Dunántúli Napló, 1956. december (13. évfolyam, 287-311. szám)

1956-12-13 / 297. szám

2

N a p t; ó

1956 DECEMBER IS

fi forradalmi erők offenzivája

jellemzi a mostani helyzetet

F 018II fi

Mit tehetünk ma a jólétért?

Hozzászólás

(Folytatás az 1. oldalról)

A forradalmi erők oflenzi- vája jellemzi a most kialakult helyzetet.

Az üzemi munkástanácsok feloszlatásáról terjesztett rémhírekkel kapcsolatosan ezeket mondotta Kádár János:

Nagyon fontos intézmény, arra hivatott, hogy a dolgozók közvetlenül oldják meg az üzemek igazgatásának feladatait.

A gazdasági igazgatás bürokráciáját megszüntetjük és eleven igazgatást hozunk létre. De felvetődik a kérdés, hogy miit akar csinálni a munkástanács, ha kilép az üzemből és megjelenik mint területi és budapesti vagy éppenséggel mint országos munkás- tanács. Tételezzük fel, hogy elvileg szükség lenne egy budapesti munkástanácsra. Ha a termeléssel akar foglalkozni, nagy apparátusra lenne szüksége, kimutatásokra az anyagról, a munkaerőről, a szállításokról, az exportról és importról, hiszen másképpen nem tud a termeléssel foglalkozni. Mindez az üzemi munkástanácsnak rendelkezésére áll. A budapesti munkástanács ezek szerint nem is tudljat mást csinálni, mint politikai kérdésekkel foglalkozni, mint ahogy az e’lenforradalmi erők ügyes munkája folytán valóban ezekkel foglalkozott: a karhatalom, a sajtó kérdésével 6tb. Az ilyen tevékenység természetszerűleg szembe kerül az államhatalmi szervekkel. Ebből óhatatlanul az következik, hogy az ilyen központi munkástanácsnak hadakozni kell az államhatalmi szervekkel, ezért szorgalmazza az ellen- forradalom a területi munkás- tanácsok létrehozását és ezért vagyunk mi ellene a területi

munkástanácsoknak. De az üzrmi munkástanácsokat erősíteni kell, mert ez az üzemi demokratizmust tovább fejleszti. Az üzemi munkástanácsoknak a gazdasági vezetés fe'adataival kell foglalkozni. Most, hogy vita támadt a területi munkástanácsok kérdéséről, az ellenforradalom azt mondja: volt egy nagyszerű szervünk, a budapesti munkás

Amikor elhatároztuk, hogy támadunk, az ellenforradalom fegyveres legyőzése után politikai legyőzését és szétverését tűztük napirendre, számoltunk vele, hogy harcos hét kezdőtanács (azt nem teszi persze hozzá, hogy ezzel a szervvel nagyszerűen tudott ellenforradalmi manővereket végrehajtani), de azzal folytatja, hogy a kormány ezt a szervet megszüntette, mert a kormány a forradalom vívmányai, a munkásosztály érdekei ellen támad. Ezért híreszteli, hogy most megszüntette a kormány a területi munkástanácsokat, ezután sok kerül az üzemi munkástanácsokra is.

Ha a munkástanácsok eddigi tevékenységét nézzük, ösz- szegezésükben — sajnos — még nagyon kereset tettek a munkásosztály valódi érdekeinek védelmében. Sok helyen ártottak a munkásosztály érdekeinek. Ez nem azt jelenti, hogy akik a munkástanácsokban vannak, becstelen embereit

Személyes tapasztalataim

szerint a munkástanácsok tagjainak nagyobbik fele becsü- 'etes szándékú. Van azonban a munkástanácsokban egy kisebbség, amelynek a munkás- osztályhoz semmi köze nincs. Ezek nem is munkásemberek, talán egy-ket éve dolgoznak a gyárakban, azelőtt gyárosok vagy katonatisztek, fasiszták, nyilasok voltak, vagy börtönből szabadultak. Politikai’ag 'emmi közük a munkásosztályhoz s a kapitalizmus érdekeit képviselik. Ezt a világon soha nem látott sztrájkot ők vezetik. Ennek a sztrájknak a ’evét az egész munkásosztály, az egész nép issza meg. Egy napi sztrájk 300 millió forint veszteséget jelenít, egy hetes sztrájkkal tönkre lehet tenni a munkásosztály egy évre lehetséges életszínvonalemelését.

