Dunántúli Napló, 1956. december (13. évfolyam, 287-311. szám)
1956-12-11 / 295. szám
1956 DECEMBER 11 NAPLÓ 5 FOBlIItt MU tehetünk ma a jólétért? Hozzászólás egy hozzászóláshoz Lapunk hasábjain napok óta vita folyik, ki és hogyan képzeli el országunk gazdasági felépítését, keresik azokat a módszereket, amelyek az eléggé kaotikus gazdaságunkból megfelelő kivezető utat tudnának mutatni. A vita indítása találkozik mindazoknak a helyeslésével, akik az elmúlt évek sokszor téves gazdaságpolitikájának megszüntetését és egy jobb, reálisabb gazdaságpolitika megteremtését akarják. A vitához gazdasági téren dolgozó sok ember szólt már hozzá a lap hasábjain. Ez örvendetes, örvendetes a most folyó vita azért, mert mind a politikai, mind a gazdasági életünkben sok éven át nem érvényesülhetett kellően a termékenyítő vita, sokszor nem véve figyelembe a reális körülményeket, hatalmi szóval döntöttek el politikai és gazdasági kérdéseket is. Helyes ez a vita azért is, mert hozzájárul a gazdasági kérdések tisztánlátásához, hozzájárul a jó szándékkal Íródott, de esetleg téves nézetek át- revidiálásához és az egész gazdasági felépítésünk helyes mederbe tereléséhez. Olvastam a Dunántúli Napló december 9-i számában a pécsi nyomda munkástanácsa aláírásával ellátott hozzászólást. Az aláírásból azt következtetem, hogy az írással a nyomda munkástanácsának minden tagja egyetért. Tudomásom szerint a nyomdászok képzett, értelmes emberek s mint ilyenekkel különösen érdemes közös dolgainkat megbeszélni, hiszen célunk azonos: a lehetőségeket figyelembe véve mind jobb életet biztosítani ebben az országban a dolgozó embernek. Az említett hozzászólást olvasva számos olyan kérdés adódik, amely véleményem szerint tisztázásra vár s amelyeken érdemes vitatkozni. A vitát mindjárt a cikk első bekezdésében foglaltakkal kezdem. Ezt írják: „...Szeretnénk azt hinni, hogy nem bizonyos „NÉP” irányzat legfelsőbb központból történt sugallatára kaphatott helyet ez a bátorhangú, legaktuálisabb és leglényegesebb lényegbe vágó problémákat tárgyaló írás, hanem mert a dolgozó nép túlnyomó többségének hangulatát, véleményét és kívánságát híven tükrözi.” Nem értem, hogy a nyomda mynkástanácsa miért szeretné hinni, hogy nem felsőbb helyről kapott sugallatra íródott ez a cikk. Ezzel kapcsolatban mindjárt válaszolhatok: nem felső sugallatra íródott. De ha úgy lenne, hogy szavaikkal éljek „felsőbb sugallatra fogott tollat a vitaindító, miért elleneznék ezt ők? Szerintem inkább örülni kellene, hogy a felsőbb helyen is — megint szavaikkal élek — a dolgozó nép túlnyomó többségének hangulatát, véleményét és kívánságát tükröző cikket Írattak. Én ezt pozitívumnak és nem negatívumnak értékelem. A továbbiakban kifejezik azt az álláspontjukat — s ez szerintem is helyes — hogy a kibontakozás útja a vállalatok önállóságán keresztül vezet a célhoz. Ez így van. Nem egy esetben tapasztaltuk, hogy az üzemeket, vállalatokat átfogó és gúzsbakötő bürokrácia szinte megbénította és gátját állta az önálló kezdeményezésnek. hogy az üzemek és igazgatók munkáját nagymértékben nehezítették a legapróbb részletkérdéseket is meghatározó paragrafusok. Ez a merev gazdaságpolitika sokszor egyáltalán nem vált előnyére a népgazdaságnak és ezen keresztül természetesen az üzemek munkásainak sem. A kiút ebből a régi gátak ledöntése a válla’atok mir él na-‘ gynbV) önállóságának és kezdeményezésének buzdítása s helyes eieondnlásaik megvalósításának minél nagyobb elősegítése. De nem tudom helyeselni a vállalatok önállóságáról mondottakat követő véleményüket, amelyben ezt írják: „Jelentse ki az állam, hogy menynyit igényel a termelőeszközök használatáért és