Dunántúli Napló, 1956. június (13. évfolyam, 129-153. szám)

1956-06-30 / 153. szám

VILÁG PRO!.El 4KJ.ll EGYE5ÜLJ&I tK ! DUNÁNTÚLI ß A R. A N f A • M ÚGY E I PA'RVBUO 1J S'fith rS/A MEGYEI V\ XII. ÉVFOLYAM. 153. SZÁM 4RA: 50 FILLÉR Nemzetközi Szövetkezeti Nap SZOMBAT. 1956 JÚNIUS 30 Táviratban és telefonon jelentik: Araiunk ! Július 1-én ünnepük me­gyénk szövetkezeti dolgozói a világ szövetkezeti mozgalmá­nak harcosaival a Nemzetközi Szövetkezeti Napot. Évről- évre nagyobb tömegek sereg­szemléje ez a nap hazánkban is, ami bizonyítéka a magyar szövetkezeti mozgalom fejlő­désének, a haladó szövetkezeti eszme térhódításának. E nap jelentőségét emeli az a tény, hogy a MÉSZÖV, KISZÖV, KPDSZ és a megye termelőszövetkezetei első íz­ben ünnepük közösen. 1950-ben Baranya megye fö'dmüvesszövetkezeti tagjai­nak száma 2 800 volt, ma pedig már több mint 46 000. öt év­vel ezelőtt 8 kisipari termelő- szövetkezet volt megyénkben, 200 taggal. Azóta 2 300 főre emelkedett a számuk. A kis­ipari termelőszövetkezetek megyeszerte több mint 150 sző­ve' kezeti fiókkal rendelkez­nek és munkájukkal, a legkü­lönbözőbb ipái ágak termelésé­nek emelésével egyre jobban járulnak hozzá a lakosság el­látásához. Mezőgazdasági ter­melőszövetkezeti mozgalmunk is nagy utat tett meg az el­múlt 5 évben. Ezt az útat egyengetik földművesszövet­kezeteink is, amelyek az egyénileg termelő szakcsopor­tok útján számos egyénileg dolgozó paraszlol soalUíttak a nagyüzemi társulásra való áttérésben. Ma 68 különböző szakcsoportunk van. 1953-hoz viszonyítva a föld­művesszövetkezetek hálózata kiskereskedelmi vonalon 36, vendéglátóipari vonalon 34 százalékos fejlődést ért el. A hálózat ma 590 bolttal és 340 különböző vcndéglátóipari egységgel rendelkezik. A kis­kereskedelmi forgalom, 52, (ezen belül a piaci a vendéglátóipari forgalom pe­dig 105 százalékkal emelke­dett az. utóbbi két évben. Ezek a számok dolgozó parasztsá­gunk életszínvonal emelkedé­sének elvitathatatlan muta­tói. Csak ez évben a földműves; szí vetkezetek felvásárlói 50? vagon burgonyát, 26 vagor káposztát, 27 vagon babot cí 60 mázsa zöldség-gyümölcs­árut vásároltak fel szabador a falu gazdáitól. Ezzel segitet ték Pécs és Komló munkásai nak élelem ellátását. Földmű vesfizövetkezelcink dolgozói * forgalomemelkedés és hálózat fejlesztés eredményei mellet a költségek csökkentésére i nagy gondot fordítottak. Amii 1950-ben minden 100 forin forgalomra 0,30 forint volt költség, addig 1955. végén ez költség 9.10 forintra csökken1 Ezzel szemben a földműves szövetkezeti tagok részesedés a vásárlási és értékesítés visszatérítések útján fokozaté san emelkedett. A földművesszövetkezeti hí lózat mintegy 3000 dolgozój közül a' elmúlt időkben B7t en jő munkájuk eredményt ként különböző kitüntetések bm részesültek. ll-en kot ni ányk büntetésben; ig-an szakma kiváló dolgozói, 83-a kiváló földművesszövetkeze dolgozók lettek, 190-en ped kiváló földművesszövetkeze munkáért jelvényt érdemelté ki és 367 az élenjáró fölt mű vessző vetkezeti dolgozé szám8­A földművesszövetkezett újítási mozgalma szép megt borításokat eredményezett. K lönösen a mohácsi járásbí s/Ülctmk értékes újítások jég- és lisztmer,taker,’fásra, sl- aznflyék kcJvt .5*n bef lyásoüák az c ’-n • ’» lásátj Je Ion tőé támow itá nyújtott a KPDSZ területi bi­zottsága a munkaverseny és újítómozgalom jó eredményei­nek, valamint a kultúr- és sportszakosztályok sikereinek eléréséhez. A kisipari termelőszövetke­zetek munkáját államunk sokoldalú támogatása — kü- önböző hitelek és anyagok biz- 