Dunántúli Napló, 1956. május (13. évfolyam, 104-127. szám)

1956-05-30 / 126. szám

1956 MÁJUS 30

N7VPC«

9

Szakemberek a II. ötéves tervről

Csökkentsük a sertések hizlalást idejét!

JLfeglepetéssel olvastam a * második ötéves terv irányelveiben, hogy a sertésállományt lényegében nem emeljük, mégis vagy 25—30 százalékkal több húst és zsírt adunk az országnak. Az is elgondolkoztatott, hogy ezt a célt, a hússertések arányának növelésével és a hizlalás időtartamának csökkentésével érjük él;

Az irányelvek elolvasása után megnéztem a pécsváradi gépállomás körzetébe tartozó termelőszövetkezetek sertéstenyésztési mutatóit és arra a következtetésire jutottam, hogy a fentemlített módszer helyes és szükséges. Kiderült ugyanis. hogy a körzetünkhöz tartozó termelőszövetkezetekben — a két új kivételével — 47 százalékkal emelkedett a sertésállomány, de nem nőtt a hízók száma. Véleményem szerint ennek az az oka, hogy kevés a takarmány. Amit nyertünk a réven, azt elvesztettük a vámon, mert ugyan több a koca, de a takarmányhiány miatt kevesebb jut a malacoknak, süldőknek és hízóknak. Ez pedig annyit jelent, hogy lassabban fejlődnek a malacok és a süldők és meghosszabbodik a hizlalás) idő. Ezért kell nekünk 18—19 hónap ahhoz, hogy egy malacból érett és kész vágóállatot nyerjünk.

A második ötéves terv irányelvei alapján legalább 14—15 hónapra kell csökkentenürik a hüiiai uv időt. Meg tudjuk mi ezt tenni? Úgy érzem, igen, még három év alatt is. ha helyesen gazdálkodunk. Én a következőket javasolnám ennek ércekében:

1 Emeljük a 7,5 darabos fialási átlagot 8.5-re. Ezzel máris kevesebb kocára lesz szükségünk és több takarmány jut a süldőknek, meg a hízóknak.

Hogy a 8,5 darabos fialási átlag meglegyen, válogassuk meg kocaállományunkat. Minden termelőszövetkezetnek megvannak a tizet tizenkettőt.

sőt még többet fialó kocái — ezeknek az utódait tartsuk meg továbbtenyésztésre. — (A magas szaporodási tulajdonság a legtöbb utódban öröklődik). Ha mégis lennének olyan csoportok, amelyek tenyészállathiánnyal küszködnek, kérjenek segítséget a Jobbaktól. Ami az állami törzstenyészeteiket illeti. javasolom, hogy a kocákat ne fogják be hizlalásra a második vagy harmadik malacozás után, hanem tartsák tovább. (Ha az illetékes szervek is szabályoznák a kocák tenyésztési idejét, előbb rendbe- jömne a dolog);

Q Emeljük takarmányter- “• inelésünket. A jelenlegi 15 százalékos kukoricavetéste- rületet növeljük 20 százalékra és vessünk több tengerit má- sodnövényként. Július első napjaira felszabadillnak az ősziárpatarlók s ha annak egy részébe rövid tenyészidejű kukoricát vetünk — géppel és lehetőleg négyzetesen —, akkor őszre szemet, kedvezőtlen időjárás esetéin pedig tetemes mennyiségű zöldtakarmányt kapunk;

3 Minit ahogy az irányel- • vek előírják, növeljük a fehér hússertések arányát. A vegyes állományokat fokozatosan tegyük egyöntetűvé.

^ Adjunk több fehérjedús * takarmányt a malacoknak, szoptatós kocáknak és süldőknek. Ezért nocsak a tejtermelés emelésére törekedjünk, hanem a tejnek házi úton történő feldolgozására is — a csoportok necsak a közösből és háztájiból eredő tejet dolgozzák fel, hanem a községét is. Adjuk át a termelő- szövetkezeteknek az összes tej begyűjtőket. Több író és savó jut a csoportok sertései számára. Elkerüljük a 28 százalékos malacelhullást is — ennyi volt az első negyedévben mert nem szenvednek majd az állatok fehérjehiányban a választás utáni kritikus időben.

5 Ahol csak szükséges • építsünk 50, 80, vagy 100 férőhelyes hizlaldákat, lehető, leg típustervek alapján és a helyi erőkkeL Végül helyesnek tartanám ha a járási pártbizottság és a járási tanács az ősszel, még a hizlalása idény megkezdése előtt sertéstenyésztési és hizlalás! ankétet rendezne a legjobb tapasztalatok és módszerek elterjesztése céljából.

