Dunántúli Napló, 1956. május (13. évfolyam, 104-127. szám)

1956-05-16 / 114. szám

V1LÄG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! DUNÁNTÚLI ■1UAPLO A BARANYA MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TAWAt5 LAPJA XIII. ÉVFOLYAM, 114. SZÁM ARA 50 FILLÉR SZERDA, 1956 MÁJUS 16 Hind a 12 pécsi ifjúsági feltáróbrigád túlteljesítette májusi első dekád-tervét (MTI) A Szovjetunió lesze- re'ési határozatához a nyugati fővárosokban egyelőre kevés kommentárt fűznek. WASHINGTON Amerikai kormánykörökben a szovjet kormány bejelentése után azt mondották, hogy a feayveres erők létszámának csökkentése „nem keltett meg- lenetésfc, mert számítottak rá a leszerelési albizottság lon­doni munkájának befejezése óta.“ Harold Stassen külföldi segélyhivatalának szakértői „kiegészítő részleteket“ várnak a szovjet leszerelési határozat­ra vonatkozóan, mielőtt kom­mentálnák azokat. NEWYORK ENSZ-körökben a Szovjet­unió bejelentését úgy kom­mentál iák. mint ösztönzést ar­ra. hogy a nyugati hatalmak Kzin'én csökkentsék csapataik­nak létszámát. Mint az AFP megállapítja, tíz ENSZ-körökben azt tart­ják. hogy „az oroszok fegyve­res erőik csökkentésével a le­szerelési bizottság legközeleb- b: ülésén — amelyet június közepe táján tartanak meg Newyorkban — akarnak majd új eredményt elérni.“ E kö­rök hangsúlyozzák, hogy szovjet határozatok következ­tében a nyugati hatalmak „kénytelenek lesznek újból át­gondolni leszerelési terveiket LONDON Az angol külügyminiszté­rium, mint londoni jelenté­sekből kitűnik, egyelőre nem foglal állást a létszámcsökken­tésre vonatkozó szovjet beje­lentésről. Katonai szakértők véleménye szerint „a moszk­vai bejelentés azt a felfogást tükrözheti, hogy a konvencio­nális fegyverek a korszerű hadviselésben veszítenek fon­tosságukból." BONN Nyugatnémet hivatalos kö­rök azt állítják, hogy a szov­jet leszerelési határozat egyik célja „megnehezíteni a nyu- satnémet hadsereg felállítá­sát.“ A múlt hónapban tartott ta­nácskozásukon határozták el a Pécsi Szénbányászati Tröszt DISZ-szervezeteinek vezetői, hogy májustól kezdve a fejlett bányatechnikát széles körben alkalmazó 12 ifjúsági feltáró­brigádot szerveznek. A tröszt beruházási és mű­szakfejlesztési osztálya, továb­bá a bányakerületenként pat­ronáló műszakiak segítségével az ifjúsági feltáróbrigádokat már áprilisban jól előkészítet­ték feladatukra. A legtöbbet ellátták vizes fúrógépekkel, több csapat rakodógépet ka­pott és megszervezték a cik­lusos munkamenetet. Eredmé nyeként május első dckádjá- ban mind a 12 ifjúsági feltá­rócsapat teljesítette, illetve túlszárnyalta előirányzatát. Pécsszabolcson Dankl Fe renc brigádja 9,5 méteres ter­vével szemben 14,5 métert, Pécsbányán Nyújtó Balázs 8,4 méterrel szemben 10 métert haladt előre, míg Vasason Lutz Nándor érte el a legjobb tel­jesítményt. Fogadás Párizsban Darvas József tiszteletére Megérkezett Pécsre a sorsolási kerék Megyeszerte nagy érdeklődés előzi meg az I. Békekölcsön tizedik sorsolását, amely Pé­csett május 17-én, csütörtökön délután fél 4 órakor kezdődik a Tiszti Klub nagytermében. Kedden délután tehergépkocsi­val már Pécsre szállították a sorsolási kereket, amelyet szerdán állítanak fel és meg­kezdik a sorsolás előkészíté­sét. A