Ha egy évre egy munkás- kategcria életének megjavítására lehetett volna fordítani ezeket a 300 millió forintokat, igen jelentékenyen lehetett volna emelni ezeknek a munkáskategóriáknak életszínvonalát.

De egynéhány munkásta- nácsitag még ezen túlmenően is

dik. Az események megmutatták, hogy az offenziva helyes, azt a politikai csatát kell tovább fejleszteni, hogy a tömegek teljesen elforduljanak az ellenforradalomtól.

megkárosította az üzemek dolgozóit. Az üzemben lévő értékeket csereberélik faluval, más üzemekkel, ilymódon felemésztik azt az anyagi értéket is, ami az üzemben megtalálható. Nem termelődik tehát új érték és felemésztődik az, ami már megvan.

Ezen a helyzeten a munkás- tömegeknek is kell segíteniük. Az üzemek munkásainak joguk van ahhoz, hogy megkérdezzék a munkástanácsokat, hogyan gazdagodtatok eddig, müven értékeket vettetek át, mennyi pénzt vettetek fel a bankból milyen íe’ha'a'mazás alapján, hová fordítottátok ezt a pénzt?

Kérdezzék meg a munkások azt is, mit tettek a munkás- ‘amács tagjai a termelés érdekében, hiszen termelés nólikü' nincs élet.

Kérem, mondják el üzemükben és mindenütt: senkiinek nem jut eszébe, hogy az üzemi munkástanácsot megszüntesse.

A rendkívül súlyos szénbe!y- ■’Stről beszéd ezután. Hangoztatta, hogy ha továbbra sem fo’yiik teljes ütemű termelés a hányákban, tízezrével lesznek 'pari munkások, akik követelni fogják, hogy dolgozhassanak, de szén és energia hiányé ban nem tudnak majd dolgozná.

A . volt budapesti központi

munkástanács cse’ekedetei közül a legsúlyosabbak közé tarozik, amit ennek a szénbe1 v- ze'ruek kialakításával előidézett.

Több felszólaló kérte — folv

‘a+ta a továbbiakban Kádár Táros — hogy határozottan hajtsuk végre a kiadott intézkedéseket. Feltétlenül végrehajtjuk, s az ellenforradalmárokkal szemben a kormány nem lesz kímé’etes. Nem fogunk megihátrá’irm. mint ahogy á letartóztatásoknál sem tettük ezt.

A továbbiakban a kormányprogramot sürgető felszólalásokra válaszolt.

A jólét, mint népjólét, a közgazdaságtudomány kérdése a mai Magyarország számára is. A közgazdaságtudományi világszövetség ezévi római első világkongresszusán 26 nemzeti közgazdasági társaság volt képviselve békés egyetértésben, köztük 3 kommunista. Az együttműködés hallgatólagos alapja nem lehetett más, mint az, hogy a tudományos igazság pártok felett áll. Mint a római világkongresszus egyetlen jogosult magyarországi résztvevője erről a pártok felett álló tudomá- nyo- igazságról akarok szólani egynéhány szót. ,