VAJDA FERENC a pécsváradi gépállomás párttitkára

Isillaglmllása földaiüves- szövelkezeteknél

(Tudósítónktól)

Nyolc földművesszövetkezetnél avatnak éliizemet a hónap végén az év első negyedében felmutatott kiváló teljesítményekért. Megérkezett a SZÖVOSZ döntése, amely szerint a Minisztertanács és a SZOT vándorzászlajával kitüntetett Duna- szekcső és Vidéke Körzeti Földmfivesszövetkezet (igazgatósági elnök Szödényi István elvtárs) megszakítás nélkUI negyedszer, a lány- csókl és vajszlói körzeti földművesszövetkezetek (igaz gatósági elnökök: Németh Henrik és Buzási Lajos elvtársak) megszakítás nélkül harmadszor, a szederkényi, mecseknádasdi és szaiántai földművesszövetkezetek (igaz gatósági elnökök: Ravasz János, Bauer László és Kozma József elvtársak) megszakítás nélkül másodszor maradnak birtokosai az élüzem kitüntetésnek. Bere- mendcn és Ujpetrén pedig (igazgatósági elnökök: Biró János és Fischer László elvtársak) új élüzemeket avatunk.

A nyolc élüzemmel megyénk az ország földműves- szövetkezeti mozgalmának első helyén büszkélkedhet.

15 százalék kedvezmény

Már zsúfolásig telve a raktár, de még mindig érkeznek csomagok a pécsi és vidéki könyvesboltokba. A 101-esben már nincs helyük a hatalmas könyvbálákmak a pultokon, a postás a földre rakja őket. Az eladók sóhajtoznak: „Jaj, már megint mennyi jött!" — de ahogy a papírgöngyölegből napvilágra kerülnek a kötetek, úgy lesznek egyre derűsebbekké. örülnek a könnyein eladható „csemegéknek“.:: -.

Párizs és tavasz

Szombat este Párizsban. — Munkahelyéről siet haza férj és feleség: Antoine és Antoinette, egyik a könyvkötőműhelyből, másik az áruházból. Nagyon szeretik egymást, s csak ez teszi elviselhetővé megélhetésük gondjait. Ezen a napon hatalmas nyeremén”- nyel, 800 ezer frankkal kihúzz ták Antoinette sorsjegyét. — Nyomban megkezdik a tervez- getést: motorkerékpár Antoine álma. űj lakás szép bútorral Antoinette kívánsága. A férj meg álmában is a sorsjeggyel bajlódik míg végül úgy elrejti, hogy másnap maga se találja Izgalmas hajsza következik az elveszettnek hitt sorsjegy után. — Közben az asszonykával váratlan dolgok történnek. Roland, a szembenlévő_ fűszerüzlet tulajdonosa meglátogatja az asszonyt. Nyíltan szerelmei vall, erőszakoskodni próbál, mire az asszony segítségért kiéit. Közben megérkezik a férj. A verekedés hevében a kis lakás berendezése is tönkremegy. De nem baj, mert egy hatalmas ütéstől eszébe jut Antoinenak, hová tette tegnap este a sorsjegyet. A film utolsó képében a házaspár örömtől sugárzó arccal száguld a nyereményből vett motorkerékpáron.

A kedves és fordulatos vígjáték keretében rengeteg emberrel találkozunk. — i£az hogy csak egy pillanatra, de olv jellemző, és kifejező villanások fényében, hogy ezek az arcélek szinte keresztmetszet- .ben tükrözik az életet, mely; ben a becsülettel küszködő kisembernek naponta megkell vívnia a maga harcát a boldogulásért. Csillogó, apró, hol nevettető, hol könnyeztető mozaikok sora, s ezeket az apró kockákat a film alkotói nagyon ügvesen úgy raklákegv- más mellé, hogy egvlk szín hangsúlyozza a másikat. ®z jellemzi az egész filmet, túl- hajtása azonban helyenként öncélúságra vezet. Kitűnő megoldás Antoine szerencsétlenségének kihangsúlyozására például az, hogy amikor a bank- pénztámok előtt rádöbben a sorsjegy elvesztésére, a másik pénztárnál a bundájából is ki- hízott hentes veszi fel a főnyereményt ezekkel a szavakkal: „manapság bizony már nem is sokat ér egy millió". Ugyanennek a képnék a vissza- hozása (borravalóadás) azonban már sok, fölösleges! Másik példa: Antoine és a fűszeres verekedése kezdetben nagyon mulatságos. Áz is igaz. hogy a felriasztott lakók azonnal nem avatkoznak egy verekedésbe. De hogy aztán a tétovázás úgy oldódjék fel, hogy egységes szurkolótáborrá alakulva, szabályos (és lehetetlenül hosszú) boxmeccs fejlődjön ki: — ez igazán csak arra való, hogy a nézőtéri kamaszok megfeledkezve magukról, fel- üvöltsenek: — Húzz be neki!

