Dunántúli Napló, 1956. október (13. évfolyam, 232-257. szám)
1956-10-14 / 243. szám
2 N A P f ö 1956 OKTOBER t4 4 Százezrek vesznek búcsút a néphadsereg mártírhalált halt tábornokaitól I (Folytatás az 1. oldalról) tői kezdve, hadseregünk egyik lelkes szervezője volt, aki nagy érdemeket szerzett néphadseregünk építésében. Révay Kálmán vezérőrnagy el- ' s a katonai ellenállá-; mozgalom egyik szervezője volt. 1944-ben letartóztatták és halálra ítélték, majd ezt fegyházbüntetéssé változtatták. 1945-ben Nyugatra hurcolták, de márciusban hazaszökött és első útja a pártba vezetett. Aktív, lelkes szervező volt. Mint az első tisztképző intézetnek, a Kossuth-akadémia parancsnokának nagy érdemei vannak hadseregünk tisztképzésében. , Porffy György vezérőrnagy elvtárs hadifogságból való ha-. zatérése után azonnal bele- í / kapcsolódott hadseregünk új- ászervezésébe és lelkes, áldozatkész munkával küzdött néphadseregünk tüzérségének fejlesztéséért Elvtársainkat koholt vádak alapján tartóztatták le és ártatlanul végezték ki. A magyar néphadsereg Sólyom, Illy, Beleznay, Porffy, Révai elvtársakban kiváló tábornokait vesztette el. Keserű szívvel veszünk búcsút tőletek, elvtársak. Megfogadjuk, hogy annak az ügynek, amelyért ti is éltetek és dolgoztatok, hűséges' szolgálói 'eszünk. Áldozatot és fáradságot nem kímélve erősítjük hadseregünket és biztosítjuk hazánk szabadságát. ígérjük, hogy hadseregünk soha többé nem ad lehetőséget önkényeskedőknek, olyanoknak, akik I egyéni érdekeiket a nép, a haza, érdekei fölé akarják he- .yezni! Hadseregünk szilárd erköl- csi-poliükai egysége, a nép iránti hűsége biztosíték arra, hogy soha többé ilyen tragédiák ne ismétlődhessenek meg. Búcsúzom tőletek, hadseregünk halottadtól. Nem felejtünk el benneteket, emléketek szívünkben élni fog. Tisztelt Hozzátartozók! Fogadják néphadseregünk legmélyebb együttérzését. A magyar néphadsereg meghajtja lobogóját mártírhalált halt tábornokai előtt © Ezután Váradi Sándor, a Magyar önkéntes Honvédelmi Szövetség partizántagozatának titkára vett búcsút az elhunytaktól. Végezetül Réczey Ferenc nyugállományú vezérőrnagy búcsúzott a mártíroktól, volt vádlott társaik nevében, A munkás-gyászinduló csendült fel. A néphadsereg főtisztjei vették vállukra a koporsókat. hogy a sírhoz vigyék őket. Eldördült a díszzászióalj háromszoros dísztüze, a Himnusz hangjai mellett helyezték végső nyugalomra hadseregünk kiváló vezetőit. A frissen hantolt sírokat elborították a honvédelmi miniszter, a politikai főcsoportfőnök, a hozzátartozók, a fegyvernemi parancsnokságok, a Kossuth tüzértiszti iskola és a különböző intézmények koszorúi, virágai. A gyász ünnepség befejezéseként a díszzászlóalj diszme- netben vonult eh ÍV Marái i*j almit Sólyom László altábornagy 1908-ban a Vas megyed Muraszombat községben született. Polgári iskolái elvégzése után — reálgimnáziumi végzettsége volt — a katonai pályát választotta élethivatásul: a Ludovika akadémia hallgatója lett. Az akadémiát sikerrel végezte el, de rövid, alig pár éves szolgálat után újra isko- • Iára, hadi akadémiára küldik, majd annak elvégzése és alig két éves szolgálat után 1941-ben politikai okokból nyugállományba helyezik. Sólyom elvtárs ezután az Egyesült Izzóban egyszerű munkásként dolgozptt és csakhamar kapcsolatba került az ellenállási mozgalom két harcos tagjával, Pálffy György és Orbán László elvtársakkal. A békepárt tagjaként aktívan kivette részét az ellenállási mozgalom szervezéséből katonai vonalon és tagja lett az illegális Kommunista Pártnak. Megsokszorozódott erővel dolgozott ... De a Horthy-rend- örség spiclik útján felfigyelt I rá — letartóztatták. Amikor a Margit-körúti fogházba kísérték át, sikerült megszöknie és elvtársai segítségével bujkált egészen a felszabadulásig. A felszabadulás után a párt a budapesti rendőrkapitányság vezetésével bízta meg. Nagy energiával és tehetséggel vette ki részét a születő új hadsereg megteremtéséből is. 1946-ban altábornagy! rendfokozattal az új hadsereg hivatásos tábornoka lett. Dolgozott fáradhatatlanul és becsülettel. 