Dunántúli Napló, 1956. szeptember (13. évfolyam, 206-231. szám)

1956-09-02 / 207. szám

**wSS5«ssasaeBSí,

IRODALMI NAPLÓ

■H&ÍS1

1956 SZEPTEMBER S

j Megjelenik minden hónap : első vasár napján

:

Pokolit* István:

SulUof Jáv&tf.:

Tátouteát

J&iHtyai-táúal Hiúéit

Mint gólyafészek, kémény tetején* kúszáltan ül a nénike fején. Nyír-nyárfa-rőzse, lim-lom, hordalék, kormos lesz tőle a kopott fazék, melyben kotor majd öt kis pléhkanál. ■— Ki ügyesebb lesz, még húst is talál. Mint lángot rejtő bosszú verssorok, a rőzse nyugtalan, izeg-mozog; rostjában kering, feszül az erő; az alvó szikra oly bizsergető!

— Gyújtásra vár e tikkadt fegyelem, hogy Kovácséknál vacsora legyen,

Piszmogó eső foszló függönyét cibálja halk harangszó.

Pletykás pocsolyán pattan buborékszavad. No, nem haragszol, de megszoktam; ki éppen nincs jelen, szétmorzsolódik érdes nyelveden.

O, én tudom, mily gyarló vagy te is, kicsinyes, mást-elejtő!

Folyhatna tán a víz is fölfelé, de irányt szab a lejtő,

S mocsárban gyűl a békanyál!

*— Aki a dombra lépett, felülről többet lát, s bizony nem is vesz észre téged!

Itatás* Utálton:

Tefyes Léi

Újabban rögeszmém lett, hogy az ember verset csak akkor írjon le, ha abban a Teljes Lét dereng, megoszthatatlan, s a kezem immár tollat fogni sem mer.

Persze, hogy Teljes Lét alatt mit értek, nem tudnám hirtelen megmagyarázni; csak elfog az a makacs-röptű láz, mi égitestek közt hány s csontomig éget.

De érdekes, hogy mégis, ugyanakkor, vadul irtózom is e gondolattól, s őrjöngve bizonyítom, nem igaz.

Hamis és elvont koholmány a tétel: hisz ugyanúgy találkozunk a Léttel, ha dalunk kenyér, virág s réti gaz,

.Üss Dénes:

A& íty taúá{ciH,,.

Az ég tarlóján úgy ragyognak már esténkint a csillagok, mint aratáskor a búzaföldön kalászból kihullott magok.

8 ha jön a felhők bolyhos zsákja,

S a kalász-szedő halk szelek, elszórt magokkal körül rakják a karcsú Göncöl-szekeret.

Kicsépelt szalma-sugarakkal reggelen kint, ha jön a Nap, aranyával lent befuttatja zöld szérűkön a kazlakat.

Atkanpati Máinak

L

Hever a Hold est-párnás fekhelyén, körötte arany csillagok ülnek, felhő-kötés van sárga félszemén, halk köd-paplanok rája terülnek.

IL

•

8 távol a sötét láthatáron villámok kardpengéje villan, halvány drótokban forr az áram, kapuk kenetlen pántja nyikkan.

Hallgat és komor most a város, valami zsong a némaságban, ablakom lehűlt és homályos, erőtlen árnyék jön utánam.

Nyomasztó ez a csendes este, deszkája reccsen régi ágynak, sötét sarokból felém lesnek • mellemre ülnek ólmos árnyak.

A jugoszláviai Kanizsa minden nyáron vendégeket fogad. Messze-híres gyógyfürdőjét szép számban keresik fel a gyógyírt keresők, öregek, fiatalok várnak jobbu- lást, egészséget hozó vizétől. Két éve, hogy Írók is gyarapítják az ide zarándoklók számát. Röpke táborozásra jönnek össze, hogy kéthetes együttlétüket „terepjárással’“, eszmecserével, vitával, Irodalmi esttel, beszélgetéssel gazdagítva új tápot adjanak alkotómunkájuknak. E táborozásról ír Sulhof József, vajdasági író a Magyar Szó című noviszádi lapban, amelyet az Irodalmi Naplóba átvettünk.

f IYI anapság, ha táborozásról f hallunk, sátorok jelen^ nek meg előttünk vadregényes í. helyeken, összkomfortos szalmazsákkal, vagy felfújható £ gumikauccsal, bográcsban főtt i étellel, rőzsefüsttel, konzerv- } dobozokkal és a visszamaradó # hulladékkal.