06Ítása — nagymértékben fel- endítette. Így elérték, hogy 5 ív alatt négy és félszeresére ímelték termelésüket. Az asz­alós ipari KTSZ-ek az elmúlt ívben 250 fényezett hálószoba bútort és 200-nál több konyha­berendezést készítettek. Me­gyénk kisipari termelőszövet­kezeteinek közös vagyona né­hány év alatt 5 millió forintról 13 millió forintra növekedett. Számos új műhellyel, új gé­pekkel, kulturális és szociális berendezésekkel gyarapodtak. De szólni kell arról is, hogy a gazdasági megerősödéssel egy­idejűleg mintegy 30 százalék­kal nőtt a kisipari szövetkezeti dolgozók átlagkeresete is. A kisipari szövetkezeti dolgozók osztaléka például 1955-ber már 1 100 000 forint volt. A: anyagi megbecsülés mellett i jó munka elismeréseként 12( kisipari szövetkezeti dolpozr különböző — sztahanovista szövetkezet kiváló dolgozója, ? helyiipar és a könnyúioar ki váló dolgozója — kitün*etés- ben részesült. A II. ötéve? terv-ben az, eddigieknél na­gyobb feladatok várnak meg­termelés színvonalának 38 szá­zalékos növe’ését és a terme­lékenység 20 százalékos eme lését íriák elő. A földművesszövetkezeti há­lózat dolgozóinak pedig_ a ke­reskedelem áruforgalmának 3( százalékos növelése és a költ ségek öt százalékos csökken lése mellett legfőbb feladatul- — a szakcsoportok szervezésé­vel. támogatásával, helyes irá nyitásával, és a szövetkéz« eszméjének propagá'ásával — a megye mezőgazdasága szocia lista átszervezésének elősegí tese. A Nemzetközt Szövetkezet Napot az. ország fö'dművesszö vetkezetek kisipari szövetke 7.otei és termelőszövetkezetei ■nek több mint 2 milliós tábo raval együtt ünnepeljük. Szól ez "balommal a nem zetkozi szövetkezeti mozgalor jelen tőségéről is A Nemzet koz. Szövetkezeti Unió jelen leg a világ 39 országának töb mint 118 millió szövetkeze1 tagot számláló, 70 szövetkeze' szervezetét egyesíti. Az Uni có'ia a szövetkezeti elvek c módszerek terjesztésével a szí vetkezeti mozgalom fejleszt« se, a baráti és gazdasági kap csői a tok kiszélesítése a nemz« tek szövetkezeti szervei közöt Az Unió legfőbb alapelve - amelynek szellemében anna tagjai nemes feladatuk me, valósításán fáradoznak, — í egység és együttműködés. Nemzetközi Szövetkezeti Un számol azokkal a történein változások okozta új lehetős, gekkel, amelyek az utóbbi id, ben egyre nagyobb mértékbe hódítanak teret. Mindenei előtt azzal, hogy két vilá rendszer létezik, mindkettőn, megvannak a maga sajátoss gai és törvényszerűségei, két tábor közti, — napjain ban egyre fokozódó — fői, gazdasági és kulturális közel ’ dés azt bizonyítja, hogy a b 1 kés egymás mellett élés po ■ tikája járható és helyes út. A magyar szövetkezeti mc . galom is ezt az utat vallja m gáé. iák. A Pécsi Sertéstenyésztő és Hizlaló Vállalat eszterági üzemegysége a 96 kataszteri hold őszi árpa aratását befe­jezte. Tarlóhántások folyamat­ban. 84 kataszteri hold kapás­növény kétszeri mély kapálása megtörtént. Az üzemegység 1 300 hold búzájának aratásáig minden növényápolási mun­kával naprakész. VIRRASZTÓ JÁNOS párttitkár TEMESVÁRI BÉLA agronómus Felsőszentmárton községi ta­nácsa táviratban közölte, hogy a Dráva őre Tsz és az egyéni dolgozó parasztok csütörtökön megkezdték az árpa aratását. * Az ellendi tanács telefonje­lentése: A tsz hozzáfogott a 33 holdas árpatábla aratásához amit két nap alatt be is fejez­nek. Egy kombájn és 14 kaszás vágja a prazda*- termést. Komló bányászai jó munkával készülnek alkotmányunk ünnepére és a bányásznapra A komlói bányászok között újból mozgásba lendült ver­senyszellem, veté’kedési kedv már