Ezeket a túlzott, olcsó, hatásvadász jeleneteket leszámítva. a szerzőknek (Jaques Bek- ker és Francoise Firond) sikerült rövid idő alatt igen sokat elmondani a film hőseiről. A fiatal házastársak élete nem valami könnyű, mégis tele vannak vidámsággal és optimizmussal, hisznek a jövőben, bíznak saját erejükben, s nem akarnak jólétet lelkiismeretűk árubabocsájtésával, becsületesek maradnak elgondol ásaik- ban. egymás iránti viszonyukban, és egész magatartásukban.

Roger Pigaut (Antoine) és Claire Maffei (Antoinette) közvetlen, látszólag szinte eszköz- telen alakítása még csak rokonszenvesebbé teszi a fiatalokat. Noel Boquevert, Roland szerepében olyan ’arcátlan, olyan együgyüen pimasz, hogy csak nevetni tudunk rajta, s »Tzel a helyes vígjátéki szerep- felfogással egyik főrészese film sikerének. Ezzel a rendezési munkával teljesen összhangban dolgozott Roger Dor- may operatőr is.

KENDE SÁNDOR

A keddi csomagok tartalmából néhány mű: Szabó Pál: Most és mindörökké — elbeszélések, Móricz Zsigmondi Jobb, mint otthon, Kazimierz Brandys: Honpolgárok, Rideg Sándor: Tükrösszívű huszár (harmadik kiadás, de amilyen népszerű, az 1957-es könyvhétre bizonyára megjelenik a negyedik kiadása is), Balassa Imre — Gdl György Sándor: OperakaXauz (remekbekészült szürke vászonkötés, 900 se- lyempapírvékomyságú oldal — a könyvhét egyik legszebb és legkeresettebb kötete lesz), Kormos István képes mesekönyve: Mese Vackorról, Molnár Géza elbeszélései: Szerelmes kislnas.

Közben levél érkezik. Felbontják, elolvassák, azután átnyújtják:

— Olvassa!

A hír, amit a levél közöl, bizonyára örömet hoz minden

könyvbarátnak: a könyvhét ideje alatt a könyvhétre kiadott könyvek közül vagy 120 kötetet Í5 százalék kedvezménnyel árusítanak majd boltokban és a könyvsátrakban.

Kifejezd cimlapillusztráció Molnár Géza „Szerelmes kis- inas" című elbeszéléskötetéhez

Pécsi Muzsikáló Május

Sugár Rezső

oratóriumának bemutatója

A

pécsi ünnepi hetek, a „Muzsikáló Május” utolsó hangversenye fontos eseményt jelentett nemcsak Pécs, hanem az egész ország zenei élete szempontjából, mert ez a hangverseny a magyar vidék egészének zenei élete szempontjából is példamutató.

Az óratórium műfaja — az opera mellett — talán a legcélravezetőbb, legfontosabb eszköz a tömegek zenei nevelésében. A nagy előadói apparátus, a zenekar, énekkar és a szólisták együttes és egyéni színeinek vonzó sokfélesége, a lírikus és drámai kifejezőeszközök változásának hatásossága, az egész műfajra jellemző epikus előadásmód emelkedett hangja: mind-mind olyan momentum, ami feltétlenül megfogja a zeneileg képzetlenebb hallgató fantáziáját is és közelebb viszi a nemes, komoly muzsikához. Ezért igen helyes Antal Györgynek az az elképzelése, amely az oratórikus művekét állítja a város zenei eseményeinek gerincébe.