\ riogy az írói táborozás után (mi marad majd, Kanizsán is, ^ az irodaiamban is, az csak i utólag derül ki, mert a táboroi

i

j zás még tart. Igaz, nem sáto- l rokban tanyáznak az írók és f nem bográcsban főzik a tiszai ‘ halat, hanem a csodaszép fürdőtelepen, szállodai szobákban, enyhén csikorgó ágyakban pihenik ki a semmittevés fáradalmait. És egy Mária nevű ^tündér gondoskodik földi jó- jj létükről olyankor, amikor le- ( szállnak a pegazus kissé csontig törő hátáról és egyszerű székeken, fehér asztaloknál ülnek, az ezerjó nevű nektár mellett, vagy a feketetenger — tengernyi feketekávé — part- . ján. Adva vannak tehát: -szép 5 vidék, a nyugalom, a kedves kis város, a szívélyes vendéglátók és a gondtalan földi jó- ^ lét. Megvan minden feltétel < hozzá, hogy a táborozás elér- f je célját;

* Csak olyankor akad meg az

* ember, mikor azt kell tisztázni, hogy ugyan mi a célja a táborozásnak, vagy még inkább amikor avatatlanoknak meg kell magyarázni, hogy nem

(újságírók jöttek el, akik a i gyorsan futó mindennapok (krónikásai és sietősen rögzí1 tik a pillanatot, hanem írók J gyülekeztek élményeket, megfigyeléseket, apró mozzanatokat összeszedni, magukba szívni a valóságot az élet apró, alig, alig észrevett jelenségeit és jeleit, hangulatait és színeit. Azután mindenki a maga

} módján a maga hangján a ma- f ga témájába átszűrve mondja

* majd el talán rögtön, talán J évek múlva azt, amit látott, J hallott, átélt.

\ Könnyű a festőknek, akik2 nek művészete anyaghoz kö- - tött és termése azonnal látható. De még így is milyen sok kép készült hónapokkal, évekkel később a látott, a művész befelé néző szemével látott témák nyomán.

Az íróknál a megfigyelések, élmények válnak anyaggá. Van két olyan vajdasági regény is, amely élményanyagában a csantavéri táborozásból merített, de erre sem a csantavé- riek, sem más olvasók nem jöhetnek rá. És hány olyan elbeszélés van, amelyeknek alakjai, történései, apró részletei valahol, valamelyik terepjárás tudatos vagy nem is tudatos megfigyeléseiből születtek. Bizonyára lesznek majd most is sietősen lejegyzett élmények, történetek, gondolatok, hangulatok, megfigyelések. De az igazi irodalmi hatása egy-egy táborozásnak csak később, s ki tudná megmondani mikor jelentkezik.

Tulajdonképpen inkább ez a célja a táborozásnak. Az, hogy az írók, akik bent élnek városokban, belevesznek a napi elfoglaltságba, a négy fal közötti gondolatok útvesztőjébe, eljussanak oda, ahol élő a valóság, ahol feloldódnak, igazzá válnak vagy megsemmisülnek a jelmondatok, fel- őrölődnek és mindennapivá szürkülnek a nagy gondolatok, hogy azután mégis összességükben megelevenedjenek és igazolódjanak. A szabadon csapongó, szárnyaló vagy elakadozó képzeletnek adnak anyagot a minden képzeletnél gazdagabb és változatosabb való élet tünetei, alakjai, színei.

És titkon, tettenérhetetlenül van még egy célja az írói táborozásoknak. A művész hiú, féltékeny, nem szeret a sza- poríthatatlan, vagy alig-alig növelhető közönségen osztozni, hiszen a sikerért is mindig egyedül, egymagának kell birkóznia; kettesben a művész és tehetsége. A másikról, még ha elismerő szót ejt is, mindig tud valami lekicsinylőt, kedvezőtlent, rosszat,

Most, a táborozáson, együtt vannak szépírók és esztéták, s szerbek, magyarok, románok, horvátok, idősek és fiatalok, költők és prózaírók, a derű, éle, szellemesség, humor vagy a súlyos nagy belső vergődések írói. Megszűnik a rangkülönbség, nem számít elismertség vagy névtelenség, eltűnnek a megkülönböztetések, baráti évődéssé válnak a meg- szólások. Együtt vannak a jóban, és együtt vannak a forrásnál. Ott vannak a népnél, amelyről írnak, amelyhez szólnak, amelyre hatni akarnák és amelynek dalosai.

