Dunántúli Napló, 1956. április (13. évfolyam, 81-103. szám)
1956-04-04 / 81. szám
Éljen győzelmeink szervezője, népünk vezetője, a Magyar Dolgozók Pártja és annak Központi Vezetősége cA múltat oífykífi eitiii&lliik . .. „Magyarok ne féljetek!“ 1 945. január 13. Borongós, •*- hideg téli nap. Délután 4 éra felé járt az idő, mikor szüleim és a felnőttek tilalma ellenére felszöktem megszokott helyemre, a kapu alá. Kitekintettem. Lőttek vadul gyors egymásutánban. Egyszerre csak éktelen dörrenés, porfelhő és a páncéltörőt találat érte. Azt még láttam, hogy az egyik német elvágódik, a többiek pedig hátrafutottak a Körút felé. Közben harsány hurrá-t hallottam, s rohantam az óvóhelyre. — Itt vannak az oroszok! — kiáltottam és éreztem, hogy rémegek. Senki sem szólt, vagy ha tette, csak suttogva. Nem tudom mennyi idő telt el, mikor kivágódott az ajtó és egy négycsillagos szovjet katona ve zetésével öt másik rohant be. Megálltak. Vezetőjük — most már tudom — százados — „nyemecki” és „Szálasi szolda- tokat” keresett. Apám az első világháború fogságában igen jól megtanult oroszul, így ő válaszolt és mondta, hogy a polgári lakossághoz tartozunk. Lakótársaink feltartott kezekkel álltak és nem tudták mi lesz. Szibériába visznek? Kiszúrják szemünket? Levágják kezünket, lábunkat? Hiszen 25 éven keresztül azt harsogta a rádió, sajtó, hogy a kommunizmus rettegés és halál. Ekkor megszólalt a kapitány: „Magyarok ne féljetek! Tegyétek le a kezeteket. Mi nem halált, hanem életet, szabadságot hoztunk nektek. Építőmunka vár rátok és mostantól kezdve szabadok vagytok. Halál a fasisztákra!” — E szavakra úgy emlékszem, mintha most is hallanám. Néztem a nagy, erős katonát. Pisztollyal a kezében, porosán, szakadt ruhában, szemében tűz, az ellenség elleni harc tüze. Előtte álltam, fejemen diáksapka. Levette, forgatta kezében, nézte a jelvényt. A pesti Zrínyi Miklós gimnázium „Ne bántsd a magyart” feliratú jelvénye volt. Apám fordított, ő pedig mondta: „Mi nem is bántunk titeket, magyarokat, de azok a ,‘,nyemeckik” nem olvasták ezt?” Azzal zsebébe nyúlt, csokoládét adott nekem és megveregette arcom. Én akkor ismertem meg a szovjet katonát, mint embert. Azon az egy szovjet emberen keresztül megszerettem őket, felszabadítóinkat. ö indult tovább, harcolni a fasiszták ellen a mi fővárosunk, országunk, népünk szabadságáért. Messzire sajnos nem jutott. Három házzal arrébb német vagy nyilas golyó oltotta ki hős életét. Nem érte meg a nagy győzelmet, de én már akkor megfogadtam, hogy még unokámnak is róla, a szovjet katonáról, a szovjet emberről mesélek. ARATÓ GYÖRGY a sörgyár dolgozója. A ßitUeftwn ... '~l1 izenegy esztendeje ilyen- kor már hegyezték azokat a karókat, amelyekkel egy ezeréves pör végére ütötték a pontot. Tizenegy esztendeje ilyenkor már magáénak érezte a földet az, aki eddig csak szolgája s nem haszonélvezője volt. A felszabadulás napja teremtette meg a nagy ítélethirdetés lehetőségét, s a paraszti százezrek birtokbahelyezését. Tizenegy esztendő, elegendő volt arra, hogy az élet bebizonyítsa, hogy jól cserélt gazdát a föld. A szabadság az eddig guzsbakötött paraszti tehetség nagy virágzását bontotta ki. Termése többet jelent az átlagoknál — mérni meg sem kíséreljük, csak felsorolni néhány tényét. Kaszapovics András annak idején egy kátolyi kulák kocsisa volt. Ma, Baranya egyik legerősebb termelő- szövetkezetének elnöke. Mellén a Kossuth-díj vörösszalagos babérkoszorúja díszeleg, és ha kukoricatermelésről beszélnek bármerre az országban, előbbutóbb felbukkan a neve. 25 deka — alig egy maroknyi kukoricával kezdte meg kísérleteit s ma az ország minden tájáról levelek