A nép jólét forrása, az élet- színvonal alapja az évi nemzeti jövedelem nagysága. Tíz milliós népességünknek a maga munkaerején kívül élelmet, nyersanyagot és energiát termelő földje, valamint épületekben, gépi berendezésekben és közlekedési eszközökben jelentkező felszerelése áll rendelkezésére ahhoz, hogy a nemzeti termelés évi eredményében a nemzeti jövedelmét előteremtse. Az első kérdés az, hogy mit, mennyit és hogyan termeljünk, a második pedig az, hogy a termelés eredményéből ki milyen arányban részesedjék. Az utolsó tíz évben erősen központosított gazdasági életünk tervszerű irányítása a legnagyobb titokban történt és ugyanilyen titkosan ment végbe a termelés eredményének szétosztása, a nemzeti jövedelemben való részeltetés is. A közzétett adatok nemcsak hiányosak, hanem megbízhatatlanok is voltak. A titkosság leple alatt pedig nem csupán hibák, hanem visszaélések is rejtőztek. Mind a hibák kiküszöbölésének, mind pedig a visszaélések megelőzésének legjobb ellenszere a mindenkori legteljesebb nyilvánosság.' Ezért is örvendetes minden vita. amelyhez elsősorban egy kell, a folytonosság, vagyis az, hogy a vita soha meg ne szűnjön, a nyilvánosság fóruma mind végig nyitva álljon és megmaradjon.

Termelésünk két fő ága az egyik oldalon a mezőgazdaság, a másik oldalon pedig az ipar, beleértve a bányászatot, valamint hozzászámítva a közlekedést és a kereskedelmet is. A két fő ág szervezési módja pedig lényegesen elütő egymástól. Mezőgazdaságunk megszervezésének alapja nem lehet ma más, mint az 1945. évi földreform, amely ameny- nyire kiindulópont, annyira nem befejezés, úgyhogy mező- gazdaságunk megszervezése a földreform elfogadásával még távolról •sincsen elintézve. Csak az a kétségtelen, hogy a kiegészítő feladat nem állhat a földreform visszacsinálásában, aminő a kényszerszövetkezetesítés is volt. A földreform elfogadása mindenekelőtt a kisbirtok magántulajdonának elismerését kívánja meg és tudatában kell lennünk annak, hogy a szocializmus vállalásának a kisbirtok magántulajdonával összeegyez- tethetőnek kell maradnia, különben vagy a szocializmust vagy a földreformot kellene megtagadnunk. Másrészről az állami gazdaságok fenntartása épúgy felülvizsgálatra szorul, mint a kisbirtokokat felszívó kényszerszövetkezetek, mert a földblrtokreform alapeszméjével mindkettő ellentétben áll. Ez még nem jelenti a mező- gazdasági nagyüzemi gazdálkodás teljes megszüntetését, mert a szövetkezeti mintabirtok eszméje a kisbtrtokrend- szerrfl a teljes önkéntesség alapján tökéletesen összefér. Vissza kell állítani a falu ősi szervezetét az új keretben. Egykor a kisblrtokok úgy csoportosultak az uradalmi majorság körül, mint a kis- csibék a kotlósuk szárnyai alatt. Ma a szövetkezeti mintabirtok nagyüzemi gazdálkodásának kell az uradalmi majorság szerepét betöltenie anélkül, hogy a kisbirtokokat magába olvasztaná. Az önálló '■'raszti kisüzemek nawüzemi ..látámasx... és kiegészítése válnék ezzel lehetővé anélkül,

hogy a parasztbirtokok függetlenségét veszélyeztetné. Ezzel a növénytermelés és az állattartás gazdaságos megosztása biztosítható volna aszerint, amint az a kisüzemben vagy a nagyüzemben inkább helyénvaló. Tudvalevő ugyanis, hogy eltekintve a személyes függetlenség nagy követelményétől, a puszta gazdaságossági szempont nem egyértelműen ad választási lehetőséget mezőgazdasági kisüzem és nagyüzem között.