Talán ott, a forrásnál megtanulják egy kissé becsülni is egymást. Legalább annyira, amennyire az olvasó becsüli őket.

Q zeptember 20-án lesz 20

^ esztendeje annak, hogy a festészet Móricz Zsigmond- ja: Tornyai János festőművész meghalt — kezdte megnyitóját a Janus Pannonius Múzeumban rendezett lárlaton Soltra Elemér, a Képző- és Iparművészet Baranya megyei Munkacsoportjának vezetője. Megnyitójában méltatta a zsellércsaládból származó, nagy realistává nőtt festő munkásságát, aki Hódmezővásárhely szegény negyedében, a Koplaló utcában látta meg a „butaságban, unalomban döglödő“ világot.

Négy éves volt — saját emlékezete szerint — rmikor víz- festékkel kiszínezett paripa képét szemlélve megfog ca lelkét a piktura. „Az iskolában már ügyes rajzoló voltam. — Egész tarisznya málékat kerestem vele“ — írja egy 1907- ben kelt levelében. Az első nagyabb alkotás, amely mélyebben hatott rá, Munkácsy Siralomháza volt, amelyet a Képes Napló mellékleteként látott. Később személyesen :s találkozott Munkácsy Mihály- lyal, s itt következnek művészi' fejlődésének legjelentősebb élményed. Munkácsy tanácsolta neki: „;:. Ne sokat akadé- miáskodjék, vagy adott az Isten tehetséget, s akkor oskola nélkül is megtalálja a kifejezés módját, vagy nem adott, s akkor — az akadémia sem adhat.“

Mindamellett igen erősen tanult, képezte magát. Jogász- kodott, nyomorgott. Kenyéren és sült tökön éli Közben tanulmányozta a magyar paraszti életet;

Első jelentősebb képei, amelyeket ugyan a párizsi Julién Akadémián festett, a hazai levegőt sugározzák. (A csŐ6z, Reggel a Tiszán.) Itt születik meg az 1904—5-ben 'bemutatott képterve: Rákóczi Rodostóban, amely sodró dinamikával fejezi ki az „Egyedül hallgatom a tenger mormolását”- hamgulatot;

1897-ben bekószálta Német- és Olaszországot „aztán hazajöttem, s festettem, ami elé- bem akadt — írja. — Parasztokat, pusztát, Tiszát.;Mert. amit meglátott a magyar ugaron, azt átélte teremtő egyénisége. „Témát keresni csak az álművészek szoktak“ — mondja; Tornyai színekben, foltokban, vonalakban fejezi ki gondolatait;

Ä kiállításon előttünk függ az egyik kép: Alvó nő. Néhány világos, sötét folt a fán, s végtelen nyugalmat érzünk, amely a pihenő asszony arcáról árad felénk. Képein kidolgozott arcot, alakot alig találunk, inkább foltokban odavetett erőteljes mozdulatokat,

vagy fenséges csendet íMűte- remaNak, Szentendrei park- rész'et, Virágcsendélec). Ke- v-ó.s készített, azt is

főleg Párizsban.

Cued"1- ‘os színekben Gondolkozik. Regélik is róla, hogy nagy gondossággal, néha napokig is keverte egy-egy megálmodott színét.

A kiállításon megszédül a néző, s a látogató talán órákig is elálldogál a „Gémeskút“ című szimbolikus Képe előtt, amelyen eggyéolvad a kútgém és az ég végtelen boltozata, s alatta, kihalt, néma á táj.

Arra törekszik, hogy kénéinek lelke magyar legyen. Művészi hitvallása: „ ... Magyar festészetet, s az általános pik- turát előre vinni — új horizontot nyitni — ez lenne célom ... Nem innen-onnan. a világ ócskapiacán összeszedett uraságoktól levetett ruhákba kell öltöztetni a magyar pik- turát!...“

Tornyai figurái igaz! magyar parasztok. Olyan őszintén jelenteti meg őket ? vásznon ecsetje, mint ahogyan a valóságban élnek, illetve éltek a kiegyezés utáni mesterkélt csendben.