mennyit adó címén tőlünk ezen termelő- eszközök jelenlegi használóitól. És ha úgy látjuk, hogy igénye reális, teljesíthető, úgy elfogadjuk, s ha elfogadtuk, gondunk lesz rá, hogy teljesítsük is kötelezettségünket.” A problémának ilyen felvetése zavaros. Ügy beszélnek az állammal, mint egy kapitalista gazdával, akitől bérbeveszik a termelőeszközöket s aztán alkusznak. Alkusznak a termelő- eszközök használatának ellenértékéről, amit ők megfizetnének az Államnak, alkusznak az adó összegéről. Értsünk egymással szót: nem azt kifogásolom, hogy közös erővel állapítsuk meg mindenkinek a teherbíróképességét, nem azt helytelenítem, hogy olyan irányú törekvések jussanak kifejezésre, amelyek az adópolitika realitását és ezen a téren a bajok orvoslását kívánják. Ez helyes, ebben egyezünk. Csak abban különbözik az állásfoglalásunk, hogy én abból indulok ki: a dolgozók államával bizalommal és nem bizalmatlansággal kell viseltetnünk. A tárgyalás módja és jellege nem lehet olyan, mint a munkások és kapitalista üzemtulajdonosok közt folyó tárgyalás, nem lehet olyan, mint a gróf és zsellér kötötte kényszerű megállapodás. Az ilyen tárgyalások eleve a bizalmatlanság légkörében születnek, hiszen nincs a tárgyaló feleknek közös céljuk. A tőkés célja, hogy minél kisebb összegért kapjon munkaerőt. Ez így van a kapitalista rendszerben. De vajon így lehet ez a szocialista rendszerben is? Azt hiszem, hogy ezt nem kell különösképpen magyarázni. Áttérve egy másik problémakörre,. amelyet a cikk felvet. „Most a gazdasági szakemberekről. Kimondjuk: ebben az országban az elmúlt tíz év során nem kaphatott vezető állást meg nem alkuvó, becsületes, természetes gondolkozású magyar ember”, — írják. Volt hiba ezen a téren s ez tény. Bizonyosan sokat tudnánk sorolni olyanokat, akik vezető állást nyertek az elmúlt években, s sokszor nem rátermettségük, tudásuk döntötte el, milyen pozícióba kerülnék. Ez Állok ágya mellett, nézem ősz, ritkuló haját, megtört, fáradt arcát, amelyen eddig is ezer nyoma volt a kínoknak, \megpróbáMatálsoknák, de amelyre mély, kitörölhetetlen sebeket véstek a most lezajló hetek. Halottakra gondolok és barátokra. Azokra, akik elestek a karcban, azokra akiket véletlenül ért a golyó s azokra, akiket a vértől, a gyűlölettől megszédült banditák gyilkoltak meg. ö megmaradt. De hányán haltak meg! A Duna-Tisza közi falu T., nagykátai járás egyik nagyközsége. Senki, senki sem hitte volna, hogy egyszer ebben a faluban felviharzik a gyűlölet, a bosszú szennyes tengere. Október 23-a után szállingóztak Budapestről a falukba a hírek. Hősi, nagy harcról, halottakról, akik a szabadságért, az igazi munkásállamért, a gondtalanabb, szebb napokért adták életüket, örült a falu, örült ő is, az apám. Hiszen ezért harcolt. Tanácselnöke volt a falunak, de amikor már végképp megsokallta az önkényt, amikor már végképp el- ''szonvodott az embertelen utasításoktól, lemondott. Most is a régi maradt. Ott volt az emberek között, ott volt, amikor valóságos diadalmámor köszöntötte a hírt: .a Rákosi klikk utolsó gyászosemlékű tagja is eltűnt a porondról olyan hiba, amely mellett szó nélkül nem lehet elmenni, olyan, amelyet a legsürgősebben ki kell javítani. Megfelelő embert a megfelelő helyre! Ennek az elvnek kell érvényesülni, s azoknak a méltánytalanul mellőzött szakembereknek, akik tudásukkal hozzá kívánnak járulni országépítő munkánkhoz, lehetőséget kell adni tevékenységük kifejtéséhez. Ebben az álláspontban azt gondolom egyezünk. De úgy kategorikusan kijelenteni, ahogy a cikkből kitűnik, hogy ebben az országban az elmúlt tíz év alatt vezető beosztásban csak megalkuvó, becstelen, nem természetes gondolkodású