özönét kapja, amelyben a rekordtermést adó kátolyi Aranyözönböl kérnek vetőmagot. Fernbach Antal a szentlőrinci gépállomás traktorosa az elmúlt esztendőben kapta meg a legmagasabb elismerést a Kossuth-díjat. Tavasztól, kés i őszig szántja, munkálja körzetét, hogy minél kevesebb gyöt- relmes fáradtság árán teremjenek a földek. Az idei március 15-én Pál- kuti Keresztéig, az egykori csepeli hengerész mellére tűztek fel a babérkoszorút, öt esztendeje, hogy Baranyába érkezeti, magával hozva a „Vörös Csepel’’ harcos hagyományait, a palotabozsoki gépállomásra Sokezer holdon szántanak, né* ha két megyében is a palotabo- zsokiak, s minden barázdájuk azt mutatja, hogy 1945 tavaszán helyes ítéletet hozott a történelem. Ma már a szocialista munka hőse a mágocsi Sziveri Kálmán, aki a sivár és szikes alföldi tájakról jött az északbaranyai dombok közé. ö áll az élén annak a termelőszövetkezetnek, melyben 3200 holdon több mint 500 mágocsi paraszt építi szebb jövendőjét. ... Végeláthatatlan sorban következhetne itt a tíz és százezrek neve, akik az elmúlt tizenegy esztendőben bemutatták és bebizonyították, hogy élni tudtunk a szabadságunkkal! (ÖRSI) Soha többé! T izennégyen voltunk test- vérek. Apám pásztorember volt és így minket is korán munkára fogott. Talán az összes nagybirtokot, a félországot végigjártuk abban reménykedve, hogy talán itt vagy ott jobb lesz. Húsz éves voltam és a tizenhatodik helyen szolgáltunk. A legutolsó helyünk Ritics puszta, gróf Zichy Domonkos birtoka volt. Tizenöt évig szolgáltuk a gróf urat. Nem azért voltunk itt olyan hosszú ideig, mert talán itt jól éltünk, hanem azért, mert ha az ember otthagyta az uraságot, akkor nehezen tudott elhelyezkedni. A felszabadulással mi, cseléd emberek is felszabadultunk. Földet kaptam, önálló ember lettem. Az első évek nehezek voltak, de a párt és a kormány ! segített. Gyermekeim előtt is £ kitárult a jövő kapuja. A múlt- ; ban a mi családunkban apáról- ! fiúra szállt a kanászság, most : pedig az egykori kanász fia is ■ tehetségéhez mérten vesz részt ■ a haza építésében. Két gyér- ! mekem van: a fiam jelenleg £ katona, de ha leszerel tovább \ dolgozik a szakmájában, újból } hajólakatos lesz. A lányom l Debrecenben elvégezte a do- £ hányipari technikumot és je- ; lenleg a pécsi dohánybeváltó- ■ nál dolgozik. : Valóra vált a régi álmom: £ sem én, sem a gyermekeim ■ nem lesznek soha többé meg- I alázott, kiszolgáltatott embe- £ rek. • FARKAS LAJOS tsz-tag, Szentlászló \ Uitötó leit a fiatn Biedermann „báró“ volt birodalmából: A szentegáti kísérleti gazdaságból jelentik Csak a felszabadulás után jutottam biztos álláshoz A pám a fronton volt. Anyám nem bírta az iskoláztatás költségeit. A reménytelennek tűnő helyzetben megcsillant egy reménysugár. Négy középiskolával a hátam mögött elmehettem a szigetvári vasútállomásra raktári munkásnak. Dolgoztam és tanultam, de nem sokáig, mert megrongálódott egészségem lehetetlenné tette ezt. Ebben az időben egy iroda- kezelői állás volt kilátásban a szigetvári községi jegyzőségen. Én is pályáztam. Pár nappal a pályázás után behivattak a jegyzőségre és ott dr. Perczel Győző járási főszolgabíró a következőket tudatta velem. — Nem pályázhat! Vonja vissza a pályázását addig, amíg nem késő! Mit tehettem mást, mint visszavontam. Később tudtam meg, hogy miért nem lehettem n irodakezelő. Az én apám la- ‘ossegéd volt, a másik pá- íé pedig főjegyző. l mást tehettem — szegőd- íyes hivatalnok lettem a ségnél. Állásom volt, de indennap rettegnem kellett, nogy mikor fosztanak meg tőle. Borzalmas egy intézmény volt ez: jutalékért dolgoztam és ha úgy látták, máról holnapra felmondhattak, még a 15 napot sem kellett betartani. 