Dunántúli Napló, 1956. október (13. évfolyam, 232-257. szám)

1956-10-14 / 243. szám

VILÁG PROLElARJAI EGYESÜLJETEK!

1ÜMMTUII

NAPLÓ

A BARANYA MECYEÍ PA'BTBIZOTTSA'C

MEGY El TAN At S L APT A

XIII. ÉVFOLYAM, 243. SZÁM

ÁRA 50 FILLÉR

VASÁRNAP. 1956 OKTÓBER 14

Emléketek szívünkben élni fog!

Eltemették a mártírhalált halt rendőrtiszteket

Keressük a pártmunka * változatos formáit! i

Szombaton délelőtt a Farkasréti temetőben mély részvét mellett eltemették a mártírhalált halt Koronái Béla rendőrezredest és Horváth Hönigsberg Ottó rendőralezre- desti

A mártírok koporsóját a temető halottasházában ravatalozták fel. A koporsók előtt atlaszpárnán feküdtek kitüntetéseik, amelyeket a haza és a nép szolgálatában szereztek. A koszorúkkal borított ravatal mellett gyászkar- szalagos rendőrtisztek, s a mártírok barátai, harcostársai álltak díszőrséget. Már jóval a temetés előtt sokan jöttek ■ el, hogy végső búcsút vegyenek Köröndi Bélától és Horváth Hönigsberg Ottótól, herótta kegyeletét Rajk László özvegye is,

Pontosan 10 órakor a mártírok koporsóit gyászinduló hangjai mellett leemelték a ravatalról s a halottasház előtti térre vitték, ahol a rendőrség díszszázada sorakozott fel. A gyászolók soraiban ott voltak Koronái Béla és Horváth Hönigsberg Ottó családtagjai, barátai, harcosai, rendőrségünk tisztjei, közülük sokan olyanok, akiket a mártírok neveltek a nép szolgálatára. Eljött a belügyminisztérium több vezetője.

A belügyminisztérium nevében a mártírok egykori vádlott társa, Oszkó Gyula rendőrezredes vett végső búcsút Koronái Bélától és Horváth Hönigsberg Ottótól.

Oszkó Gyula rendőrezredes búcsúbeszéde

Egy hét leforgása alatt másodszor temetünk. Múlt szombaton a Kerepesi temetőben álltunk Rajk László, Pálffy György, Szőnyi Tibor és Szálai András elvtársak koporsói előtt. És ma itt állunk Köröndi Béla rendőrezredes és Horváth Hönigsberg Ottó rendőralezredes ravatalánál, hogy utolsó búcsút vegyünk volt elvtársainktól, bajtársadnktól, barátainktól;

— Temetésen, a koporsók előtt máskor is össeeszorult a szív. Emberi kapcsolatok szakadnak szét, fájdalmak zúgnak fel az élet kérielhetetlen- sége és a halál kényszerű csapásai nyomán. Mennyire jobban, mennyire hangosabban zúg fel ezek felett a ko- ponsók felett a fájdalom, — amikor nem természeti csapás, nem elkerülhetetlen végzet, de aljas gyilkosság szakította el a szülőt a gyermekétől, a férjet feleségétől, a barátot a baráttól. Mennyivel mélyebb a fájdalom, amikor a hozzátartozók keserű jajához egy egész nemzet keserű szégyene kapcsolódik.

Október 6-án körül álltuk és most ismét körül álljuk a koporsókat — és kemény fogadalmat teszünk: „Soha többé!” Fogadalmunk alapja a biztos hit, a szilárd meggyőződés, hogy mindennek nem kellett volna megtörténnie, hogy a történtek nem történelmi szükségesség következményei, hogy a szocializmus győzelme és építése nem kívánja meg, nem igényli a hasonló szörnyűségeket;

Ellenkezőleg! Nem csak, hogy máskép is lehetett volna, de .»gyedül csak másként lehet! Nemtelen eszközökkel igaz ügyet szolgálni nem lehet. A történelem soha nem igazolta, soha nem hagyta jóvá a törvénytelenséget, a törvények és a jogok lábbal tip- rását. A történelem, az idő az úgynevezett „politikai szükségesség" diktálta perek végrehajtói felett mondott egyáltalán nem enyhe ítéletet. A vádlottakból vádiók lettek és nem egyszer és most is a sírból harsognak kivédhetetlen vádak gyilkosaik és azok gazdái felé.