1948-ban altábornaggyá léptették elő és ekkor már több magas kitüntetés tulajdonosa. Ugyanez év végén nevezték ki a honvéd vezérkar főnökévé. A koholt vádak alapján elítélt és kivégzett Sólyom László altábornagy elvtárs, a harcos kommunista — aki egyik megteremtője és tehetséges szervezője volt a magyar néphadseregnek — emlékét szívünkben kegyelettel őrizzük meg; Illy Gusztáv altábornagy 1909-ben Zomborban szüle tett értelmiségi családból. A katonai pályát választotta ő is hivatásául és 1927—1931 között sikeresen végezte el a Ludovika akadémiát. Nyolc évet szolgált a régi hadseregben, de ez a nyolc esztendő elég volt ahhoz, hogy felismerje: hová vezet a fasiszta Németország oldalán a magyar nép útja. Látta a háborús készülődéseket, látta, hogy nevelik a „nemzetinek“ mondott Horthy-hadseregben a katonákat a nemzet érdekei ellen. És 1940. júliusában — egy esztendővel azelőtt, hogy fa- sizta Németország és csatlósai, köztük Magyarország is rátörtek a Szovjetunióra, — nyugdíjaztatását kérte. Nyugdíjaz- tatták, de 1944-ben újra behívták szolgálatra. Nem akart katona lenni, nem akart felesküdni Szálasira, Elbujdosott. De jött az általa is várt fel- szabadulás . t, A Dunántúlon még dörögtek az ágyúk, amikor Illy Gusztáv 1945. március 29-én szolgálattételre jelentkezett. Mint a honvédelmi minisztérium személyügyi csoport- főnöke fáradhatatlanul küzdött a néphadsereg megteremtéséért és fejlesztéséért. 1945. augusztusiban ezredessé, egy évvel később vezérőrnaggyá, majd 1948 augusztus 19-én al- tábomaggyá nevezték ki. 1949 augusztustól, mint a honvéd csapatok szemlélője, nagy odaadással, fáradhatatlanul dolgozott a hadsereg erősítésén. De nemcsak, mint katona, hanem mint férj és családapa is példás életet élt. Családjáért rajongott. 1950-ben koholt vádak alapján letartóztatták, s ártatlanul kivégezték. A magyar néphadsereg Illy Gusztáv altábor- na^ elvtársban — egy kiváló tábornokát vesztette -el. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Beleznay István vezérőrnagy Budapesten 1909-ben szüle tett. Szülei szegénysége és annak ellenére, hogy magának kellett megkeresni a tanuláshoz szükséges pénzösszegeket, iskoláit kitűnő eredménnyel végezte el. Az érettségi után a Ludovika akadémiát végezte el. Hosszú idő telt el, mig megkedvelte a katona életet, de megkedvelte. Szerette katonáit, ezeket az üzemekből, falvakból bevonult egyszerű munkásembereket és azok Is becsülték, tisztelték őt. 1936— 1940 között végezte el a hadi akadémiát, s a gondolkozó, sokat látó ember — aki mint az akadémia hallgatója Olaszországban töltött hosszabb időt _e négy év alatt mélységesen me ggyűlölte azt a fasiszta behatást, ami a hadseregben akkor már erősen érződött. Amikor k frontra került, mély benyomást tett rá a szovjet hadsereg fejlett harcászata, a szovjet katonák szívóssága, győzelembe vetett hite. 1044 nyarán — amikor hazakerült a frontról, kapcsolódott be a meginduló katonai ellenállási mozgalomba. Szálasi uralomra jutásakor nyugdíjaztatását kérte. Nyugdíjazták, de ugyanezen év novemberében a katonai ellenállási csoport egyik vezetőjének lakásán letartóztatták. Kiszabadulása után először Budán, majd Pesten bújkált a fasiszták elől. 1945. februárjában jelentkezett a néphadseregbe. Mint a honvédelmi minisztérium szervezési osztályának vezetője kezdte meg munkáját a néphadsereg megteremtéséért. Később az akkori kiképzési osztály élére került, majd mint a honvédelmi minisztérium anyagi csoportfőnöke dolgozott. 1949-ben lett tagja a pártnak. 