1944-ben meg is jött a papír a megyétől, amelyben Kiss Angyal Ernő megyei főjegyző többek között a következőket írta: „A mai viszonyok között nem alkalmas .. 1944 október 15-én letartóz- : tattak és internáltak. A felsza- ! badulás Pécsett a Pius Gimná- j zium pincéjében ért december £ 4-én. Másnap már Szigetváron ; voltam és szolgálatra jelent- £ keztem. 1927 óta vagyok hiva- Z talnok, de biztos álláshoz csak ■ a felszabadulás után jutottam. • Miszlai László * Már az este nagyban készülődött. Nem kellett figyelmeztetnem, hogy tisztítsa ki a cipőjét, sem arra, hopn rakja össze a táskáját. Úgy tett-vett, rendezkedett, rakosgatott, mint a menyasz- szony esküvő előtt. Mikor elaludt, megnéztem. Mosolygott. Ma reggel felhúzta fehér ingét, új, sötétkék nadrágját. A piros nyakkendőt kezében vitte, nehogy meggyűrődjön valahogyan a táskában. — Egy tiszt bácsi köti majd fel — mondta — és fogadalmat is teszünk. A fogadalmat be kell ám tartani!... Mikor az Ifjúsági Színház színpadán felsorakoztak, megkeresett a szemével. Komolyan, nagyon komolyan nézett, mint a többiek — a sötétkéknadrág o sok, rakottszoknyások. Egy őrnagy beszélt hozzájuk, szépen, talán kissé elfogódottan. Nem csoda. Az 6 kisfia vagy kislánya is ott állt a többiek között, a tanítónőképző gyakorló általános iskolásainak sorában. Irigyeltem a csendesszavú őrnagyot. Milyen jó is lenne, ha most én mondhatnám el az én fiamnak, — aki most kivételesen nem kócos, nem borzas —, hogy mikor én kilenc esztendős voltam, bezzeg nem kötöttek a nyakunkra semmiféle nyakkendőt, hogy sötétkék nadrágunk, fehér ingünk sem volt és... De talán felesleges is lett volna mindezt elmondani. Ott állnak fenn a gyerekek és hallgatják tágranyílt szemmel, hogy a nyakkendő, amit nemsokára viselhetnek, azért ilyen vörös, hogy emlékeztessen gyermeket, szülőt, rokont arra a sok vérre, ami a mi, ami az ő szabadságukért hullott. Azután a vékonyka gyermekhangok kórusa zengi a fogadalmat: — Én, a Magyar Népköz- társaság ifjú úttörője, pajtásaim színe előtt fogadom.... Hol is van Péter? Nem látom ... Valahogyan homályos, elmosódott a szemem előtt a színpad, a fehér és kék színek vibrálnak, csak a vörös nyakkendők lóbogá- sát látom, ahogyan sorbajár- va felteszi őket az őrnagy és a két tisztiiskolás a gyerekek nyakába... Aztán kitisztul a kép. Most, most már az én fiam is úttörő. Vörös- nyakkendős úttörő. GARAMI LÁSZLÓ (Tudósítónktól) Sokszor megemlékezett már a sajtó Szentegát volt földesurának, báró Bieder- mannak bogaradról, ölebeinek sírköves temetőjéről. Most azokról a derék emberekről számolunk be, akik a kísérleti gazdaságban április 4-ét munkával köszöntik. Amikor ugyanis itt megírjuk, hogy áldozatkészségük hány ezer 1. tejjel, hány q hússal adott többet a nép ellátásához, a földeken javában folyik az ünnep ellenére is a cukorrépa vetése. Szombatig ugyanis mind a 625 hold kora tavaszi vetésnek végére akarnak járni. A gazdaság állattenyésztői kivétel nélkül teljesítették versenyvállalásaikat. A tehenészet kimutatásain Szen- tegáton a vállalt 11 és fél literes istállóátlag helyett 12.2 liter szerepel, Péterién pedig másfél literrel magasabb ez a szám, mint ameny- nyire annakidején ígéretet tettek. Ferenczi István elvtárs a felszabadulási verseny során 1676 literrel több tejet fejt jószágaitól, Vincze Sándor pedig 1300-al lépte túl a tervet. A kísérleti gazdaságnak az új módszerek kimunkálása mellett lényeges feladata, hogy kiváló apaállatokkal segítse a köztenyészetek eredményességét. Lovkovics György s Varga Viktor elvtársak négy helyett hét tenyészbikát és huszonnyolc helyett 50 