sorsolás előkészítését és lebonyolítását a pénzügymi­niszter által kinevezett sorso­lási bizottság ellenőrzi és irá­nyítja. A sorsolási bizottság tagjai, a SZOT képviseletében: Szlavek Antal, a Pécsi Szén- bányászati Tröszt István-aknai frontmestere, a Szocialista Munka Hőse, Vintadt Antalné, a Mohácsi Selyemgyár szövő­nője, Tatár Béla, az Ágoston téri általános iskola igazga­tója, Jovanovics Mihály, a Közalkalmazottak Szakszerve­zete kultúrnevelési osztályának vezetője é6 Weigand Sándorné a budapesti Harisnyagyár négyszeres sztahanovista dol­gozója. A DISZ képviseleté­ben: Kéri László, a Komlói Szénbányászati Tröszt III. ak­nájának sztahanovista vájára és Ángyán Nándor, a Pécsi Állami Áruház dolgozója. Az MNDSZ képviseletében: Tóth Margit, a Pécsi Porcelángyár dolgozója, a MEDOSZ képvi­seletében Maczkó Lajos, a beremendi állami gazdaság kombájnvezetője, a Szocialista Munka Hőse; az Országos Bé­ketanács képviseletében: Par­ragi György, a Magyar Nemi zet főszerkesztője, Ko66uth-dí­jas újságíró, országgyűlési képviselő, a SZÖVOSZ képvi­seletében: Kovács István gy- dorogi egyénileg dolgozó pa­raszt; a városi tanács képvi­seletében: Gyúró István, a városi tanács ipari osztályá­nak vezetője, Tiborc Ferenc, a nagyárpádi Uj Alkotmány Tsz tagja, a pénzügyminisztérium képviseletében: Tiszttartó László, az Országos Takarék­pénztár Baranya megyei fiók­jának vezetője. — A sorsolási bizottság elnöke: Tarján End- réné, alelnökei: Gruber Ist­vánná és Gyúró István, tit­kára pedig Bárány Ferenc. A sorsolás megkezdése előtt Nagy Gyula elvtárs, a megyei tanács elnökhelyettese mond megnyitóbeszédet, majd Bá­rány Ferenc, a sorsolási bi­zottság titkára ismerteti a sor­solás menetét. Utána a sorso­lási bizottság tagjai elfoglalják helyüket és megkezdődik a sor­solás, amely nyilvános, bárki résztvehet rajta. A sorsolás nyereményei: 1 drb 100 000 forintos főnyere­mény, 18 drb 50 000, 39 drb 25 000, 95 drb 10 000, 284 drb 5 000 Ft nagynyeremény, ezenkívül 4 700 drb 1 000, 14 100 drb 500 és 75 363 drb 300 forintos nyeremény, össze­sen 94 600 darab nyereményt sorsolnak ki kb. 38 703 900 fo­rint értékben, valamint 127 500 darab törlesztéses kötvényt 25 387 000 forint értékben. Párizs (MTI) A párizsi Ma­gyar Intézet Darvas József népművelési miniszter néhány- napos párizsi tartózkodása al­kalmából hétfőn fogadást adott. A fogadáson számos olyan francia író és kiadó je­lent meg, aki sokat tett a ma­gyar irodalom és művészei franciaországi megismertetése és népszerűsítése terén. A meg jelentek között volt Pierre Seghers, az ismert költő, Jó­zsef Attila francia versfordí­tásainak kiadója, Pierre Ab­raham, az Europe vezérigazga­tó-főszerkesztője, Pierre Ga- marra, az Európe főtitkára, Guillevic, a Francia írószövet­ség főtitkára. A fogadáson kialakult rend­kívül érdekes eszmecsere so­rán sok szó esett a magyar irodalom, kivált a költészet franciaországi, s a francia iro­dalom magyarországi népsze­rűsítéséről, a kulturális cseré­ről és a legkülönbözőbb iro­dalmi kérdésekről. Hétfőn este meghívott kö­zönség előtt, amelynek sorai­ban diplomaták, filmszakem­berek, művészek, írók, voltak bemutatták a Szakadék című magyar filmet. Megjelent a filmbemutatón Kutas Imre. a Magyar