Dunántúli Napló, 1956. november (13. évfolyam, 259-286. szám)
1956-11-24 / 280. szám
DUNÁMUL! NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI INTÉZŐ BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA XIII. ÉVFOLYAM. 281. SZÁM AHA 50 FILLÉR SZ OMBAT. 1956 NOVEMBER 21. weil eszMzzei naszionii az älenforradaiom zsoldosaival Munkások! Ma reggel kezdjétek meg a munkát! Á Magyar Szocialista Munkáspárt megyei aktivaértekezletének határozata Újjáépül a főváros Az újjáépítési kormény- biztosság legújabb jelentése szerint a fővárosban 40.000 lakás sérült meg, vagy ment tönkre az elmúlt hetekben. A károkat az egyes kerületekben összesen kétezer mérnök méri fel. A legsúlyosabb lákássérű- lések a VIII. és a IX. kerületben történtek, Nagy a kár Csepelen is, ahol mintegy kétezer lakás rongálódott meg. A 40.000 sérült, illetve súlyosan megrongálódott lakásból a tervek alapján húszezret rövid idő alatt rrsndbehosmak. 15.000-et a téli időszak alatt, ötezer súlyosan sérült lakást pedig tavaszig építenek újjá. A kormánybiztosság jelentése alapján az ablaküveg kár 800.000—J .000.000 négyzetméterre becsülhető. . Az épülő új fővárosi lakótelepeken 4000 olyan lakás vtm. amely két-három hét alatt lakható lesz. Az eltelt kát hét alatt 1500 csaknem késs tálcást foglaltak már el a károsultak. A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei ak- tivacríekezletc november 23- án, pénteken a kővetkező határozatot hozta: Pécsi és baranyai dolgozók! Elvtársak! Azok a demagóg és nép- ellenes elemek, amelyek jogtalanul hivatkoznak rátok és beszélnek a ti nevetekben, újra összeültek, hogy megmutassák igazi arcukat. Ismét egy sor jogtalan és alaptalan követeléssel léptek lel, s kijelentették, hogy ha azok nem valósulnak n»eg, sztrájkot hirdetnek az egész megyében, sőt most már az élelmiszeriparban is. Ennek a fenyegetésnek a valóraváltása azt jelentené, hogy Pécs és a megye dolgozóinak ezrei maradnának élelmiszer nélkül. Családokat, ártatlan gyermekeket ítélnének éhezésre, betegek százainak tennék lehetetlenné á gj-ógyulást. Kinek az érdeke ez? Kik akarják gyermekeinktől megtagadni a mindennapi kenyeret? Kik és mi jogon akarják éhezésre ítélni a népet? Ellenforradalmárok és anarchisták ezek. Azért akarják megbénítani az életet, bogy a zavarosban halászva saját önző céljaikat szolgálják, meggyengítsék és meg- dőntsék a munkásosztály hatalmát, visszaállítsák a tőkésuralmat. Ma már valamennyiünk előtt világos, bogy csak ezt akarhatják. Munkások! Tagadjátok meg a bizalmat ezektől a terroristáktól és anarchistáktól. akárhogyan bizonygatják is, hogy a ti nevetekben beszélnek. Tisztítsátok meg tőjük soraitokat, leplezzétek le és kergessétek el őket. ha ismét a sztrájk mellett akarnak uszítani. Mi kommunisták, a MaA tatabányaiak ma reggé megkezdik a maokát A tatabányai szénbányák összevont munkástanácsa tegnap ülést tartott. Elhatározta, hogy a gazdasági helyzetre való tekintettel a nagybudapesti munkástanács felhívása alapján a sztrájkjog fenntartása mellett a termelőmunkát ma .•egge! 8 órakor teljes kapacitással beindítják. Az ülés felhívta a munkás- tanács intézőbizottságát, és a tröszt igazgatóját, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseit • a termelés feltételének megteremtéséire. A tröszt összevont munkás- *i*iác«a felkérte az jntézőbi- mét i'rnf hogy az üzemi mun- Motanácsok bevonásával ve- ;ye fel a kapcsolatot a karhatalmi szervek parancsnokával, t kapcsolat felvételének a célja, hogy kölcsönös megértés alapján tegyenek intézkedéseket •> dolgozók panaszainak és rjyee túlkapások orvoslására k munkástanács álláspontja te, hogy a túlkapások elkövetők vonják felelősségre, súlyosabb esete' m pedig az il- ótö ».