Az 1956. október 6-i és a mai temetés is 1949 nyarának elején megszülető, hosszú ideig az emberek lelkiiismere- tének mélyén meghúzódó, majd 1953-tól mind hangosabban jelentkező kérdésekre adott választ. Ez a válasz keserves, keserű, kegyetlen, de igaz válás.-.: Rajk László és társai gálád, hazánk történetében példátlanul álló politikai gaztettnek, gyilkosságnak estek ártatlan áldozatul;

1954. nyarán, kiszabadulásom után és azóta is igen sokan tették fel a kérdést, hogyan jutottunk olyan állapotba, hogy magunkra, esetleg másokra is valótlan, terhelő vallomásokat írjunk alá, vagy éppen a bíróság előtt ilyen vallomásokat el is mondjunk?

A kérdésre igen nehéz a válasz, hiszen a testi és lelki kínzás önmagában még egyáltalán nem ad feleletet erre. Az igazság az, hogy egy ideig ki hosszabb, ki rövidebb ideig — mi magunk is hittünk abban, hogy ami történik az helyes, vagy legalább is szükséges folyamat. A „politikai szükségesség“ hamis elmélete mimket magunkat is csapdába ejtett;

Áldozatoknak tekintettük magunkat, de az ügyet, melynek szolgálatában áldozatokká váltunk, hasznos ügynek hittük. Elfogadtuk az ál-elméletet, hogy van politikai szükségesség, amely szemben áll az igazsággal. Elhittük, hogy abban az esetben, ha az igazat valljuk — az imperializmus malmára hajtjuk a vizet és a hazugsággal szolgáljuk a szocializmus táborát. Ez és a szörnyű fizikai és lelki kínzás, kényszer adja csak magyarázatát a valótlan önvádaknak és a bíróság előtti vallomások, nak;

Amikor a Magyar Népköz- társaság belügyminisztériuma nevében búcsút veszek Köröndi Béla és Horváth Hönigsberg Ottó elvtársaktól, hangsúlyoznom kell azt, hogy a mai belügyminisztérium nem azonos, de alapjában más mint az 1949—51-es időik belügyminisztériuma. Ha a régi belügyminisztérium, a törvénytelenségek végrehajtója volt, úgy az új belügyminisztérium már most is és fokozatosan mindinkább a törvényesség védelmezésének, az elkövetett bűnök jóvátételének a minisztériuma lett és lesz;

Búcsúzni kell és a búcsú S7 vai szomorú emberi tragédiák körül tántorognak. Köröndi Béla messziről jött, messziről került közénk. Csendőrszázados volt és a II. világháború borzalmai, a hitleri fasizmus tobzódása és né pének, a magyar népnek őszinte szeretete állította őt 1944-ben a nemzeti ellenállás oldalára. A Rajk-per kiagya. lóinak szüksége volt az 6 áldozatára, az ő személyére is. A gyilkosok aljasságát, mérhetetlen züllöttségét bizonyítja ez, mert staffázsnak, díszletnek kellett számukra Köröndi Béla személye. Azok közé a kevesek közé tartozott, akik múltjukon, múltbeli beosztá- sukon, csendőrtiszti mivoltukon át tudtak lépni és eljutottak a nép oldalára.

Horváth Hönigsberg Ottó ugyancsak becsülettel szolgálta népünk ügyét. Azon fáradozott, hogy Jugoszlávia és Magyarország, a délszláv népek és a magyar nép között a jóviszony kialakulását egyengesse, az őszinte, jó barátság megteremtését elősegítse. Az ő tragédiája, hogy becsületes törekvése, és éppen eredményei tették alkalmassá arra, hogy a Rajk-per vádlottal közé sorolják. Ez követelte meg, hogy áldozat legyen.

Méltó temetése rehabilitálása hozzátartozik a jugoszláv elvtársainkkal szemben elkövetett bűneink jóvátételéhez.

Tisztelt gyászoló közönség! Taggyűlésen, aktíva-értekezleteken, üzemi gyűléseken és magánbeszélgetések során ezrek és ezrek vetik fel a felelősség, a felelősségrevonás kérdését.