és nem magyar ember volt, ez enyhén szólva túlzás, erősebben szólva rágalom! Ilyen alapon ebben az országban csak a gazemberek kerültek vezető állásba? Azt hiszem, nincs az országban egyetlen becsületes ember sem, aki a múlt hibáinak kijavítását ne akarná. De az is tény, hogy a hibák ellenére értünk el eredményeket, mégpedig nem is keveset. Eredményeink elérésében pedig minden valószínűség szerint sok becsületes, józangondolkodású vezető állásban levő ember segítette a népet. Sajnos — minden jószándék mellett a vitatott hozzászólás ezen része beleesett abba a hibába, amelytől meg akar óvni bennünket s amelynek ugyanebben a hozzászólásukban így adnak kifejezést: „Ugyancsak szeretnénk hinni és remélni, hogy ezután minden nap találkozunk hasonló, a tiszta igazság szellemében írott, ferdítésektől és egyoldalú beállítástól mentes cikkekkel.. Nos ebben az említett esetbe az egyoldalúság hibájába es tek. Végezetül: vitatkozzunk és még egyszer vitatkozzunk egymással. Nyomdászok, bányászok, építők, vasmunkások, parasztok, újságírók, az élet valamennyi területén dolgozó emberek vessük össze véleményünket s vitázzunk. Biztos vagyok benne, hogy a mindannyiunk által óhajtott rendet, békét, jólétet ebben az országban meg tudjuk teremteni, mert ebben az akaratban egyek vagyunk. Garay Ferenc. De a nyugtalanság nőttön- nőtt. Idegenek lepték el a falut, géppisztolyosok jöttek tehergépkocsikon, lövöldöztek össze-vissza. Még volt annyi erejük a falubelieknek, hogy megakadályozzák a posta kirablását. Pedig akkor már a terroristák kerekedtek felül. S gyorsan előkerültek a falu .,demokratái” is, a volt csendőrök, Horthy-tisztek és hasonszőrű barátaik. S egy este elhurcolták apámat. A tanácsháza előtti villanyoszlopnál kifeszítették, s módszeres szakértelemmel verték, verték. Apám homlokát kiverte a veríték. Rokkant, béna balkeze kicsavarva feszült. S zuhogtak, záporoztak az üt- legek. Szája sarkán kibuggyant a vér. Elgyötört agyában rettenetes emlék ködlött: így, éppen igy estek neki 1920-ban Héjjas pribékjei s akkor csak azért kerülte el a kínhalált, mert csupán tizenhatesztendős volt. De úgy látszik, most befejezi ... Beteg szive majd kiszakadt melléből. Egy pillanatra abbamaradtak az ütlegek. Szegény apám nem látott semmit, csak a hangot hallotta: — No ide hallgass, te piszkos komcsi! Ezek a zöldfülűek nem értenek a kikészítéshez! Idáig esni- "’--'-Ugattak. De most tudd meg. ki intéz el! Szentgáti SS főhadnagy úri Egy munkaegység: \ 46 forint \ A felsőszentmártoni Dráva ^ Őre termelőszövetkezetben i most folynak a zárszámadási ^ munkák. Kiszámolják kinek r mennyi jut az egész évi műn-* kája után és mennyi marad f a közösnek, mert a közös is t marad. Nem oszlik fel a tsz. { r Egy munkaegységre 46 forint értékű terményt és készpénzt osztanak a termelőszövetkezetben. Ez így nem sokat mond, de ha megnézzük az egyes tsz tagok részesedését, <1 bizony másként vélekedünk a? felsőszentmártoni közös gazdaságról. Nem ritka az a tag, aki 1300 —1400 forintos átlag havi keresetért dolgozott a határban vagy az állatok mellett. Ronta Benedek például 337.37 munkaegységet szerzett idén és több mint 16 ezer forint a keresete. Azt is kiszámították,, hogy Ronta havonta csaknem 1400 forint fizetésnek megfelelő terményt és pénzt kapott. Azt is meg keli mondani, hogy lesz kilépő zárszámadás után a felsőszentmártoni Drá- J va őre termelőszövetkezetből, # Eddig 13-en jelentkeztek, de f a tagság többsége úgy határo-j zott, hogy továbbra is közösen J gazdálkodnak. i * Megyünk! Repedjenek a torkok, dörömböljenek az üvegek, csat» fogjon a kövezet! Kapualjakból köszöntenek bennünket, ablakok nyílnak a Rákóczi