Dunántúli Napló, 1956. szeptember (13. évfolyam, 206-231. szám)
1956-09-02 / 207. szám
4 N A P L Ö 1956 SZEPTEMBER * 1 SzÖtlosy. Kálmán / UbtytyOto kell upaktoé tuti? (Avaq.ty mitől színesedik ax ú{sáfy) ÚJSÁGÍRÓ: (belép). Keserű elvtársat keresem. Az elvtárs az?... Én a epresi Hírlaptól vagyok. Azért Jöttem, hogy a lap olvasói kívánságára megkérdezzem a véleményét a ko- lorádó bogarak elszaporodásáról. RIPORTALANY: (láthatólag meghökkenve). Könyörgöm elvtárs, mit értek én ahhoz?! Én a Tojásbegyűjtőt vezetem, nem érek rá kolorádóbogarak- kal vesződni. Azon felül még nem is láttam kolorádóboga- rat. ÚJSÁGÍRÓ: (nagyon nyomatékosan). Szóval az elvtárs megtagadja a kolorádóbogár kérdésben a közvélemény támogatását? RIPORTALANY: (Ijedten). Dehogy kérem, természetesen nem azt akarom mondani. De miért éppen énhozzám jött? ÚJSÁGÍRÓ: (méltatlankodva). De elvtárs! A mi községünk lakói a dolgozók véleményére kíváncsiak. Hogy is néznénk ki, ha állandóan azokat kérdeznénk meg, akik értenek hozzá. Elveszne a lap színesaége. A dolgozók írják a lapot egymásnak, ön talán nem tartja magát dolgozónak? RIPORTALANY: (teljesen megrémülve). De igen... de.., ÚJSÁGÍRÓ: Szóval Igen! Na lássa az elvtárs, hogy nincs is közöttünk véleménykülönbség. Tehát mi az elvtárs véleménye arról, hogy megjelentek a kolorádóbogarak? RIPORTALANY: (vergődve). A nagyapám... szegény öreg- sokat mesélte nekem.., hogy a krumpli az egyetlen, aminek semmisem árt. Sajnos azóta úgylátszik, még a krumplira is rájött a dérr Szegény burgonya! ÚJSÁGÍRÓ: (lelkendezve). Nagyszerű elvtárs! Engedje meg, hogy mindjárt le is írjam. (Tagolja). „A kolorádó- bogarajk megjelenése súlyos vészt jelent mezőgazdaságunk számára...” így ... kénytelen voltam egy-egy kis szócskát közbeszúrni, mert úgy a mondat nyelvtanilag helytelen volt... Folytassuk elvtársi A második kérdésem az, hogy az elvtárs véleménye szerint, hogyan lehetne ezen segíteni? RIPORTALANY: Hát én azt hiszem elvtárs, legjobb lenne, ha szakembert kérdezne meg. Talán össze kellene hívni egy értekezletet? ÚJSÁGÍRÓ: (őszinte örömmel). Ez az elvtárs! Nagyon jó ötlet! Legjobb lesz ha mindjárt papírra is vetem. Nagyon jó mondat, de nem árt ha egy kicsit tömörebbre vesszük. >, így talán. (Lassan írja). „Azonban hiszek abban, hogy városunk vezetői, akik eddig is mindent megtettek, a jövőben is fáradtságot nem kímélve vezetik dolgozóinkat ebben a súlyos harcban ..." Lássa elvtárs, nem olyan nehéz ez! Fog ez menni. Most még arra kérem, befejezésül, hogy továbbra is ilyen közvetlen stílusban válaszoljon arra, hogy a saját vonalán mit kíván tenni azért, hogy a kolorádóbogarak elszaporodását megakadályozza? RIPORTALANY: (Ismét Ijedten). De kéremezépen... Itt a tojásbegyűjtőnél elég nehéz.» ÚJSÁGÍRÓ: (méltatlankodva). Csak nem akarja magát kivonni az elvtárs ez alól a nagy, és szép feladat alól?! RIPORTALANY: (abszolút nyugtalanul). Dehogy kérem. s. én mindent megte... ÚJSÁGÍRÓ: (örvendezve). Na látja, ez nagyon jó! Nagyon jó kis riport lesz. Ez a vége különösen! Akkor ezt a mondatot is leírom szósze- rint... (írja). „Én a magam részéről eddig nem ismertem fel ennek a harci területnek a fontosságát, de