a termelési értekezletek látogatottságában is kifejezés­re jutott. Béta-aknán 120. Kos- suth-bányán 100, Anna-aknán 40 do1 gozó áldozta fel a fá­rasztó éjszakai munka után oihenőideje egy részét, hogy jelenlétével, felszólalásává' nyomatéket adjon a dolgozók parlamentjének a termelési ér­tekezletnek. Az üzemvezetők beszámolói nagyban különböztek egymás­tól. Míg Kossuth-bányán és a III-as aknán arról beszéltek: mikorra számolják fel évi adósságukat, Mázán arról folvt a vita, hogyan teljesítik vál­lalásukat, s ugyanakkor Béta­aknán, Nagymányokon és Szászváron az új versenyválla­lás fényéről esett szó, mert Nagymányok és Szászvár rég túlteljesítette egész évi válla­lását s Béta-akna sem áll messze tőle. Rendkívül lelkes vita alakult ki a feladatokról Béta-aknán Nem hiába, a műszakiak jár­tak az élen a versenyvállalá­sok megtételében. Portig La­jos aknász és Szili József se­gédaknász oárosversenyre hív ta Kunos Tibor harmadvezeti7 aknász segédaknászát. Horváth Jánost. Portiról' t-°ie’entették horv júliusi te ’rpt 105 szá­zalékra fogják te' iesíteni, í gondiuk lesz arra, hogy ászén minőségével, az anyartakaré- kossáneal se legyen hiba har- mad.iukban. Kunos Tibor sem váratott soká macára. Lelke- felszólalásával elfogadta a ki­hívást. A fizikai do'zozók kö­zül Eszes Károly bejelentene hogy a július 1-én beinduló alkotmány és bánvász.nsni ver­seny során júliusban 120 szá­zalékos tervteljesítést ér el frontbrigádjával. Dicső Ferenc 15 fős csapatával 300 csille tervenfelüli szén kitermelését vállalta júliusban. Hármas aknán ugyancsak bizakodó volt a hangulat. — Mind a fizikai, mind a műsza­ki dolgozók fogadkoztak, hogy május után június hónapot is ’ervtúlteljesítéssel zárják, jú­liusban pedig teljes ütemben megkezdik az év elején szer­zett adósságuk felszámo’ását. Itt is jópéldával jártak elől a műszakiak. Pavücsek József harmadaknász párosversenyre szólította az üzem többi akná­szát. s bejelen’ette, hogy har­madával naponta 15 csille szenet ad ki terven felül. A frontbrigádok közül Kiss Fe­renc brigádjának vállalása emelkedik ki. Vállalta, hogy naponta 5 csille szenet termei terven felül, s a kitermelt szén palatartalmát a júniusivá’ szemben 1 százalékkal csők kenti. Az elővájási csapatok közül a Sebők-brigád 113 szá­zalékos vállalással hívta fel magára a figyelmet. Kossuth-bányán Is igen egészséges viták alakultak ki Tcen je’entös volt Kusz János felszólalása, amelyben váltó­társainak hanyag biztosítási munkáját ostorozta, és Czukor fözsef frontmester vállalása a fa takarékosság továbbfokozása érdekében. Nagy érdeklődés­sel hallgatták és igen jellemző volt Kossuth-bánya fenntartó csapatainak tevékenységére helyzetére Németh elvtársnak az egyik fenntartó brigád ve­zetőjének felszólalása, amely ben elmondotta, hogy a fenn­tartó csapatokat igen gyakran veszik ipénybe motorkezelésre, 'lapátolásra s akár igyekeznek akár nem -ponta 40—42 fo­rintos keresetet számfejtenek számukra. A lelkes felszólalá­sok egyetlen hibája az volt, hogy kevesen tettek konkrét, kézzelfogható versenyválla­lást. Olvant, mint pé’dáül Meister Tivadar vállalása, aki felajánlotta, hogy ifjúsági csa­patával naponta 5 csillével ad több szenet előirányzatánál. Anna-akna kollektívája is derűs hangulatban tartotta mee értekezletét. Az üzemve­zetői beszámoló ugyanis meg­állapította. hogy az üzem le­maradása egyedül a mutatko­zó létszámhiány következmé­nye, mert mind a produktív, mind az összüzemi teljesítmé­nyek tervét túlteljesítette az. üzem. Az. akna dolgozóiak versenyvállaiásai közül