úton és tapsolnak odafönt. Csak nyíljatok és tapsoljatok! Több mint egy hónapig kellett bezárva lennetek, negyven napon át hallgattatok — elég volt belőle! Tripla cipőtalpas, bodoritott hajú huligán ballag mellettünk a járdán és behúzza a nyakát. Mintha félne! Tegnapelőtt pedig, amikor láttam, még döngette a mellé’, égre- földre esküdözött, hogy neki most már a szocializmus és a munkáshatalom se jó, marxista újságokat égetett, szidott és gyalázott bennünket, világgá kürtölte, hogy — kevesen vagyunk! Kevesen? Ezer ember lépte dong a kövezeten, ezer torok harsogja: „Vesszenek a fasiszták!" „Rendet, békét, nyugalmat, munkás-paraszt hatalmat!" „Földet vissza nem adunk!” „Munkát, szenet, kenyeret, fasisztáknak kötelet.1” Es hol vannak a többiek! Ha tudtak volna a tüntetésről 1 Már a Széchenyi téren állunk. Felzúg a Himnus j és az Internacionálé. Utána Marosán elvtárs beszél. Nem hallom mit mond, de — munkásvezér beszél! Hétköznapiasan öltözött, töpörödött nénike jön hozzánk és köszönt bennünket, hogy — jónapot elvtársak! Utána pedig csizmás, mikádókabátos nagybajusza bácsi közeledik. Mintha láttam volna már valahol... Ej, nincs most erre idő, mert újra a Rákóczi úton dübörög a föld. Mégis, itt van már mögöttünk. Ki küldené el? Senki, hiszen hozzánk tartozik, apánk lehetne ez a Béke-aknai bányász, az ősz munkásmozgalmi harcos. A megyei pártház előtt Marosán elvtárs feláll a lépcsőre. Milyen ősz már! És mit mond!: — Elvtársak! Ez a tüntetés megmutatta, hogy sokan állnak mellettünk! És azt is, hogy a mai kommunista gárda már nem az ami volt! Ez már nem október, de nem is november, hanem — december!.. Igen, új decembernek a hangja ez! M—r. Lesz-e bél a disznóöléshez? Azoknak, akik disznóölésre készülnek, nagy gondot okoz,- hogy a szükséges bélmennyiséget sehogysem tudják beszerezni. Ki segíthetne ezen? A Budapestről érkező bél hamar elkel s nem is várható, hogy 'apokon, heteken belül kielé- ítik a szükségletet. Valami nelyi megoldást kell találni. Ezzel a gondolattal kerestük fel a Húsipari Vállalat igazgatóját, munkástanács elnökét, — hátha segíteni tudnak. Nem is csalatkoztunk. A Húsipari Vállalatnak — a rendelkezések szerint — a saját vágásból származó összes bélféleségeket Budapestre, a Bélipari Vállalathoz kellett felszállítania. Ebből a bélmennyiségből a vállalat csak annyit kapott vissza, amennyi éppen a gyártáshoz szükséges volt. Az üzem vezetői fontolóra vették, helyes-e ez így? Nyilván nem, hiszen Budapesten nagymennyiségű bél vár feldolgozásra. A bélhiány enyhítése érdekében hetek óta nem szállítják fel a belet, hanem a gyártáshoz szükséges mennyiséget felhasználják — ami pedig ezen felül marad, azt a- lakosság részére kiadják. Igen sokan, nagy örömmel veszik ezt tudomásul. Csütörtöktől kezdve a Hús- és Tejkiskereskedelmi Vállalat boltjaiba megkezdődik a bél kiszállítása. Hetenként 500 sertés gyomrot (disznósajt készítéséhez), 500 darab sertés vastagbelet (culáré), ezenkívül 60 darab marhatorokbelet (stifol- derhez és májashurkához) tudnak biztosítani. Ezenkívül a raktárból 2 600 darab sertésvastagbelet, 30 000 méter ser- ésvékonybelet (ürített, de nem tisztított) és 2 000 darab marha iorokbelet adnak ki A sertés-vékonybelet felhasználása előtt 12 óra hosszat langyos vízben kell áztatni. Utána ugyanúgy tisztítandó akár a friss sertésbél a vágás alkalmával. A fentiekből kitűnik, hogy még a legjobb szándék sem pótolhatja a szükségletet. Számolni kell azonban azzal is, hogy a kereskedelem, ha bélhez jut, forgalomba hozza. Ha a teljes szükséglet nincs is biztosítva, mégis sokat segít a Húsipari Vállalat, amelynek dolgozói, vezetői példásan látják el feladatukat. Nemcsak