Népköztársaság pári­zsi követe, valamint a követ­ség több kulturális munkatár­sa. A bemutató közönsége lel­kes tapssal fogadta a filmet, amely mély benyomást keltett a nézőkben. A fogadáson és a filmbemu­tatón jelen volt Sarkadi Imre és Fábry Zoltán is. Jubileumi évfordulóra készülnek a vajszlói úttörők Perics Péter, a vajszlói ál­talános iskola tanára, szívét- lelkét adja a fiatalok nevelé­sébe, minden szabadidejét ve­lük tölti. Az úttörő szervezet életrehívása után Vajszlón — Baranya falvaiban talán első­nek — alakította meg az út­törőcsapatot és az elmúlt tíz év alatt sok szép dologra ta­nította az iskolán kívüli fog­lalkozáson is a fiatalokat, amiért számos elismerést, ju­talmat és kitüntetést kap>ott. Most a jubileumi évforduló méltó megünneplésére készül­nek az Ormányság „fővárosá­nak“ kis lakói, akik az iskola irattárát már átkutatták és az összegyűjtött anyag és sok rajz, fénykép felhasználásá­val díszes, tartalmas jubileu­mi csapatnaplót készítettek. Felkutatják az első úttörő- csapat tagjait és pályafutásu­kat beírják az 1956-os csapat­naplóba, ez méltón dokumen­tálja felszabadult orszá­gunkban a fiatalokra váró le­hetőségeket. Az egykori MA- DlSZ-tagok közül több fiatalt rajgyűlésekre hívnak meg, ahol beszámolnak a fiatalok tíz év előtti és jelenlegi életé­ről. Készül egy kiállítás is; az iskola falán „Akikre büszkék vagyunk“ cím alatt kifüggesz­tik az iskola azon úttörőinek fényképét, akik jól megállták helyüket az életben. A gyermeknapon, június 2- án megrendezésre kerülő jubi­leumi emlékünnepség fény­pontja lesz az iskolaudvaron készülő jubileumi emlékmű avatása. Az emlékmű kövébe bevésik az ez évben legjobban Végző nyolcadikosok nevét és a jövőben minden évben meg örökítik így a legeredménye­sebben tanulók nevét. Az erő­södő, terebélyesedő úttörő- mozgalmat pedig az a három diófa jelképezi majd, amit az emlékmű körül elültetnek a vajszlói iskola úttörői. A jugoszláv drámai színház kedden Belgrádból a menet- rendszerű gyorssal a magyar fővárosba érkezett. A színház a Szovjetunióba utazik ven­dégszereplésre. A Nyugati pá­lyaudvaron fogadásukra meg­jelent Both Béla, a Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség főtitkára, Major Ta­más Kcesuth-díjas kiváló mű­vész, a Nemzeti Színház igaz­gatója, Horvai István Kos- suth-díjas, a Madách Színház igazgatója, valamint színházi életünk számos más neves tag­ja. Az érkezésnél jelen volt Marko Zigmund, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság bu­dapesti követségének harmad­titkára és Novak Radjenovic, követségi attasé. Növekszik a megye téglagyártása é 3f-4ooao ooo db. A Baranya Megyei Tanács Téglagyári Egyesülése a má­sodik ötéves tervben 4—5 millió forint beruházással a jelen­legi évi 25 millió téglával szemben 1960-ban 35—40 millió téglát tud gyártani Falusi levelezőink írják A szentlőrinci Úttörő Tsz befejezte a vetést A szentlőrinci Úttörő Tsz május 7-én befejezte a tava­szi vetést. Elvetettek 68 hold kukoricát, 10 hold cukorrépát, 16 hold zabot, ezenkívül bur­gonyát, borsót, napraforgót, tavaszi árpát, takarmányrépát, zabosbükkönyt, bonsócsalamá- dét és 55 holdon füvesherét. De nemcsak a munkában áll­ják meg jól a helyüket a ter­melőszövetkezet tagjai, hanem