Legjelentősebb alkotása a Juss, amelybe alkotó energiája legjavát fektette. Harminc év alatt (1901—1932-ig) mintegy harmincszor festette meg ezt a témát. Csupa temperamentum ez a kép. A fény és árnyék elosztása, a sötét parasztszobába betörő világosság a jussáért harcoló mozdulatait emeli ki

Megkapóak életképei, melyeknek olyan kifejező címet ad, mint amilyen egyszerű a téma. Ilyen a Szobarészlet esernyővel, a Tengerparti hotelszoba, Műteremrészletek, s a tanya életéből ellesett képek. (Szőlőhegy ősszel, Tanya, Asszonyt* a tanya előtt);

'A képeiről érezni a század- forduló levegőjét; „A börtönt inkább megszoknám, mint ezt a sült tökön csámcsogó és té- len-nyáron::: kérődző butaságot" — írta Rudnat Gyulának szülővárosáról; Utolsó éveit mégis itt töltötte, megrokkanva, megöregedve. Életművének nagyrésaét a vásárhelyi múzeumnak hagyta, amelyet az 5 tiszteletére Tornyai János Múzeumnak neveztek el.

Esnek a hagyatéknak egy tekintélyes részét engedte át Gajasi Miklós, a vásárhelyi múzeum igazgatója a pécsi közönségnek, hogy legalább halála után kapja meg a művész az elismerést mind szélesebb körben a magyar néptől, melynek lelkivilágát egész életében kutatta, s életét vitte vászonra ecsete.

*. V.

Hátulról érte a lövés — mondta Enrico- — Nem a harcban esett ei, meggyilkolták. Ha jól emlékszem Hans volt mellette;: s

Jóska megkereste Hansot!

— Idefigyelj! Séf algairt megölték. Te voltál mellette. Mit tudsz róla?

_ Golyót kapott és kész. Ha sokat

ug

rálsz, te is kaphatsz egyet.

.— Meggyőződésem, hogy Hans tette — súgta Jóska Enricónak, miközben a légió indulásihoz sorakozott. — Sokszor mondta, hogy gyűlöli a négereket;..“ Szökés a halálból, e figyelemreméTíó címet viseli az a képes ponyvaregény, melynek mélyenszárató konfliktusa a fenti mondatokkal indul el » ifjúság- nevelő útjára:

Nem is sikertelen®:

Villamoson és paritok padjain, Wto- lában és otthon egyre gyakrabban látjuk ifjú barátainkat, amint éppen a Szivárvány kiskönyvtár lapjaiba mé- lyedve szívják magukba az izgalmakat. Csaknem magától értetődő, hogy gyilkosság és véres verekedés, idegenlégió

és amerikai préri, vad vágta a horkanó lovaikon, dzsungelbéli éjszaka és kele- pelő géppuskatűz — a szeranyárodalom öröktólfogva elmaradhatatlan kellékei — e sorozat köteteiben is alaposan jelen vannak, sőt ez alkalommal mindezt rajzok is illusztrálják. Gondolom a teljesebb okulás kedvéért;

Aki pedig azt hiszi, hogy a „Szökés a halálból“ és a Szivárvány kiskönyvtár többi füzetei valami sötét raktár mélyéről, vagy lelkiismeretlen ponyvakereskedő fiókjának zugából kerültek elő és jutottak el a titkos kölcsömeéö rejtékútjain az olvasóikhoz, az mérhetetlenül téved. A Szivárvány könyvek Rónaszegi M. felelős szerkesztésében és aa Ifjúsági Könyvkiadó kiadásában hónapok óta nemdsaereeem jelennek meg és könyvkereskedésekben, valamint újságárusoknál forinthúszért szabadon vásárolhatók. Sajnos.

Éveken keresztül bíráltuk a lélekr- pusztító amerikai Comik-okat. És íme 1956-ban mi magunk is föltaláltuk a „demokratikus“ Comdk-ot; Mert vajon

Rí tűnni'as#, hogy ezek a töngyú módon megszerkesztett rajzóé ponyvák, bármiféle módon is különböznének amerikai nagybácsijuktól. Hogy demokratizmusra nevetnek? Hogy emfoerseere- tetre nevelnek? Hogy hazaszeretetre nevelnek? — Hogy bajtánsáasságra nevelnék? Ki héeeá ezt ?

Az az Igamág, hogy akännnenoyire „átideológizólták” ezeknek a regényeknek sovány történetecskiéít, csak ponyva marad az, mégpedig nem is a javából. Bizonyisten, högy P. Howard különb módon megírta márjBWWiezt. A Ssáreár- viássr Winyv& «Eéfe csapán an» ji$, hggy wxteksn heisseövalami olyan pótlekot 11 ni jlnsii iTi iljfffttynsIi i mii amely koiftngonyosBBi les»rtgÍH§a óhst a jó

Időszakonként SO eeer példányban

fertőzi meg felnövő nemzedékünket e szivárvány«» poniptaeoro^^^ei^elv