most rádöbbentem, hogy ez milyen súlyos hiba lenne, és a jövőben úgy a magam, mint vállalatom dolgozói nevében a leghatározottabban állást foglalok a kolorádóbogarak ellen...” Na látja elvtárs! Megy ez! Azt hiszem legjobb lesz, ha mégegy- szer felolvasom, hogy mit diktált, nehogy valami kimaradjon ... (olvassa). A kolorádóbogarak megjelenése súlyos vészt jelent a mezőgazdaságunk számára, pont. Azonban hiszek abban, vessző, hogy városunk vezetői, vessző, akik eddig ie mindent megtettek, vessző, a jövőben is fáradtságot nem kímélve, vezetik városunk dolgozóit ebben a súlyos harcban, pont, újbekezdés, én a magam részéről eddig nem ismertem fel eléggé ennek a fontosságát, de most rádöbbentem, vessző, hogy ez milyen súlyos hiba és a jövőben úgy a magam, vessző, mint vállalatom dolgozói nevében a leghatározottabban állást foglalok a kolorádóbogarak ellen, pont. Ugye ezt diktálta? RIPORTALANY: (összetöpörödve, lassan). Igen ezt ÚJSÁGÍRÓ: Na lássa! Milyen szép színes riport ez. Már ettől az egytől is milyen színes lesz holnap a lap, íhiwslau lOdeia: A fé&nfray—csaiád Yla olyan írót keresünk, akinek művészetét elsősorban és mindenek fölött a kritikai realizmus jellemzi Krlelát kell megneveznünk. A magyar írók közül csak Tolnaiban és Adyban találunk ekkora ellenszenvet az úgynevezett ,*,útí” világ iránt, da magatartásuk különböző. Tolnád gyűlöld ezt a társadalmai, Ady pedig harcol ellene, Krle- íát azonban más érzés fűti: az undor. Mivel az undor kevésbé lírai, mint Ady kuruc;os- huszáros rohamai, nem költeményeket ír, hanem epikai és drámád műveket, s mivel az undor nagyobb fölényt biztosít témájával szemben, mint a gyűlölet, művészibb, mint Tolnád Lajos. A művészi emelkedettséget biztosítja, fokozza mély embersége. Gyakran gondol a kiuzsorázott, földet túró parasztra, az éhbérért dolgozó kislhivatalinofcról külön novella beszél (Jótevők), általában a nyomorgó, megalázóit ember miatt állandó fájdalmat érez, mint a nagy humanisták. Még a felszínen tündöklő, de életük ürességét felismerő hősed iránt Is részvétet érez. A Temetés Terézvárott Ramong Geyzá-je, a szifilifci- kus férjében csalódott űárbó- czy—Glemfoay Olga, és Klan- fár főispán életében is meglátja a tragikumot: megfoűn- hődnek már életükben, talán meg erősebben, mint megérdemelnék. Sorra vehetnénk a könyv többi alakját, majdnem mindegyikben észre kellene vennünk. hogy életére borul a szenvedés árnyéka. Nem győznénk azonban a felsorolást és az elemzést, mert igen gazdag sorozatot vonultat el az olvasó előtt a kor tipikus alakjaiból. Nemcsak a Glembayak, nemcsak Horvátország mágnásokhoz törleszkedó nagypolgársága, hanem az egész Osztrák- Magyar Monarchia semmittevő, romlott vezető társadalmi rétege zsúfolódik itt össze. Éppen a zsúfoltság teszi az átlagosnál nehezebb olvasmánnyá a kötetet. A sok szereplőn kívül a helyszín is gyakran változik. A sárbaragadt horvát falvak, a szeretettel festett horvát tájaik mellett megjelenik a magyar Dunántúl, Pécs is, ahol iskolába járt, s amelynek színei mintha két novellában is megcsillannának (Temetés Terézvárott, Krizsovec Iván), aztán a fővárosok: a vidékies Zágráb, a hangos Pest