«mélyeket szerel ;iék le* gyár Szocialista Munkáspárt aktivistái szembeszállunk a demagógok és anarchisták népellenes bandájával, amely nem elégszik meg a hosszú sztrájk eddigi rendkívül súlyos következményeivel, hanem még napi betevő falatunkat is el akarná venni. El vagyunk szánva arra, hogy minden becsületes dolgozó bizalmára és támogatására számítva, minden eszközzel harcbaszállunk az ellenforradalom orvul támadó zsoldosaival. Ha másként nem. fegyverrel űzzük el őkeí és védjük meg a nép hatalmát. Szocialista társadalmat akarunk, amelyben boldogan, jólétben, félelem nélkül élhet minden becsületes ember. Virágzó, szabad Magyar- országot akarunk, amelynek békéjét nem bonthatja meg többé semmiféle imperialista törekvés, amelynek lakosait nem fenyegethetik többé az imperialista rádiók álEgyelőre ugyan megessek vékonyan takarja a hóréteg., A repülőtéri meteorológiai állomás szerint átlagos vastagsága 8 centiméter, a hótorlaszoké pedig 30— 40 centiméter. De ennyi is elegendő. A gyerekek örülnek neki: előkerültek a ródliik és megkezdődött a - téli örömök végtál uszított fegyveres ellen- forradalmárok. Pécsi és baranyai dolgozók! Csatlakozzatok határozatunkhoz, szánjatok szembe a sztrájkra és népellenes tettekre uszító anarchistákkal, demagógokkal! Ma reggel kezdjétek meg a munkát! Bízunk a munkásosztály legyőzhetetlen erejében, tudjuk, hogy igaz ügyért, népünkért harcolunk. Ha minden becsületes dolgozó mellénk áll, véget vetünk az áldatlan sztrájknak és a vérontás veszélyének. A megye egész népére támaszkodva küzdünk tovább a forradalmi munkás-paraszt kormány programjának végrehajtásáért, az egész nép jólétét jelentő szocializmus megvalósításáért. A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI AKTÍVA- ÉRTEKEZLETE Fehérbe borult a határ télén sora. Simon Imre, az Útfenntartó Vállalat igazgatója nem tud még hóakadályokról. Hómarójukat azonban menetkészen tartják, hogy azonnal a helyszínre siethessenek, ha erre szükség lesz. Ha hótorlaszoik nem is akadályozzák a közúti forgalmat, kívánatos lenne azokat az utakat, amerre autóbuszok járnak, salakkal fel- szónri. Ehhez vi-- szont a TEFU segítségére lenne szükség. A MÁVAUT és a pécsi állomás jelentése szerint nincs az utakon cs vasútvonalakon hóakadály, az autóbuszok, vonatok közlekednek. A komlóiak csütörtöki eredménye — 325 tonna szén A pécsi üzemek felkészültek a munka megindítására A Komlói Szénbányászati Tröszt Kossuth bányai, Anna, Béta, 111-as aknai bányászai hétfő óta rendszeres termelőmunkát végeznek. Pénteken 1370-en jelentkeztek munkáira. Kossuth-hány ám 792, III-as aknán 197, Anna-aknán 230, Béta- aknán 151 bányász szállít le. A legtöbb szenet eddig a Kossuth bányaiak adták: csütörtökön is 204,6 tonnát küldtek a felszínre. A III-as aknaiak 60,8, az Anna aknaiak 41. Béta aknaiak 18.6 tonnát adtak, vagyis összesen 325 toh- .hát. Pécsi bányák A pécsi bányaüzemekben termelőmunka pénteken sem volt. Pécstoányán 4, Szabolcson 143, Vasason 33 bányász szállt le a szükséges fenntartás elvégzése érdekében. Pécsi Bdrgyár Pénteken reggel körülbelül 80 munkás jelentkezett. A gyárban őt. brigád alakult s hozzá is kezdett a gépek szükséges karbantartásához. A többiek a mér munkába vett bőrök kikészítését folytatták, hogy a pusztulástól