Egészen más a helyzet az ipar területén. Kisipar és kiskereskedelem szintén megmaradhat a magántulajdon alapján, de nem így a nagyipar. Itt a kiindulópont a nagyüzemek társadalmi tulajdonba vétele, amelyet szerencsésen egészít ki a munkástanácsok létesítése és a nagyüzemeknek a munkástanácsok kezére való juttatása. Ezzel a reformmal az állami mindenhatóság elburjánzásának vetettek gátat és a kapitalista bérrabszolgaságnak továbbfolytatását szüntették meg, mert a pusztán államosított gyárak a munkásoknak a termelőeszközök tulajdonától való elválasztását még továbbra is fenntartották és így marxista értelmezés szerint is a kizsákmányolás további forrásai maradhattak. A munkástanácsok kezére jutott gyárak azonban még szintén nem jelentenek végleges és teljes megoldást, hanem csak éppen a megoldás kezdetét, amelyet majd a gyakorlatnak kell minden termelési ágban kísérletekkel és tapasztalatokkal kialakítania, hogy ezek az autonóm nagyüzemek a gazdaságosság és a nemzet- gazdasági érdekközösség kívánalmainak is eleget tehessenek. ,

Ha most már mind a földreform, mind a munkástanácsok gyárai az állam hatalmát megszorítják és ezzel az állami mindenhatóság túltengé- sét megszüntetik, akkor viszont mégis gondoskodni kell arról, hogy az állam a termelésből az őt megillető részt megkaphassa. Akár adó, akár nyereségrészesedés formájában történjék ez, az állami pénzügyi politikának is új utakat kel találnia, amelyek sem a kapitalista országok gyakorlatával, sem a rákosista diktatúra balfogásaival kellő támpontokat nem szerezhetnek. Itt Is a kísérletezés és tanasz- talatszerzés nehéz feladatát kell vállalni, de nem anélkül, hogy mindannak hasznát vegye, ami a múltban és máshol már kiállotta a próbát és nálunk is sikerrel alkalmazható- nak mutatkozik. A kisüzemeknek és autonóm nagyüzemeknek ezenkívül egy tervgazdasági érdekközösségbe is beilleszthet őknek kell marad- niok, ami a szabadság és szükségesség ésszerű összeegyeztetésének nem kis feladatát veti fel. Vigyáznunk kell arra, hogy a fürdővízzel ne öntsük ki magát a fürdetett gyereket is. A tervgazdaság „ nagyobb piaci szabadság mellett is szükségszerű megoldás marad szocialista szellemű, nemzetgazdaságunk jövő berendezkedése számára. Én már 1940- ben is hitet tettem a tervgazdaság mellett a Magyar Tudományos Akadémián tartott székfoglaló előadásomban és mivel ezzel kihívtam magam ellen az óliberális Hegedűs Lóránt infernális felháborodását, székfoglaló előadásom nem is tudott máskép nyomtatásban megjelenni, mint bő kivonatban az OMKE hasábjain. 1956-ban a római első közgazdaságtudományi világ- kongresszuson is azt mondottam, hogy az utolsó évtizedekben a tervgazdaság nagy győzelmet aratott, bár nem a legkedvezőbb körülmények között és nem a legjobb vezetés alatt valósították meg. Szavaim a jelenlevő 400 delegátus túlnyomó többségének nagy tapsát váltották ki, bár azzal a két másik megjegyzésemmel, hogy ezzel a tervgazdaság a piaci mechanizmusnak legalább is egyenrangú versenytársává lett és a kapitalizmus csak akkor lesz teljesen túlhaladott, ha a tőke, felszerelés, equipment annyira bőségesen fog rendelkezésre állani, hogy mai ritkasági értékét elveszti, ugyanezt a mesz- szemenő egyetértést már nem tudtam elérni. Mindenesetre minekünk nem tervgazdaságunk megszüntetésére, ha-em újszerű feladataira kell felkészülnünk. Több megértési kell tanúsítanunk a piaci mechanizmus iránt, mert a szabadabb piaci áralakulás a fogyasztók igényeinek nagyobb méltánylását jelenti. De rneg kell maradnunk á tervgazdaság keretében, hogy meglevő erőink leggazdaságosabb elosztását és felhasználása * biztosítsuk. És mindenkor szükségünk van a nagy nyilvánosság legteljesebb ellenőrzésére, hogy ne csak a termelés ne tévedjen helytelen irányba, hanem a termelés eredménye is csak azoknak és olyan arányokban jusson jövedelemrészesedés alakjában, ahogy a közérdek, az osztó igazságosság megkívánja. Az elmúlt nyolc esztendő antidemokratikus kisebbségi diktatúrája az utóbbi ellen vétett a legnagyobbat.