és a komor Bécs. A háttérben fed-felbukkan Galicia, Oroszország, Hollandia, Párizs, London, Velence, azaz szinte egész Európa. A zsúfoltság folytatódik a bőven ömlő, találó megfigyelésekben, amelyek gyakran egy hosszú mondatban feszengenék. Lenbach báróné lakosztályát, amelyet a háború alatt a boroviczi kastélyban kapott, így írja le: „A vendéglátó gróf háromszobás lakosztályt bocsátott rendelkezésére az első emeleten; a világos an- golkreton virágos tapétás hálószobát, a kék budoárt, egy tizenhetedik századbeli, gyönyörű á la Marie Antoinette íróasztallal, melynek pazar gyümölcs girlandókk al és bőségszarukkal keretezett selyem bársony intarziái mesterien finom, miniatűr kidolgozású bibliai motívumokat ábrázoltak, s a rinquecento-beli tömör bútorzaitú szalont, melynek falait aranykeretes, idillikus kompozíciók díszítették, a megboldogult kalapos király korabeli Tiergartenvolksfest- jelenetekkel.” Ugyanilyen bőségben zúdulnak az olvasóra a finom lélektani megfigyelések, de különösen Krlola művészetének legfejlettebb esz* közében: az atmoszférát te* rerntő, sugalló erejű hangulat* rajzokban. E gazdagság mellett az írói módszer is változatos. — A könyvet a Glembay-család története vezeti be, amelyet a szó jó értelmében ripoitsze* rűvé avat a szerző líraisáfjai Aztán tíz novella következik, amelyben a Glembay-család egy-egy tagját (legtöbbször Glembay—Bárbóczy Olgát és leányát, Warronig—Glemo.iv Laurát, a későbbi Lenbach bárónét) mutatja be életének.^ egyik-másik jellegzetes for- ' dulatában. Krlela igényes író, ezért nem engedi elcsábíttatni magát a Glembayak vadregényes csalásban és házasságitörésben gazdag történetétől, a csillogó felszínhez ragaszkodó, de alapjában rothadó Habsburg-kor- szak hatásos fordulatokat kínáló ellentététől, hanem az emberi lélekre figyel. Legtöbbször látszólag eseménytelen jelenetet rajzol meg: egy autóutiat, az unalmasan zakatoló vasúti kocsiban töprengő hőst,' egy esős alkonyati tén- fergést a kivilágított ablak alatt, stb. Néhány perc, vigv néhány óra alatt száguldanak^ a gondolatok, érzések, em'é- kek, hangulatok a szereplő lelkében, s az olvasó belekerül a művészet sodrásába: 3 valóságnál is jobban meets- ^ meri ezeket a különös, önzőé., j kegyetlen, mégis szomorú em- bereket, a céltalan él stet, mely annál üresebb, minél eszevey szettebben hajszolják olcsó, felszínes örömeit, s végül megundorodik a becsületet harsogó, de elvetemült társadalomtól, s egy korszakitól, amely már önmagában sem hitt igazán. FÁBIÁN ISTVÁN IV ÉHA az ember maga sem ’ tudja miért, csak beletúr asztalok, szekrények fiókjaiba és kezébe akad valami. Valami, ami vissza penderíti húsz, harminc esztendővel. Gondolatban megpihen valamelyik gyermekkori élményénél s ha mélyebben kutatja hátterét, maga is megdöbben. Valahogy ilyenformán derítettem ki a minap, hogy a magam beliekkel együtt felségsértők voltunk tíz éves korunkban. Kezembe akadt egy vékony könyvecske. Alig húszegynéhány oldal. Keménypapír tábláján legfölül a magyar királyság jelvénye: címer, hármas halom a kettŐ6 kereszttel, felül a koronával, melyen balra dőlt a kereszt. Rajta a felirat. „Állami Elemi Népiskolai