A kollektív felelősségrevonás embertelen, ostoba, fasiszta módszer. De a felelősség határa meghúzható. Törvényeink, népünk érett, fejlett erkölcsi érzéke azt követeli, hogy azok, akiknek véres a keze, azok akik utasításaikkal okozták és elősegítették a bűnöket — feleljenek törvényeink szerint. Azok azonban, akiket félrevezettek, akiknek párthoz való ragaszkodásával, akiknek párt-szeretetével visz- szaéltek egyek a meghurcolt ártatlanokkal, akiket ugyancsak félrevezettek, akiknek a párthoz való ragaszkodásával

Napjainkban gyorsan peregnek az események. Uj, meg új problémák kerülnek előtérbe, amelyek megoldásához szükség van az egész párttagság, az egész nép segítségére. Viták zajlanak, amelyekben önállóan gondolkozva kell döntenünk, s kell, hogy mindenki, de legalábbis minél többen valóban saját meggyőződésük alapján tettekre lendüljenek, döntsenek, véleményt nyilvánítsanak, állást foglaljanak, követeljenek. De véleményt, ítéletet csak attól várhatunk, aki ismeri a tényeket. Gyors, rugalmas, pontos tájékoztatásra van szüksége a pártnak ahhoz, hogy ne maradjon el a mindennapi élet követelményeitől. S ennek a tájékoztatásnak kétirányúnak kell lennie. A párt vezető szervei indítványainak, javaslatainak, tájékoztatásának gyorsan kell eljutnia a párttagokhoz és a párttagok révén a pártonkívüliekhez, viszont a párttagok és pártankívüli- ek véleményének, óhajainak gyorsan és torzításmentesen kell eljutnia a párt vezető szerveihez, hogy döntéseikben, határozataikban figye- lembevehessék. Be kell val- ■ lanunk, hogy pártmunfcán- kat sok olyan hagyományos” módszer jellemzi, amelyek nem segítik, hanem lassítják ezt a kétirányú tájékoztatást. A követelményeknek megfelelően újabb, frissebb, rugalmasabb módszereket kell találnunk.

Egyik hagyományos'“ módszerünk a „szempontok levitele." Nem az a baja, hogy a párt állásfoglalását tömören megfogalmazott irányelvekben süríti, hanem az, hogy sok kézen megy

keresztül, míg a felsőbb' pártszervektől eljut az alap- 1 szervezetekig. Ez bizony idő- * be kerül, s előfordul, hogy J mire a párttagokig eljut a ( párt állásfoglalása, már egy ( másik, újabb probléma fog- ( lalkoztatja őket. Ezen javít ( az a Komlón kezdeményezett. és a Porcelángyárban a hé- } tan kipróbált újabb módszer, 4 hogy a népnevelőértekezletet f nem a szokásos tájékoztató 4 előadással kezdik, hanem a ' népnevelők tesznek fel kö- J tétlenül kérdéseket, ame- f lyekre az alapszervezet ezzel f megbízott vezetőségi tagja f vagy az értekezletre meghí- ? vott vezetők, esetleg azok a \ hozzáértő elvtársak válaszol- * nak, akik maguk is népnevelők.

Jónak, eredményesnek látszik az új módszer, ha kéz- J detben szokatlan is a nép- a nevelőértekezleten hozzászó- i lások helyett kérdés-felelet, i formájában hallani a tájé- f koztatást. Az az előnye, hogy 4 a népnevelők — és rajtuk 4 keresztül a párttag és pár 4 tonkívüli dolgozóit — való- f ban arra kapnak választ, 4 amire kíváncsiak, s arról 4 mondanak véleményt, ami j éppen időszerű. Helyes ezze' 4 tovább kísérletezni, s helyes # további új formákat keres- # ni. Alkalmazhatnánk váltó- é zatosan az eseményekhez 4 kapcsolódó röpgyűléseket, a f kötetlen beszélgetéseket és t meghatározott céllal össze-1 hívott ankétokat, rövid elő- f adásokat és vitákat. Bátran f és önállóan keressünk új r formákat, amelyek segíthet- f nek közeledni a célhoz; segi-1 tik aktívabbá, frissebbé ten- f ni a pártéletet, eredménye-f sebben bevonni a vezetésbe J a párttag és pár tonkívüli tö- f megeket. J

és szeretetével ugyancsak visz-r szaéltek. A félrevezetetteknek 11 egy kötelessége van: okulja-** nak. *

Taggyűléseken és aktíva ér- *' tekezleteken, üzemi gyűlése- * ken és magánbeszélgetések* során ezren és ezren vetik fel* a kérdést: mi a biztosíték,* hogy a történtek nem ismét- f lődhetnek meg? Ma már sok* biztosítékunk van erre. Bizto- * síték erre az október 6-i és a' mai temetés is. Ezeken a sírokon átlépni, visszalépni többé nem lehet!