A feladatok tömegesek. Le- tárgyalásuk egy újságcikkben teljesen lehetetlen. Csak irányelvekre lehet kitérni. De ezeket is számba kell venni és szem előtt tartani, nehogy áltudományos dogmák reakciójára kerülhessen a sor.

Abay Gyula dr. egyetemi tanár.

Ha letörtük az ellenforradalmat, elérkezik a pozitív program ideje

Amikor fellépjünk, programunk a távolabbi jövőt illetően leszögezett néhány elvet, ezek között az ország függetlenségének biztosítását, a közélet demokratizálását, de érthetően ennek a szűkszavú programnak többet kellett fog- la'koznia az azonnali tennivalókkal, mint például: hogyan lehet a törvényes rendet he yreállítand. Hosszú Ideig ebben merült ki a kormány tevékenysége. Ezért nem volt mód arra, hogy megkezdhettük volna kidolgozni a pozitív kormányprogramot. Ez azonban nem csak rajtunk múlik. Szükség volt egy forradalmi támadásra, az ellenforradalom politikai megsemmisítésére. Ez a he’yzet bizonyos kiéleződésével jár.

De ha ezen a hullámon átjutunk, letörjük az ellenforradalmat, elérkezik az ideje a pozitív program ismertetésének. Gondolom, hogy ez a jö- vö hét vége felé megtörténhetik, s egy sor nagyon fontos kérdésben a nyilvánosság elé lehet lépni, hogy miként akarjuk ezeket a kérdéseket megoldaná.

Egyesek a munkások követeléseként tüntetik fel, hogy mindenféle párt szabad működését engedélyezzük — folytatta ezután.

Sohasem tudtam, hogy a

munkásosztály szivében élő fő Követelés az, hogy burzsoá pártok szabadon tevékenykedhessenek.

A többi párt lFf*déséb*r az

•

élet tovább demokratizálásában a legmesszebbmenőkig megyünk, ami azon a határon beül van, hogy Magyarországon népköztársaság van, és marad, és hogy szocializmust akarunk. Ami ezen a határon túl megy, abba nem mehetünk bele. Úgy kell megoldaná a többi pár; kérdését, hogy a politikád életben részt vegyen minden becsületes ember, aki ezocializ- must akar.

A nemrégiben Budapesten járt egyik külföldi vendég beszélgetésünk alkalmával elmondta; sok emberrel találkozott és számára kellemes meg- 'epetés volt, hogy kivétel nélkül mindenki azt mondta neki, hogy szocializmust akar. Erre én azzal válaszoltam, hogy ebben az a lényeges, mit ért az illető szocializmuson. Hitlerek is azt mondták, hogy szocializmust akarnak, de nemzeti szocializmust. A magyar nép is tapasztalhatta a saját bőrén, hogy mi lett ebből. Mert vannak, akik kommunisták nélkül képzelnek el valamiféle szocializmust. Ez azonban olyan nemzeti szocializmus, ami hitleri fasizmust jelent.

— Ami szándékainkat illeti — folytatta Kádár János —

sokat beszélgettünk erről munkástanácsokkal. Szándékunk az, hogy minden kérdést a nép, a munkásosztály érdekében oldjunk meg. Mi erre a biztosíték? — kérdezték. Azzal válaszoltunk, hogy ránk még a legellenségesebb eleinek sem nrjnruJKa tják begy BÚ a gyüXOsok, bankárok, földbirtokosok

kormánya vagyunk és azok érdekében akarunk cselekedni. Mindent úgy akarunk megoldani, hogy elsősorban a munkásosztály, de természetesen az egész nép érdekét szolgálja.