Értesítő könyvecske“ másnéven az iskolai bizonyítványom. Kiállítás kelte 1918. dec. 21-én. Igen, most már emlékszem, hogy szorongattam kezemben hazáig, mikor a tanító kiosztotta karácsonyi szünetre. Mennyi minden is történik egy hatéves emberke életében: Mikor születtem, még a Ferenc Jóskáé béke-időket élték az emberek. Mire megismertem az ABC betűit, már Károly király se volt király. Éppen véget ért a háború s könyvecskémbe a szülői aláírásnak szánt fekete vonalra anyám karcolta oda kusza betűit, neve elé téve egy rövidítést: özv., azaz hogy özvegy. Ez a kis könyv nem akármilyen könyvecske, hanem mint a Jó Idegenvezető, figyelmeztet erre is, arra is. Ki lehet olvasni belőle, ml minden történt egy év alatt, mert hogy történt, azt pecsét bizonyítja más egyebeken kívül, s ha esetleg az egyebeket elfeledtem volna, mivel már messze vannak, a pecsét kiabál. Emlékszel? No, jusson csak eszed, be. Persze, hogy eszembe jut Csak egy kicsit rendezni kell a sok év alatt összekuszált eseményeket. A könyvembe bejegyzett újabb dátum 1919. június 2S. Mellette ott díszeleg a pecsét az év végi bizonyítvány alján. Ugyanaz a körbélyegző lenyomat, ugyanaz a felirat, még a bélyegzőpárna festékje se változott. Most is zöld mint 19X8 kai ácsony óban, És mégsem ítfaenis Jáxscf: Iskolai (tixontyítvánty ugyanaz, mint félév előtt. Hiányzik a címer iólül a korona. Ez pedig jelent valamit, jelenti, hogy szülőfalumban is szerbek az urak, dinárt kell vinnem a boltba, ha tintát akarok venni. A nagyok beszédjéből tudom, hogy nem az egész országban vannak szer- bek, csak irt lent a Dráva mellett, hanem azért másutt is megváltozott a világ. Hogy ez a változás mit jelent, az mór magas egy hétéves gyereknek. Nagy volt a riadalom a faluban, mikor a szerb katonák elszállásolták magukat. Hosz- 6zú utcafrontos ház a Zsig- mondéké, kőépület, ló lesz laktanyának. Mit szól a gazdája? örül, ha nem bántják. Berendezés is akadt hamarjában. Soóe András bácsi a bíró fanyar arccal ment a szuronyos puskák előtt és csak úgy kapun keresztül bekiáltott ide is, oda is. — Juli, hozzál egy dunyhát, —4 Zsófi, te két lepedőt. — Mári, te meg vánkosokat keríts, de a legszebbeket* 1\Y I GYEREKEK meg kísértük a kocsit, amelyik a holmit szedte össze. Később a katonák szakácsnőt is kerítettek. Velem egyidős lánya volt, akivel hamar összebarótkoztam s minden különösebb engedély nélkül lábatlamkodtam a katonák körül. Nagy tölcsérei gramofonjuk egész nap bömbölt. Az egyik lemeznél nagyokat nevettek, mert az énekes valami ilyesmit dalolt: „Sárgalábú istenit az anyádnak.3 1922 június 25-én már újra rajta van a pecséten n korona, Mögöttem pedig befejezett négy osztály volt, akkor nagyon sok, ma nagyon kevés tudással. Most már magyar pénzül* volt. Magyar a főbíró, magyar a Jegyző. Megszűnt a demarkációs vonal és lehetett utazni ide-oda. így került a faluba Vince is, a pécsi fiú. Urasán beszélt, amit mi még utánozni 6e tudtunk. Lehet hogy ő nem érezte, de mi különbnek tartottuk magunknál. örültünk, ha velünk játszott, lestük minden szavát és lépten-nyomon majmoljunk mindent, amit tőle láttunk. Utánoztuk a nagyokat. Vonultunk padlásról előkerült pókhálós