tenyészkant neveltek a felszabadulás ünnepéig. A gépműhely szerelői, traktorosai, mesteremberei pedig az eredetileg április 21-i határidő helyett már április 3-ra, keddre elkészítettek a három villanymotoros, direktmeghajtású elevátorból kettőt. A könyvelésnek még nem állnak rendelkezésre megfelelő számadatok arról, hogy a felszabadulási verseny szentegáti résztvevői hány tízezer forinttal gyarapították a népgazdaságot. Az azonban már biztos, hogy ha a verseny nem veszít első lendületéből, akkor hamarosan — az időjárás okozta nagy késés ellenére is — végeznek a vetéssel. Hat vagon bútoráru érkezett Pécsre A Pécsi Bútorértékesítő Vállalathoz a napokban összesen hat vagon bútoráru érkezett. A szállítmány között van 20 garnitúra Budapest háló, amelynek ára 8118 forint. Ugyanakkor három féle konyhabútor is jött. A konyhabútor ára 2104, 2305, 2473 forint. A Debreceni Hajlított Bútorgyárból karosszékek, más helyről pedig 9867 forintos kombinált szobabútorokat kapott a vállalat. / PÉCSI ELET 200 ÉVVEL EZELŐTT A minap \ igen érdekes ■■ tanulmány hagyta el a sajtót „A pécsi ipar a feudalizmus végén" címmel. A 34 lapos értekezést a Dunántúli Tudományos Intézet adta ki, Rúzsás Lajos, az intézet tagja írta, s a mű két lektora közül is az egyik pécsi: Vas Károly, a Pedagógiai Főiskola történelmi tanszékének vezetője. — Aki szőkébb hazáját szereti, izgatott örömmel olvassa, méghozzá bizonyosan egyszuszra a művet, s nagy bizalommal is fogadja a tájékoztató munkát, hisz Pécs 200 évvel ezelőtti életéről szakavatott szerző tudósit, olyan, akinek hivatása, foglalkozása a tudományos történelmi kutatás, A mű a török kiűzésével, 1686 október 22-ével kezdődik, azaz kezdődne, legalábbis ekkor kellene kezdődnie, ha már a cím alatt is ott van az évszám: 1686—1848. A török kiűzése utánd időkről azonban — sajnos, — csak néhány sort olvashatunk, aztán rögtön jönnek az 1740—50-es évek. Tehát tulajdonképpen innen kezdi az író, s az eddig eltelt 70 esztendőről összesen talán 7 sora van mondván: „a török kiűzésekor, az új korszak hajnalán ismét az égő város lángjai festették vörösre az eget.“ — „Elpusztult és újranépesedő” Pécsről beszél. Ezek az állítások azonban csupán a szokványos ostromok képzeletbeli szülöttei. Pécs akkor is csodálatosan szerencsés város volt. A török is, másodszori kísérletekor, 1543-ban kardcsapás nélkül foglalta el a várost, s Ba- deni Lajos is 1686 október 16- án érkezett seregével Pécs alá, s a vár vízének elzárásával 22-én minden ellenállás, ostrom nélkül vette be a várat. — Reez öttrich Ferdinánd kancellista, kamarai irodatiszt 1687 tavaszán jelenti: „Fünf- kirchen bestehe annoch in 300 hausser — itt van még 300 ház is, — allein von Soldaten, deutsch, hungarischer und croatischer nation bewohnt“, — melyet csak német,, magyar és horvát katonák laknak. A legkevesebb 9—10 ezer főnyi katona beszállásolásával 1686 telén Pécs tehát roppant katonai erősség volt: a töröknek az országból való végleges kiűzését itt készítették elő. Minden épületre szükség volt, ezért még a törökökre annyira emlékeztető gyűlöletes dzsámik égése sem festette vörösre az eget: megmenekültek, nem úgy, mint másutt. Vin- cens Christian pécsi kamarai praefectus 1687 július 23-án jelenti a bécsi udvarnak: a török Pécsett 700 mázsa lisztet hagyott. Tekintélyes mennyiség abban az időben! VeCchi gróf, generális, a város katonai parancsnoka harácsoló tel- hetetlenségében még a székes- egyháznak — előbb Szulejmán szultán dzsáminak — réz tetőzetét is leszedette, s mikor , Vincanstól egy remekművű török kutat is elvett, Vineens zért feljelentette, aminek kö- ’etkeztében Leopold császár a :utat magához, Bécsbe kéret- e. Lehetett tehát Pécsett mit sákmányolni! Mindjárt |a mű elején a---------------1 * * * * * * * * továbbiakban íz t mondja a szerző, hogy Pé- sett „az 1700-as évek elején elentős cikk volt a kenyér, melyet falusi asszonyok hoz- ak be a városba", ebből pe- lig azt következteti, hogy „a mezőgazdaság gyengesége izorgos ipari munkára sarl<al- a a város népét“, — ugyan- ikkor a 12. lapon pedig azt nondja, hogy Pécs „mezövá- ■os jellegű” volt. Pécs válóban mezőváros, de ígyanannyira ipari jellegű ráros is volt. A polgárság a úváló földrajzi, éghajlati viszonyok miatt a remekül jöve- Jelmező szőlőművelést végez- e tavasztól őszig, a rossz időién pedig paraszti munkáját abbahagyva, otthonában ipáét űzte. Aki az ipari munkást s szőlőművelő parasztot majában egyesítette, az volt az gazi pécsi, s ezt a sajátos pé- si életet élő polgárt nevezték ükének. Az, hogy az asszonyok ke- lyenet vittek a hetipiacra, nem mezőgazdaság gyengeségére all. Az 1718. január 22-i tanácsi egyzőkönyv azt mondja, hogy z asszonyok maguksütötte háli.keinvprp-t. mág n.nrvnn csak heti vásáros napokon árusíthatnak, de kenyerük — ugyanazért az árért — egy fonttal többet nyomjon, mint apé kéké. Az 1730 május 19-i jegyzőkönyv azt mondja, asszon; nem árulhat házikenyeret : piacon* ha férjének rendes ipari foglalkozása van. Eg; későbbi (1751. május 21-i) az mondja, kenyeres asszonyok t piacon saját sütésű kenyere csak egészben bocsáthatna! áruba, földarabolva és meg szegve nem, kalácsot, rétest pogácsát csakis országos vá sárokkor árusíthatnak. (Ebbe: az időben tehát négyszer). - Mi ez mind, ha nem érdekvé delem? A pékek arra töreked tek, hogy csökkentsék az asz szonyok sütő és cukrászkodi kedvét, ezért újra és újra, égé szén a kenyérmegvágási (be mutatási) tilalomig korlátozták eladói tevékenységüket.- Ezek a tények nem azt bizo nyitják, hogy „a város milyen szegény volt élelmiszerekben' — ellenkezőleg, e tények ar ról tanúskodnak, hogy túlsá gosan nagy volt a kínálat. A továbbiakban] szerző ; 1 1 ......... másodi] piackép ző tényezőt (első'a „me zögazdaság gyengesége") a Fejér megye szélétől a Szlavónia Diakóvárig terjedő egyházmegye központjában, a pécs: püspökségben látja, de ugyanakkor idézi a káptalan kijelentését, hogy a székesegyház átépítéséhez az itteni rneste rek tudatlansága miatt“ Bées- . ben keresett kőművesmestert. — A pécsi ipart a püspökség valóban nagyban fogüalkoztat- ' ta, a káptalannak ez az állítá■ sa igen gyanús tehát annál is inkább, mert a Mecsek köve, 1 — ahogy szerző a következő 1 lapon említi is, — a kőipari " virágzásnak adta meg az alapját. A székesegyház átépítésé- 1 hez is bizonyosan nem annyi- ; ra a pécsi mesterele tudatlan- : sága miatt hozattak idegen, ■ bécsi kőművest (hisz e kor- bői szebbnél-szebb . műemléke■ ink vannak pécsi mesterektől), 1 mint inkább az ellentét miatt,- amely már igen erős volt ek• kor a földesúri joghatóság alól szabadulni akaró város pol'. gáreága és a püspök között. A > püspökség amennyire tehette, ■ kerülte, nem adott a v«!e szemben álló polgároknak munkát, azaz pénzt, <Egv épít■ kezésnél azért persze mégsem ■ lehet a sokféle mestert mind i idegenből hozatni). A város , esküdtjei a politikai • tatottság, gazdasági Fgeés és ■ kizsákmányolás miatt panaszolják Pécset „civitas mise- r<i”-nak, szerencsétlen város; nak. Egyébként iparára, me- k tógazdaságára a 200 évvel ezelőtti város életére néhány adatunk igen érdekes fényt vet. Tormásy Mihály káptalani provizor az akkor épülő papneveldének 1742. június 2- án a káptalan ürögi téglaége- tőjéből vásárolt 2 000 tégláért • M forintról *óló számlát állí-