ki­emelkedik Németh és az Ara­nyos előváiási brigád pérrs- verseny kihívása, ame'vrek során vállalták, hogy mindkét brigád kiváló dolgozó szinten, vagyis 121 százalékra teljesíti iúMusi tervét. Bizakodó hangulat, le’kes versenyvál'alások, emelkedő versenvs7el'em jellemezte a Komlói Szénbányászati Tröszt pénteki termelési értekezleteit. Még lelkesebb lehetett vo’na, ha a műszaki vezetők Anns- és Kcssuth-aknán Is kivess ;k részüket a versenyvállalá=''úl, mind ahogy azt a Béta- és a TIT-as akna műszaki vezetői tették. Általános vélemény, hecv Komló bányászai a júniusi terv teHesítése után újult ver­senykedvvel, a műszaki veze­tőkkel való szoros összefogás­sal valóban méltó eredmé­nyekkel készülnek majd alkot­mányunk ünnepe és a bá­nyásznap méltó megünnep’é- sére Horváth József Két karmester Próbál a zenekar. Lágyan, majd erősen szállnak a dalla­mok. keringők kavarognak indulók pattognak és hirtelen, mintha elvágták volna, csend. Jelentéktelen ritmushiba volt csupán, de a karmester é’es fülét ez sem kerülte el. Min­denki feszülten figyel. Most! Magasba lendül a karmesteri pálca és néhány taktussal ar­rébb újra felcsendül a meló­dia. Ezúttal hiba nélkül. A kar­mester mosolyogva vezényel tovább. A pécsszabolcsi fúvósokra büszkék lehetnek a bányászok. Átélt számaikkal már sokszor fakasztottak derűt az emberek arcán. Lelkesen, fegyelmezet­Épül a Pécsi Kesztyűs KTSZ új üzemrésze, amely hozzá vetőlegcs számítások szerint 800 000 forint értékű beruházás en próbálnak és ez megiát- zik előadásukon is. Hadd em- ítsek meg néhányat a jobbak cözül: Hermész Mátyás, Kóré lózsef, Takács Gábor, Ottó \ ászló, Gotthárd Imre, Tasi Iá nos és Tiszai Ferenc. A lelkes, szakmáját értő és szerető zenepedagógust, Gor- rieri Ferencet már bemutat­tam. Ö a zenekar vezetője, az ígvik karmester. £s ki a másik? A másik: Molnár Uniós frontmester. A Béke-aknai tá­rószint hatos telepi fejtésében 5 „dirigálja“ azt a húsztaeú együttest, amelynek 11 váiára a zenekarból kerül ki. Épp csak nem próbálnak. Nekik a fejtésben rögtönözniök kell. — Legutóbb nagy kőzet.nyomás miatt összement a fejtésük. Két napjukba került, míg ói­ból rendbehozták és ismét megindulhatott a munka. De senki sem vesztette el a fejét. A „karmester“, vagyis a csa­patvezető, különösen nem! Ésszerűen szervezik a munkál és minden ember lelkiismere­tesen dolgozik. Ezt bizonvíttf az eredményük is. 4 5 esi11« napi fejtei iesítmény-tervvike 14.8-ra teljesítik, ami testvérei 1 között is több. mint 106 szá 1 zalék. Segítőtársaik: az osztó 'vágat 30 méteres kaparósza'ag ' ia és a 35 méteren b«szer-’ 1 Solymár—Csótl-féle késztet 1 tolóeép. További sikert a reflektoráé nyes és a szénporos pódiumé, egyaránt! Murányi József I ” !A begyűjtés hírei ! A második negyedéven lú , Június 22-én — írja leve'é I ben Pete László pécsdevecse, I tanácstitkár — száz száza'ékoi I felül teljesítettük második ne 1 gyedévi adófizetési tervünket 1 A tervteljesítésben nagy ré , szűk van a példamutató ta , nácstagoknak is. , A siklósi körzet a legjobb 1 a siklósi járási begyűjtési hi • vatal által értékelt első fé'év 1 begyűjtési terv teljesítéséber *A siklósi körzet 138, a bérc ' mendi 112, a villányi 93 száza • lékra teljesítette az első félév • tervét, míg az utolsó három: • diosviszlói, az egyházasharaszt 1 - L.ssei körzet mindössz t,5 no u'ptve 70 százalékot ér Pi. Tő&niőrudi örclniiinnep t rT1alán az első nap volt, hogy építeni kezdtek I Homorúdon, mikor véletlenül 1 odatévedtem Gutmann Ádá- 1 mékhoz. Az egész család ott 1 gyülekezett az