Jeszenszki zászlók alatt képviselő választásra. Persze a képviselőjelölt Vince volt. *— Mentünk násznéppel esküvőre a jegyzőhöz, a meny áss zony- nak még fátyola is volt. Az öreg jegyző Csanádi úr cinkostársul szegődött és díszbeöltözve tartott esketési szertartást. Rendeztünk verseny- futást, ki ér előbb a kanálisra — így hívtuk a fekete vizet — fürödni. Az is megesett, hogy libasorban vonultunk a gyalogúton. Két kézzel kapkodtuk a derékig érő fű közül kandikáló tarka virágokat és daloltunk, ahogy a torkunkon kifért. Elől ment Vince és néha díszlépést vezényelt. Csapkodtuk mezítlábas talpunkat a kemény gyalogúihoz. Cipő? Dehogy volt egyőnk lábán is. Ki hallott már olyat, nyáron, melegben cipő a paraszt gyerek lábán? Jó, ha télire került, Egyszer aztán új nótát tanultunk. Persze hogy megint csak Vincétől. Még a vizsga előtt voltunk. Pucéran ültünk a vízpartom és daloltunk. Vince most szükségképpen karmester volt. Először csak tagoltam a mondatokat ismételtük. Mikor már a szöveg töb- bé-kevésbé hibátlanul ment, egymást licitáltuk túl a nótázásbán. Hogy ebből bajunk is lehet, dehogy gondolta egyőnk is. Pedig lett, ha nem is börtön, de nagy ijedelem. Hogy is ne, mikor Horthy volt a kormányzó, mi pedig daloltuk gátlás nélkül a métát: Horthy nagy feje Vízzel van tele Szalma tenger szalma ész A fenébe mész Te lovas tengerész. Eleinte daloltuk saját örömünkre. Később daloltuk muszájból. V TIROES KÖZBEN mindennapos társunk vlt , bácsi, a postás Lenke papája, vagy mije, Meri hát velük lakott. Mert hát velük lakott, de mégsem édesapámnak hívta Lenke, csak Béla bácsinak. Béla bácsinak nagyon tetszett az \'í nóta, mert mindig újráztujtott bennünket* INGEIK DÉLELŐTT vendégek érkeztek az iskolába. Kakastollas csendőrök nyitottak be tanítás közben. Nagy, nagy csend lett a teremben. Lármának tűnt még a pókhálóba került légy nyüszítése is. A megszeppent gyerekeknél is jobban reszketett az öreg tanító. Alig tudta kinyögni. — Mi járatban, kérem? Honnan is sejthette volna a jó öreg bácsi, hogy a nebulók mivel szórakoznak, ha nincs közelükben. Nem a szuronyos puska volt a félelmetes, hanem a csendőrök álla alatt összecsatolt fekete szU- Olyanok voltak, mintha haragjukban mindig a fogukat csikorgatnák. A puskákat sarokba támasztották ugyan, de azért moccanni se mertünk. — Na gyerekek, ld szeret fürödni? — kérdezte az őrmester. összenéztünk és nem válaszoltunk. — Hát aztán ki szeret dalolni kőzületek? — Újra csend. A két csendőr összesúgott, és az egyik elsietett. Nemsokára jókora zacskó cukorkával tért vissza. A tanító sehogysem találta helyét — Dohát mit akarnak a gyerekektől? Csak nem loptak talán — kérdezte ijedten. — Annál is rosszabb. — Nem értem. — Tessék csak várni. És megtudta. Lassan beszélni kezdett hol egyik, hol a másik gyerek. Ahogy üresedett a stanecli, úgy lettek cgyie tájékozottabbak a csendőrök. Végül aztán az iskolát Is meg- szentségtelenítették azzal, hogy elénekeltük újra, megint csak muszájból. „Horthy nagy fej* vízzel van tele”. A tanítóbácsit kis híjján úgy kellett fellocsolni a rémületből. — Mostmár tudja? — fordult hozzá a csendőr — erre tanítja maga a fiatalokat? — Nem, nem, én