1950-ben hadtestparancsnokká nevezték ki. A munkában fáradhatatlan volt, s elévülhetetlen érdemeket szerzett néphadseregünk megteremtésében. 1950-ben hamis vádak alapján letartóztatták és kivégezték. Emlékét néphadseregünk kegyelettel meg- örzij _ . 1 ‘ ’ Révay Kálmán vezérőrnagy 1911-ben Dunaharasztin született. Polgári családból származott, de olyan emberré nevelkedett, olyan emberré nevelte önmagát, aki nagy erővel és akarattal el tudta szakítani ezeket a kötelékeket. A Ludovika akadémia elvégzése után hadnagyként kezdte meg a katonai szolgálatot. A tisztikarban egyre Inkább tért hódító nyilas áramlatokkal szembehelyezkedett, mind jobban és jobban rádöbbent, hogy a fasiszták miközben burkoltan vagy nyiltan a háborút készítik elő, az ország, a nemzet sírját ássák. A felismerést tettek követték. 1944 elején váratlanul elrendelik felülvizsgálatát, majd mindenemű katonai szolgálatra alkalmatlannak nyilvánítják. 1944 novemberében talál kapcsolatot Pálffy Györggyel és Bajcsy Zsilinszky Endrével, az ellenállási mozgalom vezetőivel. November 22-én letartóztatják. 1944. december ötödikén kötél általi halálra ítélik, de ezután az ítéletét fegyházbüntetésre változtatják. A börtönben, az illegális kommunista mozgalom harcosai között — főképpen Rajk László elvtárs példája nyomán — lett kommunista, Porffy György vezérőrnagy 1910-ban, Budapesten szüle- lett. Értelmiségi család gyermeke volt, éles eszű, tanulékony fiú, aki a jeles rendű érettségi után katonai pályára lépett. A Ludovika akadémiát 1928—1932 között végezte el, kiváló képzettségű tüzértisztként kezdte meg szolgálatát. Századosként, mint az akkori hetedik tűz-mérőszá- zad parancsnoka 1942-ben került a szovjet frontra. Hathónapos frontszolgálat után, az emlékezetes doni áttörésnél, 1943. január 20-án fogságba esett. Huszonöt hónapot töltött el hadifogságban, s ez a több mint két esztendő mély nyomot hagyott az akkori fiatal tiszt életében. Kint a hadifogságban döbbent rá teljes egészében arra, kinek, kiknek az érdekét szolgálta 6 ebben a véres, szennyes háborúban, rádöbbent arra, hogy az ő helye is — mint annyi más becsületes embernek, — a nép oldalán, a nép Igaz szolgálatban van. Sokat gondolkodott és Sokat tanult a Szovjetunióban Porffy elvtáns. És amikor huszonöt hónap után hazajött, ő is az elsők között volt, aki ■elajánlotta szolgálatait a hadseregnek, s tenni akart az új hadsereg megteremtéséért. A születő, fiatal néphadsereg tüzérségének megszervezését bízták rá, s ő, aki kiváló ismerője volt e fegyvernemnek és szerette is fegyvernemét, kiválóan oldotta meg ezt a feladatot, 1945-ben alezredessé lépett elő, négy évvel később, 1949-ben már többszörösen kitüntetett és elismert vezérőrnagy, s honvéd tüzér szemlélő. Becsületes katona volt, akinek életeleme volt munkája, aki nem ismert nehézségeket, akadályokat, ha a néphadsereg erősítéséről, továbbfejlődéséről volt szó. Porffy György vezérőrnagy elvtárs is egyike azoknak, akiket ártatlanul ért a jó hazafiéhoz, hű katonához nem méltó halál. Tetteit követendő példának tartjuk, s emlékének mélységes tisztelettel adózunk. Amikor 1945. márciusában Nyugatra hurcolják, megszökik és egy osztrák kommunista segítségével tér haza. Első útja a honvédelmi minisztériumba vezet és felvételét kéri a Magyar Kommunista Pártba. Megbízást kap ott, hogy Sólyom László dvtánssal együtt szervezzék meg a partizán-barátok szövetségét, mint tömagszervezetet. A megalakult szövetség főtitkárává választják, majd később a Magyar Szabadságharcos . Szövetség elnökségi tagja 'lesz. A párt megbízásából a honvédelmi minisztérium utasítására megszervezi az új hadsereg első tisztképző Intézetét, a Kos- suth-akadémlát, majd annak parancsnoka lesz. Megbízzák a páncélos szemlélői teendők ellátásával is. Révay Kálmán vezérőrnagy elvtárs, akit koholt vádak alapján 1950-ben tartóztattak le és végeztek ki — a párt és a hadsereg