A Kerepesi úti temető és a Farkasréti temető frissen hántolt sírjai harcra hívnak. Harcra szólítanak a humanizmus, az emberiség, egyszóval, a szocialista társadalom igaz ügyéért. Harcra hívnak az opportunizmus minden fajtája, a megalkuvás minden formája, elsősorban az elvtelen megalkuvás és meghunyászkodás ellen.

A MÖHOSZ partizán tagozata-nevében Kopácsi Sándor rendőrezredes búcsúzott, Köröndi Béla munkatársainak végső üdvözletét volt helyettese Guba László ezredes tolmácsolta, Horváth Hönigsberg Ottóról, egykori munkatársa Székely János rendőrőmagy emlékezett meg.

A gyászbeszédek elhangzása után a koporsókat kocsikra helyezték, majd megindult a gyászmenet, amelyben fekete

szalagos zászlóval ott haladt a rendőrség díszalakulata is. Gyászinduló hangjai mellett, díszsortűz közben helyezték örök nyugalomra Köröndi Béla és Horváth Hönigsberg Ottó hamvait;

A gyászünnepség az intev- nacionálé hangjaival ért véget, majd a mártírok sírjára elhelyezték a mélységes kegyelet, a gyász és a visszaemlékezés koszorúit;

Százezrek vesznek búcsút a néphadsereg mártírhalált halt tábornokaitól

Szombaton délután a Farkasréti temetőben mély részvét mellett, katonai gyászpompával temették el néphadseregünk ártatlanul kivégzett tábornokait: Sólyom László altábornagyot, Uly Gusztáv altábornagyot, Belezn&y István vezérőrnagyot, Révay Kálmán vezérőrnagyot és Porffy György vezérőrnagyot.

A népköztársaság címerével, nemzeti színű és vörös zászlókkal díszített ravatal előtt két órán át vonultak el a mártírhalált halt tábornokok egykori harcostársai, barátai, néphadseregünk tisztjei Jelen volt a temetésen Egri Gyula, az MDP Központi Vezetőségének titkára, Bata István honvédelmi miniszter és helyettesei, a tábornoki kar tagjai. A hozzátartozók mellett ott volt a gyászolók sorában Rajk László özvegye és Nagy Imre.

Százak állták körül a ravatalt, amikor három órakor elsőnek Hazai Jenő vezérőrnagy, honvédelmi miniszter- helyettes, politikai főcsoportfőnök búcsúztatta a hadsereg nagy halottéit.

Hazai Jenő vezérőrnagy beszéde

A magyar néphadsereg nevében búcsúzom az ártatlanul kivégzett Sólyom László, Illy Gusztáv altábornagy, Beäea- nay István, Révay Kálmán és Porffy György vezérőrnagy elvtársaktól. Ezeket az elvtársakat az elmúlt évek folyamán igaztalanul és méltatlanul súlyosan megrágalmazták és becsületükbe gázoltak, kétségbe vonták hűségüket a hazához, dolgozó népünkhöz.

A hazug rágalmakkal szemben, amelyek felett súlyos ítéletet mondott az idő, a történelem, itt, a temetésükön, meg kell mondanunk, hogy jó katonák, becsületes hazafiak, hazánk és dolgozó népünk hűséges fiai voltak;

A rágalmazások és a törvénytelen önkényeskedés következményét már, sajnos, nem tudjuk megszüntetni; életüket, amellyel néphadseregünk építését szolgálták, nem tudjuk visszaadni De vissza kell adnunk becsületüket, amelyet önkényesen raboltak el tőlük és amelyet ők életük példájával és áldozatos munkájukkal szereztek meg maguknak.