udvaron él 1 mintha tudta volna előre, hogi 1 valami újságiróféle em.be 1 , vagyok, panaszkodtak, kese regiek jó félóra hosszat. Hogi (t elment a kőműves, hogy c i lányuk nem építhet, hogy a. ícsolatok még most sem ké- , 1 szelt, hogy sose lesz kész t ház. j Álltak a félig kész1 épüle f mellett, kétségbeesve, érthetet { len reménytelenséggel, 1 ( akármilyen ellenérvvel 1 j jöttem elő, mindenre tudtál \ valami választ mondani. ,1 Akkor azzal fejeztem be < I riportomat, hogy van egy köz i mondás itt a szigeten: Akit , i kígyó megmar, az fél a gyík ,t tói is. Hát akkor, aki elő ú még a gyíkot is üvegfal mögi rejtik, mitől fél az, mitől ije II Iszik 11 _ Messze szökött az a ki gyó — mosolyodik el mos i Adám bácsi, hogy újra ellátó it gatok hozzájuk. — Messze sző .4 kött, s hogy hová? Hát az biz ,ii tos, hogy el innen a faluból, 'i Mert Homorúdon már hisz V nek az emberek. Hisznek , ■|t nép segítő összefogásában, a .|t állam igazi nagy segítségebei Hisznek, mert most megtör é tént az a nagy esemény, am ’('újra arra kés.tet, hogy felke -i1 ressem a két öreget: ma adja f át házukat teljesen készen. A gazda ott sürög-forog a e bizottság körül. i: — Erre, erre jöjjenek csak h — invitál bennünket befelé, b — Hát először hadd lássuk é kívülről — így Mihályi főmér- 1 nők. a homorudi építkezés ve- c zetője. I Kívülről tetszetős, csinos kis t ház. Ha nincs is bevakolva, t de széles, nagy hármas ablak t : az elején, barátságos kis tor­nác oldalt, egy beépített tűz- l hellyel. Már be is gyújtották. } Először az új házban. Puttyog- I ra rotyog az egyik lábas. Va­csora fő benne. Finom húsle- j vés. Jobb íze lesz ennek, mint- , ha kirántott csirke lenne. Va- j lami finom, jó ebédet szeretett volna Gutmann néni ma főzni ; , a családnak, olyat, hogy évek- ? ' ig megemlegessék, dehát nem j tellett rá. , J ó ez is — nyugtatja meg ! az ura. — Majd t eszünk, ha felnőnek a kiska- ■ csák. Ezek ni — mutat a szó- . bábán'tipegő aranypelyhes kis '■ ■ jószágokra. Mert azok vannak ^ 1 pillanatnyilag a tiszta szobá- , ban. — Ilyen jó dolguk sem volt - rnég kacsáknak — neveti el magát az egyik mérnök s ■ mindjárt hozzáteszi: — akkor 1 nem is kellett volna maguk- : nak ez a szoba, konyha. Ebben most nem lehet tré- - fálni! Fel is fortyan a gazda, i — Mit csinálnék egy kony- - bórái. c Igaza is van. Ha már újat építünk, legyen az olyan, hogy !lég legyen a családnak, s jó s legyen, modem, amennyire ehet, szép, szívesen lakjanak lenne. Hiszen ez most hosszú ívekre készült. Talán még az unokák is benne laknak majd az unokák, akik majd úgy em­lékeznek vissza erre az árvíz re, hogy 80 vagy 100 esztendő vei ezelőtt betört Homorúd re a víz. — S elégedett a házával? — kérdi Horváth Lajos, a megye helyreállítási bizottság elnök helyettese. — Mintha csak egy kastéli lenne. Látja még a villany vezeték helyét is belevésték c falba. Úgy bizony. Villany is les: Homorúdon. Nem kell pétre mellett vakoskodni Gutmanr bácsinak, ha belelapoz estén ként a Kincses kalendárium b a. I fj ház, villany, boldogság elégedettség... Talár így, ez a négy szó sűríti magá ba amit most éreznek. I amit most érez még, hat má sík gazda Is. Fazekas Józsefék Sümegi Imréék, Fekete Jáno sék, Bálint Józsefék, Jeszen szki Jánosék, s Molnár Jó zsefék Homorúdon. Az elsi hét már elkészült, az első hé ma, holnap újra nyolc, barna rosan kész lesz az egész Ifjú ság falva. Mert azt rebesgeti) az lesz az új falu új neve. Em lékezésül, hogy annyit dolgoz tak, segítettek itt a fiatalok. Ónody gvörg'

Next

/
Thumbnails
Contents