hűséges katonája volt élete utolsó percéig. Emlékét híven megőrzik azok, akik őt szerették, tisztelték, becsülték, — megőrzi az egész néphadsereg, amelynek meg- I teremtésében élenjárt G(Kd:sl!3iás a leszerelt bonvédllszteRríl Egy évig megkapják törzsilletményüket a termelőszövetkezetekbe belépő leszerelt honv édtlsztek — Minisztertanácsi határozat a leszerelők tovább tanulásának elősegítéséről, A Minisztertanács határozata értelmében a magyar néphadsereg 1956. évi létszám- csökkentése folyamán leszerelésre kerülő hivatásos tisztek közül azok, akik a termelő- szövetkezetekbe tagként belépnek, a hadseregnél kapót* törzsilletményüket leszerelésük napjától számított egy évig továbbra is megkapják. Abban az esetben, ha a leszerelés hónapközben történik, a törzsi! letményt a következő hénsp elsejétől kezdve kell folyósítani, Határozatot hozott a Minisztertanács a leszerelő honvédtisztek továbbtanulásának elősegítéséről is. A határozat kötelezi az oktatásügyi minisztert: gondoskodjék arról, hogy a leszerelt tisztek közül azokat, akik valamelyik egyetem, vagy főiskola nappali tagozatán tovább kívánnák tanulni és ehhez megfelelő Előképzettséggel rendelkeznek, 1956 december 1-ág aorookivüi felvegyél^ 1 ' ' ■ A tetteketUwwd$k 'T'úlzás nélkül állíthatjuk, hogy nálunk az emberek lassan torkig lesznek a különféle határozatokkal. Nem a szocialista Magyarország építését szolgáló okos és szívdobogtató intézkedéseket sokalják, h^nem a nyomukban életrekelő tetteket keveslik. Két-három esztendeje még szó nélkül lenyeltük azt a megállapítást, hogy a határozatokba a mi törekvésünk, a mi iparkodásunk lehel életet. így igaz! De ki merészelné még csak feltételezni is, hogy a végrehajtás körüli bőszítő huzavonába azért kell bele őszülnünk, mert ml nem dolgoztunk meg körömszakadtáig minden méter előrehaladásért?! Nem a megélhetést, nem a lakáshiányt tesszük most szóvá, melyet csak tíz milliónk cselekvése ránthat ki a kátyúból. De igenis. megmondjuk, hogy egynéhány miniszterünk alig teszi be maga mögött a minisztertanácsi ülés ajtaját — úgy látszik — egy csapásra elfelejti, mire kötelezték őt és kötelezte önmagát éppen az imént. Imel Július hetedikén elrendelte a Minisztertanács, hogy „A minisztériumok irányítása alatt álló olyan vállalatokat, melyeknek a tanácsok által történő irányítása egyszerűbb és gazdaságosabb és egyéb népgazdasági érdekekkel nem ellenkezik — a tanácsok irányítása alá kell rendelni”. Két hétre rá 49 vállalat irányításának jogkörét „kértük le" az egyes tárcáktól, majd 28-na redukáltuk le igényeinket. Ma, október derekán még csak — írd és mondd — három jött át a megye kezére. Úgy is fogalmazhatjuk, hogy a miniszterek 10 százalék erejéig hajtották eddig végre a Minisztertanács határozatát és ha ez a szédítő" tempó nem fokozódilc, akkor csak a harmadik ötéves terv küszöbén lesz a papírból — élet. Tizennyolc üzem sorsáról még egyáltalán nem döntöttek s így álláspontjuk mindmáig ismeretlen előttünk. A hét elutasítás indokolása azonban ritlca jó alkalmat nyújt egyes minisztériumok munkamódszerének megítélésére. Kezdjük a Földművelésügyi Minisztériumon. Matolcsi elvtárstól a Baranya Megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatot kértük, helyette a gépesítési igazgatóság vezetője, Csillag. Miklós válaszolt. Előterjesztésünknek „nem áll módjában" eleget tennie, mert a tanácsi irányítás „sértené a népgazdasági érdekeket." Tudvalévő, hogy határainkon csakúgy acsarkadr.ak az ellenség állig felfegyverzett hordái, és elveszne a haza, ha a kis 80 munkással dolgoztató üzemet a Földművelésügyi Minisztérium nem tudná azonnal „honvédelmi célokra" (— így irta!) átállítani... Szerintünk, Csillag elvtárs, más sérti amúgy istenlgazából a népgazdaság érdelceit. A Gépjavító Vállalat a minisztériumi irányítás ellenére (vagy tán