Ami a szabadságjogot illeti, olyan szabadságot akarunk adni, amely elmegy a legmesz- szibb határokig, de amelynek egy korlátja van: a nép hatalmát nem engedjük támadni, megsemmisíteni.

Ezekből a felvilágosításokból és főként a kormány intézkedéseiből láthatja majd mindenki, hogy a demokrácia továbbfejlesztése mellett vagyunk.

A bürokratikus vezetést nem is lehet visszaállítani, nagyon véres leckét adott erről a történelem.. Tehát nem csak mi nem akarjuk visszaállítani, de véleményünk szerint ezt nem is lehetne megcsinálni;

Szocializmust, néphatalmat akarunk és ezen belül annyi szabadságot, amennyi ebbe az elvi keretbe belefér.

Minket az az eltökéltség vezet, hogy a forradalom ügyében nem engedünk, tűzzel- vassal is megvédj ük. Nagyon kerülni akarjuk a vérontást, amennyire ez rajtunk múlik. Egyetlen ember élete se vesz- szen el, ha nem elengedhetetlenül szükséges ez, de ismétlem, ez sem rajtunk múlik. A tömegeket foglalkoztató kérdéseket pedig pozitívan megoldjuk, egy 6or kérues hamaix san napirendre kerülj

Kiosztották az M évi K-díjalot

Hatvan esztendeje, 1896-ban halt meg Nobel Alfréd svéd vegyész, a dimamit felfedezője. A hírneves vegyész, akinek találmánya óriási vagyonit hozott, végrendeletében teljes vagyonát a svéd akadémiára hagyta — egyesek szerint azért, mert látta, hogy az általa feltalált nagyhatású robbanószert háborús célokra, vérontásra használták fel — azzal a rendelkezéssel, hogy kamatait minden évben öt részre osztva egyenkint mintegy 180.000 svéd koronára rugó összeggel jutalmazzák azokat, akik a fizika, a vegytan, az orvostudomány, az irodalom és a béke védelme terén a legnagyobb érdemeket szerzik.

A Nobel-díj odaítélése körül ‘ermészetesen állandó viták dúltak .Ennek ellenére nagyon sokszor a legméltóbbak kapták a díjat, a vele járó hatalmas aranyérmet és természetesen a dicsőséget is. A Nobel- díjat olyan nevek fémjelzik, vagyis megfordítva, a Nobel - díj olyrn neveket fémjelez, mint Röntgen (1901-ben kapta meg a fizika Nobel díját)

Marconi (1909, fizikai) Plank (1918, fizikai), Pavlov (1904, orvosi), Koch (1905, orvosi), Mecsmiikov és Ehrlich (1908, orvosi), Curie (1911, kémiai), Kipling (1907, irodalmi), Rabindranath Tagore (1913, irodalmi), Anatole France (1921, irodalmi), Shaw 1925, irodalmi), Thomas Mann (1929, irodalmi). Még emlékezetes, hogy Szénitgyörgyi Albert magyar tudós is nyert Nobel-dí jat.

Leginkább a békedfj odaítélése okozott vitákat. Ezidén az ilyen véleménykülönbségek elmaradtak, mert a békedíjat

1956-ban nem osztották ki. A fizikai, kémiai, orvostudományi és irodalmi díjakat — a tradícióknak megfelelően — a svéd király nyújtotta át a kitüntetetteknek.

A fizikai Nobel díjon három amerikai feltaláló osztozkodott A kémiai Nobel díjat egy szovjet és egy angol tudós nyerte el. Az irodalmi díjra a bizottság szerint egy Pcrtoricobad élő spanyol író volt a legérdemesebb. Az orvostudomány* Nobel-díjon egy francia és ké* amerikai tudós osztozott)

A munkástanács alapvető intézménye lesz a népi demokráciának