a beadás teljesítésében is jó példát mutatnak. Már május elsejére teljesítették egész évi sertés-, baromfi- és tojásbe­adási kötelezettségüket. Az Úttörő Tsz azért dicse­kedhet ilyen eredményekkel, mert a tagság lelkes munká­ját jól irányítja a vezetőség, és a tsz-pártszervezet erősödé­sével (11 a párttagok száma) megjavult a termelőszövetke­zetben a politikai irányító-ne­velő munka is. Varga Ferenc V. b. elnök h. Keltctőgépet vásárolt a mohácsi Uj Barázda Tsz A mohácsi Uj Barázda és Béke Tsz május 4-én befejezte a tavaszi szántást és vetést. Mivel a tsz-tagok tudják, hogy a korai zöldségfélékből jelen­tős pénzjövedelmet érhetnek el, összesen 300 melegágyi eb­lakot létesítettek. Ezzel egy­ben a Mohács-szigetet újjá­építő munkások élelmiszerel­látásához is hozzájárulnak. Nagy az érdeklődés az Uj Barázda Tsz keltetőgépe iránt. A gép 24 ezer forintba került, de havi 3 500 csibe keltetésé­vel és értékesítésével ez a be­ruházás még ebben az évben megtérül. A tsz-tagok és egyé­ni gazdák már június közepéig jegyeztek elő naposcsibét. A termelőszövetkezet saját ré­szére is nagyobb baromfi- tenyészetet létesít. (Szirovicza) Megkezdtük a kukoricakapálást Május elsejét azzal is ünne­pelte a marázai Béke Tsz tag­sága, hogy — öt hold ricinus kivételével — végzett az ösz- szes tavaszi vetésével. A rici­nus vetését május 4-én fejez­ték be. A tavaszi növények időben és jól előkészített ta­lajba kerültek. A tavaszi nö­vényápolás is már javában fo­lyik. Befejeztük 10 hold étke­zési borsó kapálását és ezt követően megkezdtük 10 hold napraforgó, 5 hold takarmány- répa és 10 hold burgonya első kapálását s ugyanígy a 68 hold kukoricát is. A felsorolt növényápolási munkákat má­jus végéig kívánja befejezni a tagság. Csabai László agronómus Három borjút ellett Solymár József tehene Közlőim a szerkesztőséggel, hogy Solymár József felső- mindszenti lakos vörös-tarka tehene 3, azaz három egészsé­ges üsző borjúnak adott életet, Megmaradásukhoz van re­mény, mert meet is — szüle­tésük után három héttel, — anyjukkal együtt egészségesek.- Eichert József A szovjet leszerelési határozat első nyugati visszhangja Még elevenen él a világ bé­keszerető embereinek emléke­zetében Bulganyin és Hrus­csov elvtárs kéthetes angliai látogatása; tegnap tették köz­zé az SZKP és a Francia Szo­cialista Párt közös nyilatkoza­ta' az országok közötti kap­csolat további erősítéséről; ma reggel kezdődnek meg a szov- iet kormány és Guy Mollet francia miniszterelnök és Pi- neau külügyminiszter közötti tárgyalások Moszkvában ... És a tegnapi lapok ismét egy ha­talmas jelentőségű szovjet kez­deményezésről számoltak be; a Szovjetunió kormánya elhatá­rozta, hogy 1957 május 1-ig újabb egymillió 200 ezer fővel csökkenti a Szovjetunió fegy­veres erőinek létszámát. Az NDK területén jelentős csa­pategységeket oszlat fel s itt több, mint 30 ezer embert sze­rel le. Használaton kívül he­lyez 375 hadihajót, csökkenti a hadikiadásokat, a leszerelt katonákat a békés alkotó mun­kában alkalmazza. A szovjet kormány cseleke­dete ismételten bizonyítja, hogy a XX. kongresszus szel­lemében őszintén és követke­zetesen óhajtja a különböző társadalmi rendszerek békés egymás mellett élését, a nem­zetközi feszültség csökkenté­sét. A