megmentsék azokat. A gyár dolgozói közül sokan szeretnének dolgozni, de félnek, hogy sztrájktörőknek nevezik öltek Sopiana Gépgyár A Sopd&ne Gépgyárban pénteken 210-en álltak munkába. Az öntődében ezen a napon az öntöhomokot készítették elő és a kályhákat javították meg. Ugyanitt hozzákezdtek a második futódaru szereléséhez és az első futódaru villamos berendezésének javításához is. Az esztergályos és a lakatos műhelyekben karbantartás és javítás volt. Minden jel arra mutat, hogy a termelést hétfőn teljes kapacitással meg akarják indítani. Porcelángyár A telí^'- térnjelée megindítására készültek fel pénteken a Porcelángyárban is. A dolgozók mintegy ötven százaléka az üzemiben tartózkodott. Sokan karbantartó munkát végeztek. A termelés megindítása sok nehézségbe ütközik majd, mivel a - gázkemencék, a műhelyek nagyon lehűltek s a vizes mzswzával nem lehet bennük dolgozni. A gyárnak mintegy négy hétre való nyersanyagkészlete van. A teljes termelés megkezdésekor azokat, akik az említett nehézségek következtében a termelőmunkában nem vehetnek részt, más munkaterületen foglalkoztatják. A porcelángyáriak nem tartják sztrájktörőnek azt, aki mun* kára jelentkezik. Aki dolgozni akar — dolgozhat* Kokszművek Tegnap a Kotezművekben teljes üzem volt; A dolgozók iöbbsége megjelent munkahelyén. Az üzem mégis csak mintegy 25 százalékos kapacitással termel, s- így a városnak szükséges gázmennyiségnek csak egyharmadét biztosítják^ A Kokszművek szénkészlete nagyon csekély, ha Teljes kapacitással dolgoznának csak 2—3 napra lenne elegendő. A bányászok mindeneseire segíteni tudnának ezen? 50 millió dottér segély Nyers Rezső közellátási kormánybiztos tegnap délelőtt fogadta a Nemzetközi Vöröskereszt magyarországi képviselőjét. Jelen voltak a Magyar Vöröskereszt vezetői is. A különböző országok vöröskereszt szervezetei és egyéb szervezetek tegnapig már mintegy 50 millió dollár értékű adományt ajánlottak fel. Ebben az összegben benne van az Egyesült Államok elnöke álfa! felajánlott húszmillió dollár is. Megválasztották a végleges munkástanácsot Kővágószőlősön Már napok óta nem voltak annyian a kővágószöl- lősi urándumbányánál, mint pénteken reggel. A bányaüzem, a fúróüzem, a géprészleg, tehát a kövágószöl- lősi bányánál dolgozó munkások jöttek össze, hogy megválasszák végleges munkástanácsukat. Mintegy százötvenen voltak a gépműhelyben, amikor hozzáláttak a választáshoz. A választás valóban demokratikusan történt. Először öttagú jelölőbizottságot választottak. A jelölőbizottság 11 tagot jelölt a végleges munkástanácsba, majd ezután kiosztották a jelölitek nevét feltüntető Ezavazócéduláikat, amelyeken mindenki kívánsága szerint kihúzhatta a neki nem tetsző jelölt _ nevét és újat írhatott helyére. A szavazatok r öaszeszámlálása csaknem haroni óra hosszat tartott s mire az eredmény kihirdetésére került a sor. alig maradt ott az összegyűltek fele. A szavazás eredményeként a 11 jelöltből tízen kaptak kétharmados szótöbbséget. Egy jelöl* nem kapta meg a szükséges szavazatszámot, helyette Oskó Mihály har- madakriász 96 szavazattal került a munkástanácsba. A választáson meglátszott, kik azok, akikben megbíznak munkatársaik. A megválasztottak közül Koch Béla vájár 134, Szeli Tibor harmadaknász 130, Kiss Ferenc csillés 116 szavazatot kapott. A választás után elbeszélgettünk Kiss Ferenc csilléssel, a végleges munkástanács tagjával, aki a következőket mondotta: — Véleményem szerint a lehetőséghez mérten a leg- demokratikusabban