A magyar néphadsereg nevében mélységesen elítélem azokat az önkényeskedéseket, amelyeknek Sólyom, Illy, Belezi.„y, Révay és ” >rffy elvtársak is áldozatai lettek és

megvetésünket fejezzük ki elsősorban az akkori honvédelmi miniszterrel szemben, akinek karrierista törvénytelen hatalmi tébolya halálba küldte ezeket az elvtársakat.

Bocsánatot kérünk tőletek, elvtánsak, hogy hittünk ezeknek a rágalmaknak és azért is, mert gyáva szemlélőd és részvevőd voltunk azoknak az eseményeknek, amelyek közepette a karrierizmus, az önkényeskedés, a törvénytelenség, a véleménynyilvánításitól való félelem elburjánzott. Azért is az önvád szavával kell búcsút venni elvtársaink- tól, mert az a helyzet, amely őket a halálba kergette, nemcsak az ő becsületükbe gázolt, nemcsak sok becsületes elvtárs meghurcolását eredményezte, de belegázolt pártunk, hadseregünk becsületébe is.

A magyar kommunisták évtizedeken keresztül harcoltak az önkény, a fasiszta barbárság ellen és sokan közülük a legnagyobb áldozatot is vállalva, védték a humanitás jegyében a nép ügyét. Ez a harc hozta az olyan hazafiakat Í6, mint Sólyom, Illy, Beleznay, Révay és Porffy elvtársak, a párt soraiba. Erre ejtettek foltot, ezt fröcskölték be sárral azok, akik felelősek elvtársaink meggy'1''fásáért. Amikor nem védtiik az önkénytől elvtámsaink életét és becsületét, amikor gyáván elviseltük a személyi kultuszt és a karrierizmust, súlyosan ártottunk a párt, a kommunisták és így saját becsületünknek is.

Mindent megteszünk, hogy teljes mértékben érvényt szerezzünk a párt Központi Vezetősége 1956. júliusi határozatának és biztosítsuk, hogy ilyen, vagy éhhez hasonló szégyenteljes esetek még egyszer meg né ismétlődhessenek;

Biztosítjuk, hogy hadseregünk híven őrködjék a törvényesség felett, védelmet, biztonságot és teljes megbecsülést nyújtson mindenkinek, aki becsülettel szolgálja a nép ügyét. Igyekszünk, hogy amennyire csak lehet, jóváte- gyük azokat a bűnöket és hibákat, amelyeket egyes, hadseregünket hűségesen szolgáló tdsEtefckefl, vagy tábornokokkal szemben elkövettek; erkölcsi, anyagi, stb. elégtételt szolgáltassunk az 6, vagy hozzátartozóik számára;

— Tisztéit gyásaoM közönség!

Olyan katonák ravatalai

előtt állunk, akik hazafiúi magatartásukkal, rátermettségükkel, áldozatos munkájukkal nagy szolgálatot tettek a hazának, néphadseregünknek.

Sólyom László altábornagy elvtárs tehetséges tiszt vélt,

aki szembefordulva a Horthy- rendszerrel, 1944-ben mint az Egyesült Izzó dolgozója, kapcsolatba került a Magyar Kommunista Párttal, annak aktív harcosává lett. 1944-ben letartóztatták, de sikerült megszöknie. A felszabadulás után a budapesti rendőrkapitányság vezetője lett, majd később nagy energiával és lelkesedéssel vett részt hadseregünk újjászervezésében. Megérdemelten, becsületes, odaadó munkája révén lett hadseregünk altábornagya, a vezérkar főnöke és több magas kitüntetés tulajdonosa;

Illy Gusztáv altábornagy elvtárs szembefordult a régi hadsereggel és 1945. márciusában, amikor még dörögtek az ágyúk az ország területén, jelentkezett katonának az új demokratikus hadseregbe. Ettől az időtől kezdve, szüntelen fáradhatatlansággal küzdött néphadseregünk felépítéséért, Illy elvtárs méltán lett hadseregünk altábornagya, hadseregünk egyik vezetője.

Beleznay István vezérőrnagy elvtárs tehetséges, képzett katona volt. 1944-ben szoros kapcsolatba került az ellenállási mozgalom katonai vonalával ; Letartóztatták és ki- szabadulása után egészen a felszabadulásig bújkált. 1945(Folytatás a 2. oldalon.) J