akkor meg is kezdte, újra elködösítette, a „forradalmi”, sőt „munkás” jelzőkkel álcázva igyekezett azokat a tömegek közé visszacsempészni. A dolgozókat sztrájkra és bojkottra szólította fel. Miután pedig a sztrájk és bojkott a munkára, törvényes rendre és békességre vágyó munkások, parasztok és értelmiségiek nagy többségének józanságán megtört, ezeket a jelszavakat is félretette és a harc új eszközeihez nyúlt.

Most a „sztálinisták és rákosisták” elleni harc ürügyén folyik a kommunisták üldözése. Mindenütt — ahol erre az ellenforradalomnak még módja és lehetősége van — igyekszik az állami intézményekből, üzemekből, vállalatokból eltávolítani a kommunistákat, az egyszerű, becsületes munkásokat, parasztokat és értelmiségieket, a haladó embereket. Azok az emberek, akik ellen az ellen- forradalom ma „sztálinisták és rákosisták” címen uszít, tül- nvomo többségükben igaz hazafiak, akik a Horthy-reataar

alatt illegalitásban harcoltak a munkásság és a parasztság felszabadításáért, akik mint partizánok küzdöttek a második világháború éveiben a hitleristák ellen az ország függetlenségéért, akik, a felszabadulás után a földreformért, a gyárak, a bányák és bankok államosításáért és a néphatalom megteremtéséért harcoltak. Ezek legtöbbje szemben állt a régi pártvezetéssel, és ha az elmúlt években tévedtek is, a párttal együtt tévedtek s ma a párttal együtt javítják ki a múlt hibáit.

Minden tisztességes embernek meg kell értenie, hogy nem lehet forradalmi, munkás, nemzeti vagy demokratikus követeléseknek tekinteni az olyan követeléseket, amelyek lényege kommunistaellenes, szovjetellenes.

Ezek nem forradalmi, még kevésbé munkás követelések, ellenkezőleg, népi demokratikus rendszerünk alapjait támadó tiszta ellenforradalmi követelések.

Az ellenforradalom, a fegyveres harc, valamint a sztrájk és bojkott csatájának elvesztése után nem adta fel a harcot. Most a rémhírterjesztés és a népellenes provokációk eszközeire tért át, hogy a visszatérő nyugalmat, a megkezdődött munka folyamatát és a megszilárduló törvényes rendet újból megzavarja. Arra törekedik, hogy az ország nehéz gaactoróai

bítsa és a politikai kérdések demokratikus megoldását gátolja és késleltesse — s ha csak helyileg is — újabb összeütközéseket provokáljon ki és növelje a sok szenvedésen átment nép gyötrelmeit.

E kísérletek közé tartoznak azok a provokációk, amelyeket a napokban követtek el többek között a megtévesztett és félrevezetett nők felhasználásával ellenforradalmi céljaik elérésére. Ide tartozik a békés lakosságot újabb fegyveres harcokkal rémisztgető illegális röpiratok és hírek terjesztése is. Az ellenforradalom, amely látja, hogy ereje és tömegbefolyása napról napra csökken, elkeseredett kísérleteket és kétségbeesett erőfeszítéseket tesz vesztett ügye megmentésére.

A békét és nyugalmat óhajtó lakosság azonban egyre inkább látja, hogy ezek a provokációk csak akadályozzák a belpolitikai és a nemzeti szuverénitásunkkal összefüggő kérdések rendezését és mindinkább elhatárolja magát az ellenforradalmi erőktől, sőt a magyar karhatalommal együttműködve, mindinkább szembefordul velük.

Végigtekintve a most lejátszódott súlyos események egész menetén, azt látjuk, hogy a magyar ellenforradalomnak és a nemzetközi imperializmus magyarországi fellépésének fontos tanulságai vannak a

4