zajlott le a választás. Igaz, hogy az üzemnek több, mint 300 dolgozója van, s ebből mintegy 150-en vettek részt a szavazásban. de figyelembe kel! venni, hogy igen sokan lesznek, akik nem jönnek vissza a bányába. Arra várakozni tehát, hogy az eredeti létszám kétharmada jelen legyen, nem lehet. Ezek az emberek, akik ma megjelentek, a törzsgárdát alkotják. Megkértük Kiss Ferencet, mondja el, a kővágóé zöllős! munkások milyen véleménynyel vannak a mostani helyzetről, a sztrájkról, és azt is, milyen követeléseik vannak? — A kővásószöllósi munkások a sztrájkkal kapcsolatban csatlakoznak a budapesti munkástanács és a pécsi bányászok határozataihoz — kezdte. — Addig, amíg a pestiek és a pécsi bányászok nem kezdik meig a rendszeres termelőmunkát, addig mi is csak fenntartási végzünk. Az én véleményem mindameitett a sztrájkról, hogy ez a SíZtrájk egyáltalán nem baranes Bem a munkás- egység. sem az ország érdekében, Mi is követeljük a sztrájkjog törvénybe iktatását, habár sokunk meggyőződése, hogy szocializmust építő országban, ahol a munkásosztály van hatalmon, a sztrájknak nincs létalapja. De meg keli azt is mondanunk, hogy az ekmBt évek során a munkásosztályt ért csalódások vezették addig, hogy most. bizalmatlanok vagyunk. A mi véleményünk az, hogy ha a kormány teljesíti a reális követeléseket, ha a munkásság art látja, hogy a kormány valóban a nép érdekében tevékenykedik, sztrájkra úgy sem kerül sor. Mi mintegy biztosit ékül követeljük a sztrájkjogot, és a munkások örülitek majd a legjobbjai annak, hogy tart a fegyvert vuajp. |tiP éük'wi— Hogyan látják á munkások az üzem helyzetét, mi az, amiben változást akarnak? — A jnwnkáBok — ahogy hallottam és tudom — a bánya különleges ádottsága i miatt a hatórás munkaidő bevezetését kérik. E mellett azonban van más késésünk ». Egyik legfontosabb az, hogy minél előbb orvosi vizsgálat alapján megállapítsuk: melyik munkahely mennyire és milyen mértékben ártalmas az egésaségre. Lehet, hogy tesznek, olyan munka - helyek is, ahol az orvos mindössze kéf-három órai munkaidőt engedélyez. Meg kell azt is mondani, hogy már jelenleg Is varrnak olyan munkahelyeink, ahol a meglevő készüléMiel nem is lehet a kisugárzás erősségét megmérni. Éhltez kapcsolódik még egy egész sor egészségvédelmi beruházás létesítése, amelyek mielőbbi va- 1 óra váltása most már a munkástanács feladata is. Ezek tehát a munkástanács egy tagjának meglátásai. Véleményét a munkások helyeselték. A választást — ismerve a köi-ülményeken — mii üt demokratikusnak tartjuk. Ibinél az üzemnél, amely az utóbbi években fejlődött nagyot, még aat sem kifogásoljuk, hogy olyanokat is jelöl» tek és megválasztottak niuiv kástanácstagnak, akik «Dicsérnék egy éve az üzemnél. A ■ csökkentett «mnlkBidó bevezetéséről a «ti félémé- nyűnk az, hogy a borrow,» programjában szerepel az egészségre ártaknas munkahelyek felülvizsgálásé, és a munkaidő rövidítése. Nincs kétségünk a felől, hogy az uránvumbánya az elsők között lesz, ahol azt a kérést alaposan megvizsgálják. A hatórai munkaidő azonnali és általános bevezetése szóm ban pillanatnyilag nem reí lis követelés. Véleményünk szerint azonban helyes az a követelés, hogy az egészségre ártalmas munkahelyeket a/.önnel meg ktí.1 vizsgáim és orvosi vétesmé*w alapján dönteni tol a munkaidő mennyiségéről; . . Vitatkozni lehet a sztrájkjog törvénybejktaitásárM is. Véleményünk szerint olyan államrendszerben, ahol a munkások' kezében Van a Hatalom, a sztrájk nem dolgozók ówfeiké;