Es különösen helyes, ha most az új magyar muzsika, a felszabadulás utáni évtized legjelentősebb magyar oratóriumának bemutatása is a pécsi oratórium-kultusz, s a fenti célkitűzések szolgálatába állt. Sugár Rezső „Hősi ének”-e a magyar történelmi múlt legendás hősének, Hunyadi Jánosnak állít zengő emlékművet, hangokból faragott szobrot. A Kossuth- és Erkel-díjjal kitüntetett alkotás minden szempontból kimagasló remekmű. Nyelve izig-vérig magyar, hangvétele a magasztos tárgyhoz méltóan izzóban drámai és nemesen patétikus, dallamvilága olyan megkapó, hogy a hallgató már az első hallás után nem egy melódiát visz haza emlékül, hangszerelése, a kórus és a szólisták ének- hangkezelése virtuóz. Nem véletlen, hogy a „Hősi ének” valamennyi eddigi előadása a forró közönségsiker és leg- .jobször az ismétlések jegyében zajlott le. A pécsi bemutató nagy közönségsikere méltón csatlakozott a mű eddigi diadalútjához.

A „Hősi ének" bemutatóját Vaszy Viktor, a magyar oratórium-kultúra régi harcosa vezényelte. Felfogása„ tolmácsolása elsősorban a mű drámaiságát emelte ki nagyon

helyesen. Munkája az átfogót nagy vonalak és a részletek kidolgozása terén egyaránt kitűnő volt. A Liszt Ferenc Kórus és a Városi Szimfonikus Zenekar minden tudása latbavetésével szolgálta a mű előadását, s elmondhatjuk, hogy énekük, játékuk méltó volt a darabhoz. Az a néhány kisebb hiba, bizonytalanság ami itt-ott akadt, jelentéktelenné zsugorodott a teljesítmény egésze mögött. Kedves szint jelentett a közreműködő szakiskolai leánykar éneke (karvezető: Agócsy László) bár meg kell mondanunk, szívesebben hallgattunk volna fiú-kórust. A szólisták budapesti művészek voltak. Farkas Ilonka szopránja a lírikus részekben csengett a legszebben, Ivánka Irén altszólója szép hangszínével és jó mélységével tűnt ki, Kaposi Andor lendülete és Petri Miklós (krónikás) hangja egyaránt emelte az előadás színvonalát.

Ez a hangverseny most

már követelőn vet fel néhány olyan problémát, amely nemcsak Pécsé, de minden nagyobb vidéki városunk zenei életéé. Csak kettőt említünk: A pécsi közönség zenei fejlettsége megérdemli, hogy a színháznak végre operarész-i lege is legyen; az operajátszás ma már nélkülözhetett len tényezője a zenei nevelésnek. A másik kérdés^ amely egyike a legégetőbbeknek; a vidéki zeneiparok hangszerellátása. Jól, szépen muzsikálni, csak jó hangszeren lehet. Ma még messze vagyunk attól, hogy kielégítőnek mondhassuk a vidéki hangszerállományt, pedig az előforduló hibák többsége a rossz hangszerektől ered.

Egy évvel ezelőtt, a tavalyi zenei hétről szóló beszámolómat ezzel fejeztem be: „Pécs útat mutat minden városunknak a zenei nevelés, a zenei műveltség terén — Budapestet sem kivéve. A többi városon a sor, hogy a pécsiek példáját kövesse:’- Reméljük, még sokáig megőrzi ezt a szerepet; addig, amíg megvalósul a kodályi- terv, a muzsikáló Magyar- ország, melyben végleg eltűnik a különbség vidék és főváros, Pécs és Debrecen, Sopron és Szeged, Budapest és Komló között.

VÁRNÁI PÉTER a Művelt Nép zene- kritikusa.

futta Júmasi tds^zauát^áU

Fiatalember keresett fel a szerkesztőségben. Fúrta Jánosnak hívják, a hidasi brikettgyár építkezésén segédmunkás. Panaszkodni jött. Lassan, megfontoltan beszélt.

— Már nem bírom tovább — kezdte; — Áprilisban négyszáz forintot kerestem, márciusban is körülbelül ennyit. Családos ember vagyok. A családom Szegeden van. Mondja meg elvtárs, meg lehet havi négyszáz forintból élni? A toborzók azt mondották Szegeden, hogy 1200—1400 forint körül lehet keresni. Most azonban már látom, becsaptak. Egy brigádban dolgozunk a Szegeden toborzottakkal, de az ő borítékukban sem volt több, sőt! Pedig én becsületesen dolgoztam. Ha kellett még éjjel is felkeltem vagont kirakni.;;

Kis szünetet tart, de látszik rajta: mondani akar még valamit.

— Elvtárs, itt bércsalás van! Ezt ki kell vizsgálni, mert a brigádtagok többsége is el akar menni, máshova dolgozni. Pedig de szép nagy gyárat építünk itt — teszi még hozzá halkan.

Igazat adtam Fúrta Jánosnak. Egy ember egészhavi becsületes munkája után nem kereshet mindössze négyszáz forintot.