éppen azért, mert távol volt a gazda?!) olyan csapnivaló kontármunkát végzett esztendőkön keresztül, hogy a gépállomások előtt teljesen elveszítette a hitelét. A traktorállomások óriási költséggel kénytelenek voltak esztergapadokat, présgépeket vásárolni maguknak, hogy a „megjavított" traktorok tavasszal ne akadjanak el a barázdában. Amíg 6k elvégezték a vállalat munkáját, addig a Gépjavító színpadi alkatrészeket „produkált”, csakhogy forint-tervét teljesíthesse. A józan ész amellett szól, hogy a Megyei Gépjavító tényleg a megye gépeit javítsa. Most a megyei tanács végrehajtó bizottsága felel a gépek jó állapotáért, de hogyan vonható felelősségre, ha a javító vállalat ügyeibe, irányításába nincs beleszólása?! Ezt a nevetséges ellentmondást véleményünk szerint c minisztérium egyedül íróasztalféltésből óhajtja mindörökre konzerválni ... A „Bükkösdi Ásványbányau előkelő csengésű neve olyan aprócska mészkőbányát takar, amelynek eddig egyetlen feladata volt csak: a Kaposvári Cukorgyárat látta el derítéshez mészkővel. Négy mészégető kemencéjéből kettő esztendők óta hidegen áll, holott a mohácsszigeti és kővágószöllősi építkezésekhez tömérdek mészre lenne ■. szükségünk. A megyei tanács kötelezte magái arra, hogy ? ha az „Ásványbányát" megkapjuk, — nyomban intézke- \ dik a két kemence befütéséről is. Ám, ez nem lehetséges \ — Írja Kocsis elvtárs, bánya- és energiaügyi mmiszter- i helyettes, — mert a vállalat oly nagy felfejlődés előtt r áll, amelyhez nincs a megyei tanácsnak megfelelő képzettségű szakembere. Ha Kocsis elvtárs úgy gondolja, hogy a leendő nagy kőbányát a minisztérium létszámcsökkentéséből felszabaduló szakemberekkel üzemeltetik majd, — akkor csak üdvözölhetjük ezt a valóban ésszerű racionalizálást. Gyanítjuk azonban, hogy az irányító szakembereket ugyanúgy a megyéből szedik össze, mint tenné azt a tanács — és a „szakkáder_ hiány” csak afféle spanyolfal, ami a nyers valóság kendőzésére szolgál: nem adjuk! Bebrits Lajos közlekedés és postaügyi miniszter elvtárs viszont egyáltalán nem árul el levélírói hajlamokat. Egy i megbízottja ugyan Pécsett Jártában magához citálta a me- ) gyei tanács vezetőit (!), de a hél kért vállalatból még egy- (I nek sorsa fölött sem döntött. Bizony, a dunaszakcsöi és a |l mohácsi kompok ügyét nem is szabad elhamarkodni. Ezek i az ősi közlekedési eszközök bizonyára már a nagy Szülej- (• mán idejében is komoly fejtörést okoztak a fényes portának. Sehogysem tudták eldönteni: szultánosítsák-e, avagy községi kezelésben hagyják. Mi csak attól tartunk, hogy mire Bebrits elvtárs dűlőre Jut ebben — addig befagy a Duna és a jég hátán csónak nélkül közlekednek majd az emberek. Valóban a kompokat is csak akkor kapjuk meg, i majd ha fagy?! f Átadni a hatásköröket! így rendelkezett a Miniszter- tanács. Átadni a hatásköröket! — ezzel ért együtt a nép. Lehetnek-e hát olyan országos „szempontok”, amelyek a nép kívánsága és a Minisztertanács utasítása ellenére lefogják minisztereink kezét?! Innen nem láthatunk bele azokba a dolgokba, csak azt észleljük lépten-nyomon, hogy az ilyen soha meg nem magyarázott „országos szempontok" csömörré lohasztják a határozatok nyomán termett bizakodást. Ha vissza akarjuk állítani annak a jelszónak a becsületét, hogy szavunkra úgy építhetnek, mint a kősziklára — akkor sokkal nagyobb igyekezettel és ügybuzgalommal kell eljárniok a különféle tárcáknak is. A megyék átszervezését — az adott körülmények között helyesen leállították. De jól tudjuk, hogy ezzel tovább szív ki gazdasági életünk ütőeréből a túlméretezett apparátus többmillió forintot. Ezt a pénzt — ha a területrendezés el is marad — ellensúlyoznunk kell. Ellensúlyozni úgy, hogy most már véore adják át a miniszterek megyei kezelésbe azokat a‘vállalatokat, amelyek irányítása így egyszerűbb, olcsóbb 6s jövedelmezőbb t