igazán nem tudtam — dadogta. Hogy igazát bizonyítsa, felállított bennünket a pádban és erélyesen kérdezte. — Meg tudjátok mondani, ki Magyarország kormányzója? — Vitéz nagybányai Horthy Miklós — harsogtuk kórusban. — Tessék kérem, tudják ezek. Jegyzőkönyvvel a táskájukban távoztak a csendőrök, a tanító meg rohant a szobájába vizes borogatást rakni lüktető homlokára. Az iskolában a plafont emelgette a lárma. — Na te híres, be voltál gazolva, ugye — támadt Halas a szomszédjára. — Mit, én? Te törőlgetted szipogva az orrodat. — Én szólaltam meg legelőbb' — düllesztette ki Béni a mellét — kaptam is cukrot. Harangszókor végeszakadt a vitának, indultunk haza, /^SENDÖR a faluban miin- dig rosszat jelent. A hír már végigjárta a házakat, hogy az iskolában is voltak a tollasok, vajon miért? Különösen azokat izgatta a dolog, akiknek iskolás gyereke volt. Vasék előtt aztán találkoztunk újra a csendőrökkel. Jöttek velük szembe Béla bácsit közrefogva. Elől a lányok megtorpantak. Keskeny a járda, kerülni nehéz lenne egymást, azért nincs baj, annál szélesebb az országút. S máris leb- bentek a tarka szoknyák az árkon keresztül. Lehet, hogy a cukor ártott meg, vagy hogy a délelőttöt olyan símán megúsztok, ezért túltengett bennünket a bátorság. Béni elkiáltotta magát. — „Horthy nagy feje”. A fogoly hirtelen megállt. Mögötte szorosan nyomába lépett a csendőr és a hátába verte az orrát. Az iskolások sora felbomlott s valahonnan a forgatag közepén másik hang folytatta, amit Béni abbahagyott. — „Vízzel van tele”. Az őrmester lekapta puskáját, mintha a tovaszálló gye* rekhangokat akarná ólomnehezékkel tölteni, pedig súlya volt azoknak így is, akkora súlya, hogy ordított tőle. — Mi az anyátok keserves.« A másik csendőr kezében lódult a puskatus és Béla bácsi hasravágódott. Támaszkodna két tenyerére, de kezét nein engedi a bilincs. A fürge gyereklábak felverik az országút porát, amint tipródnak, menekülnének is, meg maradnának is egyszerre. Most mintha csengetyű csilingelne a kolomnp mély hangja közé, lányok kezdik vékony cérnahangon. .ij •— „Szalmatenger, szalma''' ész”, A két csendőr tehetetlen- Ezek a tacskók gúnyt űznek belőlük. Az egyik jobbra, másik balra szalad, de mint ürgét az árokparti lyuk, úgy nyeli el a gyerekeket egymás után hol az egyik, hol a másik kiskapu, de azért távozóban vé- gigmondják a verset többen is egyszerre. — „A fenébe mész ,Te lovas tengerész”, — Hol az unokája? — Ront az egyik udvarban szeme elé kerülő vénasszonyra az őrmester. i— Unokám? Bár csak vön» — pltyeredik el az anyóka —' nekem egy lányom volt, az is abba halt bele, hogy neki egy se legyen, — Locsogó vén hülye ■**’ csapja be a kiskaput a csen#' őr, ♦ Az egyik lécet elereszti 3 szeg, félrekókadtan támaszkodik a másiknak, mintha súg«3 néki valamit Béla bácsi már feltápászko- dott. Meg is szökhetett voll*3' míg a csendőrök a gyerekek után szaladgáltak. Ki máson is tölthetnék ki haragjukat 3 fogdmegek, ha nem rajta. — Gyerünk, mert laposra verem a fejedet — lök rajta 3 csendőr, T>ÉLA BÁCSI kihúzza ma" gát, a szájaszéle kicsit vérzik, de mosolyog s úgy érzi, mintha már nem szorítaná annyim csuklóját a karperec^