Pécset, hanem az egész megyét zavartalanul ellátják hús és töltelékáruval. Meg kell még említeni, hogy megkezdték a gyulai kalbász gyártását is, amely hamarosan forgalomba kerül. Mi mást mondhatnánk ezért: köszönjük a jó munkájukat! En nem felejtettem el, hogyan kell benneteket hidegre tenni! S valóban. Apám szívére zuhogtak az ütések. Agyában si- koltott a gondolat: mi lesz, mi lesz? De öntudata csakhamar megszűnt, összecsuklott. Kifeszített karjai megfeszültek a kötélen. Ekkor a kötél szerencsére elszakadt: apám arc- rabukott. S a gazok rugdalták: arcába, mellébe reccsentek a csizmák és bakancsok. Csak három nap múlva tért eszméletre a ceglédi kórházban. Nagy titokban oda csempészték ki a falu egyszerű emberei. A faluban a terror tovább dühöngött. Kész volt a lista: 75 ember neve sorakozott rajta. S az SS főhadnagy úr szép, kaligrafikus betűkkel odaka- nyaritotta a nevek fölé: fel- akasztandók. Volt köztük kommunista, és pártonkívüli, szövetkezeti tag és egyéni paraszt, még ha sose szólt is bele a politikába. Vajon ezek miért kerültek rá a listára? Mert Szentgáliék sokallták „paraszti okosságát". Mind vadabbul tobzódtak. A tsz tagok lábáról lehúzták a csizmát, s azzal verték, ütlegelték őket faluhosszat. Reszkettek az egyszerű emberek, mert Szentgáliék megígérték: felgyújtják a házakat, természetesen először a kommunistákét, de a szép, szabad hóhér- kodás ellenzőjét is Állok apám ágya mellett. Mintha rossz álom volna mindez. Hiszen milyen szép volt! Október 23-án ott álltam a Bem szobornál. Micsoda mocsárba rángatták bele tiszta igaz ügyünket. Mit is akartunk mi? Hogy rendszerünk igazán népi és igazán demokra. tikus legyen, hogy nemzeti értékeink szabadon fejlődhessenek, hogy ne népellenes önkény, hanem saját akaratunk formálja a szocializmust, hogy emberi életet élhessünk, s ne keltjen tengődnünk többé. — Ezért küzdött a párttagság legjava már korábban, ezt kívánta a nép, ezért fogtak fegyvert október 23-án hős fiatalok, köztük kommunisták is. S mit tettek velük! Ellenforradalmár bitangok nyergelték meg vágyainkat, a hősök holttestére hordószőnokok másztak. alvilági rémek bújtak elő sötét odúkból. Legyenek átkozottak! Felsír bennem Ady verssora: „Véreim, magyar proletárok.'’ Ezt vijjogom, ezt kiáltom: Magyar proletárok! Ne engedjünk ilyet többé! Süvöltsön fülükbe, üsse ki kezükből a szót a kiáltás: Magyar proletárok! S aki becsületes, aki tisztát nyugodjék meg ettől a szótól. „Véreim, magyar proletárok” — fájdul a költő, s fájdulok apám ágya mellett én is. Elég volt a ktnboi, «térből, a kónynyékből, a munkátlanságből. Élni, élni akarunk! S est az élniakarást szegezzük szembe mi, magyar proletárok a fehér- terrorista bitangokkal és a rákosista önkény átokverte képviselőivel, az itt maradiakkal és a külföldre menekültekkel egyaránt. Élni akarunk, élni, mi magyarok, mi magyar proletárok. Magunk építette, magunknak épített hazaban. S itt nincs helye se gyilkos, véreng- zős fehérterromak, sem Rákosi és Gerő néptől elszakadt, nemzettagadó, szocializmust mocskoló rendszerének! Apám, mi ezért ragadtunk fegyvert október 23-án, nem azért, hogy téged és társaidat kinhalálra juttassunk. Nekünk boldog élet kell, nem Rákosi féle talmi, értéktelen illúzió, amelyet a pódiumról harsogtak felénk. Nekünk szabadság kelll De nekünk kell, nem a fehérterror- istáknak! Horthyék meggyötörtek bennünket, s maradék erőnk felőrlődött Rákcsiék alatt. Uj vér sugarak szökkentek elő a fehérterror napjaiban, de ez a szív, ez összetörhetetlen. az elpusztíthatatlan munkásszív ma dobog, új indulót zeng: a magunk építette, magunknak épített boldog élet indulóját. Ugy-e apám? M, O, . APÁM