Azzal váltunk el: tovább dolgozik Hidason s rövidesen fényt derítünk panaszára.

A műútról már messziről látni a hidasi brikettgyár épülő, magasodó falait; Teherautók, lovaskocsik hozzák az anyagot, téglát. Az egyik épület mellett állványzatot bontanak, amott daruval gépeket emelnek a helyükre. Az egész építkezésen lüktet az élet.

Fúrta János megkeresésére Indultam. Nem találom.

— Már nem dolgozik itt — mondják. — Több szegedi társával együtt elment i;; Talán Komlóra*

Visszagondolok beszélgetésünkre, hisz alig egy hete, hogy nálam volt. Megígérte, itt marad, dolgozik tovább..?

De nézzünk panasza után! ö bércsa- lést emlegetett. Mit tudnak Fúrta Jánosról a bérelszámolási osztályon, milyen munkát végzett míg itt dolgozott, mennyit keresett?

Mit mutat a papír? Az a brigád, amelyhez tartozott áprilisban 78 százalékot teljesített. És márciusban? Márciusban csak fél hónapot dolgoztak, mert a hónap közepén érkeztek Szegedről, akkor alakult a brigád. Ellenőriztük az elvégzett munkát és kiszámítottuk az érte járó bért. Egyezett. Azt, hogy valamelyik munka nem volt feltüntetve az elszámoláson, azt ő sem mondta, csak a keresetet keveselte.

Ismét végiggondoltam az egészet, de nem értettem. Hogy lehet az: valaki becsületesen dolgozik, munkáját jól számolják el s a végén az összeg mégis csak 400 forint?

Nem az egész brigád ment el. Dolgoznak még itt az építkezésen, akik egy brigádban voltak vele. Mi az ő véleményük?

Felkerestem őket s amikor a beszélgetést elkezdtük, már tizennégyen voltunk. Láttam, Fúrta János ügye nemcsak a volt brigádtagokat, hanem a többieket is érdekli. A szavak nyomán kiderült, a négyszáz forint titka, s még egyéb is . ? ?

Milyen embernek Ismerték Fúrta Jánost?

— Rendes, becsületes, jő munkás volt a János — szólalt meg elsőnek Kókány László. — Nézzék, ha én mondom, el- hihetik, mert Ismerem én az embereket.. Ott voltam Sztállnváros építésénél is, sokat láttam, tapasztaltam. Mindig jól kerestem. Igaz, megfogom én a munka végét is, elejit is. De az Is igaz, hogy a régi brigádban, ahol Fúrta Is volt,

nem kerestünk. Miért nem? Mert a szegediek között 3—4 lusta volt, csak a szájuk járt. Valahogy úgy akarták a munkát elvégezni, hogy „fogjuk meg emberek, aztán vigyétek“. Nem dolgoztak. De lopni, arra volt eszük. Miklós Sándor a faluban kilopta a liba alól a tojást. Meg lógtak is. Március végén például a szegediek közül többen hazautaztak, s volt olyan is köztük, aki április közepén jött vissza. A brigádot meg átlagba számolják el. Hiába dolgozik két-három ember, ha a többinek nem Ízlik a munka. El is határoztuk, hogy új brigádot alakítunk olyan emberekből, akik szorgalmasak, segítik egymást.

így volt — folytatja Kis János, aki szintén a régi brigádhoz tartozott. — Mondtam is Furtának: János, téged beveszünk az új brigádja, mert te rendes ember vagy, de a többit, a lógósokat nem. Meg is egyeztünk, hogy új brigádot alakítunk. Fúrta megígérte, csatlakozik hozzánk. De elment;:: a többivel. Pedig kár, mert azóta megalakult az új brigád s ebben a hónapban nem adjuk 120 százalékon alul. Jól fogunk keresni. Az én véleményem az, hogy Furtát behálózták a haverok. A lógósok, a „földiek" szavára hallgatott, nem látta meg, mi az oka a kevés keresetnek. ?.

Keverednek a szavak, alakulnak a következtetések s Fúrta Jánosról megegyeznek a vélemények. Jó munkás, rendes ember, csak nem tudta megválasztani a társaságot, nem tudta megkülönböztetni a barátot a havertól. Félrevezették az olyan „vándormadarak", akik csak ideig-óráig tartózkodna^ esv* egy munkahelyen s végleges munkájúi! sohasem lesz.

A volt brigádtagok Kokány Lász’ i vezetésével új brigádot alakítottak,

amelyben segítik, megértik egymásl Visszavárják ide Fúrta Jánost is ...

Garay Ferenc