leszerelés hosszú évek óta vitatott problémája szo­ros összefüggésben van ezzel. A Szovjetunió mindig hangsú­lyozta, hogy a megegyezés e kérdésben létfontosságú a né­piek számára, a jelenkori vi­lágpolitika halasztást nem tűrő ügye. Az ilyen megegye­zés. még ha kezdetben korlá­tozott is, csupán néhány kér­dést érint, fontos lépést jelen­tene a hemzetközi feszültség további csökkentésében, az ál­lamok közötti kapcsolatokhoz szükséges bizalom megterem­tésében és az általános, béke megszilárdításában. A mostani határozat az ed­digi legjelentősebb hozzájáru­lás a leszerelés ügyének meg­oldásához. A Szovjetunió min­den lehetőt megtett már ko­rábban is, hogy megkönnyítse a szükséges megegyezés eléré­sét. Legutóbb, a leszerelési al­bizottság londoni ülésén új javaslatokat terjesztett elő. — Lén vege; a nyugati hatalmak korábbi javaslata alapján egyezzenek meg először a le­szerelés egyik főkérdésében, mégpedig a hagyományos fegy­verzet csökkentésében. A nyu­gati hatalmak képviselői ek­kor kijelentették, hogy ez a javaslat elfogadhatatlan, r%ert — mondották — az egész prob­lémát egyszerre kell megolda­ni. Sőt, a fegyverzet csökken­tését függővé tették például a német egység megteremtésétől. Ez semmi más, mint kibúvó, kitérő a fegyverzet és a fegy­veres erők csökkentésének rendezése elől. A nyugati hatalmak a viták alkalmával előszeretettel han­goztatták, hogy a fegyveres erők és a fegyverzet csökken­tésének javasolt mértéke lehe­tetlen a jelenlegi nemzetközi helyzet miatt. Ennek az érv­nek semmi köze sincs a reális helyzethez. A Szovjetunió mostani nyilatkozata éppen azt hangsúlyozza, hogy a nem­zetközi helyzetben bekövetke­zett új fejlődés örvendetes eredményeket hozott. A nem­zetközi helyzet tényei igazol­ják, hogy a békés együttélés lenini gondolata rohamosan tért hódít, egy sereg európai és ázsiai állam külpolitikájá­nak ez a legfőbb alapja, hogy a nemzetközi kapicsolatok, ha lassan is, de állandóan javul­nak, a bizalom fokról-fokra visszatér. A szovjet államfér­fiak látogatásai, más politiku­sok utazásai, a parlamenti küldöttségek rendszeressé vált cseréje, a kereskedelem nö­vekedése olyan tények, ame­lyek a legjobb lehetősége* nyújtják a leszerelés megol­dására. A Szovjetunió minden javaslatakor ebből indult ki. éppen úgy, mint a mostani kezdeményezésekor. Ez pedig minden ország, minden politi­kus számára nagyon világos következtetéseket szolgáltat. Természetesen, az új hatá­rozat nem csupán a nemzet­közi helyzet alakulására gya­korol óriási hatást. Egyútta1 azt is jelenti, hogy több, mint egymillió ember lép a terme­lőmunkába. Visszatérnek az esztergapad, a rajzasztal mel­lé, traktorra ülve a végtelen kolhozmezők földjeit művelik tudományos intézményekben, laboratóriumokban dolgoznak. Több. mint egymillió ember két keze munkájával járu1 hozzá az anyagi javak terme­léséhez, a Szovjetunió gazda­sági és kulturális fejlődéséhez A magyar nép örömmel ét megelégedéssel fogadta a le­szerelésről szóló szovjet kor­mánynyilatkozatot, ameh nagy jelentőségű hozzájáruló.« a béke megszilárdításához, a? országok közötti kapcsola megjavításához. Hatalmas hozzájárulás a béke ügyéhez II iiKzlí drámai színház enviiltese Budapesten

Next

/
Thumbnails
Contents